Smiley action for today - Mosoly akció mára

Rajie - fight with Art

Rajie / Roger Cook, (b 1930) an internationally known graphic designer, photographer and artist.

The work itself is quite varied, and not surprisingly, the most overtly political pieces tend to attract the most attention. One example is A Time to Cast Stones, an ammunition box that contains stones, by Rajie Cook. A former graphic designer and the son of Palestinian parents, Cook uses stones, keys, and keffiyehs as visual shorthand for the Palestinian struggle. As you might expect from someone who spent his career in advertising and corporate communications, each of his pieces packs an immediate message, and so he could be called the most activist of the artists on view.
–A Porcupine in New York (Blogger)

Galeries:

Human Emotions
Human Condition
Human Reflection
Human Reaction
Posters
View All Artwork

To visit: http://www.rajie.org/gallery.php

a time to cast stones...
all flight cancelled
birth of a nation
Liberty poster
one upmanship
the stone

Vers mára,,,

Reményik Sándor:

Kedves kertész

Fülöp Károlynak

Kit átültettél a nagy lapályra:
- Kedves kertész - vigyázz a virágra!

Ha gyökerestől ültetted is át:
Kényes virág az átplántált virág.

És hátha mégis, mélyen föld alatt
Sok-sok hajszál-erecske itt-szakadt?...

Légy egyszemélyben mindene neki:
A délibábban - Erdély színei.

Akácillatban - fenyőfuvalom,
Mely átszánt egy szép, szabad homlokon.

A multja is légy, ne csak jelene,
A temetőbe is menj el vele...

Állj Őrhegy gyanánt a lelke felett -
Ott, rajtad kívül nem lát más hegyet.

Kolozsvár, 1928 április 17

Egy korábbi anyagom...

Rózsa-Flores Eduardo

Ha a kör teljes, akkor a kör teljes

(Dakoták eszmét cserélnek)

1965 után minden általam ismert hispano-amerikai országban hátborzongató, félelemkeltő, rémisztő hatása volt egy, a falakra –ha jól emlékszem, fehér festékkel- pingált városnévnek: JAKARTA!!! (És általában így, három felkiáltójellel.) Gyerekként -65-ben ötéves voltam- annyit már megértettem, ha nálunk is olyasmi következne be, mint Indonéziában akkoriban, és tudvalevő, hogy nagy-polgári ámde baloldali, illetve kommunista elemmel (édesapám!) vegyített családban nőttem fel, akkor nagyon nagy baj lesz. Szukarno (Soekarno) elnök a hadsereget vetette be a fellázadt kommunisták ellen. Körülbelül ötszázezer moszkovita-maoistát (vegyesen, mert sokszínű volt akkoriban a vörös világ) mészároltak le pár hónap leforgása alatt.

Már akkor kezdtem mosolyogni, amikor megérkeztem a jakartai, Szukarno elnökről elnevezett nemzetközi repülőtérre. És mosolyogtam végig kintlétem alatt, mert minden hivatalos helységben, irodában, amelyben megfordultam, ott díszelgett a képe. Szukarnónak. Gyerekkorom „kommunista-falója”, egyik alap-mumusa. Mosolyogtam, amikor találkoztam a néhai elnöknek a Bogor város melletti mezőgazdasági iskolában tanító leányával.

Az ajándékok között, melyekkel megtisztelt –dobok, eső-bot, kávé, könyvek-, kaptam egy bekeretezett Szukarno-portrét. Most itt díszeleg, íróasztalom fölött a falon.

Beteljesedett.

Brüsszelben nem csak a belga sajttól van büdös

Olvasom az egykori népi-nemzeti, jobboldali, konzervatív magyarországi napilapban, amely hegymenetközben eurodebilis hangnemre váltott át, hogy az egyik legnagyobb, legújabb kori horvát nemzeti hős, Ante Gotovina tábornok „háborús bűnös” volna. Kijelentő módban. Így, a magyarországi hazafiak lapjában. Lehet, hogy ennek a lapnak a főszerkesztőjét is kihívom párbajra, mint pár évvel ezelőtt az egyik zsidó főszerkesztőt. A zsidó nem jött el párbajozni, inkább elmenekült a törvénytelen zsidó államba egy pár évre…

Még gondolkodom. Addig, javaslom, és így talán megússza a pofont, hogyha ezentúl Knézichet (horvát volt ő is), Klapkát, Görgeyt, de talán még Petőfit is háborús bűnösként aposztrofálják. Mert én, kérem, rohadtul nem látom a különbséget.

Ante Gotovina hős. Hősök a horvátországi magyar ilyen-olyan színtű parancsnokok is. Hazájukat védték.

A többi mindenki: senkik!

Ágyra, magyar!

A magyar nemzet lapjában már megint, és sokadszor, egy másik eszelős a szerbeket sajnálja és megérdemelt sorsukat –erre most nem térek ki, már leírtam ezerszer- európai lehetséges sorssá magasztalja.

Szegény Európa! Vele ugyanaz fog történni, mint a szegény szerbekkel Koszovában! Itt „éppen most űzik el az utolsó szerbeket”. Amott, azaz Európában, jobban mondva Angliában, egy muszlim leány ”csatát nyert” a bíróságon és így jilbabban, azaz nem a „rendes” egyenruhában járhat ezután iskolába. A következő lépés – gondolom, így gondolja a magyarnemzetes eszelős -, hogy ha már rendesen leszültek, vagy kiszültek az európaiakat, jöhet a zöld áradat, és minden úszhat majd az Iszlámban, Akkor ez azzal egyenértékű lesz, hogy „Európa feladja két és fél évezredes kultúráját”.

Egy: az európai kultúrába nemhogy belefér, hanem nem lehet belőle kihagyni az „iszlám hatást”. Ezt csak egy analfabéta írhatja más analfabéták további leépülésére.

Kettő: nem a kiszülés a gond, drága barátaim, hanem a nem-szülés. A gond nem a muszlimok gyermekcsinálási kedvével van, hanem bizonyos nemzetek gyerekcsinálási elkedvetlenedésével. A helyes jelszó nem a Fuj, Iszlám!, hanem talán az Ágyra, magyar! Nem?

Még komolyabban: az albánellenesség szítása, pláne egy magyar (?) részéről ostobaság. Ők - és nem azért, mert muszlimok, hanem azért mert volt egy felelősségtől átitatott nemzeti elitjük a múlt század elején – kiadták a megfelelő jelszót a megfelelő pillanatban. És a szavak nem csak szavak maradtak. A gyermekáldás számbeliségétől függően alakult az anyagi támogatás a család részére (ha négynél több gyerek volt, a falu, nyolctól a törzs, majd a klán vállalta). Az eredmény ismert.

Ha tetszik, ha nem –nekem tetszik-, Albánia nagy lesz.

Mi, akik nagyok voltunk, kicsik leszünk –persze, hogy nem tetszik-, és majd szépen lassan eltűnünk.

Ha nem adják ki a jelszót. Ismétlem: Ágyra, magyar!!!

Három: még egy félkört az Iszlámról: üzenem, és hangosan, a neobrüsszeliánus, eurokonform, pszeudokeresztény gyurmalovagoknak, hogy az Iszlám szerves, alkotó eleme az ún. európai kultúrának és civilizációnak. Legalább annyira, mint a kelta druidák, a barbár germánok, a hottentották, Merlin a Mágus, Asterix, Kertész Imre, Sobri Jóska, és az összes Szentatya. De ami igazán a lényeg: mi magyarok, gondolom a nemzetes is, magyarnak gondolja magát, mitől vagyunk ennyire magyar-európaiak? Mióta? És minek? Én inkább magyar-türknek szeretném álmodni magam. Ami nem Európa, ugye, de van kávéjuk, hadseregük, büszkésségük, és akkor is meglesznek –akár nélkülünk is-, mikor Brüsszel és Strasbourg már csak lelőhelyei lesznek a kontinentális ostobaság-kutatóknak, úgy 300-400 év múlva.

Az Isten hatalmas!

Megjelent a KAPU magazinban 2005/04

(http://kapu.cc)

Meghívó

Klikk a képre!

Kína nevezetességeket is hamisít

Libaúsztató a Hősök terén

Tíz éves késéssel megtudtuk: Hősök tere nemcsak nálunk van. Igaz, a miénk volt az első. A Milleneumi emlékmű felépülése után pontosan 100 évvel megépült a hasonmása is Sanghajban, közvetlenül a Brandenburgi-kapu szomszédságában. Mivel azonban a turistáknak drága volt, a helyi parasztság vette használatba. Bár néha úgy tűnik, a távolkeleti turisták Európa nevezetességeit csak a kamera lencséjén keresztül látják, nem veszítenek sokat, ha ez tényleg így van. Otthon ugyanis újra megnézhetik,és akkor már lassan, komótosan, élvezhetik a látvány minden részletét. Akinek pedig nem futja vakációra, elég, ha ide is csak fényképezőgépet hoz, és egy egész világkörüli utat imitálhat magának.
Hollandia kisország, ezért kis szórakoztató parkot épített, ahol még az Eiffel-torony is csak térdig ér. Kína nagyhatalom, ezért komoly beruházásokba fogott. Ezek egyike volt körülbelül 10 éve a sanghaji Global Paradise, mely a világ nevezetességeit gyűjtötte össze, illetve építette fel újra 90%-os méretben. Sanghaj Hősök tere rögtön a főbejárattal szemben kapott helyet, mögötte a Brandenburgi-kapu található. Félkörívben felsorakozó nemzeti hőseink egy amfiteátrummal néznek farkasszemet, így alkot teljes kört a tér.
Az egészben az a legfurcsább, hogy szinte titokban került oda, hivatalos magyar szervtől sem engedélyt, sem adatot nem kértek hozzá. Még a sanghaji konzul, Dr. Mélykuti Ferenc is csak a Hírszerző megkeresése nyomán értesült a létezéséről, de néhány órával később már konkrét információkkal szolgált: a Global Paradise 23 kilométerre fekszik Sanghajtól, ami meglehetosen komoly túrára kényszeríti az érdeklődőket.
Talán ez, meg a belépő borsos ára (100-150 jüan) okozta a vesztét, ugyanis a nyitás után alig egy-másfél évvel csődbe ment. Az http://www.azsia.net internetes portál szerint -melynek szerkesztője egy Sanghajban élő magyar férfi - a befektetők legalább 60 millió dollárt buktak az üzleten. A Hősök terét azóta benőtte a gaz, sőt, állítólag egy-két királyunk szobrát"feltüzelték" - írja az Azsia Net , http://azsia.net/ szerzője, Guczó. Polonyi Péter Kína-szakértő is megerősítette az internetes oldal állítását, mely szerint a parkot azóta bezárták, körbekerítették, ám a helyi lakosság áttörte a falat, és szinte kisajátította a területet: ki káposztát termeszt, ki libát úsztat a nevezetességek tövében.




Megjegyzés:
A cikk eredetileg a Hirszerzo.Hu -ban jelent meg... Valamiért, mostanában nem lehet a cikket lehívni, mindenesetre a link: http://www.hirszerzo.hu/cikk.libausztato_a_hosok_teren.2489.html

Al Nakba - 60 éve történt a deir yassini vérengzés

Zsidó terrorcsoportok áldozataira emlékezünk

Egészen pontosan 60 esztendeje, 1948. április 9-én, a kora reggeli órákban a Menachem Begin vezetése alatt álló Irgun zsidó fegyveres csoport, továbbá a Jitzhak Samir vezette Stern Gang elnevezésű zsidó terrorszervezet megtámadta Deir Yassin palesztin települést. A faluban 750 ember lakott.

Az akció annál is inkább váratlan volt, mivel Der Yassin kívül esett az 1947-es ENSZ határozat nyomán Izrael részére juttatott terület határain. A falu lakói békés palesztin földművesek voltak.

Hozzávetőleg 250 asszony, férfi és gyermek esett áldozatul az esztelen vérengzésnek. Sokakat megkínoztak és megerőszakoltak. Természetesen nem csak Deir Yassinban történtek kegyetlenkedések. Izrael állam megalapítása idején, 1947/48-ban, több ezer palesztint mészároltak le, és 700-800 ezren kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. Ez volt a palesztinok számára az Al-Nakba - vagyis a katasztrófa. Maguk a menekültek, illetve utódaik - számuk immár közel 5 millió - a mai napig nem térhettek vissza otthonaikba.

A deir yassini vérengzések tetteseit soha nem büntették meg. Sőt, az öldöklést végrehajtó két izraeli terrorcsoport vezére, Begin és Sharon, tetteik jutalmául a miniszterelnöki székbe is beleülhettek. A palesztin nép elleni kegyetlenkedések pedig tovább folytatódnak. A konfliktusnak nem látni a végét. Ezen a vészterhes napon kötelességünk emlékezni és emlékeztetni az áldozatokra!

P.O.

Avraham Stern

Menachem Begin, a fő terrorista zsidó gyilkos

Forrás

Al Nakba

Az 1948-as palesztin katasztrófa
The Palestinian Catastrophe of 1948

The Palestinian Exile, also known as Al Nakba (Arabic for "The Catastrophe"), refers to the ethnic cleansing of native Palestinian peoples ... all » during the 1948 Arab-Israeli war.

From December 1947 until November 1948, Zionist forces (namely the Irgun, Lehi, Haganah terrorist gangs) expelled approximately 750, 000 indigenous Palestinians--almost 2/3 of the population--from their homes.

Hundreds of Palestinians were also murdered for refusing to leave their homes. The most notable massacre is the Deir Yassin Massacre, in which an estimated 120 Palestinian civilians were brutally murdered by an Irgun-Lehi force. Other massacres include the ones at Sahila (70-80 killed), Lod (250 killed), and Abu Shusha (70 killed). About 40 other massacres were carried out by Zionist forces in just the summer of 1948.

Not only did Zionist forces conduct massacres of Palestinian civilians, rape occured as well. According to Israeli historian Benny Morris, "In Acre four soldiers raped a girl and murdered her and her father. In Jaffa, soldiers of the Kiryati Brigade raped one girl and tried to rape several more. At Hunin, which is in the Galilee, two girls were raped and then murdered. There were one or two cases of rape at Tantura, south of Haifa. There was one case of rape at Qula, in the center of the country. At the village of Abu Shusha, near Kibbutz Gezer [in the Ramle area] there were four female prisoners, one of whom was raped a number of times. And there were other cases. Usually more than one soldier was involved. Usually there were one or two Palestinian girls. In a large proportion of the cases the event ended with murder. Because neither the victims nor the rapists liked to report these events, we have to assume that the dozen cases of rape that were reported, which I found, are not the whole story. They are just the tip of the iceberg."

During Al Nakba, Palestinians were murdered, raped, and ethnically cleansed from their villages. According to Israeli historian, Ilan Pappe, "In a matter of seven months, 531 villages were destroyed and 11 urban neighborhoods emptied."

Palestinians were forced into were forced out of Palestine and into neighboring countries (i.e. Lebanon, Syria, and Jordan), where they lived in refugee camps. Many were also sent to camps in West Bank and Gaza Strip.

Most Palestinian towns were demolished and taken by the newly established Israeli government to make room for new Jewish immigrants. Old Palestinian infrastructures, as well as many ruins dating back from the Canaanites, Romans, Greeks, Crusaders, Arabs, and Ottoman Turks were completely destroyed. This signified the end of historical Palestine and the birth of modern-day Israel.

Al Nakba marked the beginning of the Palestinian refugee crisis. Al Nakba destroyed a thriving and diverse Palestinian society and scattered them into diaspora. According to the UNRWA, the number of registered Palestinian refugees today is approximately 4.5 million. These refugees are dispersed throughout the world, many of which are still living in poverty-stricken refugee camps. Today, the situation keeps worsening and thousands die from malnutrition, contaminated water, or scarce medical supply.

Israel has since refused to allow Palestinian refugees to return to their homes, and has refused to pay them compensation as required by UN Resolution 194, which was passed on December 11, 1948.

Historically, the Israeli government, Israeli schools, and Israeli historians have denied that Al Nakba has occured. However, The New Historians, a loosely-defined group of Israeli historians, have recently published information recognizing the Al Nakba tragedy and controversial views of matters concerning Israel, particularly events concerning its birth in 1948. Much of their material comes from recently declassified Israeli government papers. Leading scholars in this school include Benny Morris, Ilan Pappe, Avi Shlaim, and Tom Segev. Many of their conclusions have been attacked by other scholars and Israeli historians, who continue deny Al Nakba even occured.

60. Al Nakba - 60 éves a Katasztrófa - The Catastrophe 60 years

60 éves lett májusban az „izrael”-nek elnevezett zsidó állam.
60 éve történt és azóta is tart amit a palesztinok Al Nakba-nak neveznek (a katasztrófa).
Ha igazságosak akarunk lenni, és jó ízlés is talán még van a világban, nem ünnepelhetünk más sírja fölött, vagy másnak a lerombolt házának köveiből fölépített „templomunkban”.
Ha a zsidó emlékezik, emlékezik a palesztin is.
Az egyiknek háza fölött csillagos zászló, a másiknak –milliók- feje fölött, azokon a hatvan évvel ezelőtti napokban, a csillagos ég…

Losing her tent in the winter storms of February 1969 was a major tragedy for this displaced Palestinian refugee woman who found shelter in Baqa'a emergency camp, east Jordan.

Credit: UNRWA Photo by Munir Nasr.

Aftermath of the Snow Storms at Baqa'a Agency Camp (1969):

East Jordan

Children lined up at a UN Relief and Works Agency (UNRWA) school for Palestinian refugee children in the Jalazoun refugee camp, in the West Bank in 1950. UNRWA was established following the 1948 Arab-Israeli conflict to carry out relief and works programs for Palestinian refugees and began operations in May 1950. Originally thought to be a temporary organization, in the absence of a solution to the Palestinian refugee problem, the General Assembly has since renewed UNRWA's mandate until June 2011.

United Nations/AP

A Palestinian walked past a poster commemorating nakba, the Arabic term for what Palestinians view as the catastrophe of Israeli statehood and independence in 1948. Nakba Day was inaugurated in 1998 by Yasser Arafat, when over one million people participated in marches and other events, and is thought of a day when tragedy befell the Palestinian nation.

Muhammed Muheisen/AP

Palestinians manufactured a giant symbolic key as they prepared to mark the 60th anniversary for the Palestinian Nakba, or Day of Catastrophe in the Aida refugee camp near Bethlehem. Palestinians mark the Nakba as a day of mourning for the establishment of the Israeli state in 1948, which led to the displacement of hundreds of thousands of Palestinians. The key represents the symbol of Right of Return, UN resolution 194, which asserts that Palestinian refugees have a right to return to the homes and villages they left or were forced out of in Palestine.

In his Gaza shop, Palestinian Nasser Flefel, 37, carves wooden keys, representing the keys to the homes of Palestinian refugees, that they left behind in 1948, and are a symbol of the right of return for the Palestinian people. In the process of Israel's creation and independence, hundreds of thousands of Palestinians lost their homes, businesses and land. As Israel marks its 60th birthday, the Palestinians mark nakba, or catastrophe in Arabic.

Adel Hana/AP

Many Palestinians were driven from their villages during the 1948 Arab-Israeli war. Yamnah Ibrahim Harab, 95, reaches to hold the key to her old house in northern Israel that her family fled in 1948. They now live in a West Bank refugee camp. As Israelis celebrate the 60th anniversary of their nation's founding, Palestinians commemorate and remember the time as 'the catastrophe,' nakba, which resulted in the displacement of hundreds of thousands, and the destruction of Palestinian culture.

Muhammed Muheisen/AP

Bayt Jibrin romjai

Suba romjai

The Terror that begot israel

By Khalid Amayreh

“We committed Nazi acts.”

Aharon Zisling, Israel’s first Agriculture Minister

“There is no doubt that many sexual atrocities were committed by the attacking Jews. Many young (Arab) girls were raped and later slaughtered. Old women were also molested.”

General Richard Catling, British Army Assistant Inspector after interrogating several female survivors (The Palestinian Catastrophe, Michael Palumbo, 1987)

As the evil state of Israel is celebrating sixty years of ethnic cleansing and atrocities against the native Palestinians, many people around the world, especially young generations, will not be fully aware of the manner in which Israel came into existence. Similarly, the younger Zionist generations who don’t stop calling their Palestinian victims “terrorists” should have a clearer idea about Israel’s manifestly criminal past which Zionist school textbooks shamelessly glamorize and glorify

Prior to "Jewish" statehood, three main Jewish terror organizations operated in Palestine, primarily against Palestinian civilians and British mandate targets. The three were: The Haganah, the Zvei Leumi or Irgun and the Stern Gang. The Haganah (Defence) had a field army of up to 160,000 well-trained and well-armed men and a unit called the Palmach, with more than 6,000 terrorists. The Irgun included as many as 5,000 terrorists, while the Stern Gang included 200-300 dangerous terrorists.

The following are merely some examples of Zionist terrorism prior to the creation of the Zionist state in 1948: The list doesn't include the bigger massacres such as Dir Yasin, Dawaymeh, Tantura and others.

1937-1939

During this period, Zionist terrorists carried out a series of terror attacks against Palestinian buses resulting in the death of 24 persons and the wounding of 25 others.

1939

Haganah blew up the Iraqi oil pipeline near Haifa/Palestine. Moshe Dayan was one of the participants in this act. The technique was used in 1947 at least four times.

1940

On 6 November, 1940 , Zionist terrorists of the Stern Gang assassinated the British Minister resident in the Middle East , Lord Moyne, in Cairo .

1940

On 25 November, S.S. Patria was blown up by Jewish terrorists in Haifa harbour, killing 268 illegal Jewish immigrants. The explosion, carried out by the Haganah terrorist group, was only meant to prevent the ship from sailing. However, it seemed that the terrorists had miscalculated the amount of explosives needed to disable the vessel. Other sources reported that this was no miscalculation and was a deliberate mass murder of Jews by Jews aimed at drawing sympathy and influencing British immigration policy to Palestine .

1946

Zionist terrorists blew up the King David Hotel in Jerusalem, which housed the civilian administration of the government of Palestine, killing and injuring more than 200 persons. The Irgun gang claimed responsibility for this criminal act, but subsequent evidence indicated that both the Haganah and the Jewish Agency were involved.

1946

On 1 October, the British Embassy in Rome was badly damaged by a bomb explosion for which Irgun claimed responsibility.

1947

In June 1947, a postal bomb addressed to the British war office exploded in the post office sorting room in London, injuring 2 persons. It was attributed to Irgun or Stern Gangs (The Sunday Times, Sept. 24, 1972), p. 8.

1947

In December 1947, six Palestinians were killed and 30 wounded when bombs were thrown from Jewish trucks at Arab houses in Haifa; 12 Palestinians were killed and another injured in an attack by armed Zionists at an Arab coastal village near Haifa.

1947

On 13 December 1947 , Zionist terrorists believed to be members of Irgun Zevi Leumi murdered 18 Palestinian civilians and wounded 60 others in Jerusalem , Jaffa and Lud areas. In Jerusalem , bombs were thrown in an Arab market-place near the Damascus Gate; in Jaffa bombs were thrown into an Arab café; and in the Arab village near Lud, 12 Arabs were killed in an attack with mortars and automatic weapons.

1947

On 9 December, Haganah terrorists attacked an Arab village near Safad, blowing up two houses, in the ruins of which were found the bodies of 10 Arabs, including 5 children. Haganah admitted responsibility for the attack.

1948

On 31 March, Jewish terrorists mined the Cairo-Haifa Express, killing 40 people and wounding 60 others.

1948

On 16 April, Jewish terrorists attacked the former British army camp at Tel Litvvinsky, killing 90 Palestinians.

1948

On 19 April, fourteen Palestinian civilians were killed in a house in Tiberias, which was blown up by Zionist terrorists.

1948

On 11 May, a letter bomb addressed to Evelyn Baker, former commanding officer in Palestine , was detected in the nick of time by his wife.

April 25, 1948- May 13, 1948

Wholesale looting of Jaffa was carried out following armed attacks by Irgun and Haganah terrorists. They plundered and carried away everything they could, destroying what they could not take with them.

1948

On 17 September, Count Folke Berndadotte, UN Mediator in Palestine was assassinated by members of the Stern Gang in the Zionist-controlled sector of Jerusalem . Bernadotte’s aide Col. Serot was also killed and murdered by Jewish terrorists.

1948

In November, the Christian Arab villages of Igrit and Birim were attacked and destroyed, killing and injuring many unarmed civilians, including women and children. All the Christian Arab inhabitants were forcibly expelled from their homes. The State of Israel still refuses to allow them to return to their villages despite several court orders.

1948-1949

The greatest acts of Jewish terror took place when Jewish terrorists, now called Israeli Defence Forces (IDF), uprooted 700,000-800,000 Palestinians from their ancestral homeland in Palestine . Since then the refugees have consistently been denied the right to return home. After the expulsion, the Zionist terrorist army razed to the ground hundreds of Arab towns, villages and hamlets and obliterated their remains. Eventually, Israeli villages, Kibbutzim and towns were built on the remaining rubble.

Johann Wolfgang Goethe

Mohamed éneke

Nézd, a bércről hogy szakad
a patak,
csillagtüzü zuhatag!
Fellegek közt
jó baráti szellemek
táplálták az ifjuságát
vadbozótos csúcsokon.

Ifjufrissen
táncol le a fellegekből
márványszirtek derekára,
frissen ujjong
égbe föl.

Ormok labirintusán át
tarka törmeléket üldöz
és vezérként
sodor máris útja testvér-
vizeket.

Lent a völgyben kivirúl
nyomdokán az üde pázsit
és a rétet
lehellete élteti.

De nem fogja a sötét völgy,
se virág,
mely a térdét átkarolja
és szerelmesen tekint rá:
irama kigyókanyarban
sík felé tör.

Társra társ
simul hozzá. Most kilép a
síkra pompázó ezüstben
s vele pompázik a sík,
és a róna sok folyója
és a hegy patakja mind
boldogan kiáltja: Testvér!
Testvér, vidd testvéreid,
vidd el őket vén Atyádhoz,
vidd az örök Óceánba,
aki karjait kitárva
vár reánk,
vár, de, ah! sohase tudja
vágyó fiait ölelni:

mert mohón faldossa testünk
a sivatag éhe, ott fent
a Nap vérünk szívja, dombgát
tóvá szorit össze! Testvér,
vidd a síkról mind a testvért,
vidd a testvért mind a hegyről,
vigy Atyánkhoz minket el!

Jöjjetek, mind! -
És most még hatalmasabbra
duzzad: egész nemzedék
emeli a Fejedelmet!
És hömpölygő diadalban
országoknak ad nevet,
városokat épit útja.

Semmi föl nem tartja többé
lángsisakos tornyokat hagy,
márványpalotákat, ékes
műveit, maga mögött.
Cédrusházakat, uj Atlasz,
hordoz roppant válla; zúgva
leng feje fölött ezer
lobogó a levegőben,
hatalmának díszei.

És igy viszi testvéreit,
kincse, népe áradását,
hogy elérjék hars örömmel
Teremtőjük hű szivét.

Johann Wolfgang Goethe,
(1749 - 1832)
Mahomets Gesang, 1773

Johann Wolfgang Goethe
Nyugat-keleti díván teljes szövege

Egy elöadás szövege...

Az Iszlámról

Vezess minket az egyenes úton,
azoknak útján, akik iránt kegyesnek mutatkoztál,
s ne azokén, akiket haragvásod sújt,
sem a tévelygőkén. (Korán, 1:7)

Ezek a Korán első szavai. A Korán, tehát az Iszlám, egy út, éppúgy, mint a Tao, az odosz, a via, - azok az utak, melyekről tiszteletreméltó kollégám és példaképem, P. Nemeshegyi beszél péntekenként. Bízom abban, hogy kiegészítem, amit mond. Bevallom, meglepő, hogy fejtegetéseiből az Iszlámot kihagyja, de talán kevésbé meglepő, ha ez euró-amerikai, a nyugati közgondolkodás főáramlatában látjuk. Az Iszlám idegen, de nem elég egzotikus, mint az indiai vallások, a buddhizmus és a hinduizmus. Persze, hogy Samuel Huntingtont idézzem, a „modern világban az „ők” megjelölés egyre inkább a más civilrációhoz tartozó emberekre vonatkozik.” Az iszlám ebben a perspektívában az „ők” netovábbja, a legőbbek. Megfelelő kommunizmuspótlék azoknak, akik a világot csak kétpólusúan tudják értelmezni, ami a manicheizmus kései szekularizált vonulata. Huntington Ali Mazruit idézi: „A „mi” szemben a másokkal tendencia a politikai küzdőtéren szinte egyetemes jelenségnek mondható” (id. Huntington 205). Már Csányi, az etológus is mondja: „A szocialitás megnyilvánulása révén kialakuló embercsoportokat az is megkülönböztet állati rokonaiktól – ez is lényeges fajspecifikus különbség -, hogy az embercsoportoknak saját csoportidentitásuk, csoportindividualitásuk van, A kialakult embercsoportok mindent megtesznek, hogy magukat másoktól megkülönböztessék” (Csányi 2003, 161). „Erre szolgálnak a legkülönbözőbb látható jelek, hajviselete, testi díszítések, öltözködés, és a csoport identitását elsősorban meghatároz névadás, valamint különböző csoportszimbólumok használata” – folytatja Csányi. Míg a divat gyakran változik, és csak múló, mondhatnám pillanatnyi csoportidentitást tesz lehetővé, a tartós csoportokban „speciális szokások, nyelvhasználat, rítusok, sajátos kultúra alakul ki, amely mind arra szolgál, hogy jelölje az adott csoport, mint egy önálló entitás, mint egy önálló individuum létét, amelynek fennmaradása bizonyos mértékben független az őt éppen alkotó csoporttagoktól.” (Csányi 161). Csányi szerint ez a kulturális csoportképzési hajlam tette lehetővé „a csoportszelekció beindulását annak idején, ez vezetett el a „csoportorganizmus” kialakulásához, és ma is ez a leghatékonyabb tényezője az emberi szocialitásnak” (162). Nemzet és a vallás a két legerősebb tartós csoportorganizmus, és talán meglepő, ha a magasan fejlett kultúrákban is végső soron a hatékony mechanizmusok, melyek a permanens csoportazonosságot létrehozzák és fenntartják, azonosak a hominida törzseket képző mechanizmusokéval.

Csányi három típusú csoportmechanizmust különböztet meg:

1. Kulturális normák, melyek működését az egy-egy csoportban érvényes vielkedési szabályok fejezik ki;

2. A normákat fenntartó biológiai mechanizmusok, például a fajspecifikus emberi érzelmek és az imitáció,

3. Az egyén és a csoport viszonyát szabályzó mechanizmusok: a csoporrtal történő azonosulás, a morál, a lojalitás.

Csányi megkülönbözteti tivábbá a genetikai és a pszichológiai altruizmust (162): az egyed lemond a szaporulási sikerekről egy fajtársa javára. Ez a lemondás a psz. altruizmus esetében tudatos segítséggel, osztozkodással, védelemmel, törődésel párosul (162). Elérkeztünk az umma fogalmához, de erről majd később többet.

A vallások mindezt magasabb szinten valósítják meg, magasabban, mint a nemzetek, melyek már önmagukban túllépik a vérségi alapú nagycsalád kereteit. Nos, az iszlám bölcsőjében, Nyugat-Arábiában, az emberekre jellemző bizarr csoportlojalitás alany és tárgya kavm (nép) volt (Armstrong 1998, 83). Amint Karen Armstrong írja (83) a „nomádok vérségi és rokonsági kritériumok alapján egymástól független csoportokba szerveződtek. A tagokat közös, valós vagy mitikus őstől való származás tudata fűzte egymáshoz, amit az olyan elnevezések s jól mutatnak, mint például Baní Kalb „Kalb gyermekei” vagy Baní Aszad „Aszad leszármazottai”. (83) Az egymáshoz lazább szálakkal kötődő csoportok szövetségre lépve nagyobb szervezeti egységeket hoztak létre. Nyugati szóhasználattal a kisebb közösségeket nemzetségnek, a nagyobbakat törzseknek nevezzük. Az arabok e két réteg között gyakran nem tettek különbséget, s mindkettőt a kavm „nép” szóval jelölték – jelzi Armstrong.

Az, hogy itt nomádokkal van dolgunk, különös jelentősséggel bír: „a törzsek túlzott növekedését és ily módon irányíthatatlanná válását elkerülendő életüket a folytonos mozgás és újraszerveződés jellemezte. A kvam-mal és szövetségeseivel szembeni feltétlen hűség alapkövetelménynek száított. A törzs jelentette a túlélést, s egy ilyen helyzetben nem volt helye a mai értelemben vett individualizmusnak, s az evvel járó egyén szabadságjogokat és kötelezettségeket követelni is botorság lett volna” – foglalja össze sommásan Armstrong az arab félsziget egzisztenciális alaphelyzetét a Mohamed előtti időkben.

„Az araboknál a közösségi szellem ápolásának ideológiai alapjait az összetett és sokrétű jelentéssel bíró muruvva teremtette meg, melyet Nyugaton előszeretettel fordítanak egyszerűen „férfiasságnak, virtusnak”. (83) Ez a muruvva magába foglalja a csatatéren tanúsított helytállást, a szenvedések türelmes és állhatatos elviselését, a törzset ért támadások megbosszulásának lovagi erényét, a gyengék védelmezését és a hatalmaskodók megzabolázását. Minden törzs büszke volt saját, csak rá jellemző muruvvájára, mely hite szerint apáról fiúra szállt. A közösség muruvájának megóvása érdekében a törzs tagjainak készenkellett állniuk társaik védelmére és arra, hogy gondolkodás nélkül teljesítsék a törzs elöljárójának utasításait. A törzs kötelékein kívül ezek a kötelezettségek megszűntek, ami jó mutatja, hogy az arabság történetének ebben a szakaszában még nem kezdődött meg az általános, mindenre kiterjedő érvényű törvény kialakulása – foglalja öössze Armstrong. Simon Róbert ezért azt mondja, hogy a törzsi társadalom a bellum omnia contra omnes elve sezriunt működöt (435). Ennek a helyére lépett előbb a Pax Meccana, az ilaf mint egyfajta kapitalista jellegű regionális békepaktum, majd Mohamed politikai rendszere, míg a törzsre korlátozott muruvva helyét az egyetemes iszlám jogrendszer, a sia.

Azt ugyanis látni kell, hogy Mohamed nem egy klasszikus értelemben vett vallást hozott létre, hanem attól elválaszthatatlanul egy politikai- és jogrendet, sőt társadalmi rendet is, az ummát. Az iszlámban az állam és a vallás Európában annyira szorgalmazott elválasztása értelmezhetetlen, legalábbis abban a formában, ahogy azt a felvilágosodás kanonizálta.

Mohamed nagy újítása a nem törzsi, hanem vallási alapú közösség létrehozása volt. Ez részben nagyon hasonlít a kezdeti kereszténységre, részben radikálisan eltér attól. A legfőbb különbség abban rejlik, hogy míg a kereszténység esetében a közösségi életforma, amit egyháznak nevezünk, jó 400 év alatt alakult ki, az üldöztetés viszonyai között, és csak a konstantini fordulattal lett társadalmasítva, államosítva, addig Mohamed még életében háborúzni kezdett ellenfeleivel és győzött, azaz katonák és nem mártírok lettek a hit alapítói, és Mohamed egy személyben lett Pál, Péter és Konstantin. Egyébként is Mohamed életrajzi adatai egyszer és mindenkorra meghatározók lettek az Iszlámban, sokkal inkább, mint mondjuk Pál esetében.

Ezek közül a legfontosabb a hidzsra, a kivonulás. 622 július 26. az Iszlámban az időszámítás kezdete. Ez jelzi egyedülállóan fontos jellegét. A hidzsra magába hordozza az exódus dinamikáját is, de lényeges különbségekkel: Mózes a népet idegen rabságból vezette ki, elvileg az ősöknekIstentől eleve megígért földre, „haza”. Mózes kérte, isten nevében követelte a fáraótól, engedje el népét. Mohamed pedig kettesben, hívével, Abú Bakr első kalifával kettesben menekült saját rokonai, a kurajsiták, elől, még pedig Medinába, ahol már várták, mert a menekülését gondosan előkészítette, igazi politikusként, szövetséget kötve vendéglátóival, akik hamarsan alaltvalói lettek. Mohamed kezdettől fogva politikus és államférfi. Legalább olyan fontos azonban, hogy Mohamed is – saját és hívei meggyőződése szerint – az ég jeleire hallgatott, mielőtt kivonult volna: a hidzsrát a mirádzs, egy misztikus élmény előzi meg, Mohamed égi útja. Mohamedet Gábriel arkangyal Jeruzsálembe repítette, ahol „felkapaszkodott a Templom-hegyre, ahol Ábrahám, Mózes és Jézus és rajtuk kívül még számos próféta üdvözölte. Együtt imádkoztak vele, majd három kupát tettek elé, az elsőben víz, a másodikban tej, a harmadikban bor volt. Mohamed a tejet választotta, mintegy jelezve az iszlám útját, a szélsőséges önsanyargatás és au élvezetek hajhászása köztti arany középutat (Armstrong 214). Aztán előkerült egy létra, mirádzs, s Mohamed Gábriellel együtt a hét menny közül az elsőbe felmászva egyre haladt felfelé, az Úr trónusa felé. Minden egyes stációnál a híres próféták valamelyike várta: az első mennyet, ahol Mohamed bepillantást nyert a pokol kínjaiba, Ádám kormányozta; a másodikban Jézussal és Keresztelő Jánossal, a harmadikban Józseffel, a negyedikben Énohhal, a hatodikban Mózessel és végezetül a hetedikben, az isteni világ küszöbén Ábrahámmal talákozott” (215).[1]

Ez a jelenet az iszlám misztikusok fő forrása. Szimbolikus a három onoteiste vallás visznyát tekintve is, pontosabban, egvilágítja, hogyan látta Mohamed ezt: „Középen álló közösséggé tettelek benneteket” (Korán 2, 140). Simon Róbert szerint (424) Mekka kulturálisan már a dzsáhilíja (Arnstrong 95) , azaz az Iszlám-előtti Mekka idején is, között is közvetítő szerepet töltött be. Mekka, mint sivatagi „port of trade” „nem saját terelésre épülő, hanem idgeen közösségej között közvetítő keresekedelmet” folytatott ez volt számára a raison d’être. Másfelől, a szaszanida perzsa birodalom és a „római”, azaz bizánci birodalom között Harmadik Világ volt (Simon 424). A két birodalom hosszú, 126 éves háborúja (502-628), épp a hidzsra éveiben fejeződött be, de már korábban a háborús felek kölcsönösen kimerítették egymást, és „érthető módon felértékelődött az aodtt „harmaidk világ” egyes területeinek a katonai, és különösen a közvetítő kereskedelmebn elfoglalt szerepe – elsősorban a nagy fogyasztó, Bizánc – számára. Simon értelmezsében, „ebben a sajátos világtörténelmi helyzetben érthetjük meg az eladdig ideiglenes karavánállomásként és alkalmi szentélyként működő Mekka váratlan és páratlan lelelményességgel megszervezett felemelkedését, azt a ritka jelenséget, hgy egy- valószínűleg épp erre a célra szerveződött törzsi csoportosulás néhény évtized alatt a két nagyhatalom legfontosabb „kereskedelmi kapuja” lett” (Sion 424).

Mohamed tehát örökölt egy közvetítő modellt, egy kedvező világtörténelmi helyzetet, de mindenképp az ő érdeme, hogy kreatívan élt ezzel a lehetőséggel.

Mielőtt Mohamed útját, majd az Iszlám útját felvázolnám, még röviden egy determinista elméletet is szeretnék érinteni. David Keyes (2002) szerint az 535-536-ban a földet sújtó természeti katasztrófa váltotta volna ki a krízisek sorozatát, mely a két a leendő Iszlámmal szomszédos nagyhatalom öngyilkos háborúihoz, és végül bukásához vezetett. Mütilénéi Zakariás szerint 536-37-ben elsötétült a Nap: „A Nap kezdett elsötétedni nappal, a Hold pedig éjszaka” (Hamilton és Brooks 1899). Cassiodorus szenátor 536 nyarának végén feljegyezte: ’A Nap mintha elveszítette volna szokásos fényét, és kékes színűnek látszik. Csak álmélkodunk, hogy nem látjuk a testünk árnyékét délben, érezni, hogy erőtlenségbe vész a Nap heve, és egy csaknem esztendőn át tartó fogyatkozás kíséri” (Keys 358). A nukleáris télre emlékeztető katasztrófa éhínségeket, pestist, a jemeni királyság összeomlását, az arab világ felemelkedését vonta mag után. Nem célunk az elmélet beható ismertetése, de annyit megjegyezhetünk, sokféle kísérlet törtnt már az iszlámtüneményes felemelkedésének magyarázatára, és ez csak az egyik. A hívő persze Isten akaratát láthatja, de persze akkoraz iszlám hanyatlása az újkorban is Isten akarata?

Végül megemlíteném azt a nézőpontot is, hogy az Iszlám amolyan keresztény szekta, a monofiziták örököse. Mindezekkel szemben ma és itt a kultúrák párbeszéde alapállásából szeretném tárgyalni a kérdést.

Két forrást idéznék. A Nostrae Aetate leszögezi: Az egyház nagyrabecsüléssel tekint a muzulmánokra is. Ők az élő és létező egy Istent imádják, a könyörülőt és mindenhatót, a mennynek és földnek teremtőét, aki szólott az emberekhez. Teljes szívből akarnak hódolni megmagyarázhatatlan rendelései előtt is; így hódolt meg Isten előtt Ábrahám, akiben szívesen látja az iszlám hite a saját ősét. Jézus istenségét nem ismerik el ugyan, de őt prófétaként tisztelik. Szűzi anyját, Máriát is magasztalják, sőt olykor áhítattal fohászkodnak hozzá. Várják továbbá az ítéletnapját, amikor Isten feltámaszt mindne embert és megfizet nekik. Ennélfogva fontosnak tartják az erkölcsös életet, Istent pedig főként imával, jótékonykodással és böjttel tisztelik.

A századok folytán sok nézeteltérés és ellenségeskedés támadt a keresztények és muzulmánok között. A zsinat azonban buzdítja mindnyájunkat, hogy felejtsék el a múltat és őszintén fáradozzanak egymás kölcsönös megértéséért. Közösen oltalmazzák és fejlesszék valamennyi ember javára a társadalmi igazságosságot meg az erkölcsi értékeket, a békét és a szabadságot.” (A II. Vatikáni zsinat tanítása, 1992, 411, Nae 3).

A másik idézet Johannes Rau német szövetségi elnöktől származik, aki Chatami iráni elnököt köszöntötte Berlinben 2000. június 11-én. „Tavaly Ön (Chatami) a firenzei egyetemen Leasing A bölcs Nátán című művét idézte, melyben „világosan felismerhetők az iszlám civilizáltság nyomai a tolerancia szellemének kialakításában Európában”. Mélyen érint, hogy a német irdalom e központi műve Önhöz ily közel áll. Lessing üzenete, a vallási tolerancia, aktuálisabb, mint valaha. A XVIII. fevilágosítói nagyon is tudták, hogy az Iszlám Európa szellemi forrásaihoz tartozik, bármennyi szenvedést is okoztak keresztények és muszlimon egymásnak változatos történelmük során.” (Rau 2002, 82).

Rau aztán kifejti, hogy Goethe idején a kultúrák párbeszéde kevesek dolga volt (83). Ma Németországban 3 millió ember vallja magét az Iszlám hívének, és nem az esztétikai gyönyör, a költői szenvedély az oka, hogy az Iszlámmal foglalkozzunk. Közügy. A központban olyan kérdések állnak, mint: Hogyan gyakorlom a mindennapokban a toleranciát és a kölcsönös tapintatot? Hogyan fessen a vallásoktatás az iskolákban? Élhetünk-e egy minarettel a szomszédságban? (84)

Kiss Ulrich SJ

---

[1] Itt jegyzem meg, hogy Ibn Iszhák szerint az Úr parancsba adta, „’hogy a muszlimok napjában ötvenszer imádkozzanak. Mózes tanácsára lealkudta azonban ötre. „Mózes ezt még mindig túl soknak tartotta, de Mohamed most már szégyellt volna még egyszer visszamenni. A Próféta halála óta a muszlimok napjában ötször végzik el a szalát szertartását, ami jól mutatja, a vallás nem akar elviselhetetlen terheket róni az emberekre, s csak olyan szerény követelményeket támaszt, amelyeknek bárki könnyedén meg tud felelni” (Armstrong 215).

Új társ blog

Nemzeti Anarchizmus

A blog indító anyagaiból:

Nemzeti Anarchizmus -
A nemzet szellem

A nemzet szellem, és a szellem nem bírja a korlatokat.
A nemzet intézményei, nem védik a nemzetet, hanem épp a nemzet szellemi megvalósulását korlátozzák. Az intézmények a nemzet önféltéséből kifolyólag születtek. Vajon a nemzet eseteben is nem érvényesek Jézus szavai, amit az emberről, mint egyénről mondott? Hogy aki meg akarja menteni eletet az elveszíti, amúgy ez minden nagy misztika lényege, a taoizmusban is ez a lényeg. Azt hiszem, hogy a nemzet tagjai, minél jobban féltik a nemzetet, annál jobban elveszítik önön nemzeti, szellemi lényegüket. A nemzet gyilkosa nem is annyira a külső ellenség, hanem önmaga féltése. Ugye a nagy kínai mesterek azt tanítottak a kormányzásról, hogy minél kevésbe kormányoznak egy országot annál nagyobb a jólét, szellemiekben annál gazdagabb a nép. A kínai mesterek nemkormányzása, lényegében annak felel meg, amit Jézus tanított a nem aggodalmaskodásról. A kínai mesterek belátták, hogy a nemzeti szellemnek a sok törvény árt, az intézmények ártanak, minél kevesebb az intézmény annál boldogabb a nép. Hihetetlen, de igaz, ha a nemzet önön szellemi energiáira hagyatkozik, az még a külső ellenségtől is megóvja, akik ezt tagadják, azok nem ismerik a szellem erejét, ami végtelen.

Kattintsd a képre!

Győzelem Napja - Victory Day - Día de la Victoria

Ayer fué el Día de la Victoria, originalmente mi idea era escribir un breve artículo sobre la fecha y sobre sus consecuencias...más tarde, al recolectar imágenes para mi trabajo, ví las de Desden después del bombardeo terrorista de febrero de 1945 y... se me esfumaron las ganas. Gloria Victi!

Tegnap volt a Győzelem Napja, eredetileg egy rövid cikket akartam írni a jeles dátumról, és arról ami mögötte tisztelünk, később, mikor a képeket gyűjtöttem az anyagomhoz, szembe találtam magam a 1945 februári Drezda ellenes terrorista bombázás utáni képekkel, és elment, elillant a kedvem, a cikkből nem lett semmi. Gloria Victi!

De day of yesterday was the so called Victory Day. Originally was of my intention to wrote a piece on this date, and on the background of this "holiday". Later when i was collecting the pictures for the article i found those of Dresden, right after the terror bombing of february 1945. No article. Gloria Victi!