2009. február 14., szombat

"Gyakorlatilag atom": 200 ezres mészárlás Drezda bombázásakor

.
Atombomba hatásához mérhető pusztítást végzett a Drezda elleni támadás, amely 1945. február 13-án éjjel vette kezdetét és a következő napon, február 14-én is tartott. A mai megemlékezések és ellenrendezvények sorozata a német történelem hiányos feldolgozottságára utal.

"A bombázásnak alapvetően a német munkáslakónegyedek ellen kell irányulnia. A jobb körökhöz tartozók házai szellősebben terülnek el, és ezért kényszerűen nagyobb a bombaigényük" - jelentette ki Winston Churchill brit miniszterelnök, miközben a vége felé közelgő háború során Európa egyik legszebb városában, az "Elba-parti Firenzében" mit sem sejtettek a közelgő iszonyatról.

A háború 1945 elejéig alig tett valami kárt Szászország európai kulturális kincsnek számító fővárosában. Drezda valóságos barokk ékszerdoboz volt.

A háború vége felé hatalmas tömegekben érkeztek ide menekültek.

A gyárakat és a katonai létesítményeket sokkal nehezebb fellelni és eltalálni. A bombázó-repülőgépek előállítására irányuló abszolút koncentrációval lehetővé válik Németország valamennyi nagyvárosa, vagyis minden 50 ezer lakos feletti város házainak 50 százalékos lerombolása - így Churchill.

Védtelen városra támadtak a repülő erődök

A terrortámadás előzményei közé tartozik, hogy a közép-kelet-európai népek több évtizedes rabságához vezető 1945. januári-februári jaltai konferencián a szovjet Alekszej Antonov, a vezérkari főnök helyettese előadásában azt követelte a nyugati szövetségesektől: az összeköttetési csomópontok elleni légitámadásokkal akadályozzák meg Németországot abban, hogy a nyugati frontról, Norvégiából és Olaszországból csapatokat dobjon át a keleti frontra.


Korábban már előkészületeket tett a 8. amerikai légiflotta a Berlin és Drezda elleni támadásra. Az amerikaiak február 7-én jelentették moszkvai szövetségeseiknek a bombázási célok sürgősségi besorolását. Eszerint Drezda a harmadik helyen állt, s végül erre a városra esett a választás. Kiadták a parancsot, hogy 1200-1400 brit és amerikai bombázó február 13-án támadja meg a várost.

Drezdában becslések szerint mintegy 950 ezer ember tartózkodott ekkor. A keleti frontra igyekvő katonák mellett 200 ezer fő lehetett a lakosságot kegyetlenül terrorizáló szovjet csapatok elől menekülő német családok száma. A főpályaudvar tömve volt emberekkel, ezrek éltek a szabadban, ahol éppen helyet találtak maguknak. A város teljesen védtelen volt, légvédelmét a keleti front földi harcaira csoportosították át.

Éjféli rémálom: elégették a város lakosait

A rémálom február 13-án, 22 óra 9 perc és 0 óra 55 perc között kezdődött el. Két hullámban 800 brit bombázó 400 000 gyújtó és 4500 robbanóbombát dobott a városra. A bombáktól és tűztől egész utcasorok omlottak össze, a védelmet keresők elevenen elégtek. A városban épp úgy, mint a tízezrek életét követelő, 1943. júliusi, hamburgi támadáskor, tűzvész tört ki.


A második támadási hullám az égő városból az Elba partjára menekülő tömeg ellen irányult. A 3-4 emelet magasságú romhalmaz miatt az utcákon közlekedni nem lehetett, és a pokolként lángoló városból az egyetlen kifelé gyalog járható utat az Elba partja jelentette..

Gépfegyverrel lőtték az Elbába a nőket és a gyermekeket

Ezt az életbe vezető kis ösvényt az alacsonyan szálló angol és amerikai gépek a két napos bombázás után is napokon át többször bombázták, és a menekülő öregeket, nőket és gyerekeket a fedélzeti gépfegyvereikkel ezrével lőtték bele a folyóba.

Másnap, február 14-én délben 311 amerikai bombázó fejezte be a mészárlást. Legendák keringenek arról, hogy számos pilótának még a tömeggyilkosságban való közreműködés sem volt elég, hanem örömüket lelték a pincékből előtámolygó nők és gyermekek, valamint a keletről érkezett menekültek mélyrepülésben történő géppuskázásában. Összesen 3749 tonna bomba zúdult a városra, ennek 75 százaléka gyújtóbomba volt.


A drezdai halottak pontos számát sohasem lehetett megállapítani. A mentőcsapatok holtakkal teli egész pincéket találtak, másutt fehér hamuvá hamvadt embereket, a tűzoltótavakba fulladtakat, az utcákon és tereken szétszakított emberi testeket. Az áldozatok számát kezdetben 100-200 ezer közé tették.

A gyakorlatilag egy atombomba hatásához mérhető pusztításban döntő szerepet játszott az összesen 770 Lancaster és a 330 darab B-17-es típusú "repülő légierőd"bevetése. Az áldozatok emlékének a Spiegel Online jóvoltából online múzeumot alakítottak ki, amelyben egyelőre 6 millió képet dolgoztak fel a Keele Egyetem Légi Felderítő Archívumából. A "légierődök" egy negyvenes köteléke világos nappal irányt tévesztett és tévedésből Prágát bombázta.

Az iszonyatos mészárlás évfordulóján hírügynökségi információk szerint nagyszámú, akár 10 ezres megemlékezések is várhatóak. Jelentések épp úgy szólnak "neonáci" szervezetek tervezett megmozdulásáról, mint az egyházak és különféle társadalmi szervezetek együttes emlékezéséről.

Udvardy Zoltán

(mult-kor.hu, Rubikon, MNO)
.

2009. február 12., csütörtök

SZÉKELY AUTONÓMIA

.
A következő linken lehet szavazni a SZÉKELY AUTONÓMIÁRA!
http://www.romanialibera.com/voxpopuli/voxpopuli.php?n=crt

(az oldal román! -az elsőt jelöljétek (bal szélső), a többi elutasítás!)

.

Epigramma

.
Egy egész életet eltölthetsz
a szavak társaságában,
anélkül, hogy valaha is megtalálnád
a megfelelő szót.

Mint az a nyomorult hal,
amelyet magyar újságokba göngyöltek.
Egy az, hogy már nem él.
A másik, hogy nem ért
Magyarul.

© Niels Hav


Niels Hav
http://www.icorn.org/articles.php?var=52

2009. február 11., szerda

A Független Újságírók Szövetsége is tiltakozik

.
KÖZLEMÉNY

A Független Újságírók Szövetsége mély aggodalommal és őszinte felháborodással tiltakozik Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a sajtó-vélemény-és szólásszabadság megkurtítását előrejelző kijelentése miatt.

Elnökségünk és tagságunk döbbenten értesült arról, hogy Magyarország miniszterelnöke nem ismeri saját országának Alkotmányát!

Ezúton is felhívjuk Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor figyelmét a következőkre:

"A Magyar Köztársaság Alkotmánya biztosítja a sajtószabadságot. Mindenkinek joga van a sajtó útján közölni nézeteit, alkotásait, amennyiben azok nem sértik a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét. " 1986.évi.II. törvény

Tv. 1. § (1) E törvényt kell alkalmazni a Magyar Köztársaság területén folytatott sajtótevékenységre, valamint a magyar állampolgárok és a magyar szervezetek által külföldön folytatott sajtótevékenységre.

Tv. 2. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy tájékoztatást kapjon szűkebb környezetét, hazáját, a világot érintő kérdésekben. A sajtó feladata - a hírközlés más eszközeivel összhangban - a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásról való gondoskodás.

(3) A sajtó segítse elő a társadalmi jelenségek közötti összefüggések megértését.

A sajtónak nem csak feladata, de kötelessége is a hiteles tájékoztatás, és abban nem gátolhatja még az ország miniszterelnöke sem! Ezzel szemben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Draskovics Tiborral együttműködve intézett támadást a Magyar Hírlappal szemben, felszólítva az állami intézményeket, hogy ne fizessenek elő nevezett sajtóra, megtiltotta, hogy állami vállalatok hírdessenek abban, és megfenyegette a Magyar Hírlapot!

A Független Újságírók Szövetsége ezúton felszólít minden hazai és határainkon túli társszervezetet, hogy csatlakozzanak megnyilvánulásunkhoz, s egyben fejezzék ki szolidaritásukat a Magyar Hírlap munkatársaival.

Kérjük újságíró kollégáinkat, hogy február 13-án, pénteken 14, 00 órakor vegyenek részt az Igazságügyi Minisztérium előtt, a SAJTÓ ÉS VÉLEMÉNY SZABADSÁGÁÉRT szervezett tüntetésen.

Független Újságírók Szövetsége elnöksége és tagsága

.

Felhívás

.
.

2009. február 9., hétfő

Kép mára...

.
.

A Religion, A Race, Or a Geopolitical Construction?

.
Regarding the situation in Gaza. A main reason that the issue of Palestine is out of the reach of most British people's understanding stems from massive gaps in British education filled in by a misinforming media; resulting in the confusion of, in the context of what is called Israel, whether Judaism is a religion, a race, or a
nation; when Zionism discusses all three interchangeably and as one, instead of three quite distinct concepts.
A religion is neither a country, a nation, or a race. An ethnic race is not a country or a nationality or a religion. No path lab has yet found genes passing on a religious belief. A nation is a geo-
political entity, not a race or a religion. A country can have a religion, or many religions; religion can come from a country, or many countries; but a religion cannot have a country. There is no
such thing as a Presbyterian Passport.
This deliberate confusion results in the Zionist claim that people of a certain religious belief – Judaism – have a right to a State "homeland."
I don't believe in any religion and have no need for any God. But having been brought up as a Roman Catholic, do I have a right to Vatican City as a homeland, or Rome, or perhaps I could have the whole southern half of Italy! And what is my evidence? The Bible of
course! Rolled up bits of paper written thousands of years ago by different people at different historical times. It is as factual as a Walt Disney manuscript found 2000 years hence in the desert of what once was Hollywood proves that Mickey Mouse existed.
As a child I was taught the Bible – about Abraham, Isaac, Ishmael and all that. I also "knew" about Father Christmas, Mother Goose and Mickey married Minnie and had Pluto! Now I read grown up books. From my various dictionaries comes the following:
"Jews are people who practice the Jewish religion. They are of all races, Negro and Mongolian. European Jews are of many different biological types; physically they resemble the populations among whom they live… A state cannot be Jewish, just as a chair or a bus cannot be Jewish...The state is no more than a tool, a tool that is efficient or a tool that is defective, a tool that is suitable or a tool that is undesirable. And this tool must belong to all its citizens – Jews, Moslems, Christians.. . The concept of a 'Jewish State' is nothing other than a snare."
Looking at old maps you'll find a big country called Palestine. But in my school and college syllabus books it wasn't there! Then I found out about some more academically hidden grown up books telling the truth – that the formation of the State of Israel is a Zionist
geopolitical creation:
"His Majesty's Government views with favour the establishment in Palestine of a national home for the Jewish people, and will use their best endeavours to facilitate the achievement of this object…"
(Arthur Balfour, to Lord Rothschild, 1917. (The Balfour Declaration. ))
"His Majesty's Government must maintain a continuing interest in that area if only because our economic and financial interests in Middle East were of vast importance to us... If these interests were lost to us, the effect on the life of this country would be a considerable
reduction in the standard of living... British interests in the Middle East contributed substantially… to the wage packets of the workpeople of this country." (Labour Foreign Secretary Bevin, House of Parliament, May 16 1947.)
"The development of primary production of all sorts in the colonial territories and dependent areas …throughout the world is a life and death matter for the economy of this country." (Food Minister Mr. Strachey, House of Parliament, Jan 20 1948.)
Great idea of the British – divide people by religion or race and you can carve up the world into manageable bite-sized pieces. Family size when you compare Israel with what's left of Palestine!
Many Jews by religion, and many Israelis by nationality, are not Zionists. Although having been born into a geopolitical situation they had no part in creating, do not believe in their
acquired "right" to the establishment of the state of Israel as a homeland. A Zionist is not necessarily either a Jew or an Israeli, just a supporter of the idea of Zionism, often American or British, eg: Balfour and others.
Palestinian and non Zionist Israeli and Jewish friends of mine have a joke that goes something like: if that damn Moses turned to the left instead of the right when he came down from the mountain, we'd have had all the oil and the Arabs would have had all the sand and oranges.

And thus Israel is what it always has been since oil was discovered in the Middle East; it is a piece of proxy American military real estate on the edge of all that oil.
The Bible is neither history nor International Law.
Was it Shakespeare? who said "Every fool in error can find a passage of scripture to back him up." And Marie Curie: "Nothing in life is to be feared. It is only to be understood." And Einstein: "The most remarkable thing about the world is that you can understand it."

Brian Mitchell. Slough, UK.
.

2009. február 8., vasárnap

A sepsiszentgyörgyi nagygyűlés résztvevőinek petíciója

.

P E T Í C I Ó

- Románia Államelnöki Hivatalához
- Románia Kormányához
- az Európai Parlamenthez

Mi, a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen résztvevők felháborodással tapasztalva, hogy a parlamenti választások után mind a román kormány, mind az államelnök részéről felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások,

Tudatában annak, hogy Székelyföld autonómiája több évszázados múlttal rendelkezik,

Emlékeztetve, hogy a modern román állam megszületési alapokmányában is garantálták a székelyföldi területi autonómiát, amely a legsötétebb kommunista időkben is – csorbított jogokkal ugyan, de – létezett,

Figyelembe véve az Európai Unió országaiban biztosított autonómia-formákat, valamint a kollektív kisebbségi jogok elismerését, amelyek az etnikai közösségek közötti békés együttélést szavatolják,

Követeljük:

1) Traian Basescu államelnök vonja vissza a székely népet sértő kijelentéseit,
2) az etnikai arányos képviselet biztosítását a központi és helyi állami intézményekben,
3) az irányított, nyílt vagy burkolt betelepítések leállítását, amellyel az etnikai arányok megváltoztatását célozzák,
4) Székelyföld gazdasága szándékos elsorvasztásának megállítását, és a méltányos infrastrukturális fejlesztéseket,
5) az elkobzott egyházi- és közösségi vagyon gyorsított visszaszolgáltatását,
6) a militarizált egységek bővítésének leállítását, és az ország más régióihoz hasonlóan a katonai egységek ingatlanjainak átadását a helyi önkormányzatoknak,
7) állami támogatású önálló magyar egyetem létrehozását,
8) a román nyelv mellett a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvként való elismerését,
9) a kollektív jogok elismerését és kiszélesítését,
10) Székelyföld területi autonómiáját.

Sepsiszentgyörgy, 2009. február 8-án.

.

Rózsa-Flores Eduardo - Ágoston Dániel: Mesék a farkasbőrbe bújt Juhászról

.
Juhász Gábor a magyar politikai élet gyöngyszeme. Talán kevés olyan politikus reprezentálja olyan jól a mai közélet sárban fetrengő moralitását, és a nép nyakán teli talppal ugrándozó politikai "elit" jólétben tobzódó egészét, mint Juhász.

Manapság könnyen zuhannak a politikai süllyesztőbe, - ama mélységesen megérdemelt helyre politikusaink -, ahonnan nehéz már visszaidézni végtelenül irritáló képeiket. Bánat, hogy nem Kuffstein mínusz tizedik szintje ez a süllyesztő, de ítélet hiányában csupán a közszerepléstől fosztják meg a politikai oligarchák ezeket a vállalhatatlan alakokat, feledésbe merítve mindent, amit elkövettek. Ki emlékszik már Molnár "Mengele" Lajos genocid tevékenységére, vagy a "Vasprefektus" Gergényi 2006-os terrorcselekményeire. Senki, vagy ha mégis, csupán szórványaiban. Azonban érdmes megőrizni ezen köztörvényesek emlékét, noha nem hálánk, vagy tiszteletünk jeléül, hanem azért, hogy az utókornak (ha netán eszébe jutna egyszer elszámoltatni ezeket a népnyúzó gengsztereket), legyen honnét előhalászni cselekedeteiket.

Ezen okoktól vezérelve kívánunk most, még életében "emléket állítani" Juhász Gábornak, jelenlegi rendészeti államtitkárnak, kinek nevét - valóban méltatlanul - már elfelejtette a Tisztelt Közvélemény, pedig jelenleg is a Magyar Köztársaság Kormányának rendészeti államtitkára!

Ha létetzik ember ezen a Glóbuszon, akinek e név hallatára beugrik valami, az talán a két leginkább visszhangos attrakcióját idézi fel Juhásznak. Egyik, mikor 2005 őszén híre ment a sajtóban, hogy a Belügyminisztérium akkori államtitkárát saját fényképész kísérgeti hivatalos, illetve kevésbé hivatalos kiruccanásain. A nárcizmus nem ismeretlen fogalom kormányzati berkeken belül, s manapság egyébként is mindenki "sztárrá" kíván avanzsálni, miért éppen Juhász lenne ez alól a kivétel. Legemlékezetesebb alakítása viszont a legutóbbi, amikor is Juhász Gábor rendészeti államtitkár, a brutálisan meggyilkolt és megbecstelenített Horák Nóri temetésének napján is arról beszélt a parlamentben, hogy Magyarországon meg kell védeni a romákat, mert rettegnek.

Ropogósan friss története pedig, hogy rendészeti államtitkár február elején sajtóbeszélgetésen ismertette az új jogszabályt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen. A február 1-jén hatályba lépett törvény olyan módosításokat tartalmaz, amelyek szigorúbb büntetési tételeket állapítanak meg "a közrendet veszélyeztetőkkel szemben", illetve új elkövetési magatartásokat is büntethetővé tesznek.

Fontos szigorítás, hogy több bűncselekménynek már az "előkészületi magatartása" is büntetendővé válik, tehát mostantól sok esetben nem is kell elkövetni a bűncselekményt, már az is elég a büntethetőséghez, ha valaki bizonyíthatóan készül arra. Vagyis, ha bárki tojással merészel hazamenni a reggeli vásárlásból egy tüntetés napján, azt gyorsított eljárásban, minimum százezer év szigorított életfogytiglani fegyházra ítélik, de hasonló büntetés jár a tömegpusztításra is alkalmas papírgalacsinok dobálásáért is.

Juhász államtitkár úr szerint azért kell ilyen szigorúra venni a szabályozást, hogy a tojásdobálás és az ahhoz hasonló cselekmények ne váljanak a közélet elfogadott részévé.

Ezzel pedig teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szigorítás valamennyi eleme mögött a szabad véleménynyilvánítás korlátozásának szándéka áll. Ezzel pedig meg is indult Magyarország a diktatúra irányába.

A büntető törvénykönyv kommunista diktatúrákban megszokott szintjére züllesztésében tehát automatikusan előtérbe kerül Juhász Gábor rendészeti államtitkár, akivel eddig méltatlanul keveset foglalkozott a radikális sajtó. Ezen hiányosságot pótolva, alább Juhász elvtárs rövid életrajzát, illetve nemzetromboló tevékenységét olvashatják a teljesség igénye nélkül.

1963. július 14-én született Salgótarjánban. 1986 óta nős, első felesége Grósz Gabriella, második felesége Lestár Éva.

Az általános iskolát Mátranovákon, középiskolai tanulmányait Salgótarjánban végezte, 1981-ben érettségizett a Stromfeld Aurél Gépészeti és Gépgyártás-technológiai Szakközépiskolában. Egy évig a Ganz-Mávag mátranováki gyárában volt lakatos, majd felvételt nyert a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolára, ahol 1985-ben gépész-üzemmérnöki oklevelet szerzett. Öt évig régi munkahelyén dolgozott tovább üzemmérnök, technológus, majd gépészeti irodavezető beosztásban. 1986-1987-ben Kalocsán és Rétságon letöltötte sorkatonai szolgálatát.

1987-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem áruforgalmi szakának hallgatója, 1991-ben, vagy 1992-ben közgazdászdiplomát szerzett. 1992-től kereskedelemmel, 1993-tól 1994-ig vendéglátással és gazdasági, ügyviteli szolgáltatással foglalkozó cégek ügyvezetője. 1992-1993-ban a kereskedelmi profilú Régius Kft., 1993-tól 1994-ig a vendéglátással és gazdasági, ügyviteli szolgáltatással foglalkozó Detto Kft. ügyvezető igazgatója.

Politikai pályája:

1977-től (!) megszűnéséig tagja volt a KISZ-nek, 1989-ben, a szervezet átalakításakor (Demisz) a Nógrád megyei KISZ-bizottságnak. 1982-től 1989-ig az MSZMP tagja. 1990-1992 között a Nógrád Megyei Demokratikus Ifjúsági Szövetség elnöke. 1991 júliusában belépett a kommunista utódpárt salgótarjáni szervezetébe, 1991-ben a Budapesti 1997-2001 között a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány elnöke. Az 1990. évi önkormányzati választásokon Mátranovákon a kislistás szavazáson független jelöltként tagja lett a képviselő-testületnek, négy éven át a pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke volt. 1992-től 1994-ig a Baloldali Ifjúsági Társulás országos alelnöke volt. Az 1994. évi országgyűlési választásokon az MSZP országos listáján huszadikként szerepelt, mandátumát Nógrád megye 2. sz., Pásztó központú választókerületében a második fordulóban három jelölt közül abszolút többséggel, 59,75 százalékkal szerezte.

1994-től a drog elleni eseti bizottság elnöke,1994-1998 között az ifjúsági és sportbizottság tagja, illetve a kábítószerügyi albizottság alelnöke, 1998-tól az MSZP Országos Választmányának tagja.

1994-2002 között az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi állandó bizottságában, azon belül az államháztartási és az Európai Unióhoz való csatlakozással foglalkozó albizottságokban dolgozik. Az IPU magyar csoportja magyar-monacói és magyar-német baráti tagozatának a tagja. Az MSZP-frakció ifjúsági, sport és modernizációs munkacsoportjának előbb helyettes vezetője, majd Kiss Péter munkacsoport-vezető miniszteri kinevezése után vezetővé választották. 2002. április 21-én sorrendben harmadszor szerzett mandátumot a kerületben. 2002-2004 között az MSZP-frakció frakcióvezető helyettese, szóvivő. 2002. májustól 2004. októberéig részt vett a rendészeti bizottság munkájában. A 2004. június 21-én tartott frakció tisztújításon megerősítették szóvivői tisztségében, de posztjától megvált, miután 2004. október 4-től 2006. június 8-ig belügyminisztériumi politikai államtitkár lett. A 2006. évi országgyűlési választásokon Nógrád megye 2. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2007. október 1-től az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára.

Mint fentebb említésre került, 2005 őszén nagy port vert fel, hogy a Belügyminisztérium akkori államtitkárát, Juhász Gábort is külön fényképész kísérte útjaira.

2007. márciusában hiába várták a pásztóiak, hagyta azokat, akik a választáskor bizalmat szavaztak neki! Közismert, hogy Pásztón nem egy és nem két olyan demonstráció volt, ami az ágyszámleépítések miatti kórházbezárást kívánta megakadályozni, Juhász cserben hagyta a Margit kórházat és ezzel együtt a választóit is.

Alább megtekinthető Juhász Gábor beszéde a 2007. évi bátonyterenyei majálison, ahol elhangzott az a bizonyos ,,lopnak a magyarok”, valamint a képviselő úr elmondása szerint megvalósult Petőfi nagy álma, hogy útlevél nélkül utazhassunk Erdélybe!



Megjegyzésünk csak annyi, hogy Petőfi idejében Erdély még Magyarország része volt, ezért nem kellett oda útlevél senkinek sem, tehát Petőfinek ezért nem válhatott valóra semmilyen régi álma, hogy útlevél nélkül utazhasson Erdélybe.
És ha mar útlevélnél tartunk... élő vehetné a sajátját is Juhász elvtárs, és kereshetne magának egy új országot, mert ennek a népies, szegény és esetleg ezért „lopós”, ámde mégis büszke Magyarországnak bőven elege van belőle... és a többi - nem létező - szakismeretekkel páváskodó elvtársából.

2007 őszén Juhász Gábor is megszavazta az állami vagyon eladásáról szóló indítványt, melyre a választói nem adtak felhatalmazást.

2007. december 17-én Juhász Gábor igennel szavazott az egészségbiztosítási törvényjavaslatra, a választói akaratával ellentétesen az egészségügy eladására tette voksát.

2008. március 15-én kamerák pásztázták az ünneplő magyarokat, melyre Juhász Gábor azóta is nagyon büszke.

2008. december: Juhász Gábor rendészeti államtitkár a brutálisan meggyilkolt és megbecstelenített Horák Nóri temetésének napján is arról beszélt a parlamentben, hogy meg kell védeni a romákat, mert rettegnek.

2009. január: Juhász Gábor rendészeti államtitkár szerdán ismertette azt az új törvényt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen. A február 1-jén hatályba lépett jogszabály olyan törvénymódosításokat tartalmaz, amelyek szigorúbb büntetési tételeket, illetve új elkövetési magatartásokat állapít meg a közrendet veszélyeztetőkkel szemben. Lényeges elem az is, hogy több "bűncselekmény" előkészületi magatartása is büntetendővé válik.

A törvényről bővebben ITT olvashat!

Anélkül történt meg gyülekezési jogok durva korlátozása – 2008. évi LXXIX. törvény által –, hogy erről a közvéleményt bármilyen módon érdemben tájékoztatták volna. A jogszabály létrehozza az úgynevezett központi szabálysértési nyilvántartást is. Mint arra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat figyelmeztet, felhatalmazza továbbá a hatóságokat, hogy adatainkat kiszolgáltassák, ám az állampolgárt korlátozza abban, hogy megismerje, mely szervek számára.

Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium – jogi végzettséggel nem rendelkező – államtitkára többek között úgy illusztrálta, hogy az új rendelkezések szellemében egy tojás, sőt egy papírgalacsin elhajítása is büntetendő cselekménynek számíthat. Ez azt jelenti: közvádas bűncselekménynek minősül február 1-jétől, ha politikusokra és más személyekre valaki tortát vagy tojást hajít. Bár a törvény már február 1-jén életbe lépett, teljes fejetlenséget tapasztal, aki az esetleges szankciók erdejében próbál eligazodni. A jogvédők Sólyom Lászlónak benyújtott dokumentuma még Draskovics Tibor igazságügyi miniszter törvényjavaslatán alapszik.

E változat szerint a rendőrség által megtiltott tüntetésen való részvétel is büntetendő. Ha egy rendezvényen a jelen levő rendőrök úgy érzik, felhívást intéz egy demonstráció szónoka, s egy keményebb megfogalmazás abból a célból, hogy – az ő megítélésük szerint – ez garázda magtartásra szólít fel, például azt mondja: „ne engedjük, hogy minket kordonnal körülvegyenek”, ezt túlzó és önkényes jogértelmezéssel akár hivatalos személy elleni erőszak előkészületeként lehetne értelmezni. Valósággá válhat az, hogy a szónokot akár le is ráncigálják a színpadról – fogalmaz a jogvédő.

Az új jogszabály által – fejti ki Gaudi – a rendőrség esélyt kap arra, amit eddig jogszabályi felhatalmazás nélkül tett: „A tüntetéseken nem azért vannak jelen, ahogy ezt a nemzetközi egyezmények és az alkotmányos alapelvek is előírják, hogy biztosítsák a tüntetés békés, zavartalan lebonyolítását, mentesítve a demonstrációt a külső hatásoktól, hanem hogy megrendszabályozzák az ott összegyűlt embereket, és megpróbálják elrettenteni őket attól, hogy a gyülekezés céljai megvalósulhassanak”.

Juhász tehát iskolapéldája annak az állatfajnak, amelyik gyakorlatilag ülteti vissza a kommunista diktatúra módszereit, úgy, hogy közben vígan lövészgyakorlaton vesz részt, buzgón fotóztatja magát és éli a politikai maffiózók gondtalan életét. Pofátlansága és gátlástalansága határokat nem ismer, még akkor sem, mikor választói ellenében szavaz.

Lássuk be! Juh
ász Gábor életét érdemes megörökíteni. Nem azért, mert emlékének szép szobrot kívánunk állítani, hanem azért, hogy legyen ember ezen kerekded sárgolyón, aki nem fogja elfeledni ezen cselekedeteket, akkor, mikor végre Igazságot szolgáltatnak, és megbüntetik a bűnösöket.

Rózsa-Flores Eduardo
Ágoston Dániel

Párhuzamosan megjelent itt és az Ellenkultúrában
.

Az írástudók újabb árulása

.
A Nagy Testvér „értelmiségi" konferenciát tartott. Megnyitó beszédében ezt mondta: „Értelmiségiek! Az egyformaság kora után, jön a szövegömlesztéssel való észelzárás kora! A szocializmus építése után, a demokraták nélküli demokrácia építése jön! Tudományos tény, hogy az emberek tudatlannak születnek, de nem ostobának. Az ember fogékony, tanulékony lény, képes az értelmes gondolkodásra, ostobává csak a nevelés teszi őket. Értelmiségiek, ez a nevelés a Ti feladatotok lesz!" Majd így folytatta: „Nem tarthatjuk vissza az embereket attól, hogy gondolkodjanak, hogy egymással kommunikáljanak. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassanak és megismerjék a valóságot. Attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy személyes, vagy internetes kapcsolatot alakítsanak ki egymással. Ha egyszer személyes, vagy internetes kapcsolatuk van, akkor megtörik a hatalmunk felettük. Mégis engedjétek meg, hogy személyes és internetes kapcsolatot alakítsanak ki egymással, de vegyétek el az idejüket oly annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi értelmes, bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki egymással és fenntartsák ezt az éltető kapcsolatot!"

Mit tegyük Nagy Testvér? – kiabálták az "értelmiségiek."

Értelmiségiek ezt tegyétek! –S kezdte sorolni a feladatokat a Nagy Testvér.

1. Kössétek le az embereket az élet ostoba mellékes dolgaival, találjatok ki számtalan cselt, mítoszt, mesét, hoax-ot, nonsense show-t, s egész nap non stop nyomjátok, minden lehetséges eszközzel, ezzel majd blokkoljátok az emberek önálló, szabad gondolkodását.

2. Nem az a lényeg, hogy a szövegömlesztésnek, vagy shownak van-e értelme, vagy nincs, az sem fontos, hogy az emberek élete jól megy-e, vagy rosszul, mert gondolkodni, értelmezni úgysem lesz idejük. Csak arra van szükség, hogy állandó magas izgalmi állapotban legyenek.

3. Ingereljétek túl az agyukat, hogy ne legyenek képesek meghallani a halk, szelíd, józan, értelmes érveket. Csábítsátok őket arra, hogy kapcsolják be a rádiót vagy a magnót, amikor vezetnek. Hogy hagyják bekapcsolva a tévét, videót, cd lejátszót és a számítógépet az otthonaikban folyamatosan, és gondoskodjatok arról, hogy minden üzletben és étteremben ne halk, megnyugtató zenét játsszanak folyamatosan. Ez majd bezsúfolódik az agyukba és megtöri a kapcsolatukat egymással.

4. Töltsétek fel a dohányzóasztalokat magazinokkal és újságokkal. Nyomjátok bele az agyukba a híreket 24 órán keresztül. Törjetek be a vezetés perceibe hirdetőtáblákkal. Árasszátok el az e-mail postafiókjaikat szeméttel, katalógusokkal, amikből online lehet rendelni, sorsolásos játékokkal és mindenféle hírlevéllel és promóciós ingyenes ajánlatokkal, szolgáltatásokkal és hiú reménnyel.

Nagy Testvér mekkora terv, mekkora terv! Működni fog! Működni fog! – kiabálták az "értelmiségiek," s a megmondó emberek buzgón indultak teljesíteni a megbízatásukat, hogy az embereknek minél kevesebb időt hagyjanak az önálló, szabad gondolkodásra, s el kezdődött az írástudók újabb árulása, a szocializmus építése után a demokraták nélküli demokrácia építése.

Aki olvashatta Orwell 1984 című munkáját, amikor az még nem volt legális irodalom, akkor retteghetett attól, hogy a szovjet-orosz kommunista rendszer egyszer eljut arra a szintre, amikor olyan mértékben képes manipulálni az embereket, hogy teljes mértékben kiöli belőlük vagy erőszakkal, vagy más módon az önálló gondolkodásra való képességet. Bevallom őszintén, álmodni sem mertem volna arról, legrosszabb álmaimban sem jött ez elő, hogy akkor fog ez majd reális közelségbe kerülni, amikor úgynevezett demokrácia lesz. A mai tömegmédia messze meghaladja azoknak a lehetőségeit, akik még 1990 előtt próbálták az akkori társadalmat befolyásolni és manipulálni szellemileg, erkölcsi értelemben leépíteni, akkor is értek el eredményeket, de a mai tömegmédia korszakában sokkal hatékonyabban tudnak e tekintetben működni, és valóban, az orwelli világ az, ami a szemünk elott kibontakozik. A volt ifjú kommunista bandavezér, aki gyalázta a becstelen, kapzsi, kapitalistákat, most múlti milliárdos Párt s miniszterelnök, aki törvényesített fosztogatással, szedte össze milliárdjait, kioktat, hazudozik, pózol és fülig érő szájjal, vigyorog, a hiszékeny, becsapott, kisemmizett hallgatóin, az emberek pedig tapsolnak és meg éljenzik. Az egész, úgy ahogy van, egy pszichiátriai eset.

Mit írt Orwell a háborús pszichózisról az 1984 című regényében?„Nem az a lényeg, hogy valóban van-e háború, s mivel döntő győzelem úgysem lehetséges, nem is az, hogy a háború jól megy-e vagy rosszul. Csak arra van szükség, hogy háborús állapot legyen". Megtervezetten: az 1984 című regény útmutatása szerint zajlanak az események a FIDESZ körül, s ez tökéletesen megfelel a liberál-bolsi pártok érdekeinek. Mert miről is tereli el a figyelmet a háborús állapot? Vészes eladósodottságról. Mínusz gazdasági növekedésről. Az állami vagyon utolsó darabjainak élkótyavetyéléséről. Bűnös ingatlan eladásokról. A cigányok és a liberál-bolsi politikusok bűnözésének terjedéséről. Tömeges elbocsátásokról. Adó és áremelkedésekről, várható adó és áremelkedésekről. Népességfogyásról. Mindezek helyet a FIDESZ és a szélsőjobb „fenyegetése" uralja a közbeszédet és a nyilvánosságot.

A szocialisták, alias kommunisták, bolsevikok nem tudnak szabadulni a szélsőséges, embertelen, antidemokratikus szovjet-orosz múlttól, amiben szocializálódtak és alapgondolkodásuk fogant. A világháborús mészárlások voltak döntő hatással a szocialisták, alias kommunisták, bolsevikok gondolkodására, a lövészárkokban szerzett előtanulmányokat áthozták a politikába. A félrevezetés orosz patyomkini világát, a hazudozást, a kegyetlenséget, a vak engedelmességet, az általánosítást, a szélsőséges szenvedélyek naivitását, az individuális alárendelését a közösséginek, a hasztalanul meghozott áldozatok vállalását, az intézményesített garázdaságot, a fosztogatást, az erőszak és a gyűlölet megszokását, de legnagyobb probléma az, hogy az ellenség kategóriáját kiterjesztették a honfitársakra is. Nehéz szakítani a szovjetgyarmatosítók nemzetellenes, felelőtlen, romboló, igazságtalan kontraszelektív gondolkodás módjával, nehéz kiszabadulni klientúrájuk szorításából, a magán és a pártérdekek ragacsos szövevényéből. Sokan próbálják még folytatni álságos, mézes-mázos retorikába burkolt, önmentő, ravaszkodó, az ország érdekeit semmibe vevő szovjet gyarmati politikát. A romlás mély, amelynek gyökerei messze visszanyúlnak a kontraszelektív szovjet gyarmati múltba, a szovjet gyarmatosító urak s magyarul beszélő szolgáik országába, a jogfosztottság országába, az állampárt országába, a közösségeket s emberi tudatokat roncsoló múltjába, ez a romlás az egész társadalmat áthatja. A szocialisták, alias kommunisták, bolsevisták, által generált folyamatos félelem, gyűlölködés, felelőtlen önzés, hazaárulás, valamint a nélkülözhetetlen bizalom, szolidaritás, méltányosság, közérdek, közszellem hiánya elszívja a társadalom alkotó energiáit.

Másfél évtizeden át abban a tévhitben élt a magyar nép, hogy készen kapjuk a demokráciát. A modell nyugaton jól működik, nekünk csak importálnunk kell, hátra dőlünk és kész; csak az a dolgunk, hogy négyévente elmenjünk szavazni. De negyvenöt évnyi embertelen gerinctörő külföldi és belföldi kettős elnyomás után nem lehet az egyik napról a másikra felelősségteljes nyugati polgárrá válni, így alakult ki a torz képződmény, amelyet a szakma szakemberei "demokraták nélküli demokráciának" neveznek. Ez a rozoga képződmény az évek folyamán egyre rosszabbul működik, a régi kontraszelektált, az országot csődbe vezető, volt szovjet gyarmati adminisztráció hazaáruló embereivel.

A marxista szocialisták, alias kommunisták, bolsevisták, azt színlelik, hogy tudományos alapon állnak, de a vallástól kölcsönzött fogalmakra: hűségre, áldozat és vezérkultuszra apellálnak, így keverékei az elfajzott vallásnak, és az elfajzott tudománynak. A „rendszerváltás" óta, még keverékei lettek az elfajzott kapitalizmusnak és az elfajzott liberalizmusnak is. Ezek a sorozat elfajzottak, a szocializmus után, most a demokraták nélküli demokráciát építik. Az eredmény borítékolható, újabb katasztrófa!

De kezd fölébredni a magyar társadalom, főleg a kétezerhatos véres októberi rendőr terror óta. Mikor is a Párt, újra magán hadseregeként használta az álarcos rendőrséget és saját hatalma védelmében a jogszolgáltatást. A társadalom egyre szélesebb rétegei, mozdulnak meg, próbálnak kitörni a volt szovjet gyarmati adminisztráció embereinek a szorításából. Megpróbálják a maguk módján, hallatni a hangjukat, megvédeni jogaikat és érdekeiket, s számadásra kényszeríteni a liberál-bolsi vezetőket. A népszavazás óta, mintha a liberál-bolsi politikusok egy részének a fejében is kezdene leesni az a bizonyos tantusz. Az, hogy nem tehetnek meg tetszésük szerint bármit; hogy nem terrorizálhatják az embereket úgy, mintha még mindig itt volnának, a szovjet gyarmatosítok. Komolyabban kell venniük a társadalomtól kapott megbízásukat; az eddiginél sokkal jobban oda kell figyelniük az ország érdekeire.
A helyzet nem reménytelen. Többé-kevésbé reális lehetőségek egész sora indíthatja el az országot felfelé. Minden ország történetében vannak hullámvölgyek és hullámhegyek. Mi most egy hullámvölgy mélyén vagyunk. Az ország olyan kritikus helyzetbe került, hogy a veszély felismerése sokkhatásként érte a társadalmat, nem utolsósorban a liberál-bolsi politikusokat. Bármennyire is nehéz ez, nem tehetnek mást, mint feladják eddigi politikájukat. Évek óta sodródik az ország, az átgondolatlan, kapkodó döntések ide-oda rángatják. Az emberek meg a fejüket kapkodják, mert nem tudják, hogy merre tartunk, és mi értelme van annak, amit a liberál-bolsik csinálnak. Nem felelőtlen hazaáruló pártként kell rögtönözni, mint az elmúlt hatvankét évben, hanem komoly munkával ki kell dolgozni egy útitervet, mai divatos angol szóval élve "roadmap"-et. A társadalom széles rétegeivel együttműködve meg kell határozni az elérendő célt, egy jövőbeli Magyarországot, lépésről-lépésre ki kell dolgozni a teendőket, és határozottan s következetesen végig kell járni a kijelölt úton, de erre a volt szovjet gyarmati adminisztráció hazaáruló emberei képtelenek. Hatvankét év hazaáruló, szovjetgyarmatosító, nemzetellenes, felelőtlen, romboló, igazságtalan kontraszelektív gondolkodásmódjuk, szovjet típusú gyarmati parazitapolitizálásuk, nem erre készítette fel a MAGUKFAJTÁKAT

(X)
.

Az elvtársak és Guevara a tenorista

.
Fura egy viszony az szent igaz...
No comment

Az egész interjú letölthető az alábbi linkre kattintva. (Letöltés)

Egy magyarországi ifjú balos és a Che Guevara mítosz


Elhangzott 2008 február 21-én a Budapest Rádióban (újabban Pont FM) 88.1
.

Krvavi ples komunista na Širokom Brijegu

.
Zločinci: Dr. Bakaric, I. Milutinovic, E. Kardelj, J. B. Tito, A.-L. Rankovic, S.Vukmanovic-Tempo

Šezdest su i četiri godine prošle od surove i ratne zime 1945. godine. Zime koja je hrvatskoj Hercegovini donijela smrt, pogibelj, nedaće i stradanja njenih najboljih sinova. U znak sjećanja na njih nastao je i ovaj blog. Ništa drugo nego jedan skromni znak jedne male skupine ljudi koji na ovaj način pokušavaju očuvati uspomenu na nevino pobijene katoličke svećenike u Hercegovini. Na one koji su nas jako pun
o zadužili.
Nadamo se da ćete nam se javiti kako bi Vašim svjedočenjima, fotografijama ili izjavama Vaših bližih iz dana u dan popunjavali sliku o ovoj još uvijek neistraženoj temi.

Skoro pet desetljeća jugoslavenska je komunistička vlast na razne načine nastojala prikriti vlastite zločine. Kako one nad zarobljenim protivničkim vojnicima tako i one nad nedužnim civilima. U državnim sredstvima priopćavanja nije se moglo čuti niti riječi o stravičnim partizanskim zločinima počinjenim u Jazovci, Ko
čevskom Rogu, Mariboru, Maceljskoj šumi, Zagrebu, Širokom Brijegu, Mostaru, i drugim mjestima. Vladao je zavjet šutnje koji se osjeća i danas....
Dalje: krvavipleskomunista.blog.hr

POKOP UBIJENIH HERCEGOVAČKIH FRATARA ŠIROKI BRIJEG




Nikad više komunizam - nikad više jugo-titoizam!
.

Képek mára...

.





.

A magyar szélsőfasizmus

.
Több évig tartó szociális felmérésem eredményei:

I. a kölöknáczi (hívjuk még Hitlerjugendnek is, vagy kölökgárdának):

Az anyatejjel szívta magába a szélsőséges eszméket. Társaival már az iskola első osztályától szeret az udvaron kirekesztősdit játszani. Metenelnek a vastag bakancsaikban, folyamatos elnyomás alatt tartva esetenként közéjük tévedő roma társaikat. Ekkor még nem tudják, hogy a kis Kohn zsidó. Még a kis Kohn sem.

II. a tinináczi:

A náczizmus többé nem írható a gyermeki tudatlanság számlájára. Leginkább a lázadás és a valahova tartozni akarás hozza belőlük elő a Mussolinista démont. 14 év fölött már az ordas eszmék rothadnak benne. Azért is fingik olyan büdöset. Ilyen tájban kezd el mutálni a hangja, valószínűleg azért, hogy jobban hasonlítson Hitleréhez. Az iskolában is emelik a tétet, már nem adják át önként zsebpénzüket a háromszor idősebb és nagyobb roma társuknak - gyakran megverődnek ezért. Már tudják hogy Kohn zsidó, de nem tudják az mit jelent. Kohn sem különösebben, bár már vonzódik a fiatalabb fiúkhoz.

III. Birodalom a fiatalkorú náczi:

A középiskolában ugyan minden gyermekbe nevelve van az eredendő bűn, a Soá elnyomó hatalma, azonban mindig vannak akik megkérdőjelezik igazunkat. Ők a fiatalkorú náczik. Bakancsot húznak, vattakabátot hordanak akár 40 fokos hőségben is. Zsakettjüket teleaggatják irredentafasiszta jelképekkel és ők tényleg elhiszik, hogy ez jó. Nem félnek többé a roma társtól, rég visszabukott. Telve vannak fiatalkori lelkesedéssel, képesek karlengetve végigmenni a legforgalmasabb utakon is. Ekkor mi általában beszarunk és tárcsázzuk a 112-t. Az esetek 95%-ában gyógyíthatóak, maguktól is kinövik fél-egy év után. Kohnt legszívesebben kettéholokausztolnák, de félnek hogy megtudja valaki. Kohn már fél, egész jól meg is él belőle.

IV. a kétarcú:

A kétarcú nyilasnak, ahogy a neve is jelzi kettős személyisége van. Munkahelyén mosolyogva fogad el bármilyen utasítást írástudatlan roma vagy kapzsi zsidó származású főnökétől, azonban mikor senki nem figyel SS tisztet játszik a mosdóban. Ekkor összecsapja a kínaipiacos cipőjét és kihúzza magát. Ő férfi! Nem fogad el utasításokat ettől a kampós orrú zsidótól! Holnap felmond! Aztán mikor a fénymásolós Sanyika kilép az egyik budiból elpirulva magyarázkodik, hogy ez biza' félreértés lesz, ő csak Schindlerlistájásat játszott! Kohn már a főnöke, heti 12 órát túlórázik neki. Kohnt ez nem zavarja, naponta kétszer lövődik a Dunába - legalábbis ez áll a kárpótlási papírjain.
Mikor hősünk szeretett nejét kirabolja, megszúrja egy művelt, erősen kisportolt alkatú körülményekáldozata (ómagyarul: roma, fasisztául: cigány), belép a Gárdákba és társaival elindul igazságot szolgáltatni.
A rendőrség az első sarkon letartóztatja illegális parlagfüvetlenítésért és életfogytiglanit kap. A tettesről kiderül, hogy nagyon szegény, sokgyermekes családapa és megélhetési bűnöző, így odaítélik neki a kétarcú lakását összes értékével.A lakás árából már egy hét után nincs semmi, "tudniillik kedves szocijólgus úr, elvitte A Gép". Happy end.

"Most dugtam. Nővel. És élveztem.
Ugye milyen náczi heteronak lenni?"

V. az idült nyilas:

Ugyan már elmúlt 60, de még mindig dühös. Lakása Zorbánviktorrokkal van kitapétázva, hű Fidesz szavazó. Ha Gyurcsányt lát köp. Bakancsát a kifőzdébe menet hangosan csattogtja, ezzel keltve félelmet minden környéken tartózkodóban. 60 évnyi tapasztalattal bárkit kirekeszt.
Eszméit ne kérdőjelezzük meg, látott ő már mindent: volt nyilas, ÁVÓ-s, III/III-as. Viszont a fasizmus áll legközelebb hozzá. Agymosásra kevésbé fogékony. Már nagyon utálja Kohnt, mert "mocskos komcsi zsidó". Kohn ezt leszarja, évente 365-ször hal meg a Gárdák által. Nem mellesleg 12 éves barátnője van és rengeteg pénze.

A birkafasiszta:
Fogalma sincs hol van vagy hogy miről van szó, de mesterei utasításai követi. Ha utcára kell menni utcára megy. Nyugodtan halad a tömeg részeként, de nem csinál semmit. Az első rendőrattak után véres fejjel megy haza. Ekkor megfogadja hogy többet nem megy a Kossuth térre. Ő még nem tudja hogy az összes politikus hazudik. A politikusok tudják, hogy ő nem tudja, ezért szeretik.

A szónokista:
Fogalma sincs hol van vagy hogy miről van szó, de ha mikrofon elé kerül forradalmat akar kirobbantani. Minden alkalommal ledöntene pár kormányépületet, de minimum ostromolna. Mikor nagy lendülettel, harciasan elindul világot megváltani és senki sem követi, árulónak nevez mindenkit.

A tarhajú:
Fogalma sincs hol van vagy hogy miről van szó, de akármi történt is az a zsidók hibája! Kannásborért ostromol, élen halad és nagyon mérges. A világra, a politikusokra, a szomszéd macskájára. Ha jóban szeretnél vele lenni zsidózz, vagy Kolompározz. Jelképekkel teleaggatott zubbonya már messziről ordít rád: "idefigyejé, nemmagyarvagyvéged!"

A Magyar ember:
Nem szereti ha packáznak vele. Az igazság és a becsület embere, ezért is nagyon veszélyes ránk nézve. Nem szereti továbbá ha felvásárolják népe ősi földjét, kiváltképp ha hazudnak neki. A történelem viharaiban mindig is szilárdan kitartott.
Elpusztítandó.

Forrás
.