2008. február 20., szerda

Rózsa-Flores Eduardo költői estjéről a Pesti Kolibri pincében

Gergő - 2008. február 19.

00051.jpg

A napokban kaptam egy meghívót Rózsa Flores Eduardotól
új verseskötetének bemutatójára, amit Szabó Zsolt költő nyitott
meg. A verseket Mayer Zsolt színművész olvasta fel, közben pedig
igazi iláhi dalokkal dícsérte Allahot a HILAL együttes.

00023.jpg

Sajnos későn tudatosult bennem, hogy ma van a
nagy nap
, amikor először találkozom személyesen Eduardoval,
akit a moziba járó közönség a Chico című filmből ismerhet,
de mint az esten is kiderült, több verseskötet és könyv is
megjelent már a tollából. Este hatkor már nem találtam
senkit magam körül, aki ráért volna egy kis csendességre
a Rózsa utcai Kolibri Pincében, úgyhogy kénytelen voltam
egyedül menni. Nem bántam meg.

00032.jpg

Kezdetben a HILAL játszotta Allahot dicsőítő
török-arab zenéjét
, amihez ugyan egyáltalán nem értek,
de Ahmed éneke és az együttes szerénysége felébresztett
valamilyen tiszteletet bennem. Ha nem is ismerem Allahot,
akkor is éreztem azt, amire a keresztények azt mondják,
hogy felemeljük a szívünk.
Néhány dal után kapcsolódott be a műsorba Mayer Zsolt,
aki a dalok között halk hangszeres kísérettel olvasott fel
egyet-egyet a 47-ből.

00041.jpg

A helyen hangulatos félhomály uralkodott, így sajnos
nem tudtam jó képeket készíteni. De szerencsére sokan voltunk.
Amikor a program véget ért, a kötetből már nem maradt az
asztalon. Rózsa Flores egyébként narancssárga “börtönruhában”
jelent meg, pólójának hátán Guantanamo felirattal. Az utolsó
percekben egy igen komoly hangvételű vers is elhangzott.
Amikor ezt megemlítettem neki (mármint, hogy a szerelmes
témájú szufi versekhez képest mennyire komor és fájdalmas
darabbal búcsúzott), azt mondta: “Erről beszélni kell.”

00012.jpg

Köszönöm a meghívást, Edu! Szép este volt.

00061.jpg



http://grundaktiv.hu/2008/02/19/rozsa-flores-eduardo-
47-szufi-vers-felolvaso-est-konyvbemutato/

2 megjegyzés:

Isadora írta...

Talan ha vissza terhetnenk a harmadik fotohoz es ki az a herceg a jobb oldalon, talan jobb este is lehetne. :)

Névtelen írta...

Nagyon szimpatikus társaság volt.

:)