.
(A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁNI KETTŐS MÉRCE KRÓNIKÁJA)
A címben lévő kérdésre adandó válasz hosszadalmas (több éves) előtanulmány, elemzés, történészekkel, jogászokkal, politikusokkal és katonai szakértőkkel végrehajtott konzultációk (eszmecserék) alapján lett összeállítva, egy levél (vagy cikk) terjedelmi korlátait figyelembe véve.
Bár a redundanciamentes anyagból - feltehetően - az olvasók többsége kielégítő információkhoz jut, a részletkérdések iránt érdeklődők számára a cikkhez csatolt irományjegyzék segítséget nyújt a témakörhöz kapcsolódó forrásmunkák (honlap, könyv, újság és folyóirat cikkek) feltüntetése.
Aligha vitatható, hogy számos országos problémáink (gondjaink és teendőink) mellett sem felejtkezhetünk el olyan egyedi esetek tisztázásáról, amelyek - látszólag - csak egy adott személyt (vagy kisebb csoportot) érintenek, de jelentős kihatással voltak legújabb kori történelmünk alakulására.
Jelen esetben Belovai István, egykori honvéd alezredesről van szó, aki katonai (hadműveleti és hadászati) felkészültsége, angol és olasz felsőfokú nyelvismerete, átlagon felüli elemző és szintetizáló képessége, továbbá a beosztásának köszönhető adathalmaz tanulmányozása lehetővé tette Szovjetunió, valamint az irányítása alá tartozó (Varsói Szerződésbe /VSZ/ tömörült) államok politikai/katonapolitikai szándékának felismerését, és ezek hazánkra (Európára, sőt az egész világra) leselkedő,- mérhetetlen nagyságrendű veszélyét.
Már az 1960-65 évektől kezdődően nyílt titoknak számított a Szovjetunió stratégiai terve: érdekszférájának
A NATO illetékesei, felismervén ezt a veszélyforrást, atomaknák telepítésével igyekeztek elrettenteni, a nyomasztó nagyságrendű, mennyiségi fölényben lévő,- VSZ (szárazföldi) fegyveres erők legfelsőbb polgári és katonai vezetőit, kalandor tervük
Mindezekből következett, hogy az atomaknazárak kiépítése - átmenetileg - keresztül húzta a szovjetek tervét, mert huzamosabb időt igényelt azoknak a technikai, szervezési és módszerbeli megoldásoknak a létrehozása (és begyakorlása), amelyek elfogadható hatékonysággal biztosították volna az atomaknák semlegesítését.
Ebben a felkészülési fázisban kaptak felbecsülhetetlen segítséget a szovjetek az NSZK-ban állomásozó USA 5. hadtest állományába tartozó (később ismertté vált "Conrad"-féle) kémcsoporttól, ahonnan a Magyar Néphadsereg Felderítő Főnökségére "kosárszámra" érkeztek az atomaknák telepítési helyeire, technikai adataira valamint az alakulatok hadműveleti terveire vonatkozó adathalmazok, amelyeket Moszkvába továbbítottak, a Védelmi Minisztérium Vezérkarának Katonai Felderítő Főnökségre.
A Conrad kémbandától érkező minden "KOZMIKUSAN SZIGORÚAN TITKOS" jelzésű anyag "átment" a Felderítő Főnökségen dolgozó Belovai István kezén, aki a veszély elhárítása érdekében kereste, majd megtalálta a lehetőséget (alkalmat), hogy figyelmeztesse az USA kormányát arról, miszerint egy ismeretlen személy (vagy csoport) rendkívül fontos információkat juttat hozzánk (közvetítésünkkel pedig a szovjetekhez) a telepített atomaknák "koordinátáiról",
Belovai István, a hazánkat megszálló Szovjetunió, valamit a szovjet kormány által nyakunkra ültetett (őket maximálisan kiszolgáló) bábkormány ellen lépett fel, tehát hazájáért, valamint az emberiségért mélységesen aggódó katonai szakembereként járt el.
Önként vállat feladatát végrehajtotta,- kockára tette: életét, házasságát, egzisztenciáját, egészségét, rokoni és baráti kapcsolatait, vagyonát, de vitathatatlan, hogy meghatározó mértékben hozzájárult a harmadik világháború kirobbanásának elhárításához!
Ha - ugyanis -, a VSZ konfrontálódott volna a NATO-val, akkor a hagyományos eszközök mellett nukleáris fegyverek alkalmazását sem lehetett volna elkerülni, így hazánk egy atomtemetővé vált volna(!), mert Kádár János, a fegyveres erők főparancsnokaként, már az 1960-as évek elején (a legszigorúbb konspiráció betartásával: a parlament és az állampolgárok tudta nélkül) hozzájárult ahhoz, hogy a Dunántúlon szovjet nukleáris eszközöket telepítsenek. Ezeknek az eszközöknek a megsemmisítését (geostratégiai helyzetünk következtében), minden valószínűség szerint prioritásként tartották számon, a NATO "kötelező házi feladatának " végrehajtási grafikonján.
A Moldova, Thürmer, Berecz vagy a szépszámú (szemellenzős) ortodox kommunista "Kádár imádók" tudatáig el sem jutott, hogy életük megmaradása nem Kádáron, hanem Belovai Istvánon múlott, neki köszönhetik, hogy évente leróhatják tiszteletüket a Szovjetunió Hőse c. kitüntetést kapott, hazug, hazaáruló és Haynau császári generális megtorlási "akcióját" tízszeresen felülmúló - nagy kacsingató -, koponya-csontjától megfosztott földi maradványai felett.
Hiteles dokumentumokkal igazolható, hogy a szovjeteket hideg zuhanyként érte a Conrád csoport kémkedési akciójának leleplezése, mivel a megfelelő amerikai intézkedések hatására a szovjet hadászati elképzelésből "füstbe ment terv" lett.
Mindezek determinálták Európa (és közvetve a világ) katonapolitikai helyzetének alakulását a XX. század negyedik negyedévében, majd a fegyverkezési verseny felgyorsulása a Szovjetunió és a szocialista tábor totális gazdasági, politikai és erkölcsi bukását (lavinaszerű felbomlását) eredményezte.
Mivel Belovai István tevékenységére fény derült, 1985. 07. 10-én letartóztatták, majd 1985. 12. 17-én hadbíróság elé állították, ahol a katonai ügyész (érdemes megemlíteni a nevét: dr. Balatoni Elemér rendőr ezredes) halálos ítéletért "esdekelt" a bírák felé, kémkedésről, hazaárulásról, bajtársai elárulásáról és a "hőn szeretett" Szovjetuniója ellen kifejtett ártalmas tevékenységről "szövegelt"
Bár a bírák nem akceptálták az ügyész halálos ítélet kimondására utaló kérését, de a hazug, logikátlan és bizonyítatlan vádakra, a jog és az igazság megcsúfolásaként,- életfogyti
A rendszerváltozást követően elmaradt a koncepciós perben elítélt Belovai István rehabilitálása. Több kötetet is kitevő irodalma lehet azon személyeknek a közvélemény elé tárt - Belovai István ügyét érintő - nyilatkozata, állásfoglalása, vizsgálati eredménye, észrevétele, megjegyzése, a rehabilitálást támogatók vagy azon csekély számú ellenzők véleménye, amelyek nagyfokú elfogultságot, a tények felületes ismeretét (esetenként teljes hiányát), valamint a kádári terrorból öröklött szemellenzős (dilettáns) szemlélet jegyeit tükrözik.
A megszólalók többsége,- a ponyvaregényekből olvasott vagy a kommersz filmekben látott kémtörténetek agytekervényeikben rögzített emlékeikből táplálkozva, Belovai Istvánt a kémek kategóriájába sorolja, és képtelenek egy többemeletes (bonyolultnak tűnő) törtekből álló egyenlet megoldásához szükséges (egyszerű) műveleti "lépések" megtételére, ezért nem jutnak el az alábbi következtetések elfogadásához:
-1/ Belovai István felismerte azt a veszélyt, amely a NATO-val szembeni konfrontáció esetén érheti hazánkat, Európát és/vagy az egész világot;
-2/ Egy megszállt ország megszállója ellen fellépő személy minden tevékenysége maximális elismerést érdemel;
-3/ Belovai István a Magyar Néphadseregről és a Népköztársaságról semmilyen adatot nem adott ki az amerikaiaknak, azok ezt nem is kérték tőle;
-4/ Belovai István a szovjetek hadműveleti (hadászati) terveiről nem informálta az amerikaiakat, tehát még "kvázi" kémtevékenységgel sem gyanúsítható;
-5/ Belovai István egy (akkor még) ismeretlen kém(banda) létezését jelezte az amerikaiaknak;
-6/ A hadbíróság és a katonai ügyész összetévesztette Belovai István tevékenységét a Conrád-féle banda kémkedési és hazaárulási tevékenységével, mivel az utóbbiak elárulták hazájukat, bajtársaikat, ők juttattak (folyamatosan és megfontolt szándékkal, anyagi ellenszolgáltatásért) titkos dokumentumokat Magyarországra;
-7/ A Conrád-féle banda (az 1980-as évek elején) mintegy 5 (azaz öt) millió dollárt, mai értékét tekintve kb. 35 (azaz harmincöt) millió dollárt (!) "markolt" fel a zsugorinak nem mondható magyar Katonai Hírszerző Szolgálattól, tehát: a "cechet" mi "álltuk", az állampolgárok adójából és a külföldi kölcsönökből "futott" még erre is, kicsinyesség lett volna, a kémanyagot átvevő, majd hasznosító szovjet félt ilyen kiadásokkal terhelni;
-/8 Kémek segítőjeként minősíthető az a személy, aki egy kémtől (vagy kémbandától) kapott anyagot pénzért megvásárol és a felhasználóhoz juttatja, ilyen személy volt Szűcs Ferenc altábornagy, aki a Katonai Hírszerző Szolgálat (KHSZ) főnöki helyén Kádár és a szovjetek "osztályon felüli" lakájának minősült, de azt az állítást sem lehet kifogásolni, hogy a Conrád-kémbanda "szatellit" tagjának tekinthető! Szűcs tiszta lappal és tekintélyes nyugdíjjal távozhatott a "Szolgálat" éléről, míg Belovai István egyetlenegy forint (fillér) nyugdíjat sem kapott (és ma sem kap) mintegy 27 évi szolgálati ideje után!
Szűcs Ferenc hálás lehetett Für Lajos és Szabó János honvédelmi minisztereknek, akik - érdemben - sohasem vizsgálták a KHSZ-t és vezetőiket. Demeter Ervin (hajdani üzemgazdász, adószakértő, rendszerszervező), a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárcanélküli miniszter viszont tanulmányozhatta a KHSZ tevékenységét, mert 1999 októberében azt nyilatkozta, hogy: "Belovait azért nem lehet rehabilitálni, mert ő elárulta kollégáit". Demeter Ervin tehát vagy abban a tudatban van, hogy a Conrád-csoport a KSZH-nál volt beosztásban, vagy pedig abban, hogy Belovai István szolgált az USA NSZK-ban állomásozó 5. hadtest állományában.
Nem kizárt, hogy van egy harmadik változat is, de azt egy jól képzett titkosszolgálati miniszer nem köti a közvélemény orrára...
-/9 Belovai István hazaárulással sem gyanúsítható, nem csak azért, mert tevékenysége kizárólag a 2., 3., 4., és 5. pontokban foglaltakkal jellemezhető, hanem azért is, mert - akkor - egy szinten lenne a hazánkat megszálló hatalommal kollaborálókkal, az országot és/vagy hadseregét idegen érdekek szolgálatában feláldozni képes olyan személyekkel, mint: Kádár János és holdudvara (a "sereg" állományából pedig: Mórocz Lajos, Csémi Károly, Szűcs Ferenc, Czinege Lajos, Kárpáti Ferenc és a szovjet katonai felsővezetéssel közvetlen (szolgálati) kapcsolatban lévő katonai vezetők.
Belovai István egy teljesen más kategóriába sorolható: a bátrak, a hősök, a kockázatot vállalók, a hazájukért és az emberiségért felelősen érzők kategóriájába.
Az ilyen embereket más országokban (Lengyelország, Románia, Németország, Bulgária) megbecsülés övezi és büszkék reájuk, sajnálatos, hogy Belovai Istvánnak mintegy "számüzetésben" kell élni, mert számos "illetékes" kategorikusan elutasította rehabilitációs kérelmét, vagy különféle ó-kádári jogi formulákra hivatkozva tette ad acta az ügyet.
Horváth Balázs, Dávid Ibolya, Hende Csaba, Polt Péter, Göncz Árpád, Mádl Ferec, Medgyessy Péter tehettek volna valamit azért a bátor katonáért, akinek - talán - az életüket köszönhetik.
Belovai István nem kért és ma sem kér kegyelmet (!), de elvárja, hogy rehabilitálják és bízunk abban, hogy hazánknak előbb vagy utóbb, lesz olyan kormánya, amely elismeri, értékeli és méltó helyre teszi Belovai István személyét és tettét.
Ha az EU vagy a NATO (esetleg) alapít olyan kitüntetést amely a nevükhöz kapcsolódik, akkor Belovai István az elsők között lesz, aki rászolgált egy NATO-ért vagy Európáért kitüntetésre! Ennek a kérdésnek a felvetése aligha jut eszükbe a NATO központba vagy az EU parlamentbe delegált magyarjainknak, mert eszükbe sem jut, hogy Belovai István nélkül (talán) nem a brüsszeli EU Parlamentben üldögélnének, hanem egy hazai vagy "keletebbre lévő" GULAG szigetvilág barakkjában, és nem lenne gondjuk arra, hogy mire költsék Euro-jaikat.
Belovai István, a NATO első magyar katonája volt, aki hazája "kereteiből" kinőve, Európa és a világ (egyik) önként vállalt megmentőjévé vált. Szinte MINDENÉT FELÁLDOZTA hazánkat és az emberiséget veszélyeztető katasztrófa elhárításáért, de a rendszerváltozás után a hazájától SEMMIT SEM KAPOTT! Holott ha "kettős mérce nem lenne", akkor neki is kijárt volna egy miniszterelnöki vagy egy "utazó nagyköveti" poszt!
Irományjegyzék:
1/ Belovai István: Fedőneve: Scorpion. Budapest, 1998.
2/ Belovai István Honlapja: http://www.belovai.org/
3/ dr.Bokor Imre: Elmaradt a III. világháború (Nemzetőr, 2002. 11. 13., 20., 27.).
4/ dr. Gergely Attila: Magyarok a hidegháború tűzvonalában. Kapu 2001. február, 60-62. oldalak.