2008. október 20., hétfő

Az 1956-os forradalom különleges pillanatai

(A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából- javitva!)

Az 1956-os forradalom, elozményei, illetve utóélete bovelkedtek különleges, meghökkento, megható pillanatokban. Az alábbiakban ezekbol olvasható egy válogatás:
1956. október 23-án
este a Parlamentnél összegyult kétszázezres tömeg elott hosszú várakozás után megjelent Nagy Imre az embereket vigyázatlanul „elvtársaknak” szólította, mire azok tiltakozásul kifütyülték a várva várt szónokot. Nagy Imre reformokat ígért, de hazatérésre szólította fel a tömeget – amelynek egy része elégedetlenül a Rádióhoz vonult, megostromolta és hajnalra elfoglalta.
1956. október 23-án este a városligeti Sztálin-szobornál összegyult tömeg a maga kezébe vette a forradalom egyik követelésének végrehajtását: a 18 méter magasságba emelkedo szobrot ledöntötték, a két kilométernyire lévo Nemzeti Színházhoz (a mai Blaha Lujza tér) vonszolták, ahol apró darabokra verték szét. A szobor egykori helyét a budapesti folklórban sokáig „Csizma tér” néven emlegették, mert a talapzaton csak a szovjet diktátor hatalmas csizmái maradtak.
1956. október 25-én az Astoriánál összegyult tüntetok összebarátkoztak a Kálvin tér felol érkezo szovjet harckocsikkal és magyar zászlókat tuztek a tankokra. Amikor a Rákóczi út felol is trikolórral fellobogózott tankot pillantottak meg, a tömegben elterjedt, hogy gyozött a forradalom.
1956. október 25-én, miután a Kossuth téren eldördült az elso sortuz, a közelben lévo pártközpontnál zurzavaros lövöldözés kezdodött a magyar katonai egységek, a pártházat védo ÁVH-sok és a szovjet tankok között. Egy szovjet tank sortüze az ülésterembe csapódott, ahol a magyar pártvezetok éppen a magas rangú szovjet küldöttekkel (köztük Mikojan) tárgyaltak. Az egész társaság a pincébe vonult.
1956. október 26-án a tréfás kedvu Corvin közi szabadságharcosok porcelán levesestányérokkal futamították meg a szovjet tankokat. A korábbi napokban hatalmas veszteségeket szenvedett tankegységek legénysége nem mert ráhajtani az útra helyezett tányérokra, mert nem tudták, nem aknák-e.
1956. október 30-án magyar tankoszlop érkezett a nemzetorök ostromolta Köztársaság téri pártbizottság felmentésére. A tankok helyismerettel nem rendelkezo legénysége – látva egy tankot, amely a pártházat lotte, de valójában a felkelokkel volt – maguk is a pártházra tüzeltek, gyakorlatilag megpecsételve a védok sorsát.
1956. október 30-án a Köztársaság téri pártházat elfoglaló felkelok munkagépek segítségével ásták fel a teret, kazamaták után kutatva, amelyben az elterjedt hírek szerint az ÁVH-sok foglyokat oriztek. Egyes beszámolók szerint volt olyan gödör, amely a tízméteres mélységet is elérhette. Végül nem találtak titkos járatokat.
1956. október 31-én a Kossuth Rádióban elhangzott az Örkény István fogalmazta, szállóigévé lett önkritikus mondat: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon”. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek! - hangzott el többször a világ népeihez intézett segélykiáltás a Kossuth Rádióban 1956. november 4-én, miután a szovjet hadsereg általános támadást indított a magyar forradalom ellen.
1956. november 7-én – a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján –, azaz a bpñsevik puccs évfordulóján, amikor még folyt a harc az országot november 4-én elözönlo szovjet csapatokkal, Angyal István, a Tuzoltó utcai felkelocsoport parancsnoka a magyar zászlókkal együtt vörös zászlókat is kituzetett a csoport ellenorzése alatt álló épületekre. A szabadságharcosok ezzel azt üzenték, hogy a velük szemben álló szovjet katonák harcolnak a valódi munkásforradalom ellen.
1956. november 18-án fél órán keresztül hatalmas magyar zászló lobogott a New York-i Szabadság szobron, amelyet magyar emigránsok kis csoportja tuzött ki, hogy szimpátiát keltsen az elvérzo magyar forradalom iránt. Az esemény óriási sajtónyilvánosságot kapott a világban. 1956. december 6-án került sor a melbourne-i vérfürdo néven híressé vált összecsapásra, a vízilabda történetének leghíresebb meccsére, amelyet a Szovjetunió elleni 4-0-s magyar vezetésnél néhány perccel ido elott fújtak le, miután a medencében elszabadultak az indulatok. A másnap vívott döntoben Magyarország olimpiai bajnok lett.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Itt az eduardoblog októberi versrovata jelentkezik:
1956 eseményei Faludy György szubjektív emlékezetében. Váljék kollektív emlékezetünk részévé!

Faludy György: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag

A terrible beauty is born
Yeats

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett
mert nem állt szobor többé a csizmában; -

csürtörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; -

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; -

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér) röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; -

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; -

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; -

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján; -

és szombat:hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; -

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; -

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddi sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason -

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem - kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem - életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; -

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

(Toronto, 1986)

+Ajánló: 09.22-éről 23-ára virradó éjjel 0.55-kor a Duna tévén a felülmúlhatatlanul szuggesztív Jordán Tamás szavalatában hallható a költemény.
Megtisztító ünnepet mindnyájunknak, s ne feledjük Faludy szavait, hogy 56 nem múlt és nem történelem, de húsunk és vérünk, lényünk egy darabja, szívünk és gerincünk legyen!