Egy szokványos, közönséges szombat éjszaka volt. Fordítva is történhetett volna, vagyis, hogy a magyar fiúkat verik össze. Sok a verekedés – mondja Zoran Petrovic, aki saját bevallása szerint hithű keresztény. Megbocsátott a temerini fiúknak. Sőt. Nemcsak megbocsátott, máig hálás is nekik, mert mint mondja, megszabadították őt a benne dúló bosszúvágytól. Ha bosszúra már nem is, de fájdalomdíjra mindenképpen fűlik a foga: 5 millió dínár (18 millió forint) kártérítést szeretne kapni a fiúk szüleitől. Mint mondja, ez jelképes összeg, akár 500 milliót is kérhetne.
Kicsoda Zoran Petrovic?
2004. június 26-án éjjel, ahogy a többi szerb és magyar fiatal, több szórakozóhelyet végigjárt az este folyamán. Újvidéken már kisebb verekedésbe keveredett, ezt követően ment fel Temerinbe. Itt újabb incidensek sora fűződik a nevéhez: a temerini Evergreen nevű klubból erőszakos viselkedése miatt (a szemtanúk állítása szerint mindenkivel kötözködött, elvette az ott szórakozók italát és cigarettáját) kidobták. Ezután megfordult a csak szerbek látogatta mulatóban, a Milanóban is, majd betért a Kaja nevű bárba. Ezt a helyet a temeriniek a drogosok és drogterjesztők törzshelyének tartják. Jóllehet, a férfi saját bevallása szerint 7-8 éve már felhagyott a terjesztéssel. Miután innen is távozott (vagy kitessékelték, ezt nem tudni), a piactér felé vette az irányt. A kötözködés itt a tettlegességig fajult: a szemtanúk szerint Petrovics igen erőszakosan viselkedett, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül belekötött mindenkibe, és a fiatal lányokat is molesztálta.
A történet részletei innen homályba vesznek: szemtanúk beszámolói alapján sem tisztázható az ominózus este minden részlete. Annyi bizonyos, hogy mind Zoran Petrovic mind a temerini fiatalok, köztük az öt temerini fiú is, már ittas állapotban voltak. A verekedés részleteiről csak annyit tudni , hogy a szóváltást, dulakodás, majd verekedés követte. Petri, azaz Zoran Petrovicnál az ominózus estén semmilyen irat nem volt. Amikor hajnalban megtalálták, bódult állapotban mégis igazolni tudta magát. Saját bevallása szerint sem emlékezett arra, hogy pontosan hogyan és hol történt a verekedés, ennek ellenére öt temerini magyar fiú ül a mai napig előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával raboskodik a sremska mitrovicai börtönben.
A titkokzatos sérülések
Az ítélet során súlyosbító körülmények számított, hogy Petrovicot nemcsak megverték, hanem kínozták is. A jegyzőkönyv tanúsága szerint Petrovic felső állkapcsa eltört, a nyelőcsöve benyomódott, a férfi végbelébe vasrudat nyomtak fel, testét megégették, s levizelték a férfit. Az esetet azonban a piactéren lévő fiatalok nem látták. Az egyik szemtanú úgy véli, ha meg is történt a borzalmas eset, biztosan nem a piactéren folyt a dulakodás, és egyáltalán nem bizonyítható, hogy az öt temerini fiúk közül bárki megkínozta volna a szerb férfit. Az orvosi leletek pedig egyértelműen bizonyítják, hogy Petrovic testén sehol sem voltak égés illetve vizeletnyomok. Ezt támasztják alá a temerini fiúk szüleinek beszámolói is, akik a verekedést követő harmadik napon meglátogatták a megvert férfit a kórházban.
Őket a szerb kisebbségügyi miniszter követte, aki nagy sajtónyilvánosság előtt érdeklődött a férfi egészségi állapota felől. Az alábbi felvételen is jól látható, hogy semmi jel nem utal arra, hogy Petrovic felső állkapcsa el lenne törve.
A felvétel az újvidéki Baleseti Sebészet Sürgösségi Osztályán készült 2004. június 29-én, kedden. 3 nappal a verekedés után. Önök szerint így néz ki akinek eltörik a felső állkapcsát, benyomják a nyelőcsövét és még fel is gyújtják?
A videón Petrovics megköszöni, az orvosnak, hogy segített neki, az orvos diagnosztizál egy sérülést, amit 2-3 hét múlva fognak összevarrni. Majd az orvos közli a miniszterrel, hogy: “Ne haragudjon, hogy ezt így, az újságírók jelenlétében mondom Önnek de nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne ahhoz, hogy ő más nemzetiségű, ahhoz, hogy ő szerb.” Majd Petrovics magyarázkodik még egy kicsit az újságíróknak: “Csak azt mondhatom, hogy nem nemzetiségi ügy a részemről. Egy félreértés volt. Hogy is mondjam…A “Varsó nap”-on történt. Nagyon sok fiatal volt ott. És ők ilyenek. Ez nem sovinizmus és nem nacionalizmus miatt volt részemről. Szerintem részükről sem.” (A videó pontos lefordítása nem volt lehetséges, ugyanis néhány rész valami rejtélyes okból ki lett vágva belőle. A felvétel letölthető: innen A szerk.)
Az ítélethirdetés után a “sértett” így nyilatkozott:
-Nem haragszom rájuk, szüleikre sem, akik meglátogattak a kórházban és bocsánatot kértek tőlem. Szó sincs róla, hogy azért vertek volna meg, mert szerb vagyok. Ezt kijelentettem Rasim Ljajić kisebbségügyi miniszternek is, amikor meglátogatott. Sokan nem is tudják, milyen nagy baj lehetett volna a történtekből. Petrovic hozzátette: túl szigorúan ítéletet hoztak esetükben. A tárgyalás során azt gondolta, legfeljebb 5-7 évet kapnak. A férfi számos helyen elmondta: nem igaz, hogy “nem tűri a magyarokat”. Mint megjegyezte öt temerini magyar lánynak udvarolt valamikor, és egy férjezett asszonynak is, amiért már kétszer is megverték.
Miért éppen őt kellett?
Vajdasági Szociáldemokrata Liga: Vajdaság a mi hazánk
Petrović jóhiszemű, intelligens fiatalembernek tartja magát, akitől távol áll minden erőszak. Zenekarokban játszott, mint dobos, sokszor járt külföldön. A Svat című bulvárjellegű havilap megírta, Zoran már jó tíz éve a heroin és az alkohol rabja, eddig négyszer volt elvonókúrán, és Hepatitis C betegsége van . A portré megfestése során arról sem feledkezhetünk meg, hogy Petrovic tagja volt a Vajdasági Szociáldemokrata Ligának. Részt vett a Milošević elleni, 2000. október 5-ei tüntetésekben Újvidék főterén. Hozzátette: akkor hagyta el pártját, amikor még részvéttáviratot sem küldtek neki. A temerini rendőrfőkapitány az áldozat kilétét megismerve a fiúk szüleinek csak ennyit mondott: “Miért éppen őt kellett megverni?”
Mire adnak Szerbiában 10-15 évet?
Az eset nyilvánvalóan nem nemzeti alapon történt, de a szerb politika nemzeti alapon büntetett. Sorozatgyilkosokat sem sújtanak ekkora büntetéssel.
-A boszniai szerb Biljana Plavsics háborús bűnök elkövetése miatt kapott tíz évet.
-A Legija (légiós) ragadványnéven ismert Milorad Ulemek egykori vörössapkás parancsnokot (későbbi bérgyilkost, aki bűnösnek találtatott Zoran Djindjics egykori miniszterelnök meggyilkolásában is) négyszeres gyilkosságért ítélték el tizenöt évre.
-Egy újvidéki sorozatgyilkost szintén tíz évre büntettek.
Dr. Bozóki Antal újvidéki ügyvéd nem vett részt a fiúk védelmében, de a szerb jogrendet ismerő szakértőként elmondta, az eset több érdekes kérdést vet fel. Például, hogy az újvidéki bíróság miért úgy értékelte és tárgyalta az ügyet, mint gyilkossági kísérletet. Hasonló esetekben súlyos testi sértés szokott lenni a vád. Ám ez az elsőfokú ítélet még így is megdöbbentő, ha gyilkossági kísérlet a vád, akkor sem reális a fejenként tíz-tizenöt év fegyház.
A szerb sajtó már a vádemelés pillanatától kezdve a közvéleményt a fiúk ellen hangolta, s ebben annyira sikeres volt, hogy még a délvidéki magyar pártok is, egészen a részletek megismeréséig óvatosan fogalmaztak, nem siettek az ítélet súlyosságát megkérdőjelezni.
Zoran, hol vagy?
Egy megjelent cikk
Az eset óta három év telt el. Petrovicról csak itt-ott hallani, mint aki megtette kötelességét, elengedték. A “jóhiszemű, intelligens fiatalember” akitől “távol áll minden erőszak” néhány éve késsel próbált alkoholt rabolni egy élelmiszerboltból, amiért rövid időre börtönbe került. Kevés időt töltött szabadlábon, nem sokkal szabadulása után újfent erőszakos rablásért került fegyházba.
T Á M O G A T Á S :
NEMZETKÖZI FOLYÓSZÁMLA (Deviza és forint befizetésének lehetősége) :
A fiúk közös számlájának adatai:
TIBOR HORVAT
L.MUSICKOG 11
21235 - TEMERIN
SERBIA
A bank neve: MERIDIAN BANK AD
S.W.I.F.T. code: MEBACS22
A számla No.: 330103020050501868
IBAN code: CS73330103020050501868
Megjegyzés: SEGÉLY
Forrás: http://blog.poznanici.com/weblog
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése