2008. október 20., hétfő

Az 1956-os forradalom különleges pillanatai

(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából- javitva!)

Az 1956-os forradalom, elozményei, illetve utóélete bovelkedtek különleges, meghökkento, megható pillanatokban. Az alábbiakban ezekbol olvasható egy válogatás:
1956. október 23-án
este a Parlamentnél összegyult kétszázezres tömeg elott hosszú várakozás után megjelent Nagy Imre az embereket vigyázatlanul „elvtársaknak” szólította, mire azok tiltakozásul kifütyülték a várva várt szónokot. Nagy Imre reformokat ígért, de hazatérésre szólította fel a tömeget – amelynek egy része elégedetlenül a Rádióhoz vonult, megostromolta és hajnalra elfoglalta.
1956. október 23-án este a városligeti Sztálin-szobornál összegyult tömeg a maga kezébe vette a forradalom egyik követelésének végrehajtását: a 18 méter magasságba emelkedo szobrot ledöntötték, a két kilométernyire lévo Nemzeti Színházhoz (a mai Blaha Lujza tér) vonszolták, ahol apró darabokra verték szét. A szobor egykori helyét a budapesti folklórban sokáig „Csizma tér” néven emlegették, mert a talapzaton csak a szovjet diktátor hatalmas csizmái maradtak.
1956. október 25-én az Astoriánál összegyult tüntetok összebarátkoztak a Kálvin tér felol érkezo szovjet harckocsikkal és magyar zászlókat tuztek a tankokra. Amikor a Rákóczi út felol is trikolórral fellobogózott tankot pillantottak meg, a tömegben elterjedt, hogy gyozött a forradalom.
1956. október 25-én, miután a Kossuth téren eldördült az elso sortuz, a közelben lévo pártközpontnál zurzavaros lövöldözés kezdodött a magyar katonai egységek, a pártházat védo ÁVH-sok és a szovjet tankok között. Egy szovjet tank sortüze az ülésterembe csapódott, ahol a magyar pártvezetok éppen a magas rangú szovjet küldöttekkel (köztük Mikojan) tárgyaltak. Az egész társaság a pincébe vonult.
1956. október 26-án a tréfás kedvu Corvin közi szabadságharcosok porcelán levesestányérokkal futamították meg a szovjet tankokat. A korábbi napokban hatalmas veszteségeket szenvedett tankegységek legénysége nem mert ráhajtani az útra helyezett tányérokra, mert nem tudták, nem aknák-e.
1956. október 30-án magyar tankoszlop érkezett a nemzetorök ostromolta Köztársaság téri pártbizottság felmentésére. A tankok helyismerettel nem rendelkezo legénysége – látva egy tankot, amely a pártházat lotte, de valójában a felkelokkel volt – maguk is a pártházra tüzeltek, gyakorlatilag megpecsételve a védok sorsát.
1956. október 30-án a Köztársaság téri pártházat elfoglaló felkelok munkagépek segítségével ásták fel a teret, kazamaták után kutatva, amelyben az elterjedt hírek szerint az ÁVH-sok foglyokat oriztek. Egyes beszámolók szerint volt olyan gödör, amely a tízméteres mélységet is elérhette. Végül nem találtak titkos járatokat.
1956. október 31-én a Kossuth Rádióban elhangzott az Örkény István fogalmazta, szállóigévé lett önkritikus mondat: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek! - hangzott el többször a világ népeihez intézett segélykiáltás a Kossuth Rádióban 1956. november 4-én, miután a szovjet hadsereg általános támadást indított a magyar forradalom ellen.
1956. november 7-én – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján –, azaz a bpñsevik puccs évfordulóján, amikor még folyt a harc az országot november 4-én elözönlo szovjet csapatokkal, Angyal István, a Tuzoltó utcai felkelocsoport parancsnoka a magyar zászlókkal együtt vörös zászlókat is kituzetett a csoport ellenorzése alatt álló épületekre. A szabadságharcosok ezzel azt üzenték, hogy a velük szemben álló szovjet katonák harcolnak a valódi munkásforradalom ellen.
1956. november 18-án fél órán keresztül hatalmas magyar zászló lobogott a New York-i Szabadság szobron, amelyet magyar emigránsok kis csoportja tuzött ki, hogy szimpátiát keltsen az elvérzo magyar forradalom iránt. Az esemény óriási sajtónyilvánosságot kapott a világban. 1956. december 6-án került sor a melbourne-i vérfürdo néven híressé vált összecsapásra, a vízilabda történetének leghíresebb meccsére, amelyet a Szovjetunió elleni 4-0-s magyar vezetésnél néhány perccel ido elott fújtak le, miután a medencében elszabadultak az indulatok. A másnap vívott döntoben Magyarország olimpiai bajnok lett.

1 megjegyzés:

  1. Itt az eduardoblog októberi versrovata jelentkezik:
    1956 eseményei Faludy György szubjektív emlékezetében. Váljék kollektív emlékezetünk részévé!

    Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag

    A terrible beauty is born
    Yeats

    Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
    és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
    a Hősök terén, mosolyognom kellett
    mert nem állt szobor többé a csizmában; -

    csürtörtök: lázrózsák mindenki arcán.
    Földváry már kedd este elesett
    a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
    padlásán felfegyverzett gyerekek; -

    péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
    Az ütegek torkolattüzeit
    nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
    szépség most nálunk is megszületik; -

    hat nap: a kénezett arcú halottak
    apró csokorral mellükön, a járdán
    (Köztársaság tér) röplapok, szorongás,
    szemem előtt kis, tétova szivárvány; -

    ölelkezés az Írószövetségben:
    csomagolnak és indulnak haza;
    feltépett sínek, utcák és fölöttünk
    a szabadság liliom-illata; -

    ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
    és ötvenhat: egyszer minden száz évben
    talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
    következik, boldogság, hogy megértem; -

    és újra péntek: a Dunánál állunk,
    a nap áttör ködön, füstön. Talán
    sikerül minden s az alkonyat bíbor
    brokátja Zsuzska lenszőke haján; -

    és szombat:hajnalban csupa reménység,
    de estefelé: nyakunkon a kés.
    A keleti szemhatár mögött mocskos
    felhők, nyugatról álszent röfögés; -

    mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
    újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
    Árpád óta bennem lakik az ország,
    minden völgyét meg dombját ösmerem; -

    a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
    eddi sem ápolt, s ha más föld takar,
    mit számít az? és mit, hogy fiam majd
    Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

    Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
    az ifjúságtól mind visszakapom,
    és otthon, a sötét előszobákban
    kabátom még ott lóg a fogason -

    ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
    nem múlt vagy nékem, nem történelem,
    de húsom-vérem, lényem egy darabja,
    szívem, gerincem - kijöttél velem

    az irgalmatlan mindenségbe, hol a
    Semmi vize zubog a híd alatt
    és korlát nincs sehol sem - életemnek
    te adtál értelmet, vad álmokat

    éjjelre és kedvet a szenvedéshez
    s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
    ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
    s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; -

    ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
    oly könnyű volt a nehéz út veled!
    Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
    ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

    (Toronto, 1986)

    +Ajánló: 09.22-éről 23-ára virradó éjjel 0.55-kor a Duna tévén a felülmúlhatatlanul szuggesztív Jordán Tamás szavalatában hallható a költemény.
    Megtisztító ünnepet mindnyájunknak, s ne feledjük Faludy szavait, hogy 56 nem múlt és nem történelem, de húsunk és vérünk, lényünk egy darabja, szívünk és gerincünk legyen!

    VálaszTörlés