2008. december 27., szombat

195 áldozata eddig a cionista légitámadásnak

.
Az cionista állam légierő gépei csaknem száz rakétát lőttek ki a Hamász feltételezett állásaira szombaton délelőtt, a hadsereg szerint a célzott támadások 95 százaléka sikeres volt. A sebesültek számát 300-ra becsülik, állítólag életét vesztette Gáza város rendőrfőnöke is. A zsidó állam kész a támadások kibővítésére.
A cionista légierő csapások összehangolt sorozatát mérte szombaton a Hamász Gázai övezeti épületeire, írja a Haarec. A támadás kórházi és mentős közlések szerint legalább 195 halálos áldozatot követelt, 300 ember megsérült. Szombaton kora délután még 155 halálos áldozatról szóltak a hírek. A sebesültek számát az AP hírügynökség több mint 250-re becsülte. Állítólag életét vesztette Taufík Dzsaber, Gáza város rendőrfőnöke is.

Szemtanúk szerint a cionista harci gépek két hullámban hajtották végre megtorló akciójukat, legalább harminc rakétát lőttek ki a különböző célpontokra. A BBC úgy tudja, hogy amerikai tervezésű F-16-os vadászbombázók vettek részt a csapásban. Televíziós tudósítások utcákon heverő holttesteket mutattak, és sebesülteket, amint a zavarodott mentősök elszállítják őket.
A Haarec szerint 60 repülő támadott egyszerre 50 célpontra. A cionista hadsereg 100 kilőtt rakétáról számolt be, melyek 95 százaléka eltalálta célpontját. Azt közölték, hogy az áldozatok legnagyobb része a Hamász milicistája volt. A támadás első hulláma után 20 harci repülő a Hamász rakétakilövőit vette célba, hogy csökkentsék a várható válaszcsapás erejét.
Fekete füst terítette be a város több részét

A Hamász egyik rendőrségi szóvivője a területet kormányzó mozgalom rádiójában arról számolt be, hogy az egyik Gáza városi rendőrségi épületegyüttesben éppen avatási ünnepséget tartottak az újonnan kiképzettek számára, amikor az épületet csapás érte. Egy hírügynökségi tudósító szerint támadás érte a gázai kikötőt is, a Hamász több objektuma súlyosan megrongálódott. A város több részét vastag fekete füst terítette be.

Abbász külföldről kért segítséget

Mahmúd Abbász palesztin elnök, a Hamásszal rivális, “mérsékelt” Fatah mozgalom vezetője ugyanakkor bejelentette: kapcsolatba lépett egy sor országgal, hogy segítsenek véget vetni a cionista állam katonai akciónak.

Az Egyesült Államok arra szólította fel “izraelt”, hogy a légi támadások végrehajtásakor kerülje a civil áldozatokat, a Hamászt pedig arra, hogy fejezze be a zsidó célpontok ellen indított tüzérségi csapásokat. A Fehér Ház ugyanakkor nem szólította fel ”izraelt” arra, hogy ne hajtson végre támadásokat a Gázai övezet ellen.
A Hamász a Haarec szerint a cionisták által megszáll területekre lőtt rakétákkal válaszolt az akcióra, a támadásnak legalább egy halálos áldozata van, égy ember megsérült. Ehud Barak hadugyi miniszter rendkívüli állapotot rendelt el a Gázai övezet határától számított 20 kilométeres körzetben. Ezeken a terülteken tehát a lakosságnak azonnal az óvóhelyekre kell menniük, amint meghallják a légvédelmi szirénát.


A Hamász kitart az utolsó csepp vérig

A Hamász szóvivője, Fazi Barhum közben közleményt adott ki, hogy a Hamász az utolsó csepp vérig folytatja a harcokat, nem tartják fel a fehér zászlót. Azt mondta, a kormány és a Hamász remek állapotban vannak, és hogy a világ még sok mindent fog tőlük látni. "A Hamász katonai szárnya előtt minden lehetőség nyitott" - nyilatkozta az al-Dzsazírának. Mussza Abu Marzuk, a Hamász egyik Damaszkuszba száműzött vezetője úgy fogalmazott, hogy bármilyen eszközt hajlandóak bevetni, hogy megvédjék asszonyaikat és gyermekeiket.

Az Iszlám Dzsihád egyik vezetője, Kaled el-Bas háborúként definiálta a zsidó támadást, az eseményeket a 2006-os libanoni konfliktushoz hasonlította. "Akkor a Hezbollah védelmi infrastruktúráját akarták megsemmisíteni, ennek sincs semmi köze a tüzérségi támadásokhoz. A zsidó állam győzelmet akar aratni, mi pedig azt várjuk az arab országoktól, hogy ne maradjanak csöndben" - idézi a Ynet el-Bas al-Dzsazírának adott nyilatkozatát.

Rendkívüli ülést tart az Arab Liga

.


.

A demonstration to condemn the massacres being committed in Gaza

.
Palestinian Civil Society organizations in the Bethlehem area, people of various political affiliations, Christians, and Muslims, and all people of conscience in the Bethlehem area are gathering at 5 PM in front of the Church of Nativity and Omar's mosque in Bethlehem.


Nearly 200 people were reported massacred so far by Israeli war planes bombings of the besieged Gaza strip. Hundreds were reported injured so far. The victims include men, women, and children and the number of victims are expected to rise rapidly. Join us today as we call for ending the massacres, ending the siege on Gaza, for reconciliation between all Palestinians, and for freedom.

It is amazing that CNN and some other media outlets who reported on the death of famous Nobel Prize winner Harold Pinter mentioned he was Jewish and mentioned his criticism of the US policies but do not mention his persistent criticism of Israel and Zionism. Just in April he signed (with many other well respected Jews of Conscience) a letter that read in part “We cannot celebrate the birthday of a state founded on terrorism, massacres and the dispossession of another people from their land. We cannot celebrate the birthday of a state that even now engages in ethnic cleansing, that violates international law, that is inflicting a monstrous collective punishment on the civilian population of Gaza and that continues to deny to Palestinians their human rights and national aspirations. We will celebrate when Arab and Jew live as equals in a peaceful Middle East.” (see We're not celebrating Israel's anniversary, The Guardian, Wednesday 30 April 2008
http://www.guardian.co.uk/world/2008/apr/30/israelandthepalestinians

This is an example of self-censorship in some media. In parallel this same media fails to report the swindles of Zionists appropriately. An example of a story glossed over in its impact and relevance is the story of the way Zionists bilk donors and get rich (see Bernard Madoff: Wall Street Swindler Strikes Powerful Blows for Social Justice
http://axisoflogic.com/artman/publish/printer_29099.shtml )

And some editors (out of ignorance, shoddy journalism, or bias) in the West prefer not to report reality in Palestine. Few really explained Bethlehem under siege this Christmas and few reported on our candle light procession to demand end of colonization of the Shepherds’ field yesterday. Occasionally something does seep into Western Media like this article on reality in Gaza reported by the BBC
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/7766509.stm

Scores dead in Israeli raid on Gaza

.
At least 155 Palestinians have been killed in an Israeli aerial bombardment on Hamas security installations.

Israel launched air attacks across the besieged Gaza Strip on Saturday, threatening that further operations would be carried out later in the day.

Witnesses reported heavy damage as at least 30 missiles were fired on the targets.

Emergency services said that at least 200 people were also wounded.

Salam Fayyad, the Palestinian prime minister, condemned the attack and demanded an immediate cessation.

Hours after the Israeli assault, Gaza fighters fired home-made rockets into southern Israel, heeding calls by Hamas and other affiliated Palestinian groups to avenge the attacks, unprecedented in their scale.

One Israeli was killed in the rocket fire, medics said.

Islam Shahwan, a Hamas police spokesman, said a police graduation ceremony in Gaza City was struck by Israel. Among those killed was Tawfiq Jabber, the Gaza chief of police.

The Hamas-run interior ministry said all security compounds in the Strip had been destroyed.

Gaza is densely populated. Its 1.5 million residents area already experiencing shortages in medicine, power and basic supplies due to 18 months of an Israeli blockade.

'War crimes'

Mahmoud Abbas, the Palestinian president and leader of Fatah, condemned the "aggression" in Gaza.

Mousa Abu Morzouz, the deputy leader of Hamas, told Al Jazeera: "Until now the aggression didn't stop ... they are targeting all the police headquarters and offices.

"We will defend our people, we will retaliate against this aggression ... our military will retaliate."

Morzouz called on the world's most powerful nations to condemn the attacks: "Nobody in this world can accept what happened and the Israeli aggression ... [we expect] the international community to stand against this and say that it is not acceptable."

Mustafa Barghouthi, the former Palestinian information minister, said: "This is not an attack on the Hamas. It is an attack on the whole population and the free will of the people of Gaza."

He accused Israel of committing "war crimes" and demanded that Abbas and his government stop all relations with Israel.

'Only just beginning'

The Israel army released a statement saying "terrorist installations" were hit and that all Israeli pilots returned unharmed.

Palestinian officials called on the international community to condemn the raids [AFP]
The operation against the Hamas is "only just beginning," Avi Benayahu, an Israeli military spokesman said.

The air raids follow the decision by the Israeli security cabinet to increase reprisals for cross-border rocket attacks against Israel, and the breakdown of a six-month-old Israel-Hamas truce earlier this month.

The ceasefire expired on December 19, with Hamas arguing that Israel had violated the truce by preventing vital food and medical supplies into the Strip.

Ayman Mohyeldin, Al Jazeera's correspondent in Gaza, said: "A series of explosions were heard over Gaza City.

"From where we are, there are at least seven different clouds of smoke from the strikes. We are seeing some casualties being evacuated in cars."

Egypt has opened the Rafah crossing with the Gaza Strip to receive injured people, Egyptian officials said. Ambulances have been sent to the crossing and two Egyptian hospitals emptied to take in the wounded.

Weakened security services

Mohyeldin said that Hamas, which rule the Gaza Strip, was being held responsible by Israel for any attacks from the territory into Israel, even if they are undertaken by other Palestinian factions.

However, officials of the deposed government in Gaza which maintains law and order, while being Hamas member in the main, are separate from the group's military wing and other factions responsible for attacks into Israel.

"There is within Gaza a functioning ministry of interior that has security services, traffic control, emergency medical services," Mohyeldin reported.

"Those workers are seen as employees of the government in Gaza. So now that many of these installations have been targeted, it will have an immediate impact in terms of the law and order structure here in Gaza."

Jacky Rowland, Al Jazeera's correspondent in Jerusalem, said that Israel's decision to strike at this moment was down to Hamas withdrawing from the ceasefire and the intensified rocket fire coming from the Gaza Strip in recent days.

"In one day [in the past week] we saw 80 rockets ... which is a huge upsurge," she said.

Hamas won control of the Palestinian Legislative Council in elections in January 2005. The international community refused to accept a Hamas-led government, demanding that the faction recognise Israel and renounce violence. Economic sanctions by the EU and US followed.

Hamas took control of the Gaza Strip in June 2007 after bloody street battles against its rival, the Fatah movement.

2008. december 25., csütörtök

A Józan Ész halálára

(nyugodjék békében)

Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás". Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt. Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán. Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését. Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni. Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetség tárgyává vált, némely "egyház" üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik. Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt. Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé. Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok. Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment.
--
drAL

2008. december 24., szerda

Jézus a Szent Korán-ban

.
Bár Jézus neve huszonötször tűnik föl a Szent Korán lapjain, még más neveken is emlegetik: "Ibne Mariam" - Mária fia, "Maszih" - Messiás (Krisztusnak fordítva); "Abd-ullah" - Allah szolgája; "Rasul-ullah" - Allah küldötte. Szó esik még róla, mint "Isten igéje", "Isten szelleme" és mint "Isten jele", tizenöt különböző szúrában számos más, tiszteletet és megbecsülést kifejező néven és jelzővel említik. A Korán tiszteletben tartja Isten eme hatalmas hírvivőjét, és - természetszerűleg - a muzulmánok is ezt tették az elmúlt tizennégy évszázad során. A Korán lapjain egyetlen becsmérlő jelző sem szerepel Jézussal kapcsolatban; ezt a tényt még a muzulmánokkal szembehelyezkedő, legfanatikusabb keresztény sem vonhatja kétségbe...

A keresztények még nem tudják, hogy a jóakarat igaz megnyilvánulásai a muzulmánok részéről Jézus és Mária felé, hitük kútfõjébõl, a Szent Koránból ered. Nem tudják azt sem, hogy ha egy muzulmán a saját nyelvén a szájára veszi Jézus szent nevét, mindig hozzáteszi Hazrat Eesa (tiszteletreméltó Jézus), vagy Eesa alai-hiss-salaam (Jézus, béke legyen vele).

Minden alkalommal, ha egy muzulmán Jézus (béke legyen vele) nevét említi ezen jelzők nélkül, tiszteletlenséget, barbarizmust követ el. A keresztények nem tudják, hogy a Koránban ötszörte többször említtetik Jézus (béke legyen vele) neve, mint az Iszlám próféta neve Isten Könyvében. Egészen pontosan huszonöt alkalommal - öttel szemben.

"...bizonyítékokat adtunk Jézusnak, Mária fiának és megerősítettük õt a Szentlélekkel"
(Korán, 2:87)

"...Ó, Mária! Allah hírül ad néked egy igét, amely tőle [ered], a neve Jézus, a Messiás, Mária fia."
(Korán 3:45)

"...Jézus, a Messiás, Mária fia [csupán] küldötte Allahnak..."
(Korán 4:171)

"...És az õ nyomukba küldtük Jézust, Mária fiát .."
(Korán 5:46)

"...Zakariást, Jánost, Jézust és Éliást. Mindegyikük igaz az igazak között."
(Korán 6:85)

Jézus rangjai
Bár Jézus neve huszonötször tûnik föl a Szent Korán lapjain, még más neveken is emlegetik: "Ibne Mariam" - Mária fia, "Maszih" - Messiás (Krisztusnak fordítva); "Abd-ullah" - Allah szolgája; "Rasul-ullah" - Allah küldötte. Szó esik még róla, mint "Isten igéje", "Isten szelleme" és mint "Isten jele", tizenöt különböző szúrában számos más, tiszteletet és megbecsülést kifejező néven és jelzővel említik. A Korán tiszteletben tartja Isten eme hatalmas hírvivőjét, és - természetszerűleg - a muzulmánok is ezt tették az elmúlt tizennégy évszázad során. A Korán lapjain egyetlen becsmérlő jelző sem szerepel Jézussal kapcsolatban; ezt a tényt még a muzulmánokkal szembehelyezkedő, legfanatikusabb keresztény sem vonhatja kétségbe.

"Eesa"
A Szent Korán "Eesa" - néven említi Jézust, ez a legtöbbször használt kifejezés, lévén, hogy ez volt a "keresztény"2 neve. Valódi neve "Eesa" (arab), illetve "Esau" (héber) volt. A klasszikus "Yeheshua", szolgált alapul a latin Jesus (Iesus), azaz Jézus névnek a nyugati keresztény nemzeteknél. Sem a J, sem a szóvégi s nem található meg az eredeti - sémi - nyelvben.

A szó egyszerű formájában: "E S A U", amely gyakori zsidó név, több mint hatvanszor szerepel a Biblia Teremtés fejezetében. Legalább egy Jézus állt a tömegben, amikor az ítélethozatal előtt meghallgattatott "a" Jézus (béke legyen vele). Jozefusz, a zsidó történész huszonöt Jézust említ "Antikvitások Könyve"3 című munkájában. Az Újtestamentum említést tesz egy "Bar-Jesus" nevű illetõrõl, egy mágusról, egy hamis prófétáról (ApCsel 13:6), valamint egy "Jesus-Justus"- ról, egy keresztény misszionáriusról, Pál apostol kortársáról (Kol 4:11). Ők természetesen nem azonosak Jézussal, Mária fiával. Az "Esau" (J)esu(s) alakká változása különlegessé teszi. A név kikerült a zsidó és keresztény névhasználatból a Kr.u. 2. században. A zsidók között rossz hírnévnek örvend, mert istenkáromló a zsidóságra nézve, a keresztények között pedig azért, mert Istenük inkarnációjának neve volt. A muzulmánok nem haboznak megnevezni a fiút, Eesát, mert megbecsült név, az Úr igaz szolgájának neve.

A Szent Korán legnépszerűbb angolra fordításának végén érthető és áttekintető index található. Az 1837. oldalon találjuk Jézus nevéhez fûzõdõ útmutatót.


http://www.harmonet.hu/

Jesus (Isa) and Islam

.
10 brief points People
should know about
Muslims and Jesus

  1. Muslims love Jesus. We also love Abraham, Moses, and Noah, to name just a few other Prophets Muslims revere. May God’s peace be upon all of these great messengers of God.
  2. Muslims also love the mother of Jesus, the Virgin Mary. We believe she was a pious and noble woman chosen over all of the women of the world.
  3. Muslims believe that Jesus was born miraculously of a virgin mother and no father. His birth is miraculous like the birth of Adam, the first human being, who was created with neither mother nor father.
  4. Muslims do not believe that Jesus was the son of God. God is so powerful and self-sufficient that He does not need a son or any kind of partner.
  5. In Arabic Bible the name for God is Allah. Therefore all Arab Christian call God Allah as Muslim do as well.
  6. Jesus did not die on the cross. Rather, God saved him as his enemies were confused about him. Jesus was taken up by God to Heaven.
  7. Jesus is called Isa (pronounced Eesa) in Arabic.
  8. Jesus performed miracles by the Will of God, like healing the blind and those with leprosy.
  9. Jesus prayed to the same God as all Prophets and we pray to.
  10. Jesus will return before the end of the world.

.


Jézus (BLV) és Mária a Koránban

.

Jézus (BLV) és Mária a KoránbanKarácsonyhoz közeledve egyre többen kérdezik tőlünk, hogy az iszlám mit tanít Jézusról (béke legyen Vele), hogy gondolunk Máriára (Allah legyen Vele elégedett). Ha Isten megsegít minket, ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában nyújt segítséget Noura testvérünk cikke.

„Én vagyok a világ világossága” János 8/12

Karácsony idején Jézus születését ünnepli a keresztény világ.
Jézus(béke legyen Vele) történetét, más vallások, így az iszlám szent könyvének, a Koránnak a leírásában is megtaláljuk.

[Eljöttem] igazolva azt, ami előttem a Tórában volt, és hogy megengedetté tegyek számotokra néhányat azok közül, amelyek megtiltattak nektek. Az Uratoktól származó jellel jöttem hozzátok. Féljétek hát Allahot, és engedelmeskedjetek nekem! •
Bizony Allah az én Uram, és a ti Uratok, [csak] Őt imádjátok hát! Ez az egyenes út!’” (3:50-3:51)


[Említsd meg,] amikor azt mondta Allah: „Oh, Jézus! Én bizony elaltatlak, felemellek magamhoz, és megkíméllek azoktól, akik hitetlenek. Azokat pedig, akik követtek téged [oh, Mohammed (szav)], a Feltámadás Napjáig azok fölé helyezem, akik hitetlenek. Hozzám lesz majdan visszatérésetek, és dönteni fogok köztetek afelől, amiben összekülönböztetek, (3:55)

És amint Jézus tiszta bizonyítékokkal jött és azt mondta: „bizony bölcsességgel jöttem hozzátok, megmagyarázni nektek amiben nem értetek egyet. Így féljétek Istent, és kövessetek engem. • Bizony, Isten egyedül az én Uram és a tiétek. Ezért szolgáljátok Őt. Ez egy egyenes út.” {43:63-64}


Az iszlámban, Jézusnak (béke legyen Vele) oly nagy a tekintélye, hogy nevének minden említésekor hozzáfűzik a „béke legyen Vele” áldáskérést. Mária (Allah legyen Vele elégedett) elismert rangját a neve utáni „Allah legyen Vele elégedett” áldáskérés jelöli.

Jézus (béke legyen Vele) születésének körülményei a Bibliában írt történettől eltérő. Mégis, ebben a szívhez szóló leírásban sok hasonlóságot fedezhetünk fel avval.
Az említett szövegekben Allah, Isten legkifejezőbb neveként értendő, a muszlimok szerint mely az összes többi 99 megnevezést magában foglalja. Az Egyetlen Teremtő Istent értve alatta, Akiben mind a keresztények, mind pedig a zsidó vallásúak hisznek. Még az arab keresztények is Allahként szólítják Istent.

Először Mária (Allah legyen Vele elégedett) családfáját ismerhetjük meg, majd szeplőtelen fogantatásának, Isten megtestesülő szavának leírása következik, Jézus (béke legyen Vele) születése.

És így kezdődik a történet:

Miután Israel gyermekei kiszabadultak az egyiptomi fogságból, hosszú vándorlás után, letelepedtek őseik földjén.
Hosszú évszázadok teltek el, mialatt Allah Israel fiainak Mózes(béke legyen Vele) után további prófétákat küldött, köztük Salamont és Dávidot (béke legyen Velük), akiknek Allah királyságot, gazdagságot és más népek fölötti hatalmat adott. A Dávid király (béke legyen Vele) házából származó vallásos családok egyike Imrán háza.
Erről így szól Allah a szent Koránban:

Bizony Allah kiválasztotta [minden más] teremtménye közül Ádámot, Noét, Ábrahám és Imrán nemzettségét • egymás leszármazottaiként! Allah Mindent Halló, Mindent Tudó! • [Említsd meg azt,] amikor Imrán felesége azt mondta: „Uram! Felajánlom neked azt, ami a méhemben van, csupán a Te szolgálatodra! Fogadd el tőlem! Bizony Te vagy a Mindent Halló, a Mindent Tudó.” (3:33 – 3:35)
Miután pedig világra hozta őt, azt mondta: „Uram! Bizony leányt hoztam világra.” – Ám Allah tudja a legjobban, [hogy Imrán felesége] kit hozott világra. – „A fiú [akit felajánlottam Neked,] nem olyan, mint a leány. Máriának neveztem el őt. A Te oltalmadat kérem számára, és leszármazottai számára a megkövezett Sátán elől.” • Az ő Ura kegyesen elfogadta [a leányt], és tisztaságban neveltetett fel. Zakariás tétetett meg az ő gyámjának. Valahányszor csak Zakariás belépett hozzá az imahelyre, úgy találta, hogy minden szükségessel elláttatott. „Oh, Mária!” – mondta neki – „Honnan van ez néked?” Ő pedig azt mondta: „Ez Allahtól van. Allah bizony azt látja el számlálatlanul, akit akar.” (3:36 - 3:37)

[Említsd meg,] amikor azt mondták az angyalok: „Oh, Mária! Allah örömhírt ad néked egy Tőle eredő szóról, akinek neve Meszíh (Messiás), Jézus, Mária fia, [ki] tekintélyes lesz az evilágon és a túlvilágon, és azokhoz fog tartozni, akik közel állnak [Allahhoz] • [Már] a bölcsőben beszélni fog az emberekhez, majd érett emberként is, és az igazak közé fog tartozni. • „Uram!” – mondta [Mária] – „Hogyan lehetne nekem gyermekem, holott nem érintett ember?” „Ekképp” – mondta – „Allah azt teremt, amit akar. Amikor egy dolgot elhatároz, akkor csupán annyit mond neki: ’Legyél!’, és az van.” (3:45 – 3:47)

És említsd meg a könyvben Máriát, aki egyszer félrevonult egy időre családjától. • És akkor küldtük hozzá angyalunkat Gabrielt, aki egy tökéletes emberi alakban jelent meg előtte. • Azt mondja, Allah segíts, menj el innen, ha Istenfélő vagy • Az angyal feleli:” Urad küldötte vagyok, hogy téged egy szeplőtelen fogantatásból születendő fiú hírével megajándékozzalak.” • „ Hogyan születhetne nekem fiam, mikor férfi nem érintett engem és nem vagyok közönséges lány?” • Az angyal így felel: „Ez így rendeltetett; Urad így mondja:” ’ez Nekem egyszerű, Könyörületből küldjük öt figyelmeztetésként az embereknek, és ez már elhatároztatott.’” • És így fogant Mária, majd visszahúzódott egy elhagyatott helyre. • A szülési fájdalmak közepette egy datolyapálmánál keresett pihenőt, miközben azt mondta:” ó, csak meghaltam volna már, és feledésbe merültem volna.” • Ekkor alulról megszólalt a gyermek: „ne légy szomorú. Urad egy patakocskát fakasztott neked; • És rázd meg a pálmafát, akkor friss érett datolyák fognak neked öledbe hullani. • Egyél és igyál, és derülj jókedvre. És ha valakivel találkozol, akkor mondd: böjtöt fogadtam a Kegyelmes Urnak, ezért nem akarok ma senkivel beszélni” • Akkor karján a gyermekkel visszatért övéihez. Azok szóltak: Maria, te valami hallatlan dolgot cselekedtél. • Ó Áron nővére, az apád nem volt rossz ember, és az anyád se könnyűvérű nő. • Maria a gyermekre mutatott, azok pedig így feleltek: „hogyan beszéljünk egy csecsemőhöz?” • Jézus így felelt: „Isten szolgája vagyok; Ö adta nekem a könyvet, és egy Prófétává tett. • És áldását adta rám, akárhol is legyek és rám szabta az imát és adakozást ameddig csak élek. • És tiszteletet anyámmal szemben, Nem erőszakosnak és lelketlennek teremtett engem. • És békesség volt velem amikor születtem, és béke lesz velem, amikor meghalok, és a föltámadás napján. • Ez Jézus, Maria fia, és ez az igazság, amiben nincs egyetértés. Allahhoz az nem méltó, hogy egy fiút nemzzen, Dicsértessék az Ur! Ha Ö valamit kigondol, akkor csak annyit mond, hogy Légy, és az lesz. {19:16 -19:34}

3:48 - „És [Allah] megtanítja neki az Írást, a Bölcsességet, a Tórát, és az Evangéliumot.”


Allah különböző csodatételeket tett prófétáinak lehetővé. Mint például Noénak (béke legyen Vele) erőt adott a bárka építéséhez; vagy Ábrahám próféta (béke legyen Vele), akinek a tűz hideg és békés volt. Vagy Mózes próféta (béke legyen Vele), akinek hatalmat adott egy botot kígyóvá változtatni.
Allah Jézust(béke legyen Vele) is hozzásegítette csodatételekhez, azért hogy Isteni küldetését azáltal bizonyíthassa, hogy az embereknek olyasmit mutasson és mondjon, amit azelőtt nem láttak nem hallottak.

Amikor Allah mondja: „Ò Jézus, Mária Fia, gondolj Kegyelmemre veled és édesanyád iránt; hogyan erősítettelek szent sugallataimmal – beszeltél az emberekhez, a bölcsőben és érett férfi korban; és ahogy Én neked az Írást és a bölcsességet tanítottam, a Tórát és az evangéliumot; és ahogy te engedélyemmel agyagból egy madárformát készítettél, beleleheltél, és engedélyemmel az egy valódi madár lett; és ahogy te hozzájárulásommal a vakokat és a kiütéseseket gyógyítottad; és ahogy engedélyemmel a holtakat fölélesztetted; és ahogy Israel fiait tőled távoltartottam, midőn nyilvánvaló üzenettel jöttél hozzájuk és a hitetlenek közülük azt mondták: „ez nem más, mint varázslás”. {5:110}

…..és újra és újra, amikor Mária fia szóba kerül, a te néped kiabálásban tör ki; • és azt mondják: „a mi isteneink a jobbak, vagy Ő?” Csupán ellenkezésként beszélnek így. Nem, ez egy veszekedős nép. Jézus egy szolgáló volt, akit Mi kegyeletből példaként küldtünk Israel gyermekeihez. ….. és bizony Jézus az utolsó óra egy előjele. Így ne kételkedjetek, hanem kövessetek Engem(Isten). Ez egy egyenes út. {43:57- 43:58}

Jézus, miután észrevette [népének] hitetlenségét, azt kérdezte: „Kik az én támogatóim az Allahhoz [vezető úton]?” A tanítványai azt mondták: „Mi vagyunk a te támogatóid az Allahhoz [vezető úton], hiszünk Allahban, és tanúsítsd, hogy mi muszlimok vagyunk! (3:52)


(Az iszlám szó jelentése: a tökéletes alárendelés és odaadás Allahnak, mint egyetlen Istennek. A muszlim szó annak a személynek a megnevezése, aki magát teljes mértékben Isten kegyelmeire bizza.)

Amint a tanítványok mondták: „Ò Jézus, Maria fia, tudna a te Urad nekünk egy megrakott asztalt az égből küldeni?” Ezt mondta:”Ha hívők vagytok, féljétek Istent”. • Azt felelik: „Enni akarunk abból, és hogy megnyugodjon a szívünk, tudni akarjuk, hogy igazat beszéltél e nekünk, és magunk is tanúskodni akarunk arról.” • Jézus, Mária fia válaszolt: Ò Allah, Urunk, küldjél egy terített asztalt az égből, hogy az egy ünnep legyen az elsőnek és az utolsónak közülünk; és egy bizonyíték Tőled; és láss el minket; mert Te vagy a legjobb Gondoskodó.” • Allah szól:” Nézd , leküldöm nektek az asztalt; aki azonban azután is hitetlen marad, azt megbüntetem, úgy, ahogy senkit a világon nem büntettem.” {5:112-5:115}

Urunk! Hiszünk abban, amit [kinyilatkoztatásként] leküldtél, és követjük a küldöttet, írj hát fel minket a tanúságot tevők közé!” (3:53)

Ò ti tanultak ne túlozzatok a hitetekben és ne mondjatok Istenről, mást, csak az igazságot. Valóban, a Messiás, Jézus, Maria fia, csupán Allah küldötte, az Ö Márián keresztül megtestesült Szava, az Ö saját Lelkéből. Ezért higgyetek Allahnak és küldöttének és ne mondjátok: „három”. Hagyjátok ezt el, az jobb lesz nektek. Allah csak egy, egyetlen Isten. Az Ö dicsőségével ellenkezik egy gyermek nemzése. Az övé, ami az égben és a földön van; és Allah elegendő, mint képviselő. {4:171}

Legyen belőletek olyan közösség, amely hív a jóra, utasít a helyénvalóra, és eltilt a helytelentől! Ők azok, akik üdvözülnek. (3:104)



Jézus(béke legyen Vele), mint az említett Próféták (béke legyen Velük), Isten küldötteként jött hozzánk. A Korán szavaiból is nyilvánvaló a felszólítás, hogy higgyünk Istenben, kövessük tanítását, saját belső békességünk és az azt tükröző külső világ békessége érdekében. Egymás iránti tiszteletünk és szeretetünk méltó érzések hozzánk, mint Allah, Isten földi helytartóihoz.

Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” János 8/12



(xx) módon jelzett Koránversek az Iszlám Egyház Fordító Iroda fordításai alapján
{xx} módon jelzett Koránszövegek Mohammad Ibn Ahmad Ibn Rassoul német fordításának felhasználása alapján

2008. december 22., hétfő

A nap dala

.
Hungarica
A SZABADSÁG BETŰI - The Words of Freedom



Disappeared tick moment
Rest forever like that
A barricad builds from the snow white letters of FREEDOM
And that day stays as a memento eternal
That could not be forgettable

Disappeared tick moment
Rest forever like that
A barricad builds from the snow white letters of FREEDOM
The true word rings the bell and wins
I give that to you for eternal remembrance

Disappeared tick moment
Rest forever like that
I defende my home
And I have no other arm
Just like a fringe flag
That you must rise until the mounts
If that spills from my hand one-day
If that spills from my hand

"KONCERT A NEMZETI JOGVÉDELEMÉRT"
2009. FEBRUÁR 13. /PÉNTEK/
BUDAPEST, WIGWAM

http://www.hungaricazenekar.hu
.

Art Deco2

.



.

Kellemes Ünnepeket

.
Barátaimnak, harcostársaimnak,
rendes kézfogast
a közelgő ünnepek alkalmából!


.