Rózsa-Flores Eduardo, költői est - képriport

Flash mob a Guantanamoban jogtalanul fogva tartott foglyokért

Memento Abu Ghraib-ért

(Budapest, 2008-02-19, 19 h, Kolibri pince)

Rózsa-Flores Eduardo költői estjéről a Pesti Kolibri pincében

Rózsa Flores Eduardo : 47 szufi vers
(Felolvasó est, könyvbemutató)

Gergő - 2008. február 19.

A napokban kaptam egy meghívót Rózsa Flores Eduardotól
új verseskötetének bemutatójára, amit Szabó Zsolt költő nyitott
meg. A verseket Mayer Zsolt színművész olvasta fel, közben pedig
igazi iláhi dalokkal dícsérte Allahot a HILAL együttes.

Sajnos későn tudatosult bennem, hogy ma van a
nagy nap, amikor először találkozom személyesen Eduardoval,
akit a moziba járó közönség a Chico című filmből ismerhet,
de mint az esten is kiderült, több verseskötet és könyv is
megjelent már a tollából. Este hatkor már nem találtam
senkit magam körül, aki ráért volna egy kis csendességre
a Rózsa utcai Kolibri Pincében, úgyhogy kénytelen voltam
egyedül menni. Nem bántam meg.

Kezdetben a HILAL játszotta Allahot dicsőítő
török-arab zenéjét, amihez ugyan egyáltalán nem értek,
de Ahmed éneke és az együttes szerénysége felébresztett
valamilyen tiszteletet bennem. Ha nem is ismerem Allahot,
akkor is éreztem azt, amire a keresztények azt mondják,
hogy felemeljük a szívünk.
Néhány dal után kapcsolódott be a műsorba Mayer Zsolt,
aki a dalok között halk hangszeres kísérettel olvasott fel
egyet-egyet a 47-ből.

A helyen hangulatos félhomály uralkodott, így sajnos
nem tudtam jó képeket készíteni. De szerencsére sokan voltunk.
Amikor a program véget ért, a kötetből már nem maradt az
asztalon. Rózsa Flores egyébként narancssárga “börtönruhában”
jelent meg, pólójának hátán Guantanamo felirattal. Az utolsó
percekben egy igen komoly hangvételű vers is elhangzott.
Amikor ezt megemlítettem neki (mármint, hogy a szerelmes
témájú szufi versekhez képest mennyire komor és fájdalmas
darabbal búcsúzott), azt mondta: “Erről beszélni kell.”

Köszönöm a meghívást, Edu! Szép este volt.

---

http://grundaktiv.hu/2008/02/19/rozsa-flores-eduardo-
47-szufi-vers-felolvaso-est-konyvbemutato/

A Kosovai Köztársaság Függetlenségének nagy napján

A Függetlenség napja

Nem akarom szaporítani a szót…

a szükséges szavak elhangzottak rég…

és a vér, az oly drága, a szükségesen kiontott…

Ma a végleges magasságában lobog a zászló, szabadon.

Azoké akikkel a 91 végi csatákban együtt majd

akikkel az észak-Albániai hegyek között

csendben inni a kávét a tábortűz mellett

számolni a járőrből visszatérőket, a sziluettek, mind megvan-e…

Akikkel a lerombolt, felperzselt falvakban…

találni személyigazolvány darabot egy bokor alatt

Fénykép

Serdülő fiú –kék szemű- a nevét sosem fogom megtudni

Senki nem maradt életben a faluból –megerősítik

Helikopter kelepel a fejünk fölött

Az utolsó ölelés a Tiranai repülőtéren

„Találkozunk a Szabad Pristinában majd…”

És most nézem a képeket

És örömtől és büszkésségtől duzzad mellem

És látom a bajtársaimat

Avdi-t, Gjon-t, Arben-t, Çuti-t…

Táncolnak és ünnepelnek az utcákon

És lement a nap és vele ez a nap is

És a lecke föl van adva

És talán megtanulják a leckét –akiknek kell

És talán eljut az üzenet

És talán eljut az üzenet….

A mai naptól fogva semmi sem reménytelen

A vén Európa fölött megkondult a nagy harang

Három versem a Kosovai háború idejéből…nekik...

Për Liri
(a Szabadságért)

Ma reggel volt egy álmom

-én reggel alszom el

mikor elindul a villamos, és

zajokban és illatokban

nyújtózkodik

kedvenc piacom-

álmomban

rátettem fülemet a

föld szívére

-a zöldes-barna nagy szívére-,

hallom a dobogást:

megindul végre a roham

lefele a hegyekről,

látom már,

álmomban

jönnek ők,

mind majdnem gyermek,

fölöttük,

a magasban,

sas őrködik.

Jó utat srácok,

de...hova mentek?

A völgybe tartunk,

ma

ott lesz a csata!

Álmomban

rám mosolygó szkipetárok vonulnak.

Nem ébredek fel.

Kint, a hideg december

elnémította a szelet

1998 december
/RFE: Állapot: Két háború között (2001 - Kapu kiadó)/

(Koszovai barátom búcsúztatása után a budapesti

Király utcában)

Fáj nagyon nekem a mai bor, barátom.

Beszélsz nekem dombokról, erdőkről, a jövő heti hóról...

Hallgatlak

és...

meglátom a lányt a vasútállomás melletti ház előtt,

valami esik közben

és bömböl az ég,

szerelmed

csöndesen

puskát kér

nem akar téged elengedni

csak úgy,

ő is mehetne - mondja -

mert neki is van dolga

fönn

a hegyekben.

Újra és újra fáj nekem ez a bor ma este itt,

barátom.

Kezet fogunk.

Aztán elmegy.

A navarra-i baszk kislány pityereg mellettem, halkan,

Abur! -magának mondja-

Szép huszadik század!

Már megint elmennek a fiúk a frontra...

Én itt azt gondolom s üzenem Neked:

ott fenn a hegyen

dolga mindanyunknak van

akármit mondanak mások, barátom,

akármit mondanak!

1998 december
/RFE: Állapot: Két háború között (2001 - Kapu kiadó)/

(Üzenet Çuti-nak, Koszovába)

A döntő erőszak hajnala

közeleg végre!

Ki kell tartani, édes barátom!

Még egy keveset .

1999 december
/RFE: Állapot: Két háború között (2001 - Kapu kiadó)/

A globalista demokrácia bűnei II

Újra és újra
Abu Ghraib
támad-lerohan

álmomban
bezárul mögöttem a nagy vastag vak kapu
óriási dörrenéssel
lebegek a fluoreszkáló zöldes félhomályban
egyik folyosón át
a másikba be és tovább
tovább egyre mélyebbre
körülvesz átölel
kiáltások sikolyok hörgések
halk ima mondatok hangos sírás hangos, mint a dühös víz mikor
dübörög a hegyről átölel az izzadtságban a sok hang
és csak úszom tovább
átölelve testvéreim szenvedésétől

félig megőrülök
mire felébredek
és sírva köszönöm meg
az új napot

Al hamdulillah
Al hamdulillah

Rég volt...
Minek vakarni,
kifakad megint a be nem gyógyult seb és folyik szét megint
az undorító genny
Minek, ember, minek újra és újra elővenni azt mit tudjuk rossz sőt gonosz
volt de már csak volt

Minek a függöny fel
minek a lepedő el a rothadó bűzős igazság föléről
maradjon csak úgy csöndben letakarva és sötétben
ne mozdítsa meg senki
ne nyúljon hozzá senki
majd elfelejtik majd a dalok is elhalkulnak a papírra vetett
szavak fakulnak eltűnnek
majd újra csönd lesz
a jóságos
kit érdekel egy pár már elporladt hulla
vagy az öngyilkosságba menekült agyonkínzott emberroncs
a meggyalázót
himbálódzik a kötelén
rothadnak belei maró méregtől
fullad bele szégyen-könnyeibe
döglik bele csak egyszerűen a közönybe
nincs aki simogassa
nincs aki szóljon hozzá Testvér tarts ki,
szeretünk, Te vagy a jó, ők a gonoszak!

Szégyen! és ezerszer Szégyen!

Egyedül maradt
(maradtak mind
ők
kik mi vagyunk
mi mi mi mi
te sem maradsz ki!)

beteríti a világ közös visszataszító bűne
és neki az ez egyszer legyőzöttnek
már más nem kell
csak a Legkegyelmesebb
a Megbocsátó
pillantása

Minek vakarni,
kifakad megint a be nem gyógyult seb és folyik szét megint
az undorító genny
Minek, ember, minek újra és újra elővenni azt mi tudunk rossz sőt gonosz
volt de már csak volt
Minek újra és újra írni, beszélni kiabálni, sikoltozni?

Fáj már füled?
Vérzik szemed?
Most már te sem bírsz elaludni?

azért.

(mondom és mondom és mondom
magamban magamnak
szüntelen untalan
a bosszú és a büntetés
az Ő dolga…insallah!)

A globálista demokrácia bűnei I

Megbolondult a világ - El triunfo de la demencia

Egyszer már írtam "erről".
Írás előtt, a képek előtt dühömben-tehetetlenségemben elhánytam magam.
Majd írás közben véresre rágtam az öklöm.
Senki nem reagált a nem éppen szívderítő
– nem - süt -a-nap-de- nem - szép- tavaszunk -van írásomra.
Pedig megszoktam, hogy vagy így vagy úgy, de mindig valaki mond valamit.
Ehelyett akkor MINDENKI szégyenlősen hallgatott...
A disznóság azóta is folyik, és nő a dühöm.
Guantanamo
bűze átkelt az óceánon és beborítja az álmainkat...
Már semmilyen tavasz nem lesz olyan, mint azelőtt...
Már semmilyen álmunk.. sehogyan.. semmi..

Abu Ghraib árnyai, az alvadt vér, vizelet, fekália keverék szagát érzem a papíron.
Elrohad hervadtan, aszalt–fonnyadt, minden versem…
minden betű, majd a szavak éktelen halál illatú sebekké válnak az elázott papíron.
És nézem a képeket, untalan, és nem tudom levenni a szemem, és nem tudom becsukni a szemem, és nem fordíthatom el a fejem…nem bírom!

És nő a dühöm.
És nő a dühöm.
Kimegyek az udvarra friss levegőért.

Könyörgöm, büntesse a bűnöst az Isten.
Tegye azt Ő.
Ne vegye el eszünket a bosszú angyala.

Visszajövök és nézem Fernando Botero* újsütetű képeit.
Sírok.
A botrány képeken annak idején hánytam és dühös voltam.
Most sírok.
Allah legyen kegyelmes hozzájuk és hozzánk.

(Shocking pictures have come to light revealing the extent of prisoner abuse at Abu Ghraib - and it's much worse than anyone imaged.The photos depict new incidents of homicide, torture and sexual humiliation and indicate a broader pattern of abuse than was previously understood. "We now know there was systemic and widespread abuse", states ACLU lawyer Amrit Singh. She hopes the photos release will lead to a proper inquiry - Youtube)

Waterboarding

Abu Ghraib

Cinco Idiomas (Guantanamo)

(*Fernando Botero es un pintor, escultor y dibujante colombiano nacido el 19 de abril de 1932 en Medellín, (Antioquia)