Bezzeg Bush idején...

.

Én imádkozom értük

The Abu Ghraib files 2

The Abu Ghraib files

279 photographs and 19 videos from the Army's internal investigation record a harrowing three months of detainee abuse inside the notorious prison -- and make clear that many of those responsible have yet to be held accountable.

Editor's note:
When open the file the 10 galleries of photo and video evidence appear chronologically in the left column, followed by an additional Salon report on prosecutions for abuse and an overview of Pentagon investigations and other resources.

The nine essays accompanying the photo galleries were reported and written by Michael Scherer and Mark Benjamin. Photo and video captions were compiled by Page Rockwell. Additional research, reporting and writing for "The Abu Ghraib Files" were contributed by Jeanne Carstensen, Mark Follman, Page Rockwell and Tracy Clark-Flory.


Click on the link:

The Abu Ghraib files

Abu Ghraib files documentary

Abu Ghraib is not primarily about U.S. Military Police. It is about the thousands of wrongfully detained Iraqis. By Sam Provance Representatives for film director Errol Morris told me during pre-production that “Standard Operating Procedure” would be the very best documentary on the abuses of Iraqi detainees at Abu Ghraib – the one that would tell the whole truth. I had pinned great hope on that. It didn’t turn out that way. My perspective on the Abu Ghraib scandal came from spending from September 2003 to February 2004 at the Iraq prison as a sergeant in Army Intelligence. Working the 8 p.m.-to- 8 a.m. night shift, it was impossible not to notice who was directing the operation. And I shared all this with Morris. But now I’ve seen the film and I’m disappointed. Morris does little to get to the bottom of what happened. He muddies already opaque waters regarding who was actually responsible for the abuse of prisoners. The film focuses on the awful photos, the people in them and those who took them. This perspective plays right into the hands of the cover-up artists. It perpetuates the myth that the abuses are rightfully laid at the feet of those impressionable, but very human, young soldiers. Morris should have been looking up the chain of command; at the civilian and military officials actually responsible for ordering these Military Police Reservists to rough up prisoners. A no-holds-barred documentary? Give me a break. Finally, the whole truth! I was first put into contact with the makers of “SOP” while I was still in the Army. From the beginning, I was told this was going to be a huge project with the production support of Sony Pictures Entertainment; and that Morris, who had won an Oscar with his documentary, “The Fog of War,” would be at the helm. This was to be the breakthrough investigation into what really happened at Abu Ghraib, who was responsible for the abuse and why it was ordered – the project that really got people’s attention, going where previous investigators and media had feared to tread. Call me gullible but, believing this was to be a groundbreaking work, I fully cooperated with Morris. I assisted him in his quest for documents, videos, photos, notes and helped him contact fellow soldiers who were at Abu Ghraib and knew what happened. When I was discharged from the Army in October 2006, I went to Boston for a two-day interview. Morris asked me to sign several contracts before and after the interviews, and I did as he asked without paying much attention to them. I do remember however, that in one contract Morris agreed to pay me one dollar. In any event, I never got the dollar, but was reminded of this last week when I read in the New York Times that others got paychecks for their participation. I have never asked for or taken money for media interviews. To me, that undermines the process and trivializes the importance of the issues of torture and prisoner mistreatment and their meaning for the moral atmosphere in our country as a whole. When the film was finished, Morris told me he had intended to use some of the footage from my two days of interviews and the materials I provided, but decided in the end to “narrowly focus” on the Military Police. This, of course, is what so many others have done and is in the worst tradition of a Nixon-style “modified, limited hangout.” Chain of command? Here’s the oddest thing: Even though Morris’s lens is trained on the Military Police, he does find room for a civilian interrogator, Tim Dugan, who worked at Abu Ghraib for CACI, a contractor factory for civilian interrogators. I witnessed for myself how civilian personnel, like Dugan, corrupted the military. Indeed, they were the genesis of the break from conventional interrogation techniques into what Vice President Dick Cheney hinted at when he spoke of the “dark side” of intelligence. It was they who ordered the Military Police and some of my own unit’s Military Intelligence soldiers to “soften” the detainees for interrogation, and encouraged the behavior depicted in the photographs. I know; I was there. And, of course, I told Errol Morris. So I was surprised, to say the least, to see Morris giving Dugan a place to contend that, essentially, the abuses were all the military’s fault. Odd indeed. Even Maj. Gen. George Fay, whose investigation of Abu Ghraib left much to be desired, reported the pernicious effect civilian interrogators had on the impressionable and inexperienced soldiers. Fay reported, for example that Daniel Johnson, one of Dugan’s CACI interrogator colleagues, whom I knew at Abu Ghraib, was using Spc. Charles Graner as “muscle” for his interrogations. And yet, Morris describes Dugan as “remarkable.” Remarkable, indeed, Errol. Did no one tell you that CACI, Dugan and several of his fellow interrogators were sued by their victims in Abu Ghraib, seeking to hold them accountable for their behavior? In the civil case brought by the Center for Constitutional Rights on behalf of Abu Ghraib prisoners, the lawsuit implicates Dugan in the abuse. “CACI interrogator Timothy Dugan also tortured plaintiffs and other prisoners,” the lawsuit alleges. “For example, he physically dragged handcuffed plaintiffs and other prisoners along the ground to inflict pain on them. He struck and beat plaintiffs and other prisoners. He bragged to a non-conspirator about scaring a prisoner with threats to such a degree that the prisoner vomited. “When a young non-conspirator directed him to cease the torture and comply [with] Army Field Manual 34-52, Dugan scoffed at his youth and refused to follow the direction.” The lawsuit further alleges that Dugan took part in a CACI cover-up of when a detainee died by going through “the charade of interrogating a prisoner who was already dead as part of the conspiracy’s efforts to conceal a murder.” Dugan is accused, too, of threatening a fellow CACI employee who talked to investigators. CACI has denounced the lawsuit as baseless, and the individual defendants were dismissed out on a technicality. However, on Nov. 6, 2007, U.S. District Court Judge James Robertson in Washington denied CACI’s motion for summary judgment and ordered a jury trial against CACI. A criminal investigation also is pending in the Eastern District of Virginia concerning some of the CACI employees. In “SOP,” Dugan presents himself as a whistleblower who tried to stop the abuses. He claims that he reported to his “section sergeant” that two Army female interrogators were stripping detainees naked as an interrogation technique, and how shocked he was to see this. Dugan claims he got the brush-off; was told not to get involved. So who was this “section sergeant?” And is he/she above the law? Why did Dugan not offer himself as a witness in any of the various investigations? Where has he been if he felt then the way he now says he did? Again, why sport the good-guy badge now? I came away with the impression that Morris was unprepared for the interview and was being taken for a ride. CACI’s defense For obvious reasons, CACI has gone to extraordinary lengths to separate itself from the horrors of Abu Ghraib, arguing that the military alone was at fault. CACI recently announced the release of a book, Our Good Name: A Company’s Fight To Defend Its Honor And Get The Truth About Abu Ghraib. CACI contends strongly that its interrogators adhered to the military chain of command, something it has been feverishly trying to establish in the lawsuits against it. And so, the behavior captured in the photos? That was the military’s responsibility, not CACI’s. That is not what I observed from my ringside seat. I told Morris that the reality was that the civilian contractors paid little heed to the military chain of command, and that they were the ones actually running the show. That didn’t make it into the final version of “SOP.” Even though it is now an established fact that between 70 to 90 percent of detainees at Abu Ghraib were completely innocent, something I learned directly on site, Dugan implies that the harsh interrogation practices applied there were legitimate – except of course for the failings of the military. This myth-making is intended to hold CACI harmless and help it maintain its very lucrative government contracts. CACI International had $1.6 billion in revenues in 2005. Folks have always told me it all has to do with money; I suppose they’re right. But Congress should be asking some simple questions. It should start by asking why civilian contractors are being employed in connection with the interrogation of persons under detention in wartime, a function which previously has been entirely in the hands of the uniformed military? This could yield some interesting answers. Indeed, evasion of military rules and discipline as well as avoidance of congressional oversight might be at the heart of the answers. Morris takes pride in calling “SOP” a horror movie and – with the mood music and the needless slow-motion reenactments – he makes sure of that. However, “SOP” does little more than humanize some of the “bad apples” (a good thing, I suppose), while gratuitously absolving the civilian interrogators actually responsible for fouling those apples. But, wait. Abu Ghraib is not primarily about Military Police – or civilian interrogators. It is about the many thousands of wrongfully detained Iraqis – many of them abused, tortured and even killed. It is also about their families. What about their story? Morris has called “SOP” just “the tip of the iceberg,” citing the unused volumes of material he’s collected since production began. But Morris owed his viewers a glimpse of the whole iceberg, not just the small misleading piece that bobbed above the surface. He has announced his next film project: a comedy. Go figure. -- Sam Provance, a former sergeant specializing in intelligence analysis, refused to remain silent about the torture of Abu Ghraib, where he served for five months at the height of the abuses. He was punished for refusing to take part in the cover-up, and pushed out of the Army. For his sworn testimony to Congress, click here. ConsortiumNews

Guantanamo' s terror Bay! A terror öble: Guantanamo!

Don't forget Guantanamo!
Nem elfelejteni Guantanamot!
No olvidar Guantanamo!
Non dimenticare Guantanamo!
Jamais oublier Guantanamo!

Guantanamo bay: center for torture

Hogy ők mit gondolnak rólunk, tudjuk...Én ezt gondolom róluk!

(Iraki gyerekek)

(Gyilkolásra született!)

Iraki hábórú 5. éve - Iraq war 5 years

The truth...in a hip-hop clip

New World Order
- the 4th branch video (made my Med)
A clip that brings you the truth in the form of hip hop. Very nice one indeed. Music by Immortal Technique, the 4th branch of the government. Video made by Med
Allahu Akhbar!

US Soldier throws puppy off cliff 2

A bátor, becsületes, rettenthetetlen és igazságos amerikai katonák a demokrácia, a béke és a nyugati civilizáció értékei védelmében folytatják -megingathatatlanul- harcukat az ellenség ellen az egész világon.
Hajra U.S.Army ! Bravó a helyi seggnyalóknak!

Videó arról, hogy egy amerikai katona szakadékba dobja a kiskutyát...
Tengerészgyalogos: Várj a sorodra gyerek!

Rózsa-Flores Eduardo: A Likud és a sajtószabadság

Rózsa-Flores Eduardo: Már megint a kettős mércéről – az „izraeli” Likud „kiiktatna” egy brazil karikaturistát

Emlékszem még, mikor a nagyon civilizált, fejlett, demokratikus és felettébb humanista nyugat felháborodott a Salman Rushdie ellen kiadott Iráni fatwa –Sátáni versek c. műve- miatt. Ajatollah Ruhollah Khomeini, 1989. február 14-én tette közzé a vallási rendeletet, melynek értelmében, bárki jogosult lett volna Rushdie-t megölni az Iszlámot és a Profétát káromló, összességében Istenkáromlónak minősített könyve miatt. A britek megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Iránnal, a másik járulékos következmény: feldühödött tömegek a Rushdie könyvét égették, könyvesboltokat támadtak meg, több harmadik világbeli országban emberek sérültek, sőt néhány halálos áldozata is volt az összecsapásoknak.

Rushdie a „liberális” világ üdvöskéjévé vált, bujkált a brit Secret Service védelmét élvezve, közben írta a rosszabbnál rosszabb könyveit, a befolyt szerzői díjakból lassan milliomossá vált, ennek ellenére továbbra is, minden szereplése két dologról szól, az álságos önsajnálkozásról és a dühödt, irracionális iszlámfóbiájáról. (1989-ben az Iráni kormány, hivatalosan közölte: nem támogat semmiféle gyilkossági kísérletet Rushdie ellen)

Nem rég újra fellángolt a vita és az erőszak, a Dánia-bán másodsorra is leközölt Mohamed Proféta-t (WAS) gúnyoló karikatúrák miatt.

Nyugati liberálisok és konzervatívok egyesült hanggal siettek kifogásolni azt, amit ők a „sajtószabadság”, és a „szabad véleménynyilvánítás jogának” korlátozásának gondolnak, íncivilizált, barbár, és ab ovo, gyilkosnak minősítve az Iszlám világot.

A muszlimok felháborodásának okaira már senki sem kíváncsi.

Hibátlanul, a megszokott módon, működik –mi az hogy: darál, őröl- a média gépezete, megvannak a bűnösök, és csak nagy ritkán hallani egy-egy halk hangot, amely például arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy a dán Jyllands-Posten kulturális rovatának szerkesztője, aki felelős egy személyben a karikatúrák megjelenéséért, az a nem titkoltan cionista Flemming Rose, aki Sharon személyes vendégeként járt „izraelben”

Kinek az érdekében áll, vagy inkább kinek hoznak hasznot a dán Jyllands-Postenban megjelent, Mohamed Prófétát –béke legyen vele-, gyalázó karikatúrák?

Néhány tény:

1. „Flemming Rose”, Ukrajnában született zsidó, a Jyllands-Posten kulturális szerkesztője. Ő a felelős a dán lapban megjelent karikatúrákért,
2. Viktor J. Ostrovski –volt Mossad ügynök- könyvéből (Way of deception, 1990 St. Martin Press) bőségesen kaphatunk információkat a dán és az izraeli titkosszolgálatok hagyományosan kiváló és gyümölcsöző kapcsolatairól. Miután Ostrovski „lelépett” a Mossadtól, Kanadában kapott menedéket. Ő az egyik legismertebb szaktekintély az Izraeli szakszolgálat legújabb kori történetével kapcsolatban. Rossz nyelvek szerint, egy időben volt kollegái vérdíjat tűzték ki a fejére…
3. „Flemming Rose” kitűnő, nyilvános, nyíltan felvállalt, napi munka kapcsolatot tart fönn ultracionista vezető személységekkel, a még nem néhai „izraeli” miniszterelnök Sharon személyes meghívására többször járt a közel-keleti országban. A furcsa nevű „Flemming Rose” kiváló barátja –Rose szavai- az a Daniel Pipes, aki először a szélsőségesen konzervatív-militarista FOX Tv News kommentátoraként szerzett hírnevet, és akit Bush nevezett ki az un. Béke Intézet vezető tanácsának tagjává. Daniel Pipes közismert ultracionista, az Izrael Állam totális győzelméről papoló, iszlamofóbiaról elhíresült publicista.
4. Pipes szerint, el kell lehetetleníteni az arab országokat, térdre kell kényszeríteni az Iszlámot (sic!) akár fegyverrel is, hogy Izrael léte többé ne foroghasson veszélyben. De, tett már olyan kijelenéseket is, miszerint az arabok „nem emberi lények” és, hogy az Iszlám szentkönyve, a Korán „az ördög sugallta mű, amely tűzre való” „hogy megvédjük civilizációnkat, el kell pusztítani az írmagját az iszlámnak”…”ez szent kötelességünk”

Eddig a bevezető. Nézzük cikkem tulajdonképpeni tárgyát.

Van egy híres, tehetséges és szerte a világban ismert, méltán népszerű karikaturista: a brazíliai Carlos Latuff. Munkai általában dél-amerikai aktuális kérdésekkel foglakoznak de, határozottan és bátran foglal állást az amerikaiak szerte a világban érvényesülő intervenciónista és agresszív politikájáról, és kiemelten rajzolja meg a cionista megszállok palesztinai kegyetlenkedéseit. Ellene nem is olyan rég, a magyarországi ellenzék legnagyobb pártjának –FIDESZ- „izraeli” testvérpártja, a Likud portálján jelent meg a következő anyag:

(Carlos Latuff jutatta el hozzám az alábbi szöveget)

Latuff leveléből:

…Na tessék, a Likud, egy izraeli jobboldali párt, Ariel Sharon, Shabra és Shatila mészárosának a volt pártjának a célpontjává váltam.

Egy, a Likud portáljahoz linkelt oldalon,
www.likudnik.co.il/Front/NewsNet/reports.asp?reportId

=171273 , lehozták a fényképemet és néhány rajzomat. Amellett hogy a szövegben élnek az ilyenkor megszokott jelzőkkel (náci, antiszemita…) kijelentik, hogy: “Ezt a Carlos dolgot réges-rég el kellett volna intézni, így vagy úgy”

Olvassák a héber szöveg fordítását:

“Carlos Latuff

Szerepel a Wikipedián, a Google keresés 8 találatot ad. De mit tud róla a Külügyminisztérium? A Mossad? A Külügyi és Biztonsági Bizottság? Az izraeli hadsereg? Vagy akármi más, Izrael biztonságáért felelős szervezet?
A 36 éves, arabosan csengő vezetéknévvel rendelkező Carlos Latuff Rio De Janeiróban született. Honlapján egy fotón a terrorista Leila Khaleddel együtt látható, aki résztvett egy izraeli repülőgép eltérítésében. Az egyik legvehemensebb Izrael gyűlölő.
Az egyik legnagyobb úszító propagandagyár vezetője, aki tevékenységével mindehol “mérgez”. Az ifjúság köreiben kifejtett tevékenységével hatalmas károkat okoz Izraelnek. Az Internet egyik leghatásosabb anticionistája, rendkivüli grafikus képességekkel megáldott, tehetséges karikatúrista. Az internetet tökéletesen használja fel céljaira. Az iráni “gonosz” ipar egyik csúcs szereplője. Rajzaival szerepelt a teheráni holocaust-tagadó kiállításon.

Gyűlöli Amerikát és Izraelt, rajzain az izraelieket és vezetőiket gonoszként ábrázolja. A gyűlölet rakétáit olyan vehemenciával lövi, mint amilyen vehemenciával Irán fejleszti igazi rakétáit. Résztvesz a gigantikus népirtás-iparban, egy céllal, lerombolni az Izrael államát.

Egy hatásos videofilmen tiszta angolsággal igyekszik egységbe szólítani az Izrael-gyűlölőket. Egy interneten terjesztett filmben arra kéri őket, hogy aktivizálják magukat és vegyenek részt az információs háború frontvonalában- írjanak történeteket és verseket, vitatkozzanak, vezessenek blogot, küldejenek fotókat, vegyenek részt találkozókon és demonstrációs előadásokon. Aktivizálják magukat és tömörüljenek egységbe.

Sátánista rajzai szerepelnek a világsajtóban és megszámlálhatatlan internetes oldalon. Nem él a szerzői jogvédelemmel, sőt buzdítja az embereket a szabad felhasználásra.

És mit tesz Izrael? Semmit!!!

Tettek panaszt a brazil nagykövetségen?

Képzeljétek el mi történne egy izraeli állampolgárral, aki hasonló módon kezelné a brazil vezetőket. Meggyanúsította valaki lázítással vagy gyilkossági kísérlettel? Hallott egyáltalán valaki róla?

Ez az a WMD amiről Harari professzor, a Weitman intézet volt vezetője tartott előadást a legutóbbi Hertzliai kongresszuson. Ez az a veszély, melyre Yoay Gelbar professzor figyelmeztet munkáiban. És ez az, ami miatt a Zsidó Kongresszus vezetői Izraelbe sereglettek.

The Israeli carelessness on the information front is not acceptable and can't go on. This Carlos should have been "taken care of" a long time ago, in some way or another. The question is: what should we do, and whose responsibility is it to do so?

Az izraeli nemtörődömség elfogadhatatlan és tarthatatlan. Ezt a Carlos dolgot réges rég el kellett volna intézni, így vagy úgy. A kérdés az, mit kell tennünk és ez kinek a felelőssége lesz.

Cselekvésre szólítalak Titeket. Nincs egyetlen intézmény sem, mely sikerrel szállna szembe ezzel a népirtáshoz vezető háborúval. Sem a Külügyminisztérium, sem a Védelmi Minisztérium, sem más minisztérium. Ahogy Carlos ajánlotta, egyesülnünk kell és közösen cselekedni.

Szemtanúi lehetünk, a “cionista démon elleni harc” alapszintű és szisztematikus legitimizálásának. Ennek a folyamatnak kiemelkedő szereplője Carlos Latuff. A problémát (a “végső megoldást”) az az iráni elnök fogja végrehajtani, aki élvezi ezeket a rajzokat a náci Németországról, a holokauszt tagadásáról, Hizbullahról és annak rakétáiról). Azért kellenek neki az atom létesítmények, hogy megölje azokat a gusztustalan lényeket, akik Latuff rajzain szerepelnek és akkor a világ egy jobb hely lesz. Voltak, akik ezt már megpróbálták ezelőtt, emlékeztek?

Goebbels, a Harmadik Birodalom propaganda minisztere tette hatékony fegyverré, a náci birodalom leghatásosabb fegyverévé a propagandát. Az alapfeltételezés az volt, hogy ha egy hazugságot elég sokszor ismételnek, akkor az a nép tudatában igazsággá változik. Most már tudjuk, Hitler megírta könyveit, amik végül a Holokausztban öltöttek testet. Az internetes fórumokon felhozott Izrael ellenes dolgok, a vizuális elemek, a náci propaganda másolatai. Ez egy olyan népírtó ideológia, ami a múltban már bizonyította erejét. “

Természetesen, IsraHell-től (Hell=pokol) minden kitelik. Ha végrehajthatnak “szelektív gyilkosságokat” palesztinok ellen, ha Bejrut szönyegbombazásával civilek százait mészárolhatnak le, nem nagy dolog “semlegesíteni” egy karikaturistát Braziliában.
Fenyegethetnek halállal, próbálkozhatnak a megfélemlítésemmel, tegyék, mindenesetre nem fognak eltéríteni attól a szandékomtól, hogy minden erőmmel támogassam a palesztinokat a brutális izraeli megszállás elleni harcukban.

A legtöbbet amit tehetnek ezek a Likudos csúszómászók az, hogy elhallgatattnak egy golyóval, de sosem lesznek képesek művészetemet elhallgatattni.

Carlos”

Kell még valamit hozzátenni?
Kettősmérce? Igen.
Gyűlölet beszéd? Igen
Gyilkosságra buzdítás, „kiiktatásra” felszólítás? Igen
Nem tiltakozik senki?

Jellemző.

Részemről: teljes szolidaritásomról biztosítom Carlos Latuff-ot, és tiltakozom a brutális cionista rezsim eme a szabad vélemény alkotás jogához, és a sajtószabadság ellen intézett cinikus támadása miatt.

Ajánlom mindenki figyelmébe a fenti cikkem megjelenésével elindított új blogot, amelyen Carlos Latuff karikatúráit hozom le. Érdemes lesz a következő napokban is látogatni a blogot, mivelhogy a terjedelmes anyag feltöltése tetemes időt vesz igénybe.

A blogon publikált képek szabadon terjeszthetők, felhasználhatók.

A blog címe:

http://latuff-flores.blogspot.com/

Rózsa-Flores Eduardo, költői est - képriport

Flash mob a Guantanamoban jogtalanul fogva tartott foglyokért

Memento Abu Ghraib-ért

(Budapest, 2008-02-19, 19 h, Kolibri pince)

Rózsa-Flores Eduardo költői estjéről a Pesti Kolibri pincében

Rózsa Flores Eduardo : 47 szufi vers
(Felolvasó est, könyvbemutató)

Gergő - 2008. február 19.

A napokban kaptam egy meghívót Rózsa Flores Eduardotól
új verseskötetének bemutatójára, amit Szabó Zsolt költő nyitott
meg. A verseket Mayer Zsolt színművész olvasta fel, közben pedig
igazi iláhi dalokkal dícsérte Allahot a HILAL együttes.

Sajnos későn tudatosult bennem, hogy ma van a
nagy nap, amikor először találkozom személyesen Eduardoval,
akit a moziba járó közönség a Chico című filmből ismerhet,
de mint az esten is kiderült, több verseskötet és könyv is
megjelent már a tollából. Este hatkor már nem találtam
senkit magam körül, aki ráért volna egy kis csendességre
a Rózsa utcai Kolibri Pincében, úgyhogy kénytelen voltam
egyedül menni. Nem bántam meg.

Kezdetben a HILAL játszotta Allahot dicsőítő
török-arab zenéjét, amihez ugyan egyáltalán nem értek,
de Ahmed éneke és az együttes szerénysége felébresztett
valamilyen tiszteletet bennem. Ha nem is ismerem Allahot,
akkor is éreztem azt, amire a keresztények azt mondják,
hogy felemeljük a szívünk.
Néhány dal után kapcsolódott be a műsorba Mayer Zsolt,
aki a dalok között halk hangszeres kísérettel olvasott fel
egyet-egyet a 47-ből.

A helyen hangulatos félhomály uralkodott, így sajnos
nem tudtam jó képeket készíteni. De szerencsére sokan voltunk.
Amikor a program véget ért, a kötetből már nem maradt az
asztalon. Rózsa Flores egyébként narancssárga “börtönruhában”
jelent meg, pólójának hátán Guantanamo felirattal. Az utolsó
percekben egy igen komoly hangvételű vers is elhangzott.
Amikor ezt megemlítettem neki (mármint, hogy a szerelmes
témájú szufi versekhez képest mennyire komor és fájdalmas
darabbal búcsúzott), azt mondta: “Erről beszélni kell.”

Köszönöm a meghívást, Edu! Szép este volt.

---

http://grundaktiv.hu/2008/02/19/rozsa-flores-eduardo-
47-szufi-vers-felolvaso-est-konyvbemutato/