.
„A liberális elmélet azt tanítja, hogy az olcsóbb termeléssel szemben a drágának meg kell hajolni. A gazdasági versenyben a legalkalmasabb felülmarad és a drága kínálat, ha nem talál megfelelő keresletre, beszünteti a termelést…Minő konzekvenciákat kellene a liberális gazdasági politika alapján az európai államoknak most levonniok? A válasz nem kétséges. A szolnoki kisgazda szűnjön meg búzát termelni, még akkor is, ha más nem terem meg a földjén, mert az argentínai pampák olcsóbban ontják szűz talajukon a búzát, mint a magyar Tiszavidék. A dunántúli cukorrépa termelő hagyja abba ezt a költséges passziót, mert a szubtropikus cukornád magas cukortartalmával és olcsó áraival okvetlenül meg fogja őt ölni. Végigmehetnénk a mezőgazdaság és a gyáripar úgyszólván valamennyi ágazatán, kimutatván, hogy az ismertetett tények nyomán az európai ipari és agrártermelés egyaránt kapitulálni kénytelen más, új földrészek elviselhetetlen versenyével szemben. A földeket újból lepje be az erdő, a kihűlt gyárkémények omoljanak le, és Európa népessége vegyen vándorbotot a kezébe s egy új népvándorlás rendjén vonuljon más, boldogabb égtájak felé, hol kedvezőbb körülmények között tud termelni, megélni és boldogulni…”
(Eckhard Tibor, A londoni világgazdasági konferencia mérlege,
Külügyi Szemle, 1933.)
Rendkívüli ülésnapokat tartott a magyar Országgyűlés. Egyet 2009. január, a másikat február végén. A rendkívüliséget több tényező követelte ki: egyfelől az egyre súlyosbodó világpénzügyi –és gazdasági válság magyarországi hatása, másfelől egy Fidesz indítvány és egy népszavazási kezdeményezés: a parlament önfeloszlatása és előrehozott választások kiírásának elfogadása vagy elutasítása tárgyában. Előre borítékolni lehetett, hogy a rendkívüli ülésnapokon a teátrális felszólalások és riposztokon kívül sok nem fog történni. Utólag írom, hogy előre borítékolni lehetett a végeredményt: a nagy semmit, hiszen várható volt, hogy az előrehozott választások kiírását SZDSZ-es támogatással a látszólag kisebbségben levő kormánypárt gyorsan leszavazza. A világgazdasági –és pénzügyi válság iránti képviselői érdeklődést pedig jól jellemezte a fluktuáció, amikor is egy-egy képviselői felszólaláskor igen csak foghíjas padsorok néztek szembe a felszólalóval.
Ami a politikai osztályon kívül eső közvéleményt érinti, nekünk legfőbb gondunk az alapvetően pénzügyi, gazdasági jellegű kérdések, a lét –és életbiztonságunk megválaszolásának sorozata. Az egyszerű túléléséé. Az egyik napról, hétről, hónapról a másikra. Válságérzetünk kiindulási pontja továbbra is az óriási, a tavaly decemberben felvett 26 milliárd US$-os valutaalapi, világbanki és európai központi banki kölcsön, amivel a magyar államadósság (önkormányzati, lakossági és vállalati kölcsönök nélkül) eléri és meghaladja a 100-120 + milliárd US $-os, gyakorlatilag visszafizethetetlen összeget. Vagy másképpen, a Kincstár üres, söprűvel sem lehetne egy fillért sem találni benne, miközben az állami közvagyont széthordták, eladták. Az SZDSZ-es szlogen, az
„állam rossz gazda” örve alatt sikerült az államot, a költségvetést, a többségi magyar társadalmat megfosztani mindazon pénzteremtő vagyontárgyától, amelyből származó bevétel, adójövedelem az államkincstárat gyarapította és biztosította volna az állami közfeladatok megfelelő, európai szintű ellátását. Miközben, párhuzamosan az állam kifosztásával, leépítették, felszámolták azt a termelői vagyont, amelyre alapozva a Kincsár bevételei szinten tarthatóak lehettek volna. Egy gyors 20 év, egy teljes nemzedékváltás alatt. (Erre a legutolsó példa a 200 éves múlttal rendelkező Diósgyőri Vasművek felszámolása. Nem csak munkahelyek szűnnek meg a felszámolással, hanem az a szakértelem is, amely a vaskohászathoz szükséges.)
Az Egyesült Államokból kiinduló banki, pénzügyi válság mára az egész világot átölelő gazdasági világválsággá nőtte ki magát. Ismert tény, hogy a nemzetközi média hathatós támogatásával egyre erősebbek azok a felhangok, amelyek azt sugallják: miközben a világ vezető bankjai és pénzügyi szervezetei áldozatként mutatják be magukat, állami, költségvetési pénzekért siránkozva, ugyanakkor önmaguk azok, amelyek ezt a katasztrofális pénzügyi –és gazdasági világválság feltételeit megteremtették, előkészítették és végrehajtották. Ezzel, gyakorlatilag, pontot tettek egy teljes nemzedéken keresztül ható thatcherista és reagenomista neoliberális gazdaságfilozófián és a washingtoni megegyezésen alapuló globális kiterjedésű gazdaság működésére. Davosban joggal vetették fel az óriási kereskedelmi többletet felhalmozó kínai, orosz, japán, indiai és az olajban gazdag arab államok vezetői, hogy miért kellene ezeknek az országoknak továbbra is finanszírozni az óriási kereskedelmi és államháztartási deficitet felhalmozó Egyesült Államok jóléti fogyasztását az amerikai állampapírok vásárlásával? S ennél a pontnál következik be a feloldhatatlan probléma. Miközben az elmúlt 20 évben „minden kereskedelmi út az Egyesült Államokba vezetett”, s az amerikai fogyasztói szokásokat a különböző, világméretű tőzsdei buborékokból származó többletjövedelem finanszírozta, ezen idő alatt magában az Egyesült Államokban (is) leépítették a hazai termelői kapacitást. Vagyis, az amerikai belső termelést is globalizálták, kiszervezték. A „buy american”, a „vásárolj amerikai termékeket” problémája pontosan ezzel a belső termelői kapacitáshiánnyal küszködik. Ha megfordul a termelés és szolgáltatások eddigi outsourcing, kiszervezés trendje, akkor az a világ globalizált gazdasági rendjében egy óriási válságot idéz elő. Összeomolnak a kizárólag az amerikai piacra termelő, termeltető gazdaságok. Itt, elsősorban az ázsiai országokra, Kínára, Indiára kell gondolni, amelyek szédületes gazdasági fejlődését (az évi 10-13+%-os GDP) növekedést az amerikai piac felvevőképessége jelentette. De Japán gazdasági visszaesése is itt keresendő. A japán autó –és elektronikai berendezések, stb. gyártásának java része is az amerikai piacot célozta meg. Mialatt, a japán gazdaságban is megtörténtek a kiszervezések a távol-keleti országok felé. Az amerikai kereslet visszaesésével a japán gazdaság szintén mély recesszióba süllyedt. Ahogyan a Nyugat-Európába irányuló, exporttermelésre átállított magyar gazdaság is. A probléma azonban nem áll itt meg. Az Egyesült Államokba irányuló késztermék volumen csökkenése kihat a nyersanyag-szolgáltató országok gazdaságára is. Az ausztrálok, a dél-afrikaiak vasérc és szén, a chilleiek réz, az oroszok olaj, stb. exportjuk jelentős csökkenése szintén kihat a gazdaságaik exportjövedelem beszűküléséhez, ami költségvetéseik csökkenéséhez, belső gazdasági életük finanszírozási problémáihoz, vagyis a társadalmi-szociális kiadásaik visszafogásához vezet. Nem téve említést a megrendelések befagyását követő gyárak, bányák, stb, bezárásához. A gyors, nagy létszámú munkanélküliség látványos megjelenéséhez. És, még nem tettünk említést a nemzetközi hitelválság okairól, és következményeiről.
Röviden összefoglalva: a világ egy gazdasági összeomlás küszöbéhez érkezett, amelyből való kilábalás csak egy új, a globális neoliberális gazdaság és az ahhoz fűződő monetáris politikai
doktrínával való teljes szakítással kerülhető el. A másik út, ahogyan a nemzetközi sajtóban már utalásként találkozhat az olvasó az 1931-as Nagy Gazdasági Világválság kommentárjaiban: esetleg egy új, fegyverkezési verseny, ami világháborúba is torkolhat, számolhatja fel a jelenleg egyre mélyülő világgazdasági –és pénzügyi válság gazdasági, társadalom szociális következményeit. Igaz, még nem tudni, mely országra, országokra húzzák majd rá az ellenségképet, mint annak idején, 1938 után, hirtelen a náci Németországra.
Gyurcsány Ferenc & társai a magyar Országgyűlés kormánypárti és ellenzéki részekre osztott patkójában elfelejtettek ezekkel a tényekkel szembe nézni. Kiválasztottságuk tudatában. Az országot eljelzálogosították, mert továbbra is érvényben van az euroövezethez csatlakozás feltételeként a konvergencia program. És erre a konvergencia programra épül rá a valutaalapi feltételrendszerek szociális ellátórendszereket zsugorító csomagja. (Ahogyan az 1980-as évek első harmadától. Ami, végül is, nem csak súlyos gazdasági visszaesést produkált, hanem végérvényese lerombolta a „gulyás kommunizmus” és a „legvidámabb barakk” kádári mítoszát. Ezzel is támogatást nyújtva a Soros György ’Nyitott társadalmának’, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának kiválasztott haszonélvezői részére, a politikai és gazdasági hatalomba való gyors beintegráláshoz a tudatosan előkészített rendszerváltoztatás pillanatában.) A főáramlatú neoliberális közgazdászok (a Reformszövetségben tömörülve) további költségvetési szerkezet „átalakításról” és „szociális reformokról” beszélnek, ami, gyakorlatilag a magyar társadalom magánosításának teljes véghez vitelét jelenti. Annak érdekében, hogy mégis megvalósuljon a hazai nagy liberális álom a „szolgáltató és takarékos” államról, vagyis, hogy az állam csak adóbeszedőként működjön, és csak a ’szabadpiacon’ résztvevők fizikai és fényűző megélhetésének biztonságáról gondoskodjon. Az 1930-as évek Nagy Gazdasági Világválságnál is mélyebb, immár az egész világot felölelő válság pillanatában. A társadalom többsége, a maradék 90+% pedig éljen meg úgy, ahogyan tud, egy többszörös fallal (Trianon és 1956 következményei, az EU, valamint a 20 éve tartó társadalmi-szociális elszegényítés hatásai) körülvett karámgettóban. Minden neoliberális szem a tényleges betonfallal körülvett, begettósított Gázára tekint. Könnyes szemmel és büszkeségtől dagadó keblekkel figyelik az eléheztetett palesztin tömegek kétségbeesett lázadásait leverő ’know-how-t’, hogy tanuljanak és felkészüljenek. 2006. október 23.-a csak a nyitánya volt az onnan importált felkészülési periódusnak.
A társadalom érdekeit figyelemmel kísérő és az elmúlt 20 év egyre súlyosbodó szociális válságból kiutat mutatni szándékozó politológus társadalom frusztrált. Zavarodottságát, ugyanakkor a kiúttalanság érzetét a jelenlegi legnagyobb parlamenti ellenzék (Fidesz-KDNP) verbális fellépése, ugyanakkor teljes fizikai mozdulatlanságából adódó ellentéte okozza. Mintha az ellenzéki elit, megértve 2006. október 23.-a brutalitását is, engedelmeskedett volna a magyar társadalom totális gazdasági-szociális válságát előidéző (kül)Hatalomnak, az ország tényleges pénzügyeit kézben tartó nemzetközi bankárcsoportoknak, amelynek létét köszönheti, s visszavitte a politikát a Parlament épületébe. (Az utca helyet, amit a kialakult válság már megkövetel. A tömeg, pedig vezetők nélkül, csak egy anarchikus massza.) Ahol, szabályozott keretek között érvényesülhet a vélemény –és szólásszabadság, a radikális, elítélő ellenzéki verbalitás (különösen a kamerák előtt). Igaz, csak a parlamentben. Hiszen demokratikus jogállami keretek között élünk.
A szocialista színezetű, kisebbségi kormányzás Gyurcsány Ferenccel, SZDSZ-es, MDF-es országgyűlési támogatás-hátszéllel, valószínűleg kitölti a 4 éves ciklusát. Mert, sem az érdekelt politikai osztálynak, sem az exportpiacokkal rendelkező gazdasági (javarészt külföldi és néhány magyarországi tulajdonos) nagypotentátoknak, sem a külföldi hitelezői körnek nem érdeke, hogy kormányváltás történjen. A neoliberális elitnek azért, mert előbb még ki kell küldeni az Európai Parlamentbe 6 évre a megfelelően kiválasztott képviselőket. Akik biztonságot, politikai védelmet is jelentenek az itthon maradóknak. És ne feledkezzünk meg az Uniós pénzekről sem. Hiszen, rendkívül nagy a veszélye annak, gondolják, hogy egy esetleges kormányváltás esetén a teljes, gazdasági befolyásukat biztosító politikai, hatalmi ellehetetlenülés fenyegeti őket. És, egyszerű állampolgárokként semmi nem mentheti meg őket a jogos felelősségre vonástól.
Egyre agresszívabb a cigánybűnözés és egyre nagyobb méreteket ölt a fehér galléros, politikai korrupcióval összekötött gazdasági bűnözés (MSZP/SZDSZ-es ingatlan panamák a VI. – VII. kerületekben).
A jogos felelősségre vonás elkerülése érdekében az egyetlen, számukra még létező, eddig talonban tartott jolly joker kártyát vetik be: a 20 év alatt nyomorba döntött, szegregációba kényszerített cigány tömegeket. Az SZDSZ közeli cigányvezetők szerepeltetésével, a polgárháborús izgatással, az egységes cigánynemzet víziójának lebegtetésével (az amerikai néger polgárjogi mozgalom analógiáját lemásolva, egy cigány dr. Martin Luther King nélkül, s a teljesen más történelmi hátteret figyelmen kívül hagyva). Arra számítanak, hogy a „politikai korrekt” beszéd, a közjogi köntösbe öltöztetett gyűlöletbeszéd, a megfelelően kódolt nyílt uszítás („még kér a cigányság”) félelemben és sakkban tarthatja a totális megnyomorításra ítéltetett nem cigány többségi társadalmat, amíg a gazdasági és pénzügyi válság megoldásának milyenségét a világ hatalmi központjaiban el nem döntik. Ha sikerül az országot „még időben” az euróövezethez becsatlakoztatni, s a magyarországi (és nem Magyarország területén található) magánvagyonokat a számukra megfelelő átváltási arányokkal átkonvertáltatni, akkor a megfelelő állami/hatalmi karhatalmi eszközök bevetésével leverhető a nagy valószínűséggel kirobbanó, az eurobevezetés pénzügyi követelményei miatti szociális megszorítások indukálta társadalmi tömegelégedetlenség is. Vélik. S körvonalazódhat egy olyan magán társadalom jellegzetességekkel felruházott Európai Uniós tag Magyarország körképe, amelyben a társadalmi rend a látszat demokratikus jogokkal felruházott kasztrendszerre épül. Amely áthághatatlan, vagyoni-születési cenzuson alapszik. S, amelynek fizikai területén látható és láthatatlan falakkal körülvett ’Gáza-Recskek’ lesznek létrehozhatók. Ha ez a terv nem kivitelezhető számukra, nos, akkor ráuszítják a karddal, bottal, kaszával, baseball ütővel, késsel, vadászpuskával, Molotov koktéllal felfegyverzett, bepálinkáztatott cigány tömegeket a lefegyverzett, minden védelmi eszközétől megfosztott többségi társadalomra. (Sólyom László, közt. elnök szerint) az államalkotó cigány nép az önkinevezett cigányvezetők vezetésével már nem kérni, hanem
követelni fog. Hogy mit? Azt majd az SZDSZ megsúgja nekik. Mi, elégedetlenkedők, meg ciánkapszulákért (Kuncze Gábor, volt SZDSZ-es pártelnök, belügyminiszter, országgyűlési képviselő, Klubrádiós műsorvezető) esedezhetünk. Ha lesz még időnk agyonveretésünk (lsd. Olaszliszka) előtt. Temetésünkön nem lesznek ott a TV csatornák, a vallási képviselők sem kérnek bocsánatot valakiknek a nevében.
Mert mi, a többségi társadalom, jelenleg, valakiknek útjában vagyunk. De nagyon.
„A kormányzás tehát a következő választási kampány része. Ennek megfelelően, legalább részben érvényes rá a választási kampányok több jellemzője. A választás az emberek fejében, lelkében dől el. A vélemények, a hitek, a meggyőződések, a félelmek, felülírják a tényeket. Az győz, aki kezdeményez. A kezdeményezés döntően kommunikációs természetű. A politikai akciók döntő hányada nem tárgyiasuló intézkedés, hanem szimbolikus cselekvés. A kormányzás és a kampány – alapvetően – nem konkrét intézkedésekről, hanem az azok által hitelesített világképről, társadalomfilozófiáról szól. Ebből következően előrébb való az átfogó világkép, mint az egyedi problémamegoldás.”(Csorba József, Fritz Tamás, Szentpály Juhász Miklós, Társutasok az őszödi úton – Kormányzás és kommunikáció Magyarországon 2002–2006)
Csontos Gábor politológus
.
.png)
Amit Orbán Viktorról feltétlenül tudni kell:
