.png)
.
Tüntető New York-i egyetemisták
Tüntető New York-i egyetemistákA The New York Times-ban megjelent cikk:
Katt a logora!
(LH, e blog New Yorki tudósítójától).
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eduardo rózsa-flores. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eduardo rózsa-flores. Összes bejegyzés megjelenítése
2009. február 21., szombat
Lázadás New Yorkban
A The New York Times-ban megjelent cikk:
Katt a logora!
(LH, e blog New Yorki tudósítójától).
2009. február 1., vasárnap
A few words on Karl Marx - Video
.
It was Karl Marx who actually begun modern genocides. And the difference between leninism and nazism was very slight.
Karl Marx is the hero of some labor union leaders and civil-rights organizations, including those who organized the recent protest against proposed immigration legislation. It's easy to be a Marxist if you haven't read his writings. Most people agree that Marx's predictions about capitalism turned out to be dead wrong.
What most people don't know is that Marx was an out and out racist and anti-Semite. He didn't think much of Mexicans. Concerning the annexation of California after the Mexican-American War, Marx wrote: "Without violence, nothing is ever accomplished in history." Then he asks, "Is it a misfortune that magnificent California was seized from the lazy Mexicans who did not know what to do with it?" Friedrich Engels, Marx's co-author of the "Manifesto of the Communist Party," added, "In America, we have witnessed the conquest of Mexico and have rejoiced at it. It is to the interest of its own development that Mexico will be placed under the tutelage of the United States." Much of Marx's ideas can be found in a book written by former communist Nathaniel Weyl, titled "Karl Marx, Racist" (1979).
In a July 1862 letter to Engels, in reference to his socialist political competitor, Ferdinand Lassalle, Marx wrote, "... it is now completely clear to me that he, as is proved by his cranial formation and his hair, descends from the Negroes from Egypt, assuming that his mother or grandmother had not interbred with a nigger. Now this union of Judaism and Germanism with a basic Negro substance must produce a peculiar product. The obtrusiveness of the fellow is also nigger-like."
Engels shared much of Marx's racial philosophy. In 1887, Paul Lafargue, who was Marx's son-in-law, was a candidate for a council seat in a Paris district that contained a zoo. Engels claimed that Paul had "one-eighth or one-twelfth nigger blood." In an April 1887 letter to Paul's wife, Engels wrote, "Being in his quality as a nigger, a degree nearer to the rest of the animal kingdom than the rest of us, he is undoubtedly the most appropriate representative of that district."
Though few claim him as their own, such as leftists claim Karl Marx, Thomas Carlyle is another unappreciated historical figure. Carlyle is best-known for giving economics the derogatory name "dismal science," an inversion of the phrase "gay science," which at the time (1849) referred to life-enhancing knowledge. Most people have incorrectly learned that the term "dismal science" had its origins in reference to Thomas Malthus' gloomy predictions that the global population would grow faster than food supplies, condemning mankind to perpetual poverty and starvation. George Mason University professor Davy Levy, and his co-author, Sandra Peart, tell the true story in their 2001 book, "The Secret History of the Dismal Science: Economics, Religion and Race in the 19th Century."
Carlyle first used the term "dismal science" in his 1849 pamphlet entitled "An Occasional Discourse on the Nigger Question." He attacked the ideas of Adam Smith, John Stuart Mill and other free market, lim
ited-government economists for their belief in the fundamental equality of man and their anti-slavery positions. The fact that economics assumes that people are all the same and are equally deserving of liberty was offensive to Carlyle and led him to call economics the dismal science. Carlyle argued that blacks were subhuman, "two-legged cattle," who needed the tutelage of whites wielding the "beneficent whip" if they were to contribute to the good of society. Carlyle was by no means alone in denouncing economics for its anti-slavery and pro-equality position.
No less a historical figure and a Christmastime favorite, Charles Dickens, author of "A Christmas Carol," shared Carlyle's positions on slavery and blacks as subhuman.
Marx, Engels, Carlyle and Dickens all share one belief prevalent throughout mankind's history down to today: the belief that some people are endowed with superior intelligence and wisdom, and they've been ordained to forcibly impose that wisdom on the masses.
.
Karl Marx - racist and the ancestor of modern genocide
It was Karl Marx who actually begun modern genocides. And the difference between leninism and nazism was very slight.
Karl Marx is the hero of some labor union leaders and civil-rights organizations, including those who organized the recent protest against proposed immigration legislation. It's easy to be a Marxist if you haven't read his writings. Most people agree that Marx's predictions about capitalism turned out to be dead wrong.
What most people don't know is that Marx was an out and out racist and anti-Semite. He didn't think much of Mexicans. Concerning the annexation of California after the Mexican-American War, Marx wrote: "Without violence, nothing is ever accomplished in history." Then he asks, "Is it a misfortune that magnificent California was seized from the lazy Mexicans who did not know what to do with it?" Friedrich Engels, Marx's co-author of the "Manifesto of the Communist Party," added, "In America, we have witnessed the conquest of Mexico and have rejoiced at it. It is to the interest of its own development that Mexico will be placed under the tutelage of the United States." Much of Marx's ideas can be found in a book written by former communist Nathaniel Weyl, titled "Karl Marx, Racist" (1979).
In a July 1862 letter to Engels, in reference to his socialist political competitor, Ferdinand Lassalle, Marx wrote, "... it is now completely clear to me that he, as is proved by his cranial formation and his hair, descends from the Negroes from Egypt, assuming that his mother or grandmother had not interbred with a nigger. Now this union of Judaism and Germanism with a basic Negro substance must produce a peculiar product. The obtrusiveness of the fellow is also nigger-like."
Engels shared much of Marx's racial philosophy. In 1887, Paul Lafargue, who was Marx's son-in-law, was a candidate for a council seat in a Paris district that contained a zoo. Engels claimed that Paul had "one-eighth or one-twelfth nigger blood." In an April 1887 letter to Paul's wife, Engels wrote, "Being in his quality as a nigger, a degree nearer to the rest of the animal kingdom than the rest of us, he is undoubtedly the most appropriate representative of that district."
Though few claim him as their own, such as leftists claim Karl Marx, Thomas Carlyle is another unappreciated historical figure. Carlyle is best-known for giving economics the derogatory name "dismal science," an inversion of the phrase "gay science," which at the time (1849) referred to life-enhancing knowledge. Most people have incorrectly learned that the term "dismal science" had its origins in reference to Thomas Malthus' gloomy predictions that the global population would grow faster than food supplies, condemning mankind to perpetual poverty and starvation. George Mason University professor Davy Levy, and his co-author, Sandra Peart, tell the true story in their 2001 book, "The Secret History of the Dismal Science: Economics, Religion and Race in the 19th Century."Carlyle first used the term "dismal science" in his 1849 pamphlet entitled "An Occasional Discourse on the Nigger Question." He attacked the ideas of Adam Smith, John Stuart Mill and other free market, lim
ited-government economists for their belief in the fundamental equality of man and their anti-slavery positions. The fact that economics assumes that people are all the same and are equally deserving of liberty was offensive to Carlyle and led him to call economics the dismal science. Carlyle argued that blacks were subhuman, "two-legged cattle," who needed the tutelage of whites wielding the "beneficent whip" if they were to contribute to the good of society. Carlyle was by no means alone in denouncing economics for its anti-slavery and pro-equality position.No less a historical figure and a Christmastime favorite, Charles Dickens, author of "A Christmas Carol," shared Carlyle's positions on slavery and blacks as subhuman.
Marx, Engels, Carlyle and Dickens all share one belief prevalent throughout mankind's history down to today: the belief that some people are endowed with superior intelligence and wisdom, and they've been ordained to forcibly impose that wisdom on the masses.
.
2008. december 31., szerda
Frissítés!!!: Gaza - Palestine - Liberal politician from Hungary on the palestinians side...
.
Léderer András szabad demokrata politikus szolidaritást vállalt a palesztin néppel, és részvétét fejezi ki a zsidó agresszorok által meggyilkolt ártatlan polgári lakosság családtagjainak.
Az SZDSZ ügyvivője arról beszélt az MTI-nek, hogy a közeljövőben tervezett gázai útja előtt, az Új Generáció azt kéri a magyar és az európai külügyminiszterektől, hogy könnyítsék meg a palesztin állampolgárok vízumszerzési lehetőségét, járjanak közben annak érdekében, hogy minél könnyebben juthassanak be a palesztin menekültek Magyarországra és az Európai Unió többi tagállamába.
Léderer András szerint eljött az ideje, hogy Európa, Magyarország, az SZDSZ és az Új Generáció világos és egyenes választ adjon Izraelnek: eddig és ne tovább!
Ennek jegyében a fiatal liberálisok tiltakozó megmozdulást szerveznek Izrael budapesti nagykövetsége elé.
Léderer András véleménye szerint, a népirtásban résztvevő izraelieket bíróság elé kell állítani, valamint ,,egyfajta történelmi igazságtétel jegyében, az áldozatok hozzátartozóinak folyósítandó kártérítés ügyéről is szót kell ejtenünk" olvasható a fiatal politikus blogján.
(KZ)
Megjegyzés: ez a hír nagyon hoax gyanús...de...olyan szépen hangzik...
Frissítés!!!
Az igazság pillanata:
,,Természetesen Léderer András NEM vállalt szolidaritást a palesztin néppel, NEM készül Gázába, NEM ítéli el az ártatlan palesztin nők és gyermekek százait lemészárló zsidó agressziót. Valamiért a kezdetleges fegyverekkel rendelkező palesztinok nem bírják Léderer Bandika együttérzését, de természetesen Gusztos sem fog ez ügyben ordas eszmékről beszélni. Ezek az ártatlan áldozatok nem ébresztenek együttérzést a ,,nagy" magyar liberálisokban, azokkal az ártatlan áldozatokkal szemben. Az Izrael által felfegyverkezett Grúzia ( erről a különböző zsidó portálokon (is) részletesen lehetett olvasni http://www.szombat.org/gruzia+izraeli+fegyverei.html ) áldozatairól beszélek.
Összegezve:
Aki szerint egyes áldozatok fontosabbak más áldozatoknál, s egy bizonyos népírtás súlyosabb bűnt jelent más népirtásoknál, az rasszista.
Rasszisták vannak a magyar Parlamentben. 2010-ig. Csak addig bírjuk ki! "
A grúz-orosz konfliktus ürügyén ,,összenőtt ami összetartozik", egy emberként ítélte az agressziót a Fidesz, az SZDSZ. Előbbi elnöke annyit szerepelt, mint korábban a választásokon sem, míg utóbbi ifjúsági szervezetének elnöke útra is kelt Grúziába. Most nem hallani őket. ,,Megkukultak".
KZ
.
Léderer András szabad demokrata politikus szolidaritást vállalt a palesztin néppel, és részvétét fejezi ki a zsidó agresszorok által meggyilkolt ártatlan polgári lakosság családtagjainak.Az SZDSZ ügyvivője arról beszélt az MTI-nek, hogy a közeljövőben tervezett gázai útja előtt, az Új Generáció azt kéri a magyar és az európai külügyminiszterektől, hogy könnyítsék meg a palesztin állampolgárok vízumszerzési lehetőségét, járjanak közben annak érdekében, hogy minél könnyebben juthassanak be a palesztin menekültek Magyarországra és az Európai Unió többi tagállamába.
Léderer András szerint eljött az ideje, hogy Európa, Magyarország, az SZDSZ és az Új Generáció világos és egyenes választ adjon Izraelnek: eddig és ne tovább!
Ennek jegyében a fiatal liberálisok tiltakozó megmozdulást szerveznek Izrael budapesti nagykövetsége elé.
Léderer András véleménye szerint, a népirtásban résztvevő izraelieket bíróság elé kell állítani, valamint ,,egyfajta történelmi igazságtétel jegyében, az áldozatok hozzátartozóinak folyósítandó kártérítés ügyéről is szót kell ejtenünk" olvasható a fiatal politikus blogján.
(KZ)
Megjegyzés: ez a hír nagyon hoax gyanús...de...olyan szépen hangzik...
Frissítés!!!
Az igazság pillanata:
,,Természetesen Léderer András NEM vállalt szolidaritást a palesztin néppel, NEM készül Gázába, NEM ítéli el az ártatlan palesztin nők és gyermekek százait lemészárló zsidó agressziót. Valamiért a kezdetleges fegyverekkel rendelkező palesztinok nem bírják Léderer Bandika együttérzését, de természetesen Gusztos sem fog ez ügyben ordas eszmékről beszélni. Ezek az ártatlan áldozatok nem ébresztenek együttérzést a ,,nagy" magyar liberálisokban, azokkal az ártatlan áldozatokkal szemben. Az Izrael által felfegyverkezett Grúzia ( erről a különböző zsidó portálokon (is) részletesen lehetett olvasni http://www.szombat.org/gruzia+izraeli+fegyverei.html ) áldozatairól beszélek.
Összegezve:
Aki szerint egyes áldozatok fontosabbak más áldozatoknál, s egy bizonyos népírtás súlyosabb bűnt jelent más népirtásoknál, az rasszista.
Rasszisták vannak a magyar Parlamentben. 2010-ig. Csak addig bírjuk ki! "
A grúz-orosz konfliktus ürügyén ,,összenőtt ami összetartozik", egy emberként ítélte az agressziót a Fidesz, az SZDSZ. Előbbi elnöke annyit szerepelt, mint korábban a választásokon sem, míg utóbbi ifjúsági szervezetének elnöke útra is kelt Grúziába. Most nem hallani őket. ,,Megkukultak".
KZ
.
2008. december 19., péntek
2008. december 18., csütörtök
2008 Karácsony...távol otthonról...
.
Mézeskalácsot kaptam...képben...a legkedvesebb, egyetlen,
székely-magyar családomtól.
Köszönöm húgaimnak és testveremnek.
Szeretettetek erőt add!
.
székely-magyar családomtól.
Köszönöm húgaimnak és testveremnek.
Szeretettetek erőt add!
.2008. december 17., szerda
Patria Hungarorum, anno domini 2008
.
Végtelen szomorúság tölt el, ha arra gondolok milyen ma Magyarországon élni, hazánkban magyar embernek lenni.
Gyerekkoromban diákként (a 80-as évek elején), majd már felnőtt
ként munkám miatt többször éltem külföldön hosszabb-rövidebb ideig és egyébként is sokat utaztam életemben. Soha nem találkoztam a világon egyetlen országban sem azzal, ami nálunk nap mint nap folyik.
Magyarországon, a dicső Európai Unió büszke tagországában ma, a XXI. század első évtizedének végén folyamatosan azzal bombázzák minden honfitársunkat, hogy mennyire szar ember a magyar. Egyik pillanatban azt bizonyítják "nemzetközi hírű kutatómunka eredményeként", hogy a magyar a legjobban törvény és szabálykerülő nép, a következőben már azzal kell szembesülnünk, hogy a magyar a legkevésbé hatékony munkaerő a világon.
Közben azt is hallhatjuk szüntelen, hogy mi vagyunk a legkevésbé toleránsak embertársainkkal, de főleg egymással szemben.
Szinte kötelező tananyagként apró gyermekkortól táplálják belénk önnön hazánk és népünk gyűlöletét és megvetését, kezdve oly apró dolgokkal, mint annak a szólásnak "régi, igazi magyar"-nak beállításával, hogy pusztuljon a szomszéd tehene is.
Hogyan jutottunk el mi magyarok idáig, hogy ezt hagyjuk?
Hogyan lehetséges az, hogy ha ma Magyarországon március 15-én valaki kokárdát vesz fel lefasisztázzák?
Hogyan lehetséges az, hogy aki magyarként a magyar zászlót kitűzi a házára egy nemzeti ünnepen, azt kirekesztőként és szélsőjobboldaliként megbélyegzik?
Hogyan lehetséges az, hogy bárki is a magyarokat folyamatosan azzal vádolhatja, hogy kollektív bűnösséggel vádolunk népcsoportokat, kisebbséget, ezáltal kollektív bűnösséggel vádoljon minket mindannyiunkat, magyarokat, akik ezt az országot Hazánknak valljuk?
Bármerre jártam a világon, az adott ország állampolgárai (nemtől, fajtól, politikai és szexuális beállítottságtól függetlenül) büszkén, megbecsüléssel és őszinte szeretettel hordozták, viselték és tűzték ki hazájuk zászlaját nemzeti ünnepeiken. Számukra természetes az, hogy szeretik azt az országot, ahol születtek, amelynek kultúráját születésük óta magukba szívják, ahol családjuk, szeretteik és ismerőseik élnek és ahova egész életük köti őket.
Akkor miért van az, hogy ha ma hazánkban valaki egy magyar zászlót borít a vállára, azonnal kirekesztő, uszító, szélső-jobboldali elemként tekintenek rá?
Kit rekeszt ki ő azzal, hogy kimutatja érzéseit hazája, honfitársai és saját élete iránt? Kinek az érzéseibe, büszkeségébe, önbecsülésébe tipor bele ezáltal?
Vajon nem azok teszik-e mindezt, akik ezt a jelképet tudatosan, büntetlenül meggyalázzák, meggyalázhatják? (hogy kimossák, leköpködik, felgyújtják, vagy "csak" kirekesztőnek bélyegzik, egyre megy). Nem ők-e azok, akik nekünk, honfitársainknak, magyaroknak az érzéseit megsértik?
Lehet e ma az amúgy ál-, mű- és opportunista-liberális világ korában mindenkinek mindenre joga? Lehet e egy ország szülöttjének, állampolgárának joga arra, hogy saját országát szerető és ezt ki is nyilvánító honfitársait nácinak, rasszistának és kirekesztőnek vallva saját szülőföldjének ártson?
Ez a világon a valóban liberális országokban sem merül fel még csak kérdés szinten sem senkiben.
Nincs rá joga senkinek.
Bár régen rossz, ha egy efajta eszme és értékrend esetében a jog, mint érv, vagy kifogás merül fel.
Egy olyan országban, mint amely a miénk, mely Szent-Györgyi Albertet, Asbóth Oszkárt, Dénes Gábort, Széchenyi Istvánt, Ady Endrét és még megannyi kivételes embert "ápolt s takart el", adott a világnak, nem kívánok szégyenkezve élni azért, mert szeretem ezt az országot és itthon érzem magam.
És nem kívánom eltűrni sem azt, hogy ezért bárkivel szemben a saját otthonomban hátrányt szenvedjek, vagy megbélyegezzenek.
Szegény hazánk!
Honfitársaim, kik őszintén szeretitek ezt az országot!
Azt kívánom nektek, nekünk, amit a Himnusz sorai oly tökéletesen megfogalmaznak:
" .Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A Múltat s Jövendőt."
antiböszme
.
Végtelen szomorúság tölt el, ha arra gondolok milyen ma Magyarországon élni, hazánkban magyar embernek lenni.
Gyerekkoromban diákként (a 80-as évek elején), majd már felnőtt
ként munkám miatt többször éltem külföldön hosszabb-rövidebb ideig és egyébként is sokat utaztam életemben. Soha nem találkoztam a világon egyetlen országban sem azzal, ami nálunk nap mint nap folyik.Magyarországon, a dicső Európai Unió büszke tagországában ma, a XXI. század első évtizedének végén folyamatosan azzal bombázzák minden honfitársunkat, hogy mennyire szar ember a magyar. Egyik pillanatban azt bizonyítják "nemzetközi hírű kutatómunka eredményeként", hogy a magyar a legjobban törvény és szabálykerülő nép, a következőben már azzal kell szembesülnünk, hogy a magyar a legkevésbé hatékony munkaerő a világon.
Közben azt is hallhatjuk szüntelen, hogy mi vagyunk a legkevésbé toleránsak embertársainkkal, de főleg egymással szemben.
Szinte kötelező tananyagként apró gyermekkortól táplálják belénk önnön hazánk és népünk gyűlöletét és megvetését, kezdve oly apró dolgokkal, mint annak a szólásnak "régi, igazi magyar"-nak beállításával, hogy pusztuljon a szomszéd tehene is.
Hogyan jutottunk el mi magyarok idáig, hogy ezt hagyjuk?
Hogyan lehetséges az, hogy ha ma Magyarországon március 15-én valaki kokárdát vesz fel lefasisztázzák?
Hogyan lehetséges az, hogy aki magyarként a magyar zászlót kitűzi a házára egy nemzeti ünnepen, azt kirekesztőként és szélsőjobboldaliként megbélyegzik?
Hogyan lehetséges az, hogy bárki is a magyarokat folyamatosan azzal vádolhatja, hogy kollektív bűnösséggel vádolunk népcsoportokat, kisebbséget, ezáltal kollektív bűnösséggel vádoljon minket mindannyiunkat, magyarokat, akik ezt az országot Hazánknak valljuk?
Bármerre jártam a világon, az adott ország állampolgárai (nemtől, fajtól, politikai és szexuális beállítottságtól függetlenül) büszkén, megbecsüléssel és őszinte szeretettel hordozták, viselték és tűzték ki hazájuk zászlaját nemzeti ünnepeiken. Számukra természetes az, hogy szeretik azt az országot, ahol születtek, amelynek kultúráját születésük óta magukba szívják, ahol családjuk, szeretteik és ismerőseik élnek és ahova egész életük köti őket.
Akkor miért van az, hogy ha ma hazánkban valaki egy magyar zászlót borít a vállára, azonnal kirekesztő, uszító, szélső-jobboldali elemként tekintenek rá?
Kit rekeszt ki ő azzal, hogy kimutatja érzéseit hazája, honfitársai és saját élete iránt? Kinek az érzéseibe, büszkeségébe, önbecsülésébe tipor bele ezáltal?
Vajon nem azok teszik-e mindezt, akik ezt a jelképet tudatosan, büntetlenül meggyalázzák, meggyalázhatják? (hogy kimossák, leköpködik, felgyújtják, vagy "csak" kirekesztőnek bélyegzik, egyre megy). Nem ők-e azok, akik nekünk, honfitársainknak, magyaroknak az érzéseit megsértik?
Lehet e ma az amúgy ál-, mű- és opportunista-liberális világ korában mindenkinek mindenre joga? Lehet e egy ország szülöttjének, állampolgárának joga arra, hogy saját országát szerető és ezt ki is nyilvánító honfitársait nácinak, rasszistának és kirekesztőnek vallva saját szülőföldjének ártson?
Ez a világon a valóban liberális országokban sem merül fel még csak kérdés szinten sem senkiben.
Nincs rá joga senkinek.
Bár régen rossz, ha egy efajta eszme és értékrend esetében a jog, mint érv, vagy kifogás merül fel.
Egy olyan országban, mint amely a miénk, mely Szent-Györgyi Albertet, Asbóth Oszkárt, Dénes Gábort, Széchenyi Istvánt, Ady Endrét és még megannyi kivételes embert "ápolt s takart el", adott a világnak, nem kívánok szégyenkezve élni azért, mert szeretem ezt az országot és itthon érzem magam.
És nem kívánom eltűrni sem azt, hogy ezért bárkivel szemben a saját otthonomban hátrányt szenvedjek, vagy megbélyegezzenek.
Szegény hazánk!
Honfitársaim, kik őszintén szeretitek ezt az országot!
Azt kívánom nektek, nekünk, amit a Himnusz sorai oly tökéletesen megfogalmaznak:
" .Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A Múltat s Jövendőt."
antiböszme.
2008. december 16., kedd
Rózsa-Flores Eduardo (valahonnan): És ha eljön az ideje az igazságnak…
.
1. Arról, hogy mi közünk van ahhoz, hol születtünk, és tehettünk-e arról, hol élünk
Direkt nem írom, „mik vagyunk”, mert itt a kérdés nem az. Mert a kérdés csak az lehet, hogy ha valahol megszülettünk, van-e közünk, tartozunk-e valamifajta felelősséggel a környezetünk iránt, van-e vajmi kötelezettségünk vagy akár jogunk beleszólni a dolgok folyásába… Sokszor a kérdés el sem hangzik. Csak helyzetek vannak. És az igazi kérdés az, mi milyen választ tudunk adni. Milyen magatartási mintát követünk az adott pillanatban. Milyen döntést-döntéseket hozunk.
Jaj annak, aki rossz döntést hoz. De a döntéseket így is, úgy is meg kell hozni. Az ítélőszék, bíróság kérdése az egy későbbi és vállalható dolog.
Amennyiben nem tesszük, hasonlóak vagyunk az arctalanokhoz – mert tömegben az ember az. Senki, mert arctalan. Szánalmas féreg egy rothadó tetemen csupán.
2. Agyag hadsereg
Tömeg. Nem arc nélküli. Nézzék meg rendesen. Mindegyik más. Mindegyik egyvalaki a sokaságban. Mindegyiknek más és más fénye van. De fény. Mert élnek. Persze, ők katonák.
3. Katonák
Van egy katonája ennek az országnak. Belovai István a neve.
Ismétlem: egy katonája van ennek az országnak. És az összes többi – mindenki, a minősítgetők, az irigyek, az arctalanok, a puhatestűek, a tegnapi és mai egyenruhások és a többiek, akik egyébként nem számítanak – hazaárulók egytől egyig. Belovai akkor, mikor… katona volt és magyar. Ma Belovai katona és magyar.
És a puhatestűek, az unalmasok, a mindig fáradtak és alkalmazkodók döntenek felőle. Szépen állunk…
És vagyunk mi. A maradék. A bajkeverők. Az egyenruhások és a majdnem azok. Akiknek Belovai a példa.
A többi, mindenki más ebben a történetben, szánalmas ellenség. De ellenség.
Szerintem világos a képlet.
4. Kiszivárgott valami
Valami, amit sokan tudtak amúgy. Az őszödi purcolás. Az orbitális szocialista szellentés. És a szag eljutott egynéhányunkhoz. És úgy döntöttünk, megosztjuk drága nemzettestvéreinkkel eme épületes támadást érzékszerveink és erkölcsi normáink ellen. Élvezze mindenki a gyurcsányi áldást. Mert önzők nem vagyunk.
És most jön egy „kedves olvasó”, és nekiront a lapomnak, a főszerkesztőmnek.
Üzenem az illetőnek: öcsike, a féreg mindig féreg marad. Annyi a különbség ezen – amúgy igénytelen és visszataszító – gerinctelen lények között, hogy van, amely csak szimplán ostoba, és van a másik, siralmasan nevetséges alfaj, amely fizetségért teszi, amit tesz. A lényeg, mint mindig, egy és ugyanaz: adott egyede egy adott fajtának magában hordozza a fajta összes, csak reá jellemző tulajdonságait. És ezen nem lehet segíteni.
Hogy mi, én, a Kapu szerkesztősége, a főszerkesztőnk lennénk felelősek az őszödi purcolás következményéiért? Rég nevettem ennyit.
Adjatok hálát a magasságos és egyedüli Istennek és mérhetetlen jóságának, hogy még éltek, hogy még nem sújtott le rátok igazságtevő tüzes kardjával. Vagy mert nem helyezte mulya, tohonya népünk kezébe a büntetés jogát. De ami késik, nem múlik…
5. Mint mindig: Szentlászló
Megint évforduló volt. És ezután is így lesz, míg a falu áll, és a faluban a templom, és míg ott a szél játszik a nekem oly kedves, drága magyar és horvát lobogókkal.
És valahol, valakik, valami libsi fórumon kétségbe vonták részvételemet, hozzájárulásomat a legszebb háborúhoz. A horvát honvédő háborúhoz!
Nem vitatkozom.
Tessék lemenni Kelet-Szlavóniában Szentlászlóba, és gyertyát gyújtani, virágot letenni magyar és horvát hőseink emlékezetére. Van ott egy kis park, emlékhellyel közvetlenül a templom mellett.
Hogy én mit tettem, mit nem, az halott és még élő bajtársaimmal közös, és ezért csak a mi dolgunk marad. Mindörökké.
6. Hogy hol vagyunk
Hazudnék, ha azt írnám, nem izgat, ki mit mond, ír, gondol szerény személyemről – tényleg szerény vagyok, bár néha gondolkodóba esem: nem jött-e már el az idő megmutatni végre magamat, és hangosan büszkének lenni…
Teszem a dolgom.
Lehet elméleteket gyártani. Merre járok, és mit csinálok.
Nem kötöm senki orrára.
1. Mert nem lehet.
2. Mert természetesen szórakoztat.
Azt hallottam, Iránban volnék (az egyik verzió szerint). Merthogy az elmúlt évek mátraaljai elvonulásom alatt kiképeztem volna magamat a nukleáris energia szakértőjévé, és mert sokat – de nem eleget – támadtam a médiában a cionistákat, így minden egybevág. Szerintük.
Tetszik.
Jól hangzik.
Azt is hallottam, Irakban volnék, és az egyik Green Zone amerikai bázis konyháján főszakács a beosztásom. Dicsérendő. Mindenki tudja, hogy szeretek főzni – jó, nem mindenki, ezért majdnem biztos, e verziót valamelyik barátom indíthatta el hódító útjára, aki legalább egyszer kóstolta fenséges főztömet.
A harmadik verzió szerint szintén Irakban az ellenállás egyik szervezetének mesterlövészkurzusát vezetem. Ez is dicsérendő, persze. Ám annyiban hibádzik, hogy inkább azt kellett volna terjeszteni: tanulok az iraki ellenállóktól. Az elmúlt három év, az ellenállás eredményeit nézve nem sok oktatnivaló maradt. És ez így is van rendjén.
(Amúgy káromkodhat az olvasószerkesztőm nyugodtan, de nem sikerült találnom magyar ékezetes gépet itt a környéken: a sivatag közepén, a hegyek között, a dzsungel mélyen nincs sok választási lehetőség…)
És hogy végül hol is vagyok? Valahol, ahol ügy van. És ahova hívtak. Az ember nem megy balhézni más házába meghívás nélkül. Mert azt, aki mégis megteszi, jogosan megszálló banditának hívják, és most enyhén fogalmaztam.
De ha valaki úgy gondolja, jobb, ha azzal ijesztgeti csemetéit: ott rostokolok csendben, mint sötétben bujkáló ellenforradalmár, valahol a budai, mecseki, mátrai, bükki erdőségekben – ám tegye...
Lehet, hogy mégis itt vagyok?
KAPU 2008 nov-dec
.
1. Arról, hogy mi közünk van ahhoz, hol születtünk, és tehettünk-e arról, hol élünk
Direkt nem írom, „mik vagyunk”, mert itt a kérdés nem az. Mert a kérdés csak az lehet, hogy ha valahol megszülettünk, van-e közünk, tartozunk-e valamifajta felelősséggel a környezetünk iránt, van-e vajmi kötelezettségünk vagy akár jogunk beleszólni a dolgok folyásába… Sokszor a kérdés el sem hangzik. Csak helyzetek vannak. És az igazi kérdés az, mi milyen választ tudunk adni. Milyen magatartási mintát követünk az adott pillanatban. Milyen döntést-döntéseket hozunk.
Jaj annak, aki rossz döntést hoz. De a döntéseket így is, úgy is meg kell hozni. Az ítélőszék, bíróság kérdése az egy későbbi és vállalható dolog.
Amennyiben nem tesszük, hasonlóak vagyunk az arctalanokhoz – mert tömegben az ember az. Senki, mert arctalan. Szánalmas féreg egy rothadó tetemen csupán.
2. Agyag hadsereg
Tömeg. Nem arc nélküli. Nézzék meg rendesen. Mindegyik más. Mindegyik egyvalaki a sokaságban. Mindegyiknek más és más fénye van. De fény. Mert élnek. Persze, ők katonák.
3. Katonák
Van egy katonája ennek az országnak. Belovai István a neve.
Ismétlem: egy katonája van ennek az országnak. És az összes többi – mindenki, a minősítgetők, az irigyek, az arctalanok, a puhatestűek, a tegnapi és mai egyenruhások és a többiek, akik egyébként nem számítanak – hazaárulók egytől egyig. Belovai akkor, mikor… katona volt és magyar. Ma Belovai katona és magyar.
És a puhatestűek, az unalmasok, a mindig fáradtak és alkalmazkodók döntenek felőle. Szépen állunk…
És vagyunk mi. A maradék. A bajkeverők. Az egyenruhások és a majdnem azok. Akiknek Belovai a példa.
A többi, mindenki más ebben a történetben, szánalmas ellenség. De ellenség.
Szerintem világos a képlet.
4. Kiszivárgott valami
Valami, amit sokan tudtak amúgy. Az őszödi purcolás. Az orbitális szocialista szellentés. És a szag eljutott egynéhányunkhoz. És úgy döntöttünk, megosztjuk drága nemzettestvéreinkkel eme épületes támadást érzékszerveink és erkölcsi normáink ellen. Élvezze mindenki a gyurcsányi áldást. Mert önzők nem vagyunk.
És most jön egy „kedves olvasó”, és nekiront a lapomnak, a főszerkesztőmnek.
Üzenem az illetőnek: öcsike, a féreg mindig féreg marad. Annyi a különbség ezen – amúgy igénytelen és visszataszító – gerinctelen lények között, hogy van, amely csak szimplán ostoba, és van a másik, siralmasan nevetséges alfaj, amely fizetségért teszi, amit tesz. A lényeg, mint mindig, egy és ugyanaz: adott egyede egy adott fajtának magában hordozza a fajta összes, csak reá jellemző tulajdonságait. És ezen nem lehet segíteni.
Hogy mi, én, a Kapu szerkesztősége, a főszerkesztőnk lennénk felelősek az őszödi purcolás következményéiért? Rég nevettem ennyit.
Adjatok hálát a magasságos és egyedüli Istennek és mérhetetlen jóságának, hogy még éltek, hogy még nem sújtott le rátok igazságtevő tüzes kardjával. Vagy mert nem helyezte mulya, tohonya népünk kezébe a büntetés jogát. De ami késik, nem múlik…
5. Mint mindig: Szentlászló
Megint évforduló volt. És ezután is így lesz, míg a falu áll, és a faluban a templom, és míg ott a szél játszik a nekem oly kedves, drága magyar és horvát lobogókkal.
És valahol, valakik, valami libsi fórumon kétségbe vonták részvételemet, hozzájárulásomat a legszebb háborúhoz. A horvát honvédő háborúhoz!
Nem vitatkozom.
Tessék lemenni Kelet-Szlavóniában Szentlászlóba, és gyertyát gyújtani, virágot letenni magyar és horvát hőseink emlékezetére. Van ott egy kis park, emlékhellyel közvetlenül a templom mellett.
Hogy én mit tettem, mit nem, az halott és még élő bajtársaimmal közös, és ezért csak a mi dolgunk marad. Mindörökké.
6. Hogy hol vagyunk
Hazudnék, ha azt írnám, nem izgat, ki mit mond, ír, gondol szerény személyemről – tényleg szerény vagyok, bár néha gondolkodóba esem: nem jött-e már el az idő megmutatni végre magamat, és hangosan büszkének lenni…
Teszem a dolgom.
Lehet elméleteket gyártani. Merre járok, és mit csinálok.
Nem kötöm senki orrára.
1. Mert nem lehet.
2. Mert természetesen szórakoztat.
Azt hallottam, Iránban volnék (az egyik verzió szerint). Merthogy az elmúlt évek mátraaljai elvonulásom alatt kiképeztem volna magamat a nukleáris energia szakértőjévé, és mert sokat – de nem eleget – támadtam a médiában a cionistákat, így minden egybevág. Szerintük.
Tetszik.
Jól hangzik.
Azt is hallottam, Irakban volnék, és az egyik Green Zone amerikai bázis konyháján főszakács a beosztásom. Dicsérendő. Mindenki tudja, hogy szeretek főzni – jó, nem mindenki, ezért majdnem biztos, e verziót valamelyik barátom indíthatta el hódító útjára, aki legalább egyszer kóstolta fenséges főztömet.
A harmadik verzió szerint szintén Irakban az ellenállás egyik szervezetének mesterlövészkurzusát vezetem. Ez is dicsérendő, persze. Ám annyiban hibádzik, hogy inkább azt kellett volna terjeszteni: tanulok az iraki ellenállóktól. Az elmúlt három év, az ellenállás eredményeit nézve nem sok oktatnivaló maradt. És ez így is van rendjén.
(Amúgy káromkodhat az olvasószerkesztőm nyugodtan, de nem sikerült találnom magyar ékezetes gépet itt a környéken: a sivatag közepén, a hegyek között, a dzsungel mélyen nincs sok választási lehetőség…)
És hogy végül hol is vagyok? Valahol, ahol ügy van. És ahova hívtak. Az ember nem megy balhézni más házába meghívás nélkül. Mert azt, aki mégis megteszi, jogosan megszálló banditának hívják, és most enyhén fogalmaztam.
De ha valaki úgy gondolja, jobb, ha azzal ijesztgeti csemetéit: ott rostokolok csendben, mint sötétben bujkáló ellenforradalmár, valahol a budai, mecseki, mátrai, bükki erdőségekben – ám tegye...
Lehet, hogy mégis itt vagyok?
KAPU 2008 nov-dec.
Hazaárulók Délvidék ellen
.
"Göncz Kinga magyar külügyminiszter a Dnevnik újvidéki szerb lapnak adott exkluzív interjújában kijelentette, hogy nem reális bármiféle vajdasági magyar területi autonómiáról beszélni. A magyar kormány véleménye szerint – mondta a magyar diplomácia vezetője – jobb lenne kieszközölni a vízumrendszer liberalizálását Szerbia számára az EU-n belül, mint megnyitni a kettős állampolgárság kérdését a szerbiai magyarok számára. "
Forrás: http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=7780
"Göncz Kinga magyar külügyminiszter a Dnevnik újvidéki szerb lapnak adott exkluzív interjújában kijelentette, hogy nem reális bármiféle vajdasági magyar területi autonómiáról beszélni. A magyar kormány véleménye szerint – mondta a magyar diplomácia vezetője – jobb lenne kieszközölni a vízumrendszer liberalizálását Szerbia számára az EU-n belül, mint megnyitni a kettős állampolgárság kérdését a szerbiai magyarok számára. "
Forrás: http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=vajdasag&id=7780
Amikor ezt a cikket olvastam nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek... Amikor huszadjára rágtam át rajta magam, akkor már dühöngtem, és nem értettem, hogy mondhat, tehet ilyet egy magyar politikus, vagy egyáltalán egy magyar ember. De azt gondolom, hogy erre a nőre és a bandájára ez utóbbi jelzőkből maximum a politikus igaz. Az emberek antropológiai jellemzésébe nem mennék bele, de a gerinc alapvető "tartozékunk", belőle meg szemmel láthatóan hiányzik, és nem hiszem, hogy ennyi idősen még képes lenne növeszteni egyet. Mint ahogy a pártjából is eléggé hiányzik egy kollektív gerinc.
Mégis nem volt ezeknek elég 2004. december 5.-ike????? Miért kell jobban beletiporni magyar testvéreink lelkébe, és szítani ellenük az indulatot? És ami még ennél rosszabb: miért kell őket kiszolgáltatni a békés természetükről hírhedt szerbeknek? Igen, itt erről van szó. Ezek után nem lesz senkiben félsz, nem mintha eddig túl sok lett volna, ha magyarverésre adnák a fejüket, ők is tudják , hogy nincs ország , amely a magyarok mögött állna.
Ezek nem magyarok, csak állampolgárok, akik legszívesebben eltörölnék a hazafiság és az összetartás legapróbb csíráját is belőlünk. Hogy ez kinek az érdeke azt mindenki eldöntheti maga...
Mégis nem volt ezeknek elég 2004. december 5.-ike????? Miért kell jobban beletiporni magyar testvéreink lelkébe, és szítani ellenük az indulatot? És ami még ennél rosszabb: miért kell őket kiszolgáltatni a békés természetükről hírhedt szerbeknek? Igen, itt erről van szó. Ezek után nem lesz senkiben félsz, nem mintha eddig túl sok lett volna, ha magyarverésre adnák a fejüket, ők is tudják , hogy nincs ország , amely a magyarok mögött állna.
Ezek nem magyarok, csak állampolgárok, akik legszívesebben eltörölnék a hazafiság és az összetartás legapróbb csíráját is belőlünk. Hogy ez kinek az érdeke azt mindenki eldöntheti maga...
És ne higgyük, hogy ezzel a lépéssel csak a délvidéki magyaroknak ártanak. Mégis mit gondolnak ezek után más , velünk oly' nagyon szimpatizáló országok: azt, hogy bármit megtehetnek, mert nincs, aki erős kézzel vigyázna a gúnyhatáron túli testvéreinkre.
2008. december 14., vasárnap
Közlemény: Magyar veszély Bácskában!
Közlemény
Magyar veszély Bácskában!
Magyar veszély Bácskában!
A bácsi vár
A címben megfogalmazott állításnak természetesen semmilyen valóságalapja nincs. Mégis, a belgrádi Večernje Novosti újságírói a lap 2008. November 18-án megjelent online kiadásában túldimenzionált magyarellenes atrocitásokról, illetve a szerbek fenyegetettségéről cikkeznek. (Egy nappal később ugyanerről a témáról, ugyanilyen hangnemben ír a Politika napilap újságírója is.)
„Tenzije na severu Bačke“ (Feszültségek Bácska északi részén) , „Putuju da bi čuli srpski“ (Utaznak, hogy szerb nyelvet halljanak) (1), illetve „Mađarizacija Stare Moravice“ (Bácskossuthfalva elmagyarosítása) (2) címen jelentek meg ezek a cikkek, amelyek többek között arról számolnak be, hogy a szabadkai magyarellenes kilengések kérdése túl van lihegve, továbbá, hogy a bácskossuthfalvai szerbek fenyegetve és elnyomva érzik magukat.
Mivel úgy érezzük, hogy az ilyen és ehhez hasonló hangvételű írások nem a nemzetek közötti békés együttélést szolgálják, szükségesnek tartjuk néhány gondolat erejéig kifejteni a véleményünket.
A „Feszültségek Bácska északi részén“ c. cikk szerzője a közéleti szereplők mellett megszólaltatott néhány szabadkai polgárt is, akik nem igazán értették, hogy mi ez a „nemzetek közötti feszültségek“ történet.
A több tucat szabadkai magyarellenes támadás ténye (3) éppenhogy nem azt a vélekedést támasztja alá, mely szerint a nemzetek közötti viszonyok a lehető legnagyobb rendben lennének. Például 2003-tól napjainkig – a rendelkezésünkre álló adatok szerint - 234 magyarellenes atrocitás és jogsértés van dokumentálva a Délvidéken, ezek közül több esetben a sértettek súlyos vagy életveszélyes sérüléseket szenvedtek, egy esetben halálos áldozatot is követelt a támadás. A megtörtént esetek száma azonban ennél jóval nagyobb, ugyanis sok esetben előfordul, hogy a sértettek nem merik bejelenteni az ellenük elkövetett támadást, vagy egyszerűen - a rossz tapasztalatok miatt - értelmetlennek tartják ezt megtenni. (Az 1990-es évekre is jellemző volt a kisebbségellenesség, de a diktatórikus rendszer elhallgatta – elhallgattatta – ezeket az eseteket.)
Az „Utaznak, hogy szerb nyelvet halljanak” c. cikk szerzői a szabadkai politikusokat idézik, miszerint Szabadkán a levegőben is érezhető a szorongás és a félelem, majd hozzáteszik, hogy a szorongó közérzet – a megközelítőleg 5700 lelket számláló Bácskossuthfalván - a mintegy 200 szerb nemzetiségű lakos arcáról olvasható le.
Mindennek – a cikkírók szerint – több oka is van. Többek között, mint írják, ez azért van így, mert a kétnyelvű helységnévtáblán és Szerbia Köztársaság zászlaján kívül semmi sem árulkodik arról, hogy ez a település Szerbia Köztársaságban található. Továbbá azt is írják, hogy egyetlenegy utca sincs szerb történelmi személyiségről elnevezve, minden utcanevet „elhódítottak” a magyar királyok és hadvezérek. Mindamellett azt is állítják, hogy ez idáig csak egyes utcanévtáblák voltak kétnyelvűek, de ez már nem sokáig lesz így, mert hamarosan kizárólag magyar nyelvű, és csak magyar hősökről elnevezett utcanévtáblák lesznek a településen.
A sornak ezzel még nincs vége: az újságírók arról is beszámolnak, hogy a bácskossuthfalvai szerb diákoknak 5 kilométert kell utazniuk a szomszédos településre, Pacsérra, mivel a helyi iskolában a szerb nyelv számára nincs hely. A tudósítás azzal zárul, hogy a falu nemrégiben kapta vissza a Bácskossuthfalva elnevezést, amely a „magyar megszállás” idején (1941-1945) született, tehát ez a név már eleve aggasztja az ott élő nem magyar nemzetiségű lakosokat.
Mivel szervezetünket is izgatták ezek a kérdések, ellátogattunk Bácskossuthfalvára.
A következő eredményekre jutottunk (részletes beszámoló a www.humanrightscenter.net honlapon tekinthető meg) : A településen szinte kivétel nélkül mindenhol kétnyelvű felirat található (üzletek, vállalkozások stb.), mind a központban, mind a falu bármely más pontján. Olyan vállalkozást is találtunk, ahol csak szerb nyelven van feltüntetve a cégtábla felirata.
A település 76 utcájából 40-ben jártunk, egyetlenegy helyen sem találtunk olyan utcanévtáblát, amelyen csak magyar nyelven írná az utca nevét (az utcanévtáblákról készült fényképek megtekinthetők honlapunkon). Legtöbb táblán a kommunizmus idejéből származó jelszavak, illetve ehhez az ideológiához köthető személyek neve szerepel (pl. Harcos, Pionír, Felszabadulás, Marx, Lenin, Ivo Lola Ribar stb.). Beszéltünk a helyi közösség titkárával, aki elmondta, hogy az utcanevek megváltoztatásáért kérvényt nyújtottak be az illetékes minisztériumhoz, amit jóvá is hagytak.
Ennek értelmében a közeljövőben Bácskossuthfalván 28 utca nevét változtatják meg (utcát neveznek el többek között Mátyás királyról, Kossuth Lajosról, Széchenyi Istvánról, Vuk Karadžićról, Danilo Kišről, Ivan Modrčinről stb.).
Természetesen az utcanévtáblák továbbra is kétnyelvűek lesznek (azzal, hogy a szerb megnevezés az eddigi latin helyett, cirill betűs írásmóddal lesz feltüntetve).
Az oktatás megszervezésével kapcsolatban is kikértük a helyi közösség titkárának és az általános iskola igazgatójának a véleményét, akik elmondták, hogy a szerb diákoknak nem azért kell utazniuk Pacsérra, mert nincs hely a bácskossuthfalvai iskolában, hanem azért, mert a szerb diákok száma olyan alacsony, hogy egy-egy tagozatra csupán néhány diák jutna. Ez technikailag lehetetlenné teszi ott helyben az oktatás megszervezését. Nem elhanyagolható tény, hogy ingyenes buszjárat szállítja Pacsérra a szerb diákokat, de a 3 kilométeres távot korszerűen kiépített gyalogjárdán és kerékpárúton is meg lehet tenni.
A település a Bácskossuthfalva nevet hivatalosan 1912-ben kapta. A Szerb-Horvát-Szlovén királyság kezdetétől Stara Moravica. A második világháború ideje alatt Bácskossuthfalva, a határmódosítást követően szerbül Stara Moravica, magyarul Ómoravica vagy Moravica. A Magyar Nemzeti Tanács döntése értelmében 2003 óta ismét Bácskossuthfalva a település magyar neve (4). Ehhez annyit tennénk még hozzá, hogy amikor közéleti személyiségek és újságírók délvidéki települések magyar megnevezéseivel kapcsolatban tesznek megjegyzéseket, nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a ma Délvidékként ismert terület három egysége – a Bánság, a Bácska és a Szerémség - több mint egy évezreden át a történelmi Magyarország déli részét alkotta (például Szenttamás nevével először az 1338-42. évi tizedlajstromban találkozunk írott dokumentumban).
Nyilvánvaló, hogy néhány rosszindulatú írás még nem képez közvélemény-formáló erőt, de ennél jóval többről van szó. Már a miloševići érában is megjelentek olyan írások (hogy a rádióról és a tévéről ne is beszéljünk), amelyek nem feltétlenül a nemzetek közötti békés együttélést szolgálták, ami azonban igazán elszomorító, hogy hét évvel a „demokratikus“ erők hatalomátvétele után sem különb a helyzet. Gondoljunk csak arra az esetre, amikor egy újvidéki napilap monstrumoknak nevezte a 61 évre elítélt magyar fiatalokat.
Annak érdekében, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló esetek ne fordulhassanak elő, elengedhetetlen, hogy az újságírók, illetve a közéleti szereplők kellő érzékenységgel viszonyuljanak az objektív tájékoztatás kérdéséhez!
Ennek a törekvésnek a szellemében véleménynyilvánításra szólítjuk fel dr. Korhecz Tamás tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségügyi titkárt, dr. Jeges Zoltán tartományi oktatási titkárt, valamint Svetozar Čiplić emberi jogi és kisebbségügyi minisztert.
Szenttamás, 2008. december 13.
Az Emberi Jogi Központ nevében
Kiss Rudolf
(1).
http://www.novosti.rs/code/
(2).
http://www.politika.rs/
(3). http://www.humanrightscenter.
(4). http://staramoravica.co.yu
2008. december 13., szombat
Obama is irt
.
Gratula, gratula, Jungel Eddie!
Gratula, gratula, Jungel Eddie!Keep up the good work!
Csak az orultek es a latnokok merik kimondani az igazsagot!
Keep up the good work,
udv.,
Barack Hussein Obama
.
Csak az orultek es a latnokok merik kimondani az igazsagot!
Keep up the good work,
udv.,
Barack Hussein Obama
.
2008. december 12., péntek
Az Év Forradalmi Koktelja - The Revolutionary Cocktail of the Year - El Coctail Revolucionario del Año
2008. december 11., csütörtök
Szabó Lőrinc : Magam ügyében
.
Félelmes a fegyverem, emberek,
magam előtt tartom a szivemet.
Fáradt vagyok, a háborút unom,
de az igazságomat nem hagyom.
Az kell, igazság, – de a magamé!
a sorsomé, húsomé, véremé!
Fáradt vagyok hazudni, emberek;
hol van, akinél megpihenhetek?
Elfáradtam harmincnyolc év alatt,
kényelmesebb vállalni magamat.
Az igazság a legfőbb kényelem,
lelkem legfőbb kényelmét hirdetem.
Igazságomat, azt, ami vagyok,
meg kell őriznem s meg kell adnotok.
Másnak talán egyszerűbb útja volt,
az enyém eszmék háborúja volt.
Látom én ma is, eszmék, fényetek,
de mást is, a rettentő tényeket,
tudom, hogy ami másnak szenvedés,
azt megtenni, ha kell is, mily nehéz,
de mást is tudok: ha jön iszonyú
rémeivel egy végső háború,
ha népem élethalálharcba fog,
én ott állok, ahol a magyarok,
a véreim… Hisz máris ott vagyok…
Csak még békés győzelmet akarok,
győzelmes békét a fajtámnak, és
hogy ne legyen túlsok a szenvedés,
a pusztulás… Nem katona vagyok,
csak lelkem nyugalmáért harcolok,
és jobb szeretném tőled is, hazám,
ha kard helyett lelked bíznád reám,
s én úgy szolgálhatnám a sorsodat,
hogy nemesítlek, gazdagítalak.
Fáradt vagyok hazudni, emberek,
azt szeretem, akinél pihenek.
Azt szeretem, aki engedi, hogy
legyek nyugodtan az, aki vagyok:
hogy legyek költő, magyar és szabad,
kit nem küldenek és nem tiltanak,
költő, aki dísz és kincs és haszon,
ahogy kincs a Mátra s a Balaton,
s a hegy aranya, Dunánk halai,
földünk zsírja, fáink gyümölcsei.
Az igazat keresem: azt, aki
nem kényszerít, hogy hazudjam neki.
Mérd meg te is: bírod-e tűrni, hogy
legyek egészen az, aki vagyok.
Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb,
igaz vagyok, mindig félelmesebb,
félelmes a fegyverem, emberek:
mindenre elszánt lelkiismeret.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_L%C5%91rinc
Kep: Szabó Lőrinc - Rippl-Rónai József pasztellrajza, 1923
Félelmes a fegyverem, emberek,magam előtt tartom a szivemet.
Fáradt vagyok, a háborút unom,
de az igazságomat nem hagyom.
Az kell, igazság, – de a magamé!
a sorsomé, húsomé, véremé!
Fáradt vagyok hazudni, emberek;
hol van, akinél megpihenhetek?
Elfáradtam harmincnyolc év alatt,
kényelmesebb vállalni magamat.
Az igazság a legfőbb kényelem,
lelkem legfőbb kényelmét hirdetem.
Igazságomat, azt, ami vagyok,
meg kell őriznem s meg kell adnotok.
Másnak talán egyszerűbb útja volt,
az enyém eszmék háborúja volt.
Látom én ma is, eszmék, fényetek,
de mást is, a rettentő tényeket,
tudom, hogy ami másnak szenvedés,
azt megtenni, ha kell is, mily nehéz,
de mást is tudok: ha jön iszonyú
rémeivel egy végső háború,
ha népem élethalálharcba fog,
én ott állok, ahol a magyarok,
a véreim… Hisz máris ott vagyok…
Csak még békés győzelmet akarok,
győzelmes békét a fajtámnak, és
hogy ne legyen túlsok a szenvedés,
a pusztulás… Nem katona vagyok,
csak lelkem nyugalmáért harcolok,
és jobb szeretném tőled is, hazám,
ha kard helyett lelked bíznád reám,
s én úgy szolgálhatnám a sorsodat,
hogy nemesítlek, gazdagítalak.
Fáradt vagyok hazudni, emberek,
azt szeretem, akinél pihenek.
Azt szeretem, aki engedi, hogy
legyek nyugodtan az, aki vagyok:
hogy legyek költő, magyar és szabad,
kit nem küldenek és nem tiltanak,
költő, aki dísz és kincs és haszon,
ahogy kincs a Mátra s a Balaton,
s a hegy aranya, Dunánk halai,
földünk zsírja, fáink gyümölcsei.
Az igazat keresem: azt, aki
nem kényszerít, hogy hazudjam neki.
Mérd meg te is: bírod-e tűrni, hogy
legyek egészen az, aki vagyok.
Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb,
igaz vagyok, mindig félelmesebb,
félelmes a fegyverem, emberek:
mindenre elszánt lelkiismeret.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_L%C5%91rinc
Kep: Szabó Lőrinc - Rippl-Rónai József pasztellrajza, 1923
2008. december 10., szerda
Sütő András életmű-bibliográfiájabol
.
♦ [Rózsa-Flores Eduardo: Interjú Sütő Andrással. La Vanguardia (Barcelona), 1989. szept. 3. // Magyarul, jegyzettel lásd: Kapu, 2000. márc.]
♦ Rózsa-Flores Eduardo: Interjú Sütő Andrással a vitatott és hallgatásra ítélt író, drámaíróval, a romániai magyar kisebbség legismertebb irodalmi képviselőjével. Kapu, 2000. márc.: 62–63. [Az interjú 1989. szept. 3-án jelent meg a barcelonai S21360 La Vanguardia c. spanyol ny. napilapban; ez az első magyar nyelvű közlés – Wolff-Prónay Sonja fordítása. A 64. oldalon: az interjú keletkezésének körülményeiről (idézet A0910 S. A.: Szemet szóért c. kötetéből: 251–252. p.; az 1989. aug. 12. bejegyzés).]
♦ [Rózsa-Flores Eduardo: Interjú Sütő Andrással. La Vanguardia (Barcelona), 1989. szept. 3. // Magyarul, jegyzettel lásd: Kapu, 2000. márc.]
♦ Rózsa-Flores Eduardo: Interjú Sütő Andrással a vitatott és hallgatásra ítélt író, drámaíróval, a romániai magyar kisebbség legismertebb irodalmi képviselőjével. Kapu, 2000. márc.: 62–63. [Az interjú 1989. szept. 3-án jelent meg a barcelonai S21360 La Vanguardia c. spanyol ny. napilapban; ez az első magyar nyelvű közlés – Wolff-Prónay Sonja fordítása. A 64. oldalon: az interjú keletkezésének körülményeiről (idézet A0910 S. A.: Szemet szóért c. kötetéből: 251–252. p.; az 1989. aug. 12. bejegyzés).]
Sütő András életmű-bibliográfiája
.2008. december 9., kedd
France: Muslim graves desecrated in war cemetery -Több száz muzulmán sírt gyaláztak meg Franciaországban
.
Több száz muzulmán sírt gyaláztak meg hétfőre virradóra az észak-franciaországi Arras közelében található katonai temetőben. A csendőrség tájékoztatása szerint veteránok vették észre, hogy a sírokra feliratokat és különböző jeleket festettek ismeretlenek az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep kezdetén. A hatóságok emlékeztetnek arra, hogy két év alatt harmadik alkalommal gyalázták meg a temető muzulmán sírjait. A France Info hírrádió helyszíni tudósítása szerint a 40 ezer katona nyughelyéül szolgáló hatalmas Loretói Miasszonyunk temetőben gyakorlatilag mind az 576, Mekka felé néző sírt meggyalázták. Többségükre német nyelvű neonáci feliratokat és horogkereszteket festettek. A csendőrség a helyszínt, amelyet szakértők vizsgálnak, lezárta. Szóvivőjük úgy vélte, hogy a rongálások kísértetiesen hasonlítanak az előző két esetre, csak ezúttal sokkal nagyobb mértékű sírgyalázás történt.
Április 6-ra virradóra ugyanitt 148 sírra kerültek az iszlám vallást sértő feliratok, valamint konkrétan az észak-afrikai származású Rachida Dati igazságügyi minisztert gyalázó szövegek. A tettesek az egyik sírkőre disznófejet akasztottak. Egy évvel korábban, 2007. április 19-re virradóra pedig 52 sírra festettek náci jelszavakat és horogkereszteket.
Nicolas Sarkozy államfő közleményben fejezte ki "legmélyebb felháborodását" a harmadik eset után. "Ez az alávaló és felháborító cselekmény a franciaországi muzulmán közösség ellen irányuló undorító rasszizmus kifejeződése" - olvasható az elnöki közleményében. Sarkozy azt kérte a hatóságoktól, hogy minél előbb azonosítsák az élkövetőket, és "szigorúan" ítéljék el őket.
Az áprilisi sírgyalázás ügyében még folyik a vizsgálat: két neonáci eszméket követő fiatalt helyezték vád alá, de mindketten tagadják, hogy közük volna a sírgyalázáshoz. Egyiküket már a másfél évvel ezelőtti ügyben is bűnösnek találták, és két év börtönbüntetésre ítélték, amelyből egy év volt letöltendő. Vele együtt a 2007-es sírgyalázásért még két személyt ítéltek el.
Vandals carried out a fresh attack on the graves of hundreds of Muslim war veterans in France's biggest military cemetery in an assault President Nicolas Sarkozy denounced Monday as "revolting."
Latest in string of vandalism cases
Paris denounces attack on Muslim war graves
The graves in Notre Dame de Lorette cemetery were sprayed with graffiti on Sunday night, the eve of Islam's Eid al-Adha feast, a police spokesman said, adding that a hunt was under way to find the culprits.
The cemetery, near the northern border with Belgium, commemorates the tens of thousands of victims of a series of long and bloody battles for control of northern France at the start of World War I.
" These are probably the tombs of heroes who fell in combat. This is a hateful, scandalous act, an insult to all Muslims " Dalil Boubaker
It had already been hit in April this year, when vandals desecrated 148 Muslim graves, hanging a pig's head from one tombstone and daubing slogans insulting France's Muslim justice minister, Rachida Dati, who is of North African descent.
Sunday’s attack came days after Jewish settlers in the West Bank town of Hebron vandalized Muslim graves with graffiti defaming the Prophet Muhammad and almost exactly a year after neo-Nazi vandals painted swastikas on 52 of the French cemetery's Muslim graves.
Prior to 2007, there were four incidents involving the desecration of Muslim graves in northern and eastern France in 2004, and one in 2003. Jewish graves have also been vandalized.
Sarkozy denounced the latest outrage as "abject and revolting" and "the expression of a repugnant racism directed against the Muslim community of France."
Two young men with neo-Nazi sympathies are awaiting trial over April's desecration. They deny involvement.
Inaugurated in 1925, the Notre Dame de Lorette cemetery houses the remains of about 40,000 soldiers, half of them in named graves.
After the April attacks the head of the Grand Mosque in Paris, Dalil Boubaker, told a French radio station: "These are probably the tombs of heroes who fell in combat. This is a hateful, scandalous act, an insult to all Muslims."
The Muslim sector includes 576 tombs, grouped together and turned towards Mecca.
Vándalos profanan tumbas musulmanas en cementerio militar francés
París, 8 de diciembre, RIA Novosti.
Unos vándalos profanaron la noche pasada varios centenares de tumbas musulmanas en un cementerio militar de la parte norte de Francia, informó hoy la prensa francesa.
En vísperas de la fiesta musulmana de Id-ul-Azha, unos desconocidos se colaron en el cementerio de Nuestra Señora de Lorette, departamento de Paso de Calis, y con unas inscripciones y graffiti profanaron las tumbas de los musulmanes.
La policía realiza la investigación de lo sucedido. El presidente de Francia, Nicolas Sarkozy, expresó su condolencia a la comunidad musulmana del país y exigió informarlo en persona sobre el desarrollo de la investigación.
En abril de 2008, fueron profanadas 148 tumbas en ese mismo cementerio; y 52 en abril de 2007. Dos jóvenes neonazis fueron encarcelados por estar involucrados en el acto de vandalismo cometido en abril del año en curso.
En ese cementerio abierto en 1925 descansan los restos mortales de unas 40 mil personas, la mitad en fosas comunes. El sector musulmán se compone de 576 tumbas.
.
Több száz muzulmán sírt gyaláztak meg hétfőre virradóra az észak-franciaországi Arras közelében található katonai temetőben. A csendőrség tájékoztatása szerint veteránok vették észre, hogy a sírokra feliratokat és különböző jeleket festettek ismeretlenek az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep kezdetén. A hatóságok emlékeztetnek arra, hogy két év alatt harmadik alkalommal gyalázták meg a temető muzulmán sírjait. A France Info hírrádió helyszíni tudósítása szerint a 40 ezer katona nyughelyéül szolgáló hatalmas Loretói Miasszonyunk temetőben gyakorlatilag mind az 576, Mekka felé néző sírt meggyalázták. Többségükre német nyelvű neonáci feliratokat és horogkereszteket festettek. A csendőrség a helyszínt, amelyet szakértők vizsgálnak, lezárta. Szóvivőjük úgy vélte, hogy a rongálások kísértetiesen hasonlítanak az előző két esetre, csak ezúttal sokkal nagyobb mértékű sírgyalázás történt.Április 6-ra virradóra ugyanitt 148 sírra kerültek az iszlám vallást sértő feliratok, valamint konkrétan az észak-afrikai származású Rachida Dati igazságügyi minisztert gyalázó szövegek. A tettesek az egyik sírkőre disznófejet akasztottak. Egy évvel korábban, 2007. április 19-re virradóra pedig 52 sírra festettek náci jelszavakat és horogkereszteket.
Nicolas Sarkozy államfő közleményben fejezte ki "legmélyebb felháborodását" a harmadik eset után. "Ez az alávaló és felháborító cselekmény a franciaországi muzulmán közösség ellen irányuló undorító rasszizmus kifejeződése" - olvasható az elnöki közleményében. Sarkozy azt kérte a hatóságoktól, hogy minél előbb azonosítsák az élkövetőket, és "szigorúan" ítéljék el őket.
Az áprilisi sírgyalázás ügyében még folyik a vizsgálat: két neonáci eszméket követő fiatalt helyezték vád alá, de mindketten tagadják, hogy közük volna a sírgyalázáshoz. Egyiküket már a másfél évvel ezelőtti ügyben is bűnösnek találták, és két év börtönbüntetésre ítélték, amelyből egy év volt letöltendő. Vele együtt a 2007-es sírgyalázásért még két személyt ítéltek el.
Vandals carried out a fresh attack on the graves of hundreds of Muslim war veterans in France's biggest military cemetery in an assault President Nicolas Sarkozy denounced Monday as "revolting."
Latest in string of vandalism cases
Paris denounces attack on Muslim war graves
The graves in Notre Dame de Lorette cemetery were sprayed with graffiti on Sunday night, the eve of Islam's Eid al-Adha feast, a police spokesman said, adding that a hunt was under way to find the culprits.
The cemetery, near the northern border with Belgium, commemorates the tens of thousands of victims of a series of long and bloody battles for control of northern France at the start of World War I.
" These are probably the tombs of heroes who fell in combat. This is a hateful, scandalous act, an insult to all Muslims " Dalil Boubaker
It had already been hit in April this year, when vandals desecrated 148 Muslim graves, hanging a pig's head from one tombstone and daubing slogans insulting France's Muslim justice minister, Rachida Dati, who is of North African descent.
Sunday’s attack came days after Jewish settlers in the West Bank town of Hebron vandalized Muslim graves with graffiti defaming the Prophet Muhammad and almost exactly a year after neo-Nazi vandals painted swastikas on 52 of the French cemetery's Muslim graves.
Prior to 2007, there were four incidents involving the desecration of Muslim graves in northern and eastern France in 2004, and one in 2003. Jewish graves have also been vandalized.Sarkozy denounced the latest outrage as "abject and revolting" and "the expression of a repugnant racism directed against the Muslim community of France."
Two young men with neo-Nazi sympathies are awaiting trial over April's desecration. They deny involvement.
Inaugurated in 1925, the Notre Dame de Lorette cemetery houses the remains of about 40,000 soldiers, half of them in named graves.
After the April attacks the head of the Grand Mosque in Paris, Dalil Boubaker, told a French radio station: "These are probably the tombs of heroes who fell in combat. This is a hateful, scandalous act, an insult to all Muslims."
The Muslim sector includes 576 tombs, grouped together and turned towards Mecca.
Vándalos profanan tumbas musulmanas en cementerio militar francés
París, 8 de diciembre, RIA Novosti.
Unos vándalos profanaron la noche pasada varios centenares de tumbas musulmanas en un cementerio militar de la parte norte de Francia, informó hoy la prensa francesa.
En vísperas de la fiesta musulmana de Id-ul-Azha, unos desconocidos se colaron en el cementerio de Nuestra Señora de Lorette, departamento de Paso de Calis, y con unas inscripciones y graffiti profanaron las tumbas de los musulmanes.
La policía realiza la investigación de lo sucedido. El presidente de Francia, Nicolas Sarkozy, expresó su condolencia a la comunidad musulmana del país y exigió informarlo en persona sobre el desarrollo de la investigación.En abril de 2008, fueron profanadas 148 tumbas en ese mismo cementerio; y 52 en abril de 2007. Dos jóvenes neonazis fueron encarcelados por estar involucrados en el acto de vandalismo cometido en abril del año en curso.
En ese cementerio abierto en 1925 descansan los restos mortales de unas 40 mil personas, la mitad en fosas comunes. El sector musulmán se compone de 576 tumbas.
.
Peru’s Sendero Luminoso: From Maoism to Narco-Terrorism
.
Publication: Terrorism Monitor Volume: 6 Issue: 23
Publication: Terrorism Monitor Volume: 6 Issue: 23
December 8, 2008
Category: Terrorism Monitor, Global Terrorism Analysis, Latin America, Featured, Home Page
By: Frank Hyland
One of the most brutal and destructive terrorist groups worldwide since its emergence in 1980—Peru’s “Sh
ining Path” (Sendero Luminoso - SL) —continues to carry out attacks on Peruvian military, police, and civilian targets in 2008. Almost ten years after the group splintered during a “no-holds barred” offensive by Peruvian security forces, government officials and citizens alike express concern that a return to the past, when almost 70,000 Peruvians and others died, may be in the offing (see Terrorism Focus, September 11, 2007).
One of the most brutal and destructive terrorist groups worldwide since its emergence in 1980—Peru’s “Sh
ining Path” (Sendero Luminoso - SL) —continues to carry out attacks on Peruvian military, police, and civilian targets in 2008. Almost ten years after the group splintered during a “no-holds barred” offensive by Peruvian security forces, government officials and citizens alike express concern that a return to the past, when almost 70,000 Peruvians and others died, may be in the offing (see Terrorism Focus, September 11, 2007).After joining the rolls of the worldwide Leftist-Communist revolutionary movement in 1980, SL proceeded to conduct a campaign against not only the government of Peru, but all elements of Peruvian society in general. An outgrowth of the pre-existing Communist Party of Peru, SL’s oft-stated objective was the total reordering of Peruvian society along the lines of the People’s Republic of China under Mao Tse Tung.
What should be a primary source of concern to a number of neighboring nations, including an incoming U.S. administration, is that SL’s apparent resurgence may be viewed fairly as an integral part of a burgeoning wave of leftist ideology in Latin America. Other nations such as Venezuela, Bolivia, and Ecuador, as well as sub-state groups such as Colombia’s Revolutionary Armed Forces of Colombia (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia - FARC) constitute potential allies in SL’s renewed campaign. Peruvian prosecutors are currently involved in seeking a 20-year sentence for the former leader of the Peruvian chapter of the Continental Bolivarian Committee (CCB), which took its inspiration from the “Bolivarian” socialism of Venezuelan president Hugo Chavez (IPS, November 27). Even at present, SL’s geographical reach and the military force it commands make it a competing and increasingly threatening “state within a state” in Peru.
From Maoism to Narco-Terrorism
Concern over an SL comeback is well founded. In the period of time since the end of SL’s last, larger and more widespread terrorist campaign in 1999, the group has added another “weapon” of sorts to its already formidable arsenal: abundant revenues derived from the trafficking of cocaine. In neighboring Colombia, FARC has also been nurtured handsomely by the trafficking of cocaine. FARC, a self-professed Marxist-Leninist group, has grown since its birth in the 1960s from a guerrilla band into a multi-billion-dollar international enterprise, with perhaps as many as 18,000 guerrillas under its command. Initially, FARC, like the Shining Path, was treated as merely another of the numerous Latin American guerrilla groups extant at the time. Now, of course, FARC maintains a presence in perhaps as much as 20 percent of Colombia and, although estimates vary, generates annual revenues estimated at over a quarter of a billion dollars as a result of having reinvented itself through its criminal activities. Unless contested vigorously and successfully by the Government of Peru, the geography and climate of Peru, very favorable for the growing of coca plants, holds promise for the same kind of growth of SL military power.
The Shining Path leadership has been under constant pressure from Peru’s security services over the last year. A leader from the top tier of SL, Epifanio Espiritu Acosta (alias JL), was killed by Peruvian authorities on November 27, 2007, during an operation in which eight other SL guerrillas were captured (LivingInPeru.com, March 19).
Following that incident, Peruvian officials announced on March 18 (LivingInPeru.com, March 19) that Felix Mejia Asencio (a.k.a. Comrade Mono), another of the top leaders of SL, was captured. Asencio headed one of the two SL columns, the Comite Regional del Huallaga (CRH), and was closely associated with “Comrade Artemio” (Filomeno Cerrón), the current leader of the SL insurgency. Comrade Artemio is the sole top-level SL leader who has not yet been killed or captured.
Peruvian security forces have been on the offensive against the Shining Path since last August, focusing their activities on the jungle-covered VRAE (Valley of the Rivers Apurimac and Ene) region, a prime coca producing region close to the original home of the Shining Path movement.
Sendero Luminoso Strikes Back
Though government sources have estimated only 150 SL fighters remain in the bush, this small force still continues to mount deadly attacks on Peruvian security forces. In what was described by Peruvian Government sources as the bloodiest SL attack in ten years, Shining Path guerrillas killed approximately 14 Peruvian soldiers and perhaps as many as seven civilians in a carefully planned ambush of a counter-terrorism patrol in Peru’s Huancavelica province on October 9 (AFP, October 10). The Shining Path announced the attack was intended to celebrate the 80th anniversary of the founding of the Peruvian Communist Party (EFE, November 19).
Ominously, an October 22 report stated that SL members had stolen dynamite from the mining camp of the US-based firm Doe Run, likely presaging the form of future attacks by SL in the area. Indicative of the isolated character of the area and the nature of SL’s existing and planned activities, the guerrillas also took medical supplies, food and radios (Reuters, October 22).
November marked yet another upsurge in SL attacks. On November 12, two Peruvian soldiers were wounded when gunmen believed to be SL fighters targeted a helicopter responding to an earlier attack that wounded two other Peruvian soldiers (Latin American Herald Tribune, November 15). Another ambush in the Huallaga Valley on November 27 killed five police officers, including two members of the Special Operations unit. At least 40 guerrillas using hand grenades, shotguns and automatic weapons were involved in the attack (Peruvian Times, November 28). The ambush was remarkably similar to one carried out in nearly the same place in 2005 by 30 guerrillas under the command of “Comrade Artemio.” The latest attack came days after a sweep of the Huallaga Valley by security agents of the “Huallaga Front” failed to locate the SL commander but did find correspondence indicating Artemio was in touch with imprisoned SL leader Abimael Guzmán Reynoso. Besides Artemio’s personal belongings, security forces recovered explosives, detonators and green military uniforms bearing the hammer and sickle (Elcomercio.com.pe, November 17; EFE, November 17). Over 60 people have been killed in ambushes on roads in the region since 2001, with the annual rate on the increase (Con Nuestro Peru, November 29).
Reflecting the group’s long-term ambitions, the Shining Path is reported by Peruvian Police sources to have been planning attacks in Peru’s capital, Lima, during the recently concluded summit of the Asia-Pacific Economic Cooperation summit meeting. The APEC Summit meeting, in what must have been a very inviting terrorist target, brought together the heads of state of 21 nations, including U.S. President George Bush and Russian President Dmitri Medvedev. Actual SL documents captured from one of the group’s camps, and reportedly authored by Shining Path leader “Artemio,” characterized the APEC Summit meeting as being attractive to the group because of the media coverage that an attack would garner (Peru.com, November 18).
Conclusion
It is the Peruvian peasantry that finds itself caught in the middle of the conflict between guerrillas and responding police and military units (ipsnews.net, November 6). There are concerns in the Peruvian government that many of these people may begin evacuating the Huallaga region 
to avoid a resurgence of the brutal warfare that characterized the area in the 1980s and 1990s, when more than 70,000 Peruvians were killed. President Alberto Fujimori’s “dirty war” effectively destroyed the SL, leaving only several hundred fighters left in the bush. Despite a widespread impression the movement was finished, the Shining Path’s transformation into a group providing security for narcotics traffickers while pursuing its goal of a Maoist state seems to have refueled the conflict.
What should concern the Government of Peru, its neighbors, and the United States most is that Colombia’s FARC traveled a very similar path to its present position of being a state within a state because it was not opposed in its nascent phase. Like the FARC in Colombia, Sendero Luminoso has and will continue to have the money to fund its revolutionary aims in Peru through involvement in narcotics production.
- Files:
TM_006_023.pdf
- .
2008. december 3., szerda
Gyurkovics Tibor halálára
.
A költő- és írófejedelem eltávozott A gyász, a döbbenet nehezen hagyja magához térni az írótársakat, az olvasókat.
November 16-án, vasárnap hajnalban megtért Isten birodalmába Gyurkovics Tibor, József Attila és Kossuth-díjas költő, alig egy hónappal december 18-i, hetvenhetedik születésnapja előtt. Hosszú, súlyos betegségekkel küszködött, de nem titok az sem, hogy napjaink 2002 ősze óta tartó iszonyata tette őt fokozatosan belső emigrációba vonuló, lelki remetévé, majd beteggé.
Ebben a világban, amely egyszerre sűríti magába a kommunizmus és a szocializmus minden hátrányát, a pénzimádatot és az egyre kevésbé burkolt diktatúrát, már nem akart élni. És ma reggel eljött érte a megváltásként várt halál. Többször is mondta: alig várja, hogy valamelyik mennyei kávéházban végre újra legjobb barátaival, Bertha Bulcsuval, Bárány Tamással, Hernádi Gyulával, Lázár Ervinnel együtt kvaterkázgathasson, mint a régi szép időkben, a Sipos halászkertben. Gyurkovics reneszánsz költőmágus volt. Immár az öröklétbe költözött privát énjéből is az örökifjú, intranzigens, magyarul ízig-vérig ős-erejű és őstehetségű, grandiózus lírikus aurája sugárzott elő. Ha munkáira tekintünk, erőteljes, metafizikus és vulgáris elemek sajátos szintéziséből szőtt örökbecsû költemények (Emberfia, 1966., Az Isten homlokán, Cantata Aquillarium 1998.), intenzív erejű regények (Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma, 1977.) cizelláltan barbár novellák (Elcseréljük egymást, 1973.), esszék (Levelek Mandzsúriába, 1998.), hallatlanul szellemes tárcák (A magyar vadkan, 1995), gyermekversek (Névike, 1983, vérbeli színpadi drámák (Az öreg, Nagyvizit, Fekvőtámasz, Császármorzsa) együtt alkotják a mintegy hatvan kötetnyi, manapság kivételesen terjedelmesnek, megkerülhetetlenül sokrétűnek számító életművet.
Ám ugyanennyire izgalmas (volt?) az úgynevezett Gyurkovics-jelenség, tudálékos szóval: a szindróma, amely magában foglalja az alkotó empirikus és költői énjét. A jelenséghez tartozott az elsoroltakon túl a színésznek is remek Gyurkovics, aki teátristákat megszégyenítő erővel és humorral játszotta el a Fekvőtámasz című színjáték egyik szerepét. Nem elhanyagolható Gyurkovics Tibor, a szervezőzseni, aki 1992 októberében teremtette meg a Magyar Íróegyesület folyóiratát, a Lyukasórát, amely azóta a Magyar Naplóval együtt vált a magyar folyóirat-paletta legjobb lapjává. És a szindrómához tartozott az a Gyurkovics Tibor is, akit a darabjaiban játszó színészek, Dajka Margit, Bulla Elma, Bilicsi Tivadar, Pásztor Erzsi, Tóth Enikő és mások imádtak, mert minden műve élből játszható. És végül nem elhanyagolható Gyurkovics, a charmeur, aki ahol csak föltűnt, a társaság központja és a hölgyek kedvence volt. Ám mindennél fontosabb, hogy a mágikus össz-polifónia nem ment az egyes művek külön erejének rovására.
Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Rákosfalván, Gyurkovics Henrik, a legendás szellemi hajós – amúgy Rákosfalva első embere, a Kenyérgyár igazgatója és Riedel Gizella házasságából. Önfeledt, boldog, pesti és balatoni, zamárdi gyermekévek, az apával kialakult mély lelki kapocs után borzalmas traumát okozott a költőnek, hogy apja a második világháborúban orosz hadifogságba esett. S ekkor kezdődött: a versírással és a versmondással váltotta meg magát a szenvedéstől. Az apától örökölt briliáns humor, a reá hagyott képességek segítettek elviselni az
Oroszországban szenvedő apa sorsa miatt érzett bánatot. A szenvedések iránti empátia, a többszörösen megbízhatatlan származás, a polgári elemnek számító, orosz lágerben fogolyként szenvedő apa és a műveiből áradó vallásos hit és az egzisztencializmus iránti vonzódás a pályakezdő Gyurkovicsot döntő elhatározásra késztették: nem is próbálkozik azzal, hogy az írásból, az alkotásból éljen meg.
A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola növendékeként élte végig a rémület ötvenes éveit, s mint vállaltan amatőr, asztalfiók írónak, nem kellett megírnia a kötelező Sztálin és Rákosi-verseket. Vállalhatta önmagát. Legjobb barátaival, a nagy ötössel, Bertha Bulcsuval, Kiss Dénessel, Lázár Ervinnel, Szakonyi Károllyal együtt álltak ellen az államhatalomnak, Gyurkovics mint a Gyógypedagógiai Főiskola Forradalmi Bizottságának elnöke ugyancsak megbűnhődött érte. A "fenegyerek" Hernádi Gyula külön-külön is, együtt is barátja volt mindannyiunknak, a társasághoz viszont csak 1991-ben, a Független Magyar Írószövetség, majd 1992-ben, a Magyar Írókamara - később Magyar rók Egyesülete - megalakulása után csatlakozott, amely így hatosfogattá bővült, de Gyurkovics és Hernádi jó viszonya a kezdetektől adott volt, spirituálissá mélyült barátságuk 1985 óta töretlen, Hernádi földi halála óta is. A nagy hatosfogatból bizonyos korszakaikban mindannyian voltak persona non grata-k. Gyurkovicsot egy ideig szelíden szorították az irodalom peremvidékére. Aztán egyszer csak "az élre tört". Kálváriája 1972-ben kezdődött azzal, amikor a Nagyvizit című színművét Aczél György letiltatta a firenzei nemzetközi fesztiválról. A levegő pedig egészen megfagyott körülötte 1976-ban, e sark- és peremvidéki állapot tartott az Isten nem szerencsejátékos premierjétől a rendszerváltozásig.
Nem véletlen, hogy az első önálló verskötete, a Grafit csak 1961-ben, harmincéves korában jelent meg, ami a kora hatvanas években még komoly megkésettségnek számított. A második legnagyobb állami-művészeti kitüntetést, a József Attila-díjat ötvenegy évesen, 1982-ben vehette át. 1985 óta folyamatosan a Magyar Nemzet állandó szerzője, publicistája volt. Engedtessék meg, hogy megemlékezésemet személyes megismerkedésünk történetével szeretném zárni. Először 1983 őszén, Szekszárdon a gyermek és ifjúsági írók konferenciáján találkoztunk. Már sokaktól hallott rólam, többek között Hernádi Gyulától. Két dolgot mondott: Tudom, te is zseni vagy, akit elnyomnak "ezek". Ne búsulj. És soha ne add fel. Az irodalom hosszútávfutás, ezért teljesen nem szabad soha elhallgatni, mert akkor azt teszed, amit a hatalom szeretne. Ha nem jelentetik meg a regényeidet, próbálkozz a verseiddel. Ha először az sem megy, írj kritikákat, s előbb-utóbb úgyis befutsz.
A másik fontos tanácsom: azért kell írni az asztalfióknak is, meg abban a műfajban is, ahol engednek kibontakozni, hogy az életműved mennyiségi szempontból is megkerülhetetlen legyen. Bárki bármit mond, a minőség is jobban kicsapódik a nagyobb mennyiségből. Visszatérve a kezdő gondolatokhoz: nagyon nehéz ezentúl múlt időben beszélni, még a boldog feltámadás reményében is Gyurkovics Tiborról, személyesen is jó barátomról, kinek pályámon kimondhatatlanul sokat köszönhetek. Temetését az özvegye, Gyurkovics Györgyi közlése szerint a család szűk körben szeretné megtartani, de megadja arra is a lehetőséget, hogy az írótársadalom és az olvasók is leróhassák kegyeletüket korunk egyik legnagyobb alkotója iránt.
Két, még eddig nem közölt verse lapunk birtokában van, fejezzük be velük a nekrológot.
BÖLCSESSÉG
Lehetsz világtudós, bukméker, szívsebész
Himalája-vitéz a hegygerincen
és annyit tudhatsz, hogy megáll az ész
a bölcsesség egyedül Isten.
(2005.)
HÍRNÉV
Talán maga az utókor se számít
ha ki is
rúgja alólunk a sámlit
vagy egyenesen az egekbe visz..
megtévedhet maga az Isten is
(2006.)
(Pósa Zoltán, MNO)
A költő- és írófejedelem eltávozott A gyász, a döbbenet nehezen hagyja magához térni az írótársakat, az olvasókat.November 16-án, vasárnap hajnalban megtért Isten birodalmába Gyurkovics Tibor, József Attila és Kossuth-díjas költő, alig egy hónappal december 18-i, hetvenhetedik születésnapja előtt. Hosszú, súlyos betegségekkel küszködött, de nem titok az sem, hogy napjaink 2002 ősze óta tartó iszonyata tette őt fokozatosan belső emigrációba vonuló, lelki remetévé, majd beteggé.
Ebben a világban, amely egyszerre sűríti magába a kommunizmus és a szocializmus minden hátrányát, a pénzimádatot és az egyre kevésbé burkolt diktatúrát, már nem akart élni. És ma reggel eljött érte a megváltásként várt halál. Többször is mondta: alig várja, hogy valamelyik mennyei kávéházban végre újra legjobb barátaival, Bertha Bulcsuval, Bárány Tamással, Hernádi Gyulával, Lázár Ervinnel együtt kvaterkázgathasson, mint a régi szép időkben, a Sipos halászkertben. Gyurkovics reneszánsz költőmágus volt. Immár az öröklétbe költözött privát énjéből is az örökifjú, intranzigens, magyarul ízig-vérig ős-erejű és őstehetségű, grandiózus lírikus aurája sugárzott elő. Ha munkáira tekintünk, erőteljes, metafizikus és vulgáris elemek sajátos szintéziséből szőtt örökbecsû költemények (Emberfia, 1966., Az Isten homlokán, Cantata Aquillarium 1998.), intenzív erejű regények (Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma, 1977.) cizelláltan barbár novellák (Elcseréljük egymást, 1973.), esszék (Levelek Mandzsúriába, 1998.), hallatlanul szellemes tárcák (A magyar vadkan, 1995), gyermekversek (Névike, 1983, vérbeli színpadi drámák (Az öreg, Nagyvizit, Fekvőtámasz, Császármorzsa) együtt alkotják a mintegy hatvan kötetnyi, manapság kivételesen terjedelmesnek, megkerülhetetlenül sokrétűnek számító életművet.
Ám ugyanennyire izgalmas (volt?) az úgynevezett Gyurkovics-jelenség, tudálékos szóval: a szindróma, amely magában foglalja az alkotó empirikus és költői énjét. A jelenséghez tartozott az elsoroltakon túl a színésznek is remek Gyurkovics, aki teátristákat megszégyenítő erővel és humorral játszotta el a Fekvőtámasz című színjáték egyik szerepét. Nem elhanyagolható Gyurkovics Tibor, a szervezőzseni, aki 1992 októberében teremtette meg a Magyar Íróegyesület folyóiratát, a Lyukasórát, amely azóta a Magyar Naplóval együtt vált a magyar folyóirat-paletta legjobb lapjává. És a szindrómához tartozott az a Gyurkovics Tibor is, akit a darabjaiban játszó színészek, Dajka Margit, Bulla Elma, Bilicsi Tivadar, Pásztor Erzsi, Tóth Enikő és mások imádtak, mert minden műve élből játszható. És végül nem elhanyagolható Gyurkovics, a charmeur, aki ahol csak föltűnt, a társaság központja és a hölgyek kedvence volt. Ám mindennél fontosabb, hogy a mágikus össz-polifónia nem ment az egyes művek külön erejének rovására.
Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Rákosfalván, Gyurkovics Henrik, a legendás szellemi hajós – amúgy Rákosfalva első embere, a Kenyérgyár igazgatója és Riedel Gizella házasságából. Önfeledt, boldog, pesti és balatoni, zamárdi gyermekévek, az apával kialakult mély lelki kapocs után borzalmas traumát okozott a költőnek, hogy apja a második világháborúban orosz hadifogságba esett. S ekkor kezdődött: a versírással és a versmondással váltotta meg magát a szenvedéstől. Az apától örökölt briliáns humor, a reá hagyott képességek segítettek elviselni az
Oroszországban szenvedő apa sorsa miatt érzett bánatot. A szenvedések iránti empátia, a többszörösen megbízhatatlan származás, a polgári elemnek számító, orosz lágerben fogolyként szenvedő apa és a műveiből áradó vallásos hit és az egzisztencializmus iránti vonzódás a pályakezdő Gyurkovicsot döntő elhatározásra késztették: nem is próbálkozik azzal, hogy az írásból, az alkotásból éljen meg.
A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola növendékeként élte végig a rémület ötvenes éveit, s mint vállaltan amatőr, asztalfiók írónak, nem kellett megírnia a kötelező Sztálin és Rákosi-verseket. Vállalhatta önmagát. Legjobb barátaival, a nagy ötössel, Bertha Bulcsuval, Kiss Dénessel, Lázár Ervinnel, Szakonyi Károllyal együtt álltak ellen az államhatalomnak, Gyurkovics mint a Gyógypedagógiai Főiskola Forradalmi Bizottságának elnöke ugyancsak megbűnhődött érte. A "fenegyerek" Hernádi Gyula külön-külön is, együtt is barátja volt mindannyiunknak, a társasághoz viszont csak 1991-ben, a Független Magyar Írószövetség, majd 1992-ben, a Magyar Írókamara - később Magyar rók Egyesülete - megalakulása után csatlakozott, amely így hatosfogattá bővült, de Gyurkovics és Hernádi jó viszonya a kezdetektől adott volt, spirituálissá mélyült barátságuk 1985 óta töretlen, Hernádi földi halála óta is. A nagy hatosfogatból bizonyos korszakaikban mindannyian voltak persona non grata-k. Gyurkovicsot egy ideig szelíden szorították az irodalom peremvidékére. Aztán egyszer csak "az élre tört". Kálváriája 1972-ben kezdődött azzal, amikor a Nagyvizit című színművét Aczél György letiltatta a firenzei nemzetközi fesztiválról. A levegő pedig egészen megfagyott körülötte 1976-ban, e sark- és peremvidéki állapot tartott az Isten nem szerencsejátékos premierjétől a rendszerváltozásig.
Nem véletlen, hogy az első önálló verskötete, a Grafit csak 1961-ben, harmincéves korában jelent meg, ami a kora hatvanas években még komoly megkésettségnek számított. A második legnagyobb állami-művészeti kitüntetést, a József Attila-díjat ötvenegy évesen, 1982-ben vehette át. 1985 óta folyamatosan a Magyar Nemzet állandó szerzője, publicistája volt. Engedtessék meg, hogy megemlékezésemet személyes megismerkedésünk történetével szeretném zárni. Először 1983 őszén, Szekszárdon a gyermek és ifjúsági írók konferenciáján találkoztunk. Már sokaktól hallott rólam, többek között Hernádi Gyulától. Két dolgot mondott: Tudom, te is zseni vagy, akit elnyomnak "ezek". Ne búsulj. És soha ne add fel. Az irodalom hosszútávfutás, ezért teljesen nem szabad soha elhallgatni, mert akkor azt teszed, amit a hatalom szeretne. Ha nem jelentetik meg a regényeidet, próbálkozz a verseiddel. Ha először az sem megy, írj kritikákat, s előbb-utóbb úgyis befutsz.
A másik fontos tanácsom: azért kell írni az asztalfióknak is, meg abban a műfajban is, ahol engednek kibontakozni, hogy az életműved mennyiségi szempontból is megkerülhetetlen legyen. Bárki bármit mond, a minőség is jobban kicsapódik a nagyobb mennyiségből. Visszatérve a kezdő gondolatokhoz: nagyon nehéz ezentúl múlt időben beszélni, még a boldog feltámadás reményében is Gyurkovics Tiborról, személyesen is jó barátomról, kinek pályámon kimondhatatlanul sokat köszönhetek. Temetését az özvegye, Gyurkovics Györgyi közlése szerint a család szűk körben szeretné megtartani, de megadja arra is a lehetőséget, hogy az írótársadalom és az olvasók is leróhassák kegyeletüket korunk egyik legnagyobb alkotója iránt.
Két, még eddig nem közölt verse lapunk birtokában van, fejezzük be velük a nekrológot.
BÖLCSESSÉG
Lehetsz világtudós, bukméker, szívsebész
Himalája-vitéz a hegygerincen
és annyit tudhatsz, hogy megáll az ész
a bölcsesség egyedül Isten.
(2005.)
HÍRNÉV
Talán maga az utókor se számít
ha ki is
rúgja alólunk a sámlit
vagy egyenesen az egekbe visz..
megtévedhet maga az Isten is
(2006.)
(Pósa Zoltán, MNO)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)