Rómában is elfogtak egy Sztojkát!

Tegnap Rómában és a toszkán kikötővároshoz közeli Livorno cigánytelepén fogták el az olasz hatóságok (román kollegáik közreműködésével) azt a két férfit, akiket szombat óta nagy erőkkel kerestek. A városközponthoz közeli Caffarella-pakban megerőszakoltak és brutálisan bántalmaztak egy 14 éves olasz kislányt, 16 éves barátját is összeeverték, mobiltelefonjaikat elvették ( http://barikad.hu/node/24144). Az olasz közvéleményt mélységesen felháborította az eset, az emberek egyöntetűen azonnali rendteremtést követeltek a kormánytól, mert az utóbbi időben soha nem látott mértékben megszaporodtak a hasonló bűncselekmények, melyeket kivétel nélkül nomád táborokban lakó romániai cigányok és "hátrányos helyzetű" harmadik világbeli illegális bevándorlók követtek el. A caffarella-park-i eset kapcsán a tanúvallomások szerint a rendkívül súlyos bűncselekményt "Két, sötétbőrű, kelet-európai akcentussal beszélő, vélhetően Roma" követte el - a tanúvallomások szerint. a 20 éves Alexandru Isztoikát (alias Sztojka) és a 36 éves Karol Racz-ot (Rácz Károly) tegnap fogták el a hatóságok. Előbbit Rómában, Ráczot pedig a tradicionálisan kommunista kikötőváros, Livorno vezetői által a mai napig fel nem számolt, a város szélén található "nomád cigánytelepen". A livorno-ihoz hasonló városszéli sátortáborokat ( melyeket nem mi, hanem az olasz sajtó nevez "campi nomadi"-nak azaz nomád telepeknek és amely az olaszok szerint a bűnözés melegágyai) több nagyvárosban már részben vagy teljes egészében felszámolták. Mohácsi Viktória -a magyar adófizetők pénzén EP-képviselő- cigány-lobbista tegnap az Európai Parlamentben pont az ilyen olasz hatósági eljárások miatt tiltakozott. A két bizalomgerjesztő "vendégmunkást", Sztojkát és Ráczot idén január 21-én egy ilyen razzia alkalmával már ellenőrizték, papírjaikat akkor rendben találták és elengedték őket, pedig akkor is egy nemi erőszak-ügyben nyomoztak a hatóságok.

Corrierre Della Sera és La Stampa nyomán fordítás: Horváth Ádám

Idén január 24-én Rómában egy másik nemi erőszak-ügyben már ellenőrizték a két jó megjelenésű "vendégmunkást" (A többi bizalomgerjesztő arcot is érdemes szemrevételezni), a cigánytelepen lezavart gyors igazoltatás után futni hagyták őket. Egyébként az ilyen ellenőrzések miatt sírt tegnap az Európai Parlamentben Mohácsi Viktória. (http://barikad.hu/node/24340) . Akkor egy , a buszmegállóban várakozó 41 éves olasz nőt erőszakoltak meg és raboltak ki.

Galéria:
http://www.corriere.it/gallery/Cronache/vuoto.shtml?2009/02_Febbraio/caffarella/2&1

Képaláírások:

1: Rómában fogták el az egyik gyanúsítottat, Alexandru Isztojka Loyos-t
2: -"-
3: Már bilincsben a kislány vélt támadója
4: -"-
5: A másik gyanúsítottat, Rácz Károlyt a livorno-i kapitányságra kísérik
6: ...
7...
8...
9...
10: A 20 éves Alexandru Isztoika Loyos
11: A 36 éves Rácz Károly
12: A toszkánai Livorno kikötővároshoz közeli nomád cigánytelep (az olasz sajtó nevezi így) , ahol Rácz Károlyt megtalálták
13: Sajtókonferencián jelentik be az oláhcigányok elfogását.
.

Bezzeg Mussolini idején

.

Az alább követő anyagot az Index.hu-tól vettem át. Bár sok állítással nem értek egyet, idő függvényében majd, a közeljövőben kifejtem a véleményem, mindenesetre tanulságosnak és hasznosnak tartom.
Ajánlom mindenkinek figyelmébe. A cikkben az áthallások, nem véletlenek...

(Országok a rendszerváltásuk után 18 évvel - 2. rész)
Magyarország tizennyolc éve váltott rendszert, de még mindig számos terhet hordunk a múltból. Hogy csak néhányat említsünk: az adatvédelmi törvény kis híján erősebbnek bizonyult a Nagy Imre-per hanganyagának lejátszásánál, nagy tömegekben él nosztalgia a forradalom utáni kivégzésekben fogant diktatúra iránt, Kádár Jánost az ország nagy része tekinti a 20. század kimagasló történelmi személyiségének. Hol tartottak más országok 18 évvel saját rendszerváltásuk után? Sorozatunk első részében Dél-Afrikáról írtunk, a második részében Olaszországot nézzük meg 1963-ban, 18 évvel azután, hogy az ország egész területe felszabadult a fasizmus alól. A helyzetet Horváth Jenő egyetemi magántanárral, a grotius.hu főszerkesztőjével elemeztük.

A fasiszta Olaszország vesztesen került ki a második világháborúból. Északon a régi rendszert a náci Németország tartotta mesterségesen életben a háború utolsó két évében, a felszabadulás után éveken át a szövetségesek megszállása alatt állt egész Olaszország.

Mi volt a helyzet 1963-ban a diktatúra utódpártjával? Egyáltalán: volt-e utódpárt, illetve olyan párt, amelyik valamilyen szinten közösséget vállal a diktatúra pártjával?

A háború után az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek volt a feladata az új alkotmány megalkotása. A gyűlés tagjainak egy részét kijelölték, másokat választottak, így jóval legitimebb volt, mint például Magyarországon az 1989-ben összeült Nemzeti Kerekasztal. (Mellesleg: Magyarországnak máig nincs új alkotmánya.) Az új alkotmány kimondta: a fasiszta párt újjászervezése tilos.

Ha hivatalosan nem is lehetett utódpártot csinálni, a fasiszták egyes szimbólumai visszaköszöntek az Olasz Szociális Mozgalomnál. A fekete inget például megtartották, Mussolini özvegyét ajnározták. Vezetőik az egykori fasiszták másod-, de inkább harmadvonalbeli politikusai közül kerültek ki. (Az elsővonalbelieket agyonlőtték.)

A párt először gyenge volt, országos megvetés övezte, politikai karanténba zárták, vagyis semelyik párt sem kormányzott vele. A parlamentbe főleg a déliek és a kispolgárok szavazataival jutott be, legjobb esetben 6-7 százalékos eredményt ért el, az 1963-as választáson 5 százalékot szerzett. (Az Olasz Szociális Mozgalom 1995-ben beolvadt Gianfranco Fini Nemzeti Szövetségébe.)

Hogyan ítélték meg 1963-ban a diktátor személyét?

Mussolini és Hitler 1937-ben Münchenben

Még túlságosan közel volt a világháborús vereség, a nemzeti megaláztatás, amiért Mussolinit tartották felelősnek. Néhány őrülten kívül senki sem ápolta az emlékét, mítosza nem maradt. Majd csak a világháború után harminc-negyven évvel kezdődik meg – hasonlóan kicsit Horthy Miklóshoz – Mussolininek egy történelmi újraértékelése, amikor már nemcsak a bűneit, hanem az érdemeit is számba veszik. Ebben élen jár Alessandra Mussolini, a diktátor unokája, aki 2003 óta tagja az Európai Parlamentnek.

Milyen volt 1963-ban az életszínvonal Olaszországban?

Japánhoz és Németországhoz hasonlóan Olaszország is viharos, évi tízszázalékos gazdasági növekedést produkált a második világháború után, egészen 1970-ig. A bérek a duplájukra nőttek, új lakások épültek, és egy Fiat 500-ast, a híres cinquecentót már egy munkáscsalád is megengedhetett magának.

Volt-e olyan nagyformátumú vezetője az országnak 1963-ban, aki a széles közvélemény körében nagy közmegbecsülésnek örvend?

Az ország bővelkedett ilyen vezetőkben. Egy viszonylag fiatal politikusgeneráció irányította az országot, a fasizmus előttiek ugyanis meghaltak addigra. Az újak már az ellenállásban nevet szereztek maguknak, majd a háború után az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben is együtt dolgoztak évekig, szinte mindegy volt, ki honnan, melyik pártból jött. Ők voltak a köztársaság alapítóatyái, akik nagy közmegbecsülésnek örvendtek. Például az 1978-ban meggyilkolt kereszténydemokrata Aldo Moro, aki egy katolikus politikai mozgalom tagjaként szállt szembe a fasiszta rezsimmel, és éppen 1963-ban a vezetésével jött létre az ország első balközép kormánya a szocialisták részvételével.

Anthony Quinn és Ingrid Bergman Az öreg hölgy látogatásának forgatásán Rómában 1963-ban

Mennyire voltak még jelen 1963-ban a politikai életben, a közéletben, a közigazgatásban olyan személyek, akik a diktatúra alatt is befolyásos pozícióban voltak?

Egyáltalán nem. Az előző rezsim prominens képviselői nem élték túl a felszabadulást. Az alkotmány megkövetelte, hogy az előző rendszert a közigazgatásban szolgáló vezetők nem tölthetnek be hasonló funkciót, kisöpörték őket az államigazgatásból. A Mussolini-rezsimmel jó viszonyt ápoló nagyvállalkozók időben átálltak, és amúgy sem voltak párttagok.

Volt-e valamiféle nemzeti megbékélés a diktatúra támogatói és az új rend hívei között?

Mivel a háború után a közhangulat egyértelműen antifasiszta volt, ezért az új hatalom egy nagyvonalú gesztussal – a kommunista Palmiro Togliatti igazságügyi minisztersége idején – amnesztiarendeletet adott ki: kiengedték azokat, akik nem követtek el népellenes bűncselekményeket, vagyis a kisfasisztákat nem álltak neki üldözni. 1948-ban már választhattak is a fasiszta párt egykori mezei tagjai, sőt egyes déli körzetekben még választhatóak is voltak.

Volt-e nosztalgia a múlt iránt?

Legfeljebb csak apró-cseprő dolgokban. Mussolini idején bezzeg pontosan jártak a vonatok. Vagy: a fasizmus alatt nem volt maffia, mert agyonlőtték őket. Nem volt bűnözés, mert a tolvajokat kényszermunkára ítélték. A demokráciák örök hátránya ez a diktatúrákkal szemben, de Olaszországban komolyan senki sem sírta vissza a fasizmust a rendszerváltás után tizennyolc évvel, és most sem.

Tóth-Szenesi Attila - tszenesi@mail.index..hu