Rózsa-Flores Eduardo (valahonnan): És ha eljön az ideje az igazságnak…

.

1. Arról, hogy mi közünk van ahhoz, hol születtünk, és tehettünk-e arról, hol élünk

Direkt nem írom, „mik vagyunk”, mert itt a kérdés nem az. Mert a kérdés csak az lehet, hogy ha valahol megszülettünk, van-e közünk, tartozunk-e valamifajta felelősséggel a környezetünk iránt, van-e vajmi kötelezettségünk vagy akár jogunk beleszólni a dolgok folyásába… Sokszor a kérdés el sem hangzik. Csak helyzetek vannak. És az igazi kérdés az, mi milyen választ tudunk adni. Milyen magatartási mintát követünk az adott pillanatban. Milyen döntést-döntéseket hozunk.

Jaj annak, aki rossz döntést hoz. De a döntéseket így is, úgy is meg kell hozni. Az ítélőszék, bíróság kérdése az egy későbbi és vállalható dolog.

Amennyiben nem tesszük, hasonlóak vagyunk az arctalanokhoz – mert tömegben az ember az. Senki, mert arctalan. Szánalmas féreg egy rothadó tetemen csupán.

2. Agyag hadsereg

Tömeg. Nem arc nélküli. Nézzék meg rendesen. Mindegyik más. Mindegyik egyvalaki a sokaságban. Mindegyiknek más és más fénye van. De fény. Mert élnek. Persze, ők katonák.

3. Katonák

Van egy katonája ennek az országnak. Belovai István a neve.

Ismétlem: egy katonája van ennek az országnak. És az összes többi – mindenki, a minősítgetők, az irigyek, az arctalanok, a puhatestűek, a tegnapi és mai egyenruhások és a többiek, akik egyébként nem számítanak – hazaárulók egytől egyig. Belovai akkor, mikor… katona volt és magyar. Ma Belovai katona és magyar.

És a puhatestűek, az unalmasok, a mindig fáradtak és alkalmazkodók döntenek felőle. Szépen állunk…

És vagyunk mi. A maradék. A bajkeverők. Az egyenruhások és a majdnem azok. Akiknek Belovai a példa.

A többi, mindenki más ebben a történetben, szánalmas ellenség. De ellenség.

Szerintem világos a képlet.

4. Kiszivárgott valami

Valami, amit sokan tudtak amúgy. Az őszödi purcolás. Az orbitális szocialista szellentés. És a szag eljutott egynéhányunkhoz. És úgy döntöttünk, megosztjuk drága nemzettestvéreinkkel eme épületes támadást érzékszerveink és erkölcsi normáink ellen. Élvezze mindenki a gyurcsányi áldást. Mert önzők nem vagyunk.

És most jön egy „kedves olvasó”, és nekiront a lapomnak, a főszerkesztőmnek.

Üzenem az illetőnek: öcsike, a féreg mindig féreg marad. Annyi a különbség ezen – amúgy igénytelen és visszataszító – gerinctelen lények között, hogy van, amely csak szimplán ostoba, és van a másik, siralmasan nevetséges alfaj, amely fizetségért teszi, amit tesz. A lényeg, mint mindig, egy és ugyanaz: adott egyede egy adott fajtának magában hordozza a fajta összes, csak reá jellemző tulajdonságait. És ezen nem lehet segíteni.

Hogy mi, én, a Kapu szerkesztősége, a főszerkesztőnk lennénk felelősek az őszödi purcolás következményéiért? Rég nevettem ennyit.

Adjatok hálát a magasságos és egyedüli Istennek és mérhetetlen jóságának, hogy még éltek, hogy még nem sújtott le rátok igazságtevő tüzes kardjával. Vagy mert nem helyezte mulya, tohonya népünk kezébe a büntetés jogát. De ami késik, nem múlik…

5. Mint mindig: Szentlászló

Megint évforduló volt. És ezután is így lesz, míg a falu áll, és a faluban a templom, és míg ott a szél játszik a nekem oly kedves, drága magyar és horvát lobogókkal.

És valahol, valakik, valami libsi fórumon kétségbe vonták részvételemet, hozzájárulásomat a legszebb háborúhoz. A horvát honvédő háborúhoz!

Nem vitatkozom.

Tessék lemenni Kelet-Szlavóniában Szentlászlóba, és gyertyát gyújtani, virágot letenni magyar és horvát hőseink emlékezetére. Van ott egy kis park, emlékhellyel közvetlenül a templom mellett.

Hogy én mit tettem, mit nem, az halott és még élő bajtársaimmal közös, és ezért csak a mi dolgunk marad. Mindörökké.

6. Hogy hol vagyunk

Hazudnék, ha azt írnám, nem izgat, ki mit mond, ír, gondol szerény személyemről – tényleg szerény vagyok, bár néha gondolkodóba esem: nem jött-e már el az idő megmutatni végre magamat, és hangosan büszkének lenni…

Teszem a dolgom.

Lehet elméleteket gyártani. Merre járok, és mit csinálok.

Nem kötöm senki orrára.

1. Mert nem lehet.

2. Mert természetesen szórakoztat.

Azt hallottam, Iránban volnék (az egyik verzió szerint). Merthogy az elmúlt évek mátraaljai elvonulásom alatt kiképeztem volna magamat a nukleáris energia szakértőjévé, és mert sokat – de nem eleget – támadtam a médiában a cionistákat, így minden egybevág. Szerintük.

Tetszik.

Jól hangzik.

Azt is hallottam, Irakban volnék, és az egyik Green Zone amerikai bázis konyháján főszakács a beosztásom. Dicsérendő. Mindenki tudja, hogy szeretek főzni – jó, nem mindenki, ezért majdnem biztos, e verziót valamelyik barátom indíthatta el hódító útjára, aki legalább egyszer kóstolta fenséges főztömet.

A harmadik verzió szerint szintén Irakban az ellenállás egyik szervezetének mesterlövészkurzusát vezetem. Ez is dicsérendő, persze. Ám annyiban hibádzik, hogy inkább azt kellett volna terjeszteni: tanulok az iraki ellenállóktól. Az elmúlt három év, az ellenállás eredményeit nézve nem sok oktatnivaló maradt. És ez így is van rendjén.

(Amúgy káromkodhat az olvasószerkesztőm nyugodtan, de nem sikerült találnom magyar ékezetes gépet itt a környéken: a sivatag közepén, a hegyek között, a dzsungel mélyen nincs sok választási lehetőség…)

És hogy végül hol is vagyok? Valahol, ahol ügy van. És ahova hívtak. Az ember nem megy balhézni más házába meghívás nélkül. Mert azt, aki mégis megteszi, jogosan megszálló banditának hívják, és most enyhén fogalmaztam.

De ha valaki úgy gondolja, jobb, ha azzal ijesztgeti csemetéit: ott rostokolok csendben, mint sötétben bujkáló ellenforradalmár, valahol a budai, mecseki, mátrai, bükki erdőségekben – ám tegye...

Lehet, hogy mégis itt vagyok?

KAPU 2008 nov-dec
.

MIÉRT NEM VÁLT HAZÁNK ATOMTEMETŐVÉ?

.

(A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI KETTŐS MÉRCE KRÓNIKÁJA)

A címben lévő kérdésre adandó válasz hosszadalmas (több éves) előtanulmány, elemzés, történészekkel, jogászokkal, politikusokkal és katonai szakértőkkel végrehajtott konzultációk (eszmecserék) alapján lett összeállítva, egy levél (vagy cikk) terjedelmi korlátait figyelembe véve.

Bár a redundanciamentes anyagból - feltehetően - az olvasók többsége kielégítő információkhoz jut, a részletkérdések iránt érdeklődők számára a cikkhez csatolt irományjegyzék segítséget nyújt a témakörhöz kapcsolódó forrásmunkák (honlap, könyv, újság és folyóirat cikkek) feltüntetése.

Aligha vitatható, hogy számos országos problémáink (gondjaink és teendőink) mellett sem felejtkezhetünk el olyan egyedi esetek tisztázásáról, amelyek - látszólag - csak egy adott személyt (vagy kisebb csoportot) érintenek, de jelentős kihatással voltak legújabb kori történelmünk alakulására.

Jelen esetben Belovai István, egykori honvéd alezredesről van szó, aki katonai (hadműveleti és hadászati) felkészültsége, angol és olasz felsőfokú nyelvismerete, átlagon felüli elemző és szintetizáló képessége, továbbá a beosztásának köszönhető adathalmaz tanulmányozása lehetővé tette Szovjetunió, valamint az irányítása alá tartozó (Varsói Szerződésbe /VSZ/ tömörült) államok politikai/katonapolitikai szándékának felismerését, és ezek hazánkra (Európára, sőt az egész világra) leselkedő,- mérhetetlen nagyságrendű veszélyét.

Már az 1960-65 évektől kezdődően nyílt titoknak számított a Szovjetunió stratégiai terve: érdekszférájának Európa nyugati irányba való (további) kiterjesztése, hagyományos fegyverek vagy nukleáris eszközök alkalmazásával.

A NATO illetékesei, felismervén ezt a veszélyforrást, atomaknák telepítésével igyekeztek elrettenteni, a nyomasztó nagyságrendű, mennyiségi fölényben lévő,- VSZ (szárazföldi) fegyveres erők legfelsőbb polgári és katonai vezetőit, kalandor tervük beindításától. Megfelelő mennyiségű, hatóerejű és jól megtervezett (rejtett) rendszerben telepített atomaknák - ugyanis -, jelentősen megnehezítik vagy lehetetlenné teszik, a feltételezett (várható) irányokban támadó ellenséges erők és eszközök tevékenységét (mozgását, szétbontakozását, együttműködésük összehangolását, stb.).

Mindezekből következett, hogy az atomaknazárak kiépítése - átmenetileg - keresztül húzta a szovjetek tervét, mert huzamosabb időt igényelt azoknak a technikai, szervezési és módszerbeli megoldásoknak a létrehozása (és begyakorlása), amelyek elfogadható hatékonysággal biztosították volna az atomaknák semlegesítését.

Ebben a felkészülési fázisban kaptak felbecsülhetetlen segítséget a szovjetek az NSZK-ban állomásozó USA 5. hadtest állományába tartozó (később ismertté vált "Conrad"-féle) kémcsoporttól, ahonnan a Magyar Néphadsereg Felderítő Főnökségére "kosárszámra" érkeztek az atomaknák telepítési helyeire, technikai adataira valamint az alakulatok hadműveleti terveire vonatkozó adathalmazok, amelyeket Moszkvába továbbítottak, a Védelmi Minisztérium Vezérkarának Katonai Felderítő Főnökségre.

A Conrad kémbandától érkező minden "KOZMIKUSAN SZIGORÚAN TITKOS" jelzésű anyag "átment" a Felderítő Főnökségen dolgozó Belovai István kezén, aki a veszély elhárítása érdekében kereste, majd megtalálta a lehetőséget (alkalmat), hogy figyelmeztesse az USA kormányát arról, miszerint egy ismeretlen személy (vagy csoport) rendkívül fontos információkat juttat hozzánk (közvetítésünkkel pedig a szovjetekhez) a telepített atomaknák "koordinátáiról", valamint az alakulatukra vonatkozó egyéb bizalmas anyagokról.

Belovai István, a hazánkat megszálló Szovjetunió, valamit a szovjet kormány által nyakunkra ültetett (őket maximálisan kiszolgáló) bábkormány ellen lépett fel, tehát hazájáért, valamint az emberiségért mélységesen aggódó katonai szakembereként járt el.

Önként vállat feladatát végrehajtotta,- kockára tette: életét, házasságát, egzisztenciáját, egészségét, rokoni és baráti kapcsolatait, vagyonát, de vitathatatlan, hogy meghatározó mértékben hozzájárult a harmadik világháború kirobbanásának elhárításához!

Ha - ugyanis -, a VSZ konfrontálódott volna a NATO-val, akkor a hagyományos eszközök mellett nukleáris fegyverek alkalmazását sem lehetett volna elkerülni, így hazánk egy atomtemetővé vált volna(!), mert Kádár János, a fegyveres erők főparancsnokaként, már az 1960-as évek elején (a legszigorúbb konspiráció betartásával: a parlament és az állampolgárok tudta nélkül) hozzájárult ahhoz, hogy a Dunántúlon szovjet nukleáris eszközöket telepítsenek. Ezeknek az eszközöknek a megsemmisítését (geostratégiai helyzetünk következtében), minden valószínűség szerint prioritásként tartották számon, a NATO "kötelező házi feladatának " végrehajtási grafikonján.

A Moldova, Thürmer, Berecz vagy a szépszámú (szemellenzős) ortodox kommunista "Kádár imádók" tudatáig el sem jutott, hogy életük megmaradása nem Kádáron, hanem Belovai Istvánon múlott, neki köszönhetik, hogy évente leróhatják tiszteletüket a Szovjetunió Hőse c. kitüntetést kapott, hazug, hazaáruló és Haynau császári generális megtorlási "akcióját" tízszeresen felülmúló - nagy kacsingató -, koponya-csontjától megfosztott földi maradványai felett.

Hiteles dokumentumokkal igazolható, hogy a szovjeteket hideg zuhanyként érte a Conrád csoport kémkedési akciójának leleplezése, mivel a megfelelő amerikai intézkedések hatására a szovjet hadászati elképzelésből "füstbe ment terv" lett.

Mindezek determinálták Európa (és közvetve a világ) katonapolitikai helyzetének alakulását a XX. század negyedik negyedévében, majd a fegyverkezési verseny felgyorsulása a Szovjetunió és a szocialista tábor totális gazdasági, politikai és erkölcsi bukását (lavinaszerű felbomlását) eredményezte.

Mivel Belovai István tevékenységére fény derült, 1985. 07. 10-én letartóztatták, majd 1985. 12. 17-én hadbíróság elé állították, ahol a katonai ügyész (érdemes megemlíteni a nevét: dr. Balatoni Elemér rendőr ezredes) halálos ítéletért "esdekelt" a bírák felé, kémkedésről, hazaárulásról, bajtársai elárulásáról és a "hőn szeretett" Szovjetuniója ellen kifejtett ártalmas tevékenységről "szövegelt", mind az elsőfokú, mind pedig a másodfokú bíróság előtt.

Bár a bírák nem akceptálták az ügyész halálos ítélet kimondására utaló kérését, de a hazug, logikátlan és bizonyítatlan vádakra, a jog és az igazság megcsúfolásaként,- életfogytiglan tartó fegyházbüntetést, teljes vagyonelkobzást, 130 ezer forint pénzbüntetést, valamint állampolgári jogainak 10 évig tartó felfüggesztését szabták ki Belovai Istvánra.

A rendszerváltozást követően elmaradt a koncepciós perben elítélt Belovai István rehabilitálása. Több kötetet is kitevő irodalma lehet azon személyeknek a közvélemény elé tárt - Belovai István ügyét érintő - nyilatkozata, állásfoglalása, vizsgálati eredménye, észrevétele, megjegyzése, a rehabilitálást támogatók vagy azon csekély számú ellenzők véleménye, amelyek nagyfokú elfogultságot, a tények felületes ismeretét (esetenként teljes hiányát), valamint a kádári terrorból öröklött szemellenzős (dilettáns) szemlélet jegyeit tükrözik.

A megszólalók többsége,- a ponyvaregényekből olvasott vagy a kommersz filmekben látott kémtörténetek agytekervényeikben rögzített emlékeikből táplálkozva, Belovai Istvánt a kémek kategóriájába sorolja, és képtelenek egy többemeletes (bonyolultnak tűnő) törtekből álló egyenlet megoldásához szükséges (egyszerű) műveleti "lépések" megtételére, ezért nem jutnak el az alábbi következtetések elfogadásához:

-1/ Belovai István felismerte azt a veszélyt, amely a NATO-val szembeni konfrontáció esetén érheti hazánkat, Európát és/vagy az egész világot;

-2/ Egy megszállt ország megszállója ellen fellépő személy minden tevékenysége maximális elismerést érdemel;

-3/ Belovai István a Magyar Néphadseregről és a Népköztársaságról semmilyen adatot nem adott ki az amerikaiaknak, azok ezt nem is kérték tőle;

-4/ Belovai István a szovjetek hadműveleti (hadászati) terveiről nem informálta az amerikaiakat, tehát még "kvázi" kémtevékenységgel sem gyanúsítható;

-5/ Belovai István egy (akkor még) ismeretlen kém(banda) létezését jelezte az amerikaiaknak;

-6/ A hadbíróság és a katonai ügyész összetévesztette Belovai István tevékenységét a Conrád-féle banda kémkedési és hazaárulási tevékenységével, mivel az utóbbiak elárulták hazájukat, bajtársaikat, ők juttattak (folyamatosan és megfontolt szándékkal, anyagi ellenszolgáltatásért) titkos dokumentumokat Magyarországra;

-7/ A Conrád-féle banda (az 1980-as évek elején) mintegy 5 (azaz öt) millió dollárt, mai értékét tekintve kb. 35 (azaz harmincöt) millió dollárt (!) "markolt" fel a zsugorinak nem mondható magyar Katonai Hírszerző Szolgálattól, tehát: a "cechet" mi "álltuk", az állampolgárok adójából és a külföldi kölcsönökből "futott" még erre is, kicsinyesség lett volna, a kémanyagot átvevő, majd hasznosító szovjet félt ilyen kiadásokkal terhelni;

-/8 Kémek segítőjeként minősíthető az a személy, aki egy kémtől (vagy kémbandától) kapott anyagot pénzért megvásárol és a felhasználóhoz juttatja, ilyen személy volt Szűcs Ferenc altábornagy, aki a Katonai Hírszerző Szolgálat (KHSZ) főnöki helyén Kádár és a szovjetek "osztályon felüli" lakájának minősült, de azt az állítást sem lehet kifogásolni, hogy a Conrád-kémbanda "szatellit" tagjának tekinthető! Szűcs tiszta lappal és tekintélyes nyugdíjjal távozhatott a "Szolgálat" éléről, míg Belovai István egyetlenegy forint (fillér) nyugdíjat sem kapott (és ma sem kap) mintegy 27 évi szolgálati ideje után!

Szűcs Ferenc hálás lehetett Für Lajos és Szabó János honvédelmi minisztereknek, akik - érdemben - sohasem vizsgálták a KHSZ-t és vezetőiket. Demeter Ervin (hajdani üzemgazdász, adószakértő, rendszerszervező), a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter viszont tanulmányozhatta a KHSZ tevékenységét, mert 1999 októberében azt nyilatkozta, hogy: "Belovait azért nem lehet rehabilitálni, mert ő elárulta kollégáit". Demeter Ervin tehát vagy abban a tudatban van, hogy a Conrád-csoport a KSZH-nál volt beosztásban, vagy pedig abban, hogy Belovai István szolgált az USA NSZK-ban állomásozó 5. hadtest állományában.

Nem kizárt, hogy van egy harmadik változat is, de azt egy jól képzett titkosszolgálati miniszer nem köti a közvélemény orrára...

-/9 Belovai István hazaárulással sem gyanúsítható, nem csak azért, mert tevékenysége kizárólag a 2., 3., 4., és 5. pontokban foglaltakkal jellemezhető, hanem azért is, mert - akkor - egy szinten lenne a hazánkat megszálló hatalommal kollaborálókkal, az országot és/vagy hadseregét idegen érdekek szolgálatában feláldozni képes olyan személyekkel, mint: Kádár János és holdudvara (a "sereg" állományából pedig: Mórocz Lajos, Csémi Károly, Szűcs Ferenc, Czinege Lajos, Kárpáti Ferenc és a szovjet katonai felsővezetéssel közvetlen (szolgálati) kapcsolatban lévő katonai vezetők.

Belovai István egy teljesen más kategóriába sorolható: a bátrak, a hősök, a kockázatot vállalók, a hazájukért és az emberiségért felelősen érzők kategóriájába.

Az ilyen embereket más országokban (Lengyelország, Románia, Németország, Bulgária) megbecsülés övezi és büszkék reájuk, sajnálatos, hogy Belovai Istvánnak mintegy "számüzetésben" kell élni, mert számos "illetékes" kategorikusan elutasította rehabilitációs kérelmét, vagy különféle ó-kádári jogi formulákra hivatkozva tette ad acta az ügyet.

Horváth Balázs, Dávid Ibolya, Hende Csaba, Polt Péter, Göncz Árpád, Mádl Ferec, Medgyessy Péter tehettek volna valamit azért a bátor katonáért, akinek - talán - az életüket köszönhetik. Medgyessy Péter "passzívitása" külön is említést érdemel, hiszen mint Kádár D209-es ügynöki múlttal rendelkező miniszterelnök helyettese (saját bevallása szerint) a szovjet KGB ellen tevékenykedett, tehát Belovai Istvánhoz hasonlóan a megszállók ellen lépett fel, így lehetne benne némi megértés "kollégájával" szemben...

Belovai István nem kért és ma sem kér kegyelmet (!), de elvárja, hogy rehabilitálják és bízunk abban, hogy hazánknak előbb vagy utóbb, lesz olyan kormánya, amely elismeri, értékeli és méltó helyre teszi Belovai István személyét és tettét.

Ha az EU vagy a NATO (esetleg) alapít olyan kitüntetést amely a nevükhöz kapcsolódik, akkor Belovai István az elsők között lesz, aki rászolgált egy NATO-ért vagy Európáért kitüntetésre! Ennek a kérdésnek a felvetése aligha jut eszükbe a NATO központba vagy az EU parlamentbe delegált magyarjainknak, mert eszükbe sem jut, hogy Belovai István nélkül (talán) nem a brüsszeli EU Parlamentben üldögélnének, hanem egy hazai vagy "keletebbre lévő" GULAG szigetvilág barakkjában, és nem lenne gondjuk arra, hogy mire költsék Euro-jaikat.

Belovai István, a NATO első magyar katonája volt, aki hazája "kereteiből" kinőve, Európa és a világ (egyik) önként vállalt megmentőjévé vált. Szinte MINDENÉT FELÁLDOZTA hazánkat és az emberiséget veszélyeztető katasztrófa elhárításáért, de a rendszerváltozás után a hazájától SEMMIT SEM KAPOTT! Holott ha "kettős mérce nem lenne", akkor neki is kijárt volna egy miniszterelnöki vagy egy "utazó nagyköveti" poszt!

(Prof. Dr. Bokor Imre)

a Justitia Bizottság elnöke

Irományjegyzék:

1/ Belovai István: Fedőneve: Scorpion. Budapest, 1998.

2/ Belovai István Honlapja: http://www.belovai.org/

3/ dr.Bokor Imre: Elmaradt a III. világháború (Nemzetőr, 2002. 11. 13., 20., 27.).

4/ dr. Gergely Attila: Magyarok a hidegháború tűzvonalában. Kapu 2001. február, 60-62. oldalak.

Levél Belovai István alezredestől

.
Kedves Eduardo,

Megnéztem Kepes filmjét rólad.
Gratulálok, igaz magyar ember vagy, te legalább tettél is valamit a szabadságért, a magyarokért.
A harcok során megöltél x számú ellenséget.
Légy büszke rá, hogy te túlélted és nem ők lőttek le téged.
Felejtsd el azokat a képeket, amelyek kellemetlenek neked és azokat lásd, akiket megmentettél.
A te hozzáértésed, meg személyiséged segített téged abban, hogy az egész háborút túlélted.
NEKED CSAK NE LEGYENEK ÁLMATLAN ÉJSZAKÁID, TE LEGYÉL CSAK NYUGODT, TÉGED MEG AKARTAK ÖLNI, DE TE ÜGYESEBB VOLTÁL.
Közben nemes célokért harcoltál.
HAGYD MEG A LÉLEKTANI PROBLÉMÁKAT AZOKNAK, AKIK GYENGE IDEGZETŰEK, AVAGY HÁT NEM BÍRJÁK ELVISELNI KÖNNYEN A SZÖRNYŰSÉ-GEKET.
TE CSAK LÉGY BÜSZKE, HOGY TÚLÉLTED AZ EGÉSZET ÉS BECSÜLETESEN HARCOLTÁL.
Ha én annak idején Magyarorszságon éltem volna, bizos ott lettem volna a horvátoknál és harcoltam volna a függetlenségért.
Azt gondolod, hogy az Iszlámban megtaláltad lelki békéded, egyensúlyodat?
Biztos tudod, EGY AZ ISTEN.
Nincs külön minden vallásnak más Istene.
Így tehát az Isten tiszteletének módjában, formájában és tartalmában van eltérés a vallások között.
Ha te az Iszlámmal jösz ki legjobban, akkor ezzel kell élned.

Ismétlem: nagyszerű ember vagy, helyesen tetted, amit tettél, hazánkért is harcoltál.

Baráti Üdvözlettel,
Belovai István

Belovai István Honlapjából:

1985. július 10-én Belovai István alezredest (ekkor 46 éves), korábbi londoni katonai és légügyi attaséhelyettest Budapesten letartóztatták. Ezzel véget ért rövid, de intenzív együttműködése a CIA-jel. Belovait életfogytig tartó fegyházra ítélték, majd a kommunista rendszer magyarországi összeomlása után a Magyar Köztársaság Elnöke kegyelemben részesítette. Ez szerepelt a hírekben 1990. szeptember 7-én.

Én voltam az első magyar katonai hírszerző tiszt, aki vette a bátorságot és harcolt a Szovjet Birodalom terjeszkedése ellen. Az Egyesült Államok kormányának felfedtem a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai erők állományába tartozó legnagyobb áruló, Clyde Lee Conrad amerikai őrmester és kémbandájának tevékenységét. Conrad a Magyar Katonai Hírszerző Szolgálat részére kémkedett, hatalmas mennyiségű amerikai és NATO titkos és kozmikus szigorúan titkos anyagot szolgáltatott a Magyar Katonai Hírszerzésnek, a számlát a magyarok fizették dollárban. Ezek a titkos anyagok azonnal mentek tovább a Szovjet Katonai Hírszerzéshez, a GRU-hoz.

Az 1980-as évek elején a Szovjet Katonai Hírszerzés rendelkezett az összes alapvető hírszerzési adattal az Európában állomásozó amerikai és NATO erőkről. A Vörös Hadseregnek megvolt az a képessége, hogy az európai NATO erők ellen sikeres támadást hajtson végre. Háború esetén a NATO erőknek csak két lehetőségük lett volna: a kapituláció, vagy az atomfegyverek bevetése a Varsói Szerződés országai ellen. Elhatároztam, hogy megakadályozom a lehetséges szovjet agressziót, így 1984-ben, amikor mint katonai és légügyi attaséhelyettesként teljesítettem szolgálatot Londonban, tájékoztattam az amerikai kormányt Conrad kémgyűrű tevékenységéről.

A Conrad kémbanda tagjait letartóztatták, az Egyesült Államok és a szabad világ elleni igen veszélyes kémtevékenység megszakadt. Tevékenységemmel jelentősen hozzájárultam ahhoz is, hogy Magyarországon bekövetkezzen a kommunista rendszer megszűnése. 1990. december 23-án elhagytam hazámat és az Egyesült Államokba települtem át, 1992-ben megkaptam az amerikai állampolgárságot.

A Vörös Birodalom ellen folytatott háborúmnak vége, de maradt még egy harcom, amelyet meg kell vívnom. 1997-ben harcot kezdtem azért, hogy a magyar Legfelső Bíróság semmisítse meg az ellenem felhozott összes kémkedési vádat. A CIA-jel történt együttműködésem során, azáltal, hogy minden anyagai ellenszolgáltatás nélkül, alapvető fontosságú, szóbeli információt szolgáltattam a Conrad kémbandáról, kiemelkedő jelentősségű hozzájárulást nyújtottam a Szovjet Birodalom összeomlásához. Hazám ellen nem folytattam kémtevékenységet.

Politikai-jogi fejlemények rehabilitálásom kapcsán:

- A Magyar Köztársaság kikiáltása után a magyar politikusok, így az egymást váltó kormányok is, eddig szinte teljes közömbösséget tanúsítottak azon cselekedetem iránt, miszerint a Conrad kémgyûrû felszámolásában való részvételem egy háborút akadályozott meg Európában, így mentettem Magyarországot is a bekövetkezhető pusztulástól. Conrad kémügy kapcsán a Magyar Hírlap 1990. január 24-én hírt adott arról, hogy Kovács László, az MSZP-SZDSZ kormány jelenlegi /2004/ külügyminisztere, a Németh-kormány külügyminiszter-helyettesként bocsánatkérés kapcsán többek között ezt mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövetének: „A magyar kormány a korábbi politikai és katonai vezetés hibás, az ország nemzeti érdekeivel nem kellően számoló politikája részének tekinti azt az ügyet, amelynek főszereplője Clyde Lee Conrad, az Európában állomásozó amerikai erők őrmestere...” Ennek logikus előzménye, hogy Belovai István korábban felismerte a magyar kormánynak az ország érdekeivel nem kellően számoló politikáját és határozott lépéseket tett a bekövetkezendő háborús katasztrófa megakadályozásáért. A magyar politikusok közömbössége és magatartása az ország lakosságának, anyagi javainak mentésére irányuló cselekményem teljes tagadását jelenti.

- Magyarország 2000. március 12-e óta a NATO, 2004. május 1-je óta pedig Az Európai Unió tagja.

- 2000. december 7-én a köztársaság elnöke ismét kegyelemben részesített, ennek során mentesített a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Tíz éven belül ez a második alkalom, amikor Magyarország legmagasabb közjogi méltóságai politikai és jogi elismerésben részesítettek.

- A magyar politikusoknak a nemzet létéért és jövőjéért tett cselekedetem elismerésének tagadása azt eredményezte, hogy jogi úton keressem teljes mentesítésem megoldását. 2004. március 8-tól a "politikától teljesen mentes" Legfelsőbb Bíróság zárolta az összes Belovai-aktát, beleértve a vádiratot és az ítéletet /ez utóbbi kettő még soha nem volt a kezembe/, így ezekbe sem én, sem az ügyvédem nem tekinthet bele, következésképpen perújrafelvételt sem tudok indítani, mert a peranyagok nem állnak rendelkezésemre. A "politikamentes"Legfelsőbb Bíróság szigorúan politikai megfontolásokból törvénytelen módon akadályoz abban, hogy jogaimnak törvényes úton szerezzek érvényt. A jelenlegi törvénytelenségre sem a Rákosi, sem a Kádár rendszerben nincs példa.

- A magyar Legfelsőbb Bíróság akadályoz abban, hogy alapvető emberi jogaimat gyakoroljam, ezért beadvánnyal fordulok a Strasburgban székelő Emberi Jogok Európai Bíróságához, kérve, hogy szerezzenek érvényt annak, hogy élhessek alapvető emberi jogaimmal Magyarországon.

- Vannak jó példák, hogy a szovjet megszállók elleni tevékenység elismeréseként a szülőhaza nem marad hálátlan fiai iránt, így például Kuklinszki lengyel ezredest, Pacepa román tábornokot és a korábbi szocialista országokban több volt, Nyugatnak segítő ügynököt rehabilitáltak. Kivétel Magyarország.

- Magyarország a NATO tagja lett. A Nemzetbiztonsági Hivatal, a Katonai Felderítő Hivatal állományából sokan tanultak és tanulnak a korábban gyűlölt vezető kapitalista országokban, köztük az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban és Nagy-Britanniában. A magyar politikusok és katonák örvendeznek, hogy NATO tagok lettünk, ennek ellenére azt a Belovait nem rehabilitálják, aki ténylegesen tett is azért, hogy a szovjet megszállás megszűnjön, és hazánk belépjen a demokráciát kedvelő népek táborába.

Kérek minden magyart a világon, támogasson életem utolsó harcában, hogy rehabilitáljanak Magyarországon.

Köszönöm,
Belovai István

http://www.belovai.org/