A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maszop. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: maszop. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. március 30., hétfő

Rózsa-Flores Eduardo: Meghalt a cselszövő! Gyurcsány Ferenc halott!

.
Bűzlő tetem az ország szemétdombján, porlik-oszlik visszavonhatatlanul.
Az, aki az mkp-mszmp-mszp-t akarta feltámasztani nem lélegzik többé.
Émelyítő szagát mindenhol érezni.
(Nekrológ-féle egy szólamban – karral vegyítve - Bemutató az országos elhantolás után, 2009. Március ...)

A hulla annyit tett önmagáért hazát hazudván…
Felsorolni mindent szinte lehetetlen.
Mint tébolyult, se lát, se hall e hízelgéstől elvakult…
Már akkor milliárdokat lopott, mikor a sz.ros kommunista seggnyalói apró morzsákért marcangolták egymást. A sz..ból hazudta össze nekik a 2006-os választást és a hatalmat. Mindent megtett a hatalomért: szlovák terroristákkal fenyegetőzött, szilvásyval kirámoltatta kádár sírját, annyi a kordon évek óta már az egész országban hogy lépni sem lehet, de most már a kordonok közt is hullaszag terjeng…utat nyit magának a szag a rácsokon is át…röpül….szálldoss

KAR
Már szinte senki nem hitt neki,
kit ostorul küldött reánk az ég ura,
Helytartónak nem ösmeri
közülünk egyik is soha,
mi nem ismerjük el soha,
ez idegen latort, e gazt, soha!

De ő mégis, hősiesen mindent megpróbált. Még a rendőrpalotába is belelövetett. De a sok értetlen kommunistával nem tudott igazi nagy reformokat csinálni.
De őt nem lehetett kicsinálni, mint medgyessyt! Kitartott. Tömegbe lövetett. Szemeket folyatott…Porig égett a remény…
Pökhendin átvette a törpétől, és keresztbe tett karokkal,
eszelősen kiáltozta az alatta fuldokló városnak: Na és?!

Ám most már vége

KAR
Ne tovább, ne merészeld! te pártos, fattyú, gaz!
- azt mesélik, rebesgetik, elszabadult a Gólem és tévedésből –vagy irigységében, ki tudja és kit érdekel ez már- fejbe csapta!-
Egyszerre és mindenkorra hulla lett.
És mint minden hullának
Ennek is egy a sorsa: a rothadás, foszlás, átváltozás, beolvadás…eltűnés.

KAR
Jönnek elő csillogó szemekkel az elnyomottak,
a megnyomorítottak,
hinni nem akarván még:

Hinni kell, mert akarunk hinni. Higgyünk hát!

KAR
Síri csend ül ajkain,
földi sorsa már betelt,
Átkozott volt élete,
átkozottabb véget lelt...
Ártatlanok vérszopója
így pusztuljon, így vesszen!
Testét puszta föld,
Lelkét(?!) a pokol várja most!
Meghalt a cselszövő,
nem dúl a rút viszály,
országunk élni fog,
Most virrad fényes nap.
Bő áldás hullott ránk!
Így vesszen minden hitvány,
s kit balsors oly rég tép,
Szebb hajnalt érjen
végre már e nép!
Új nap kél, ó, magyar!
Meghalt a cselszövő
nem dúl a rút viszály,
országunk élni fog,
Most virrad fényes nap.

Vonulnak hosszú sorokban, kezükben pálmalevelet, frissen kivirágzott ágat…

Higgyetek Testvéreim! Vége a dalnak. Egyszerre és mindenkorra vége! Döntsétek le a megemelt falakat, nyújtsatok kezet egymásnak, kell az újjáépítéshez a sok erős kar!

Énekeljen búcsúzóul újra a kar:

(a hyper modern sosem-látott-fúró-fúrta vég nélküli, istentelen mélységű gödörbe eresztik éppen a dobozt a szörnyeteggel a belsejében)

KAR
Tegnap ez a dal volt
neked szánva

Báb vagy - voltál

Királyunk egy báb
őt dróton rángatják,
a nép mi vagyunk,
bólintani tudunk...
A taps nem velünk jár
Hátul egy árnyék áll,
minden szál hozzá fut,
ő vigyáz minden kaput.

R:
Báb vagy, báb vagy te állat.

Ma meg ez: (Záró dal)

Egy emlék valakinek...
meghalt a cselszövő,
meghalt az állat,
a diktátor most már
bálvánnyá válhat,
meghalt a cselszövő,
meghalt az állat
a diktátor most már
bálvánnyá válhat,
állat, cselszövő, állat, cselszövő, állat, cselszövő...

És így múlik, így múlott el….
Emlékezni fog reá, valaki egyáltalán?


Kiegészítés:

A Nyirkai Jóslat*-ból:

Meg ötvenöt-hatvan!

Az íjfeszítő sarja lukas hajóra száll.
Az ő ingével-gatyájával tömik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.

A döglött sárkány kutyáit a Koronázatlan Cár veszi pórázra.
A Szűkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tűri - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.

A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.

Jobb ellenfél nincs. A nép tűri őket.
Nemes lovag-ősök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csősz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.

A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!

*
" Hét táltos találkozott a nyirkai Hanyban. Két asszonyember, meg öt férfiember. Jó ha ennyien vannak a "Nagy hívás"-hoz. Mert nagy SZELLEM-et szándékoztak idézni, a nemzetre zúdult bajhalmaz miatt. Tudni akarták, meddig tart ez a nyomorúság, meg miképpeg alakul a jövendő. "Nagy hívás" akkor köll, ha az ÉG nem nyilatkozik magától. A táltos asszonyok egyike "utaztatható" volt. Fölmenének tehát a Rókadombra, az elhagyott csordakúthoz, az égés szélére. Áldoztak vízzel UKKÓ-nak, tűzzel GÖNÜZ Istenapánknak. A "látó-halló" táltos asszony nekivetkőzött.A többiek bedörzsölték maszlagbimbóval, hogy ne ostromolják a szúnyogok. Mert nyár volt, és alkonyodott. Nyakába kék ékkövet akasztottak. Az áldozó tűz parazsára zöld borókagallyat raktak. A táltos asszony füstöt lélegzet, a többiek meg rejtőztetőt dunnyogtak. Dobolni, furuglázni nem mertek, a határőrség miatt. A táltos asszony révületbe esvén átadta fejében lakó szelleme helyét az idézett SZELLEM-nek, hogy az az ő nyelvén szólalhasson. LÁPKUMÁNJA táltos SZELLEMÉT idézték, mert az idevalósi volt, a mi fajtánk. A táltos asszony először felszökött, de a többiek körbe vették őt, nehogy baj érje. Először csak hebegett, aztán szóval szólta a régi nagy táltos üzenetét...

Részletek:
Erkel Ferenc - Egressy Béni: HUNYADI LÁSZLÓ és tőlem.,
.

2009. március 28., szombat

...ki esküszik s azt megszegi...

.
Fotós-szerkesztő: OSZTYAPENKO

KIS FIÚ
Anyácska; áruló volt-é apám?
LADY MACDUFF
Az volt, fiam.
KIS FIÚ
S mi az az áruló?
LADY MACDUFF
Hát a ki esküszik s azt megszegi.
KIS FIÚ
S mind áruló, ki így tesz?
LADY MACDUFF
Mind áruló, s azt mind felakasztják.
KIS FIÚ
Mind felakasztják, a ki esküszik s azt megszegi?
LADY MACDUFF
Mind föl azt.
KIS FIÚ
S ki akasztatja föl?
LADY MACDUFF
Hát a becsületes emberek.

Ami közelebbről az árulót vagy az árulást illeti, arra vonatkozólag
Shakespeare föntebb idézett mondatai legalább adnak támpontokat.

Ki esküszik s azt megszegi.

Persze ennek csak akkor van értelme, ha bevezetjük a hallgatólagos eskü fogalmát, ami abban állna, hogy ráutaló magatartásával az egyed kvázi elkötelezi magát az ő családja, osztálya, baráti köre, golfklubja, etnikuma, vércsoportja, eszmetársai, általánosabban bizonyos, a saját személyén kívül álló, de általa mégis fontosnak vélt dolgok, elvek vagy értékek mellett, aztán a valóságban ellenük dolgozik.

Ebből máris adódik számunkra egy fontos következtetés:
nem lehet áruló az az egyén, akiről köztudott, hogy számára a saját érdekein és a hatalom pőre akarásán kívül semmi se számít.

Besúgó persze válhat belőle, ha megfelelő helyen és időben születik, de áruló nem, mert az árulóvá váláshoz kell egy bizonyos erkölcsi minimum.

Aki az etikai szférán kívül rekedt,
abból lehet ugyan népvezér,
de Júdásnak még a lábát se moshatja meg.
.

2009. február 17., kedd

Új évad, régi szereplők, változatlan műsor

(avagy dúl dögvész a cirkuszban)

A bohóc föláll, hajladozik, toporog, s furcsán gesztikulál. Arcán egymást váltják a szerephez kellő kifejezések. A bohóc kappanszerű, éles hangon magyaráz, - mit magyaráz, - tanít, okít, megvilágít, felvilágosít. Átszellemült tekintettel, kerekre meresztett, fátyolos szemmel, kitágult pupillákkal billegeti a cérnavékony, inas nyakán lötyögő, ráncos, koravén fejét, miközben ádámcsutkája vadul rángatózik, s nyeli a nyálat feszt, ami a felindultságtól egyre jobban termelődik.

Kusza, váratlan érveket sorol, amelyek egy sosemvolt, szép, új világ alapjairól, a legújabb reformról szólnak, s előretekintve vizionál az elkövetkezendő évekről. Gyurcsányia, -gondolja révületében.

Körbeüli a fél parlamenti patkó. A maszop. Egyesek ámulva figyelik. Más hívek okosan bólogatnak, de akadnak, akik eszelős tekintettel csüngnek minden egyes szaván, s ragyog a boldogság a tekintetükön. A frakcióvezető, a kis ráncos, inas, nyuvadt lendvai szinte kiugrik a bőréből, s túlvilági fény sugárzik ábrándos szemeiből.

Ó, a mi Ferink! Szinte hallani a megkönnyebbült sóhajt, amint feltör az elhivatott szoci hölgyek kebeléből. Meg vagyunk mentve, - gondolják, s felszabadultan tapsikolnak egy-egy blikkfangos megszorítás ismertetése után. Brutális.

A patkó másik felén üresek a padsorok. A fidesz-kdnp kivonult. Ez a műsor, talán leghatásosabb része. Jól bevált, már hosszú ideje.

A nézők el vannak ámulva a határozott bejelentésen, s megindulnak az ellenzék vezető erői. Megállíthatatlanul tolonganak kifelé, mint a gnúk, amikor áttörtetnek a krokodiloktól hemzsegő, félelmetes folyón.

Kint a parlamenti büfében vidám a hangulat. Finom a franciasaláta, s jó a sör. Egy kávé, s kellemes bagófüst mellett, nagyképernyőn figyelhetik a bohóc műsorát. Felesleges ezért ott ücsörögni. Nem?

És ez egy komoly ellenzéki gesztus. Demokratikus.

Ja… és olyan olcsó minden ott, hogy azt póri, utcai népek el sem tudják képzelni. Márcsak ezért is megéri. És jók a csajok. Bizony.

Ez a kunszt ugyan nem vezet eredményre, nem több mint passzív semmittevés, de annyira jópofa. Hát ne legyen már telhetetlen a nagyérdemű.

Hallani, sokan elvárnák azt, hogy mandátumukat visszaadva a parlamentből kellene kivonulnia a fidesz-kdnp-nek. Na, nemáááá… má csak az kéne.

Méghozzá nem is akár hová, - mondják, - ide az utcára. Mert orbánviktornak hívni kellene az embereket, - javasolják egyes radikálisok, - s a Kossuth térről velük együtt menni vissza, és kisöpörni a lószart a porondról.

Felvetődik ez olykor, de elhessegetik ezt a rémképet.

Olyan sok a lószar, s ezt most, mind, nekik kellene eltakarítani? Nem, és nem. Majd, amikor már a dögvész már mindenki számára nyilvánvaló lesz. Még kell a rothadás, a leépülés, a nyomor. Kell, hogy érezze mindenki, mindenhol a hiányt, a kínt. Még, és még. Akkor lesz biztos a győzelem. Demokratikusan. Ez a lényeg. Úgyhogy csak türelem kedves Nép. Kedves Nemzet. Csak tűrj, és ámulj a cirkuszon. Aztán majd jövünk.


A virsli forró, ízletes, s finom ez a bor is. Egészségedre kedves Hazám. Csak nyugi.

Hallgassátok csak addig kedvenc fletótokat, a bohócot, a döglött patkányt, - ahogy becézgetitek mostanában. Az előadásnak még nincs vége.

Vass István

,

2009. január 28., szerda

Bella Árpád: Az IMF diktál, lovat a FIDESZ alá...

már feloszlatható a Parlament

Alig két héttel azután, hogy a Nemzetközi Valutaalap első embere szükségszerű látogatását megtette Budapesten, a FIDESZ a mai napon bejelentette, hogy kezdeményezi az országgyűlés feloszlatását. Egy olyan bejelentést tett a legnagyobb, ellenzékinek nevezett párt, amelyet már jóval korábban meg kellett volna tenni, csak eddig nem volt erre felhatalmazása. Persze nem a szavazóitól nem kapta meg azt, hanem külföldi helytartóitól.

Dominique Strauss-Kahn magyarországi látogatásakor találkozott a FIDESZ vezetőivel is. Ha valaki azt hiszi, hogy ez pusztán formalitás, akkor nagyon téved. Az IMF vezér biztos akart lenni a dolgában, vagyis abban, hogy befektetett pénzüket visszakapják. Azonban számára is egyre világosabbá vált, hogy rossz lóra tett, és ugyan egy kicsit későn, de valószínűleg rájött arra, hogy a gyurcsányi banda őket is palira vette. Ezért nagy hirtelen, kapkodva és ijedten, rohant Gyurcsányhoz és Veresshez, akik természetesen megnyugtatták arról, hogy minden körülmények között visszafizettetik az országgal a felvett hitelt kamatostul.

Az úgynevezett magyar kormánnyal történt tárgyalások nyomán az eredményességet bizonyítva, pozitív nyilatkozatok láttak napvilágot mind a gyurcsányi apparátus, mind Strauss-Kahn részéről.

“Magyarország jövője forog kockán, nemcsak a mostani válságot, hanem fontosabb kérdéseket is meg kell oldania. Örülök annak, hogy fejlődnek a dolgok Magyarországon, persze mindannyian aggódva figyeljük a jövőt, mivel a globális előrejelzések meglehetősen szomorúak. A kilátások nem rózsásak, a fennálló problémák az egész világon szinte azonosak” – jelentette ki az IMF vezére még január 13-án. (Trendlines.hu)

Strauss többek között arról is szólt két héttel ezelőtt, hogy a forint egy elvárható szinten stabilizálódott. Azóta láthattuk, hogy ez egyáltalán nincs így, a forint folyamatosan és biztosan veszít értékéből, ami a belső gazdaság kiszámíthatatlanságának és a rossz gazdasági teljesítménynek a bizonyítéka.

Gyucsány a szokásos kántáló szövegét elmormolta az újabb reformokról, melyeket a következő hónapokban végre kell hajtani, ami az ő olvasatában csak egyet jelenthet. Azonban valamennyi gazdasági szakember tudja, hogy ekkora méretű restrikció már rendkívül kártékony és nagyon nehezen visszafordítható folyamatokat gerjeszt, mely nem lehet garanciája az IMF elvárásainak.

Strauss-Kahn puhatolózott a parlamenti álellenzéknél is, mert ugyebár, ha nincs ló, jó a szamár is és a szükség is törvényt bont. Minden valószínűség szerint ezeken a tárgyalásokon a FIDESZ vezetőit biztosította arról, hogy hamarosan lesz mit keresniük a hatalom rúdjánál, de ehhez az áldást még meg kell kapniuk. Az áldás megérkezett, az álellenzék az elkövetkezendő napokban harsogni fogja a parlament feloszlatásának szükségességét és nagy valószínűséggel meg is történik az, amire még eddig nem volt példa az elmúlt tizenkilenc esztendőben, jöhetnek az előrehozott választások.

Kényszerűség szülte ezt a megoldást a FIDESZ részéről, de nem a nemzeti kényszerűség, hanem a Nemzetközi Valutatalap elvárásai. Közben a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint, ha ma lennének a választások, csak kétpárti lenne a parlament. A törpepártok egy százalékon állnak és a nagy nyilvánosság által elérhető elektronikus médiumok természetesen szót sem ejtenek a Jobbikról, melynek jelenléte egyre kínosabb és nyomasztóbb a narancspárt számára.

A közvélemény-kutatási adatok tudatosan nem jegyzik a Jobbikot, hiszen egy választás alkalmával ez akár bizonyítási alapot is adhat a választást szervező jelenlegi parlamenti pártoknak a választási eredmények meghamisítására a Jobbik parlamentbe jutásának meghiúsításához. Három párt esetén ugyanis nem valószínű, hogy koalíció nélkül lehet kormányozni az országot. Az pedig, hogy a FIDESZ akár az MSZP-vel, akár a Jobbikkal koalícióra lépjen, felér számára egy történelmi vereséggel. Ezt megkockáztatnia életveszélyes.

A hatalom azonban kell a FIDESZ-nek, de csak abban az esetben kaphatja meg, ha kitartói engedélyezik ezt neki. A szemafor pedig villog és úgy tűnik hamarosan zöldre is vált.

Bella Árpád

2008. október 19., vasárnap

A HEGYEK VAJÚDTAK ÉS EGERET SZÜLTEK avagy

.
NEMZETI CSÚCS POCSOLYA SZINTEN

Lezajlott a figyelemelterelő, gyurcsányi ötlet nyomán megrendezett "nemzeti csúcs", a nemzet részvétele nélkül. Úgy-ahogy összeverbuváltak egy heterogén társaságot és megszólaltatták azokat, akiket (kevés kivétellel) közvetlen vagy közvetett módon felelősség terheli a jelenlegi (tragikus) politikai, gazdasági, erkölcsi, szociális (stb.,) helyzet kialakulásáért.
A kádári garnitúrát képviselő egykori MSZMP-s vagy KISZ-es főguruk (Gyurcsány, Medgyessy, Gál, Lendvai, Glatz, Szili, stb.,) ügyesen megadták a gazdasági helyzetre és/vagy az összefogás szükségességére utaló alaphangot, így résztvevők többsége a világgazdasági válság pajzsa mögé bújva próbálta magyarázgatni és ködösíteni sanyarú helyzetünket, finoman ecsetelve, hogy néhány évig áldozatokat kell vállalni mindenkinek, összébb kell szorítani a nadrágszíjakat, és bele kell törődni, hogy - átmenetileg - semmi jóra ne számítson senki.
A hozzászólók zöme tehát a gazdasági "mókuskerékben" forgolódott, elsimítva (vagy feledtetve) azt a tényt, hogy évtizedek óta politikai válságban vagyunk(!), amely a Rákosi-Kádár diktatúrákban kezdődött, és az átejtőernyőztetett elvtársaknak köszönhetően,- a demokráciában is "kivirágzott", majd a gyurcsányi rendőrállamban közeledik ahhoz a csúcsértékhez, amely a kádári megtorlás időszakában létezett.
Nem kellett képzett jósnak lenni annak az elővetítésére, hogy egy ilyen nagyságrendű plénum érdemi megbeszélésre képtelen lesz(!), a főkérdést pedig háttérbe fogja szorítani a triviális témák dióhéjban történő felvetése.
Az a hazug, csaló, erőszakos és szakértelem nélküli kormány (és kormányfő), amely jóval a világgazdasági krízis megjelenése előtt "dübörgő" gazdasággal "etette" a kába szimpatizánsait, miközben agyagba döngölte a nemzet-gazdaságot, európai viszonylatban az utolsó helyre szorította hazánkat, megtízszerezte az kádári adósság-halmazunkat, képtelen kievezetni az országot ebből a katasztrófális helyzetéből!
A "nemzeti csúcs" hangvétele, Glatz optimista zárónyilatkozata arra utal, hogy Gyurcsány további időt nyer(t), hiszen csipetnyi hamut hintett a fejére és enyhe meakulpázást is megeresztett a közvélemény kábítására. Megérezte, hogy előrehozott választásokról, lemondásáról vagy felelősségre vonásáról csak a nemzeti csúcson kívüliek beszélnek, a kifosztott karaván pedig halad (a végzete felé), miközben a qrva ország "kóbor kutyái" ugathatnak...

(Prof. Dr. Bokor Imre)
.

2008. október 18., szombat

Megjegyzést a "In case of civil unrest..." című bejegyzéshez

.
Ha már polgári engedetlenség és ha már versek, akkor a kettőt összekötve-felfokozva egy kis Neruda Somlyó fordításában, a "Nemzeti Csúcs" alkalmából. A tulajdon- és földrajzi nevek ad libitum behelyettesíthetők/ frissíthetők. Különösen ajánlott fennhangon olvasása az indulat rögzítéséhez s a hevület szítására.

...Az én hazámban a gyalázat elnököl.
González Videla, a patkány egyre rázza
rühes irhájából a szutyokkal kevert vért
eladott szép hazámra. Minden nap, minden áldott
nap jobban markolássza a rablott pénzt zsebében,
s csak az a gondja, holnap földet fog-e eladni
vagy inkább vért.
Mert ezt is, azt is árulta jócskán.
Fölmászott, mint a patkány, a nép vállára, s onnan,
szaggatva e hazának megszentelt lobogóját,
csóválja pusztulást árasztó ronda farkát,
így szólva az urakhoz, a mély chilei bányák
külföldi báróihoz: "Igyátok ki e népnek
minden csepp vérét, én itt a gyötrelem
helytartója vagyok.
"Szánalmas egy pojáca,
a majom és a patkány korcs keveréke, melynek
farkincáját a Wall Street keni arany kenőccsel,
nem múlhat az idő úgy, hogy le ne bukj a fáról
s közismert szemetévé ne légy a kárhozatnak,
melyet még eltaposni is utálnak az utcán.
Így volt igaz. Chilében árulás ült a trónon.
Egy áruló otthagyta nevét történelmünkön.
Egy Judás, ki halálfej-fogait villogtatva
testvéremet eladta,
megmérgezte hazámat,
haláltábort emelt és letépte csillagunkat,
egy makulátlan zászló szűz színeit leköpte.
Gabriel González Videla. Itt hagyom a nevét, hogy
mikorra az idő majd letörli már e szégyent,
és mikorra hazám majd már megtisztítja arcát
és az megint ragyogni fog a hótól és búzától,
akkor azok, kik egykor hagyatékom keresnék,
titkon izzó parázsként, mit e sorokba rejtek,
az áruló nevét is megtudják, ki halálos
serlegét hozta, melyet népem ellök magától.
Népem, én drága népem, emeld magasba sorsod!
Vesd szét a börtönt, döntsd le a falat, mely eléd állt!
Taposd el ronda útját a magos Palotában
hadonászó patkánynak: tűzd fel magasra lándzsád,
s ott fönn a hajnalégen hadd gyúljon ki haragvó
csillagod, beragyogva amerikai földünk.

(A vers aktualizálásának egyetlen problémája, hogy minálunk annyi név helyettesíthető be, hogy az már szétfeszíti a vers szerkezetét. De azért csak próbálkozzunk bátran. Az elnök hármas neve pl. 3 családnévvel is helyettesíthető.)

T
-

2008. szeptember 19., péntek

A parlamenti pártok ismételt nemzetárulása

.
Bella Árpád


A parlamenti pártok ismételt nemzetárulása – nem lesznek előrehozott választások

I. rész

A 2002-es választások alkalmával világossá vált a választási csalás. Nem történt semmi, a választások végeredménye nem változott, a szavazócédulákat elégették, az Erzsébet hídi blokádot és az azt követő spontán kialakult tüntetést „készenléti Mónika” belügyér asszony seregei szétverték. A Fidesz csendben maradt, Orbán Viktor állítólag éppen az akkor zajló futball világbajnokságon tartózkodott.

Ez nem fikció, hanem tény. 2002-ben a FIDESZ nem lehetett kormánypárt. 2002-ben a FIDESZ nem volt alkalmas arra, amire a neokon-cionisták alkalmasabbnak tartották az MSZP-t, vagyis céljaik elérésére a magyar nép, az ország kifosztására, a helytartói feladatok kompromisszumok nélküli ellátására.

Ma Magyarországon egyik parlamenti pártnak sem érdeke egy előrehozott választás. Persze vannak, akik most azt mondják: de hát a FIDESZ ezt követeli. Persze. Meg azt is mondta, hogy Románia eu. (direkt kis betűkkel) tagságának feltétele Székelyföld autonómiája.

No, meg másról is hablatyolt már a FIDESZ (illetve annak elnöke), ami kifejezetten nemzetinek hangzott, de abban a pillanatban, amikor a cselekvésről, adott esetben a szavazásról volt szó, már úgy szavazott, ahogyan neokon-cionista kitartói azt elvárták. Volt már - a 2002. előtt általam is nemzetinek tartott pártnak - több, a magyar nemzet érdekével homlokegyenest mást mutató cselekedete is. Ez itt a lényeg! Nem az az érdekes, hogy akár Orbán, Pokorni, Kövér, vagy az összes többi FIDESZ vezér mit beszél különböző előadásokon vagy éppen a parlament padsorai között, amit a média aztán nagy dirrel-dúrral körít, hanem az, hogy amikor a nemzet érdekében kell letenni a voksot, leteszi-e azt valóban a nemzet mellett. Jó reggelt, – a FIDESZ nem teszi le!

Emlékezzünk csak egy kicsit, hogyan járult hozzá az alkotmánynak csúfolt 1949. évi XX. Törvény módosításához azért, hogy a 2003-as eu. belépésről szóló népszavazás érvényes lehessen. Ez bizony kétharmadot igényelt, a FIDESZ nélkül nem ment volna. Ugyanígy szégyenteljes volt az ominózus Lisszaboni Szerződés megszavazása is, hiszen annak 2007. december 13-i aláírása után, rá négy nappal az eu-ban elsőként a magyar „országgyűlés” volt az, mely látatlanban, pontos tartalmának ismerete nélkül (mindössze 5 ellenszavazattal) jóváhagyta ezt a szerződést, ami nem más, mint az eu. alkotmány olyan jellegű módosítása, mely megkerüli az európai unió nemzeteinek népszavazás általi jóváhagyását. Mint ismeretes, a korábban legelőször Hollandiában, majd utána Franciaországban történt referendum csúfos kudarcot vallott, hiszen a választók elutasították az európai alkotmányt. Az eu. alkotmány, illetve most már a Lisszaboni Szerződés lényege az uniót alkotó tagállamok nemzeti alkotmányának fölülírása, minek eredményeként a tagországok elveszítik függetlenségüket.

Ebben természetes valamennyi parlamenti párt bűnös. Ez a cselekedet tökéletesen kimeríti a haza és nemzetárulás fogalmát. Van itt egy nagyon fontos személyes motivációs tényező is, amelyet meg kell említeni, és amiről mélyen hallgatnak a látható média kitartottjai. A parlamenti képviselők ugyanis amennyiben életbe lép a Lisszaboni Szerződés, európai uniós átlagolt szinten, EURO-ban kapnák majd fizetésüket. Nem elég nyomós, egyéni érv ez a nemzetet elveszejtő szerződés aláíráshoz? A nemzet pedig idegen érdekeknek és hatalmaknak közvetlenül is kiszolgáltatottjává válik, sorsába beleszólási joga nem lesz.

Jelentős fejezeteket tárgyalt le az eu.-val a FIDESZ kormány. Többek között a legfontosabbat, ami a Haza földjéről szól, és ami lehetővé tette a föld (értsd: nemzetünk anyaföldje, amin születünk, ahol élünk, dolgozunk, ahol gyermekeink születnek, és ahova halottainkat temetjük) tőkeként történő kezelését, értékesítésének lehetőségét. Mit is mondott Dobó István Gárdonyi Géza nagyszerű művében, az Egri Csillagokban? „A Haza nem eladó semmi pénzen!” A Hazánk pedig az a föld, amin élünk. Ezt tette eladhatóvá az eu. számára a FIDESZ kormány. Orbán és pártja, Martonyi külügyér igazgatásával, ugyan mindent megtett, amit kértek tőle, mégsem látták biztosítva 2002-ben a neokon-cionista urak, hogy a csatlakozás után teljesen megbízható, és irányítható hatalomfenntartó lesz. Buknia kellett, csendben tűrte a megaláztatást.

Természetesen nagyszerű politikai húzás, ha a közvélemény demokráciára érzékeny rétegét fölizgatjuk egy kicsit azzal, hogy a parlamentben lévő álnemzeti állóvizet fölkavarva, rendkívüli demokratának beállítva magunkat jelezzük, hogy az „emberek” új választást akarnak, tehát nincs más út, fel kell oszlatni a parlamentet. Ezt egyébként többször is elismétlik majd a nyomaték kedvéért mind a parlamentben, mind különböző sajtótájékoztatók alkalmával.

Gondoljunk csak bele! Kinek érdeke a parlament feloszlatása? Természetesen mindenkinek, aki józanul gondolkodik és nem érintett a hatalmi sakkjátszmákban. Tehát a Magyar Népen kívül a parlamenti pártoknak biztosan nem. Mi a nyereségük a parlamenti pártoknak, vagy éppen milyen veszteségtől menekülnek meg, ha nincsenek előrehozott választások?

Egy új választás valószínűleg átalakítaná az MSZP-t jelenleg vezérlő maffiózó társaság befolyását a párton belül, ami most nagyon nem kívánatos számukra. Jobb tehát a biztos jelennél maradni, ami lehetővé teszi nekik saját tagságuk kiforgatását és megvezetését is. Mindez az MSZP tagság számára szinte alig feltűnő, hiszen évtizedeken keresztül megszokták már a felülről történő irányítás „áldásos”, gondolkodásra egyáltalán nem késztető hatását. Ugyanakkor a mostani helyzetben biztos lehetőség számukra az ország maradék értékeinek kiárusítása, amelyből a júdáspénzt zokszó nélkül zsebre vághatják.

Miért nem érdeke FIDESZ-nek az előrehozott választás függetlenül attól, hogy az ellenkezőjéről beszél?

Az előrehozott választásokat nagy valószínűséggel megnyerné a FIDESZ, kormányra is kerülne. A neokon-cionista eltartók és kitartók tőle is megkövetelnék azonban mindazt, amit korábbi vazallusaiktól. Vagyis ki kell szolgálniuk őket. Ez a szolgálat természetesen olyan elemeket tartalmaz majd, amelyek miatt a párt népszerűsége erősen megcsappan, hiszen arra kényszerítenék, hogy folytassa azt az aljas nemzetáruló és kisemmiző szerepet, amelyet a jelenlegi kormány tölt be. Ez nagyon kellemetlen, hiszen ezt korábban sem akarta felvállalni a legnagyobb úgynevezett ellenzéki párt. Sem 2002-ben, sem 2006-ban. Bármennyire is megpróbál Orbán Viktor lobbizni a világhatalmasságoknál Washingtonban vagy Tel-Avivban, nem valószínű, hogy azok engednének a szorításon. A Fidesz itt tehát igen súlyos, összetett problémával találja magát szemben. Saját magát lejáratni egy ilyen helyzetben nem előnyös a jövőre nézve. Viszont hatalomhoz jutni esetleg más politikai és gazdasági helyzetben, már másként exponálhatja a pártot. A FIDESZ képtelen valódi nemzeti párt lenni. Jól tudja, hogy a hatalomra való befolyásának nagysága ugyanazoktól az erőktől függ, amelyek az összes parlamenti pártot benn tartják az épület falai között. Ez a kötődés és a hatalmi befolyás sokkal fontosabb számára, mint saját nemzete. A többi mind színjáték.

Az MDF az MSZP fű alatti szövetsége nélkül semmilyen politikai tényezőt nem jelent. Előrehozott választás esetén az MSZP-nek minden varázslatot végre kell hajtania ahhoz, hogy önmagának is megfelelő erőként maradhasson parlamenti párt. Lehet, hogy Schmuck Andornak nem lesz annyi ereje, hogy az MDF-et átpréselje a parlamenti küszöb felett, mert mozgatható „katonáival” majd az MSZP-t kell támogatnia. A KDNP-nek nincs már önálló arculata, azt teszi, amit a FIDESZ elvár tőle. FIDESZ nélkül esélye sem lenne.

Az ultraszélsőséges magyargyilkoló és hungarofób, SZDSZ-el a következő részben foglalkozunk.

Orbán Viktor valahogy úgy nyilatkozott korábban, hogy a FIDESZ-en kívül nincs több nemzeti erő a jobboldalon. Nem is igazán helyes a politikai palettát jobb és baloldalra felosztani. A valósághoz sokkal jobban közelít, ha nemzetben gondolkodókról és nemzetellenesekről beszélünk. A parlamenten belül viszont csak így – jobb és baloldal - tudnak osztályozni, hiszen valahova el kell helyezniük saját magukat.

Orbán nemzeti erőről szóló kijelentése akkor hangzott el nagyon magabiztosan, amikor már jól látható volt, hogy ez nem igaz, mert az alulról szerveződő Jobbik egyre ismertebb és népszerűbb, valamint a választópolgároknak majdnem a fele nem hajlandó a parlamenti pártok egyikére sem voksolni. Mostanában viszont gond van, mert a legutóbbi hetekben a Jobbik népszerűsége az elhallgatott közvélemény-kutatói adatok szerint minimum tíz százalékot tudhat magának. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ezt miért nem látjuk a statisztikákban?

Erre a válasz a következő részben lesz olvasható.

Bella Árpád
.

2008. augusztus 20., szerda

Az olimpia, a kajakos és az elvtárs esete

.
Kisebb szóváltás volt még augusztus elején, az olimpiára tartó első repülőgépen a kajakos Kammerer Zoltán és a honvédelmi miniszter Szekeres Imre között. Az történt, hogy Kammerer és Kucsera útközben előre ment az első osztályra, hogy kicsit kinyújtsák a lábukat. Amikor Szekeres meglátta őket, félhangosan megjegyezte: „mit keresnek sportolók az első osztályon?”, amire Kammerer – aki a szegedi kajak-kenu világbajnokságon felhúzta maga mellé a dobogóra a Fidesz-alelnökként politizáló Schmitt Pál MOB-elnököt – így reagált: „Mit keresnek politikusok az olimpián?”(Klikk a képre!)
.

Éljen Augusztus 20! - Alkotmányuk ünnepén...

.
Gyurcsány munkásokkal nézi a tűzijátékot
A párttal a néppel egy az utunk...a jelszavunk munka és béke...


Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ötlete alapján hétköznapi munkásokat, tanárokat, egészségügyi dolgozókat keresett meg a miniszterelnöki kabinet, hogy részt vegyenek a kormányfő által a Parlamentben a számukra adott szerda esti fogadáson. Az eseményre a kiválasztott emberek családtagjai is hivatalosak. A miniszterelnök velük nézi meg a tűzijátékot.

Daróczi Dávid kormányszóvivő a Független Hírügynökségnek elmondta: a miniszterelnöki kabinet azt a feladatot kapta Gyurcsány Ferenctől, hogy gyűjtsék össze az ország minden területérőt a vendégeket. Ápolókról, tanárokról, munkásokról van szó, akik egyszerűen a dolgukat teszik a maguk helyén, építik az országot - mondta a szóvivő.. A 250 vendégnek a miniszterelnök este a Parlamentben ad fogadást. Velük vágja fel az ország tortáját és azután együtt nézik meg a tűzijátékot a Parlamentnél.


(FH)
Lánchíd Rádió

És még egy förmedvény, amellyel kellemes ünnepet kívánok, a Magyar Népköztársaság minden polgárának:

Programajánló - Vízi és légi parádé a Duna felett

JETfly Online

A Parlament előtti Duna-szakasz idén is kiemelt helyszíne lesz az állami ünnep rendezvényeinek. A hagyományokhoz híven vízi és légi parádé fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. /.../

A repülések után a hajók veszik át a főszerepet, és megmutatják, milyen vízi járműveket használnak nap mint nap a Dunán.

Ez a közel kétórás program, reméljük, mindenkinek nagyszerű szórakozást nyújt Alkotmányunk ünnepén. A részt vevő sportolók mindegyike önkéntesen és tiszteletdíj nélkül vállalta a szereplést. A rendezvényt hazánk egyik legjelentősebb mobilszolgáltatója támogatja. A szponzori hozzájárulást a magyar sportrepülők egy gyermekművese-alapítványnak ajánlják fel, segítve azon gyermekek életét, akik akár betegségből, akár az energiaitalok vesekárosító hatásától betegedtek meg.


Nos?
Csak tűrünk, csak tűrünk és csendben tovább!
Hajrá Magyarország!
Hajrá Magyarok!
Hihetetlen arcátlanság:
Alkotmányuk Ünnepe
Kenyér ünnepe
most meg
Születésnapi buli...
Már sosem lesz vége ennek a cirkusznak?

Felvágták Magyarország születésnapi tortáját


Szerdán kora délután idén is felvágták az augusztus 20-a alkalmából készített Magyarország születésnapi tortáját a Parlament előtt, a Kossuth téren. Ezúttal Szatmári szilvapálinkával sütött tortát álomodott meg Mácsai Dániel mestercukrász. Az édességet Zila László cukrászdája készítette el, a körülbelül 4 ezer tortaszelet ezután rövid idő alatt elfogyott a felállított sátor előtt. Hat különböző torta versenyéből került ki a szatmári szilvás - mondta Pataki János, a Cukrász Ipartestület elnöke. A hungarikummal - szatmári szilvapálinkával - készült tortában a piskótába aszalt szilvát sütöttek, csokoládé- és marcipánkrémmel töltötték meg, végül a szilvapálinkával meglocsolták. Utóbbiból persze olyan keveset tettek bele, hogy gyerekek is fogyaszthattak a tortából.

A normál cukrászdai szabványban körülbelül 4 ezer szeletből álló torta felülete több, mint másfél négyzetméter. Elkészítéséhez felhasználtak többek között 100 kiló vajat és ugyanennyi porcukrot, 3 ezer darab tojást, körülbelül 160 kiló szilvát és marcipánt, valamint 10 liter szatmári szilva pálinkát. Az ország születésnapi tortája - az összes költséget is beleszámítva - körülbelül egymillió forintból készült el - mondta Pataki János. (FH)
.

2008. július 16., szerda

Bélyegezzük meg őket!

.
Figyelem! Pályázat!

A blogban közzétett A száz legundorítóbb névsorában észrevehették, hogy több "jeles" nagyarcú személyiség a listán csak "becsületes" (hajaj!) nevével szerepel. Ez, kérem, nem maradhat így. Szégyen gyalázat, hogy például a "kuncze", ami ugye, böcsületes magyar név volna, így oda van rondítva annál a minősíthetetlen alaknál...
Tehát: felhívjuk minden olvasónkat, vegyék csak elő a hirös magyar humorukat és csapjunk oda! Csapjunk rendesen a lovak közé!
Várjuk a rettenetesnél rettenetesebb ragadványneveket, mint a göncznél a PATKÁNY-t. Nevezzük csak őket valódi leánykori nevükön!
A beküldött pályaműveket nem pártatlan zsűrink értékelni fogja és a nyertesek megkapják a jól megérdemelt (helyi poétánk által költött) -még sehol meg nem jelent, tehát igen értékes- népi ihletésű gyurcsány-verset.

A zsűri

Kapcsolódó anyagok:
A 100 leggazdagabb után itt a 100 legundorítóbb
FRISSÍTÉS! / A száz legundorítóbb

F.D –E.R: Nem százas Gyurcsány

FRISSÍTÉS! / A száz legundorítóbb

.
.(A száz legundorítóbb, korábban közzétett listánk)

Az info.hu-ról levett tényegyüttesek és életrajzi adatok felhasználásával két szereplőt részletesebben bemutatunk. Mindketten a közép mezőnyben vertek gyökeret. Ezt követően a pozíciókban történt erősödéseket és gyengüléseket tekintjük át, majd az újonnan listára kerülteket méltatjuk.


56
. Kökény Mihály – Előbb lett főmunkatárs a Kardiológiai Intézetben, mint szakvizsgáját letette volna. Mikor ez két év múlva bekövetkezett, rájött, nagyobb kedve volna parlamenti bizottságokban tevékenykedni. Elment az „aranyszájú” Kovács Lászlóhoz tanácsot kérni. Miután „aranyszájú” megígérte neki, hogy teljes mellszelességgel támogatja ezt a magasabb szintű törekvését, otthagyta a véres pályát. Így történt, hogy az Egészségügyi Bizottságban kamatoztatja kivételes képességeit. Próbaidőre miniszter is volt, de kellett a hely másnak és visszalökték a bizottságba.
58. Donáth László – Portré filmjéből tudjuk – Mécs és Demszky tanácsára kristályosodott ki benne a felismerés, hogy a marxizmust és a papi pályát össze lehet és össze is kell egyeztetni. Mikor apját a kommunisták kivégezték, még csak töprengett a dialektikus összefüggéseken. A szeminárium alatt a hit és kötelességtudat szerves egységén elmélkedett, aminek folyamányaként áramütésként érte a fölismerés: ezt a kettős, rögös utat kell bejárnia az üdvözülés érdekében. Püspöke szerint nehéz ember. Frakcióvezetője szerint könnyű vele dolgozni. Tény, hogy megdolgozott ezért az 58. helyért.
18. (10) Soros György – Nem bírta megvenni az AS Romát /Tottiékat/. Mint mindig, most is áron alul licitál. Talán öregszik, mert kis hazánkban is, mintha kisebb mozgásteret futna be. A szavazók némi elszürkülést vélnek fölfedezni – de lehet, hogy csak átmenetileg gyengélkedik.
19. (21) Vadai Ágnes – Tartja a saját maga által diktált tempót.
36. (41) Kolompár Orbán – Jó néhány segédponttal jutalmazták Gárda ügyben. A vélt bizonyítékok rendre fordítva sültek el.
37. (43) Orosz József (Jozefina) – A globális felmelegedés érdekében tett meleg erőfeszítései értékes, könnyű nyári pontokhoz jutatták.
49. (87) Göncz Kinga (Kócos asszony) – Dacol az uborkaszezonnal, tör előre. Egyre többször mutatkozik felvidéki építőtáborokban. Sztrapacskával tartja kordában a derékbőségét.
55. (90) Karsai József – A lovon való fordítva üléssel elképesztő mennyiségű pontszámra tesz szert naponta. A Gyurcsányi viszonyulásban Guiness rekordot készül dönteni: szidja, dicséri, ostorozza, újra dicséri, újra szidja, árnyalja, szapulja és a reformokban méltatva, ajnározza a listavezető mentalistát.
85. Kuncze Gábor – Kuncze kifulladóban. Ha nem tud újat felmutatni, egyre többen a fejére nőnek.
89. (45) Sass József – A Kossuth Díj letétbe helyezése, a bírósági tárgyaláson ejtett könnyek, a tárgyalás szünetében ejtett örömkönnyek elbizonytalanították a szavazókat. Az idő örvénye kisöpörheti a 100-ból, de nagy magasságokba is emelheti ezt az átváltozó művészt.
77. Simor András – Új szereplő a listán. Számszaki eredményei és Horn Gyula elfekvőben való tartózkodása által nyílt meg számára az út a legjobbak közzé.
88. Lévai Katalin – A meleg nyári szombat délutánok emelték be a szavazók érdeklődési körébe. A legmelegebb helyzetekben is fogja Szetey (Szopó) kezét és tartja benne a lelket. Beleérző képességén túl a stílusa is kiérlelődőben. Tempója Vadait is megszégyenítheti.
93. Mohácsi Viktória – Új, üde színfolt a palettán. Brüsszelből is hazaszalad, ha egy tyúktolvajra kerítésugrás közepedte rászólnak.

Navracsics már a 102. helyről kopogtat, bebocsáttatásra vár. Kérdezi is: mit tegyek még, mert addig nem nyugszom, míg be nem kerülök!

142. (97) Ágh Attila, 146. (70) Katona Béla. Nem bírták a Horn Gábor által fémjelzett kerettempót, kipottyantak a rostán.

8. Horváth Ágnes – Összteljesítményben nem, de napi aktualitásban külön figyelmet érdemel. 5 pontra megközelítette Gergényit, ahogy a kórházi parkolókban egyre szaporodnak a most leszállított széfmennyiségek. Mindenki az árverésre vár. Azokban a felajzott lelkületű napokban minden bizonnyal átlépi majd a 7 ezer pontos álomhatárt és ott liheghet „baromarcú” Veres János sarkában. Már nagyon várja. 300 ezer széf a tét.

22. Horn Gábor – Pontjait nem tudta szaporítani. Majdnem hiába ment ki a Városligetbe melegedni. Látván az elkeseredett embert, az arra járok vigasztalták meg jobbról és balról. Rögtön élénkebb lett az arcszíne. Fakóból átváltott pirospozsgásba.

2008. július 6., vasárnap

Ma rövíd leszek: üzenet Gyurcsánynak

A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke ma a parlament előtt nyilatkozatot olvasott fel.
Pár mondatom után, közlöm nyilatkozatának teljes szövegét.

Kurvára betelt a pohár, de már nagyon rég.

Rohadtul unom, hogy olyanok hivatkoznak demokráciára, toleranciára, európaiságra akik a legkevésbé sem tisztelik ezen normákat, illetve nem éppen rájuk jellemzőek ezen értékek.
Nem a meleg-homo-buzi stb. (kinek mi tetszik) felvonulás apropóján írok most. Ez az egész tegnapi cirkusz engem kurvára nem érdekel. (Szegény kis buzik, őket is felhasználja a hatalom...az ő bajuk, a másik nagy bajuk mellé) Engem csak egy dolog érdekel, és zavar is egyben: hogy az országos pojáca továbbra is úgy óbégat mintha nem történt volna itt semmi (Őszöd, 2006 október 23., stb.), papol alkotmányos értékrendről (na ja, persze az ő "alkotmányos" értékrendjükre nyugodtan gondolhat, én viszont a 49-es törvénnyel törlöm a seggem!), demokratikus intézményrendszerről (na persze, ahol magán milíciák működnek (INKÁL, stb.) és ahol idegen országok állampolgárainak több joga van mint a bennszülötteknek...).
Egyszóval: az a bizonyos pohár igen rég betelt miniszterelnök úr! Magával és haverjaival! Az elkövetett disznóságaikkal, az ország kirablásával és tönkretételével, nemzeti értékeink arcátlan legyalázásával...
Szavainak, miniszterelnök úr, annyi az értéke, mint az elhasznált taknyos zsebkendőnek, mint az organikus ürüléknek mely távozik testünkből, mikor annak eljön az ideje...
Könyörgöm: tűnjön el, míg nem késő. Nem kell a nagyobb baj ennek a szerencsétlen országnak. Gondolom, tudja, és érti, mire gondolok. (Ha nem, kérdezze ki legjobb bűntársát, Szilvássy Györgyöt, ő tisztában kell, hogy legyen a helyzettel)
Hogy önt idézzem: (még) el lehet innen menni!
Tűnjön el az országból, menjen jó messzire, változtasson nevet, pénze van hozzá -amit eltulajdonított- , változtassa meg arcát (van rajta bőven lehúzható bőr). Ellenkező esetben, a magára találó Magyar Nemzet igazságszolgáltatása utoléri majd. Ezért fölösleges kezeskednem.
A szabadság öröme nekünk jár. Megtapasztaljuk hamar. Bíz' Isten!


Következzenek az országos pojáca szavai

(MTI nyomán index.hu)

Gyurcsány: Betelt a pohár

Itt az ideje a jogos nemzeti önvédelemnek, mondta Gyurcsány Ferenc vasárnapi nyilatkozatában, melyben a meleg büszkeség napján történtekre reagált. A miniszterelnök kezdeményezi a közjogi méltóságoknál, hogy vitassák meg, mi hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

A szombati, budapesti meleg büszkeség napján történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezi, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.

A kormányfő az Országház épülete előtt vasárnap délután tett sajtónyilatkozatában a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet is kezdeményezett egy Magyar Charta formájában, amelynek gyűlést hirdetett szeptember 6-ára. A miniszterelnök úgy értékelte, ha többséget kapnak ezek a nemzeti önvédelmi kezdeményezések, akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség.

Gyurcsány Ferenc álláspontja szerint a szélsőségesek hamisan hivatkoznak legszentebb magyarságunkra, ellopják magyarságunk szimbólumait, és ellopják a szabadságot. Mint fogalmazott, évek óta tart az, ami szombaton történt. A szélsőségek megzavarják a szabadság örömét, azokét, akik meg akarják mondani, hogy kik ők, és hogyan élik meg magyarságukat.

A kormányfő szerint betelt a pohár, ha így megy tovább, akkor nemcsak a szabadság örömében most megzavartaknak, hanem azután nekünk is félnünk kell, és meggondolnunk, hogy kimegyünk-e az utcára. Ez nem rendőrségi, nem meleg, nem zsidó, nem cigány, hanem közös ügy.

Kiegészítés (nem vicc):

Fiú: Apám, mondanom kell neked, valamit: meleg vagyok!
Apa: Tessék?
Fiú: Igen, meleg vagyok.
Apa: Nem olyan nagy gond ez, ülj le, beszélgessünk. Mond, BMW-vel jársz?
Fiú: Nem.
Apa: Mond, a Rózsadombon van a lakásod?
Fiú: Nem.
Apa: És mond, számlád a bankban, több millió?
Fiú: Nem. Nincsen.
Apa: Akkor tudod mit fiam, te nem meleg vagy, csupán egy hülye kis buzi!

Csontok

Cuslág nevű kandúrom