Rongyos Gárda 1919-1957

.

.

A nap képe

.
.

A jövő tömegsportja az ámokfutás

.
Én leszek a bíró... Ha ez a tömegsport nem kap médianyilvánosságot, még biztonságos is lesz, mivel senki nem fogja tudni, hogy veszélyes. Persze a nyilvánosság néha káros is lehet. Adott esetben nem kell mindent túldramatizálni. Sajnos néha a szorgalommal párosított hülyeség a legjobb dolgokat is elrontja. Lásd média, nyilvánosság. De nem lebecsülendő az állampolgári sötétség sem (mert aki bulvársajtót olvas és sztárhíreket hallgat, roppant tájékozottnak hiszi magát). Én legalább beismerem, hogy Karaknak igaza van. "A sötétség a mi barátunk." Gyengébbek kedvéért Karak Vuk egyetlen életben maradt családtagja és tanítója. Karak is tömegsport áldozata lett. Fosztogatta a gonosz simabőrű tyúkólát és ámokfutás keretében oldalba vágták egy marék söréttel. Helyszínelés persze nem volt. Még jó, ráfogták volna, hogy szegény megélhetési bűnöző volt. Nem ezt érdemelte volna. Ráadásul még rasszista töltése is lenne a dolognak, mer a szegény unokaöccsét egyedül nevelő, egyébként bölcs öreg még ráadásul vörös is volt. Hogy mi? VÖRÖS? Mer' a rendszerváltozás óta ezek itt rontják a levegőt, szétlopnak mindent, ráadásul mindenki tudja! Megérdemelte a disznó! Disznó???? Rövidesen a derék liberális röfik kikérik maguknak. Szegény Karakot kinyírták a fasiszták és gonosz tettüket koholt vádak és előre megírt forgatókönyv alapján kívánják igazolni. (már Orwell is megírta: "Mindenki egyenlő, de a Disznók még egyenlőbbek!”) Mostanra Karak a hivatásos ragadozó és filozófus bölcs egy egészen nagy vihart kavaró lepke lett. Mindenki meredt szemekkel várja a Nagy Megfejtést.... Hoppá... Karak egy róka volt. Tudnivaló, hogy a róka az egyik legsikeresebb ragadozó. Az Arktisztól Tűzföldig mindenhol megtalálható. Nem lehet kiirtani csak úgy. Szapora egy jószág. Még a Briteknek sem sikerült kies szigetüket megtisztítani tőlük, pedig a rókavadászat ott nemzeti sport. Néhány szorgos hülye elérte, hogy a rókahajtást tiltsák be. Pedig Albion ködös erdeiben és mezőin a Disznók is szívesen hajtanak rókát a kutyáikkal. Ők persze boldog farkcsóválással vetik magukat Karak távoli rokonai után, tudva, hogy most nem őket akarják kiirtani és a jól végzett munkáért cserébe még koncot is kapnak. Azért félreértés ne essék, nem kell szeretni a rókákat! De jöjjön a pofán verés. A felfedezések úgy születnek, hogy valaki nem követi a parancsokat. Az egyik kopó elszabadul. Rájön, hogy a Szabad Népnek igaza van és a sötétség tényleg a barátja az éjszaka formájában (ugye milyen furcsa, ha valamit úgy értenek, ahogy mondják) és máris közellenség. Az összes disznó rá fog mutogatni a sok birka meg baromfi pedig lelkesen igyekszik majd szegény, megvilágosodott kopót levadászni. Vagyis csak feladni, beköpni, stb. Mert nehogymá’ bepiszkolja a kezét és fúúúúj ez undorító, különben is a Disznók szeretnek vadászni, na meg nekik lehet is. Tehát már itt tartunk. A kedves és nyájas olvasó nem tudja, hogy a disznó ugyan mindenevő, de nem ragadozó. Viszont a kopó, még ha kutya is, természetéből és táplálkozási szokásaiból fakadóan AZ. RAGADOZÓ. Csak ezt nem szeretjük, ugye polgártársak. A Disznók vadászhatnak, nekik szabad, de a kopók kint vannak velünk az udvaron, egyenek ők is füvet. A Disznók ötlete volt, hogy segítenek nekünk elüldözni az előző gazgát. Halló, okoskák. Az előző gazda is Disznó, csak levette a sapkáját. A kopók meg már nem kellenek. A Szabad Népet letörték, Ti okoskák, sokan vagytok. A kopókat általatok fűevésre kényszerítjük, amelyik megszökik azt levadásszuk - Így az igazságos és mindenható Disznók, akik a házban élnek és néha esznek birkát, baromfit meg a változatosság kedvéért marhát is. Jaaa, néha bukott Disznókat, de csak süldőket, mer' az öreg disznó még utoljára beléjük haraphat és abból nagy visítás támadna. Kedves báránykáim és baromfiaim. Azt még Ti is meghallanátok. Azért nem kell megijedni. Mindig a hülye ötletek valósulnak meg leghamarabb. Ha a nép az Istenadta NÉP el van foglalva, ki sem lát a fejéből. Lásd valóság-sók, hitelesebbnél hitelesebb reklámok pl.: mobiltelefonokról és a Nép kedvence a HITEL. Na ezért vagytok birkák és baromfiak. Meg azért, mert pénisz-irigységből és cici-irigységből dögöljön meg a szomszéd tehene is. Aztán meg drágáért ihatjátok a szamártejet ami sós isi meg drága is, de legalább nem a szomszédtól van. Nőknek szőke haj, szilikon és Cosmopolitan, férfiaknak pedig sör. Lassan öl, lassan butít, de idő van.
Lázadj a tv előtt, a szépségszalonban vagy a kocsmában. Tudod a hülye ötletek hamarabb valósulnak meg, mint hinnéd. És nem is olyan hülye ötletek. A házban büdös van, mert beköltöztek a Disznók. Az udvaron néha esik, néha fúj, de legalább marakodhattok. utálhatjátok azt aki kimegy a kerítésen kívülre és azt is aki bejut a házba annak ellenére, hogy többször megpróbáltátok elgáncsolni. Persze ha disznószagúan tér vissza, nem lesz elég szaros a segge, hogy keresztcsontig ki ne nyalja valaki. Amíg a Disznók pörit nem csinálnak belőle. Aztán az sem lesz finom. Állítólag kutyából nem lesz szalonna. Ismét egy hoppá. Szóval nem is birka és nem is baromfi jutott be. Már megint a kopók... vagy kutyák. De az mégis nagy igazság, hogy disznóból az igazi a szalonna, na meg a pöri is. De ebből sem tanulnak a növényevők. Még azt is be lehet nekik dumálni, hogy a pofon elsietett simogatás. Végezetül: Amiről azt hiszed, hogy mások azt gondolják rólad, azt Te magad gondolod magadról.
S.V.
.

Patria Hungarorum, anno domini 2008

.
Végtelen szomorúság tölt el, ha arra gondolok milyen ma Magyarországon élni, hazánkban magyar embernek lenni.
Gyerekkoromban diákként (a 80-as évek elején), majd már felnőttként munkám miatt többször éltem külföldön hosszabb-rövidebb ideig és egyébként is sokat utaztam életemben. Soha nem találkoztam a világon egyetlen országban sem azzal, ami nálunk nap mint nap folyik.
Magyarországon, a dicső Európai Unió büszke tagországában ma, a XXI. század első évtizedének végén folyamatosan azzal bombázzák minden honfitársunkat, hogy mennyire szar ember a magyar. Egyik pillanatban azt bizonyítják "nemzetközi hírű kutatómunka eredményeként", hogy a magyar a legjobban törvény és szabálykerülő nép, a következőben már azzal kell szembesülnünk, hogy a magyar a legkevésbé hatékony munkaerő a világon.
Közben azt is hallhatjuk szüntelen, hogy mi vagyunk a legkevésbé toleránsak embertársainkkal, de főleg egymással szemben.
Szinte kötelező tananyagként apró gyermekkortól táplálják belénk önnön hazánk és népünk gyűlöletét és megvetését, kezdve oly apró dolgokkal, mint annak a szólásnak "régi, igazi magyar"-nak beállításával, hogy pusztuljon a szomszéd tehene is.
Hogyan jutottunk el mi magyarok idáig, hogy ezt hagyjuk?
Hogyan lehetséges az, hogy ha ma Magyarországon március 15-én valaki kokárdát vesz fel lefasisztázzák?
Hogyan lehetséges az, hogy aki magyarként a magyar zászlót kitűzi a házára egy nemzeti ünnepen, azt kirekesztőként és szélsőjobboldaliként megbélyegzik?
Hogyan lehetséges az, hogy bárki is a magyarokat folyamatosan azzal vádolhatja, hogy kollektív bűnösséggel vádolunk népcsoportokat, kisebbséget, ezáltal kollektív bűnösséggel vádoljon minket mindannyiunkat, magyarokat, akik ezt az országot Hazánknak valljuk?
Bármerre jártam a világon, az adott ország állampolgárai (nemtől, fajtól, politikai és szexuális beállítottságtól függetlenül) büszkén, megbecsüléssel és őszinte szeretettel hordozták, viselték és tűzték ki hazájuk zászlaját nemzeti ünnepeiken. Számukra természetes az, hogy szeretik azt az országot, ahol születtek, amelynek kultúráját születésük óta magukba szívják, ahol családjuk, szeretteik és ismerőseik élnek és ahova egész életük köti őket.
Akkor miért van az, hogy ha ma hazánkban valaki egy magyar zászlót borít a vállára, azonnal kirekesztő, uszító, szélső-jobboldali elemként tekintenek rá?
Kit rekeszt ki ő azzal, hogy kimutatja érzéseit hazája, honfitársai és saját élete iránt? Kinek az érzéseibe, büszkeségébe, önbecsülésébe tipor bele ezáltal?
Vajon nem azok teszik-e mindezt, akik ezt a jelképet tudatosan, büntetlenül meggyalázzák, meggyalázhatják? (hogy kimossák, leköpködik, felgyújtják, vagy "csak" kirekesztőnek bélyegzik, egyre megy). Nem ők-e azok, akik nekünk, honfitársainknak, magyaroknak az érzéseit megsértik?
Lehet e ma az amúgy ál-, mű- és opportunista-liberális világ korában mindenkinek mindenre joga? Lehet e egy ország szülöttjének, állampolgárának joga arra, hogy saját országát szerető és ezt ki is nyilvánító honfitársait nácinak, rasszistának és kirekesztőnek vallva saját szülőföldjének ártson?
Ez a világon a valóban liberális országokban sem merül fel még csak kérdés szinten sem senkiben.
Nincs rá joga senkinek.
Bár régen rossz, ha egy efajta eszme és értékrend esetében a jog, mint érv, vagy kifogás merül fel.
Egy olyan országban, mint amely a miénk, mely Szent-Györgyi Albertet, Asbóth Oszkárt, Dénes Gábort, Széchenyi Istvánt, Ady Endrét és még megannyi kivételes embert "ápolt s takart el", adott a világnak, nem kívánok szégyenkezve élni azért, mert szeretem ezt az országot és itthon érzem magam.
És nem kívánom eltűrni sem azt, hogy ezért bárkivel szemben a saját otthonomban hátrányt szenvedjek, vagy megbélyegezzenek.
Szegény hazánk!
Honfitársaim, kik őszintén szeretitek ezt az országot!
Azt kívánom nektek, nekünk, amit a Himnusz sorai oly tökéletesen megfogalmaznak:
" .Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A Múltat s Jövendőt."
antiböszme
.

Szabó Lőrinc : Magam ügyében

.

Félelmes a fegyverem, emberek,
magam előtt tartom a szivemet.

Fáradt vagyok, a háborút unom,
de az igazságomat nem hagyom.

Az kell, igazság, – de a magamé!
a sorsomé, húsomé, véremé!

Fáradt vagyok hazudni, emberek;
hol van, akinél megpihenhetek?

Elfáradtam harmincnyolc év alatt,
kényelmesebb vállalni magamat.

Az igazság a legfőbb kényelem,
lelkem legfőbb kényelmét hirdetem.

Igazságomat, azt, ami vagyok,
meg kell őriznem s meg kell adnotok.

Másnak talán egyszerűbb útja volt,
az enyém eszmék háborúja volt.

Látom én ma is, eszmék, fényetek,
de mást is, a rettentő tényeket,

tudom, hogy ami másnak szenvedés,
azt megtenni, ha kell is, mily nehéz,

de mást is tudok: ha jön iszonyú
rémeivel egy végső háború,

ha népem élethalálharcba fog,
én ott állok, ahol a magyarok,

a véreim… Hisz máris ott vagyok…
Csak még békés győzelmet akarok,

győzelmes békét a fajtámnak, és
hogy ne legyen túlsok a szenvedés,

a pusztulás… Nem katona vagyok,
csak lelkem nyugalmáért harcolok,

és jobb szeretném tőled is, hazám,
ha kard helyett lelked bíznád reám,

s én úgy szolgálhatnám a sorsodat,
hogy nemesítlek, gazdagítalak.

Fáradt vagyok hazudni, emberek,
azt szeretem, akinél pihenek.

Azt szeretem, aki engedi, hogy
legyek nyugodtan az, aki vagyok:

hogy legyek költő, magyar és szabad,
kit nem küldenek és nem tiltanak,

költő, aki dísz és kincs és haszon,
ahogy kincs a Mátra s a Balaton,

s a hegy aranya, Dunánk halai,
földünk zsírja, fáink gyümölcsei.

Az igazat keresem: azt, aki
nem kényszerít, hogy hazudjam neki.

Mérd meg te is: bírod-e tűrni, hogy
legyek egészen az, aki vagyok.

Fáradt vagyok, mindig kényelmesebb,
igaz vagyok, mindig félelmesebb,

félelmes a fegyverem, emberek:
mindenre elszánt lelkiismeret.



http://hu.wikipedia.org/wiki/Szab%C3%B3_L%C5%91rinc

Kep: Szabó Lőrinc - Rippl-Rónai József pasztellrajza, 1923

Sütő András életmű-bibliográfiájabol

.

♦ [Rózsa-Flores Eduardo: Interjú Sütő Andrással. La Vanguardia (Barcelona), 1989. szept. 3. // Magyarul, jegyzettel lásd: Kapu, 2000. márc.]

♦ Rózsa-Flores Eduardo: Interjú Sütő Andrással a vitatott és hallgatásra ítélt író, drámaíróval, a romániai magyar kisebbség legismertebb irodalmi képviselőjével. Kapu, 2000. márc.: 62–63. [Az interjú 1989. szept. 3-án jelent meg a barcelonai S21360 La Vanguardia c. spanyol ny. napilapban; ez az első magyar nyelvű közlés – Wolff-Prónay Sonja fordítása. A 64. oldalon: az interjú keletkezésének körülményeiről (idézet A0910 S. A.: Szemet szóért c. kötetéből: 251–252. p.; az 1989. aug. 12. bejegyzés).]

Sütő András életmű-bibliográfiája

.

Gyurkovics Tibor halálára

.
A költő- és írófejedelem eltávozott A gyász, a döbbenet nehezen hagyja magához térni az írótársakat, az olvasókat.
November 16-án, vasárnap hajnalban megtért Isten birodalmába Gyurkovics Tibor, József Attila és Kossuth-díjas költő, alig egy hónappal december 18-i, hetvenhetedik születésnapja előtt. Hosszú, súlyos betegségekkel küszködött, de nem titok az sem, hogy napjaink 2002 ősze óta tartó iszonyata tette őt fokozatosan belső emigrációba vonuló, lelki remetévé, majd beteggé.
Ebben a világban, amely egyszerre sűríti magába a kommunizmus és a szocializmus minden hátrányát, a pénzimádatot és az egyre kevésbé burkolt diktatúrát, már nem akart élni. És ma reggel eljött érte a megváltásként várt halál. Többször is mondta: alig várja, hogy valamelyik mennyei kávéházban végre újra legjobb barátaival, Bertha Bulcsuval, Bárány Tamással, Hernádi Gyulával, Lázár Ervinnel együtt kvaterkázgathasson, mint a régi szép időkben, a Sipos halászkertben. Gyurkovics reneszánsz költőmágus volt. Immár az öröklétbe költözött privát énjéből is az örökifjú, intranzigens, magyarul ízig-vérig ős-erejű és őstehetségű, grandiózus lírikus aurája sugárzott elő. Ha munkáira tekintünk, erőteljes, metafizikus és vulgáris elemek sajátos szintéziséből szőtt örökbecsû költemények (Emberfia, 1966., Az Isten homlokán, Cantata Aquillarium 1998.), intenzív erejű regények (Mindennapi szerelmünket add meg nekünk ma, 1977.) cizelláltan barbár novellák (Elcseréljük egymást, 1973.), esszék (Levelek Mandzsúriába, 1998.), hallatlanul szellemes tárcák (A magyar vadkan, 1995), gyermekversek (Névike, 1983, vérbeli színpadi drámák (Az öreg, Nagyvizit, Fekvőtámasz, Császármorzsa) együtt alkotják a mintegy hatvan kötetnyi, manapság kivételesen terjedelmesnek, megkerülhetetlenül sokrétűnek számító életművet.
Ám ugyanennyire izgalmas (volt?) az úgynevezett Gyurkovics-jelenség, tudálékos szóval: a szindróma, amely magában foglalja az alkotó empirikus és költői énjét. A jelenséghez tartozott az elsoroltakon túl a színésznek is remek Gyurkovics, aki teátristákat megszégyenítő erővel és humorral játszotta el a Fekvőtámasz című színjáték egyik szerepét. Nem elhanyagolható Gyurkovics Tibor, a szervezőzseni, aki 1992 októberében teremtette meg a Magyar Íróegyesület folyóiratát, a Lyukasórát, amely azóta a Magyar Naplóval együtt vált a magyar folyóirat-paletta legjobb lapjává. És a szindrómához tartozott az a Gyurkovics Tibor is, akit a darabjaiban játszó színészek, Dajka Margit, Bulla Elma, Bilicsi Tivadar, Pásztor Erzsi, Tóth Enikő és mások imádtak, mert minden műve élből játszható. És végül nem elhanyagolható Gyurkovics, a charmeur, aki ahol csak föltűnt, a társaság központja és a hölgyek kedvence volt. Ám mindennél fontosabb, hogy a mágikus össz-polifónia nem ment az egyes művek külön erejének rovására.
Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Rákosfalván, Gyurkovics Henrik, a legendás szellemi hajós – amúgy Rákosfalva első embere, a Kenyérgyár igazgatója és Riedel Gizella házasságából. Önfeledt, boldog, pesti és balatoni, zamárdi gyermekévek, az apával kialakult mély lelki kapocs után borzalmas traumát okozott a költőnek, hogy apja a második világháborúban orosz hadifogságba esett. S ekkor kezdődött: a versírással és a versmondással váltotta meg magát a szenvedéstől. Az apától örökölt briliáns humor, a reá hagyott képességek segítettek elviselni az
Oroszországban szenvedő apa sorsa miatt érzett bánatot. A szenvedések iránti empátia, a többszörösen megbízhatatlan származás, a polgári elemnek számító, orosz lágerben fogolyként szenvedő apa és a műveiből áradó vallásos hit és az egzisztencializmus iránti vonzódás a pályakezdő Gyurkovicsot döntő elhatározásra késztették: nem is próbálkozik azzal, hogy az írásból, az alkotásból éljen meg.
A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola növendékeként élte végig a rémület ötvenes éveit, s mint vállaltan amatőr, asztalfiók írónak, nem kellett megírnia a kötelező Sztálin és Rákosi-verseket. Vállalhatta önmagát. Legjobb barátaival, a nagy ötössel, Bertha Bulcsuval, Kiss Dénessel, Lázár Ervinnel, Szakonyi Károllyal együtt álltak ellen az államhatalomnak, Gyurkovics mint a Gyógypedagógiai Főiskola Forradalmi Bizottságának elnöke ugyancsak megbűnhődött érte. A "fenegyerek" Hernádi Gyula külön-külön is, együtt is barátja volt mindannyiunknak, a társasághoz viszont csak 1991-ben, a Független Magyar Írószövetség, majd 1992-ben, a Magyar Írókamara - később Magyar rók Egyesülete - megalakulása után csatlakozott, amely így hatosfogattá bővült, de Gyurkovics és Hernádi jó viszonya a kezdetektől adott volt, spirituálissá mélyült barátságuk 1985 óta töretlen, Hernádi földi halála óta is. A nagy hatosfogatból bizonyos korszakaikban mindannyian voltak persona non grata-k. Gyurkovicsot egy ideig szelíden szorították az irodalom peremvidékére. Aztán egyszer csak "az élre tört". Kálváriája 1972-ben kezdődött azzal, amikor a Nagyvizit című színművét Aczél György letiltatta a firenzei nemzetközi fesztiválról. A levegő pedig egészen megfagyott körülötte 1976-ban, e sark- és peremvidéki állapot tartott az Isten nem szerencsejátékos premierjétől a rendszerváltozásig.
Nem véletlen, hogy az első önálló verskötete, a Grafit csak 1961-ben, harmincéves korában jelent meg, ami a kora hatvanas években még komoly megkésettségnek számított. A második legnagyobb állami-művészeti kitüntetést, a József Attila-díjat ötvenegy évesen, 1982-ben vehette át. 1985 óta folyamatosan a Magyar Nemzet állandó szerzője, publicistája volt. Engedtessék meg, hogy megemlékezésemet személyes megismerkedésünk történetével szeretném zárni. Először 1983 őszén, Szekszárdon a gyermek és ifjúsági írók konferenciáján találkoztunk. Már sokaktól hallott rólam, többek között Hernádi Gyulától. Két dolgot mondott: Tudom, te is zseni vagy, akit elnyomnak "ezek". Ne búsulj. És soha ne add fel. Az irodalom hosszútávfutás, ezért teljesen nem szabad soha elhallgatni, mert akkor azt teszed, amit a hatalom szeretne. Ha nem jelentetik meg a regényeidet, próbálkozz a verseiddel. Ha először az sem megy, írj kritikákat, s előbb-utóbb úgyis befutsz.
A másik fontos tanácsom: azért kell írni az asztalfióknak is, meg abban a műfajban is, ahol engednek kibontakozni, hogy az életműved mennyiségi szempontból is megkerülhetetlen legyen. Bárki bármit mond, a minőség is jobban kicsapódik a nagyobb mennyiségből. Visszatérve a kezdő gondolatokhoz: nagyon nehéz ezentúl múlt időben beszélni, még a boldog feltámadás reményében is Gyurkovics Tiborról, személyesen is jó barátomról, kinek pályámon kimondhatatlanul sokat köszönhetek. Temetését az özvegye, Gyurkovics Györgyi közlése szerint a család szűk körben szeretné megtartani, de megadja arra is a lehetőséget, hogy az írótársadalom és az olvasók is leróhassák kegyeletüket korunk egyik legnagyobb alkotója iránt.
Két, még eddig nem közölt verse lapunk birtokában van, fejezzük be velük a nekrológot.

BÖLCSESSÉG

Lehetsz világtudós, bukméker, szívsebész
Himalája-vitéz a hegygerincen
és annyit tudhatsz, hogy megáll az ész
a bölcsesség egyedül Isten.

(2005.)

HÍRNÉV

Talán maga az utókor se számít
ha ki is
rúgja alólunk a sámlit
vagy egyenesen az egekbe visz..
megtévedhet maga az Isten is

(2006.)

(Pósa Zoltán, MNO)

MIÉRT NEM VÁLT HAZÁNK ATOMTEMETŐVÉ?

.

(A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI KETTŐS MÉRCE KRÓNIKÁJA)

A címben lévő kérdésre adandó válasz hosszadalmas (több éves) előtanulmány, elemzés, történészekkel, jogászokkal, politikusokkal és katonai szakértőkkel végrehajtott konzultációk (eszmecserék) alapján lett összeállítva, egy levél (vagy cikk) terjedelmi korlátait figyelembe véve.

Bár a redundanciamentes anyagból - feltehetően - az olvasók többsége kielégítő információkhoz jut, a részletkérdések iránt érdeklődők számára a cikkhez csatolt irományjegyzék segítséget nyújt a témakörhöz kapcsolódó forrásmunkák (honlap, könyv, újság és folyóirat cikkek) feltüntetése.

Aligha vitatható, hogy számos országos problémáink (gondjaink és teendőink) mellett sem felejtkezhetünk el olyan egyedi esetek tisztázásáról, amelyek - látszólag - csak egy adott személyt (vagy kisebb csoportot) érintenek, de jelentős kihatással voltak legújabb kori történelmünk alakulására.

Jelen esetben Belovai István, egykori honvéd alezredesről van szó, aki katonai (hadműveleti és hadászati) felkészültsége, angol és olasz felsőfokú nyelvismerete, átlagon felüli elemző és szintetizáló képessége, továbbá a beosztásának köszönhető adathalmaz tanulmányozása lehetővé tette Szovjetunió, valamint az irányítása alá tartozó (Varsói Szerződésbe /VSZ/ tömörült) államok politikai/katonapolitikai szándékának felismerését, és ezek hazánkra (Európára, sőt az egész világra) leselkedő,- mérhetetlen nagyságrendű veszélyét.

Már az 1960-65 évektől kezdődően nyílt titoknak számított a Szovjetunió stratégiai terve: érdekszférájának Európa nyugati irányba való (további) kiterjesztése, hagyományos fegyverek vagy nukleáris eszközök alkalmazásával.

A NATO illetékesei, felismervén ezt a veszélyforrást, atomaknák telepítésével igyekeztek elrettenteni, a nyomasztó nagyságrendű, mennyiségi fölényben lévő,- VSZ (szárazföldi) fegyveres erők legfelsőbb polgári és katonai vezetőit, kalandor tervük beindításától. Megfelelő mennyiségű, hatóerejű és jól megtervezett (rejtett) rendszerben telepített atomaknák - ugyanis -, jelentősen megnehezítik vagy lehetetlenné teszik, a feltételezett (várható) irányokban támadó ellenséges erők és eszközök tevékenységét (mozgását, szétbontakozását, együttműködésük összehangolását, stb.).

Mindezekből következett, hogy az atomaknazárak kiépítése - átmenetileg - keresztül húzta a szovjetek tervét, mert huzamosabb időt igényelt azoknak a technikai, szervezési és módszerbeli megoldásoknak a létrehozása (és begyakorlása), amelyek elfogadható hatékonysággal biztosították volna az atomaknák semlegesítését.

Ebben a felkészülési fázisban kaptak felbecsülhetetlen segítséget a szovjetek az NSZK-ban állomásozó USA 5. hadtest állományába tartozó (később ismertté vált "Conrad"-féle) kémcsoporttól, ahonnan a Magyar Néphadsereg Felderítő Főnökségére "kosárszámra" érkeztek az atomaknák telepítési helyeire, technikai adataira valamint az alakulatok hadműveleti terveire vonatkozó adathalmazok, amelyeket Moszkvába továbbítottak, a Védelmi Minisztérium Vezérkarának Katonai Felderítő Főnökségre.

A Conrad kémbandától érkező minden "KOZMIKUSAN SZIGORÚAN TITKOS" jelzésű anyag "átment" a Felderítő Főnökségen dolgozó Belovai István kezén, aki a veszély elhárítása érdekében kereste, majd megtalálta a lehetőséget (alkalmat), hogy figyelmeztesse az USA kormányát arról, miszerint egy ismeretlen személy (vagy csoport) rendkívül fontos információkat juttat hozzánk (közvetítésünkkel pedig a szovjetekhez) a telepített atomaknák "koordinátáiról", valamint az alakulatukra vonatkozó egyéb bizalmas anyagokról.

Belovai István, a hazánkat megszálló Szovjetunió, valamit a szovjet kormány által nyakunkra ültetett (őket maximálisan kiszolgáló) bábkormány ellen lépett fel, tehát hazájáért, valamint az emberiségért mélységesen aggódó katonai szakembereként járt el.

Önként vállat feladatát végrehajtotta,- kockára tette: életét, házasságát, egzisztenciáját, egészségét, rokoni és baráti kapcsolatait, vagyonát, de vitathatatlan, hogy meghatározó mértékben hozzájárult a harmadik világháború kirobbanásának elhárításához!

Ha - ugyanis -, a VSZ konfrontálódott volna a NATO-val, akkor a hagyományos eszközök mellett nukleáris fegyverek alkalmazását sem lehetett volna elkerülni, így hazánk egy atomtemetővé vált volna(!), mert Kádár János, a fegyveres erők főparancsnokaként, már az 1960-as évek elején (a legszigorúbb konspiráció betartásával: a parlament és az állampolgárok tudta nélkül) hozzájárult ahhoz, hogy a Dunántúlon szovjet nukleáris eszközöket telepítsenek. Ezeknek az eszközöknek a megsemmisítését (geostratégiai helyzetünk következtében), minden valószínűség szerint prioritásként tartották számon, a NATO "kötelező házi feladatának " végrehajtási grafikonján.

A Moldova, Thürmer, Berecz vagy a szépszámú (szemellenzős) ortodox kommunista "Kádár imádók" tudatáig el sem jutott, hogy életük megmaradása nem Kádáron, hanem Belovai Istvánon múlott, neki köszönhetik, hogy évente leróhatják tiszteletüket a Szovjetunió Hőse c. kitüntetést kapott, hazug, hazaáruló és Haynau császári generális megtorlási "akcióját" tízszeresen felülmúló - nagy kacsingató -, koponya-csontjától megfosztott földi maradványai felett.

Hiteles dokumentumokkal igazolható, hogy a szovjeteket hideg zuhanyként érte a Conrád csoport kémkedési akciójának leleplezése, mivel a megfelelő amerikai intézkedések hatására a szovjet hadászati elképzelésből "füstbe ment terv" lett.

Mindezek determinálták Európa (és közvetve a világ) katonapolitikai helyzetének alakulását a XX. század negyedik negyedévében, majd a fegyverkezési verseny felgyorsulása a Szovjetunió és a szocialista tábor totális gazdasági, politikai és erkölcsi bukását (lavinaszerű felbomlását) eredményezte.

Mivel Belovai István tevékenységére fény derült, 1985. 07. 10-én letartóztatták, majd 1985. 12. 17-én hadbíróság elé állították, ahol a katonai ügyész (érdemes megemlíteni a nevét: dr. Balatoni Elemér rendőr ezredes) halálos ítéletért "esdekelt" a bírák felé, kémkedésről, hazaárulásról, bajtársai elárulásáról és a "hőn szeretett" Szovjetuniója ellen kifejtett ártalmas tevékenységről "szövegelt", mind az elsőfokú, mind pedig a másodfokú bíróság előtt.

Bár a bírák nem akceptálták az ügyész halálos ítélet kimondására utaló kérését, de a hazug, logikátlan és bizonyítatlan vádakra, a jog és az igazság megcsúfolásaként,- életfogytiglan tartó fegyházbüntetést, teljes vagyonelkobzást, 130 ezer forint pénzbüntetést, valamint állampolgári jogainak 10 évig tartó felfüggesztését szabták ki Belovai Istvánra.

A rendszerváltozást követően elmaradt a koncepciós perben elítélt Belovai István rehabilitálása. Több kötetet is kitevő irodalma lehet azon személyeknek a közvélemény elé tárt - Belovai István ügyét érintő - nyilatkozata, állásfoglalása, vizsgálati eredménye, észrevétele, megjegyzése, a rehabilitálást támogatók vagy azon csekély számú ellenzők véleménye, amelyek nagyfokú elfogultságot, a tények felületes ismeretét (esetenként teljes hiányát), valamint a kádári terrorból öröklött szemellenzős (dilettáns) szemlélet jegyeit tükrözik.

A megszólalók többsége,- a ponyvaregényekből olvasott vagy a kommersz filmekben látott kémtörténetek agytekervényeikben rögzített emlékeikből táplálkozva, Belovai Istvánt a kémek kategóriájába sorolja, és képtelenek egy többemeletes (bonyolultnak tűnő) törtekből álló egyenlet megoldásához szükséges (egyszerű) műveleti "lépések" megtételére, ezért nem jutnak el az alábbi következtetések elfogadásához:

-1/ Belovai István felismerte azt a veszélyt, amely a NATO-val szembeni konfrontáció esetén érheti hazánkat, Európát és/vagy az egész világot;

-2/ Egy megszállt ország megszállója ellen fellépő személy minden tevékenysége maximális elismerést érdemel;

-3/ Belovai István a Magyar Néphadseregről és a Népköztársaságról semmilyen adatot nem adott ki az amerikaiaknak, azok ezt nem is kérték tőle;

-4/ Belovai István a szovjetek hadműveleti (hadászati) terveiről nem informálta az amerikaiakat, tehát még "kvázi" kémtevékenységgel sem gyanúsítható;

-5/ Belovai István egy (akkor még) ismeretlen kém(banda) létezését jelezte az amerikaiaknak;

-6/ A hadbíróság és a katonai ügyész összetévesztette Belovai István tevékenységét a Conrád-féle banda kémkedési és hazaárulási tevékenységével, mivel az utóbbiak elárulták hazájukat, bajtársaikat, ők juttattak (folyamatosan és megfontolt szándékkal, anyagi ellenszolgáltatásért) titkos dokumentumokat Magyarországra;

-7/ A Conrád-féle banda (az 1980-as évek elején) mintegy 5 (azaz öt) millió dollárt, mai értékét tekintve kb. 35 (azaz harmincöt) millió dollárt (!) "markolt" fel a zsugorinak nem mondható magyar Katonai Hírszerző Szolgálattól, tehát: a "cechet" mi "álltuk", az állampolgárok adójából és a külföldi kölcsönökből "futott" még erre is, kicsinyesség lett volna, a kémanyagot átvevő, majd hasznosító szovjet félt ilyen kiadásokkal terhelni;

-/8 Kémek segítőjeként minősíthető az a személy, aki egy kémtől (vagy kémbandától) kapott anyagot pénzért megvásárol és a felhasználóhoz juttatja, ilyen személy volt Szűcs Ferenc altábornagy, aki a Katonai Hírszerző Szolgálat (KHSZ) főnöki helyén Kádár és a szovjetek "osztályon felüli" lakájának minősült, de azt az állítást sem lehet kifogásolni, hogy a Conrád-kémbanda "szatellit" tagjának tekinthető! Szűcs tiszta lappal és tekintélyes nyugdíjjal távozhatott a "Szolgálat" éléről, míg Belovai István egyetlenegy forint (fillér) nyugdíjat sem kapott (és ma sem kap) mintegy 27 évi szolgálati ideje után!

Szűcs Ferenc hálás lehetett Für Lajos és Szabó János honvédelmi minisztereknek, akik - érdemben - sohasem vizsgálták a KHSZ-t és vezetőiket. Demeter Ervin (hajdani üzemgazdász, adószakértő, rendszerszervező), a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter viszont tanulmányozhatta a KHSZ tevékenységét, mert 1999 októberében azt nyilatkozta, hogy: "Belovait azért nem lehet rehabilitálni, mert ő elárulta kollégáit". Demeter Ervin tehát vagy abban a tudatban van, hogy a Conrád-csoport a KSZH-nál volt beosztásban, vagy pedig abban, hogy Belovai István szolgált az USA NSZK-ban állomásozó 5. hadtest állományában.

Nem kizárt, hogy van egy harmadik változat is, de azt egy jól képzett titkosszolgálati miniszer nem köti a közvélemény orrára...

-/9 Belovai István hazaárulással sem gyanúsítható, nem csak azért, mert tevékenysége kizárólag a 2., 3., 4., és 5. pontokban foglaltakkal jellemezhető, hanem azért is, mert - akkor - egy szinten lenne a hazánkat megszálló hatalommal kollaborálókkal, az országot és/vagy hadseregét idegen érdekek szolgálatában feláldozni képes olyan személyekkel, mint: Kádár János és holdudvara (a "sereg" állományából pedig: Mórocz Lajos, Csémi Károly, Szűcs Ferenc, Czinege Lajos, Kárpáti Ferenc és a szovjet katonai felsővezetéssel közvetlen (szolgálati) kapcsolatban lévő katonai vezetők.

Belovai István egy teljesen más kategóriába sorolható: a bátrak, a hősök, a kockázatot vállalók, a hazájukért és az emberiségért felelősen érzők kategóriájába.

Az ilyen embereket más országokban (Lengyelország, Románia, Németország, Bulgária) megbecsülés övezi és büszkék reájuk, sajnálatos, hogy Belovai Istvánnak mintegy "számüzetésben" kell élni, mert számos "illetékes" kategorikusan elutasította rehabilitációs kérelmét, vagy különféle ó-kádári jogi formulákra hivatkozva tette ad acta az ügyet.

Horváth Balázs, Dávid Ibolya, Hende Csaba, Polt Péter, Göncz Árpád, Mádl Ferec, Medgyessy Péter tehettek volna valamit azért a bátor katonáért, akinek - talán - az életüket köszönhetik. Medgyessy Péter "passzívitása" külön is említést érdemel, hiszen mint Kádár D209-es ügynöki múlttal rendelkező miniszterelnök helyettese (saját bevallása szerint) a szovjet KGB ellen tevékenykedett, tehát Belovai Istvánhoz hasonlóan a megszállók ellen lépett fel, így lehetne benne némi megértés "kollégájával" szemben...

Belovai István nem kért és ma sem kér kegyelmet (!), de elvárja, hogy rehabilitálják és bízunk abban, hogy hazánknak előbb vagy utóbb, lesz olyan kormánya, amely elismeri, értékeli és méltó helyre teszi Belovai István személyét és tettét.

Ha az EU vagy a NATO (esetleg) alapít olyan kitüntetést amely a nevükhöz kapcsolódik, akkor Belovai István az elsők között lesz, aki rászolgált egy NATO-ért vagy Európáért kitüntetésre! Ennek a kérdésnek a felvetése aligha jut eszükbe a NATO központba vagy az EU parlamentbe delegált magyarjainknak, mert eszükbe sem jut, hogy Belovai István nélkül (talán) nem a brüsszeli EU Parlamentben üldögélnének, hanem egy hazai vagy "keletebbre lévő" GULAG szigetvilág barakkjában, és nem lenne gondjuk arra, hogy mire költsék Euro-jaikat.

Belovai István, a NATO első magyar katonája volt, aki hazája "kereteiből" kinőve, Európa és a világ (egyik) önként vállalt megmentőjévé vált. Szinte MINDENÉT FELÁLDOZTA hazánkat és az emberiséget veszélyeztető katasztrófa elhárításáért, de a rendszerváltozás után a hazájától SEMMIT SEM KAPOTT! Holott ha "kettős mérce nem lenne", akkor neki is kijárt volna egy miniszterelnöki vagy egy "utazó nagyköveti" poszt!

(Prof. Dr. Bokor Imre)

a Justitia Bizottság elnöke

Irományjegyzék:

1/ Belovai István: Fedőneve: Scorpion. Budapest, 1998.

2/ Belovai István Honlapja: http://www.belovai.org/

3/ dr.Bokor Imre: Elmaradt a III. világháború (Nemzetőr, 2002. 11. 13., 20., 27.).

4/ dr. Gergely Attila: Magyarok a hidegháború tűzvonalában. Kapu 2001. február, 60-62. oldalak.

Könyv a valóságról

Bella Árpád

Extra sokk gondolat – Balogh Bertalan: Vonaton vissza

Annak, aki huzamosabb időre, hosszabb évekre vagy talán sosem hagyta el hazáját, minden, ami körülveszi természetesnek, megszokottnak hat. Aki viszont évtizedeken keresztül és ráadásul kényszerűségből emigrált természetes közegéből, másként értékel, és óhatatlanul van mit mihez viszonyítania. Akár több világot, életmódot, értékrendszert is egymáshoz.

Balogh Bertalan Vonaton vissza című könyve a mai kor viszonyai közepette mutatja be egy világjárt ember szemével a valóságot, a hazát, ahol született, s mond véleményt és tesz közzé felismeréseket arról az országról is, ahol életének egy meghatározó részét töltötte, s ahol ma is él. A fő vonulat azonban a haza jelene körüli elmélkedés, melynek eredménye valóságos, tényszerű konklúziók levonása.

„Láthatjuk naponta, mennyire el tudnak fajulni a dolgok: néha köztörvényesnek is minősíthető miniszterelnökök vagy köztársasági elnökök országolnak teljhatalommal, miközben esetleg a népek lelkét és szándékát legjobban képviselő párt be se kerül a parlamentbe, ahol a ki tudja honnan eresztett senkik és nyíltan „szocialisták” demokratikus többségéé, vagyis a nyíltan országveszejtőké a szó, a hatalom és a „dicsőség”.

Van is néha anyázás az Országgyűlés termében, ahol, emlékszem, az egykori iskolai látogatás során lábujjhegyen és szinte áhítattal néztünk körül, mert kicsikorában még azt hiszi az ember, hogy ez az a hely, ahol a nemzet jobbulására határozódnak el szent cselekedetek.

Ne búsuljunk, elhatározódnak ma is az Országházban, e hatalmas és meseszép épületben bizonyos cselekedetek, amelyeknek ma mindenekfölött „konformnak” kell(!) lenniük. A nagy-nagy házban a kicsi ország népének, mások érdekében.

Vérforraló dolgok ezek kérem szépen…”

A könyv egy utazás ideológiák és vallások mentén is, miközben igaz értéket, de inkább annak valódi forrását keresi benne az író. A forrást, mely a nemzetet, annak kultúráját, nyelvét jelenti, mely elemi erővel világosíthatja meg a tévelygő lelket is, azt, aki elér életének arra a pontjára, amikor fel kell tennie magában a kérdést: Ki vagyok? Honnan jöttem, hová tartozom?

Mert minden egyén az élete folyamán egyszer csak szembesül ezekkel az alapvető kérdésekkel, melyre igényli a választ, s ennek a válasznak maradéktalannak kell lennie. Ez eldönti későbbi életét, meghatározó lesz földi pályafutásának hátralevő részében. Éppen ezért rendkívüli a felelősség. Tévedni nem lehet, hiszen csak így lelhetünk valamennyien lelki nyugalomra.

A vonaton vissza, nemzetünk mai napjainak akár egyik filozófiai alapműve is lehet, de mindenképpen egy olyan könyv, mely nem csupán kérdéseket vet föl, de rádöbbenti olvasóit a valóságra is.

A könyv egy szellemi-térbeli utazás is egyben, mely tükrözi a nemzeti kettéosztottság abnormalitásának világát, ugyanakkor Balogh Bertalan több évtizednyi tapasztalatán keresztül gondolatébresztő is, néha kicsit talán provokatív módon - a hazánkban uralkodó körülményeket elfogadó embernek lehet, hogy sokkolóan is -, ami persze egyáltalán nem baj, hiszen ahhoz, hogy az egészséges és természetes nemzeti önvédelem megerősödjön, ez nélkülözhetetlen. Ezért is különleges és izgalmas olvasmány Balogh Bertalan Vonaton vissza című könyve.

Bella Árpád

Önálló állam kikiáltásával fenyegetőznek a kárpátaljai ruszinok

.
A Kárpátaljai Rusz, mint önálló állam kikiáltásával fenyegetőznek a ruszinok, amennyiben a Kárpátalja Megyei Tanács december 1-ig nem nyilvánítja a megyét ruszin autonóm területté - áll a kárpátaljai ruszinok II. Európai Kongresszusának szombati határozatában.

A világ ruszinjainak címere

A kárpátaljai ruszinok II. Európai Kongresszusa, amelynek Munkács adott otthont, szombaton ultimátumként is értelmezhető határozatban szólította fel a kárpátaljai megyei közgyűlést arra, hogy december 1-ig nyilvánítsa Ukrajna keretében ruszin autonóm területté a megyét, ellenkező esetben a ruszinok árnyékkormánya kikiáltja az önálló Kárpátaljai Rusz államot - nyilatkozta az orosz Novij Region hírügynökségnek Dimitrij Szidor pravoszláv lelkipásztor, a Kárpátaljai Ruszinok Tanácsának elnöke.

A megyei képviselő-testületnek a ruszin vezető szerint minden alapja megvan erre a lépésre, mivel 1991-ben, érvényes eredményű népszavazáson Kárpátalja lakosságának döntő többsége a megyének az ukrán államon belüli autonómiája mellett foglalt állást.

A ruszinok kongresszusán felszólalt Ivan Turjanica, a ruszin ideiglenes kormány miniszterelnöke is, aki kijelentette: "Ukrajna törvényellenesen hozta létre saját megyéjét a Kárpátaljai Rusz területén." - idézi a Novij Region.

Az Ukrajnai ruszinság az ország függetlenné válása óta küzd azért, hogy állami szinten elismertesse az önálló ruszin nemzetiség létezését. Ennek az igénynek a kijevi kormányzat mindeddig nem tett eleget. A Kárpátalja Megyei Tanács képviselő-testülete ellenben tavaly határozatban rögzítette a ruszin nemzetiség létezését.

Alekszander Duhnovics szobra Munkácson

Ruszin Himnusz Kárpátalji ruszin népem Elég volt az álomból, Fölötted az ébredésre Hívó harang most kondul. Szabadon, békében Éljen ruszin népem, Ott lakozzék az igazság És távol a háború. Kék egünket ne búsítsa Kérve kérjük, a ború, Egész világ hadd hallja, Hogy ez a nép óhaja: Magasságos Úristen Szent kegyelmed segítsen, Adj ránk jobb jövőt itten.

Подкарпатскіъ Русины оставте глубокий сон! Народний голос зовет Bас: Не забудьте о своъм! Наш народ любимый да живет свободный, Oд него да отдалится неприятелей буря, Да согрієт справедливость вже и руськоє племя! Желаніє руськух вот, Руський да живет народ! Просим Бога Вышняго, Да подержить руського, и дасть въка лучшого!

Magyarországi ruszinok

Dögkutakban a kommunizmus áldozatai

.

Délvidék: drámai emléktábla avató Csúrogon

Megrendítő halottak-napi megemlékezésen adóztak halottaik emlékének Délvidéken, a Csúrog határában található dögtemetőben a környékbeli magyarok. Itt, az egykori dögtemetőbe, a dögkutakba dobálták bele azt a csaknem ötezer ártatlan magyart, akik Titó kommunista partizánjai megtorlásának estek áldozatul, megtorlásként az 1942-es hideg napok razziáért. Bírósági tárgyalás nélkül, a népfelszabadítási tanács döntései következtében. A halottakat szekéren hozták a falvakból, Csurogról, Mozsorról, Zsablyáról s lökték bele a állattetemek közé, a kutakba. Akadt olyan magyar áldozat is, aki félig még élt, s úgy taszították a többiek után. Történt mindez 1944- decemberében.

Ezekben a falvakban azért nem élnek magyarok, mert megölték vagy elűzték őket, a gyerekeket és a nőket pedig koncentrációs táborokba hurcolták. Szigorúan megtiltották, hogy a kegyetlen mészárlásról, a magyar holokausztról beszéljenek. Amikor a tetemek már oszlásnak indultak, kiszedték belőlük a csontokat és a közeli bőrgyárba szállították…Teleki Júlia, volt tartományi testületi képviselő - akinek az Édesapja ugyancsak itt végezte életét - a szervezője, lelkes gondozója az évente emelt sírnak, emlékhelynek. Azért kell évente új keresztet állítani, megáldani, imával megerősíteni, megkoszorúzni, mert a helybéli szerbek rövid idő alatt lerombolják. Kegyeletsértő módon. A megszentelt keresztet felgyújtják, ledöntik, a koszorúkat szétrugdossák. Mikor milyen kedvük van.A gyászoló, emlékező magyarok gyorsan összeállították a keresztet, majd percek alatt elborították az emlékezés és a kegyelet koszorúi. Az emlékezés egy CD-lejátszóról felhangzó énekkel kezdődött, amelynek címe: Októberben, novemberben fegyver dördült az emberben. A dal alatt a gyülekezőkhöz csatlakozott egy 7-8 főből álló roma gyerekcsoport, akik már most szerbül káromkodni kezdtek egymás közt, és érdekesnek találva a megemlékezést gúnyolták az kegyelettel adózókat. Egy gyászoló hölgy oda is ment hozzájuk és megpróbált elbeszélgetni velük, ezzel csendesítve azt a hangzavart, amit keltettek. Ezután Bogdán József atya mondott szentbeszédet. Nyolc helyen volt megemlékezésen az elmúlt napokban, viszont igazán csak itt, Csurogon érezte azt, hogy egy Szent helyre érkezett. Magasztos és erős szavakkal mondta el, mily fájó dolog emlékezni, viszont elmondta, hogy az itt elhunytak mindvégig a szívünkben maradnak és mindig emlékezni fogunk rájuk. Utána Fúderer László óbecsei belvárosi plébános, mondott imát az áldozatokért s szentelte meg a keresztet. Rácz Szabó László figyelmeztetett: háborúban vagyunk, nem a II. Világháború , hanem Trianon óta, mert más nemzetek próbálják egyre jobban szűkíteni életterünket. Szerbia szégyene az, hogy egy ilyen helyen, roma gyerekek által megzavartatva kell tartanunk a megemlékezésünket. dr. Pál Sándor, a VMDK elnöke szólt az emlékezőkhöz. Becsey Zsolt javasolta, hogy kezdődjön el egyfajta gyűjtés arra, hogy ez a hely emlékhellyé válhasson. Saját pénzéből ezer Eurót ajánlott fel erre a célra. Közölte, Románia és Szlovákia EU -ba való lépése után az ott élő magyarok helyzete csak rosszabb lett, nem szeretné, ha a délvidéki magyarokkal is ez történne. Pásztor Bálint VMSZ parlamenti képviselője szólt a hozzátartozókhoz, majd Egeresi Sándor , utána Rókus Zoltán szavalt el egy Bogdán József verset. Ott volt s megható beszédben megemlékezve fejet hajtott Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke is.

Az Október 23. Bizottság Alapítvány képviseletében ezen a drámai helyszínen - Becse városka közelében- Dr. Szöőr Anna elnök és M. Szabó Imre kuratóriumi tag helyezett el márványtáblát, koszorúzott, majd mondott beszédet a kommunizmus délvidéki áldozatainak emlékére. Nem is akármilyen körülmények között. A Bizottság emléktábláját a tavaly elhelyezett s aztán a máig élő bosszú indulataival darabokra összetört roncsaira helyeztük. Az ünnepséget követően a márványtábla biztonságáról gondoskodtunk.M. Szabó Imre

http://www.oktober23bizottsag.hu/

Követendő példa!!!

.
Tisztelt Szerkesztőség!

Mérnök vagyok, mérnöki vállalkozásom - az abnormális magyar adóterhek miatt - néhány éve Szlovákiában működik.

Tevékenységünk során hazai megrendelőinknek már több szlovák gyártó termékét is beterveztük. Megrendelőink elégedettek voltak, na nem a termékek minősége, inkább kedvező áruk miatt. Viszonylag jó kapcsolatot alakítottunk ki ottani hasonló vállalkozásokkal.

A dunaszerdahelyi események hallatán azonban megroppant bennem valami, és a magyar kormánnyal ellentétben kidolgoztam egy intézkedési tervet:

1. Vállalkozásom székhelyét a lehető legrövidebb időn belül áthelyezem, valószínűleg Horvátországba, esetleg Erdélybe. Hazaköltözés szóba sem jöhet, adómmal nem fogom fedezni tolvaj politikusok, rendőrállatok, rablógyilkos cigányok, valamint a félbolond MSZP-szavazó nyugdíjasok megélhetését.

2. Nem fogom többé szlovák gyártók termékeit betervezni, használatukról megrendelőimet is le fogom beszélni.

3. Korábban lefoglalt szlovák sítúrámat visszamondom. Jó nekem itthon is.

4. Semminemű szlovák terméket nem fogok soha vásárolni.

5. Ha úgy hozza a sors, hogy át kell utaznom Szlovákián, elkerülöm az autópályát.
Nem fogok pályadíjat fizetni a tótoknak.

6. Amikor csak tehetem, a szlovák rendszámú gépkocsikat meg fogom rongálni.
Nem érdekel, hogy esetleg magyar a tulajdonosa.
Majd leszokik róla, hogy gépjármű-adót fizessen a tótoknak.

F.I.




Dunaszerdahely SB Fotóalbum

Malomfalvi Szász Àgnes; Dr. Germanus Gyula

.

Dr. Germanus Gyula

1884-1979

Nemzetközi hírű magyar orientalista, arab nyelvészeti, kultúrtörténeti író, irodalmár, nyelvész, történész, országgyűlési képviselő, az MTA és 10 arab akadémia tagja. Az irodalomtudomány kandidátusa, doktora. Talán ezekkel a jelzőkkel lehetne egy mondatban bemutatni Germanus Gyulát, de így csupán az üres vázát kapnánk annak a hihetetlen gazdag életútnak, ami nem minden földi halandónak adatik meg. A keleti tudományok eme nagy művelőjének szerteágazó tevékenysége mai rohanó világunkban megdöbbentő módon a feledésbe vész. Neve ma már jóformán csak a keletkutatással behatóbban foglalkozók előtt ismert.

Germanus életútja közel egy teljes évszázadot ölel át. Születésekor a monarchia kiegyensúlyozott, termékeny éveit éljük. Ez idő tájt vált az egyesült Buda és Pest félmilliós világvárossá. Modern világunknak éppen ebben a száz évében ment végbe jelentős, visszafordíthatatlan átalakulás; elég, ha a tudományok, a technika hihetetlen mértékű fejlődésére vagy a gazdasági és politikai változásokra gondolunk.

Germanus Gyula 1884. november 6-án, Budapesten született dolgos polgárcsaládba. Mindkét nagyapja a 1848-’49-es forradalom és szabadságharc idején honvédközkatona volt. Apja Germanus Sándor (1852-1940) bőrkereskedő, cipőfelsőrész készítő, anyja pedig a német származású, szepesi Zobel Rozália. Két testvére született, Johanna és Ferenc. Gyula 1902-ben érettségizett a VIII. Kerületi Közösségi Főreáliskolában; színjelessel. Nem sokkal később latin és görög nyelvi különbözetivel megszerezte a gimnáziumi érettségit is. Már korán megszerette a történelmet, eredetiben olvasott franciául és németül, az irodalmi önképző körben is kiemelkedő teljesítményt ért el. Így például A tüzérhadnagy c. művével, mely az 1870-'71 évi strasbourgi ostromot tárgyalja, 20 koronás pályadíjat nyert. Gyermekkorától hegedült és gyakran olvasott zenetörténetet. Mivel szülei nem engedhették meg maguknak, hogy zongorát vegyenek, és egyébként sem nézték volna jó szemmel, hogy a kis Gyula a tanulás helyett egy újabb hóborttal üsse az idejét, Germanus titokban, éjszakákba nyúlóan kartonpapírra rajzolt zongorabillentyűkön edzette ujjait és kottázta maga komponálta művecskéit. Bár a hegedüléshez rövidek voltak ujjai és hallása sem volt kimagasló, zeneszeretete, a rengeteg gyakorlás megtette a hatását: még csak tizenhárom volt, amikor Mozartot, Bachot adott elő nővérével. A zenetörténet sem volt haszontalan; huszonévesen ingyen jegyet kapott az Operába az egyik zenészszaklapnak beküldött angol nyelvű kritikai írásai révén. Már gyermekként imádta a természetet, szerette, óvta az állatokat; gyakran járt le az istállóba, hogy simogathassa a lovakat, teheneket. „Egyszer kint a legelőn, kérésemre, a gulyás a bika nyakába ültetett, talán öt éves lehettem, alig volt súlyom. A tehéncsorda közepén büszkén vonultam a faluba. Édesanyám elsápadt, amikor kalandos kedvű fiacskáját a bika hátán meglátta.”

A történelem mellett érdeklődése lassan a keleti tanulmányok felé irányult. A német nyelvű, Gartenlaube című folyóirat keleti városrészletet ábrázoló fametszetével keltett benne első, mély benyomást a varázslatos és elérhetetlennek tűnő Keletről. „Lapos tetejű házakat ábrázolt a kép, amelyek közül csak imitt-amott emelkedett ki egy-egy félgömb alakú kupola. A sötét égbolton félhold világított, és hosszúra nyújtotta a háztetőn guggoló alakok árnyékát”. Azonnal magával ragadta a látvány; olyannyira, hogy hamarosan maga kezdett el tanulni törökül Erődy-Harrach nyelvkönyvéből. De - amint azt Az Allah akbar c. könyvében írja - nem magáért a nyelvészetért tanult, az iszlám mentalitásvilágát a „keleti lelket kereste”. Az, hogy miként látják maguk a török történetírók a hódoltság korát, már korábban is nagyon érdekelte. Az irodalom volt segítségére tudásszomjának enyhítésében. Azonban hamar rá kellett jönnie, hogy a török nyelv igen sok elemet magábaolvasztott egyéb keleti nyelvekből; arabul és perzsául kezdett tehát tanulni. Tanulmányaihoz először a nagy Ázsia-kutatótól és nyelvésztől, Vámbéry Ármintól kért segítséget, első perzsa nyelvű könyveit is tőle kapta. „Egyik-másik hetilap, a Mesveret (Tanács) és több kisebb-nagyobb hasonló szellemű röpirat állandóan érkezett Vámbéry Ármin címére, Pestre, számos könyv tiszteletpéldányával. Ami nem érdekelte a Professzort, azt egy fürdőkádba dobta az én számomra, és én ebből halásztam ki a nekem tetsző lapokat, könyveket.” Az édesapa, Germanus Sándor, nem nézte jó szemmel fia álmodozásait, féltette, nehogy tévútra kerüljön, de Vámbéry kiállt tanonca mellett: "Germanus úr! Az ön fia egy óriási ígéret. Ne álljon az útjába, hogy tanulhasson. Ne tekintse könnyelműségnek, ha könyvre van szüksége! Segítse az útján, nem fog csalódni. Én kezeskedem, nem fog csalódni!" Így terelődött Germanus Gyula életútja az orientalisztika területére, és élete során mindig ez a megismerni vágyás hajtotta „kelet fényei felé”. Milyen érdekes véletlen, hogy az fent bemutatott, talán az egyetlen róla fennmaradt gyermekkori fényképen ruhácskáján ott látható a félhold, meg a csillag, a Kelet két szimbóluma. Annyi bizonyos, hogy babonából hímezték mellére e két jelképet; úgy hitték, viselőjét megvédi a rontástól.

Az érettségi után útja a legközelebbi muzulmán országba, Boszniába vezetett, ahol megízlelhette az iszlámot és a moszlimok vendégszeretetét. Hazatérve, bár szülei mérnöknek szánták volna, beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem (1950-től ELTE) Bölcsészettudományi Karára, történelem-latin szakra; Goldziher Ignác iszlám kultúrtörténeti, Kuzsinszky Bálint ókori világtörténeti, Kunos Ignác török nyelvi, Hegedüs István görög nyelvi, Marczali Henrik magyar történelmi előadásait hallgatta. "Goldziher Ignácról, a nagy tudósról is mindig a legnagyobb szeretettel és tisztelettel szólt Germanus [...] De Vámbéry Ármin sokkal közelebb állt hozzá emberileg, igazi támogatójának, irányítójának tartotta élete végéig." A Keleti Akadémia révén 1903-ban eljutott Konstantinápolyba török nyelvtudásának gyarapítására. Jogot tanult a konstantinápolyi egyetemen, állandó szállást egy örmény család biztosított számára. Törökországban belekeveredett az ifjútörök mozgalomba, ami Abdul Hamid szultán önkényuralmát próbálta megdönteni, és reformokat kicsikarni. Kémkedés vádjával börtönbe került, halálra ítélték, és csak az utolsó pillanatban, az osztrák konzul segítségével szabadult ki és menekült meg az akasztófától. Beutazta Törökország városait, megismerte e többnemzetiségű birodalom mindennapi életét, a mozgalom révén pedig hűséges barátokat szerzett. A század eleji Török birodalom volt fiatalkori álmainak beteljesülése. Hazatérte után, 1905-ben megjelent első tudományos dolgozata Kunos Ignác török nyelvkönyvében A török nyelv arab és perzsa elemei fejezetcímmel. Nemcsak Törökországban járt ezekben az esztendőkben; hallgatott előadásokat Lipcsében, Bécsben, balkanológiát, archeológiát, német irodalmat tanult. 1906-ban, Bécsben kiadták a Geschichte der osmanischen Dichtkunst (Az oszmán költészet története) c. tanulmányát. 1907-ben bölcsészdoktorrá (summa cum laude) avatták török nyelv és irodalomból, arab nyelv és irodalomból, ókori világtörténelemből. Evlija Cselebi a XVIII. századi törökországi céhekről c. munkájával ösztöndíjat nyert, így három évet (1908-’11) tölthetett Nagy-Britanniában, a British Museum keleti osztályán. Kora egyik legelismertebb iszlámszakértőjének és egyben szeretett tanárának, Vámbérynak ajánlólevele sokat jelentett fogadtatásában. Nem csak munkájában kamatoztatta angol nyelvtudását, hanem angol nyelvkönyveket és szótárakat is szerkesztett. Gyermekkorától vívott és úszott, Angliában az ökölvívásba is belekóstolt, de kedvenc sportága mindvégig a lovaglás maradt; ebben eredményeket is ért el. Itt, Angliában ismerkedett meg ifjúkori szerelmével Gwendoline Percyfullal. Egyetemi éveiről, első utazásairól, élményeiről A félhold fakó fényében (Kelet varázsa) c. művében számol be.

Ismét itthon: 1912-ben a Magyar Királyi Keleti Akadémia nyelvtanítója, 1915-től a török és arab nyelv tanára. Az I. világháború alatt, 1914-’19-között a Miniszterelnökségen kap állást. Feladata a külföldi sajtó ellenőrzése. A háború alatt többször jár a Magyarországgal szövetséges Törökországban, kiváló nyelvtudásával segédkezve különleges, titkos küldetésekben. 1915 júliusában a Vörös Félhold (Törökország gyógy- és kötszer ellátását segítő szervezet, a Vöröskereszt mohamedán testvérszervezete) magyarországi alakulatának megbízásából Törökországba utazik, egy, a gyógyszerek mellett titokban fegyvereket, robbanóanyagot szállító szerelvénnyel. Törökországban - az itt töltött ifjúkori évek után 10 évvel - megváltozott a helyzet. A szultánt sikerül ugyan letaszítani a trónról (helyébe öccse, Mohamed Resád került), azonban a belső hatalmi viszálykodások, a kisebbségek (örmény, görög, arab, kurd, stb.) lázadásai, az egyre erősödő gazdasági csőd, a felgyülemlő államadóság, a háborús veszteségek (Balkán-háborúk, I. világháború) és a mérhetetlen szegénység miatt egyre rosszabb helyzetbe kerülő ország látványa tárul elé. A fordulatban, 1908-ban az ifjútörök mozgalom élharcosai kerültek hatalomra, a miniszteri székekbe, köztük azok is, akik Germanus legkedvesebb barátai, segítői voltak; csak néhányat említve közülük: Enver pasa hadügyminiszter, Dsávid efendi pénzügyminiszter, Ahmed Riza a szenátus elnöke, Dsemal pasa a szíriai hadsereg parancsnoka, Szulejman Neuman az egészségügy-miniszter és Talaat pénzügyminiszter. Mindegyiküket sorra látogatja, sőt fogadja őt a szultán is, a már idősödő VI. Mehmed (Mohamed), aki Medsidié rendjellel tünteti ki az ifjútörök mozgalomban való tevékenységéért. A Vörös Félhold képviseletében jelen volt a hadszíntéren a Dardanelláknál, a török sereg oldalán; megsebesült, angol fogságba került, de szabadon engedték. Ekkor ismerkedik meg a hadsereg tábornokával, Musztafa Kemál pasával, aki 1928-ban felszámolja a szultánságot és az új állam, a Török Köztársaság első elnöke lesz Ata Türk (a Törökök Atyja) néven.

Egy másik alkalommal a Fricsay Richárd vezette honvédzenekar Bulgáriába, Törökországba való lejutását szervezi, vezeti 1918 kora tavaszán. Találkozik Abdul Medsid trónörökössel és Széchenyi Ödönnel (gr. Széchenyi István fiával). A szultán ez alkalommal Oszmanie-rendjelet adományozott neki. Ott tartózkodása alatt maláriát kap, amit sajnos csak későn ismernek fel nála és csak két év elteltével gyógyul fel teljesen. A háború éveiben Magyarországon is terjedni kezdett a Törökországból származó un. „turanizmus”(a turáni népek rokonsága, öss­­­­zefogása) elmélete. E tudománytalan, a politikai helyzetből fakadt eszmének Germanus a Turánban (1916) adott ultimátumot meggyőző nyelvészeti, földrajztudományi érveivel a turanistáknak, köztük a Turáni Társaság és egyben a Keleti Intézet elnökének, gr. Teleki Pál miniszterelnöknek. 1920-ban, kétévnyi megfeszített munka után jelent meg másik e témához kapcsolódó könyve A föld és faj hatása a történelemben, amelyben „megcáfolta a tudománytalan és szemléletből eredő fajelméleteket és a gyűlölet szülte nacionalista hírveréseket”. 1918-ban a Keleti Akadémia rendes tanárává nevezték ki, és ugyanebben az esztendőben vette el első feleségét a lőcsei származású Hajnóczy Rózsát (1892-1944).

1921-ben a felszámolt Keleti Akadémiáról a Budapesti Tudomány Egyetemből kivált, önállósult Közgazdaságtudományi Egyetemre (később József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), annak Keleti Intézetébe került; mint intézeti tanár török, perzsa, arab nyelvi és iszlám művelődéstörténeti előadásokat tartott. 1925-ben jelent meg török nyelvtankönyve - azonnal elkapkodták. 1926-ban John Galsworthy ajánlásával a Magyar Pen Club titkárának választották, majd 1928-ban ő szervezte meg a bolgár és 1934-ben az egyiptomi Pen Clubot is. A török kulturális átalakulás késztette két francia nyelvű tanulmány megírására: La civilisation turque moderne és a Pensées sur la révolution turque (A török forradalom 1928), amelyek a törökországi átalakulásokat és Kemál Ata Türk török történelembeli szerepét ismertetik. Ezen írásainak köszönhette az új török kormány meghívását 1928-ban. Ez alkalommal azonban csalódnia kellett ifjúkori Törökországában; úgy érezte, a mind gazdaságilag, mind szellemileg fejlődő ország egyre inkább európanizálódik (gondoljunk többek között a latin betűk bevezetése, az európai ruházat terjedésére), felveszi a nyugati világ hajszolt munkatempóját és ezzel a török nép veszít kultúrájából, identitásából, keleties fényéből. Csalódottsága miatt hamar megszakította útját; de így módja volt bejárni Bulgáriát, Macedónia egyes háborús térségeit; találkozott Vapcarov macedón vezérrel, valamint neves bolgár és szerb írókkal Szófiában, majd Belgrádban. Hazaérkezvén alighogy leült budapesti íróasztalához, és folytatta egyetemi munkáit, újabb külföldi út következett.

Általános történelmi, politikai, irodalmi és művelődéstörténeti, ismeretei az iszlámról, a mohamedán országokról újabb nagy lehetőséget kínáltak számára: 1928-ban az indiai Calcuttába hívta Rabindranath Tagore Nobel-díjas, hindu költő, író, és felkérte, hogy az elnöksége alatt álló, Nizam ul-Mulk, Hyderabad fejedeleme által alapított santiniketani(Santi Niketan) egyetemen szervezze meg az iszlámtörténeti tanszéket és legyen annak első professzora. Feleségével, Hajnóczy Rózsával három évet töltött Bengáliában (akkor még India része, csak ’56-tól Kelet-Pakisztán, majd Banglades). A szabad ég alatt oktatta egyre sokasodó tanítványait. Teleki Pál miniszterelnök felkérte, hogy Indiában való tartózkodása alatt kutassa a munda és a maori nyelvek eredetét, fejlődését, és vizsgálja meg esetleges magyar, illetve más európai nyelvekkel való rokonságukat. Ezen kutatásainak gyümölcse a Have the munda languages any cognates in Europe (Calcutta, 1929) című munkája. Előadásokat tartott a lucknowi, lahorei, daccai egyetemeken. 1930 decemberében Delhibe hívták. A delhi mohamedán egyetem falai között folytatta munkáját. Így megismerte az egyetem rektorát, a nagy tudású, mohamedán dr. Zakir Huszeint-aki 1967-tól India köztársasági elnöke lett, illetve Sarwapali Radhakrishnan India volt államelnökét. Ekkor már a Korán tanai szerint élt. Így részt vehetett Sah Dzsahán, Dzsáma Maszdzsid nevű delhi nagy mecsetében a pénteki imákon. Egy alkalommal a szertartás végéhez közeledve a szószékhez vezették. Az Iszlám újrafelvirágoztatásáról szóló beszéde magával ragadta a mecset közel 5000 fős imádkozó hívőseregét; olyannyira, hogy sietve kellett távoznia, nehogy a hívők szeretetük jeléül ölelésükkel megfojtsák, vagy elsodorják és agyontapossák. Germanus beszédének híre elterjedt az egész mohamedán világban. Napilapokban vezércikkek jelentek meg róla, hívők százai látogattak el szerény lakásához, azért, hogy kikérjék véleményét. Élményei és a történtek hatására végleg megváltozott hátralévő élete. Megérett benne az elhatározás, hogy felveszi az iszlám hitet és eljut Mekkába, elvégzi a zarándoklatot, amit minden igaz hívő muzulmán életében legalább egyszer köteles elvégezni. Nevét ő maga választotta: Abdul-Karim (Kerim), a „Kegyes Isten szolgája”. A fülledt bengáli nyarakat nem töltötte az egyetemen. Feleségével először a Himalájának vágtak neki; elzarándokoltak Darzsilingbe Körösi Csoma Sándor sírjához, majd Kasmír völgyeit járták be. Srinagarban, Kasmir fővárosában több hétig egyik mohamedán barátjuk kastélyában lakhattak, majd egy lakóbárkán kaptak szállást. Indiai tartózkodása alatt tanítványainak köszönhetően módja volt találkozni a hindu állam vezéregyéniségével, Mahátma Gandhival. Indiai éveinek könyvtermése A mai India (1933) és az India világossága (Mahátma Gandhi) (1934), amelyekben India történelmét, a korabeli angol gyarmat politikai vonulatait, ezen belül Mahátma Gandhi személyiségét és életútját ismerteti. A három Indiában töltött év nagy hatással volt rá. Megismerhette az iszlám vallás és a hindu nép együttélését, az európaitól merőben eltérő klímájú földrésznyi ország ősi mitológiáját, társadalmi felépítését, számtalan népcsoportját, kultúráját, a felbomlóban lévő kasztrendszert, a vallások összefonódását és nem utolsó sorban a természeti szépségeket. „India a csodák országa. A legtöbb indiai utazó indíttatva érzi magát, hogy a megmagyarázhatatlan kötélcsodát szemtanúként írja le. Baktay Ervin Indiáról írt kitűnő munkájában leleplezi ezeket a szenzációra éhes turistákat, akik sohasem látták ezt a bűvészmutatványt, hanem sorjában írták le, magukat hiteles tanúként beállítva. Ellenben a jógik, az akaraterőnek túlfeszítésével a test fiziológiai működésének irányításában és uralmával tényleg olyan eredményeket érnek el, amit a hétköznapi ember csodának tart, az orvos pedig bámulattal tanulmányoz. A dardzsilingi risi tetszhalála és feltámadása ilyen szuper fiziológiai mutatvány. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a többi önkínzásnak tűnő, vallási eksztázisban végrehajtott művelet is.”

1934-ben hosszabb utazást tett a Közép-Keleten; Egyiptomban, Szaúd-Arábiában. Összesen több mint 4000 pengőt kapott a Közoktatásügyi Minisztériumtól, az Egyetemtől és Budapest polgármesterétől. Nem kis nehézségek árán jutott ki Egyiptomba, Anglián át. Londoni kitérője alkalmával találkozott az első világháború egyik legnevezetesebb hősével, Lawrence ezredessel. Egyiptomban író ismerősei segítségével és Zawáhirí nagysejk szívét meglágyítva pár hónapot tölthetett a világszerte híres, ezer esztendős kairói Azhar-mecsetiskolában (alapítva 972-ben). Nyomor, piszok, bűz, és trahoma (vakuláshoz vezető, fertőző szembetegség) jellemezte új helyét, ahol minden egyes diáknak meg kellett küzdeni a napi betevőért. Módja volt belekóstolni a több száz éve változatlan korántanításba, a helybeliek mindennapjaiba. Személyes ismerősök, íróbarátok révén megismerhette a kibontakozó egyiptomi irodalmat és kiemelkedő művelőit, akik: Táhá Huszein, Mahmud Tejmúr, Abdullah ’Enán, Abdul Qádir al-Mázíni, Ibráhím Nádzsí, Taufiq al-Hakím, Abbasz al-Akkád, Sauki Amin, a tudományos akadémia titkára, Huszein Hejkel filozófus. (A Magyar Rádió hangfelvétele az Azharbeli napjairól, 1956. április (Real Player). 1935-ben a legelső európaiak között jutott el a mohamedánok szent városába, Mekkába és végezte el a zarándoklatot (hadzs). Akkoriban ez még nem kis veszéllyel járt; ha gyanúba került volna, hogy esetleg kém, vagy gyaur turista akár meg is ölhették volna a felbőszült hívek. A nehéz helyzetekben kisegítette leleményessége, határozott fellépése és töretlen hite az egy igaz Istenben. Titokban gyufaskatulya méretű gépével fényképeket, részletes leírásokat készített falfeliratokról, nyugaton sosem látott dokumentumokról a nagyvilág, a nyugati orientalistatársai számára. Még a szent követ is módjában volt közelebbről szemügyre venni és középiskolai ásványtani ismeretei alapján kőzettani eredetére következtetni. Fehér, az egész testet elfedő ruhája alatt minden keleti útja alkalmával ott hordta azt a nemzeti lobogót, melyet még indiai évei alatt függesztett ki szobája falára, hogy így csillapítsa honvágyát. Germanus Gyula életét az iszlám tudománykörének szentelte, de egy percre sem felejtett el magyarnak lenni, mindig is büszke volt magyarságára. Különösen nagy megtiszteltetés volt számára, hogy hivatalos lett Abdul Azíz ibn Szaúdhoz, Szaúd-Arábia uralkodójához, a Szaúd-dinasztia megalapítójához. A zarándoklatot teljesítve Medinába látogatott, a Próféta sírjához, de a kétheti sivatagi karavánút, a 60 fok feletti hőség annyira megviselte akkorra már amúgy is kimerült szervezetét, hogy magas lázzal ágynak esett és több napra eszméletét vesztette. Meg kellett szakítania tudományos munkáit. Fáradalmait Athénban pihente ki. A viszontagságok ellenére elérte célját, hadzsi (zarándoklatot elvégzett muzulmán) lett. Eme, kalandokban gazdag utazását az Allah akbár!-ban tárja az olvasóközönség elé. Ez először 1936-ban jelent meg és nagy sikert aratott; legismertebb munkáinak egyike. Azóta 6 magyar kiadást élt meg, több idegen nyelvre, köztük olaszra, németre is lefordították. Első, magyar kiadása (Révai Kiadó, Budapest, 1936) ma már könyvritkaság, ennek ellenére érdemes kutatni utána antikváriumokban, mert tartalmazza azokat az eredeti fényképfelvételeket és térképeket városrészletekről, karavánutakról, melyek nem találhatók meg egyik későbbi kiadásban sem, és amelyek nélkül nem teljes az iszlám eme "enciklopédiája". Keleti útját követően többször repült át Angliába, hogy előadásokat tartson tapasztalatairól, élményeiről.

Részlet a Germanus Gyulával 1971-ben készítet riportfelvételből:

Gál Jolán: „Ön talán az egyetlen európai ember, aki végigjárta a zarándokutat?”

Germanus: „Azt hiszem, a ma élő európaiak között én vagyok az egyetlen. A XV. századtól fogva többen voltak európaiak, akik megkísérelték, hogy behatoljanak a nem-mohamedánok részére tilos területekre. Álruhában kísérelték meg, de sokan életükkel fizettek, mert aki szentségtelenül lép be eme szent területre, azokat a mohamedánok nyugodtan, minden vérdíj fizetése nélkül megölhetik. Én azonban előkészültem erre.”

Mivel betegsége miatt olyan hirtelen ott kellet hagynia Medinát, tudományos munkáját befejezetlennek érezte. Úgy gondolta rajta kívül senki sem hatolhat be Arábia szent területeire. A visszatérés lehetősége viszont egyre nehezebbé vált a kiéleződő háborús helyzet, Magyarország diplomáciai kapcsolatainak akadozása miatt. Végül 1939. szeptember 23-án elindulva Budapestről a Kassa, majd egy kisebb hajótörés után a Duna nevű hajón, matrózként jutott le a Boszporuszon át Alexandriába. Ekkor 55 éves; ő maga írta, „Én voltam a világ legöregebb hajósinasa”, sőt helytállásáért magas kitüntetést is kapott, első osztályú matróz lett. Egy szörnyű viharban a Fekete-tengeren ugyanis matróztársaival komoly erőfeszítések árán, de megmentették a hajót a biztos pusztulástól. Egyiptomba érve meglátogatta író-, tudósbarátait. Megjárta Libanont, Szaúd-Arábiát, majd Mekkában, Medinában, Badr városában elvégezte kutatómunkáját és második zarándoklatát. Mivel első útja alkalmával megismerte a szaúdi arabok királyát, immár királyi vendégeként tehette dolgát. Nem mindennapi élményt szerzett, mikor egyik arab barátjának hosszas unszolására annak vadászgépére felült. Néhány percel a felszállás után a motor le-leálló hangjától halálfélelem fogta el, de néhány bukfenc után a csotrogány repülő simán landolt a sivatag porán. Utazásai során első európaiként hatolt át karavánnal a Dsadak- és a Ghureir-vádin, Rijád felé. Az emberpróbáló út 28 napig tartott. Egy borzasztó homokviharban még élelmüket és ivóvizüket is elvesztették, és már nem volt más „táplálék” csak az egyre legyengültebb tevék ürüléke, az elhullottak húsa és vére. Miután három napig semmiféle vízhez nem jutottak, Germanus elvesztette eszméletét; társai már-már lemondtak róla. Arab barátja hajthatatlan volt, nem engedte, hogy európai társát a sivatagban hagyják, tevéjét levágják. Végül elérve a Hamellie oázist négy nap öntudatlanság után megmenekült. A megpróbáltatások emlékét egy kővé száradt tejpogácsa őrzi, amit Germanus rejtett el Koránja mellé a sivatagban. Elérve Rijádba Abdul Aziz király vendége lett. Második Közel-Keleti útjáról A félhold fakó fényében (Kelet varázsa) olvashatunk.

1941-ben elhunyt gr. Teleki Pál, a Keleti Intézet igazgatója; a posztot ezután Germanus töltötte be. 1944-ben született Az arab szellemiség megújhodása. Ez a tanulmánya teljes terjedelmében olvasható a Gondolatok Gül Baba sírjánál c. válogatásban. A ’40-es évek elején két tragédia is érte: a világháború kitörése és felesége halála. A háború borzalmait Budapesten élte át. Több tucatnyi embert - legyen az barát, ismerős, vagy ismeretlen menekült - bújtatott, élelmet osztott, sérülteket cipelt hordágyon, faszenet gyűjtött ismerőseinek, maga deszkázta az egyetem ablakait, ahol tudott segített. "Lakását bombatalálat érte. De csak egy szobát! A könyvtár, mintha láthatatlan kéz óvta volna, teljesen megmaradt." Nem sokkal később elfogyott a tüzelő és az élelemnek is híján volt, " az elpusztult ebédlő bútorait sem sajnálta, mert legalább volt mivel fűteni. Germanus lakása valóságos pályaudvar képét mutatta. A budaiak útban Pest felé éjjeli menedékre leltek itt, ... ". Felesége Hajnóczy Rózsa "nehezen viseli el az izgalmakat, irtózik a háborútól, retteg a bombázásoktól. Germanus vidékre utazik, hogy nyári lakást szerezzen feleségének, ahol megőrizhesse nyugodt, megszokott életformáját. Visszatérve Budapestre eszméletlenül találja feleségét, a mentők szállítják el hordágyon. Olyan mennyiségű altatót vett be, hogy már nem volt segítség. Az asszony meghalt, és a férj itt maradt riadtan, szívetörötten, élete legnagyobb kérdőjelével." "-Ha betegségben hal meg, megsiratom, és idővel belenyugszom. Ha szerencsétlenség éri, tudom, hogy nem ő akarta így, csak a sorscsapás. De hogy önkezével 25 évi házasság után elhagy egy ostromlott városban egyedül, ezt, ezt nem viselem el." A megrázó események sora több évre visszavetette tudományos munkáját. Ezekben a fájdalommal teli, reményvesztett hónapokban a régi barátok mellett új bizalmas társa, Kajári Kató volt segítségére. Kajári Katóval, a súlyos beteg kisfiát korán elvesztett, férj nélkül maradt asszonnyal még a 1938-as könyvnapon találkozott, s benne szorgalmas tanítványra, segítőkész munkatársra, majd odaadó feleségre talált.

1946-tól a Keleti Intézet rendes (egyetemi) tanára. 1948-tól az Olasz műveltség és gazdaságpolitikai tanszék igazgatója. Már korábban is több, olasz nyelvű műve, publikációja is megjelent legjelentősebb ezek közül a Sulle orme di Maometto (Mohamed nyomában, Milano, 1938), ami nem más, mint az Allah Akbár olasz nyelvű kiadása. Még ez év végén megszűntették a Keleti Intézetet és ezzel az intézet fejlesztésének lehetősége végleg füstbe ment, hiába voltak Germanus nagyszerű javaslatai. 1949 novemberében a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től ELTE) Bölcsészettudományi Karának, Németh Gyula vezette Török Filológiai Tanszékére került (1955-től professzor). 1954-ben kezdi írni a nagy arab költő, Ibn Rumi élettörténetét. Bár sosem volt párttag, 1958 és 1966 között országgyűlési képviselőnek választották az egyetem jelöltjeként; ekkor került át a megalakuló Arab Irodalmi és Művelődéstörténeti Tanszékre; a tanszék vezetőjévé választották és posztjából nyolcvan éves korában, 1964 augusztusában mentették fel. Összesen ötvenhat évig tanította a török, perzsa, arab nyelv irodalmát és az iszlám művelődéstörténetét. 1962-ben megjelent Az arab irodalom története c. könyve, melyben végigveszi az arab irodalom korszakait az ókortól napjainkig, és amelyben fény derül nagy kortársköltőkkel, írókkal való szoros, baráti kapcsolataira.

1948-ban sikerült helyreállítnia a magyar lótenyésztést. Érdemeiért díszoklevelet kapott, a kormány is kitűntette. „Én vagyok az egyetlen egyetemi tanár, aki lótenyésztési érdemeiért kapott díszoklevelet.” „Gyerekkorom óta lovagoltam, nekem saját lovam sohase volt, de mindig rendelkezésemre álltak lovak. Több versenyben is részt vettem. Nekem testgyakorlásként szükségem volt valami sportra. 77 éves koromban vettem részt utoljára lóversenyen.”

1966-ban megjelent Kelet fényei felé című szintén nagy sikert aratott és négy kiadást megért könyvében az 1955-től ’65-ig terjedő időszak utazásairól számol be. A Kairói Tudományos Akadémia, az alexandriai, a kairói, a damaszkuszi és nyolc indiai egyetem meghívását elfogadva 71 évesen vágott neki egykori tanítványával és egyben második feleségével Kajári Katóval (1903-’91) a fárasztó utazásnak, hogy előadásokat tarthasson az iszlám művelődéstörténetéről angol és arab nyelven. 1957. december 30-án került sor székfoglaló beszédére a Kairói Tudományos Akadémián. Egyiptomban nem csak író barátai fogadták nagy szeretettel; tiszteletére „Germanus-hetet” rendeztek, arab nyelvű előadásaival nagy sikert aratott. Dina, jordán királyné a Kairóhoz közeli meádi lakosztályában, Talál szaúdi herceg, pedig modern, dúsgazdagon felszerelt lakóbárkáján fogadta Germanust. Újra bejárta India nagyvárosait (Bombay, Delhi, Aligarch, Patna, Agra, Hydarabad, Calcutta, Lucknow, Santiniketan) felelevenítve fiatalkori élményeit. Elfogadta Dzsavaharlal Nehru, India akkori miniszterelnökének, Indira Ghandi apjának meghívását. Tanúja az iszlám országok gyors ütemű fejlődésének, társadalmi átalakulásának. 1961 februárjában, meghívásra előadásokat tartott Marokkóban a fezi, rabatti, casablancai egyetemeken. 1962-ben Bagdadba utazott az akadémia székfoglalójára. Az iszlám története Magyarországon volt az előadásának tárgya. Meghívták az iraki főváros alapításának 1200. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású ünnepség sorozatra. A meghívó:

"Irak nagyvezíre, Abdul Karim Kászim miniszterelnök úr,

a nemzeti erők legfőbb parancsnoka, meghívja

uraságod kedves feleségét Bagdadba,

hogy Önnel együtt részt vegyen az ünnepségeken.”

1964 februárjában az Egyesült Arab Köztársaság (Egyiptom és Szíria uniója) kormánya felkérte, hogy tartson előadásokat a felújított Azhar mecsetiskola fennállásának 1000. évfordulója alkalmából.

1965. március 15.-én váratlanul szaúdi követ érkezett Budapestre Germanusékhoz. A szaúdi Fejszál király, a szaúdi kormány feje az egész arab világ által elismert orientalista tudóst Mekkában várta, a zarándoklat alkalmából összehívott nagyszabású iszlámkonferenciára, ahová a mohamedán világ legkiemelkedőbb tudósai voltak hivatalosak. A meghívást természetesen elfogadta. Ekkor tett harmadszor is zarándoklatot immár a muzulmán hitre tért (1958) felségével (Aisha) a Kábánál: Szokás szerint hétszer kell körüljárni a szentélyt, majd ugyancsak hétszer végigfutni a Szába és Márva dombok közt, Ibn Szaúd díszes oszlopsora árnyékában; mindezt mezítláb, tűzforró márványlapokon, száz meg százezer zarándok sodrásában. Germanus számára ez iszonyú megpróbáltatás volt túl a nyolcvanadik évén.

Életében mindig jó egészségnek örvendett, ennek köszönhette alkotóerejét és hosszú életét. Gyermekkorában alacsony, vézna kis fiú volt, mindig csúfolták ezért. Talán pont emiatt választott olyan sportokat magának, amelyekben megmutathatta ügyességét, gyorsaságát, küzdeni tudását, kitartását, olyan sportokat, amelyek a test és a jellem erőpróbái. Ilyenek voltak a vívás, az ökölvívás, az úszás, de legfőképpen a lovaglás. Fiatal tanár korában Angliában részt vett falkavadászatokon, ekkor tanult meg lovagolni. Törökországot is lóháton járta be, miután kiutasították Isztambulból az ifjútörök forradalmárokkal való kapcsolatai miatt. Második zarándokútján is arab telivérekkel vágtatott a sivatagokon át. Lovagolt versenyeken, vadásztokon, cirkuszban. Egészen 81 éves koráig lovagolt. "Vívni az olasz vívóbajnoktól, Peregrinitől tanult. A vágások helyeit szégyellve, kapkodva, gyorsan öltözött, hogy senki ne vegye észre -szerinte- ügyetlensége jeleit. A bokszolás nyomait azonban nem lehetett takargatni. Egy reggel a Keleti Akadémiára zöld aláfutásos, duzzadt szemmel ment be. Kunos Ignác igazgató, aki szerette a fiatal Gemanust és sok török szöveg megfejtését bízta rá, fejét csóválta. - De kolléga úr, így nem lehet órákra bejönni! -mondta a jóval idősebb, de joviális tanár kedvesen intő hangján. -De igazgató úr, én tegnap kiütöttem az ellenfelemet! -felelte Germanus." Mindig fürgén lépdelt, életerős és üde volt. Bár 1956 augusztusában súlyos műtéten esett át, néhány hét elteltével újult erővel vágott neki Egyiptomnak, hogy jelen legyen a Kairói Tudományos Akadémia székfoglalóján. 1973. augusztus 20-án érte az első infarktus. Két hónap elteltével ismét teljesen felépült, és orvosi felügyelet mellett újra munkához látott. 89. születésnapján a Fővárosi Állat és Növénykert igazgatója egy kis oroszlánkölyökkel (neve Zambia) lepte meg, 90. születésnapján pedig az ELTE a Káldy-Nagy Gyula szerkesztette, a The Muslim East Studies in Honour of Julius Germanus című, magyar és külföldi orientalisták, történészek tanulmányait tartalmazó, illusztrált, ünnepi kiadványával köszöntötte. "Állandó félelemben éltem [felesége], de mindig boldogan. Hiszen velem és mellettem volt, szelleme teljében, dolgozva, dupla szemüveggel és nagyítóval, de teljes „szabadsággal”. És nem akartuk elfogadni, hogy a szellem a hanyatló test foglya.”

Egészen 1979-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. „Két nap választotta el 95. születésnapjától. Egy kívánsága volt, hogy megérje Az arab irodalom története harmadik kiadását. Kívánsága teljesült. A gyors tempóban kinyomott első nyomdai példányt még kezébe vehette.” Angliából postán megkapta a kedves tanáráról, Vámbéry Árminról szóló angol nyelvű kiadványt is, melyhez tucatnyi anyagot küldött. Halál előtt két nappal éjjel hirtelen megszólalt a régi hangján: „Üzenni akarok! Üzenni akarok!” Kórházi ágyán felesége jegyezte fel utolsó szavait: „Hitem, hogy a világegyetemet erkölcsi erő hozta létre, és az önzetlen szeretet tartja fenn. Szépség és jóság az emberi élet célja. Ez a meggyőződés vezérelt egész életemben, és az a kívánság, hogy a nagy szellem árnyékában jobblétre szenderülve pihenjek meg. A szeretet az élet célja, nem a gyűlölet és a kapzsiság. Életem egyetlen zavartalan boldogsága Katókám volt, az én ihletem. Hálával és szeretettel halok meg, és a túlvilágon várom őt, a nagy szellemek árnyékában. Ott fogok pihenni. Mert az esztétika és etika, a művészet és a jóság az erő, és nem gyűlölet. A halál végső jutalom egy bűntelen élet után, amelyben senkinek nem ártottam. Mindenkin segíteni akartam. A szellem és az igazság érvényesítése az ember kötelessége. A szépséget és a jóságot az emberek társaik javára fordítják. Minden tudomány, ha igaz, hasznos. Az emberi élet célja nem a karrier, hanem a családi boldogság. Mindig a közre, embertársaimra gondoltam, sohasem voltam karrierista. Folytattam tanáraim munkáját, szeretettel és kegyelettel gondolok reájuk…” „Ez volt utolsó üzenete. Utána fáradtan elhallgatott. Reggel már nem beszélt folyamatosan, csak olykor szólalt meg. November 6-án, születésnapján ellepték a táviratok, levelek, és köszöntötték személyesen a Külügyminisztérium és az Oktatásügyi Minisztérium képviselői. És öt órával később – november 7-én hajnalban – elment közülünk örökre. És azóta? Papír, írás dokumentum! Elárvult otthon. Elárvult könyvtár. Elárvult tanítványok itthon és szerte a világban. És ha csak egy emberrel is, de árvább Magyarország. Egy nagyon hűséges fia ment el a nagy Csönd felé. És soha-soha már nem jön vissza többé Keletről…”/Germanusné Kajári Kató, Kelet vándora/. Germanus Gyula 1979. november 7-én hunyt el egy nappal lépve be 96. évébe.

A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra. 1979. november 19-én a mohamedán szertartású temetésén jelen voltak a magyar tudományos közélet jelentős személyiségei, arab országok diplomáciai képviselői. Sírja a mohamedánoknál szokásos, turbánt jelképező fejdísszel ellátott oszlop, melyen a Korán első sorai (fátiha) olvashatók.

„Germanus Gyula sírjánál: Muzulmán sírt nagyon nehéz találni európai országokban. Ennek az oka az, hogy a vendégmunkásként vagy egyetemistaként ideérkező muszlimok olyan biztosítást kötnek, amely szerint haláluk után földi maradványaikat a biztosító cég hazaszállítja. Budapesten, a Farkasréti temetőben azonban van egy sémita jelekkel írt kő, amely a nagy iszlámkutató Germanus Gyula sírját rejti. Vajon miért nincsenek rajta sohasem virágok, vajon hogy történt a temetés, …”/Pásztor Zoltán, Petőfi Rádió/. Ma a sírja, mely a temető legrégibb, 17. parcellájában kapott helyet, elhagyatott, talán senki nem is gondozza, de a fehér kövön tisztán olvasható a fekete írás:

Hadzsi Abdul Karim Dr. Germanus Gyula keletkutató.

Arab neve jól ismert, de volt török írói álneve is: Nedsib Fikri. Csak a hozzá legközelebb állók, így felesége gyakran török becenevén Baba Efendinek (atyámuram) szólították.

Germanus Gyulának sohasem született gyermeke; első feleségének, Hajnóczy Rózsának ugyanis nem lehetett gyereke. Az "örökbefogadásra" is gondolt a házaspár. Germanus sokszor és szívesen töltötte szünidejét a hangulatos, festői, szepességi kis városban, Lőcsén. A Szepesség volt édesanyja szülőhelye és innen erednek a Hajnóczy család gyökerei is. Hajnóczy Rózsa szülei a főtéren egy majd ötszáz éves lábasházban laktak akkoriban; az apja, Hajnóczy József a város evangélikus iskolájának köztiszteletben álló igazgatója volt. Germanusék nemegyszer akarták magukkal vinni Pestre a Hajnóczy-ház cselédjének tizenéves lányát, Katókát; de persze ő nem akarta otthagyni, és felcserélni az ismeretlenre az édesanyját. Ez a szlovák kislány, Katarina Liščaková ma is ott él Lőcsén, 84 éves (szül. 1919); így emlékezik: „Professzor Germanus, bár ő volt zsidó, sokszor, szinte minden nap (a misén) a katolikus templomban muzsikált (hegedült), nagyon szeretett hegedülni és nagyon szépen hegült. Ő volt nagyon jó hozzám, meg mindenkihez, az emberek tisztelték. A pap nagyon szívesen beszélgetett vele. Ő járt Indiában a Rózsi nénivel....”

Tudományos munkásságának elismerése Magyarországon és a nagyvilágban: 1952-ben a nyelvészeti tudományok kandidátusa, majd 1958-ban a nyelvészeti tudományok doktora. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Bizottságának, valamint a Kőrösi Csoma Társaságnak. A Közép-Ázsia Kutatására Alakult Nemzetközi Bizottság, a Német Keleti Társaság és a Magyar Turáni Társaság tiszteltbeli titkára. Halálakor már tíz arab akadémia tiszteletbeli tagja volt; köztük a kairói (1956), bagdadi (1962), damaszkuszi (1966), ammani (Jordánia,1978) Tudományos Akadémiának. Tagja az egyiptomi arab akadémia néhány(tíz?) fős arab szótárbizottságának, melynek célja a világnyelvekből átvett idegen szavak arab nyelvre való átültetése, az új kifejezések elterjesztése és a nagy, 1 millió szavas arab szótár megalkotása. Továbbá tagjai közé választja a Magyar Írók Szövetsége, az Arab Írók Szövetsége (1957), a római Accademia del Mediterraneo (1952), az Accademia Leonardo da Vinci (1973), a londoni Institute for Cultural Research és a delhi Indian Institute of Islamic Studies (1973). Az UNESCO tagja. Munkái rendszeresen jelentek meg a Budapesti Szemle, Nagyvilág és a Keleti Szemle hasábjain. Számos arab egyetemen, Londonban, Oxfordban, Helsinkiben és éveken keresztül a bécsi rádióban is tartott előadásokat. Számos dolgozata látott napvilágot az Islamic Culture számaiban, mely az iszlamológia egyik legismertebb, legszínvonalasabb folyóirata.

Örökébe lépő tanszéki utóda, Czeglédy Károly professzor így emlékezik meg róla: „egyre jobban behatolt a mohamedán teológia és általában a mohamedán gondolkodás rejtelmeibe… az iszlámot kritikailag is szemlélte, nagy hatású tanára lett a modern iszlámkutatásnak. Tanítványai közül többen maguk is ismert tudósokká váltak és sokszor tettek tanúbizonyságot arról, hogy mit jelentett számukra Germanus Gyula tanítása… Germanus Gyula először adott részletes képet az arab irodalomról Magyarországon, tudósoknak és laikusoknak egyaránt… bízvást elmondhatjuk, hogy tudósi és professzori működése a magyar arabisztika történetében rendkívüli jelentőségű. Munkásságát Keleten és Nyugaton egyaránt értékelték.” Lokesh Chandra indiai tudós ekképpen méltányolja: „A magyar orientalisták közül egész Indiában és számomra is jól ismert név Germanus Gyuláé, aki a mi világunkat először ismertette meg az iszlám és általában a vallás tanulmányozásának kritikai módszerével, és először juttatta az indiai mohamedán kutatókat olyan felismerésekhez, amelyek megteremtették a mohamedán gondolkodás ottani, haladó irányzatának alapjait.” Mahmúd Tejmúrt idézve „Germanus professzor hosszú utazásai során mélyebbre hatolt az iszlám kultúrájában, mint bármely elődje. Tudományos feszültsége mellet nem tévesztette szem elől a gyakorlati élet követelményeit… Mi, arab nyelvű népek, tisztelettel, csodálattal és szeretettel igyekszünk némileg viszonozni azokat a nagy szolgálatokat, amelyeket kultúránknak és népünknek tett. Egyedüli európai tagja a kairói, a bagdadi és a damaszkuszi tudományos akadémiáknak és ezek büszkesége.” „Germanus nem a dolgozószoba csendjében alkotó szobatudós volt, hanem nagy felfedező-utazó elődeinek, Kőrösi Csomának, Vámbérynek szellemi örököse, munkájuk folytatója, akit elsősorban a tudományban rejlő kaland vonzott: sokoldalú érdeklődésű orientalista, aki az iszlám világában éppúgy otthon volt, mint a török vagy indiai történelemben és kultúrában. Belülről, a valóságban akarta megismerni a Keletet és népeit, hogy velük azonosulva, de ugyanakkor az európai racionalizmus és korszerű tudományosság eszközeivel világítsa meg számunkra e különös és ismeretlen világot.”

Végül felesége szavait felelevenítve: ,,Maradhatott volna Angliában, hiszen nyelvtudása és speciális mélyreható orientalisztikai ismeretei lehetővé tették volna, hogy képzettségének megfelelő álláshoz jusson. Ám ő hazajött Magyarországra. Nem volt olyan kísértés életében, sem anyagi, sem érzelmi, hogy elhagyta volna hazáját”. "A könyvtár, e páratlan gyűjtemény - ma az Magyar Tudományos Akadémia birtokában -, de amelynek minden könyvét szinte "megtanulta". Bármiről lehetett szó, keze pontosan eltalálta a helyet, kivette a könyvet, és felütötte azt az oldalt, ahol egy mondattal igazolta beszéd közben elhangzott tudományos állításait." "Mint tudós nem vagyok hivatva bemutatni: ime, könyvei, életműve. És Kelet legnagyobbjai, tudósok, tudományos intézetek, egyetemek meghívásai, akadémiák sora. Mesterüknek tartották Hydarabadtól Princetonig, Egyiptomtól Bostonig, Oxfordig, Párizsig, Bécsig. És az arab világ minden országa - és India! [...] Sem vagyont, sem hasznot nem ismert. Csak szolgálatot. Kelet-Nyugat hídjaként szolgálta a tudományt és az emberi összetartozást."

Germanus Gyula rendkívül büszkén beszélt világszerte ismert nagynevű emberekkel való találkozásairól. "Megfordultam szegény emberek házaiban, beduinok sátraiban is, s ha a sors akarta, fejedelmek is fogadtak vendégül. [...] A török szultán, Mohamed Resat külön kihallgatáson fogadott, mert én voltam az egyetlen külföldi, akivel törökül tudott beszélni. Fogadott Enver pasa hadügyminiszter. 1934-ben Abul-Aziz Ibn Szaúd, a Szaúd-dinasztia megalapítója látott vendégül. Indiában kapcsolatba kerültem Motilál Nehruval, majd fiával, Dzsaváhárlal miniszterelnökkel, Radhakrisnan indiai államelnökkel, a perzsa sahhal, és az író Nazim Hikmettel, aki később jó barátom lett." Ismerőse volt Stein Aurél, Gandhi, Kishen Pershad maharadzsa, Zakir Huszein, Ata Türk, Táhá Huszein, Tagore, Lawrence ezredes, Gamal Nasszer egyiptomi elnöke és Fejszál király. „Oslóban 1933-ban fogadott VII. Haakon norvég király és néhány évvel ezelőtt Pesten a perzsa sah.” Az egyik legjobb barátja a szintén neves, kortárs keletkutató Baktay Ervin volt. Rendkívül sokat utazott: „Európa minden országát ismertem és laktam Norvégiában, Svédországban, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, Spanyolországban, Németország városai mind meghitt ismerőseim. De Olaszország földje, levegője és népe szívemhez nőtt. Hetekig utazgattunk keresztül-kasul városain, és felkerestük az eldugott festői falvakat, ahol eredeti tisztaságban él az olasz népi lélek.” Tanult Ausztriában, Törökországban, Nagy-Britanniában, Németországban később előadásokat tartott Egyiptomban, Irakban, Marokkóban, Algériában, Szíriában, Finnországban. Bulgária, India, Szaúd-Arábia, Líbia minden táját bejárta, „Majdnem minden télen Kairóban és Damaszkuszban vagyok, ahol, mint az Akadémia tagja, előadásokat tartok és a szótár-bizottság munkájában is részt veszek." Nyelvtudása sem lebecsülendő. A németet, a franciát szinte anyanyelvként hozta magával, és természetesen a latinnal, göröggel is boldogulnia kellett, ha tovább akart tanulni (a századelőn az ógörög volt a latin mellet a másik klasszikus nyelv, mely elsajátítása alapkövetelmény volt a középiskolai oktatásban). "Édesanyám és rokonai, mint Szepes megyeiek, csak németül beszéltek. De magyar érzelműek voltak. [...] Én is büszkén vallottam magamat magyarnak, pedig az első nyelv, amit beszéltem, a német volt." "A magyar történelem török hódoltsági korát akkor főképpen nyugati magyar források alapján írták meg. Mint szólnak erről a döntő jelentőségű korról a török írók? - kérdeztem magamban. Ez a kérdés napokig kínozott, míg végre egy könyvesbolt kirakatában megláttam Pröhle Vilmos Kis török nyelvtan könyvét. Ára 30 krajcár. Éppen 30 krajcár volt egész vagyonom Megvettem, és már aznap neki láttam a tanulásnak. Azt hittem, hogy egy ilyen, világot verő vitézi nép nyelve úgy hangzik, mint az üstdob és a kürt, harsog, mint a fergeteg. Elcsodálkoztam. Hiszen olyan, mint a madárcsicsergés, olyan, mint a hárfa pengetése, és olyan sok bölcs közmondást adott az emberiségnek. It ürür, kervan gecser - a kutya ugat, de a karaván halad. [...] Hogyhogy nem lehet ezt a gyönyörű nyelvet néhány hónap alatt megtanulni? Igaz, hogy 128 igealakja van, de olyan szabályos és átlátszó, hogy öröm volt vele nyelvemet begyakorolni. Az irodalmi török nyelv azonban nagyon gazdag, mert telis-tele van perzsa és arab elemekkel. Pillanatra meghökkentem, de aztán összeszorítottam a fogamat. El kell olvasnom a török krónikaírók forrásait, meg kell tanulnom a török irodalmi nyelvet!" "Mikor egyetemre kerültem, már folyékonyan olvastam törökül, és kissé tudtam perzsául, de sokkal kevésbé arabul." Egyetemi évei alatt tökéletesítette török tudását, jól megtanult perzsául, azeriül. Német, angol, török nyelvkönyveket, szószedeteket szerkesztett; olaszul, franciául publikált. Értett spanyolul és jártas volt a szláv nyelvekben is. Mivel több évig élt Skandináviában ezeken a nyelveken sem lehetett eladni. Azonban szakterülete az iszlamológia, amihez kulcsfontosságú volt az írott klasszikus arab nyelv és számtalan, a történelmi arab birodalmak terjedése révén kifejlődött, az írottól gyakran merőben eltérő beszélt dialektus ismerete. Nyolcvanhat éves korában már azzal büszkélkedett, hogy közel hatvan arab nyelvjárást ismer és lektorál. „… csupán az arab nyelvvel voltak nehézségeim, és ismétlem, annak ellenére, hogy már 65 éve tanulok arabul, és bár a kairói, a bagdadi és a damaszkuszi tudományos akadémia tagjává választott – még ma is vannak. Még mindig tanulok. Mert az arab nyelv olyan, mint egy tenger, amelynek van kezdete, de nincs vége.” Arabra fordította Arany Jánost, Petőfi Sándort, József Attilát, Tompa Mihályt, Ady Endrét. Élete főműveként megjelentette Madách Imrének Az ember tragédiáját arabul. -Ahogy Kardos István mondta volt, Germanus azon kevesek közé tartozik, akik mérhetetlen gazdag életet éltek.

Néhány rádiós és televíziós riportfelvétel lelhető fel a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, a MAFILM és egyes könyvtárak archívumában. A rádiótól bárki kikérheti kópián a régi Germanus-felvételeket. Ezek közül ad ízelítőt a Magyar Rádió honlapján található rövid, alig négy perces riportrészlet. A filmfelvételekkel nem ilyen könnyű a dolog. A Magyar Televízióhoz írásos kérvénnyel kell fordulnunk és jó néhány hét mire visszejeleznek. Ezután megrendelőlapot küldenek, amit ugyancsak postai úton kell visszajutattni. Az áraik nem túl pénztárca-kímélőek. Három filmfelvételről lehet tudni, amelyen Germanus Gyula szerepel.

A második világháború után a lovak iránti szeretete volt az oka, hogy kezébe vette a dolgokat és rehabilitálta a magyar lósportot, ezért kitüntetést is kapott. A kitüntetés, és a közbenjárások eredményeképpen sikerült hazahozatni külföldről az elkobzott bugaci ménes 160 paripáját. Ezt megünneplendő, nagyszabású mátrai díszvadászatot rendeztek. Germanus volt, aki Gyöngyös a háború nyomait még ki nem hevert utcáin plakátokat ragasztotta a díszbemutatóra való meghívásként. Maga szervezte a Laci-konyhákat is az akadályverseny befutóhelyein. A MAFILM archívumában talán még ma is megtalálható egy a ’40-es években készült celluloidtekercs, melyen a vadászkopók és díszes tömeg kísérte, 100-150 lóból álló lovascsoport, élén Germanus professzorral megindul a Mátra lejtőin.

A második felvétel már az MTV stúdiójában készült, és 1963. november 30-án sugározták. Címe: Tudós az 1001 éjszaka földjén; 27 perc terjedelmű. Ez a felvétel megtalálható és levetíttethető az Országos Széchényi Könyvtárban. Utoljára 1971-ben készült televíziós riportfilm Germanusról. A Kardos István rendezte nagysikerű a Magyar Tudósok és Nobel-díjasok címmel sugárzott riportsorozat keretében Gál Jolán kérdéseire felelt az idősödő tudós. A riport szövege teljes terjedelemben olvasható a riportsorozat alapján megjelent könyvben: Sokszemközt-tudósokkal Kardos István tévésorozata, MRT-Minerva Kiadó, Budapest, 1974.

Egy további adalék Germanus életrajzához, ha bepillantást nyerünk Almásy László népbírósági perének részleteibe. Almásy László Ede (1895-1951) néhány éve világszerte ismert, sokak számára Michael Ondaatje: Az Angol beteg (The English patient) című könyve alapján rendezett film főhőseként. A többszörös Oscar-díjas alkotás néhány részlettől eltekintve teljesen hamis képet ad a néhai -talán nem túlzás kijelenteni- polihisztorról. Almásy fiatal korától a technika szerelmese; már tizenévesen vezet autót, motort, sőt a maga készítette repülőgépét is. Mindkét világháborúban repülős tisztként (később főhadnagy) szolgál. Kiváló térképészeti, műszaki és nyomolvasási ismeretei, valamint a legnehezebb terepeken való túlélőképessége miatt nélkülözhetetlen a harctéren. Békeidőben pedig a Szahara kutatására szánja minden idejét, utolsó filléreit. Először szervez autós-repülős expedíciókat a Líbiai-sivatag feltérképezésére, és felkutatja ismeretlen, vagy elfeledett vádijait, vízlelőhelyeit. Évszázados iratok nyomán és beduinok elbeszéléseiből merítve megleli Zarzura legendás elfeledett oázisát a Gilf Kebir fennsík belsejében. Életművét megkoronázandó az 1930-as évek derekán rábukkan a Gilf Kebir eldugott völgyében, a Vádi Szúra (Képek-völgye) barlangjaiban az őskor emberének 15’000 éves falfestményeire. A következő évek módszeres kutató munkája során közel 600 újabb, különböző korú, stílusú festményt talál Uweinát hegyeinek hasadékaiban és a Gilf-platónál; köztük a méltán híres „sivatagi úszó ember” barlangját, amely első bizonyítéka az évezredek során a Szaharában végbement klímaváltozásnak. Az Almásy által kutatott területek mind a mai napig nehezen megközelíthetők egyrészt a mostoha terepviszonyok, az irdatlan távolságok miatt, másrészt pedig, mert az azóta háborús határövezetté nyilvánított területek második világháborús aknamezők tucatjait rejtik.

Germanus professzor még olyan érzelmi vívódások közepette sem, mint feleségének elvesztése és a fenyegető zsidóüldözés, nem hagyta figyelmen kívül barátait, önzetlenül segített, ha tudott. Így történt ez 1946-ban Almásy László perén. Germanus tudott Almásy úttörőnek számító sivatagi tevékenységéről; nagyra becsülte hat nyelven beszélő, az arab világért rajongó, a beduinok szokásait ismerő „tudós-kutató”- társát. Először Kairóban ismerkedtek össze az 1930-as évek elején, de hónapokkal később újra találkoztak, amikor Germanusék kocsija bedöglött a sivatagban egy szaharai kirándulás során. A mentőexpedíciót Almásy vezette.

Almásyt a Budapesti Népbíróság 1946. november 16-án perbe fogta népellenes cselekedetek vádjával a második világháborúban, az afrikai hadszíntéren végzett titkos küldetései, illetve a sivatagi tevékenységéről szóló Rommel seregénél Líbiában (1943, Stádium) című könyve ürügyén. A vádirat szerint Almásy önként vállalt szolgálatot Rommelnél és náci kém volt, holott tudvalevő, hogy 1944-ben lakásán zsidókat bújtatott a nyilasok elől. Mellesleg az ügyész bizonyítékként úgy vette igénybe a Rommel seregénél Líbiában c. könyvet, hogy azt nem is olvasta el. A per előtti meghurcolás, a Markó utcai raboskodás hónapokig tartott. Külföldi barátai, támogatói többször elküldték a váltságdíjat, de hiába. A honi ismerősök közül a terror légkörében viszont csak kevesen mertek mellé állni tanúvallomásukkal. Még idegenbe került családtagjaira, befolyásos rokonaira és legközelebbi barátaira sem számíthatott. A szomszédok, a régi ismerősök közül néhányan jobbnak látták menteni a saját bőrüket, sőt rosszindulatból, mondvacsinált ürüggyel még fel is jelentették, olajat öntve a tűzre. Még az a család is feljelentette, melynek rendelkezésére bocsátotta a lakását, mivel az övékét bombatalált érte. Így 1945 március–júniusban a magyar rendőrség háromszor tartóztatta le. Almásy megszenvedte előbb a szombathelyi AVO, majd a Nádor utcai katonapolitikai osztály kínvallatását. „Egyetlen ember állt ki mellette. Germanus Gyula, a zsidó származású, mohamedán hitre tért, világhírű orientalista tudós.” Germanus Almásy unokahúgától értesült a történtekről; azonnal tanúnak jelentkezett. Miután elutasították kérelmét, Germanus professzor felkereste egyik egykori diákját a Keleti Akadémiáról, Rákosi Mátyást. Rákosi utasította az ügyészt, hogy Germanus tanúként szerepeljen. A Népbíróság úgy értelmezte Germanus vallomását, mint Rákosi személyes véleményét. Almásyt 1946. november 23-án felmentették, de ezzel korán sem volt vége a megpróbáltatásoknak…

Nemcsak Rákosi volt Germanus professzor egyedüli közismert tanítványa. Az ELTE-n két évig az ő padjait koptatta Antall József is, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök. „Az életmű egésze tiszteletet parancsol, az esszéíró és elbűvölő előadó szövegében azonban gyakran feloldódott, láthatatlanná vált a szigorúbb tudomány. Széles körű és bőven áradó irodalmi munkásságában bizonyára megtalálható az a tudományos matéria, amelynek a kialakult követelményrendszerhez alkalmazkodó összegzésével megalkothatta volna a nagy tudományos szintézist. Életművéből ez a „nagy” mű azonban hiányzik.” /Antall József/.

Jelenleg a Magyar Földrajzi Múzeum (2030 Érd, Budai út 4.) birtokában van teljes tudományos hagyatéka. Nevét a Margit híd budai lábánál elterülő park is őrzi, szobrát 1987-ben avatták. Magyarországon működik egy, az ő közreműködése révén létrejött, kis létszámú, nem fundamentalista irányzatot követő moszlim közösség, a Magyar Iszlám Közösség, amelynek egyben első főmuftija is ő volt. Germanus évtizedekig küzdött az első budai pasa, Gül Baba türbéjének restaurálásáért, környezetének rendezéséért. A harcos bektasi rend nagy tiszteletnek örvendő dervisének emelt síremlék ma ismét régi fényében pompázik. Ez a Rózsadombi emlékmű az egyetlen mohamedán zarándokhely a nyugati kultúrvilágában.

Salem o lejkum - béke legyen Vele Seikh Hadzsi Abdul-Karim Julius Germanus!

Ahmed Zaki Abu sádi:

ÖRÖK SZERELEM

Nincs hatalom, mely eltéphetne tőled

szívemben annyi izzó vágy remeg;

a Mindenséget betölti a lelked

s nekem is csókod adta létemet.

Szerelmem, én már bárhová is kerüljek,

csak egy a vágyam, te és újra te,

S, ha porrá válok sem enyészek el, mert

bennem van arcod emlékezete.

/arabból fordította Germanus Gyula/

Tucatnyi könyv és számtalan publikáció őrzi munkásságát. Nem egy ismertebb külföldön, mint idehaza. Néhány munkáját csak töredékben, vagy egyáltalán nem adták ki (pl. Az oszmán állam megalakulása, melynek megjelent része A török forradalom). A régebbi, 1950 előtt megjelent könyvei, tanulmányai egyre kevésbé hozzáférhetők. Néhány megsárgult, fesledező kötetet (pl. Turán, India világossága, az angol nyelvkönyve, A föld és a faj hatása a történelemben, stb.) őriz ugyan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár, de ezek is csak ideig óráig kűzdhetnek az idö vasfogával

Malomfalvi Szász Àgnes