333 éve született felsővadászi II. Rákóczi Ferenc a német - római birodalom hercege, a Nagyságos Fejedelem

.

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a Rákóczi hercegségben a felvidéki Borsiban született ahonnét üstökösként indul el élete - nemzeti történelmünk legfényesebb csillaga -, hogy a későbbi Magyarországnak és a világnak ragyogjon önfeláldozó hazaszeretete. Édesapját I. Rákóczi Ferencet korai halála miatt nem ismerhette meg. A Nagy Magyar Szabadságharc vezére és legkiválóbb egyénisége apai ágon régi nemesi magyar család, az Árpád-kori Bogát - Radván nemzetségből származott. A másik az anyai ág kiváló ősei a híres, nagy történelmi múlttal rendelkező Zrínyi család. Híres felmenője gróf Zrínyi Miklós Szigetvár hős védője, aki a török elleni és a hazát oltalmazó szabadságküzdelmek mártírja lett. A leghíresebb, gróf Zrínyi Miklós a politikus, költő és hadvezér a nagyapa testvére. Zrínyi Ilona hercegnő - fejedelemasszony, Munkács várának hős védője csodálatos asszonyként vívta “Dávid és Góliát” küzdelmét, három évig ellenállva a Habsburg támadásoknak. Miután elárulták a hős védőt, a császár Bécsbe hurcoltatta Zrínyi Ilonát, akitől örökre elszakították kisgyermekét “Ferkó” 1688. március 27-én, tizenkettedik születésnapján került Bécsbe, ahonnét azonnal a jezsuiták neuhaus-i rendházába vitték. Kiváló középiskolai eredményeit elérve egyetemi tanulmányait Prágában végezte. Idegen hatalmak örökre elszakították az anyát a fiától. A tragikus sorsú fejedelemasszony soha többé nem látta gyermekét, az imádott “kis Herceget”.

Felnőttként hazatérve kiáltványban szólította harcba Magyarország minden “nemes és nemtelen” lakosát. Esze Tamásnak átadta a “Cum Deo pro Patria et Libertate” (Istennel a Hazáért és a Szabadságért) feliratú piros selyemzászlókat. II. Rákóczi Ferenc herceg 1703. június 16-án - mindössze 27 évesen - lépte át jelképesen a Vereckei-hágónál a magyar határt. Ezzel a népi kezdeményezésű felkeléssel megkezdődött a nyolc évig tartó Nagy Magyar Rákóczi Szabadságharc.

Külföldi kortársa így írt róla: “A legjobban csodálható méltóságteljes megjelenése, okossága, ötletessége, előkelő modora és erénye. Nemzetéhez hű, vallásában igen hívő, igazmondó, szép termetű, igen tudós, vitéz ember.”

Adja meg az Isten a magyar nemzetnek, hogy mielőbb a Nagyságos Fejedelemhez hasonló, tisztalelkű, hívő és igazságkereső államférfi álljon a szegény meggyötört Hazánk élére.

Magyar - Osztrák - Bajor Társaság

II. Rákóczi Ferenc lovassági zászlója
“Iustam causam Deus non derelinquet"
Isten az igaz ügyet nem hagyja el.

www.nemzetihirhalo.hu

Szép világ

.

Bruno Bozzetto: Grasshoppers

Kiss Csilla-Renáta: II. Rákóczi Ferenc fejedelmi eskütétele

.
Kiss Csilla-Renáta:
Az első mérföldkő a szabadság nehezen járható ösvényén:
II. Rákóczi Ferenc fejedelmi eskütétele Marosvásárhely szerény városában

"I. A haza szabadságának ügyét Ausztria válságba juttatta, de most újraéled. Amikor az osztrák ház a mohácsi csata után magához ragadta a magyar koronát, Erdély elkerülte ezt a sorsot. Megőrzött szabadságai példaképül szolgálnak a testvérországnak és veszély esetén a fejedelemség fegyveresen is helytáll. Ezt a feladatot vállalták Zápolyai óta a Báthoryak, Bocskai, Bethlen és Rákóczi-ház. Csak az utolsó időben sikerült az osztrák háznak Magyarország szabadságát eltiporni s Erdélyt is igába hajtani. Most ismét kedvezőbbre fordul a két ország sorsa: a fejedelem visszatér a bujdosásból, hadviselése sikerrel jár, Erdély szabadon választhatja uralkodóját…”

Többek közt ezen szöveg is része volt II. Rákóczi Ferenc fejedelmi előterjesztésének, melyet 1707 áprilisában alkottak meg, miután Gyulafehérvárott fejedelemmé választották, majd a marosvásárhelyi szabad ég alatt letette fejedelmi esküjét, és beiktatták hivatalába.
1707 márciusának utolsó napjaiban, amikor a hajnali harmat s a szellő is a szabadság gondolatát és illatát lopta az emberek tudatába, Mezőbánd felől egy rendkívüli díszmenet érkezett Marosvásárhelyre. Ekkora sereges kísérettel ellátott karavánt a mezővároska talán addig sosem látott.
Legelöl lovagolt tizenkét kuruc karabélyos, a biztonságos menetelésről gondoskodva. Olyan büszkén és magukat kihúzva lépdeltek lovaikkal, mintha csak ólomkatonáknak lettek volna öntve. Őket követte szarvasszínű fakó paripán egy 30 év körüli, jó megjelenésű, jól öltözött úriember. Sötétzöld bársony mentét viselt, aminek az arany-ezüstszálas hímzésén meg-megcsillantak a vidám Nap sugarai. Fejét fehér kócsagtollas süveg fedte, amely már messziről integetett a városkának, ha játszadozott vele a szellő. De az úrnak nem csak öltözete jelezte, hogy nemesi származású. Maga a tartása is ezt sugallta, és szinte sugárzott belőle a méltóság. Mögötte ügettek a bozontos szakállú Vay udvari kapitány és Ottlyk György főudvarmester uram. A menet a főhadsegédek, a fegyverhordozók, az udvarnokok, a lovászmesterek és díszes lovaik soraival folytatódott. A török síposok, rézdobosok, és trombitások lépdeltek mögöttük, dalra fakasztván a jókedvű kíséretet. Végül – de nem utolsó sorban – a vitéz kuruc sereg számottevő csapata következett: Pekry Lőrincznek, Erdély katonai főparancsnokának ezrede, Székely Miklós kopjás lobogós ezrede, öt század karabélyos, s még pár vitéz, akik az út során szegődtek a kísérethez.
A menet a nyugodt Maros folyó vásárhelyi hídján áthaladva egy főtéri sarokház felé vette útját. Az épület, amely felé igyekeztek, eredetileg az egykori híres városbíró és krónikaíró, Nagy Szabó Ferenc háza volt. Akkoriban azonban már a hivatalban levő főbíró, Szőts István tulajdonában állt. Ez a ház volt számukra szállásul kijelölve.
Amire a sereg a főtérre ért, már az egész város tudta, hogy az ily nagy felhajtással és kísérettel megérkezett úriember nem más, mint a huszonnyolcadik életévét betöltött II. Rákóczi Ferenc, akit 1704. július 8-án Gyulafehérváron Erdély fejedelmévé kiáltottak ki. A városka egész lakossága csodálkozva bámulta a szokatlan díszmenetet, és közben azon törte a fejét, hogy vajon mi szél hozta ide a Méltóságos Urat. Azt azért már mindenki sejtette, hogy nem mindennapi dolog készül megtörténni. Azoknak a lakosoknak, akiknek nem volt szerencséjük beavatást nyerni az ügybe, csak a pletyka volt az egyetlen hírforrás. Ettől érezhették magukat egy kicsit okosabbnak, és oszthatták meg egymással véleményüket. Az a néhány ember pedig, aki ismerte a készülődő esemény mivoltát, titokzatos mosollyal járt-kelt a városka utcáin, hallgatva a szolgák és piaci kofák (de nemcsak...) szentül vallott nézeteit az említett momentumról.
Amint a menet a sarokházhoz ért, a fiatal fejedelem leszállt lováról. Erre a hirtelen összegyűlt tömegbeli úrhölgyek igencsak elpirultak, nevetgélni kezdtek, és legyezőik mögött kerestek menedéket kipirult orcáiknak.
Annak érdekében, hogy a fejedelem elszállásolása kényelmes és kellemesnek tekinthető legyen, Gyürki Pál kuruc hadi fővezér már 1705. január 13-án a városba érkezett megteremteni a kellő körülményeket. Személyesen ő igényelte a városbírói sarokház rendelkezésre bocsátását, mivelhogy: "Fejedelme védelme alá veszi minden szálló tartástól".
Ugyanakkor kibocsátott rendeletében a ház és annak környéke nyugalmáról, békességéről, és a szállás zavartalanságáról igyekezett gondoskodni: „Arra nézve Commandom alatt lévő kegyelmes Urunk Hadainak serio, és így keményen parancsolom, senki az meg nevezett Vásárhelyi Bíró Úr házához be szállani, ott valami alkalmatlanságot, lövöldözést avagy egyéb névvel nevezhető excessust el követni semmi képpen ne merészelje. Egyéb iránt az, aki ebben ellenkezőt cselekszik, kegyelmes urunk ő nagysága Edictuma szerint példás halállal kelletik halni.
A fejedelem látogatása az egész várost életre keltette, kivirágoztatta. Fellendült a társadalmi élet, egyre többen jártak közös összejövetelekre, ahol Rákóczi érkezésének okát és célját vitathatták napestig. Színésztársulatok is megfordultak a környéken, abban a reményben, hogy a fejedelem egy csodás előadásuk láttán hatalmas lenyűgözöttségében nagylelkűen fogja majd őket támogatni. A város piacterére mézeskalácsosok, szabók, vargák, fazekasok, kovácsok, és kereskedők gyűltek, portékáikat kínálgatni. Nyüzsgött az egész főtér, mint egy nagy hangyaboly.
Egy hét elteltével végül csak kezdett kiszivárogni a hiteles információ, miszerint II. Rákóczi Ferenc itt, Marosvásárhelyen teszi le fejedelmi esküjét, és itt iktatódik be hivatalába. A városka már a fejedelem látogatásától is teljesen el volt ragadtatva. Képzelhetjük, hogy ezek alapján miként érintette a lakosokat ez a rendkívüli megtiszteltetés. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a fejedelem ezt a csöpp települést választotta ki esküje letételének helyéül, ahol addig az is szenzáció volt, hogy melyik háziállat cserélt gazdát a vásárok alatt, vagy melyik cseléd feleselt vissza úrnőjének.
A városka lakosai mélységesen remélték, hogy ez lesz az első mérföldkő a szabadságharc kirobbantásának hosszú útszakaszán. Akkoriban már a Habsburg elnyomás alatt élők szívében ott forrt a szabadság utáni vágy. Érezték, hogy közeledik az idő, amikor a bennük mozgolódó érzések és akaratok vulkánja kitörhet. Azzal, hogy egy új fejedelmet kiáltanak ki maguknak, s fejedelmük megesküszik, hogy őket fogja szolgálni, a szabadság bokrétájának legszebb virága is csokorba fűződik.
A ceremónia időpontjának az április ötödikei napot, helyszínének pedig az akkori dinnyeföldet jelölték meg. Itt a szabad ég alatt történhetett az eskütétel, annak okán, hogy „az isteni őrállás és kormányzás által erősíttetik meg”.
Ugyanakkor akár a városka egész lakossága is jelen lehetett.
A fejedelem számára a réten egy emelvényt építettek, amely mellé zöld posztóval díszített, perzsaszőnyegekkel bevont, karmazsin színű bársonnyal és aranypaszománnyal ékesített fejedelmi sátrat is felhúztak. A magaslatra Rákóczit bejárói, csuhadárjai és fegyverhordozói kísérték fel. Az emelvény bal oldalán a négy elismert vallás papjai és püspökei állottak – a katolikus püspököt kivéve, akit a fejedelem udvari főpapja, gróf Zichy Pál képviselt –, a jobb oldalon pedig a fejedelem által meghívott előkelők sorakoztak.
Az emelvény közepén egy asztalka díszelgett, rajta feszülettel. Ez jelképezte az oltárt, aminél a szentesített esemény lezajlott. Az asztalka mellett egy pirosbársony karosszék állt, ami a fejedelmi trónt szimbolizálta. Rákóczi a kettő közé lépett. Erre melléje teremtek Vay és Ottlyk uraim, háta mögé fegyverhordozói a tollas buzogánnyal és a gyémántokkal díszített karddal kezükben. Kezdődhetett a ceremónia.
Először Pekry Lőrincz gazdag szónoklata hangzott el, melyben előterjesztésre kerültek a beiktatás feltételei. Ezt a fejedelem mélyen meghajolva elfogadta, minekutána „hitet tett rá”: jobbját az ezüst feszületre helyezte, balját az ország törvénykönyveire, ezt követően hangosan olvasta fel az eskümintát. A teljes hitelesség érdekében Pekry még az evangéliumot is megcsókoltatta Rákóczival, minekutána a fejedelem feltett süvegével helyet foglalt „trónján”.
A hivatalosan is beiktatott fejedelmet Bartha András ítélőmester üdvözölte ünnepi beszédével, melyet a korai felvilágosodás szelleme hatott át: „Legyen már állandó világosság… a tudomány, bölcsesség, értelem növekedjék … haszontalan és tudatlan herebarom módra senki e hazában ne éljen és légyen … az lévén valóban boldog ország, melyben mindenek az maguk munkájából és nem mások verítékéből élnek.” A szónoklat annyira meghatotta az összegyűlt néptömeget, hogy az háromszoros „Vivat!”-al jutalmazta e szép szavakat. Ezt követte Rákóczi válaszul fogalmazott szónoklata, amely a ceremónia fénypontjának számított. A beszéd többek közt magába foglalta a bibliai Bölcs Salamon igéjét, és a nép biztosítását az irántuk érzett atyai szeretetéről: „Válaszomat azzal kezdtem, hogy Salamon szavaival kértem az Istentől békességet, és azzal végeztem, hogy biztosítottam őket atyai szeretetemről a nép iránt, amelyet az Isten e napon a rendek útján hatalmam alá helyezett. Éljeneztek.” A fejedelem záró szavai után Des Alleurs márki, XIV. Lajos francia király követként érkezett altábornagya ünnepélyesen kijelentette, hogy Lajos király elismeri Rákóczi erdélyi fejedelemségét. A konföderált magyarországi rendek pedig felajánlották Erdélynek a Magyarországgal való szövetséget, amit az erdélyiek el is fogadtak. A végtelenül boldog kuruc katonák erre, mintha lelkükben is tűzijáték pukkangatott volna, sortűzzel tisztelegtek.
A hálaadó istentiszteleten való részvétel érdekében a fejedelem és a gyülekezet a jezsuiták kis fakápolnájához vonult. A kápolnácska mérete miatt csak nagyon kevesen férhettek be, s akik bejutottak, azok vagy a szertartás lezajlásában játszottak szerepet, vagy nagyon közel álltak a fejedelemhez. A kiszorult emberek nagy része nem bánta a kinnrekedést, mégis akadtak, akik emiatt sértődötten vártak a rituálé végéig.
A Nap már álmosan készült a látóhatár mögé elbújni, mire az eskütételi ceremónia és az istentisztelet is véget ért. Ekkor a kápolnában jelenlevők a Nagy Szabó Ferenc házba gyalogoltak át. Itt a fejedelem az egyházak üdvözlését fogadta, és udvariasan mindenkivel kezet szorított.Érezte, hogy milyen hatalmas felelősség nehezedik vállára. Tudta, hogy három nappal később, április 8-án, a várbeli református templomban ő lesz köteles megnyitni az országgyűlést, amely sajnos súlyos próbák elé állítja majd. Azt azonban nem is sejtette, hogy eskütételének, beiktatásának, XIV. Lajos elismerésének, Erdély és Magyarország szövetségének, és a későbbi (május 31 – június 22) ónódi országgyűlésnek köszönhetően az általa vezetett kuruc szabadságharc 1707 júniusára a csúcsra fog hágni.

Miután a rendek mind tiszteletüket tették, jóéjszakát kívántak, és elvonultak. S mint ahogy a naplemente után szürkület borítja el a tájat, úgy árasztotta el II. Rákóczi Ferencet, Erdély fejedelmét a fáradtság és az egyedüllét utáni vágyakozás. Estéjét magányosan, csendben töltötte, próbálván megemészteni az elmúlt nap eseményeit. Végül a hosszú és eseménydús nap után gondolataival küszködve tért nyugovóra. Ágyából néha-néha az ablak felé pillantott, melyen túl serege és alattvalói, valahol a Maros partján, egy hatalmas tábortűz mellett őt éltetve mulattak. Elalvása előtt utolsó gondolataival Istenhez fordult, hozzá fohászkodott:

„A Te kezedben van szívünk Uram,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd meg a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet.
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat!”

Felhasznált irodalom:

Medvigy Endre: Marosvásárhely és Vártemploma, Budapest, 1990.

R. Várkonyi Ágnes, Kis Domokos Dániel: A Rákóczi-szabadságarc, Osiris kiadó, Budapest, 2004

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1973

Benkő Károly: Marosvásárhely leírása 1862

Vizkelety A.: Bartha Andrásnak II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásán elhangzott beszéde, 1960.

Erdély története/ 5 – II. Rákóczi Ferenc Fejedelemsége ( http://www.elib.hu )

Rákóczi Ferenc Emlékiratai – Magyar Elektronikus Könyvtár ( http://mek.oszk.hu )

Forrás: Magyar-Hon-Lap

Kína nevezetességeket is hamisít

Libaúsztató a Hősök terén

Tíz éves késéssel megtudtuk: Hősök tere nemcsak nálunk van. Igaz, a miénk volt az első. A Milleneumi emlékmű felépülése után pontosan 100 évvel megépült a hasonmása is Sanghajban, közvetlenül a Brandenburgi-kapu szomszédságában. Mivel azonban a turistáknak drága volt, a helyi parasztság vette használatba. Bár néha úgy tűnik, a távolkeleti turisták Európa nevezetességeit csak a kamera lencséjén keresztül látják, nem veszítenek sokat, ha ez tényleg így van. Otthon ugyanis újra megnézhetik,és akkor már lassan, komótosan, élvezhetik a látvány minden részletét. Akinek pedig nem futja vakációra, elég, ha ide is csak fényképezőgépet hoz, és egy egész világkörüli utat imitálhat magának.
Hollandia kisország, ezért kis szórakoztató parkot épített, ahol még az Eiffel-torony is csak térdig ér. Kína nagyhatalom, ezért komoly beruházásokba fogott. Ezek egyike volt körülbelül 10 éve a sanghaji Global Paradise, mely a világ nevezetességeit gyűjtötte össze, illetve építette fel újra 90%-os méretben. Sanghaj Hősök tere rögtön a főbejárattal szemben kapott helyet, mögötte a Brandenburgi-kapu található. Félkörívben felsorakozó nemzeti hőseink egy amfiteátrummal néznek farkasszemet, így alkot teljes kört a tér.
Az egészben az a legfurcsább, hogy szinte titokban került oda, hivatalos magyar szervtől sem engedélyt, sem adatot nem kértek hozzá. Még a sanghaji konzul, Dr. Mélykuti Ferenc is csak a Hírszerző megkeresése nyomán értesült a létezéséről, de néhány órával később már konkrét információkkal szolgált: a Global Paradise 23 kilométerre fekszik Sanghajtól, ami meglehetosen komoly túrára kényszeríti az érdeklődőket.
Talán ez, meg a belépő borsos ára (100-150 jüan) okozta a vesztét, ugyanis a nyitás után alig egy-másfél évvel csődbe ment. Az http://www.azsia.net internetes portál szerint -melynek szerkesztője egy Sanghajban élő magyar férfi - a befektetők legalább 60 millió dollárt buktak az üzleten. A Hősök terét azóta benőtte a gaz, sőt, állítólag egy-két királyunk szobrát"feltüzelték" - írja az Azsia Net , http://azsia.net/ szerzője, Guczó. Polonyi Péter Kína-szakértő is megerősítette az internetes oldal állítását, mely szerint a parkot azóta bezárták, körbekerítették, ám a helyi lakosság áttörte a falat, és szinte kisajátította a területet: ki káposztát termeszt, ki libát úsztat a nevezetességek tövében.




Megjegyzés:
A cikk eredetileg a Hirszerzo.Hu -ban jelent meg... Valamiért, mostanában nem lehet a cikket lehívni, mindenesetre a link: http://www.hirszerzo.hu/cikk.libausztato_a_hosok_teren.2489.html

Emlékezzünk Április 19.-re - A Székely Hadosztály tragédiája

Székely Hadosztály emlékműve, Kocsord

Köröstárkány és a Székely Hadosztály tragédiája

Április 21-én tizenhárom éve lesz annak, hogy újból felállították Mátészalka és Kocsord között, az egykori harcok helyszínén, a Székely Hadosztály emlékművét. Erre az eseményre emlékeznek a térségben április 22-én, pénteken.

Köröstárkányban nagypénteken az 1919. április 19-én legyilkolt tárkányi magyarokról emlékezve a Székely Hadosztály sorsát is felidézték. 1919 áprilisában Bihar megyét is elérte az első világháborúra következő, trianoni nemzeti tragédiánkba torkolló „átrendeződés”. Mint tudjuk, 1919-ben ezekben a napokban vonultak be a román megszállók a jelenlegi román–magyar határ romániai oldalán található nagyvárosokba. Április 19-én Szatmárnémetibe, április 20-án Nagyváradra és Érmihályfalvára nyomulnak be, de négy nap múlva már Debrecenben és április végére a Tisza vonalánál sorakoznak fel a román megszálló alakulatok. Magyarország területére 1918. november 12-én Gyergyótölgyesnél lépett az első román katona. Kolozsvárra, Erdély színmagyar fővárosába 1918 karácsonyának szombatján vonultak be a románok. A megszállókkal szemben a Székely Hadosztály és néhány más alakulat veszi csak fel a harcot. A főleg Partiumban és Észak-Erdélyben működő Székely Hadosztályt, Székely Különítmény néven, Kratochwill Károly ezredes szervezte meg székely és erdélyi magyar menekült katonákból, de ide tartozott a korábbi kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály maradványa és egy kárpátaljai rutén zászlóalj is. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt. A Székely Hadosztály nevet 1919. január 20-án vették fel, amikor már harcban álltak a 26 ezer fővel támadó román megszálló sereggel. A Hadosztály felszerelése igen gyenge volt, lőszerutánpótlást nem kapott, mert a budapesti kormány félt a Hadosztály erejétől. Amikor 1919. március 21-én a Szovjet-Oroszországban kiképzett Kun (Kohn) Béla, elvbarátai és a felbőszített csőcselék kikiáltotta a Magyarországi Tanácsköztársaságot, még jobban féltek a Hadosztálytól, mert a legénység az előírt vörös szalag helyett széles nemzetiszínű szalagot varrt föl az egyenruha hajtókájára, majd föllázadt a szatmárnémeti kommunista hatóságok ellen. A Székely Hadosztály példás hősiességgel harcolt a túlerővel szemben, és szép sikereket is elért. Hadadnál, Kocsordnál, Mátészalkánál is megfutamították az ellenséget. Sokáig reménykedtek abban, hogy majd Budapestről kapnak lőszert és utánpótlást. Budapest „urai” azonban magukra hagyták őket, és lőszer helyett vörös alakulatokat küldtek – ellenük. A Hadosztály sorsát megpecsételte a lőszerhiány, az utánpótlás hiánya és az, hogy lassan két tűz közé került. Egyik oldalról a kommunista alakulatok, másik oldalról a román túlerő támadta őket. Más kiút nem lévén, a Székely Hadosztály április 26-án Demecsernél letette a fegyvert a román megszállók előtt. Kb. 400 tisztet és 4000 fő legénységet a románok Brassóba internáltak. Kratochwill Károly ezredest a románok haditörvényszék elé állították és bebörtönözték. 1920 októberében szabadult, később tábornok lett, majd altábornagy. A trianoni tragédia után a revíziós mozgalom egyik legismertebb képviselője lett, 1946-ban hunyt el Budapesten. A Székely Hadosztály harcainak tiszteletére az utolsó harcok színhelyén, Mátészalka és Kocsord között, a Kraszna partján emlékművet emeltek, ezt az 1950-es években a kommunista hatóságok leromboltatták. Újbóli felavatása 1995. április 21-én történt. A hét méter magas dombon álló emlékoszlophoz három székely kapu alatt elhaladva lehet feljutni. Az emlékoszlop felirata: „Erdélyért – A székely hadosztálynak 1918–1919 évben a haza integritásáért vívott dicső harcai és e harcokban elesett, hős székely honvédő katonák kegyeletes emlékezetére.” Az oszlopon egy versfelirat is olvasható: „Elült a harc, világok harca, / De új harc lobban, csak a tietek. / Az ősi földért haltatok, / S a halálban örökké éltek.” Az ősi föld védelmében Köröstárkány mellett is kivették részüket a Székely Hadosztály katonái. Az itteni harcokról Constantin Kiriţescu Istoria pentru integrarea României 1916–1919 című könyvében ez áll: „A Dealul Mare-i erős állást, ahonnan Belényest is lehet látni, egy magyar kadétzászlóalj védte, amely különös hősiességgel harcolt, és nagy veszteségei voltak… A belényesi ütközet heves volt. Nyégerfalvát és Köröstárkányt az éjszakai ütközet során elfoglalták.” Kiriţescu néhány mondatos tudósításánál, ahonnan hiányzik a tömeggyilkosság ismertetése, sokkal bővebben foglalkozik a Köröstárkány melletti harcokkal Koréh Endre tábori lelkész Erdélyért – A székely hadosztály és dandár története 1918–1919 című könyvében. Ebben a következőket olvashatjuk. „A harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei, III–IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen… A magyar erő a túlnyomó oláh elől lassan vonult vissza Köröstárkányig, ahol újra felvette a harcot.” A hadapródok segítségére sietett a Werbőczy zászlóalj, a csendőr alakulat és a határrendőrök, mindannyian a Székely Hadosztály kötelékében. Olvassuk tovább Koréh Endre könyvét: „Április 18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig… E küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. [Az önfeláldozó hazaszeretet mindenkori hősiessége mellett talán annak is tulajdonítható ez, hogy a falu lakosai székely származásúnak tartják magukat – szerző megjegyzése.] Férfiak, asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért… Másnap [a román túlerő miatt a harcoló magyar alakulatok kénytelenek voltak meghátrálni – sz. m.] békés szándékot színlelve közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Ez alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.” A református templom előtti téren 91 (más források szerint 93) áldozata lett a tömegmészárlásnak. A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek 17 magyart. Itt szomorúfűz jelzi a gyilkosság színhelyét. A köröstárkányi öldöklés alatt a szomszéd román falvak lakosai is megjelentek, és garázdálkodni, rabolni kezdtek a jómódú magyar faluban. A három napig tartó szabad rablásban teljesen kifosztották a falut. Koréh Endre szerint a gyilkosok nem elégedtek meg a gépfegyverlövésekkel, volt, akinek kezét, lábát, nyakát is átvágták. Hiteles adatok szerint 204 magyar gyermek jutott árvaságra. 16 évestől 80 évet élt idős emberig férfiak, nők, leányok voltak az áldozatok között. Az elhunytakat a falu feletti temetődombon hantolták el, mindenkit a saját családja. „A Fekete-Körös völgyében elesett kis hősök – a nagyváradi hadapródok – és a hősi halált halt székely katonák tetemeit már nem volt, aki elhantolja… Az oláhok kirabolták a halottakat, s a tetemek a kutyák martalékai lettek!” – írja Koréh Endre. Beke György Itt egymásra találnak az emberek című könyvében Köröstárkányt is bemutatja. A faluban való gyűjtésekor kikötötték, mindenről írhat, csak 1919. április 19-ről nem. A könyvben nem is jelenhetett meg az a beszélgetés, amit az író az egyik még élő szemtanúval folytatott. A szemtanú, Gyulai Ferenc, 15 éves volt 1919-ben. Elmondása szerint úgy tudott megmenekülni, hogy fiatal fiú lévén átugrotta az egyik kerítést, utána lőttek, de nem találták el. Családjából hét áldozata volt a vérengzésnek. A szemtanú így vallott: „Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetődombra. Azóta olyan gyávák vagyunk, mint a riadt bárányok. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.” A gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a temetőben lévő sírkövekről a román kommunista hatalom lekapartatta az 1919. április 19-ét, nehogy feltűnjön valakinek a sok sírkereszt ugyanazzal a dátummal. Igyekeztek eltüntetni még az emlékét is a vérengzésnek. Ahogy a szemtanú is mondta: félelmet ültettek az emberek szívébe. Ezt a félelmet csak 1999-re tudták némelyek levetkőzni. Gyűjtést indítottak, és 1999 augusztusában sikerült felállítani az emlékművet a román öldöklés során, valamint az első és második világháborúban elhunyt tárkányiak emlékére. Azóta minden évben, nagypénteken, itt emlékeznek meg az áldozatokról. Legyen békés, csendes pihenésük a köröstárkányi mártíroknak, a falu, Erdély védelmében elesett hősöknek, a Székely Hadosztály bátor katonáinak.

Nagy József Barna **** Emlékezzünk Április 19.-re Hogy miért?! Hamar a Holokausztra naponta emlékezünk - a sajtó, a TV és az összes média erről zeng - de a saját Magyar Halottainkra, Tragédiáinkra - amiket holmi kártérítésekért senki sem nagyított fel, pedig a legállatibb kegyetlenseggel végeztek a testvéreinkkel - nem lehet emelt fővel, büszkén emlékezni, mert azonnal fasisztázni, nácizni kezd a kalmár média!. Szóval emlékezzünk 1919. apr. 19-re, amikor Köröstárkány teljes lakosságát legyilkoltak a román hordák miután a vörös budapesti kormány által magara hagyott Székely Hadosztály vereséget szenvedett a többszörös túlerőben lévő oláhoktól, és a barbárok a védtelen magyar lakosságon bosszultak meg, hogy oly sokáig nem tudtak legyúrni a székelyeket. Mellesleg Budapestről mégiscsak küldték valamit Kohn Béláék, csak éppenséggel fegyverutánpótlás helyett kommunista alakulatokat... ellenük. Egy elmenekült kisfiúból felnőtte vált férfi vallomásával zárom az emlékezés sorait, ami - főleg a magyarországi magyarokra - ma is nagyon igaz: „Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetõdombra. Azóta olyan gyávák vagyunk, mint a riadt bárányok. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.” ...ja és 17-18 éves fiatal fiuk, tiszti növendékek, hadapródok is harcoltak, haláltmegvető bátorsággal a megszálló románokkal szemben....e srácok és a többi honvéd holttestét a kóbor kutyák marcangoltak szét a harcmezon, mert senki sem temethette el a magyar hősöket! Úgyhogy mikor magyar létedre Erdély és a többi Magyar Hazától elszakított, idegenek által megszállt földre lépsz, jusson eszedbe, hogy minden egyes talpalatnyi rögért, Magyar Hősök hullattak a vérüket!!! Béke poraikra! Szebb Jövőt! Zs. A Székely Hadosztály Tory-százada (1919) A Székely Hadosztály egy osztaga, átkel a folyón, Erdély, (1919)