Kiss Csilla-Renáta: II. Rákóczi Ferenc fejedelmi eskütétele

.
Kiss Csilla-Renáta:
Az első mérföldkő a szabadság nehezen járható ösvényén:
II. Rákóczi Ferenc fejedelmi eskütétele Marosvásárhely szerény városában

"I. A haza szabadságának ügyét Ausztria válságba juttatta, de most újraéled. Amikor az osztrák ház a mohácsi csata után magához ragadta a magyar koronát, Erdély elkerülte ezt a sorsot. Megőrzött szabadságai példaképül szolgálnak a testvérországnak és veszély esetén a fejedelemség fegyveresen is helytáll. Ezt a feladatot vállalták Zápolyai óta a Báthoryak, Bocskai, Bethlen és Rákóczi-ház. Csak az utolsó időben sikerült az osztrák háznak Magyarország szabadságát eltiporni s Erdélyt is igába hajtani. Most ismét kedvezőbbre fordul a két ország sorsa: a fejedelem visszatér a bujdosásból, hadviselése sikerrel jár, Erdély szabadon választhatja uralkodóját…”

Többek közt ezen szöveg is része volt II. Rákóczi Ferenc fejedelmi előterjesztésének, melyet 1707 áprilisában alkottak meg, miután Gyulafehérvárott fejedelemmé választották, majd a marosvásárhelyi szabad ég alatt letette fejedelmi esküjét, és beiktatták hivatalába.
1707 márciusának utolsó napjaiban, amikor a hajnali harmat s a szellő is a szabadság gondolatát és illatát lopta az emberek tudatába, Mezőbánd felől egy rendkívüli díszmenet érkezett Marosvásárhelyre. Ekkora sereges kísérettel ellátott karavánt a mezővároska talán addig sosem látott.
Legelöl lovagolt tizenkét kuruc karabélyos, a biztonságos menetelésről gondoskodva. Olyan büszkén és magukat kihúzva lépdeltek lovaikkal, mintha csak ólomkatonáknak lettek volna öntve. Őket követte szarvasszínű fakó paripán egy 30 év körüli, jó megjelenésű, jól öltözött úriember. Sötétzöld bársony mentét viselt, aminek az arany-ezüstszálas hímzésén meg-megcsillantak a vidám Nap sugarai. Fejét fehér kócsagtollas süveg fedte, amely már messziről integetett a városkának, ha játszadozott vele a szellő. De az úrnak nem csak öltözete jelezte, hogy nemesi származású. Maga a tartása is ezt sugallta, és szinte sugárzott belőle a méltóság. Mögötte ügettek a bozontos szakállú Vay udvari kapitány és Ottlyk György főudvarmester uram. A menet a főhadsegédek, a fegyverhordozók, az udvarnokok, a lovászmesterek és díszes lovaik soraival folytatódott. A török síposok, rézdobosok, és trombitások lépdeltek mögöttük, dalra fakasztván a jókedvű kíséretet. Végül – de nem utolsó sorban – a vitéz kuruc sereg számottevő csapata következett: Pekry Lőrincznek, Erdély katonai főparancsnokának ezrede, Székely Miklós kopjás lobogós ezrede, öt század karabélyos, s még pár vitéz, akik az út során szegődtek a kísérethez.
A menet a nyugodt Maros folyó vásárhelyi hídján áthaladva egy főtéri sarokház felé vette útját. Az épület, amely felé igyekeztek, eredetileg az egykori híres városbíró és krónikaíró, Nagy Szabó Ferenc háza volt. Akkoriban azonban már a hivatalban levő főbíró, Szőts István tulajdonában állt. Ez a ház volt számukra szállásul kijelölve.
Amire a sereg a főtérre ért, már az egész város tudta, hogy az ily nagy felhajtással és kísérettel megérkezett úriember nem más, mint a huszonnyolcadik életévét betöltött II. Rákóczi Ferenc, akit 1704. július 8-án Gyulafehérváron Erdély fejedelmévé kiáltottak ki. A városka egész lakossága csodálkozva bámulta a szokatlan díszmenetet, és közben azon törte a fejét, hogy vajon mi szél hozta ide a Méltóságos Urat. Azt azért már mindenki sejtette, hogy nem mindennapi dolog készül megtörténni. Azoknak a lakosoknak, akiknek nem volt szerencséjük beavatást nyerni az ügybe, csak a pletyka volt az egyetlen hírforrás. Ettől érezhették magukat egy kicsit okosabbnak, és oszthatták meg egymással véleményüket. Az a néhány ember pedig, aki ismerte a készülődő esemény mivoltát, titokzatos mosollyal járt-kelt a városka utcáin, hallgatva a szolgák és piaci kofák (de nemcsak...) szentül vallott nézeteit az említett momentumról.
Amint a menet a sarokházhoz ért, a fiatal fejedelem leszállt lováról. Erre a hirtelen összegyűlt tömegbeli úrhölgyek igencsak elpirultak, nevetgélni kezdtek, és legyezőik mögött kerestek menedéket kipirult orcáiknak.
Annak érdekében, hogy a fejedelem elszállásolása kényelmes és kellemesnek tekinthető legyen, Gyürki Pál kuruc hadi fővezér már 1705. január 13-án a városba érkezett megteremteni a kellő körülményeket. Személyesen ő igényelte a városbírói sarokház rendelkezésre bocsátását, mivelhogy: "Fejedelme védelme alá veszi minden szálló tartástól".
Ugyanakkor kibocsátott rendeletében a ház és annak környéke nyugalmáról, békességéről, és a szállás zavartalanságáról igyekezett gondoskodni: „Arra nézve Commandom alatt lévő kegyelmes Urunk Hadainak serio, és így keményen parancsolom, senki az meg nevezett Vásárhelyi Bíró Úr házához be szállani, ott valami alkalmatlanságot, lövöldözést avagy egyéb névvel nevezhető excessust el követni semmi képpen ne merészelje. Egyéb iránt az, aki ebben ellenkezőt cselekszik, kegyelmes urunk ő nagysága Edictuma szerint példás halállal kelletik halni.
A fejedelem látogatása az egész várost életre keltette, kivirágoztatta. Fellendült a társadalmi élet, egyre többen jártak közös összejövetelekre, ahol Rákóczi érkezésének okát és célját vitathatták napestig. Színésztársulatok is megfordultak a környéken, abban a reményben, hogy a fejedelem egy csodás előadásuk láttán hatalmas lenyűgözöttségében nagylelkűen fogja majd őket támogatni. A város piacterére mézeskalácsosok, szabók, vargák, fazekasok, kovácsok, és kereskedők gyűltek, portékáikat kínálgatni. Nyüzsgött az egész főtér, mint egy nagy hangyaboly.
Egy hét elteltével végül csak kezdett kiszivárogni a hiteles információ, miszerint II. Rákóczi Ferenc itt, Marosvásárhelyen teszi le fejedelmi esküjét, és itt iktatódik be hivatalába. A városka már a fejedelem látogatásától is teljesen el volt ragadtatva. Képzelhetjük, hogy ezek alapján miként érintette a lakosokat ez a rendkívüli megtiszteltetés. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a fejedelem ezt a csöpp települést választotta ki esküje letételének helyéül, ahol addig az is szenzáció volt, hogy melyik háziállat cserélt gazdát a vásárok alatt, vagy melyik cseléd feleselt vissza úrnőjének.
A városka lakosai mélységesen remélték, hogy ez lesz az első mérföldkő a szabadságharc kirobbantásának hosszú útszakaszán. Akkoriban már a Habsburg elnyomás alatt élők szívében ott forrt a szabadság utáni vágy. Érezték, hogy közeledik az idő, amikor a bennük mozgolódó érzések és akaratok vulkánja kitörhet. Azzal, hogy egy új fejedelmet kiáltanak ki maguknak, s fejedelmük megesküszik, hogy őket fogja szolgálni, a szabadság bokrétájának legszebb virága is csokorba fűződik.
A ceremónia időpontjának az április ötödikei napot, helyszínének pedig az akkori dinnyeföldet jelölték meg. Itt a szabad ég alatt történhetett az eskütétel, annak okán, hogy „az isteni őrállás és kormányzás által erősíttetik meg”.
Ugyanakkor akár a városka egész lakossága is jelen lehetett.
A fejedelem számára a réten egy emelvényt építettek, amely mellé zöld posztóval díszített, perzsaszőnyegekkel bevont, karmazsin színű bársonnyal és aranypaszománnyal ékesített fejedelmi sátrat is felhúztak. A magaslatra Rákóczit bejárói, csuhadárjai és fegyverhordozói kísérték fel. Az emelvény bal oldalán a négy elismert vallás papjai és püspökei állottak – a katolikus püspököt kivéve, akit a fejedelem udvari főpapja, gróf Zichy Pál képviselt –, a jobb oldalon pedig a fejedelem által meghívott előkelők sorakoztak.
Az emelvény közepén egy asztalka díszelgett, rajta feszülettel. Ez jelképezte az oltárt, aminél a szentesített esemény lezajlott. Az asztalka mellett egy pirosbársony karosszék állt, ami a fejedelmi trónt szimbolizálta. Rákóczi a kettő közé lépett. Erre melléje teremtek Vay és Ottlyk uraim, háta mögé fegyverhordozói a tollas buzogánnyal és a gyémántokkal díszített karddal kezükben. Kezdődhetett a ceremónia.
Először Pekry Lőrincz gazdag szónoklata hangzott el, melyben előterjesztésre kerültek a beiktatás feltételei. Ezt a fejedelem mélyen meghajolva elfogadta, minekutána „hitet tett rá”: jobbját az ezüst feszületre helyezte, balját az ország törvénykönyveire, ezt követően hangosan olvasta fel az eskümintát. A teljes hitelesség érdekében Pekry még az evangéliumot is megcsókoltatta Rákóczival, minekutána a fejedelem feltett süvegével helyet foglalt „trónján”.
A hivatalosan is beiktatott fejedelmet Bartha András ítélőmester üdvözölte ünnepi beszédével, melyet a korai felvilágosodás szelleme hatott át: „Legyen már állandó világosság… a tudomány, bölcsesség, értelem növekedjék … haszontalan és tudatlan herebarom módra senki e hazában ne éljen és légyen … az lévén valóban boldog ország, melyben mindenek az maguk munkájából és nem mások verítékéből élnek.” A szónoklat annyira meghatotta az összegyűlt néptömeget, hogy az háromszoros „Vivat!”-al jutalmazta e szép szavakat. Ezt követte Rákóczi válaszul fogalmazott szónoklata, amely a ceremónia fénypontjának számított. A beszéd többek közt magába foglalta a bibliai Bölcs Salamon igéjét, és a nép biztosítását az irántuk érzett atyai szeretetéről: „Válaszomat azzal kezdtem, hogy Salamon szavaival kértem az Istentől békességet, és azzal végeztem, hogy biztosítottam őket atyai szeretetemről a nép iránt, amelyet az Isten e napon a rendek útján hatalmam alá helyezett. Éljeneztek.” A fejedelem záró szavai után Des Alleurs márki, XIV. Lajos francia király követként érkezett altábornagya ünnepélyesen kijelentette, hogy Lajos király elismeri Rákóczi erdélyi fejedelemségét. A konföderált magyarországi rendek pedig felajánlották Erdélynek a Magyarországgal való szövetséget, amit az erdélyiek el is fogadtak. A végtelenül boldog kuruc katonák erre, mintha lelkükben is tűzijáték pukkangatott volna, sortűzzel tisztelegtek.
A hálaadó istentiszteleten való részvétel érdekében a fejedelem és a gyülekezet a jezsuiták kis fakápolnájához vonult. A kápolnácska mérete miatt csak nagyon kevesen férhettek be, s akik bejutottak, azok vagy a szertartás lezajlásában játszottak szerepet, vagy nagyon közel álltak a fejedelemhez. A kiszorult emberek nagy része nem bánta a kinnrekedést, mégis akadtak, akik emiatt sértődötten vártak a rituálé végéig.
A Nap már álmosan készült a látóhatár mögé elbújni, mire az eskütételi ceremónia és az istentisztelet is véget ért. Ekkor a kápolnában jelenlevők a Nagy Szabó Ferenc házba gyalogoltak át. Itt a fejedelem az egyházak üdvözlését fogadta, és udvariasan mindenkivel kezet szorított.Érezte, hogy milyen hatalmas felelősség nehezedik vállára. Tudta, hogy három nappal később, április 8-án, a várbeli református templomban ő lesz köteles megnyitni az országgyűlést, amely sajnos súlyos próbák elé állítja majd. Azt azonban nem is sejtette, hogy eskütételének, beiktatásának, XIV. Lajos elismerésének, Erdély és Magyarország szövetségének, és a későbbi (május 31 – június 22) ónódi országgyűlésnek köszönhetően az általa vezetett kuruc szabadságharc 1707 júniusára a csúcsra fog hágni.

Miután a rendek mind tiszteletüket tették, jóéjszakát kívántak, és elvonultak. S mint ahogy a naplemente után szürkület borítja el a tájat, úgy árasztotta el II. Rákóczi Ferencet, Erdély fejedelmét a fáradtság és az egyedüllét utáni vágyakozás. Estéjét magányosan, csendben töltötte, próbálván megemészteni az elmúlt nap eseményeit. Végül a hosszú és eseménydús nap után gondolataival küszködve tért nyugovóra. Ágyából néha-néha az ablak felé pillantott, melyen túl serege és alattvalói, valahol a Maros partján, egy hatalmas tábortűz mellett őt éltetve mulattak. Elalvása előtt utolsó gondolataival Istenhez fordult, hozzá fohászkodott:

„A Te kezedben van szívünk Uram,
Gyújtsd fel a lomhákat,
Vezesd vissza az eltévelyedetteket,
Világítsd meg a vakokat,
Lágyítsd meg hajthatatlanokat,
Bátorítsd meg a habozókat,
Tanítsd meg a tudatlanokat,
Gyarapítsd bennünk a hitet.
Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját,
S újra és újra kérlek,
Add, hogy szereteted gyarapodjék,
Hogy ez az isteni láng
Eméssze föl viszálykodásainkat!”

Felhasznált irodalom:

Medvigy Endre: Marosvásárhely és Vártemploma, Budapest, 1990.

R. Várkonyi Ágnes, Kis Domokos Dániel: A Rákóczi-szabadságarc, Osiris kiadó, Budapest, 2004

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1973

Benkő Károly: Marosvásárhely leírása 1862

Vizkelety A.: Bartha Andrásnak II. Rákóczi Ferenc fejedelmi beiktatásán elhangzott beszéde, 1960.

Erdély története/ 5 – II. Rákóczi Ferenc Fejedelemsége ( http://www.elib.hu )

Rákóczi Ferenc Emlékiratai – Magyar Elektronikus Könyvtár ( http://mek.oszk.hu )

Forrás: Magyar-Hon-Lap