2008. március 28., péntek

Rózsa-Flores Eduardo: Anti náci kiáltvány

Anti náci kiáltvány

Kísértett járja be a világot. A neo-nácizmus kísértete. De, a csontok maradjanak, ott ahol voltak. Ezeknek a régi-új ma sikoltozó- dübörgő - fenyegető állatkáknak meg kell mondani jó hangosan azt, hogy Állj! Ha mégsem tennék, valós vagy megjátszott süketségük okán, ha a szavak végérvényesen hasztalanná válnak…

Nem felejtünk

Nem felejtünk, hogy ők pénzeltek, támogattak, istápolták, szervezték -és benne voltak- a XX század két förmedvényét: a bolsevizmust és az induló nacional-szocializmust (Miért?, Utána lehet nézni kiknek a pénzén került ki győztesen, a 33-os választásokon a kis Adolf Schicklgrüber?)
Vagy, kik voltak –mondjuk ki: milyen származásúak!- a másik szörnyeteg, pórázról elengedett vadkutyái, melyek szerte szét Európában –lásd többek között Spanyolországban, a polgárháború alatt- kínoztak, bestiálisan gyilkoltak eltűntették azokat a „másképp gondolkodókat” kik talán most könnyedén elférnének a „liberális”-nak nevezettek mellé a polgári demokrácia padsoraiba? Vagy kik voltak és honnan jöttek azok, kik a véres magyar ’19-ben pokoli orgiában kínozták, gyilkolták népünket?

Az áldozat jogán

Kik kísérlik, unos-untalan, az antiszemitizmus moslékával bekenni az 1956-os antikommunista felkelés és szabadságharc dicső emlékét? Miközben szép számú Angyal harcolt fegyverrel és halt meg a barikádnak EZEN az oldalán… akkor, amikor üvölt a „szemita” vérvonal a kivégzettek és bebörtönzöttek neve mögött –és nem tagadhatják, hogy 56-os hőseink között, szép számmal is ott voltak az „övéik”, akik most már és mindörökké a mieink maradnak.
És mégis megteszik, és mégis megpróbálják…
Kik álltak be korábban, jóval szép számban, bestiális vallatónak, állami bérgyilkosnak a sztálinizmus legsötétebb időszakában. Gyalázták meg, semmisítették meg a magyar társadalom színe-javát, talán, pusztán alantas és beteges irigységtől vezérelve?
És itt állunk most. Mi. „Házmesterek” népe. Akiknek ereikben immanensen csörgedezik a „fasizmus” mételye, ahogyan szemtelen álnoksággal, nevezik aztat, amit nem lehet… És EZÉRT írom-mondom évek óta, hogy boldogan vallom magamat fasisztának, ha kell, mert beleférek én is (származási koktélként), mert itt illatosabb a levegő, és mert tiszták és egyenesek a tekintetek és erős a bajtársi kézfogás a közös ügyért folytatott harcban, a barikádnak EZEN, jobbik oldalán.

A sztálini határozat érvényessége

Szánalmasan vicces, ahogyan zsidó és nem zsidó „demokraták” ragaszkodnak a „fasizmus”- elnevezéshez, szembe a nacional-szocializmussal. Az egyik deklaráltan (a nácizmus) fajelméleti alapú, a másik (a fasizmus) kizárólag nacionalista és szociális. Tessék utána olvasni. Miért teszik? Miért ez az üvöltően téves szóhasználat? Pártfegyelemből és bolsevik hagyománytiszteletből.
A sztálini KOMINTERN, egyik határozatában döntött erről a II.Világháború előestéjen: a generalisszimuszt zavarta a Nazional Socializmus-ból a „szocializmus”, és, hogy az övével, a sztálini tiszta és fényes szocializmussal ne keverjék össze, határozott a napfényes és heroikus Itáliában született elnevezés mellett. Azóta mind fasiszták vagyunk. Áriák és nem áriák. Akik gyűlöljük és harcolunk a bolsevizmus és csecs testvére, a cionizmus ellen. És azok is a mi oldalunkra kerülnek lassan, és beállnak sorainkba –még ha sokszor kedvtelen-, akik csak és pusztán idegenek és vagy nem jellemzőek rájuk, nem mutathatók ki rajtuk a kiválasztott faj jegyei. Testvérünk lesz itthon minden nem oda tartozó ember–mert kénytelen lesz harcolni a puszta létéért, és testvérünk, szerte a világban, minden elnyomott nép vagy népcsoport, amely szenved a cionista karvaly tőke, és/ vagy militarista elnyomásától.
Rosszul áll a szénájuk. Az urak idegesek és kapkodnak. Az ítéletük napja közeledik.

Az önteltség okozza majd a vesztük

2008-at írunk. Népszavazás után. Leszavaztuk őket. A neonácik dühöngnek. Először csak pusztán ostoba megtévesztett lett az a több millió igennel szavazó. Most már kisnyilasok tömege lettünk. Kiirtandóak. Van gyakorlatuk. Faj testvéreik –akiket ugye, nem illik kritizálni, nap mint nap teszik ezt másokkal. Mészárolnak, rombolnak. Az új-ária, neo-náci szörnyeteg nyíltan vallja faj alapú ideológiáját. Papjaik zavartalan mutatnak rá, ki az „isteni teremtmény” és ki a fölösleges, rabszolgának való vagy kire az elpusztítás vár.
Minden megszólalásuk, de cselekedeteik mögött ott a gőg, az önteltség.
Az egyetemes emberi fáj történetéből, ismerjük mi szokott lenni ilyenkor a vég.

Elfogytak nálunk az állatkák. A gumi-nácik, mindennemű és méretű mű-nácik, Szabó, Bácsffy és ki emlékszik már a többire…kiket ők szabadítottak utcákra, terekre, hogy ijesztgessék a kislányokat és a kisfiúkat. Ezen silány gyártmányú törpe gólemek hadseregét elmosta az eső, elfújta őket a szél. Lefolytak a kanálisokba és ott fejezték be, ahol minden fekáliának vége van…

Át kellett lépniük a határt. És az ostobák meg is tették.
Most már nem egy publicista, író, politikus lett –lesz ezentúl- a célpont, hanem ab ovo maga a nép, egész Nemzetünk. Előkerült a véres peszach-i tarisznyából a „bűnös nép” réghasznált fogalma. És most mint bűnös vérben áztatott rongyot lobogtatják a fejük fölött….

A kufárok újra bemocskolják a templomot!

Kriplik hada üvölt, köpköd, és vádaskodik…
Jogos a dühöd és idegességed, de figyelj oda drága testvérem:
Miközben írással - esetleges magyarázkodással- válaszolunk az odadobott kesztyűre, ők szétszedik a maradékot Hazánkból, tönkretesznek mindent amit lehet.
Céljuk világos és kimondatott: földönfutóvá tenni –mint fölöslegest- azt, ami valamikor a Magyar Nemzet dicső nevét viselte.
Az idő elfogyott. Ők tudják.
Most rajtunk a sor!

A szörnyeteg végre fölemelte a fejét!
Le lehet azt csapni!

Rózsa-Flores Eduardo


U.I.: Bayer Zsoltnak MOST igaza volt-van. És punktum.

Nincsenek megjegyzések: