2008. augusztus 7., csütörtök

Már nincs messze Mladics letartóztatása

Radovan Karadzsics volt boszniai vadrác elnök elfogása után Belgrád most fokozott erővel nyomoz Ratko Mladics tábornok, a boszniai vadrác haderő egykori parancsnoka után.

A hatóságok még a hónap vége előtt át akarják adni a körözött háborús bűnöst, a boszniai mészárost a hágai ENSZ-törvényszéknek, írta csütörtöki számában a Blic [1] című Nándorfehérvári (belgrádi) napilap. A nyomozócsoport tagjait ezért felszólították, hogy egyelőre halasszák el nyári szabadságukat.

Mladics 94-ben

Nándorfehérvár abból indul ki, hogy a nyári időszak tökéletesen alkalmas a "hágai történet" lezárására. Nem ülésezik a parlament, emiatt kisebb az esélye a radikálisok politikai mesterkedéseinek, de utcai tüntetéseknek és rendbontásoknak is, jelentette az újság a kormányhoz közel álló forrásokra hivatkozva. Ráadásul a közvélemény, amelyet Karadzic elfogása még sokkolt, már felkészült egy esetleges újabb letartóztatásra. Mladicson kívül Goran Hadzsics, az egykori horvátországi szakadár vadrác terület, Krajina volt elnöke van még szökésben a vadrác háborús bűnösök közül.

A Blic a Mladics tábornok kézre kerítésére tett fokozott erőfeszítésekben látja az okát annak is, hogy szeptember elejére halasztották a hágai törvényszék főügyészének júliusra tervezett látogatását. Serge Brammertz főügyésznek szeptember közepén kell az Európai Uniót (EU) tájékoztatnia Nándorfehérvár együttműködéséről a törvényszékkel. Arra számítanak, hogy pozitív értékelése lehetővé teszi a kereskedelmi könnyítésekről szóló átmeneti megállapodás életbe léptetését, amelyet áprilisban a stabilizációs és társulási egyezménnyel egy időben írták alá a rácok és az EU.

MTI jelentése alapján


Nincsenek megjegyzések: