Rózsa-Flores Eduardo: Szokásos ultra-nemzeti és fasisztoid szösszeneteim és egy picivel több

.
Ugat a törpe

„Az egész történelmünk nem igaz, Petőfi nem szavalta a Nemzeti dalt...”

Tudom, ki volt Petőfi Sándor.
Tudom, mi a Nemzeti dal. Ismerem minden szavat, minden sorát.
Valami selypítő törpe rémlik nekem valahonnan... Az mondta volna ki a fenti alagsori baromságot. Ja, selypít és törpe. Érthető. Kompenzálásnak nevezi ezt a szaktudomány.
Fenébe, hogy nem jut eszembe a neve… Ki is az? Ha valaki tudja, nehogy megírja nekem, sem a szerkesztőségnek. Maradjon csak a neve homályban. Oda tartozik.

Ui.: Ha olvassa, akiről szó van, most írtam fel a falra, hogy „Hujje törpe tivadar”.

Gáza

Csirkegyilkos cionisták!
Megtudtam: a kiemelt, stratégiai célpontok közül Gázában a cionisták kijelöltek előbb, majd elpusztítottak jó néhány csirkefarmot. Hogy dögöljenek éhen a palesztinok a blokádtól és a belső élelmiszer-termelő kapacitás elpusztítása után.
Szép, humánus, liberális, demokratikus stb.
Ja, katonai szempontból teljesen igazolható stratégia. Mondják. Már hallom is.
Marad már többször kijelentett álláspontom: a cionisták rohadt nácik.
És punktum!

Cigányok itt és ott

Horvátországban azért nem szeretik őket – többek között –, mert 91-ben a Drávaszögbe betörő rác martalóc bandák után ők is beosonva kirabolták és elpusztították, amit előbbiek otthagytak maradéknak… mint a dögkeselyűk. Hát ezért nem szeretik őket ottan.

Koszovóban (jobban mondva: Koszovában) hasonló a helyzet velük… vagy talán egy kicsit durvább. Mert mikor a rác martalócok ottani gyilkoló-pusztító kampánya elől menekülve több százezer albán elindult úttalan utakon, télnek közepén az életet, a menekülést keresve a szomszédos országokba, a dél-rácországi és a helybeli cigányok szétrabolták a tartományt.

A NATO-légicsapás után a rácok jobbnak látták elfutni, és hátrahagyni a „szent és ősi szerb földet”. És hátramaradtak a gyalogos, talpas cigányok…

Én is szétverném a fejét annak, aki beköltözik a házamba, az ágyamba befekszik, papucsomat viseli, és ott is találom, mikor visszatérek a kényszeredett távollét után.

Aki az ellenkezőjét mondja-írja, beteg vagy fizetett bértollnok.

Hogy miért nem szeretik őket Itáliában, Spanyolországban? Mert nyíltan nem szeretik őket ottan sem, kérem, és azért van ez így, mert közülük nagyon sokan lopnak, csalnak, hazudnak és… gyilkolnak. Ottan is, kérem.

Valaki megírta nekem pár napja, hogy sok menedékkérőnek el kell hagynia az országot. Magyarországot. Sok kínainak is mennie kell. Az afgánok maradhatnak. Viszont felháborodtak a koszovai cigányok, hogy nekik is menniük kell. Vissza. Oda, ahonnan sikerült nagy nehezen elfutniuk. Mint mondták, Koszovában kinyírják őket.

Azt is írták nekem: mondják a cigányok a magyarországi táborokban, hogy a többiek Romániába menekültek anno, és most nekik is haza kell térniük. Hmm. Úgy tűnik, brüsszeli döntés van az ügyek mögött. Humánus biztosan. Gondolom én.

Azt is gondolom, sőt tudom, mi lesz ezekkel, ha beteszik a lábukat az általuk is szétrabolt Koszovába.

Írtam fentebb, az elején. Hogy miért.

Juhász

Egyik fiatalabb barátommal, közösen írtunk egy anyagot a szoci politikus maffiózóról.
Meg is jelent pár helyen a neten. Mesék a farkasbőrbe bújt Juhászról. Ez a címe.
Arról írunk, hogy:

Juhász Gábor a magyar politikai élet gyöngyszeme. Talán kevés olyan politikus reprezentálja olyan jól a mai közélet sárban fetrengő moralitását, és a nép nyakán teli talppal ugrándozó politikai „elit” jólétben tobzódó egészét, mint Juhász.

Ő volt az, aki a 2007. évi bátonyterenyei majálison kijelentette, hogy ,,lopnak a magyarok„, valamint a képviselő úr elmondása szerint megvalósult Petőfi nagy álma, hogy útlevél nélkül utazhassunk Erdélybe!

Megjegyzésünk csak annyi, hogy Petőfi idejében Erdély még Magyarország része volt, ezért nem kellett oda útlevél senkinek sem, tehát Petőfinek sem válhatott valóra semmilyen régi álma, hogy útlevél nélkül utazhasson Erdélyországba.

És ha már az útlevélnél tartunk... elővehetné a sajátját is Juhász elvtárs, és kereshetne magának egy új országot, mert ennek a népies, szegény és esetleg ezért „lopós”, ámde mégis büszke Magyarországnak bőven elege van belőle... és a többi, nem létező szakismeretekkel páváskodó elvtársából…

Írásunk apropóját az a ropogósan friss történet szolgáltatta, hogy a rendészeti államtitkár február elején sajtóbeszélgetésen ismertette az új jogszabályt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen. A február 1-jén hatályba lépett törvény olyan módosításokat tartalmaz, melyek szigorúbb büntetési tételeket állapítanak meg „a közrendet veszélyeztetőkkel szemben”, illetve új elkövetési magatartásokat is büntethetővé tesznek.

Fontos szigorítás, hogy több bűncselekménynek már az „előkészületi magatartása” is büntetendővé válik, tehát mostantól sok esetben nem is kell elkövetni a bűncselekményt, már az is elég a büntethetőséghez, ha valaki bizonyíthatóan készül rá. Vagyis, ha bárki tojással merészel hazamenni a reggeli vásárlásból egy tüntetés napján, azt gyorsított eljárásban, minimum százezer év szigorított életfogytiglani fegyházra ítélik, de hasonló büntetés jár a tömegpusztításra is alkalmas papírgalacsinok dobálásáért is.

Juhász államtitkár úr szerint azért kell ilyen szigorúra venni a szabályozást, hogy a tojásdobálás és az ahhoz hasonló cselekmények ne váljanak a közélet elfogadott részévé.

Ezzel pedig teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szigorítás valamennyi eleme mögött a szabad véleménynyilvánítás korlátozásának szándéka áll. Ezzel pedig meg is indult Magyarország a diktatúra irányába.

A büntető törvénykönyv kommunista diktatúrákban megszokott szintjére züllesztésében tehát automatikusan előtérbe kerül Juhász Gábor rendészeti államtitkár, akivel eddig méltatlanul keveset foglalkozott a radikális sajtó.

Érdemes az írást teljességében elolvasni. Keressék a neten! Az elkövetők: Ágoston Dániel és jómagam.

Gratulálok a „kuruc” Arkan-drukkereknek

Marhák és nemzetárulók… nem lehetnek mások ezek az önfeledten buzizó, cigányozó, mindent és mindenkit leleplező ökrök, akik a cigányok által elkövetett visszataszító – rohadék, mások pénzén és félelmein felturbózott kan cigányokról beszelünk ugyebár – veszprémi „sportocídium” után nekiálltak, izzadó tenyerüket összecsapva, tapsikolni az ún. „Arkan-csapatnak”.

Arkanról eddig is írtunk valamennyit, azaz csak annyit, amennyit megérdemelt, most is kár erre a degenerált, rác mészáros alfajra pazarolni a tintát, az időt egyáltalán.

Mi történik itten, kérem?

A fent említett, meg nem nevezett ökrök, merthogy névtelenségbe burkolózva (juj de bátrak!) fertőzik átlátszó buzizásukkal, cigányozásukkal és egyebekkel a virtuális teret, most nekiálltak dicsérni a magyar fajtát – legalábbis az elmúlt két évszázadban – legjobban, legerőszakosabban kínzó-mészárló rác-szerb alfajt.

Nem is vagyok rá kíváncsi, megkérdezték-e esetleg, mi a véleménye rácdicsőítő kampányukról délvidéki, horvátországi nemzettestvéreinknek… hülye kérdés vagy feltételezés is lenne a részemről.

Csak megjegyzem, és nem halkan, hallottak-e már a látens buzikról? Hát ezek azok, kérem! Akik buzit kiáltanak, nehogy esetleg valakiben felmerüljön: ők maguk azok… és hogy látens buzeránsságuk mögött is az áll, hogy ugye… kan cigány… börtön… jól tudjuk, mi történik ott (a zuhanyzóknál!)… na de a rácok hogy kerülnek a képbe? Ja… a kisfiú álmodik, sopánkodik, nyáladzik az állítólagos vagy annak esetleg látszó „erős és bátor” katonák után. Kijelentem: se erősek, se bátrak, se katonák nem voltak, futottak is rendesen, és mi utánuk, mikor erre volt lehetőségünk anno, a horvát honvédő háború idején.

Summa summarum: ezek a senkik, a kis férgek, akik sosem voltak katonák, akiknek remegne a lába egy kan cigány láttán, egy félhomályos pesti utcán vagy akárhol, most vért kiáltanak, tapsolnak idegen degenerált martalócoknak, merthogy állítólag jönnének ezek ide, Veszprém alá „rendet rakni”, „móresre tanítani” a kan cigányokat.

Pfuj, és még egyszer pfuj!

Ha ide jutottunk, és ha e néhány kripliből és süppedt mellűből álló társaság tapsikolásának vannak utánzói, helyeslői, esetleg követői, kik idegen tollakkal akarnak dicsekedni, és ha minden ebben is marad, és ki is merül ezzel az ún. magyar virtus, ahelyett, hogy mi magunk intézzük el azt, ami a mi dolgunk, és vállalván a következményeket, rendet rakjunk ott, ahol és ahogyan kell, akkor ennek a népnek uccu és fuss…

Marad a nemzet, mint már írtam, és mi néhányan, hogy őrizzük a lángot… és továbbadjuk, mikor majd a Magasságos és Egyetlen elrendeli, kinek, mit és hogyan kell cselekedni.

Ui.: És azzal se érveljenek, kérem, ami ízléstelen, mert csak a gyáva féreg ül és bámul az elsötétített páholyból: majd lesz rác, és lesz cigó hulla, és az nekünk milyen jó. Mert ennél undorítóbbat – még ha szillogizmusnak is látszik – nem tudok elképzelni.

És utoljára, de nem mellesleg, megsúgom: semmilyen rác, cigányoktól minket felmentő sereg nem lépi át a szégyenhatárt. Kamu. Smafu. Ál- és (nekem nem) rémhír.

A munkát nekünk kell elvégeznünk. Mert ez a tisztünk és lesz a dicsőségünk.

Még egy Che Guevará-s film

Benicio del Toro egyik kedvenc színészem volt mostanáig, hosszú a miértek sora, senkit nem untatnék nem szakfilmes véleményemmel.

Mostanáig, írom fentebb, mert nemrég láttam egy teljesen üres moziteremben azt a marhaságot, mit az exkedvenc főszereplésével összehoztak.

Undorító és förmedvény. Undorító, mert megint valakik lehúznak még egy bőrt erről a kikopott sztoriról, és zsebre vágnak majd pár milkót, merthogy még mindig van elég hasznos hülye szerte a világban, kik bekajálják a jótevő, krisztusi kinézetű, felszabadító partizán olcsó meséjét, akik megnézik-megveszik ezt a baromságot.

Förmedvény, mert hamis a történet, hazug, tehát aljas. És baromság, mert 40 évvel a szakállas-fegyveres dél-amerikai cirkusz után már nem lehet épeszű ember, ki csak átlagosan is tájékozott, aki elfogadná a kubai-szovjet szalonforradalmárok kreálta vörös mesét.

Akkor bocsátom majd meg del Torónak, ha átutalja a gázsiját a bolíviai özvegyasszonyoknak, kik férfijaikat vesztették el a kommunista kalandor – én fasiszta volnék, és kalandor is, csúnyábban hangzik, de én, köszönöm, jól alszom – bolíviai gyilkos bohóckodása során. Akkor bocsátom meg a színésznek, ha a pénzt átutalja a rokkant bolíviai katonáknak, akik hazájukat védték a kommunizmustól és egy idegen fegyveres intervenciótól.

Ha nem teszi?

Hmm. Jó kérdés. Ismervén magunkat, és tudván azt, hogy Istennek hála, merre forog végül is a történelem kereke: találunk megoldást.

Megjelent a KAPU 2009/02 számában
.

Megjelent a KAPU legfrissebb száma!!!

.
.

Rózsa-Flores Eduardo (valahonnan): És ha eljön az ideje az igazságnak…

.

1. Arról, hogy mi közünk van ahhoz, hol születtünk, és tehettünk-e arról, hol élünk

Direkt nem írom, „mik vagyunk”, mert itt a kérdés nem az. Mert a kérdés csak az lehet, hogy ha valahol megszülettünk, van-e közünk, tartozunk-e valamifajta felelősséggel a környezetünk iránt, van-e vajmi kötelezettségünk vagy akár jogunk beleszólni a dolgok folyásába… Sokszor a kérdés el sem hangzik. Csak helyzetek vannak. És az igazi kérdés az, mi milyen választ tudunk adni. Milyen magatartási mintát követünk az adott pillanatban. Milyen döntést-döntéseket hozunk.

Jaj annak, aki rossz döntést hoz. De a döntéseket így is, úgy is meg kell hozni. Az ítélőszék, bíróság kérdése az egy későbbi és vállalható dolog.

Amennyiben nem tesszük, hasonlóak vagyunk az arctalanokhoz – mert tömegben az ember az. Senki, mert arctalan. Szánalmas féreg egy rothadó tetemen csupán.

2. Agyag hadsereg

Tömeg. Nem arc nélküli. Nézzék meg rendesen. Mindegyik más. Mindegyik egyvalaki a sokaságban. Mindegyiknek más és más fénye van. De fény. Mert élnek. Persze, ők katonák.

3. Katonák

Van egy katonája ennek az országnak. Belovai István a neve.

Ismétlem: egy katonája van ennek az országnak. És az összes többi – mindenki, a minősítgetők, az irigyek, az arctalanok, a puhatestűek, a tegnapi és mai egyenruhások és a többiek, akik egyébként nem számítanak – hazaárulók egytől egyig. Belovai akkor, mikor… katona volt és magyar. Ma Belovai katona és magyar.

És a puhatestűek, az unalmasok, a mindig fáradtak és alkalmazkodók döntenek felőle. Szépen állunk…

És vagyunk mi. A maradék. A bajkeverők. Az egyenruhások és a majdnem azok. Akiknek Belovai a példa.

A többi, mindenki más ebben a történetben, szánalmas ellenség. De ellenség.

Szerintem világos a képlet.

4. Kiszivárgott valami

Valami, amit sokan tudtak amúgy. Az őszödi purcolás. Az orbitális szocialista szellentés. És a szag eljutott egynéhányunkhoz. És úgy döntöttünk, megosztjuk drága nemzettestvéreinkkel eme épületes támadást érzékszerveink és erkölcsi normáink ellen. Élvezze mindenki a gyurcsányi áldást. Mert önzők nem vagyunk.

És most jön egy „kedves olvasó”, és nekiront a lapomnak, a főszerkesztőmnek.

Üzenem az illetőnek: öcsike, a féreg mindig féreg marad. Annyi a különbség ezen – amúgy igénytelen és visszataszító – gerinctelen lények között, hogy van, amely csak szimplán ostoba, és van a másik, siralmasan nevetséges alfaj, amely fizetségért teszi, amit tesz. A lényeg, mint mindig, egy és ugyanaz: adott egyede egy adott fajtának magában hordozza a fajta összes, csak reá jellemző tulajdonságait. És ezen nem lehet segíteni.

Hogy mi, én, a Kapu szerkesztősége, a főszerkesztőnk lennénk felelősek az őszödi purcolás következményéiért? Rég nevettem ennyit.

Adjatok hálát a magasságos és egyedüli Istennek és mérhetetlen jóságának, hogy még éltek, hogy még nem sújtott le rátok igazságtevő tüzes kardjával. Vagy mert nem helyezte mulya, tohonya népünk kezébe a büntetés jogát. De ami késik, nem múlik…

5. Mint mindig: Szentlászló

Megint évforduló volt. És ezután is így lesz, míg a falu áll, és a faluban a templom, és míg ott a szél játszik a nekem oly kedves, drága magyar és horvát lobogókkal.

És valahol, valakik, valami libsi fórumon kétségbe vonták részvételemet, hozzájárulásomat a legszebb háborúhoz. A horvát honvédő háborúhoz!

Nem vitatkozom.

Tessék lemenni Kelet-Szlavóniában Szentlászlóba, és gyertyát gyújtani, virágot letenni magyar és horvát hőseink emlékezetére. Van ott egy kis park, emlékhellyel közvetlenül a templom mellett.

Hogy én mit tettem, mit nem, az halott és még élő bajtársaimmal közös, és ezért csak a mi dolgunk marad. Mindörökké.

6. Hogy hol vagyunk

Hazudnék, ha azt írnám, nem izgat, ki mit mond, ír, gondol szerény személyemről – tényleg szerény vagyok, bár néha gondolkodóba esem: nem jött-e már el az idő megmutatni végre magamat, és hangosan büszkének lenni…

Teszem a dolgom.

Lehet elméleteket gyártani. Merre járok, és mit csinálok.

Nem kötöm senki orrára.

1. Mert nem lehet.

2. Mert természetesen szórakoztat.

Azt hallottam, Iránban volnék (az egyik verzió szerint). Merthogy az elmúlt évek mátraaljai elvonulásom alatt kiképeztem volna magamat a nukleáris energia szakértőjévé, és mert sokat – de nem eleget – támadtam a médiában a cionistákat, így minden egybevág. Szerintük.

Tetszik.

Jól hangzik.

Azt is hallottam, Irakban volnék, és az egyik Green Zone amerikai bázis konyháján főszakács a beosztásom. Dicsérendő. Mindenki tudja, hogy szeretek főzni – jó, nem mindenki, ezért majdnem biztos, e verziót valamelyik barátom indíthatta el hódító útjára, aki legalább egyszer kóstolta fenséges főztömet.

A harmadik verzió szerint szintén Irakban az ellenállás egyik szervezetének mesterlövészkurzusát vezetem. Ez is dicsérendő, persze. Ám annyiban hibádzik, hogy inkább azt kellett volna terjeszteni: tanulok az iraki ellenállóktól. Az elmúlt három év, az ellenállás eredményeit nézve nem sok oktatnivaló maradt. És ez így is van rendjén.

(Amúgy káromkodhat az olvasószerkesztőm nyugodtan, de nem sikerült találnom magyar ékezetes gépet itt a környéken: a sivatag közepén, a hegyek között, a dzsungel mélyen nincs sok választási lehetőség…)

És hogy végül hol is vagyok? Valahol, ahol ügy van. És ahova hívtak. Az ember nem megy balhézni más házába meghívás nélkül. Mert azt, aki mégis megteszi, jogosan megszálló banditának hívják, és most enyhén fogalmaztam.

De ha valaki úgy gondolja, jobb, ha azzal ijesztgeti csemetéit: ott rostokolok csendben, mint sötétben bujkáló ellenforradalmár, valahol a budai, mecseki, mátrai, bükki erdőségekben – ám tegye...

Lehet, hogy mégis itt vagyok?

KAPU 2008 nov-dec
.

Eduardo: mit mondjak róla?

.
( Régi mar, de nekem mindig kedves írás nagyszerű baratomtol, Temesi Ferenctől, a MN-ben)

Rózsa-Flores verseskötete
Temesi Ferenc

Kérdi Panoptikum című versében saját magát. Én azt mondanám, egy kedves őrült. Mindenki az, aki verset ír. „Ez az ember tiszta őrült / vagy hóttnormális / a normálisoktól fájdalom hasít belém / kiütést kapok tőlük”, írja máshol.A költészetnek mindig köze van a barbárhoz, a vadhoz. Olyan, mint egy vérsugár, amelyet nem állíthat meg semmi. A költészet valami olyasmi, amit Zrínyi láthatott a vadkan puskája előtt. Nem azoké, akik írták, hanem azoké, akiknek szükségük van rá. Mindannyian verseket álmodunk magunkban, csak a költők azok, akik le is írják.Rózsa-Flores Eduardo hasonlít ahhoz a kínai hadvezérhez, akiről a Szánsüliutyi Mipen Pingfa (A kínai hadművészet titkos 36 hadicsele) számol be. A 27. hadicsel leír egy vezért, aki – mikor a túlerőben lévő hsziung-nu barbár törzs, vagyis a mi hun rokonaink körbekerítették a várát – elrejtette katonáit, leeresztette a felvonóhidat, kitárta a kaput. Maga a felvonóhíd korlátjára ült, és elkezdett furulyázni. A mi ravaszdi testvéreink csapdát szimatoltak – az is volt –, és elvonultak a vár alól. Ilyen éles helyzetben születnek Eduardo versei, még ha a büdös Budapestről szólnak is, még ha tudja is, hogy „– se nő, se forradalom, se bor – / s ez most már így is marad”.A hősök és költők egy vérből valók, csak az előbbiek meg is teszik, amit az utóbbiak kigondolnak. Bátorság kell a versíráshoz, különösen ma. Bátorság kell ahhoz, hogy olyat tegyél, amitől félsz. Ha nem félnél, nem is lenne bátorságod hozzá. A bátorság nem a félelem hiánya, hanem az akaratunk alá hajtott félelem. Olyan kicsit, mint a szerelem, állandóan táplálni kell. Hittel. Olyan, mint a sakk: egy hiba elég, és itt a matt. Nem úgy szabadulunk meg a haláltól, hogy elmenekülünk előle, hanem azzal, hogy folyamatosan centikre közelítjük meg. A legnagyobb győzelem a magunk fölött aratott diadal, harcban, költészetben, szerelemben vagy sportban. Jobban kell félni száz birkától, amelyet egy oroszlán vezet, mint száz oroszlántól, amelyeket egy birka. És sokszor a bátorság próbája nem az, hogy meghalunk, hanem az, hogy életben maradunk.És gyökeret verünk egy idegen városban. Eltemetjük barátainkat, szerelmünket, vagy elbúcsúzunk örökre tőlük, aztán elmegyünk egy Budapest nevű helyre, amely nevében egyaránt őrzi a „Buddha” és a „dögvész, istencsapása” jelentésű angol szavakat. Új barátokra, szerelmekre, kutyákra, utcákra, kocsmákra lelünk, és egyszer azon vesszük észre magunkat, hogy mi vagyunk a pesti írók. Mert a pesti írók mind elmentek száz-százötven lelkes falvakba, és ott rohadnak a jó levegőn. Csak a pénzért jönnek a városba, más nem kell nekik belőle. Nekünk, pesti íróknak nem hiányoznak. Úgy látom, a városnak se nagyon.Van egy elkeseredett mozdulata Eduardónak, s ez vita és/vagy jó sok sör közben pillantható meg. Ezt a mozdulatát „mégis”-nek neveztem. Eduardo barátunk életét és költészetét ez jellemzi a legjobban. Meg az, hogy gyerek tudott maradni. A gyerekek gyakran és örömmel játszanak katonásdit. Ez rendben is van. Most már csak arra kéne választ kapnunk, hogy a katonák miért játszanak gyerekesdit. Eduardo a poézisban is az egyszerű, egyenes versbeszédet szereti. Ha túlozni akarnék, azt mondanám: szinte torkon ragadja a szavakat. Ahogy Bruce Lee mondta a harcművészetekről: számomra az egyszerűség a legfontosabb szempont bennük. Ebben az egész kötetben egy fölösleges szó van, az is a címben lévő „állapot”. Talán a szerkesztő akarta így. De hiszen mindig két háború között vagyunk, nem? Minek az „állapot” szó?A költőknek és a katonáknak sok hibájuk mellett van egy kétségtelen érdemük: sosem imádói az erőszaknak. A hatalom az a száz ember, aki végrehajtja a parancsodat. Vagy az a tíz ezer szó. Az igazság a fontos. Az igazság pedig az az ember, aki vállalja a parancsnoklást. És aki leírja: „Döntöttem: ez itt a földem.”
(Rózsa-Flores Eduardo: Állapot: két háború között. Kapu Könyvek, Budapest, 2001. Ármegjelölés nélkül)

Rózsa-Flores Eduardo

2001. július 14. Magyar Nemzet
.

Hungarian people in the Balkan War - Magyarok a balkáni háborúban

.

Magyarok a balkáni háborúban I-IV.
(Hungarian people in the Balkan War)

A Kapufilm stúdió filmje.

A horvát-szerb összecsapások első vonalában magyar katonák (is) harcoltak egymás ellen (jórészt) magyarok lakta területekért-területeken. Egyrészt - „jugoszláv oldalon - besorozott, erőszakkal elhurcolt, olykor fegyvertelenül a hadműveleti területre küldött ágyútöltelékként, másrészt - horvát egyenruhában - önkéntes, saját elhatározásból lövészárkot választó, szülőföldjükért harcoló katonákként.
Eszék, Vukovár, Kórógy, Szentlászló: a századvég mocskos európai háborújának, abszurd öldöklésének színterei. Nemcsak horvát, szerb vagy bosnyák, de magyar halottakkal is. És túlélőkkel. Akik annyi év hallgatás után most megszólalnak a KAPUFILM Stúdió kamerája előtt.
.

Rózsa-Flores Eduardo: Csuda országot csuda fura lények lakják, csuda dolgokat tesznek…

.
Összefonódások

Ez év januárjában valaki lelkendezve újságolta, hogy megalakult egy új párt, a Magyar Demokratikus Unió Párt, mely a harmadik erő politikáját kívánja meghirdetni Magyarországon: „ápolja a hagyományokat, de nem gátja a haladásnak...” Elmondta, hogy a nagyoktól akarnak szavazatokat elvenni mind balról, mind pedig jobbról. Az illető közölte, hogy a pártfeladatokért kapott fizetés, szolgálati autó, laptop és telefon hitelt adott annak, hogy komoly pénzügyi háttérrel rendelkezik az új párt. A „szociálisan érzékeny emberektől” kapott támogatás állítólag Izraelből érkezik százmillió forintos nagyságrendben. A források egy részét a létminimum alatt élők segélyezésére fordítják, élelmiszercsomagokat osztanak szét a leendő szavazóknak.

No mármost, ezen új párt létrejöttének körülményei a csuda kategóriába tartoznak, és mint csuda új intézménynek, csuda emberek is kell hogy dolgozzanak benne, mint például az a Perza Renato nevű egyén, akit nemrég kaptak el a terrorelhárítók, mert állítólag ő az egyik tagja annak a bandának, mely nem is oly rég felgyújtotta az esztergomi polgármester épülő új házát és gépkocsiját. Nem is volna érdekes ez a kis honunkban éppenséggel nem csudának tekinthető dirr-durr, ha Perza úr nem volna látható mindenféle pózban és helyzetben olyan prominensekkel, mint Veres János miniszter (de korábban Torgyán doktorral is stb. stb.). Az illető Perza úr ezenkívül az országgyűlési belépőjével dicsekedve és parlamenti képviselőnek titulálva önnönmagát, végigszambázta az egyik afrikai országot, ahol fűt-fát ígért szegény bennszülötteknek, bele sem gondolok abba – ámde ha igen, bele is borzadok –, hogy esetleg minek (vagy kinek) a nevében tette „üzleti” ajánlatait arrafelé. Az illető lefogott pancser terrorista és protokollszakértő – hogy én mennyire bírom ezeket a mindenféle szakértőket –, amúgy pedig kiváló kapcsolatot ápolt a politikai elit teljes színskálájával: kormányzó párt, ellenzéki főerő (utóbbiaktól szociális lakáshoz is jutott az egyik belvárosi kerületben…), tulipános lányok-fiúk stb.

Szóval csuda ország ez, kérem, csuda emberekkel, hol csuda dolgok is megtörténnek.

Netán nem itt adták el már egypárszor valami szerencsétleneknek a Lánchidat, alagutastól… hogy hátha esik az eső, abba be tudják húzni?

Elszabadult Országgyűlés

Hamar lefogták az Országgyűlés egyik protokollszakértőjét, aki Esztergomban gyújtogatott állítólag. De nem volt, aki lefogja a kezét az elszabadult képviselőknek, kik meggyalázták egyik hagyományosan, 1848 óta szőtt álmunkat, mármint hogy: honvédeket haza! Külföldieket RAUS! Hiányolván az idegen csizmákat szent földünkről, már megint lehetővé tették, hogy azok rajtunk tapossanak. Van a szexualitásnak egy perverziója, az SM (szado-mazo) vagy bőrös ízé… elképzelem a képviselő urakat és a honanyákat (kivéve az igen tisztelt Wittner Máriát, aki nem szavazta meg a határozatot), ahogy térdelnek jól megtermett afroamerikai katonák előtt, s széles nyelvcsapásokkal tisztítják a bakancsait emezeknek…

A tizenkét pontból az ide illő az, amely így szól:

„A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.”

Jaaa… hogy miről beszélek? Arról, hogy csuda ország csuda parlamentjének szado-mazo képviselői megszavazták a következő gyöngyszemet:

73/2008. (VI 10.) OGY-határozat a Stratégiai Légiszállítási Képesség programmal kapcsolatban Magyarországra települő külföldi fegyveres erők állomásozásának engedélyezéséről.

Annak egyik pontja így szól:

1. engedélyezi a Stratégiai Légiszállítási Képességben részt vevő államok fegyveres erőinek ezen tevékenységben részt vevő alakulatai és személyi állománya részére, hogy a Magyar Köztársaság területén állomásozzanak.

Szóval, nem kellene már itten újra forradalmat csinálni? Csak azért, hogy őseink álma... csak azért, hogy a függetlenségünk...

Egyáltalán…

Csuda országnak, hogy magára találjon

Magyar Tízparancsolat

1. Szeresd magyar testvéredet, mint önmagadat!

2. Tégy különbséget testvér, barát, ellenfél és ellenség között! Ellenfeledből ellenséget ne csinálj!

3. Ismerd fel és gyűlöld ellenségedet! Ellenségeddel ne egyezkedj, ne szövetkezz, ne szerződj; segítségére ne siess, érdekeit ne szolgáld; paktumot ne köss, koalícióra ne lépj vele!

4. Tanuld megkülönböztetni a magyar demokráciát a nemzetközi politikai és világnézeti célok szolgálatába állított demokráciáktól; ismerd meg szabályait, hogy eredményesen tudj küzdeni nemzeted érdekeiért és értékeiért!

5. Tégy különbséget a valódi humanizmus és az álhumanizmus között; az álhumanisták csapdájába ne ess, ügyüket ne támogasd!

6. Ismerd meg igaz múltadat, magyarságodat, és arra mindig büszke légy!

7. Lelkedet, országodat, földedet, vizeidet, levegődet idegeneknek el ne add, beszennyezni ne engedd!

8. A magyar jog és igazság fölötti alkuba ne bocsátkozz; érte mindenkor, minden körülmények között bátran és áldozatosan kiállj!

9. Idegen érdekek, eszmék, áramlatok, világnézetek, vallások szolgálatába ne lépj!

10. „Légy szelíd, mint a galamb, és okos, mint a kígyó!” (Jézus – Áldott Legyen az Ő Neve)

És leszen csuda országból újra az: Csudaország.

Az ír aztán rendes nemzet, az ám!

Írországban megbukott az unió reformszerződése.

Az ír referendum eredménye szerint az írek többsége nemmel szavazott, vagyis elutasította a lisszaboni szerződést.

Valami jó hír! Elgondolkodtató, milyen szervezet is az EU... és benne a mi szegény kis csuda országunk. Ha a népnek nem tetszik valami, nem kérdezzük meg őket – mint drága csuda honunkban! Most aztán Írország – ahol még létezik a demokrácia, vagy még kemény az íreknek feje, és van szabad akaratuk – jól beleköpött a levesükbe! Phhh... Köszönjük, Írország!

Ahogy bizonyossá vált, hogy lassan vége az Egybesült Európai Köztársaságok Szövetségének, az egyik csudalény és képviselő, Surján sietett sopánkodni a Lánchíd Rádióban. Nagyon sajnálom szegényt, csak nehogy elveszítse a zsíros ülését Brüsszelben.

Az ír tündérek és manók ma este táncmulatságot tartanak az összes erdőben Eire-szerte – tették közhírré Dublinban. A dublini posta épülete előtt, ott, ahol 1916-ban, az ír húsvét véres leverése után agyonlőttek több tucat ír hős hazafit, kivirágzott a macskakő.

És egy mondat Wass Alberttől:

„Sokasodnak a törpék ezen a földön s az óriások rendre kivesznek...”

Írta az óriás… csak tudnám, mire értette, csak tudnám…

Megjelent a KAPU 2008. június-júliusi, számában

Májusi "hivatalos" anyagom...:)

Rózsa-Flores Eduardo
Friss tavaszi saláta
(szösszenetek)

[…]

Végre egy olyan tavasz, mikor igazán és kizárólag csak a lényeggel lehet foglalkozni: fűpótlás, virágátültetés, madaraknak etetőkészítés – ajándékba kapott tökben –, rétbejárás a lenézett – meg sem nézett –, nekem fura virágokért és növényekért…
Végre egy olyan tavasz, amikor csak mandinerből esnek be hozzám a külvilág hírei, és ugyanavval a lendülettel röpülnek ablakomon kifelé a Zagyva völgye irányába.

[…]

A nácik a spájzban vannak – persze, hát hogyisne! –, a komcsik a bankok élén. Hum, szép új világ, hum és sejehaj!

Például Felcsuti Péter, aki szerint nincs 56-os forradalom („1956 nálunk nem volt se forradalom, se szabadságharc"). S még egy derék kijelentés tőle: „Amikor beléptem a munkásőrök közé, bizony nem tudtam, hová kerültem, nem érdekelt semmi fegyverrel kapcsolatos tevékenység. Egy volt csak a lényeges: ez volt a kapu, hogy párttag lehessek." Felcsuti a Bankszövetség elnöke…
A másik jómadár Simor András kommunista „bankszakember", aki ki tudja, kinek hozott hasznot munkájával, mikor kiküldöttként 10 évig (a „rendszerváltás" előtt) londoni pénzintézeteknél tevékenykedett… És Surányi György, aki azért hozta létre Bécsben a CW AG bankot, hogy nem tudom, kiknek a pénze folydogáljon át ott rajtuk… sejtések azért vannak… valami orosz–román–német és szlovák titkosszolgálati ügyletekről szól a fáma… És ott van persze Medgyessy, a D-209-es!
Szóval a nácik a spájzban vannak… a komcsik meg a bankok élén, hejjehaj-csuhaj!

[…]

60 éves lett most májusban az Izraelnek elnevezett zsidó állam.
60 éve történt, és azóta is tart, amit a palesztinok al-Nakbának (a katasztrófa) neveznek.
Ha igazságosak akarunk lenni (és talán jó ízlés is van még a világban), nem ünnepelhetünk más sírja fölött, vagy a más lerombolt házának köveiből fölépített „templomunkban".
Ha a zsidó emlékezik, emlékezik a palesztin is.
Az egyiknek háza fölött csillagos zászló, a másiknak – milliók – feje fölött azokon a hatvan évvel ezelőtti napokban a csillagos ég…

[...]

Gyanús vagyok.

Mondta valaki. Hogy gyanús vagyok valakinek. Vagyis gyanakvással szemléli ténykedésem.
Merthogy van egy félzsidó ősöm. (Apai nagyapám, kinek apja szintén félzsidó volt… de akkor ez most már negyed vagy fél? Számtanból sosem voltam erős, bele is buknék a minden aktuális holokauszt-számháborúba. Nem is bírom követni – nem a számtan miatt, hanem maga a vita tárgya öklendeztet…) És hogy ez egy stigma, már-már kellemetlen folt… szóval nem tiszta a pedigrém. Hja!
Üzenem: ha fejre állnak is, akkor is szeretni fogom a hazámat. És ezek a névtelen nímandok (senkiháziak) mindig is azok fognak maradni: arc és név nélküli senkik.
Irigyek.
Nekem nevem is van, arcom is – nagy, nagyon nagy…
A harcomat folytatom.
Ők csak gyanakodjanak, fanyalogjanak tovább.
Eb ura fakó!

[…]

A kriptokatolikusok nem látják az erdőtől a fát. Iszlám veszélyt látnak minden lóhere alatt.
Közben mintha már említettük volna, kiknek és kik által adattatik el az országunk.

Hol volt, hol nem volt…
A kriptokatolikusok hittanórákon, szemináriumokon, teadélutánokon szakállas müezzinekkel riogatják a kislányokat.
Akik este onirikus álmaikban szakállas férfiakról…
Közben, mint már mondottam, volt országunk, nincs országunk.
És az egycsillagos zászló ott lobog az ördöghit csarnoka előtt, mely ördöghitnek főpapja kijelenté volt, hogy: „El vagyunk kötelezve, hogy az antiszemitizmus ellen harcoljunk, és kiváltképp a keresztény antiszemitizmus ellen fogunk küzdeni a jövőben is..."
Szóval hajrá, kriptokatolikus testvéreim, hajrá: eszetek akkora, mint az ördög szakállában fészkelő legkisebb bolha!

[…]

Koszovó (Koszova) után valami mozog a távoli Dél-Amerikában is…

A bolíviai Santa Cruzban népszavazásban a nép többsége (83%) kimondta: autonómiát akar, és meg is valósítja azt. A következő hónapokban még három bolíviai tartományban hasonló népszavazások várhatók, hasonló eredményekkel. A központi kormány egyelőre nem akar tárgyalni senkivel. Marad a centralizmus. Szóval vagy szétesik az ország, vagy nem. Vagy lesz polgárháború, vagy nem. Mindenesetre a korábban Koszova kiválását koordináló amerikai diplomata már egy ideje nagykövet a bolíviai La Pazban, hejjehaj-csuhaj!

(Nos, ez lesz a második eset, mikor nem lesz kedvem az impérium külpolitikájával szemben pisilni… ha értik, mire gondolok. Ha a függetlenségről van szó, nem ismerek tréfát.)

[…]

Felszólítási lázban ég az ország – volt korábban petíciós láz, meg tüntetési láz, meg népszavazási láz, meg mit tudom én, mik még. Beszállok. Élvezem ezt a játékot. Felszólítok mindenkit tehát, hogy szakítsa meg a kapcsolatát Gyurcsány Ferenccel.
Szabad ország lesz a jussunk.
Vagy igen, vagy nem.
Azt hiszem…

Előzmény:

Mindenki szakítsa meg kapcsolatát azokkal, akiknek közük van a Magyar Gárdához, szakítsa meg kapcsolatát a Jobbikkal, a polgármesterek pedig ne adjanak helyet a Magyar Gárda felvonulásainak – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke a szocialista párt Békenap című rendezvényén pénteken, Budapesten.

Nem volt semmi kapcsolatom eddig a gárdával. Vona Gábor viszont a barátom.

Most, hogy Gyurcsány mondja… elgondolkodtam.

[…]

Hejjehaj-csuhaj!

Békenap!

Ja. Fincsi.

Nekik.

Hullák fölött. Ünnepelni jaj de jó!

Tegnap volt a győzelem napja, eredetileg egy rövid cikket akartam írni a jeles dátumról, és arról, amit mögötte tisztelünk. Később, mikor a fotókat gyűjtöttem az anyagomhoz, szembetaláltam magam a 1945. februári Drezda-ellenes terrorista bombázás utáni képekkel, és elment, elillant a kedvem, a cikkből meg nem lett semmi.

Gloria Victi!

A pesti Duna-parton egy bohóc fasisztázik.

Erről csak annyit, hogy – szerintem – az esztelen nácizás és fasisztázás végtelen ostobaságra vagy feneketlen aljasságra vall.

„Visszatekintve a legközelebbi múltba, a francia költővel kell kérdeznem: »ou sont les neiges d'antan?«, hol van a tavalyi hó? – amikor a mi nemzedékünk töretlen hittel és mámoros optimizmussal nézte demokratikus intézményeink jövőjét."

„Ha közelebbről megvizsgáljuk, úgy a szélsőbal, mint a szélsőjobb, úgy a bolsevista, mint a fascista (sic) szárny támadásait a demokrácia ellen, rájövünk, hogy bármily nagy távolság válassza is el őket végső céljaikban, mégis igen nagy hasonlóság áll fenn közöttük politikai és erkölcsi magatartásukat illetőleg. (Amin nem is csodálkozhatunk, hiszen mind a kettő egy fegyveres kisebbség uralmát jelenti a megfélemlített többség akaratával szemben.)

Mind a kettő, a bolsevizmus éppúgy, mint a fascizmus, gyűlöli a politikai és egyéni szabadság minden fajtáját. Mindkettő bálványozza az államot, s azt hiszi, hogy az egyén csak eszköz az állam kezében, mindkettő nyíltan elnyom minden gondolatot, amely alapelveivel ellenkezik, mind a kettő egyetlenegy politikai párt uralmán alapul, mind a kettő megveti az átlagos emberi természetet, és hisz az erőszak mindenhatóságában, mind a kettő kigúnyolja a parlamentarizmust, s a szakmai képviselet egy fajtájáért lelkesedik, amelyet azonban a valóságban egyáltalában nem vezet be. Mind a kettő egy új mítoszt teremtett, az államvallás egy fajtáját: a fascizmus Róma reneszánszának millenniumát várja, a bolsevizmus pedig a világforradalmat. Mind a kettő vakon hisz a háborúban, mint céljai megvalósításának egyetlen hathatós eszközében."

„De van egy másik, hatalmasabb tudat alatti gondolatmenet, amely kedvezett és kedvez még ma is mindezeknek a demokráciaellenes elméleteknek és kísérleteknek. Az emberi természetben mélyen rejlő hajlandóság ez: az ember intellektuális fölületessége, amely okozza, hogy nem tudja meglátni a társadalmi események okozati összefüggéseit. Mindazokat a társadalmi és pénzügyi katasztrófákat, amelyekkel a háború utáni demokratikus kormányoknak dacolniok kellett és dacolniok kell még ma is, és e kormányok képtelenségét, hogy azokat teljesen és azonnal elhárítsák, a közvéleményt alkotó nagy tömegek a demokratikus kormányzás belső elégtelenségének rovására írták. A posthoc propterhoc téves logikájával élve, sokan mondották: milyen biztos, kényelmes és kellemes volt az életünk a régi rezsim alatt, és íme, most csaknem egészen tönkrementünk az átkozott demokrácia idején."

(Idézetek: Jászi Oszkár: A demokrácia krízise – Fascizmus és bolsevizmus között)

Nem szeretem Károlyi Mihály grófot – mi az hogy, egyenesen utálom –, nemzetem történetének egyik legnagyobb politikai kártevőjének, bűnözőjének tartom. De olvasván Jászit (merthogy mostanában a nemzeti-anarchista gondolat honi megalapozásával vagyok elfoglalva, s ezért mindent el kell olvasnom, még a sokak által utált Jászit is, aki ugye zsidó származású volt, bár református, szocdem is volt, és Károlyi minisztere egy időben…), szóval Jászit olvasván – szerintem „idióta", aki nem olvassa –, a következő idézetet találtam:

„A legnagyobb hibát ott követtük el, amikor elfogadtuk a kormányzást a régi rezsim összeomlása után... Azt kellett volna mondjuk a háborúért és szerencsétlen következményeiért felelős államférfiainknak, tessék, folytassátok a kormányzást! Tessék, élvezzétek előbbi működéstek minden gyümölcsét, kössetek békét ellenségeinkkel és az ország bolsevizált tömegével... ilyen próba után a demokráciának jobb kilátásai lettek volna..."

Megfontolandó. Ha a mai helyzetre vetítjük…

De ha az a célunk, hogy megszabaduljunk az élősdi, tizennyolc éve regnáló politikai elittől, akkor nem kell nekik ismerniük ezt az idézetet sem… Vegyék csak át a „hatalmat", fulladjanak csak bele.
Előbb-utóbb majd jön az istenadta nép.
Vagy sem...

[…]

Nemzeti anarchizmus – a nemzet szellem

A nemzet szellem, és a szellem nem bírja a korlátokat.

A nemzet intézményei nem védik a nemzetet, hanem épp a nemzet szellemi megvalósulását korlátozzák. Az intézmények a nemzet önféltéséből kifolyólag születtek. Vajon nem érvényesek a nemzet esetében is Jézus szavai, amit az emberről mint egyénről mondott, hogy aki meg akarja menteni életét, az elveszíti; amúgy ez minden nagy misztika lényege, a taoizmusban is ez a lényeg. Azt hiszem, hogy a nemzet tagjai minél jobban féltik a nemzetet, annál jobban elveszítik önön nemzeti, szellemi lényegüket. A nemzet gyilkosa nem is annyira a külső ellenség, hanem önmaga féltése. Ugye, a nagy kínai mesterek azt tanították a kormányzásról, hogy minél kevésbé kormányoznak egy országot, annál nagyobb a jólét, szellemiekben annál gazdagabb a nép. A kínai mesterek „nem kormányzása" lényegében annak felel meg, amit Jézus tanított a „nem aggodalmaskodásról". A kínai mesterek belátták, hogy a nemzeti szellemnek a sok törvény árt, az intézmények ártanak, minél kevesebb az intézmény, annál boldogabb a nép. Hihetetlen, de igaz, ha a nemzet önnön szellemi energiáira hagyatkozik, az még a külső ellenségtől is megóvja; akik ezt tagadják, azok nem ismerik a szellem erejét, ami végtelen.

Fenti rövid írás a bevezetője az újonnan indított tematikus blogomnak: (http://national-anarchism.blogspot.com/). Itt megpróbálom összegyűjteni azokat az írásokat, melyek majd vagy tőlem születnek ebben a témakörben, vagy külföldi anyagokat veszek át, felfrissítendő a honi állott vizet, hátha valahol kicsordul, és hátha a mocsárból még lehet élő vizet csinálni…

Végre egy olyan tavasz, amikor csak mandinerből esnek be hozzám a külvilág hírei, és ugyanavval a lendülettel röpülnek ablakomon kifelé, a Zagyva völgye irányába…

Na ja!

Megjelent a KAPU 2008 májusi számában