2008. június 7., szombat

És a propaganda háború megy tovább...

Egy nagyon jó barátomtól kaptam egy linket, az egyik -szerintem- minősíthetetlen és kártékony magyarországi "jobboldali" web site-hoz, a link alatt ez a fotó látható
Gyanús volt. Valami nagyon gyanús volt. Nem is tudom megmagyarázni mi is...ezért, nagyon egyszerűen, a Google keresőbe beütöttem azt, hogy palestine boy tank szavakat, kerestem egy pár percig mire ráakadtam az eredeti, nem manipulált képreA cionista megszállok brutalitása, degeneráltságáról elegendő anyagot tettem már fel erre a blogra is. Úgy gondolom, fölösleges, a valóságoson túl, olyan eszközök és módszerekhez hozzányúlni, alkalmazni, melyek visszasülhetnek. De persze, ez csak egy vélemény...és egy magatartásforma. Stílus. Én ehhez tartom magam.
El tudom képzelni, hogy ennek az ostoba csínytevés "leleplezése" miatt, lesz aki zsidó pártolással, cionista szimpátiával vádol majd. Ám legyen! Én akkor is ragaszkodom ahhoz, hogy MI nem lehetünk olyanok mint ők! A legelvetemültebb ellenséggel vívott harc közben sem...azaz vannak a MI eszközeink: az igazság, a becsület, az objektivitás, és vannak az öveik...olyanok mint a fenti eset...hazugság, manipuláció, stílustalanság...
Nekem az eredeti kép elégségesen ábrázolja a palesztinok hősi harcát a megszállok ellen, nem kell elcsúfítani, képszerkesztővel létrehozott manipulatív kriksz-krakszokkal.
Szabadságot Palesztinának!

Trianon 88 (Varsány - Nógrád megye)

Ma délután, Varsányban, a helyi Trianon Társaság és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt meghívására, részt vettünk a Trianoni békediktátum 88. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Zsúfolásig megtelt a Varsányi Művelődési Ház színház terme. Az ünnepségen, a Himnusz elhangzása után, Gencsi Szeráf atya, helyi plébános közös imára szólította fel a jelenlévőket, majd a Varsányi Trianon Társaság csoport vezetője köszöntötte a vendégeket.
A beszédek és az alkalomhoz illő versek után, a megemlékezést a Szózat zárta majd Gencsi Szeráf atya a plébánián vendégül látta a megemlékezésen résztvevő Szurdokpüspökieket.
A Varsány Trianon 88-ról szóló képriportot Szászvári Linda készítette.
Rózsa Zoltán

1920. június. 4. 10 óra.

EZ TÖRTÉNT 88 ÉVVEL EZELŐTT :

"E sorok írója 14 éves fiú volt és negyedikes gimnazista akkoriban. Tíz órakor növénytan óra kezdődött és Kovách Demjén tanár úr magas, szikár alakja pontosan jelent meg az ajtóban, mint mindíg. Felment a katedrára, beírta az osztálykönyvet, de nem kezdte el a feleltetést, mint szokta, hanem lehajtott fővel meredt maga elé egy hosszú percig..........és akkor megkondultak a harangok. Kovách Demjén tanár úr felállt, odament a térképtartóhoz, kivette a térképet, amelynek felső sarkában még ez a név állt: "A Magyar Szent Korona Országainak Politikai Térképe", és felakasztotta a térképállványra s mindezt egyetlen szó nélkül, aztán megállt előtte, kissé oldalt, hogy ne takarja el elölünk, és nézte, olyan arccal, olyan leírhatatlan lágy kifejezéssel, amilyet mi még soha sem láttunk száraz és örökké szilárd arcán. Mi halálos csendben néztük a térképet és az előtte álló, szürkülő hajú cisztercita papot, amint feje egyre lejjebb esett a mellére és a kívülről behallatszó harangzúgás által még inkább kimélyített csendben inkább magának, mint nekünk, ennyit mondott: "Consummatum est"

Ötvennégyen voltunk, ötvennégy tizennégy éves magyar fiú. A golgota utolsó szavai után nem bírtuk tovább, leborultunk a padokra és elkezdtünk sírni. Odakint kongtak a harangok.

Nagymagyarország keresztrefeszitésének napja volt: 1920. június 4. péntek..."

Padányi Viktor

Gencsi Szeráf atya




Rózsa Zoltán előadja Juhász Gyula: Trianon című versét

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra.

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!


A plébánián

Szurdokpüspökiek Varsányban

2008. június 6., péntek

Hagyomány és szabadság

Mishima Yukio

A cselekvés folyója

"A test folyója természetes módon a cselekvés folyójába ömlött. Elkerülhetetlen volt. Egy női testtel ez nem történhetett meg. A férfit örökletes természete és rendeltetése miatt teste a cselekvés folyója felé kényszeríti, ami a dzsungel legveszélyesebb folyója. Alligátorok és piranják hemzsegnek vizeiben. Mérgezett nyilakat lőnek ki az ellenséges táborokból. Ez a folyó szemben áll az írás folyójával. Gyakran hallottam a következő mottót: 'A toll és a kard útja egybe torkollik.' De igazából csak a halál pillanatában egyesülhetnek. A cselekvés folyója könnyeket, vért és izzadtságot hoz nekem, amit az írás folyójában sohasem találnék meg. Ebben az új folyóban a lélek a lélekkel találkozik, anélkül, hogy szavakkal kellene törődni. Ez az összes folyó közül a legpusztítóbb, és teljesen meg tudom érteni, hogy miért ilyen kevés ember közeledik csak hozzá. Ez a folyó nem bőkezű a gazdálkodónak; nem hoz se gazdagságot, se békét, még nyugalmat sem. Csak ezt hadd mondjam el: én, aki férfinak születtem és férfiként élek, nem tudok ellenállni annak a kísértésnek, hogy kövessem ennek a folyónak a sodrását."

Misima Jukio - a Tóbu kiállítás katalógusából

A szamuráj hagyomány és a Ronin
A középkori Japánban a szamuráj harcosok felesküdtek, hogy urukat életük árán is megvédik. Óriási szégyen volt ezért rájuk nézve, ha gazdájukat mégis megölték. A gazdátlan szamurájok kóboroltak az országban, zsoldosnak szegődtek, vagy útonállásból próbáltak tengődni. Az ilyen harcosokat többé nem hívták szamurájoknak. Az lett a nevük: Ronin...

Tadamori úr egy démonnal harcol

Ronin Tsuyonoshi shogun

Yorimasa

Ronin a királynál

6 ronin a 47-ből

A 47 ronin

A 47 ronin sírja Tokióban

Szamuráj

Misima

1970. november 25-én Misima Jukio, az egyik legtehetségesebbnek tartott modern japán író magánhadserege négy katonájával túszul ejtette a Dzsieitai (Japán Honvédelmi Erők) hadseregtábornokát, majd az összehívatott katonákat felkelésre, a császári hatalom visszaállítására buzdította. Sikertelen kísérlete után legközelebbi tanítványával együtt szeppukut (rituális hasfelmetszés) követett el.

Halála - és annak nem mindennapos módja - sokakat megdöbbentett, holott műveiben már a kezdetektől fogva számos jel utalt életének tragikus végére. Misima tudatosan készült a halálra; annak "főpróbája" egyik kései novellája, a Hazafiság, melyet meg is filmesített, és a becsületét szeppukuval tisztázó hadnagy főszerepét is ő alakította.

Misima Jukio (1925-1970) a modern japán irodalom kiemelkedő tehetsége, író, drámaíró, filmszínész, harcművész és politikai kommentátor.
Hiraoka Kimitake néven született egy felső-középosztálybeli családban. A második világháború után elvégezte a Tokiói Egyetem jogi karát, és egy rövid ideig a Pénzügyminisztériumban dolgozott. Írói pályafutását az 1949-ben megjelent önéletrajzi műve, az Egy maszk vallomása alapozta meg.
Alkotókorszakaiban a legjelentősebb fordulatot az 1960-as zavargások hozták. Érdeklődése a régi japán hagyományok és a császárság intézménye felé fordult. 1967-ben létrehozta a Tatenokait ('A Pajzs Társasága'), saját gárdáját. Innentől tudatosan készült arra, hogy tragikus halálával felrázza a japán társadalmat és felébressze a régi harci szellemet.
Életműve több mint száz regényt, drámát, novellát tartalmaz. Legkiemelkedőbb alkotásai a Hullámok sűrűjében (1954), Az Aranytemplom (1956) és a négykötetes A termékenység tengere (1968-70).

...

Pontosan délben maga Misima jelent meg az erkélyen. A Tatenokai sárga-barna egyenruháját viselő alacsony alak előre ment az erkély korlátjához.
Az alatta álló emberek csak a fejét látták, mely köré hacsimakit kötött; homlokának közepén a Felkelő Nap jelképe látszott.
Felmászott a mellvédre. Kicsi, szikár alakja most már teljesen láthatóvá vált. Egyenruhájának gombjai fényesen csillogtak a novemberi napsütésben. Fehér kesztyűt viselt, melyen vérfoltok látszódtak.
Kihúzta magát, vállát hátra feszítette, keze a csípőjén támaszkodott.

Tennó heika banzai!

- Hitvány helyzet - kezdte Misima -, hogy a Dzsieitai embereihez ilyen körülmények között kell beszélnem.
A helikopterek hatalmas zajt csaptak.
- Azt hittem - folytatta -, hogy a Dzsieitai Nippon utolsó reménye, a japán szellem utolsó védőbástyája.
Szavait elnyomta a helikopterek zaja.
- De ... ... ... a japán emberek ma a pénzre gondolnak, csak a pénzre. Hol van ma már a nemzeti szellemiség? A politikusokat cseppet sem érdekli Japán. Csak a hatalomra vágynak.
- A Dzsieitainak - folytatta - kell Nippon szellemének lennie. A katonáknak! A hadseregnek!
- De ... ... ... minket elárult a Dzsieitai!
Kiáltások hallatszottak a tömegből.
- Fogd be a szád azonnal!
- Bakajaró! (Ez egy lefordíthatatlan japán káromkodás.)
- Segglyuk!
Misima izgatottabb lett.
- Figyeljetek! Figyeljetek! Hallgassatok meg! Figyeljetek! Figyeljetek! Figyeljetek rám!
Így folytatta: - Azt hittük, hogy a Dzsieitai a nemzeti becsületünk lelke!
Kiabálások hallatszottak.
- Gyere le onnan!
- Nem értünk egyet veled!
Misima tovább folytatta: - A nemzetnek nincs semmi szellemi alapja. Ezért nem értetek egyet velem. Nem értitek Japánt. A Dzsieitainak kell helyre tennie a dolgokat.
Hangos kifütyülés volt a válasz.
- Figyeljetek! - kiabálta. - Maradjatok csendben, jó? Figyeljetek!
- Bakajaró!
Misima megpróbálta folytatni.
- Nyald ki! - kiáltotta lent egy katona.
- Nem halljátok? - kiabálta Misima. - Arra kérlek titeket, hogy maradjatok csendben! Figyeljetek! Hallgassatok meg!
- Ne játszd itt a hőst! - zavarták meg újra szónoklatát.
- Csak figyeljetek rám! - vágott vissza Misima. - Mi történt tavaly? Október 21-én? Volt egy tüntetés, egy háború ellenes tüntetés. Tavaly október 21-én, a Sindzsukuban. És a rendőrség verte le. A rendőrség! Ezek után nem volt, és nem is lesz lehetőség arra, hogy módosítsuk az alkotmányt.
- És akkor mi van?
- És akkor a Dzsimintó (a Liberális Demokrata Párt), a politikusok úgy döntöttek, hogy csak a rendőrséget vetik be. A tüntetéssel a rendőrség foglalkozott. Hát nem értitek?
- Hurrá! Hívjátok a rendőrséget! Valaki tárcsázza már a 110-et!
Misima tovább küzdött. - Nézzétek! A kormány nem a Dzsieitait hívta. A fegyveres erők a laktanyákban maradtak. Az Alkotmány most már örökre így marad. Nincs esély arra, hogy megváltoztassuk. Értitek?
- Nem, nem! Egyáltalán nem!
- Nem, nem értjük.
- Nem!
- Rendben - mondta Misima. - Figyeljetek! Tavaly október 21-e óta, ti védelmezitek az Alkotmányt. A Dzsieitai védelmezi az Alkotmányt. Nem lesz esély arra, hogy módosítsuk. Még húsz évig semmi esély! A Dzsieitai könnyes szemmel várt erre az esélyre. És most túl késő.
- Japánban béke van!
Misima az órájára nézett. Kevesebb, mint öt perce beszélt.
- Miért nem értitek? Gondoljatok tavaly október 21-ére! Azóta csak arra várok, hogy a Dzsieitai cselekedjen. Mikor fog a Dzsieitai végre észhez térni? Vártam. Nem lesz több esély az Alkotmány megváltoztatására!
A Dzsieitaiból sohasem lesz hadsereg. Nincs létalapja, nincs központja! A Dzsieitainak fel kell lázadnia. Hogy miért? - folytatta.
- Gyere le! Gyere le!
- Azért, hogy megvédje Japánt! Nektek kell védelmeznetek Japánt! Megvédenetek Japánt! Igen, védelmezni Japánt! A japán hagyományt! Történelmünket! Kultúránkat! A császárt!
A közönségből kiáltások és gúnyolódások hallatszottak.
- Figyeljetek! Figyeljetek! Figyeljetek! Figyeljetek!
- Egy férfi szól hozzátok! Egy férfi! Erre tettem fel az életemet! Halljátok? Értetek? Ha nem lázadtok fel velem együtt, ha a Dzsieitai nem fog fellázadni, akkor az Alkotmányt sohasem fogják módosítani! - szünetet tartott. - Amerikai zsoldosok lesztek. Egy amerikai hadsereg!
- Bakajaró!
- Hagyd abba a beszédet!
- Gyere le!
A zaj miatt Misima alig tudta elérni, hogy hallják.
- Négy éve várok! Igen, négy éve! Azt akartam, hogy a Dzsieitai fellázadjon! Négy éve!
- Most érkezett el az utolsó harminc perc - mondta. - Igen, az utolsó harminc perc. Várok. Azt akarom...
Szavai elvesztek a helikopterek zajában.
- Busik vagytok? Férfiak vagytok? Katonák vagytok! Akkor miért álltok ki az Alkotmány mellett? Azt az Alkotmányt támogatjátok, ami saját létezéseteket tagadja!
Gúnyos segélykiáltások hallatszottak a tömegből.
- Akkor nincsen jövőtök! - ordított Misima. - Semmi sem menthet meg titeket! Itt a vég. Az Alkotmány így marad örökre. Végetek van!
A lényegre mutatott rá. - Alkotmányellenesek vagytok! Figyeljetek! Alkotmányellenesek vagytok! A Dzsieitai alkotmányellenes! Alkotmányellenesek vagytok!
A tömeg erre nem reagált.
- Nem értitek? Nem értitek, mi történik itt? Nem értitek, hogy ti védelmezitek az Alkotmányt? Miért nem? Miért nem értitek? Rátok vártam. Miért nem ébredtek fel? A saját pici világotokban léteztek. Nem tesztek semmit Nipponért!
- Ezért sebesítetted meg embereinket?
- Ellenállást tanúsítottak.
- Ne légy hülye. Mit értesz azon, hogy ellenállás? Misima újra kérést intézett az emberekhez. - Fellázadtok velem együtt? - tíz másodpercet várt.
- Bakajaró!
- Ki lázadna fel veled együtt?
- Őrült!
- Senki? - kérdezte Misima.
- Férfiak vagytok?
- Ezt csak mondjátok! Tanulmányoztátok a but (a harcosok erkölcstanát)? Értitek, mit jelent a kard útja? Mit jelent egy japánnak a kard? ... Titeket kérdezlek. Férfiak vagytok? Busik vagytok?
Misima hangja nyugodtabb lett. - Már látom, hogy nem vagytok azok. Nem fogtok fellázadni. Semmit sem fogtok tenni. Az Alkotmány semmit sem jelent nektek. Nem érdekel titeket.
- A Dzsieitaiba vetett álmom szertefoszlott - tette hozzá.
- Gyere le!
- Szedjétek le onnan!
- Miért nem állítja meg senki?
- Bakajaró!
A tömeg nagyja csendben nézte végig, miközben a szórványos heccelődések folytatódtak.
- Tennó heika banzai! Tennó heika banzai! Tennó heika banzai!
Miközben a hagyományos köszöntést - 'Sokáig éljen a császár! Sokáig éljen a császár! Sokáig éljen a császár!' - kiáltotta, Morita, aki mögötte állt - a lent álló emberek csak a fejét láthatták - csatlakozott hozzá. A kiáltások közben a két Tatenokai vezető háromszor felemelte a kezét.
- Lőjétek le!
- LŐJÉTEK LE!
Misima a mögötte álló erkélyre ugrott le a korlátról. Nyomában Moritával visszaindult a tábornok irodájába. Görnyedten bemászott az alacsony ablakon és belépett a szobába, ahová már nem láttak be a TV kamerák. Azután Morita is eltűnt. Az ablak becsukódott.



A magányos Ronin

További képek (Katana, Oshigata,Tsuka, Yoroi, Kabuto, stb.)

W. D. JENNINGS: A RÓNIN (részlet)

A szerencse fehér ökle


Tegnap Bécsben

Magyar-Szudáni kapcsolatok
A tegnapi napon, Dr. Mustafa Osman Ismail, a Szudáni Köztársaság Külügyminiszterének meghívására Bécsben jártam, ahol Bolek Zoltánnal - a Magyar Iszlám Közösség elnöke- együtt, az egyház szudáni tervezett projektjeiről tájékoztattuk a miniszter urat, valamint Szudán és Magyarországot jövőbeni kapcsolatát éríntő kérdésekről tárgyaltunk a jelenlevő Pénzügyi és Gazdasági miniszterrel illetve az Informatikai és Távközlési miniszterrel. A tárgyalások a közeljövőben Budapesten folytatódnak.

2008. június 5., csütörtök

Trianon 88

Dátumok és tragédiák

955 - Ausburgnál a kalandozó magyarok vereséget szenvednek I. Ottó német-római császár seregétől.
1526 Mohács
1541 Buda eleste
1849 – Bem tábornok csapatai vereséget szenvednek Haynautól a temesvári csatában.
1945 – Beneš dekrétumai
1945 – Az amerikaiak atombombát dobnak Hirosimára.
1952 – Rákosi Mátyás lesz Magyarország miniszterelnöke...
mind mind augusztus...
és
1912. jún. 4. merénylet gróf Tisza István miniszterelnök ellen
1916. jún. 4. az oroszok áttörik a monarchia frontját Luck-Körösmezőnél1920. jún.4. Párizs - Trianon
1961. jún. 4. Pápa, megszületett Gyurcsány
1976. jún. 4. elhunyt Latinovits Zoltán1989. jún. 4. Peking, Tienanmen téri vérengzés

A dátumok egybesése véletlen volna?

Palesztina?

Idegenszívűek többször is megpróbálták megrongálni a győri Országzászlót az avató előtt
(beszámoló Győrből)

Hiába lett Győr városának jobboldali vezetése, a felszín alatt még mindig nem múltak el az elmúlt 60 év beidegződései, valamint jól látszik a városban lévő idegenszívű lakosok jelenléte is.

Helyi lakosok, fiatalokkal a jelenlétükkel biztosítják a győri országzászló sértetlenségét, mert az előző napokban többen próbálták megrongálni.

A környező bokrokban galád módon megbújt, talán felbérelt emberek azt lesték, hogy a jelenlévő biztonsági őr mikor megy el WC-re vagy más okból, és le akarták önteni festékkel. Másodszorra festékszóró spray-jel akarták összefújni, ekkor már az őr megfenyegetésétől sem riadtak vissza.

Majd hajnal 3 körül arra járt 3 cigány fiatal, akik megpróbálták levizelni az emlékművet az alapkő felőli oldalánál.

Este 19.00 órától az emlékmű őrző -önkéntesekből álló- csapat 3 órás váltásokban őrizte az emlékmű sértetlenségét. Éjszaka fél 2 környékén egy kb. 20 fős csoport haladt el arra , melyből többen megjegyezték, micsoda szánalmas egy társulat az országzászló védők, hogy még ilyenkor is ott ácsorognak.Az ország helyzete szánalmas, hogy hajnal kettőkor az egyik a magyarságot érintő leggyászosabb történelmi eseménynek emléket állító emlékművet kell őrizni ahelyett, hogy mindenki otthon pihenne.

Miért kell őrizni?!

Milyen magyar lehet az , aki egy ilyen emlékművet akar megrongálni meggyőződésből vagy fizetségért ?
Ilyen a világon máshol nincs, hogy egy nemzeti emlékművet az ország saját lakosaitól kellene megvédeni.

Továbbá elgondolkodtató az is , hogy az emlékműre csak a mai nap, az avatás napján merik felszerelni a bronzból kiöntött Nagy-Magyarország emléktáblát.

Kérdésem mára: a beszámolóval ellentétben, úgy gondolom, ez az országnak, bár még neve Magyarország, nem lehet ugyanaz az ország mely mindannyiunk emlékezetében még él. Nem tévedtünk el, nem költöztünk-e át - észrevétlenül-, nem alakultunk-e át valami fortély, átok, folytán, nem - e régi- új neve ennek az országnak... véletlenül: Palesztina?

Rózsa-Flores Eduardo

2008. június 4., szerda

Trianon 88


Rózsa-Flores Eduardo

Trianon, gyász vagy ünnep?

Nem gyászolni jöttem, hanem ünnepelni.
Mert a gyász ideje lejárt. Rég lejárt.

Elmúlt bőven a három napos gyász, az özvegyek többször is férjhez mehettek, a buddhisták is maximum 7 szer 7 napig gyászolnak, Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Nem közülünk való az, aki az arcát üti, ruháját szaggatja...”
A jajveszékelés, az arc ütése, karmolása, a ruha szétszakítása, a haj leborotválása vagy kitépése a gyász miatt elvetendő, mert mindez az elrendeléssel szembeni elégedetlenséget és a csapásokkal szembeni türelmetlenséget bizonyítja. A muszlimoknál törvény szerint 4 hónapig és 10 napig tart annál az asszonynál a gyász, aki a férjét elveszítette.

Egyszóval elég.

Nem siratni kell Krisztust, nem kell sírni a feszületet nézve: örömkönnyeink viszont igen is lehetnek, merthogy igen, létezik ilyen szeretet, még a halál küszöbén is. Krisztus testtartását, ha jól megfigyeljük, inkább az ölelést, mint a megadást jellemzi: az egész világot öleli át, még mielőtt visszaadná lelkét a Teremtőnek.
Ugyanezt gondolom, én így látom, keresztre feszített hazánkról, és ha nem is a szeretetet sugározza csonka állapotunk, a megmaradásunk mindenesetre örömkönnyeket csal ki a szememből. A csoda. Hogy mindannak ellenére, amit elkövettek és elkövetnek ellenünk, még itt vagyunk, és minden bizonnyal holnap és holnapután is itt leszünk.
De a passzív szemlélődés, a sebnyalogatás ideje is lejárt rég.
Már nem az ellenségeink - mert vannak- a legnagyobb ellenségeink, hanem mi magunk. A tespedéssel, a mindig másra mutogatással, „a szomszéd a hibás..” - nem azért mert szebb a tehene- hanem, mert döglődik az enyém.
Nem tudom, hogyan tudjuk magunkat erről leszoktatni, de hogy kell, az szent igaz!
Nem fontosság nélküli tény: valakinek, valakiknek hasznos, hogy nem tudjuk lerázni magunkról a tragédia lelki béklyóit. Hogyha belegondolunk –és segítenek is ehhez a „gondolkodáshoz”- akkor ugye „mindig vesztesek voltunk”, „minden –amúgy ránk erőltetett- háborúnkat elveszítettük”. Mi következik ebből: alkalmatlanok vagyunk, kár is próbálkozni, adjuk fel… Nem, Nem SOHA!

A jövő útja

Nem olyan rég, olvastam egy interjú fordítását, a Romania Actualitati Rádióban készítették Gheorge Sarac, bihari nótaénekessel. Velünk, magyarokkal kapcsolatban, volt egy nagyon elgondolkodtató kijelentése, attól függetlenül, hogy ezt magyarellenes éllel tette. A románság több évszázados erdélyi harcával kapcsolatban, a következőket mondta: "Nekünk, románoknak, Erdélyben, nem voltak kőváraink, amik megtartsanak, (utalás a magyarokra, hogy nekik kőváraik voltak), nekünk a vár a lelkünkben volt, ami megtartott” (a magyarokkal szemben). És itt eszembe jut a katolikus misztikus Nagy szent Teréz könyve, a Belső várkastély. A misztika ismeri a belső várat, ami megtart, - tényleg létezik.
Most meg nézzünk szét Erdélyben, hogy a váraink, amik régen a megtartó intézmények voltak, vagyis tévesen megtartónak vélt intézményeknek tartották, megtartottak-e bennünket. Erdély kapuját képező Lippa "vára" környékén hány magyar él? Váraink környékéről kipusztultunk és elfoglalták azok a helyet, akiknek a lelkük volt a vár.

Ha a külső várnak nincs egy belső lelki megfelelője, akkor nem megtartó erő. Azt hiszem, hogy amikor a területi autonómia intézményében bíznak egyesek, annak kizárólagos megtartó erejében, akkor elkövetik a régi hibát, amit elődeink elkövettek Erdélyben, túlzottan bíznak a külső intézmény megtartó erejében, minden belső lelki alap nélkül.

Nincs külső megtartó intézmény. A Magyar Állam sosem volt az. Ez egy formális váza, máz csupán. A "határon túl" élő testvéreink ezt már megtanulhatták, legutóbb 2004. december 5.-én kaphattak keserű ízelítőt.
De nem megtartó intézmény itt belül, a Kárpát medence alján sem. Órákig tartana a felsorolása, mindannak amit az állam az évtizedek során, ilyen olyan okokra, érdekekre hivatkozva tönkretett, szétvert, nemzeti kulturális, megtartó értékeinkből, közösségeinkből, hagyományainkból.
Semmi biztosíték, hogy ez a jövőben nem folytatódik ugyanígy. Ezért fontos a magunkra találás, és utána a közösségek újjászervezése, építése.

Egy közösség, autonóm volta, kifejezetten szellemi alapú, és nem intézményes és nem gazdasági.

Egyszerűbben kifejtve, nem az intézmény tart meg bennünket, hanem nekünk kell megtartanunk az intézményt. Hasonlattal élve, az ernyő, az esőben csak úgy véd, ha tartjuk, és ha megfelelőképpen tartjuk, például egy csapó esőben. De vannak viharok, amikor az ernyő sem véd meg az elázástól. A viharban, a fát a gyökerei tartják meg, ugyanígy a nemzetet is. A gyökerek a lélek képeit szimbolizálják.

A tömeg, nem csak sokaság volta miatt veszíti el kapcsolatát a lelkének képeivel, hanem életformája miatt is. A felgyorsult életmód, ahol nincs csend, hogy a lélek önmagára találjon, újratermelje energiáit, ott nincs emberi identitás és a lélek képei halottak. A lélek képei, mint például, a Nap, a Hold és a csillagok, csak a Csend révén élők.

Na de lehetséges ott autonómia, közösségi, nemzeti, ahol a tömegek viszik a fő szerepet. Az autonómia alatt, sajnos csak önkormányzatosdit értünk, vagyis értenek sokan. Egy közösség autonóm voltát, nem az intézmények sokasága biztosítja, hanem a közösség, szellemi identitásra épülő autonómiája, az intézmény csak arra jön rá. Egy közösség, pedig annál autonómabb szellemileg, minél kevesebb intézményt igényel megmaradásához.

Andrei Saguna, (én Sogun Andrásra magyarítottam) az erdélyi ortodox egyház püspöke a XIX. században azt mondta a magyar egyetemen, Pesten tanuló román diákokkal kapcsolatban: "A tyúktojást mindegy, hogy ki költi ki, a lényeg az, hogy tyúk lesz belőle." A legcsodálatosabb megfogalmazása a szellemi alapú, önmegőrzésnek, intézmények nélkül, a külső körülmények ellenére. Ez az igazi autonómia, amely minden intézményes autonómia alapja.
A tojásból úgy lesz tyúk, hogy egy belső genetikai mintát, képet követ, így lesz a tyúk önmaga. Egy nemzet is úgy önmaga, ha megőrzi lelkének belső mintáit és aszerint él. Nem az intézmény az igazi megtartó erő, hanem a lélek élő képei, mert ez az igazi alapja az élő kultúrának.

Megmaradásunk…

Trianon kinek-kinek gyász és keserűség, kinek beletörődés, apátia, elhallgatnivaló tény, kinek idejétmúlt múltba fordulás, vagy éppen hátranézés nélküli előremenekülés a jövőbe.

Ez az, ami nem működik. Azaz többé nem ÍGY!

Nem visszafojtani kell a –természetesen- jogos fájdalmunkat, hanem elengedni, készíteni belőle "vidám zászlót", lobogjon szabadon a szélben és mutassa mindenkinek: íme itt egy nép, egy nemzet mely nem adta fel, mely erőt kovácsol a vereségből, a tragédiából akár.

Sokan vallják, hogy, amit a történelem elvett, azt már nehéz visszaszerezni. De nincs is MIT visszaszereznünk. Magunkat kell megtartanunk, magunkban magunknak a Nemzet Tudatot.
A Nemzet, több mint egy kiszínesített kép. "Nem térkép e táj..." ugye?
Nem veszítettünk mást, mint vonalakat a térképen. "Vonal- pont-vonal" halmaza, de a lényeg, ha rájövünk végre, megmaradt, ma is megvan, ma is dobog.
Elmehettünk a legtávolabbi pontra - persze nem lesz egyszerű a "természetes"-nek mondott népfogyás miatt- és ott is hallhattunk magyar szót, él a magyar hagyomány, él a magyar értékvilág.
Bármennyire is verte e népet az sors képébe álcázott ellenség, ez a nép megvan, megmaradt.
És ez a Csoda.
Megkülönböztetések, üldöztetések, deportálások, mészárlások, mi mindent nem kellett elszenvedniük testvéreinknek a Kárpát-medencében, de él még ez a nép, és lassan de gyarapodik, néha ezer veszély közepette, de Hazát épít, és ez a Csoda.
Felvidéken, Hegyvidéken (Kárpát-alja), Erdélyben és a Székelyföldön, Délvidéken, a Mura-közben és az Őrvidéken –akinek szeme van látni az láthatja- égnek még a jelzőtüzek, és ez a Csoda.

A Magyarországnak nevezett helyen, diktatúrák váltották egymást, álnok vezérek, gonosz kiskirályok jöttek mentek, de megmaradt a Hit, bennünk megmaradt a Haza és feltámad.
És ez a Csoda.

A Mester a tűzzel kínlódott, a nyers fenyő nagyon rosszul égett. A tanítvány elégedetlenkedett, hogy a kályha csak langyos.
- Nem a meleg a fontos, - mondotta a Mester – hanem az, hogy a tűz ne aludjon ki. A föld, ha lángolna, nem volna élet rajta, de a belső meleg élteti. Vannak, akik megelégednek azzal, hogy magukban hordják lelkük rendkívüliségeit, mint a föld a melegét.

Érzékelni kell, hogy a Láthatatlan szilárdabb a Láthatónál.

Alleluja! Isten a Leghatalmasabb!


Ady Endre


NEKÜNK MOHÁCS KELL

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,

Cigány-népek langy szívű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.



Szurdokpüspöki, 2008. június 3.

(A beszéd felolvasásra kerül június 4-én a Nagybátonyi, 7-én a Varsányi és 8-án a Szurdokpüspöki Trianon 88 megemlékezésen)
-a képek a Nagybátonyi Képeslapmúzeum udvarában készültek, készítette Harasoft, 2008 június 4-én délután.

Vers mára

Reményik Sándor

Keserű szívvel

Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka-magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ma már a végeken dobog.
Hangos szóval hiába fogadkoztok:
Hogy soha! s mindörökké !
Az ország szíve, Magyarország szíve
Ott ver, hol Magyarország nincsen többé.

Bennünket összekalapált a bánat -,
Ti atomokra hulltok itten szét.
Egymást farkas-fogakkal tépitek,
Nektek nem volt a nagy lecke elég.
Amerre nézek: pártok, újra pártok,
És zászlók, amiket a szenvedély
Már előre a más vérébe mártott.

Keserű szívvel bizony mondom néktek,
Ti csonka magyarok:
Az ország szíve, Magyarország szíve
Nem bennetek dobog.
Nem halljátok mit üzennek a végek?
Pártatlanul, politikátlanul.
Reménytelenül is miénk - a lélek!

Hangos szóval ne fogadkozzatok:
Nem soha! s mindörökké!
Szétporlanak az aranyszólamok
Iszapos durva röggé.
Térjetek magatokba.
És próbáljatok önnönmagatokhoz
És próbáljatok hozzánk méltók lenni!
Aztán jertek minket visszavenni!



1924.

Szomorú hír: Rózsa-Flores Eduardo meghalt! - egyesek szerint


Kisért a mult...

Egy nagyon kedves barátom, bajtársam a Horvát Honvédő Háborúban, összeállítót egy - egyeseknek biztosan elképesztő - anyagot. Összegyűjtött néhány cikket és egyebek a világhálón melyek többek között rólam is szólnak.
Két olyan van közöttük melyekben közhírre tetetett állítólagos halálom...
Sajnos, személyesen nem tudom közölni az illető író-újságírókkal a szomorú hírt, miszerint igen is élek és jól érzem magam -a csonka-Magyarországi állapotok ellenére is.
Elnézést kérek a sem angolul sem spanyolul nem tudó olvasóimtól, de az anyag terjedelmes volta miatt nem vállalkozhattam a teljes lefordításához. Ahol tudtam, beírtam pár sorban, azokat vastagon szedve olvashatók, hogy körülbelül mi a tartalma az inkriminált résznek.
Lassan megyek aludni -remélem nem lesznek rémálmaim... saját magamtól.
Ma beszédet kell mondanom a Nógrádi Nagybátonyban.
Június 4 van. Trianon 88. évfordulója.

Diarios de Zanzíbar
Lo que al principio en los claustros no era más que un imperceptible gemido de dolor provocado por la férrea opresión, poco a poco se iba convirtiendo en una consigna. Y cada vez más alto, primero en las aulas y más tarde en las calles, se escuchaban las palabras mágicas que han amartillado a tantas tiranías: libertad y revolución!
Imágenes de la Bastilla y del Che acudían a mi mente constantemente, y aunque me creía testigo neutral, algo dentro de mi gritaba !LIBERTAD! haciéndome partícipe de aquella rebelión.
Sin embargo pronto acudieron a mi, nefastos recuerdos de la historia reciente de periodismo de guerra espanol. Recordé la suerte que corrió el corresponsal espanol Eduardo Flores. Este periodista del periódico “La Vanguardia”, afín a la secta Católica Opus Dei, cubría durante 1991 el conflicto de Yugoslavia.
En Croacia, en la ciudad de Osijiek al ver el enfrentamiento entre los Católicos Croatas y los Servios Ortodoxos apoyados por el ejercito nacional yugoslavo, Eduardo Flores decidió dejar la pluma, tomar las armas para participar activamente en aquella estúpida guerra.
En una declaración a su periódico y sus propios colegas, comunicó que no podía seguir siendo simplemente un espectador y que debía luchar para defender los ideales cristianos.
Creyéndose un cruzado del siglo XX, este iluminado, formó un ejercito con cientos de voluntarios extranjeros y mercenarios que sin duda no hicieron más que sembrar la muerte y semilla del odio y el racismo. Al tiempo, se le asoció con el asesinato de un corresponsal suizo y tuvo que abandonar la zona de los Balcanes.
Paradójicamente, Eduardo Flores no sufrió ninguna herida de guerra, sin embargo apareció muerto en extranas circunstancias en un apartamento de alguna tranquila ciudad europea.
Eduardo Flores nem szenvedett háborús sérülést, ennek ellenére, holtan találtak, gyanús körülmények között, egy lakásban, egy nyugodt európai városban.
Estos recuerdos, amainaron la tormenta revolucionaria que me enviaba a las barricadas con el puno en alto, así que decidí apartarme del tumulto y dejar al pueblo que viviera su propia revolución.

The Zanzibar Chest
A Story of Life, Love, and Death in Foreign Lands
by Aidan Hartley
Published in 2003 by Atlantic Monthly Press
and 2004 by Penguin Group USA
About the book:
Journalist Aidan Hartley's epic narrative combines the literary reportage of Ryszard Kapuscinski with a historical love story reminiscent of Michael Ondaatje's The English Patient. Hartley is the inheritor of a colonial legacy that stretches back over 150 years. After the ravages he experiences in Ethiopia, Somalia (where three of his friends are torn to pieces by an angry mob), Rwanda, and the Congo, Aidan retreats to his family's house in Kenya where he discovers the Zanzibar chest his father left him. The chest contains the diaries of his father's best friend, Peter Davey, an Englishman who died mysteriously fifty years earlier. Papers in hand, Hartley embarks on a journey to remote southern Arabia to unlock the secrets not only of Davey's life, but of his own. An enthralling narrative of men and women meddling with, embracing, and ultimately being transformed by other cultures, The Zanzibar Chest is one of the most important examinations of colonialism ever written.

An incident famous among journalists ocurred in 1991, during the early months of Croatia's desperate war for independence from Belgrade. In the town of Osijek, Eduardo Flores, a correspondent for the Spanish paper La Vanguardia an a follower of the Catholic sect Opus Dei, called his colleagues to his own press conference. At the event, he announced that he could no longer be merely a spectator in the war that pitted Catholic Croatians against the Serb Orthodox-dominated Yugoslav National Army. From that day onward he, Eduardo Flores, would throw away the pen in order to take up the gun. An International Brigade of some one hundred foreign volunteers was formed. Being a mercenary went to Flores's head and when he migrated from covering the story to becoming the story himself, he didn't like it. In Croatia he was suspected of being behind the murder of a Swiss correspondent. Flores got sucked into the Balkan conflict and who knows what else. Some time later, he was found dead in mysterious circumstances, not on the battlefield but in an apartment on some nameless street.
Egy idő mulva, gyanús körülmények között, holtan találtak -Florest-, nem a csatatéren, hanem egy lakásban, egy névnélküli utcában...
Flores volt az a férfi aki átlépte a vonalat és "beszállt", oly mértékben amilyenben egyikünk nem álmodhat soha...

Flores was a man who crossed the line and became more involved than any of us would ever hope.
I often fantasized aboput crossing the line from being a journalist to being a participant. Yet I always thought that to become an activist would be "unprofessional"....

GUERRA EN YUGOSLAVIA
Paseo por los campos de la muerte

...Uno de los fantasmas del pasado, que algunos creíamos muerto y reapareció en este viaje, es Eduardo Flores, (A múlt egyik szelleme, akit halottnak gondoltuk, előkerült az utazásunk alatt, Eduardo Flores ő...) aquel macizo y achaparrado corresponsal de La Vanguardia que un buen día, tras, ser tiroteado por los paramilitares serbios, decidió colgar la pluma y las cámaras y empunar el fusil.

Flores, hijo de un viejo militante comunista, políglota y algo alocado, terminó mandando, con puno de hierro y decisión suicida, una banda de exaltados extranjeros que se conocía como la Brigada Extranjera. Su lugarteniente era el espanol Alejandro Hernández Moro, alias Alex, quien alardeaba de haber desfilado con la Legión Extranjera.

Sobre ellos pesa todavía la acusación de haber asesinado a un periodista y a dos muchachos que se aproximaron al grupo para investigar sus actividades. Flores lo niega y en estos días, algo más gordo, bastante más viejo y mucho más cansado, resurge de sus cenizas

És még egy...ez nem halálhír - sajnos. Már kezdtem élvezni a dolgot. Alábbi cikk szerint én lettem volna a kapcsolata a Valenciai (Spanyolország) ultráknak, azaz a neo-náciknak, akik - állítólag - hozzám járták Horvátországba kiképzésre....

"...CONEXIONES INTERNACIONALES

En un reportaje de investigación del semanario El Temps, publicado en 1993 se ponían de manifiesto las conexiones internacionales de la extrema derecha en Valencia. La trama consistía en enviar jóvenes ultras con preparación militar o dispuestos a alistarse en las tropas croatas durante la guerra de la ex Yugoslavia. Dicha brigada internacional, organizada por el periodista Eduardo Flores (que se alistó en la Guardia Nacional croata en agosto de 1991), tenía como lugar de enlace una tienda de material militar y deportivo, M&M Aventura y Supervivencia, en Valencia, donde los jóvenes reclutados pasaban a dejar sus datos, que se reenviaban directamente al Consejo de Guerra Croata de Zagreb. Los miembros de Acción Radical participaron en frecuentes viajes a Croacia para instruirse."

Következzen egy ENSZ hivatalos feljegyzés többek között arról, hogy tömegmészárlásokat hajtottam volna végre a Horvát Nemzeközi Brigád élén a szegény szerbek ellen kelet-Szlávóniai falvakban (Divos, Ernestinovo, Tenjski Antunovac és másut), megjegyzem -nem semmi!- a hivatalos feljegyzést a Jugoszláv Föderatív Köztársaság állandó ENSZ képviselete nyújtotta be 1994 február 10-én az ENSZ Ember Jogi Bizottságának az elnökének.
A feljegyzés ügyirat száma E/CN.4/1994/116 1994 február 14.

"...A fines de 1991, la zona de operaciones de Osijek del Ejército croata contaba con una brigada internacional creada por Eduardo Rosses Flores, el corresponsal del periódico catalán "La Vanguardia" en Zagreb. La brigada estaba compuesta de ex combatientes de la Legión francesa y mercenarios de las guerras en el Oriente Medio y América Latina. Solía operar por propia iniciativa en la región de Eslavonia oriental y participó en matanzas de civiles serbios en las aldeas de Divos, Ernestinovo, Tenjski Antunovac y otras..."

A horvát külügyminister Mate Granic válaszából:


"Nincs semmilyen bizonyíték arra vonatkozólag , hogy az említett helységekben "tömegmészárlást" követett volna el a "Nemzetközi Brigád"... E.J.R.F úr a Nemzetközi Brigád parancsnoka horvát állampolgár."

Tárgyálta az ENSZ közgyülese, a főtitkár fölvezetése után. Ügyirat szám: A/49/362 6 Szeptember 1994

On 1 February 1994, the Vice Prime Minister and the Minister for Foreign Affairs of the Republic of Croatia, Mr. Mate Granic, sent the following communication to the Special Rapporteur in response to his request for information:

"The initial statement of the annex under the heading 'Foreigners in Military and Paramilitary Forces in Croatia and Bosnia-Herzegovina', reading "Since the outset of the armed conflict in Yugoslavia, Croatia has recruited a considerable number of foreign mercenaries, instructors and various experts for its armed units", has not been corroborated further on in the text, nor any of the allegations (43 altogether) substantiated.
"(Eighth allegation: At the end of 1991, the Osijek operations zone of the Croatian Army had an international brigade established by Eduardo Roses Flores, the Zagreb-based correspondent of the Catalonian paper 'La Vanguardia'. The brigade was composed of former French Legion combatants and mercenaries from the wars in the Middle East and Latin America. It often operated on its own in the region of Eastern Slavonia and committed massacres against Serbian civilians in the villages of Divos, Ernestinovo, Tenjski Antunovac and others.)

"In respect of the eighth allegation about 'an international brigade', in fact it concerns the volunteers. There are no data to support the claim that they committed massacres. Their commanding officer, Mr. Eduardo Jorge Roses Flores, born in 1960, is a Croatian citizen.)"


Nem kívánom kommentálni fenti bejegyzéseket.
Élek, mint már írtam. És remélem még nagyon sokaig törhetem a borsot az általam arra édemesek orra alá.
Jó éjszakát!

2008. június 3., kedd

Ali Hamenei: Bush elmebeteg


Irán visszautasítja a vádat


Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője visszautasította kedden azt a vádat, hogy országa nukleáris fegyverre akar szert tenni, s azt hangoztatta, hogy az atombomba - nem jó semmire.

Atomenergiára akarunk szert tenni, békés céllal, mindennapos használatra, s ezen leszünk továbbra is, még ha emiatt ellenségeink irigykednek is ránk. Nagyon szeretnénk megvalósítani ezt a célunkat. Ma egyetlen bölcs nemzetnek sem érdeke atomfegyver gyártása, mert az ellentétben áll minden racionális érvvel. Az atombomba nem jó dolog, mert nem használható semmire. (Irán ellenségei) tudják, hogy az atomfegyverek semmire nem jók - jelentette ki Hamenei az állami televízióban élő adásban közvetített beszédében, amelyet az Iszlám Köztársaság alapítója, Ruhollah Khomeini ajatolláh halálának 19. évfordulóján rendezett megemlékezésen mondott.

A legfőbb iráni vezető nyilvánvalóan Mohammed el-Baradeinek, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójának beszédére utalt, amely a bécsi székhelyű ügynökség kormányzótanácsának hétfőn megnyílt ülésén hangzott el. Baradei szokatlanul élesen kikelt Teherán titkolódzó magatartása ellen, amellyel akadályozza a NAÜ-t abban, hogy ötévi vizsgálódás után végre tisztázhassa az iráni nukleáris program jellegét, hogy az valóban békés, nem pedig katonai célú. Emlékeztetett arra is, hogy Teherán továbbra sem tesz eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak, és nem hajlandó felfüggeszteni urándúsító tevékenységét.

Hamenei keddi beszédében kijelentette: George Bush amerikai elnök és tanácsadói úgy viselkednek, mint az elmebetegek. "Nézzék meg az amerikai elnöknek és csapata tagjainak viselkedését, úgy beszélnek, mint az elmebetegek. Időnként fenyegetőznek, másszor elrendelik emberek meggyilkolását, időnként pedig segítséget kérnek, úgy kóvályognak, mint az őrültek" - mondta. Szerinte az Egyesült Államok afganisztáni és iraki kudarca az oka az amerikai vezető szeszélyes viselkedésének, és arra biztatta a világ országait, hogy álljanak ellen az amerikai "basáskodásnak".

erdely.ma

Bónusz videó:

AURÓRA


A rezervátum mélyén


Ámen
Valahol Bin Laden
Ezt mondta halkan és
Akár a vajba a kés
A pokoli toronyba fúródott a gép
Fekete volt a füst és színes a kép

Nem tart örökké semmilyen rendszer
Akár a kártyavár
Úgy omlott le a biznisz center
Kezemből az papírpohár
Kiesett és a vörösbor
A rezervátum mélyén
Foltot ejtett a rongyszőnyegen
A hollywoodi álom végén
Ahol a pénz volt eddig az isten
Úgy lobbant lángra minden
Mint halomra gyilkot indiánok
Feje fölött a sátor
Mint Hirosimában az iskola

Csomagot Amerikából
'56-ban nem kaptunk mi sem
Úgy szúrt minket a szovjet szurony szíven
Senki se látta a vérünk színe milyen

Csomagot '56-ban nem kaptunk mi sem
Úgy szúrt minket a szovjet szurony szíven
Senki se látta a vérünk színe milyen

Csomagot '56-ban nem kaptunk mi sem
Úgy szúrt minket a szovjet szurony szíven

Ámen
Vérünk a trianoni hárlem
Falát, ha vörösre festi
Azt nem veszi észre senki
Ámen
Valahol Bin Laden
Ezt mondta halkan és
Akár a vajba a kés

A rezervátum mélyén a vörösbor
Foltot ejtett a rongyszőnyegen
A füstfelhő meg a por
New York fölött a TV-ben
Feketén gomolygott
Helyemet a trianoni térképen
Kerestem és a folt
A papíron is vörös volt
Írtam fölé pár sort:

Csomagot '56-ban nem kaptunk mi sem
Úgy szúrt minket a szovjet szurony szíven
Senki se látta a vérünk színe milyen

Ámen
Valahol Bin Laden
Ezt mondta halkan és
Akár a vajba a kés
Ámen
Valahol Bin Laden
Ezt mondta halkan és
Akár a vajba a kés

Ámen!

(Köszönöm Sz. Zsolt testvéremnek, hogy fölhívta a figyelmemet erre a dalra!)

Rongyos Gárda tiszteletére - Hommage to the Scrubby or Ragged Guard




Két megjegyzés: Az Ahmet nevű elesett gárdista albán nemzetiségű volt
A nyugat-magyarországi felkelés tényleges katonai vezetője Héjjas Iván volt

NEM FELEDJÜK HŐSEINKET

ÚJKORUNK ELHALLGATOTT HŐSEI A „RONGYOSOK” A TRIANONI DIKTÁTUM ELLENI FEGYVERES ELLENÁLLÓ SZERVEZET

A RONGYOS GÁRDA megalakulása 1918 novemberére tehető, amikor HÉJJAS IVÁN hazatért az összeomló frontról repülőszázadával.

Látta a többszörösen kitüntetett hazáját szerető bátor katona, hogy hazáját Károly Mihály és klikkje hogyan zülleszti le!

Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát látni nem akarok!

Ha bárki betör – mondja Károlyi Mihály– tiltakozunk ellene, fölemeljük óvó szavunkat, és apellálunk, a világ művelt népeinek ítéletére, de fegyvert nem szegezünk ellenük!
Az idióták és hazaárulók okozta dicstelen vég előszele tettekre sarkallta népünk legjavát! a Duna-Tisza köz, homoktengere kitermelte a kor hőseit! A Trianoni tragédia fokozta elszántságukat.
Szívükben néma daccal megkísérelték a lehetetlent!
Mi hajtotta őket, mi volt erejük forrása? Erre a válasz, hogy:
Hajtotta őket az ősök példája és a jelen szégyene!

Ki volt valójában HÉJJAS IVÁN, akiről a „legtájékozottabbak” is csupán néhány bolsevikok- gyártotta hazugságot tudnak:
HÉJJAS IVÁN már a kecskeméti homokpuszták szülötte, de őseinek fészke a Segesvár környéki Héjjasfalva volt. Génjeiben hordta a szabadság szeretetét. BÁTHORY GÁBOR fejedelemsége alatt már kardot rántottak a Héjjasok, amikor a fejedelem csorbítani akarta az ősök által véráldozattal szerzett és örökül hagyott híres székelyszabadságot.
HÉJJAS IVÁN katonai pályafutása az 1913-as balkáni háborúban kezdődött. Az albániai Durazzóban (Dürres), Vied albán fejedelem védelmében harcol a vad albán hegyek között. Itt szerezte félelmetes gerilla harctechnikáját, tudását, mely mindig ellenfelei fölé emelte a RONGYOS GÁRDA élén vívott harcokban.
Az I. világháború alatt legendás hírű katonai repülő volt, kitüntetett katona.
Ez az ember gyűjtötte össze a Duna-Tisza köz legelszántabb, legbátrabb hazafiait, akik a nemzet ökleként lesújtottak a vörös rémre, a megszálló románokra! Elutasították a Trianoni diktátumot. Fegyvert fogtak és megvédték a lecsatolástól nyugati területeinket, a Lajtavidéket (mai Burgenlandot) és kikiáltották Pronay Pál vezetésével a Lajtabánságot. Meghiúsították, azóta megszűnt francia agyrém által létrejött két államtorzó Csehszlovákia és Jugoszlávia közötti Nyugat-Magyarországon áthaladó szláv-korridor tervet, ami a francia politikai gyengeelméjűség (Masaryk sugallatára!) csúcsötlete volt.
Megvédték Munkácsot 1939. január 6-i Csehszlovák támadással szemben, megállítva a Latorca hídján a támadó Csehszlovák csapatokat.
Az 1938 októberében kitört felvidéki szabadságharc fegyveres támogatói voltak! 1938-ban a rongyosok gerillaakciója gátolta meg a bécsi döntés során hazatért felvidék cseh részről történő teljes kirablását! Ezeken túlmenően sok más helyen is küzdött magyar véreink szabadságáért!
Ezt az újkori szabadságharcot próbálom összefoglalni elfeledett hőseink élettörténetén keresztül! ez bizonyítja a magyarság életerejét, a sors közösségben gondolkodás tettekben megnyilvánuló példáit.
A RONGYOS GÁRDA szellemisége mélyen gyökeredzett a magyar társadalomban!
A háború után a szovjet-bolsevik diktatúrában tovább működött föld alatti mozgalomként!
1948 novemberében Tucsek vérbíró és a zsidó véresszájú Sárkány államügyész celebrálta a „rongyos pert”.
Fegyveres összeesküvés vádjával 28 vádlott állt a vérbíróság előtt.

Öt halálos ítélet született:

- BENKÓ ANTAL
- FODOR LAJOS
- GÖDER PÁL
- KOVÁCS ANDRÁS
- Az ötödik mártír neve ismeretlen.

A további ítéletek 3-15 évig terjedő börtön!

(forrás: Rákosi korszak, Szovjet uralom Magyarországon f:c696 enciklopédia Hungarica (Nagy-Britannia))
(Börtönvilág Magyarországon - Fehérvári István, Usa)

Az utolsó "rongyos" parancsnokot 1957 aug. 13-án végezte ki az őrjöngve tobzódó bolsevik hatalom: FRANCIA KISS MIHÁLY volt az orgoványi puszták utolsó meg nem alkudó harcosa!

A Gárda programja

A RONGYOS GÁRDA 1919. április 18-án született meg a Héjjas birtok öreg szőlőjében egy évszázados vén nyárfa alatt!
Megfogalmazta programját! Korának leghaladóbb gondolatai születtek meg az alföldi homokon!
A megfogalmazott gondolatok olyanok, hogy napjainkban időszerűbbek mint valaha!

„RONGYOS GÁRDA PROGRAMJA 1919. ÁPRILIS 18.

1) Magyarország a magyaroké! Magyarország határai nem a maiak, hanem a háború előttiek! Ezekért, és magyar fajunkért készek vagyunk bármelyik pillanatban életünket adni!

2) Harcolunk a nemzetközi, országvesztő vörös uralom ellen. Harcolunk az Istentelen és hazátlan rombolók ellen, de a feudális születési előjogok ellen is egyaránt.

3) A pacifizmus csak álmodozás – AMENNYI A FEGYVERED – annyi az országod és a kenyered.

4) A földbirtok-egység legnagyobb határát a mezőgazdasági termelési eszközök fejlettsége határozza meg! Az ezen felüli birtokra földreformot követelünk a négy évig becsülettel, vérrel áldozó nincstelen parasztságunk javára az egyetemes magyar népszaporulat és népjóléti érdekében!

5) A bank és ipartőke kérdéseiben a döntő szó az államé legyen a nép érdekében, és ne fordítva!

6) A munkaadó és a munkás harcában álljon az államhatalom igazságos védőként a munkás mellé.

7) A magyar élet minden síkján magyarok legyenek a vezetők!"


A „RONGYOS GÁRDA” működése 1919-1957 közé tehető! Teljes története összefüggően még nincs feldolgozva sehol sem! Programjához, melyhez mindig hű maradt, a ma élő magyar is fenntartás nélkül csatlakozhat, mert egy igaz magyar gondolat!

The "Rongyos Gárda" (Scrubby or Ragged Guard)


were a non-regular paramilitary unit in Hungary, active in 1921 then reestablished in 1938.

The Treaty of Trianon which concluded the First World War, awarded a stretch of land with mixed Hungarian and ethnic German population to Austria. However during August 1921 when Austrian police and customs officers attempted to occupy the area, their efforts were thwarted by the armed resistance organised by the Rongyos Gárda. The Guards were a militia of Hungarian volunteers, many of them former soldiers of the anti-communist detachments that fought alongside Nicholas Horthys National Army. They were lead by capitain Pál Prónay. The name Scrubby Guards reflected the fact that they were a non-governmental force.

The Guards' primary goal was to reduce the land loss after the 1920 Treaty of Trianon. First they proclaimed a new country between Austria and Hungary, the Lajtabánság, supposedly ruled by their commander, Pál Prónay. The military leader of the Guard was a fromer monarchy officer Iván Héjjas, who the first organized the Guard around the hungarian city of Keckemet. At the same time they launched a series of attacks to oust the Austian forces that entered the area. After the clashes, Sopron's status as part of Hungary (along with that of the surrounding eight villages) was decided by a local plebiscite held on December 14, 1921, with 65% voting for Hungary. Since then Sopron has been called Civitas Fidelissima ("The Most Loyal Town", Hungarian: A Leghűségesebb Város), and the anniversary of the plebiscite is a city holiday.

The Guards were reorganised in 1938 on the eve of Hungarian-Czechoslovak negotiations, which took place between October 9 and October 13, 1938, in Komárno aiming to resolve the territorial conflict between the two sides. The guerillas began to infiltrate into southern Slovakia and Ruthenia. The military pressure contributed to the decision of the Czechoslovak government to accept an international arbitration to solve the territorial dispute.

The historic role of the Scrubby Guards is disputed. Some historians claim they were saviors of Hungarian land, the only ones fighting the Trianon Peace Pact's dictations. During the communist rule they were depicted as savage terrorists, who killed innocent people. Parts from Pál Prónays diary were published during the 1960s in order to disseminate these views. The first books about their activity were only published after 1989. The existence of the Guards was rarely mentioned in Hungarian textbooks before the millennium.

Reference

* Bela Bodo: Paramilitary violence in Hungary after the first world war. East European Quarterly, June, 2004.
* Bálint István János: A Rongyos Gárda harcai, 1919-1939, Magyar Ház könyvek, Budapest, 1999.

Független Újságíró Szövetség
HARCTÉR.hu Honvédő Alkotmányos Rend a Cél
Lelkiismeret 88

Ady vers mára

Ady Endre

Én nem vagyok magyar?

Ős Napkelet olyannak álmodta,
Amilyen én vagyok:
Hősnek, borúsnak, büszke szertelennek,
Kegyetlennek, de ki elvérzik
Egy gondolaton.
Ős Napkelet ilyennek álmodta:
Merésznek, újnak,
Nemes, örök-nagy gyermeknek,
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsitónak,
Nyugtalan vitéznek,
Egy szerencsétlen, igaz isten
Fájdalmas, megpróbált remekének,
Nap fiának, magyarnak.
(S az álmosaknak, piszkosaknak,
Korcsoknak és cifrálkodóknak,
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak,
Magyarkodóknak, köd-evőknek,
Svábokból jött magyaroknak
Én nem vagyok magyar?)


Vér és Arany - 1907
A magyar messiások