Ibn Arebi Kórus - Szarajévoi dervisek kórusa
.
Kada nastupi ramazan, otvore se džennetska, zatvore džehennemska vrata, a šejtani se povežu!
Csak napok, vagy talán órák kérdése és kezdetét veszi a ’böjti hónap’ a muzulmánok körében, amikor is tilalmak egész sora vár a hívőkre napkeltétől napnyugtáig 29 napon keresztül. A hit megvallása és a szegénység problémájával való szembesülés a fő célja az egy hónapos ünnepnek.
havi böjtölés az Iszlám vallás öt 'pillére' (törvénye) közül a harmadik. A hónap 29 napja alatt az igazhívő muszlimnak napkeltétől napnyugtáig tilos ennie, innia, dohányoznia és szexuális életet élnie.
Sőt, legalább egyszer a végére is kell érniük. Vannak, akik több órát is a mecsetekben
töltenek Szent Korán-recitálásokat hallgatva, hogy ezáltal is közelebb kerüljenek Allahhoz. A jótékonykodás, az alamizsnaosztás csak növeli ennek az esélyét, s a közhit szerint főleg a hónap utolsó tíz napja rendelkezik különleges spirituális erővel.
elkevert tejjel kezdődik, hogy helyreálljon a szervezet vércukorszintje. Egy rövid
ima után többszöri, kiadós étkezés következik, melyet csak a pihenések idejére függesztenek fel. Az utolsó falatozásra (szuhur) még napkelte előtt kerül sor, amelyre akár az alvást megszakítva is időt szánnak.Mocskos Háború
Katonai-történelmi beszámoló a Horvátországi Függetlenségi Háborúról. Az un. Nemzetközi Brigád története
(Elfogyott)
Hallgatás Hadművelet
(Társ szerzők: Tihanyi Tamás és ifj. Kricskovics Antal)
Publicisztikák - cikkek - riportok a délszláv háborúról
1991-1996
(Elfogyott)
Meghaltunk, és mégis élünk
Eduardo Rózsa-Flores - Földi József
(Háborús történetek)
(előfordul antikváriumokban)
Hűség - Versek a háborúról
"Ez csak néhány azokból a versekből, amelyeket megítélésem szerint életem legjelentősebb, legtermékenyebb időszakában írtam. Könnyekkel, izzadtsággal és vérrel fizettem értük. Mindegyikük olyan, mint egy-egy darab szétszaggatott szívünkből, amely aknavető gránát repeszeiként szóródott szét megannyi lerombolt városban, a hamuban, a frontvonal hosszú kilométerein."
Háromnyelvű kiadás (magyar-spanyol-horvát)
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
Állapot: Két háború között
Versek
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
Disznóságok gyűjteménye
A kalandos sorsú szerző kémekről, albán szefárdokról, az ördögről, a halálról és más nyalánkságokról versel...
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
69 Titok
Versek szerelemről és egy magyarazát
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
47 szufi vers -versos sufi
Szufi versek
(kétnyelvű kiadás: magyar-spanyol)
(KAPU könyvkiadónál rendelhető)
KAPU könyvkiadó
1086 Budapest
Karácsony Sándor utca 24.
kapu@chello.hu
www.kapu.cc