A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 7., kedd

Ramallah Underground

.
287527712

Vannak olyan zenei alkotások, amelyeket kábé akkor hallgatok, ha valami különösebb okom van rá. Van így - az ember nagy szplínében csak úgy matat a világhálón. Ha ez valamelyest célirányosan történik nem oly’ nehéz kisebb kincsekre bukkanni. Az alább ismertetésre kerülő alkotó gárda ilyen élménnyel tett gazdagabbá.

A Ramallah Underground a palesztinai Ramallah városkában született. Pár kábel, egy kis villany, zenei érzék, valamint a szándék, hogy olyan körökbe is eljuthassanak palesztin fiatalok üzenetei, ahová eddig nem, megteremtett egy új műfajt.

A formációt létrehozók így csempészik a nyugati elektronikus, hip-hop, trip-hop és downtempo világába saját, helyi zenei hagyományaikat. Talán mert az arab fiatalok is élvezettel hallgatnak, és készítenek nyugati zenét, ha azt megfelelő módon formálták át a saját ízlésüknek megfelelően. És tegyük hozzá, a világ fiataljai nem csupán nyitottak palesztinai impulzusokra, de kifejezetten várják azokat!

E közösség –gyártásvezetők (producerek) és emszík (MC-k)– glóbuszunk távoli tájain (Libanon, Egyesült Királyság, Svájc, Olaszo., Egybesült Amcsi., Franciao.,…etc.) működő zenészeivel dolgoznak együtt. Felléptek többek között Ramallah, Betlehem, Bécs, London, Kairó, Lausanne, Amszterdam, Washington D.C. klubjainak deszkáin. Koncertjeik többnyire a hip-hop trekkjeiken alapulnak, a bemelegítőt elektronikus zenéikből válogatják.

Dallamviláguk és szövegeik a gyarmatosítóik elleni dacról, a miattuk elszenvedett gyötrelmeikről szólnak.

samdeen

A számok ingyenesen letölthetőek honlapjukról:

http://ramallahunderground.com/

MySpace oldaluk: http://www.myspace.com/rucollective
Last.fm: http://www.last.fm/music/Ramallah+Underground

Írta: Rácz Tibor

2009. április 5., vasárnap

Дроздовцы.Марш дроздовского полка

.
Fiam: Menj, és ments meg a Hazát!
.
A bolsevistákkal szembeszálló fehér ellenforradalmárok indulója, a Drozdovci

A dallam ismerős lehet, a vörös gazemberek ugyanis egyszerűen ellopták és átírták, így lett belőle „Amuri partizánok dala”. Az eredeti azonban ez.



A Doni kozákok (Szergej Zsarov vezetésével), a Fekete-tengeri kozákok lemezein további ópuszok hallhatók, felemelőek. Pl. Rekviem a fehér hadsereg harcosaiért. Ezek legálisan kaphatóak, végre.
Ajánlott irodalom a témában: Gosztonyi Péter: Vlaszov tábornok c. könyve, Józef Maczkiewicz: Kontra. Egy biztos: az, amit máig tanítanak a magyar iskolákban a bolsevik forradalomról az enyhén szólva hazugság. Részigazságok, kitalációk tömege, dezinformáció, nem információ!

Az orosz-pravoszláv egyházi énekek is toronymagasan körözik le minden jellemző paraméter összehasonlítása után a meglehetősen egysíkú és unalmas gregoriánokat – másfajta egyházi énekekről nem is szólva…
A nagy zeneszerzőknek természetesen vannak csodás alkotásai (pl. Ave Maria ciklus…)

(Mivel igazi, ősi magyar egyházi énekeket nem ismerünk – illetve igen, népdal szintjén, vagy gyermekdal szintjén /süss fel Nap, Bújj-bújj zöld ág, stb./, melyek természetesen szintén egyedülállóak és gyönyörűek – ezért elfogulatlannak tekintem magam fenti állítások vonatkozásában! J

A.
A Fehér Hadsereg korabeli plakátja (A vörös alak: Lev Davidovics Bronstein, alias Trocky)
.

2008. április 22., kedd

Fresh Croatian Clips - Friss horvát klipek

So, some time, people need to take a rest...a pause...Here you have four songs (in fact they are three..:) ) really fresh from the sunshined Croatia...
Szóval, néha szükség van egy kis pihenésre...egy szünetre...Ajánlom alábbi négy (valójában három :)) -igazán friss- dal a napos Horvátországból...
Marko Tolja
Rijeka - Hrvatska
Putujem

Marko Tolja
Moja prva ljubav

T.B.F.
Smak Svita

T.B.F.
BUSH