Budapest, július 5. 2008.




A képeket MOLOTOV készítette
Egy protokollszakértővel szembeni behajthatatlan követelés
A Magyar Hivatalos Közlönykiadó és az Ottlik Károly szakértő által képviselt Protokoll 96 Kft., mint megrendelő között 1995. évben vállalkozási szerződés jött létre a megrendelő Protokoll c. könyvének nyomdai előállítására. A Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája a munkát elvégezte, a Protokoll 96 Kft. azonban a 24 millió Ft összegű ellenértéket – elszámolási és minőségi kifogásokra hivatkozva – egyáltalán nem fizette meg. A felek közötti vita megegyezés hiányában a bíróság elé került.
A Fővárosi Bíróság – 1999. november 23-án hozott – jogerős ítéletében szakértői vélemény alapján a Közlönykiadó követelését 70 %-ban (17 millió Ft) megalapozottnak ítélte, azonban cégünk jogos igényét érvényesíteni már nem tudta, tekintettel arra, hogy a megrendelő a cégbíróságon bejelentett címen nem volt elérhető.
A kialakult helyzetben – mivel a megrendelő székhelye, illetve bankszámlaszáma ismeretlen volt – a Közlönykiadó 2002. tavaszán fenti követelése behajthatatlanná minősítésére és leírására kényszerült.
Ha a követelés már nem is, de a kérdés fennmaradt: nem kellene-e a protokollszakértőt tovább képezni például viselkedéskultúrából? Esetleg olyan általános dolgokról, mint például, ha dolgoztat valakivel és azt nem ajándékba kapja, akkor a munka ellenértékét meg kell fizetni? (Feltéve persze, ha a szakértőt egyáltalán meg lehet találni valahol.)
Perza iwiw lapja: http://www.iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=9141959 ; a képek között
Veres Jánossal is együtt látható.
Iwiw-es bemutatkozó szövege:
„31 éves vagyok, 2001 óta az országgyűlés tagja. Szakterületeim: Delegáció fogadás, Iszlám országok, biztonságtechnika. 2002 óta a MN V.kerületi parancsnoka vagyok alezredesi rendfokozattal (belbiztonsági tag). Továbbá tagja vagyok az IAA-nek. 2004-ben a Rendészeti Szervek Kiképző Központján oktattam.
Tanulmányaimat 2001-ben ideiglenesen abbahagytam, de régóta célom, hogy egy számomra roppant érdekes és hasznos tudományt sajátítsak el, ezért jelenleg első éves hallgató vagyok pszichológia szakon.
honlapom: http://perzarenato.5mp.eu „
Nézegettem az ismeröseit az iwiw-ben, csak egy párát közülük:
Kóka János
Chechen wolves (Csecsen farkasok)
Kökény Mihály (Misi)
ORFK RSZKK Büfé és Étterem
ORFK RSZKK Gépjármű-vezetéstechnikai Alosztály
Magyarok Nyilai…. Pardon, tévedtem, az nincs ott
Saját honlapján (http://perzarenato.5mp.eu/web.php?a=perzarenato) lobbistaként tünteti fel magát, gondolom ha kell támogatást gyűjt, vagy gyújtogat mint Esztergomban
Képviselőnek adta ki magát a nyakon lőtt gyújtogató
Nyakon lőtte az egyik kommandós P. Renátót a rajtaütés során.
A férfit, aki azt állítja magáról, hogy iszlámszakértő és hogy a Független Kisgazdapárt országos központjának biztonsági és protokollfőnöke volt, az esztergomi polgármester elleni Molotov-koktélos akciók egyik gyanúsítottjaként vették őrizetben. A Blikk szerint P. Renátó a kisgazdáktól valóban kapott parlamenti belépőt, de Torgyán József nem emlékszik rá.
A kórházban veszik őrizetbe P. Renátót, aki a Készenléti Rendőrség terrorelhárító csoportjának elfogó akciójában sérült meg a nyakán. P. Renátót és három társát gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy egy helyi vállalkozó megbízásából áprilisban Molotov-koktélokkal felgyújtották Meggyes Tamás esztergomi polgármester autóját és házát.
A végrehajtó vagy szervező P. Renátót kedden Dunaharasztiban kapták el, de az egyik kommandós véletlenül nyakon lőtte őt. A lövedék csak súrolta a nyakán a bőrt, de a rendőr ellen foglalkozáskörében elkövetett veszélyeztetés miatt eljárás indult.A Blikk szerint P. Renátó saját honlapján azt állítja magáról, hogy 2001-től az Országgyűlés tagja, valamint hogy 2001-2003 között a Független Kisgazdapárt országos központjának biztonsági és protokollfőnöke, 2003-2004 között a Honvédelmi Minisztérium parlamenti szakértője, 2004-2007 között pedig az Országgyűlés egyik protokoll szakértőjének közvetlen munkatársa volt. Az önéletrajz szerint 2005-től a Magyar Iszlám Közösség kormánykapcsolatokért felelős vezetőjeként, 2005 decemberében Szudánban pedig delegációvezetőként tevékenykedett.
A Blikk kérdésére a Magyar Iszlám Közösség elnöke, Bolek Zoltán elmondta, P. Renátót 2002-ben kizárták, miután egy fénymásolóval nem tudott elszámolni. - Amikor Szudánban jártunk, mondták a helyi partnerek, hogy már volt kint náluk egy magyar országgyűlési képviselő. Kiderült, P. Renátó volt az, és parlamenti belépővel igazolta magát. Oroszul és angolul folyékonyan beszél, arabul is tud valamicskét.
Gyakorta emlegette a kisgazdákat, akiknek, állítása szerint biztonsági főnöke volt. Torgyán Józsefnek, az FKGP egykori elnökének nem mondott semmit P. Renátó neve. - Egyáltalán nem ismerős ez a név - mondta a lapnak Torgyán. - Több mint százezer tagja volt a kisgazda pártnak, és több százezer emberrel fényképezkedtem.
A parlament sajtóosztályán azt mondták, hogy ilyen nevű ember nem dolgozott az Országgyűlésben, kiváltképp a protokoll főosztályon, ám hatósági forrásból kiderült, P. Renátónak valóban volt parlamenti belépője a kisgazdáktól. A HM-nek soha nem volt szakértője. Sem a protokoll, sem a biztonsági szakmában nem hallottak róla. A titokzatos embert ma a kórházi ágyán várhatóan letartóztatja a bíróság, mint ahogy három rendőrségi fogdában lévő társát is.
Index.hu
(http://index.hu/politika/bulvar/renatope06/ )
Módfelett érdekes az, hogy az index kihagyta a lajstromból a Perza-Veres János közös képet…lehet, Veres ártatlan…hogy kik nem állnak oda pózolni ártatlan magyar politikusok mellé..
2008. első félévében egyre több helyen jelent meg az MDU a híradásokban, vagy jelentett meg közleményeket, felhívásokat:
MTI: http://ots.mti.hu/news.asp?view=2&newsid=48003 ; http://ots.mti.hu/news.asp?view=2&newsid=48695 (Felhívás 2008. március 9-én: Ne menjenek el szavazni!)
Népszava: "MDU: konzervativizmus a haladásért"
http://www.nepszava.hu
(az oldal közepe felé található a cikk)
Stop.hu: http://www.stop.hu/
A megszűnt honlap helyetti új honlap lehetséges domain címe: mdu.hu. A domain regisztráció a kód beütése után itt található.
A honlap mára megszűnt, a jelszavukra azonban emlékszem:"Nem ígérünk, hanem teszünk, együtt-egymásért" A vége ugye ismerős?
Harmadik vonalbeli fantáziátlan, tehetségtelen komcsi ütődöttek…
Mindezek után csak pár kérdés, jogos felvetés marad:
Lehet, a terror-elhárító rendőrök nem tudták, hogy nem kell, nem szabad elfogni az Esztergomi gyújtogatót?
Talán mégiscsak érdemes odafigyelni az "MDU"-ra? ...nem lehet véletlen kapcsolatuk Perza Renatoval…
És ki tudja, nincs e valamiféle kapcsolat a Molotov-koktélos nevetséges –esetleg- önmerényletekkel…az MSZP bizonyos köreik talán többet tudhatnák erről.
Egyszer, majd, megkérdezzük őket… a bíróság előtt.
Mocskos Háború
Katonai-történelmi beszámoló a Horvátországi Függetlenségi Háborúról. Az un. Nemzetközi Brigád története
(Elfogyott)
Hallgatás Hadművelet
(Társ szerzők: Tihanyi Tamás és ifj. Kricskovics Antal)
Publicisztikák - cikkek - riportok a délszláv háborúról
1991-1996
(Elfogyott)
Meghaltunk, és mégis élünk
Eduardo Rózsa-Flores - Földi József
(Háborús történetek)
(előfordul antikváriumokban)
Hűség - Versek a háborúról
"Ez csak néhány azokból a versekből, amelyeket megítélésem szerint életem legjelentősebb, legtermékenyebb időszakában írtam. Könnyekkel, izzadtsággal és vérrel fizettem értük. Mindegyikük olyan, mint egy-egy darab szétszaggatott szívünkből, amely aknavető gránát repeszeiként szóródott szét megannyi lerombolt városban, a hamuban, a frontvonal hosszú kilométerein."
Háromnyelvű kiadás (magyar-spanyol-horvát)
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
Állapot: Két háború között
Versek
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
Disznóságok gyűjteménye
A kalandos sorsú szerző kémekről, albán szefárdokról, az ördögről, a halálról és más nyalánkságokról versel...
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
69 Titok
Versek szerelemről és egy magyarazát
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
47 szufi vers -versos sufi
Szufi versek
(kétnyelvű kiadás: magyar-spanyol)
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
KAPU könyvkiadó
1086 Budapest
Karácsony Sándor utca 24.
kapu@chello.hu
www.kapu.cc