2008. július 25., péntek

Érdekes beszéd 1961-ből...Egy zsidó disszidens inti Amerikát.

Benjamin H. Freeedman beszéde a Willard Hotelban Washington, D.C-ben, a Conde McGinley féle hazafias újság, a Common Sense rendezésében

Benjamin Harrison Freedman (NY,1890-1984)

Zsidó családban nőtt fel és zsidó vallás szerinti nevelésben részesült. Üzleti karrierje során ő lett a Woodbury Soap Company cég fő tulajdonosa. Tanúja volt és bizonyos fokig közvetlen résztvevője azoknak a politikai és pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás zsidó hegemónia alá kerülését. Mint a zsidó érdekek képviselője bejárása volt az Egyesült Államok hét elnökéhez.
Szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. A zsidó történelemben és kultúrában szerzett jártassága és kutatásai eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidókra és a judaizmusra vonatkozó közkeletű elképzelések részben tévesek, és még magukat ezeket a kifejezéseket is el kell utasítani.

I. rész



II. rész




III. rész




IV. rész




Ennek az adásnak a kazettája 12.95$-ért kapható (postaköltséggel együtt) a következő címen: National Vanguard Books P.O. Box 330 Hillsboro, WV 24946

Benjamin G. Freedman in the Wikipedia

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ciudad Alianza,27/07/2008

Kedves barátom Eduardo!

Elnézésed szeretném kérni zavarásomért. Ne haragudjál, hogy e cikkel terhellek.
Mindannak ellenérre, hogy az én elvem szerint mindenkinek, minden népnek istenijoga van a létezésre, minden nemzetnek emberijoga van létezni, nehezen tudom elkerülni ne irányítsam figyememet azokra a témákra melyek valmi formában hozzájárultak és a mainapig is hozzájárulnak Mahagyar hazánk szomorú sorsához.
Megértem azokat akik küzdöttek egy hazáért, azokat is akik annak fennmaradásáért ma is harcolnak, de amit mintha nehéz lenne megértenem az az, hogy másoknak miért nincsen meg és nem ismerik el ezt a jogot.
Nem gyûlölök senkit azért mert nem az mint én, de amikor az ember Hazáját s annak hagyományait a legpejaratív stílusban kezelik, nehéz elkerülni, hogy az emberben ne lángolóda fel az ellenszenv mindazok a cselekedetek és tevékenységek iránt amik azt gyalázzák.
Nehezen tudok egyetérteni azzal a jogielvvel amit magábanzár ez a régi közmondás: "Quod licet Iovi non licet bovi" Ami megvan engedve Jupiternek, tilos a kisökörnek.
Hogy mi legyünk ad infinitum a kisörök, az mintha elfogadhatatlan lenne.

Olvastam az egyik válaszleveledet amelyben válaszoltál annak az Úrnak, aki érvelte Magyarország "igazságos" szétdarabolását. Nagyon markánsan írtál!!!

Fogadd legôszintébb baráti üdvözletemet,

Jóska