2008. szeptember 16., kedd
2008. augusztus 31., vasárnap
Hat embert lőttek agyon a kínai kommunista diktatúra rendőrei
Hat embert öltek meg a kínai kommunista rendőrök az ország nyugati (hszincsiang)-Ujgur autonóm területén. Az áldozatokat azzal gyanúsították hogy részt vettek a pekingi olimpia idején történt erőszakcselekményekben.Terror hajtóvadászatot indított a kínai kommunista rendőrség kilenc ember ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a pekingi olimpia napjaiban kirobbant, 33 halálos áldozatot követelő erőszakkampányban.
A rendőrök Kasgár városa mellett, egy kukoricaföldön csaptak össze a késekkel felfegyverzett gyanúsítottakkal. A belbiztonságiak lelőttek hat gyanúsítottak, hármat megsebesítettek, illetve megsebesült egy rendőr is.Dilxat Raxit, a németországi székhellyel működő Ujgur Világkongresszus szóvivője viszont azt állította, hogy a gyanúsítottak nem tanúsítottak ellenállást, rendőri felszólításra megadták magukat, ennek ellenére a belbiztonságiak a végeztek velük.
Emlékeztetőül: az olimpia idején, illetve közvetlenül azelőtt három halálos kimenetelű támadás történt a jobbára ujgurok lakta a kínai kommunisták által megszállt "hszincsiangban", illetve olyan videofelvételek jelentek meg az interneten, amelyeken ismeretlenek fenyegetőztek, hogy merényleteket követnek el olimpiai helyszíneken.

Ujgur küldöttség Csíksomlyón
A kínai kommunista hatóságok ezeket az eseteket is az ujgur szabadságharcosok számlájára írták. A kínai kommunista vezetők régóta hangoztatják, hogy a térség többségi ujgur lakosságának "szélsőséges" elemei azaz a szülőföldjük szabadsága és függetlenségéért küzdők,"iszlamista szakadár mozgalommá" szerveződtek az olajban és földgázban gazdag "hszincsiangban".
2008. augusztus 17., vasárnap
A Világ leggonoszabb tömeggyilkosai
A szocialista gyilkos trió és a szocializmus vörös zászlai
Az első helyezett, 62 millió áldozattal, egy grúz pszichopata
A második helyezett, 49 millió áldozattal, egy han (kínai), akinek förmedvény államát most ünneplik az Olimpia apropóján
A harmadik helyezett, 21 millió áldozattal, egy kis labanc szobafestő akinek hatalomra kerülését -többek között- kóser milliomosok is segítették
.
2008. augusztus 8., péntek
A világ szégyenének napján
Ma, fenségesen, eddig sosem látott pompával, ünnepelteti magát a kínai kommunista diktatúra.Mert ami Kínában van annak az a neve.
Ünnepeltetik magukat a disznó kövérré dagadt párttitkárok, a kommunista terror rendőrség tisztjei. Ünnepelteti magát a sötétség a sötétség birodalmában.
És a fél világ tapsolni fog nekik.
Kötelességünk ezen a napon megemlékezni azokról, akik szenvednek a sárga-vörös rémuralom alatt: tibetiek, ujgurok, a többi elnyomott és jogfosztott nép ámde a burmaiakra is gondolnunk kell, akik nyakára a pekingi despotikus rendszer ültetett véres diktatúrát.
Szégyen és gyalázat, hogy a világ (több mint 80 állam és kormányfő érkezett eddig Pekingbe!) szinte teljes csöndben asszisztál ehhez az „olimpiának” nevezett színjátékhoz.
Pierre de Frédy, Baron de Coubertin forog biztosan, a sírjában.
Az olimpiai eszmét a mai napon fanfárok, vörös zászlók és tűzijáték kíséretében véglegesen eltemették.
Mert
„65 millió áldozat szárad valamilyen módon a kínai kommunizmus lelkén.
A tömegmészárlásnak kétségtelenül komoly hagyományai vannak ugyan, 1911-27 között azonban mindössze pár tízezer halottal kell számolnunk, majd az 1927 és 1946 közötti időszakban milliók halnak meg a kommunisták által ellenőrzött területeken, méghozzá nem harcokban, nem fegyverrel a kézben. Maga a párt rója fel majd mindezt Mao-nak, akinek 1949-ben bocsánatot kell kérnie az ártatlan áldozatokért. Már ebben az időszakban átveszi a kínai párt a bűnök meggyónásának, a lelki önvizsgálatnak a Szovjetunióból már ismert formáit. A párton belül a pszichológiai terror talán még radikálisabb, mint bármelyik testvérpártban. 1946 és 1957 között az agrárreform és a városi tisztogatások szedik áldozataikat.
Megszületnek az első "átnevelő" táborok, az ún. laodong gaizao-k, röviden laogai. Fennállásuk során körülbelül 20 millióan lelik halálukat itt az "elméleti átképzés" során. A legtöbb áldozatot azonban a szerzők által a világtörténelem legnagyobb éhínségeként emlegetett, 1959 és 1961 közötti katasztrófa szedi. Az éhínséget egyértelműen a kommunisták voluntarista agrárpolitikája okozza, ami többek között azzal bizonyítható, hogy minél keményvonalasabb volt egy-egy régió vezetése, annál tovább tart ott az éhínség. Margolin csak nagyon tág becslésre vállalkozik, véleménye szerint körülbelül 25 és 43 millió körül lehetett az alultápláltságban elpusztultak száma. Sokkal többet tudunk viszont a kulturális forradalom körüli eseményekről. Az 1966-76 között történtek 600 000-1 millió ember halálát okozták, ez szinte eltörpül a többi szám mellett. Mégis ez Kína jelenkori történelmének leghíresebb epizódja, hiszen ideologikus minőségében világhírre szert tett jelenségről van szó, ráadásul az eseményeket a kínai vezetés később megtagadta, így kutatása kevésbé ütközött nehézségekbe, mint pl. az 1959-61-es éhínségé. A szerző külön fejezetet szentel Tibetnek. A "világ tetejével" kapcsolatban nehéz konkrét számokkal szolgálni. Biztos, hogy itt kisebb arányban haltak meg éhínségben az emberek, de nagyobb arányban estek erőszak áldozatául, mint Kínában. Margolin mindenesetre kételkedik a nyugati Tibet-pártolók által elfogadott számok (több millió áldozat) valódiságában. Tagadhatatlan viszont a kulturális katasztrófa: a templomok több, mint 90%-ának lerombolása, felbecsülhetetlen értékű szobrok és más műkincsek beolvasztása és megsemmisítése.”A kommunizmus fekete könyve - A Kínával foglalkozó rész szerzője Jean-Louis Margolin
2008. július 27., vasárnap
KELET-TURKESZTÁN KÍNAI MEGSZÁLLÁS ÉS ELNYOMÁS ALATT
China's occupation of East Turkistan, genocide of Uyghurs
BevezetésAz ujgurok Kelet-Turkesztánban őshonos nép, ezt a területet ma Szinkiang vagy Csinjiang Ujgur Autonóm területnek is nevezik. A legfrissebb kínai népszámlálás hivatalos becsült adatai 8,4 millió főre teszik az ujgurok lélekszámát, de az ujgurok maguk több mint 20 milliósnak tartják népüket. További ötszázezer ujgur él Nyugat-Turkesztánban, melyet Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Türkmenisztán és Tádzsikisztán alkot. Csaknem 75,000 ujgur otthona Pakisztánban, Afganisztánban, Szaúd-Arábiában, Törökországban, Európában és az Egyesült Államokban van.
A kínai történelmi források kimutatják, hogy az ujgurok a hunok egyenes leszármazottai.
Ókori görög, perzsa és kínai források szerint már i.e. 300-ban az ujgurok törzsei foglalták el a kelet felől a Sárga-folyó, nyugatról Kelet-Turkesztán, északról pedig a mongóliai sztyeppék által határolt hatalmas területet.
Korai időszak
Ujgur Birodalom
Közép-Ázsiában, a Koktürk Birodalom bukása után az ujgurok 744-ben megalapították saját Ujgur Birodalmukat, fővárosa az Orkun folyó partjain fekvő Karabalgaszun volt. Baga Tarkan 789-ben bekövetkezett halála, és főleg utóda, Kulug Bilge Kagan 790-es elhunyta után az ujgurok hatalma és dicsősége hanyatlásnak indult.
A Gandzsu Ujgur Királyság
A Kancsu (Gandzsu) Ujgur Királyságot 850-ben alapították Kína mai Ganszu tartománya helyén. Többszázezren élnek még e Sárga Ujguroknak vagy Juguroknak nevezett nép tagjai közül a Kanszu (Ganszu) régióban, őrizve ujgur anyanyelvüket és ősi sárga lámaista buddhista felekezetüket.
A Karakhoja Ujgur Királyság
A kelet-turkesztáni Khan Tengri (Tiensan-hegység) északi részén élő ujgurok 846-ban alapították Karakhoja Ujgur Királyságukat a mai Turfan (Turpan) város közelében.
A Karakanid Ujgur Királyság
A Khan Tengri déli részén élő ujgurok 840-ben alapították meg a Karakanid Ujgur Királyságot más türk klánok, mint a karlukok, turgok és baszmilok támogatásával, a főváros Kashgar volt. 934-ben, Szatuk Bugra kán uralkodása alatt a karakhanidák felvették az iszlám hitet. Ekképpen Kelet-Turkesztán területén két ujgur királyság jött létre: A karakhanid, iszlám állam, és a karakhoják, akik buddhisták voltak. 1397-ben e két iszlám és buddhista ujgur királyság egyesült, és a létrejövő új állam megőrizte függetlenségét 1759-ig.
Mandzsu hódítás
A Mandzsuk, akik hatalmas birodalmat hoztak létre Kínában, 1759-ben meghódították a kelet-turkesztáni Ujgur Királyságot, és 1862-ig uralmuk alatt is tartották. 1863-ban az ujgurok sikerrel űzték el hazájukból a mandzsu megszállókat, és 1864-ben független királyságot hoztak létre. A Mandzsu hódítás anyagi hátterét brit bankok biztosították. A hódítás után a terület a Csinjiang, „Új tartomány” nevet kapta, és 1884. november 18-án a Mandzsu Birodalom területéhez csatolták.
Kommunista kínai uralom
1911-ben a kínai nacionalisták megdöntötték a Mandzsu uralmat és köztársaságot kiáltottak ki. Az ujguroknak kétszer is, 1933-ban és 1944-ben sikerült önálló Kelet-Turkesztán Államot létrehozniuk, ezeket a független köztársaságokat azonban megdöntötte a katonai beavatkozás és a Szovjetunió politikai mesterkedései. Ebben az időszakban valójában a Szovjetunió fenyegetése akadályozta meg az ujgur függetlenségi mozgalom kibontakozását.
1949-ben a kínai nacionalisták vereséget szenvedtek a kommunistáktól. Ezután az ujgurok kommunista kínai uralom alá kerültek.
Az ujgur civilizáció
A 19. század végén és a 20. század első évtizedeiben számos tudományos és régészeti expedíció kutatta az egykori Selyemút mellett fekvő területeket. E kutatások számos ujgur barlangtemplom, kolostorrom, falfestmény, szobor, freskó, értékes kézirat, dokumentum és könyv megtalálásához vezettek. A Nagy-Britanniából, Svédországból, Oroszországból, Németországból, Franciaországból, Japánból és az Egyesült Államokból érkezett kutatókat lenyűgözték az itt talált kincsek, és hamarosan részletes tudósítások keltették fel a kíváncsi világközönség figyelmét. A svéd Sven Hedin, a brit expedíciót vezető magyar Stein Aurél, a német Grün Wedel és Albert von Lecoq, a francia Paul Pelliot, az amerikai Langdon Warner és a japán Ottani gróf által hazahozott ujgur kulturális hagyatékok ma is láthatóak a berlini, londoni, párizsi, tokiói és szentpétervári múzeumokban, de még az új-delhi Közép-Ázsiai Régészeti Múzeumban is. A Kelet-Turkesztánban felfedezett kéziratok, dokumentumok és könyvek bizonyítják, hogy az ujgurok a civilizáció igen magas fokán álltak.
Ez az ujgur hatalom, tekintély és kultúra, mely több mint ezer évig meghatározó volt Közép-Ázsiában, gyors hanyatlásnak indult Kelet-Turkesztán Mandzsu meghódítása után, a kínai nacionalisták, de különösen a kínai kommunisták igája alatt.
Fordítás: M.H.
2008. július 26., szombat
Najmányi László: Free Tibet

Sok száz évvel ezelőtt, Sera monostorában született a jóslat, amely szerint ha megjelenik egy üstökös, amely Lasszából, Sigatszéből és Giantszéből, Tibet három szent városából egyforma fényességgel látható, és ha megmozdul egy hegy és a Tszangpo folyó elhagyja medrét és más irányban folyik tovább, az országot elfoglalja a terror és a Dalai Lámák örökösödési vonala véget ér.
1948 októberében üstökös jelent meg Tibet egén, nagy riadalmat okozva Lasszában, Sigatszében és Giantszében. Nem sokkal később hatalmas földrengés rázta meg a Himalája hegyeit. A földrengés következtében egy hegy a Tszangpo folyóba csúszott, amely elhagyni kényszerült medrét és attól nyolc mérfölddel távolabb, más irányba folyt tovább.
A kínaiak ismerték a jóslatot és a tibetiek jóslatokat tisztelő lelkületét. Amikor értesültek a Tibetben zajló természeti eseményekről, Mao Ce Tung parancsára hadseregük elindult Tibet irányába. A Vas â013 Tigris éve nyolcadik hónapjának első hetében, 1950 októberében elfoglalták az országot. A kínai diktátor nem tűrte, hogy ateista ideológiájának ellenpontjaként egy vallásos hagyományok alapján működő ország létezzen birodalma határain.
A terror évtizedei következtek. Szerzetesek és megerőszakolt apácák tízezreit ölték meg a kínai katonák, ezreket közülük keresztre feszítéssel. Csaknem másfél millió tibetit gyilkoltak meg az etnikai tisztogatások során. Százezreket zártak koncentrációs táborokba. Csaknem egy millió tibeti menekült Indiába. Az ország területének kétharmadát beolvasztották más kínai tartományokba.
1959-ben lázadás tört ki a megszállók ellen. A kínai hadsereg brutális kegyetlenséggel verte le a lázadást. Tibet politikai és lelki vezetője, a Dalai Láma Indiába menekült, ahonnan mindmáig nem térhetett vissza hazájába. A kínaiak helyettesét, a Pancsen Lámát nevezték ki a megcsonkított ország névleges vezetőjéül. Amikor a Pancsen Láma 1989-ben, egy nyilatkozatában elítélte a megszállókat, meggyilkolták. A Kulturális Forradalom évei alatt Tibet 6000 kolostora közül 13 kivételével az összest lerombolták. A bennük őrzött, felbecsülhetetlen értékű írásos emlékek, kegytárgyak, műkincsek nagy részét megsemmisítették.
1995 májusában tanácsadói javaslatára a száműzött Dalai Láma az akkor 6 éves Gedhun Csoekji Nyimát választotta a meggyilkolt Pancsen Láma utódjául. A kínai kormány nem fogadta el választását. Néhány hónappal később a Vallásügyi Hivatal az ugyancsak 6 éves Gyainkain Norbut nevezte ki Pancsen Lámának. A Dalai Láma választottját családjával együtt elrabolták és azóta is ismeretlen helyen őrzik.
A tibeti hagyományok szerint az egymást követő Dalai Lámák ugyanannak a léleknek, a Tibetben Csenrézinek nevezett Avalokitásvarának, az együttérzés bódiszattvájának megtestesülései. A bódiszattvák olyan megvilágosult lelkek, akik saját nirvánájukat elhalasztva a földi újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják. A kínai kormány meg akarja akadályozni, hogy a következő Dalai Lámát a száműzetésben lévő tibeti vallási vezetők válasszák, ezért törvényben tiltották be a reinkarnációt. Ragaszkodnak ahhoz, hogy Tibet vallási vezetőit a kínai kommunista párt nevezze ki.
Tibet vallási hagyományokon alapuló, évszázadok óta harmonikusan működő társadalmi rendjét szétzúzták. A meggyilkolt, elűzött, Kína távoli tartományaiba telepített tibetiek helyére kínaiak tömegeit költöztették. A tibeti
ek az ország számos területén ma már másodrendű állampolgárokként kezelt, etnikai kisebbségnek számítanak. A tibeti nyelv használatát és az ország hagyományainak tanulmányozását betiltották. A kínai kormány szabja meg a kolostorokban élő szerzetesek számát.2008 márciusában polgári jogokat és az ország függetlenségét követelő tüntetések kezdődtek Tibetben és Kína számos más tartományában. A tüntetések leverésére a rendőrség mellett bevetették a hadsereget is. Tibetből és a környező tartományokból kitiltották a nyugati turistákat és újságírókat. Az országot hermetikusan lezárták, kikapcsolták az Internet szolgáltatást is. A kiszivárgott hírek szerint százak estek a sortüzek áldozatául és ezreket börtönöztek be. Az elfogottakat megkínozzák, hogy kicsikarják belőlük a tüntetések szervezőinek, résztvevőinek nevét.
A tüntetések szervezésével az olimpiai játékokra készülő kínai kormány a Dalai Lámát vádolja. Tibet száműzött vezetője tagadja, hogy bármi köze lenne a megmozdulások szervezéséhez és felajánlotta lemondását, ha az erőszakos cselekmények folytatódnak. Míg a tüntetők Tibet függetlenségét és az olimpiai játékok nemzetközi bojkottját követelik, a Dalai Láma csak tényleges autonómiát kér országának, és javasolja az olimpiai játékok megtartását.
Amíg a nyugati országok kormányainak többsége tartózkodik a kínai kormány tetteinek határozott elítélésétől, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem akarja bojkottálni a pekingi olimpiát, a világ számos országában tiltakozó megmozdulásokat szervez az egyre erősödő Free Tibet mozgalom. Szabadságot Tibetnek!
2008. július 21., hétfő
China's occupation of East Turkistan, genocide of Uyghurs
A kommunista Kína kelet-Turkesztáni megszállása,
genocídium az Ujgurok ellen
COMMUNIST CHINA'S INVASION & OPPRESSION IN
EAST TURKESTAN
Introduction
The Uyghurs are the native people of East Turkestan, also known as Sinkiang or Xinjiang
Uyghur Autonomous Region. The latest Chinese census gives the present population of the Uyghurs estimate according to Chinese official statement 8,345,622 million. But the Uyghurs estimate themselves more than 20 millions. There are also 500,000 Uyghurs in West Turkestan mostly known as Kazakhstan, Uzbekistan, Kyrgyzstan, Turkmenistan and Tajikistan . Almost 75,000 Uyghurs have their homes in Pakistan, Afghanistan, Saudi Arabia, Turkey, Europe and the United States.The Chinese sources indicate that the Uyghurs are the direct descendants of the Huns.
Ancient Greek, Iranian, and Chinese sources placed Uyghurs with their tribes, and sub-tribes in the vast area between the west banks of the Yellow River in the east, Eastern Turkestan in the west, and in the Mongolian steppe in the northeast as early as 300 B.C..
Early HistoryUyghur Empire
After the fall of the Kokturk Empire in Central Asia, the Uyghurs established their true state Uyghur empire in 744, with the city of Karabalgasun, on the banks of the Orkhun River, as its capital. After the death of Baga Tarkan in 789 and specially after that of his successor, Kulug Bilge Khagan in 790, Uyghur power and prestige declined.
The Ganzhou Uyghur Kingdom
The Kanchou (Ganzhou) Uyghur Kingdom, which was established in today's Gansu province of China, in 850. Several thousand of these Uyghurs still live in the Kansu (Gansu) area under the name yellow Uyghurs or Yugurs, preserving their old Uyghur mother tongue and their ancient Yellow sect of Lamaist Buddhism.
The Karakhoja Uyghur Kingdom
The Uyghurs living in the northern part of Khan Tengri (Tianshan Mountains) in East Turkestan established the Karakhoja Uyghur Kingdom (Qocho) near the present day city of Turfan (Turpan), in 846.
The Karakhanid Uyghur Kingdom
The Uyghurs living in the southern part of Khan Tengri, established the Karakhanid Uyghur Kingdom in 840 with the support of other Turkic clans like the Karluks, Turgish and the Basmils, with Kashgar as its capital. In 934, during the rule of Satuk Bughra Khan, the Karakhanids embraced Islam 19 . Thus, in the territory of East Turkestan two Uyghur kingdoms were set up: the Karakhanid, who were Muslims, and the Karakhojas, who were Buddhists.In 1397 this Islamic and Buddhist Uyghur Kingdoms merged into one state and maintained their independence until 1759.
Manchu Invasion
The Manchus who set up a huge empire in China, invaded the Uyghur Kingdom of East Turkestan in 1759 and dominated it until 1862. In 1863, the Uyghurs were successful in expelling the Manchus from their motherland, and founded an independent kingdom in 1864. The money for the Manchu invasion was granted by the British Banks. After this invasion, East Turkestan was given the name Xinjiang which means "new territory" or "New Dominion" and it was annexed into the territory of the Manchu empire on November 18,1884.
Chinese communist ruleIn 1911, the Nationalist Chinese, overthrew Manchu rule and established a republic. Twice, in 1933 and 1944, the Uyghurs were successful in setting up an independent East Turkestan Republic. But these independent republics were overthrown by the military intervention and political intrigues of the Soviet Union. It was in fact the Soviet Union that proved deterrent to the Uyghur independence movement during this period.
In 1949 Nationalist Chinese were defeated by the Chinese Communists. After that, Uyghurs fell under Chinese Communist rule.
Uyghur Civilization
At the end of the 19th and the first few decades of the 20th century, scientific and archaeological expeditions to the region along the Silk Road in East Turkestan led to the discovery of numerous Uyghur cave temples, monastery ruins, wall paintings, statues, frescoes, valuable manuscripts, documents and books. Members of the expedition from Great Britain, Sweden, Russia, Germany, France, Japan, and the United States were amazed by the treasure they found there, and soon detailed reports captured the attention on an interested public around the world. The relics of these rich Uyghur cultural remnants brought back by Sven Hedin of Sweden, Aurel Stein of Great Britain, Gruen Wedel and Albert von Lecoq from Germany, Paul Pelliot of France, Langdon Warner of the United States, and Count Ottani from Japan can be seen in the Museums of Berlin, London, Paris, Tokyo, Leningrad and even in the Museum of Central Asian Antiquities in New Delhi. The manuscripts, documents and the books discovered in Eastern Turkestan proved that the Uyghurs had a very high degree of civilization.
This Uyghur power, prestige and civilization which dominated Central Asia for more than a thousand years went into a steep decline after the Manchu invasion of East Turkestan, and during the rule of the Nationalist and specially during the rule of the Communist Chinese.
Ujgur hír portál (angol) Uyghur News Site
Uyghur Human Rights Project
World Uyghur Congress
"Ha békés buddhisták lennének, és nem muzulmánok, akik néha visszalőnek, talán a világ is jobban figyelne a függetlenségi harcukra"
Megjegyzésem: MARHA!
És a Tibetiek mit nyernek a "világ figyelmével"?
Érdekes, kicsit fölöslegesen cinikus és poénkodós cikk, de sok hasznos információval:
Szeparatisták veszélyeztetik a pekingi Olimpiát?
2008. július 10., csütörtök
Le a diktatúrával! Szolidárítás Burmával!

Egy hónap múlva
Ne nézd
az Olimpiát megnyitó és záró ceremóniait!
Katt a képre
.jpg)


2008. július 9., szerda
2008. május 14., szerda
Kína nevezetességeket is hamisít
Tíz éves késéssel megtudtuk: Hősök tere nemcsak nálunk van. Igaz, a miénk volt az első. A Milleneumi emlékmű felépülése után pontosan 100 évvel megépült a hasonmása is Sanghajban, közvetlenül a Brandenburgi-kapu szomszédságában. Mivel azonban a turistáknak drága volt, a helyi parasztság vette használatba. Bár néha úgy tűnik, a távolkeleti turisták Európa nevezetességeit csak a kamera lencséjén keresztül látják, nem veszítenek sokat, ha ez tényleg így van. Otthon ugyanis újra megnézhetik,és akkor már lassan, komótosan, élvezhetik a látvány minden részletét. Akinek pedig nem futja vakációra, elég, ha ide is csak fényképezőgépet hoz, és egy egész világkörüli utat imitálhat magának.Hollandia kisország, ezért kis szórakoztató parkot épített, ahol még az Eiffel-torony is csak térdig ér. Kína nagyhatalom, ezért komoly beruházásokba fogott. Ezek egyike volt körülbelül 10 éve a sanghaji Global Paradise, mely a világ nevezetességeit gyűjtötte össze, illetve építette fel újra 90%-os méretben. Sanghaj Hősök tere rögtön a főbejárattal szemben kapott helyet, mögötte a Brandenburgi-kapu található. Félkörívben felsorakozó nemzeti hőseink egy amfiteátrummal néznek farkasszemet, így alkot teljes kört a tér.
Az egészben az a legfurcsább, hogy szinte titokban került oda, hivatalos magyar szervtől sem engedélyt, sem adatot nem kértek hozzá. Még a sanghaji konzul, Dr. Mélykuti Ferenc is csak a Hírszerző megkeresése nyomán értesült a létezéséről, de néhány órával később már konkrét információkkal szolgált: a Global Paradise 23 kilométerre fekszik Sanghajtól, ami meglehetosen komoly túrára kényszeríti az érdeklődőket.
Talán ez, meg a belépő borsos ára (100-150 jüan) okozta a vesztét, ugyanis a nyitás után alig egy-másfél évvel csődbe ment.
Az http://www.azsia.net internetes portál szerint -melynek szerkesztője egy Sanghajban élő magyar férfi - a befektetők legalább 60 millió dollárt buktak az üzleten. A Hősök terét azóta benőtte a gaz, sőt, állítólag egy-két királyunk szobrát"feltüzelték" - írja az Azsia Net , http://azsia.net/ szerzője, Guczó. Polonyi Péter Kína-szakértő is megerősítette az internetes oldal állítását, mely szerint a parkot azóta bezárták, körbekerítették, ám a helyi lakosság áttörte a falat, és szinte kisajátította a területet: ki káposztát termeszt, ki libát úsztat a nevezetességek tövében.





Megjegyzés:
A cikk eredetileg a Hirszerzo.Hu -ban jelent meg... Valamiért, mostanában nem lehet a cikket lehívni, mindenesetre a link: http://www.hirszerzo.hu/cikk.libausztato_a_hosok_teren.2489.html

.jpg)







