2008. július 22., kedd

Elfogták a tömeggyilkos, háborús bűnös vad rácot, Radovan Karadzicot

War crimes fugitive Radovan Karadzic finnally arrested
(in english at the bottom of this quote!)

The diverse faces of a mass murder



Egy tömeggyilkos arcai
Egy tömeggyilkos arcai.
Őrizetbe vették Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt, az egyik leginkább keresett hágai vádlottat - jelentette be hétfő este a szerb elnöki hivatal. Karadzicot a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja, egyebek mellett a legalább nyolcezer muszlim férfi és fiú halálával járó srebrenicai mészárlás miatt.
A BBC azt közölte, hogy Karadzic az első vádirat ismertetése után tagadta, hogy elkövette volna a neki felrótt bűncselekményeket. Megtagadta azt is, hogy elismerje az ENSZ törvényszék törvényességét.
13 évig rejtőzött

A szerb elnöki hivatal közleménye szerint Karadzicot a szerb biztonsági szolgálatok fogták el, s a háborús bűnök ügyében ítélkező belgrádi különleges törvényszék vizsgálóbírája elé vezették. A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze, Serge Brammertz megerősítette Karadzic őrizetbe vételét. "Ez egy nagyon fontos nap azoknak az áldozatoknak, akik több mint egy évtizeden keresztül vártak erre a letartóztatásra" – mondta a BBC tudósítása szerint.

A volt elnök csaknem 13 évig bujkált, ellene már 1995. július 24-én megfogalmazták az első vádiratot. A mostani vádak között a boszniai bosnyák, horvát és más nem szerb népek ellen elkövetett, népirtásnak minősülő gyilkosságok, deportálások, azok parancsba adása szerepel, közölte a CNN.
Pavle, rác patriarcha, Karadzic és Mladic - utóbbi még szökésben

A hágai nemzetközi törvényszék vádirata

A CNN legfrissebb anyaga


'Butcher of Bosnia' Karadzic arrested

Former Bosnian Serb president Radovan Karadzic, the man accused of masterminding Europe's worst atrocities since World War II, had been working at a medical clinic in Belgrade under a false identity prior to his arrest after more than a decade on the run, Serb prosecutors say. full story

Karadzic, a szakállas mészáros

Így nézett ki elfogásakor

CNN videó anyagok a témáról

Christiane Amanpour chronicle the life of Karadzic
Watch protests in Serbia
Watch Karadzic's lawyer slam arrest
See a map of the Balkans today

Az Index.hu anyaga

Karadzsicsot vádolják a boszniai vérfürdőért

Radovan Karadzsics 1992 és 1996 között volt a boszniai Szerb Köztársaság elnöke, valamint a boszniai szerb erők legfőbb parancsnoka. Ebben a minőségében pedig szinte az összes, szerbek által Bosznia területén elkövetett rémtettért felelősség terheli, derül ki a hágai nemzetközi törvényszék vádiratából.

A hágai nemzetközi törvényszék népirtással és népirtásban való bűnrészességgel vádolja a 13 éve szökésben lévő, most 63 éves egykori politikust, akit hétfőn fogtak el [1] Szerbia területén. A bűncselekményeket - etnikai tisztogatásokat - Focában, Novi Gradban, Visegradban és Srebrenicában követték el.

Karadzsicsot vádolják még üldöztetéssel, deportálással, civilek ellen elkövetett terrorcselekményekkel, túszejtéssel.

A 2000-ben kelt vádirat szerint nyolcezer ember halála szárad az ő és Ratko Mladics boszniai szerb vezérkari főnök lelkén Srebrenicában.

Srebrenica egy néhány tízezres, muzulmán dominanciájú város Bosznia keleti részén, sóbányával, gyógyfürdővel. A város stratégiai fontosságú volt a szerbeknek, mivel egy muzulmán Srebrenica felerősíthette volna a szomszédos, a mai napig Szerbiához tartozó, muzulmán többségű Szandzsák elszakadási törekvéseit.

Közel egy évig ostromolták a várost, ahol a környékbeli falvak muzulmánjai is menedékre leltek, amikor 1993-ban Srebrenica elesett. A város átadása a szerbeknek a nemzetközi erők felügyelete alatt viszonylag békésen zajlott.

Akkor még az ENSZ javára írták, hogy a muzulmánok a fegyvereket nem a szerbeknek, hanem a nemzetközi erőknek adják át. Két évvel később éppen ez lett a vesztük: nem volt fegyverük, amivel megvédhették volna magukat a várost lerohanó szerbektől.

1995 júliusában a szerbek eredetileg nem a nemzetközi erők felügyelte, a muzulmánoknak menedéket nyújtó várost akarták elfoglalni, csupán a Srebrenicát Zepával összekötő utat. Látva azonban a gyenge muzulmán ellenállást - fegyvereiket két évvel korábban leadták az ENSZ-nek -, változtattak céljaikon és a város ellen fordultak.

Az ENSZ hatalmasat hibázott. Könnyűfegyverzetű, ostromot, népirtást megakadályozó békefenntartókat küldött ugyanis egy olyan térségbe, ahol nem volt béke.

A holland békefenntartók asszisztálása mellett a szerbek összegyűjtöttek 20 ezer muzulmánt, a férfiakat és a nőket különválasztották, az utóbbiakat elszállították muzulmán területre, az előbbieket pedig - nyolcezer embert - kivégezték.

Máig nem lehet tudni, mekkora szerepe volt ebben Radovan Karadzsicsnak, aki ekkorra, a háború utolsó évére összeveszett Ratko Mladics hadseregparancsnokkal. Az utóbbi, látva a hadsereg reménytelen helyzetét, hajlott a békekötésre. Karadzsics a háború folytatása mellett kardoskodott, csakhogy ekkorra már sok, a háborúba belefáradt szerb is elfordult tőle, csakúgy, mint Szlobodan Milosevics, aki a boszniai szerb vezetők nyakasságában látta országa elszigeteltségének legfőbb okát és maga is blokádot rendelt el a boszniai szerb területek ellen.

Paradox módon - állapította meg a Holland Háborús Dokumentációs Intézet 2002-es tanulmánya - a népirtásért mégis inkább a helyszínen tartózkodó Mladics a felelős. A két vezető rossz viszonya miatt nem valószínű, hogy Mladics tájékoztatta Karadzsicsot a Srebrenica elleni támadásról, mivel nem voltak beszélő viszonyban. (Az más kérdés, hogy Karadzsicsot, mint a boszniai Szerb Köztársaság katonai és politikai vezetőjét milyen felelősség terheli, ha az irányítása alatt álló területen ilyen, a második világháború óta Európában példátlan népirtást hajtanak végre.)

Szarajevó ostroma

A Karadzsics elleni vádiratban szerepelnek még a Focában, Novi Gradban és Visegradban elkövetett bűnök. Mi zajlott ezeken a településeken a boszniai háború három éve alatt?

A szintén kelet-boszniai, Szerbiához közel fekvő, muzulmán többségű (bosnyák 52 százalék, szerb 44 százalék - 1991-es adat) Focát már a háború első évében lerohanták a szerbek. Az eltűnt és megölt bosnyákok száma 2704.

Ebben a városban működött - ez szintén benne van a Karadzsics elleni vádiratban - az egyik szerbek működtette koncentrációs tábor, ahol embertelen körülmények között tartottak muzulmánokat. (A Karadzsics elleni vádirat tizenegy koncentrációs tábort sorol fel.)

Koncentrációs tábor működött Novi Gradban, ebben az északnyugati boszniai városban, ahol negyvenhét boszniai muzulmánt gyilkoltak meg, a visegrádi táborban pedig tizet.

A többnemzetiségű Visegradon a háború kitörése után több tucat muzulmánt és horvátok gyilkoltak meg a szerb erők.

Karadzsicsot felelőssé teszik Szarajevó 1992 április és 1995 novembere közötti ostromáért. A szerbek a vádirat szerint negyvennégyszer támadták a védtelen várost, szinte nem maradt épen maradt ház, az élet ellehetetlenült.

A mesterlövészek és a várost körülvevő hegyeken tanyázó más katonai alakulatok 12 ezer ember életét oltották ki, ötvenezret megsebesítettek.


Uhićen Radovan Karadžić NAKON trinaest godina skrivanja i bježanja večeras je uhićen haški optuženik Radovan Karadžić. Detalji oko uhićenja još nisu poznati.

Néhány kép emlékeztetőül!

A rác banditák által tömegsírba lövetett ártatlan civilek, kihántolás után

Még élek...könyörgök...

Nincs könyörület...a rác martalócok, a "mennyei nép" fiai, mindent megengedhették maguknak

Európai, civilizált arcok...ezek a vadállatok romboltak le Szentlászlót és raboltak ki a Dráva-szög magyar falvait!


Ez nem Auschwitz, nem is Buchenwald...ez valódi és valóságos! Rác koncentrációs tábor valahol a volt-Jugoszlávia területén, 1991-95 között

A "felszabadító" (ismerős ugye?)

Nem volt elég a vér, pálinkát iszik a bátor rác harcos

Életben maradt?

Vukovár - Csetnik duó, lopott áruval


Vukovár - rác "dáma" lopott cuccban

Képek ugyanabból a történetből...

NEM FELEJTÜNK!!!

Racak - Koszova / a rác banditák által lemészárolt albán civilek



Ők is emberek voltak egyszer...


Bosznia - Bosnyák -azaz fundamentalista, terrorista muszlim- foglyok "rác" üdülőben... Így már elfogadható a kép aláírás kedves libsi patkányok?


Srebrenica-Bosznia (1995-2005) Ezt már nem bírjátok lehazudni! Gazemberek!


Erre emlékszik valaki? Szarajevó, piac, 1992.
A szerencsétlen muszlim terrorista, fundamentalista bűnözök kenyérért álltak sorban. Végeredmény: 82 halott 3 perc alatt.

War crimes fugitive Radovan Karadzic arrested

Radovan Karadzic, the wartime leader of the Bosnian Serbs and one of the most wanted men in the world, was arrested Monday after a 13-year manhunt.

Karadzic is accused of planning massive civilian massacres, described by the United Nations war crimes tribunal as "scenes from hell, written on the darkest pages of human history."

He was taken into custody in Serbia, according to Serbian President Boris Tadic. Heavily-armed soldiers surrounded the Belgrade court where Karadzic is currently being kept, while dozens of angry supporters gathered outside.

Local newspapers claimed Karadzic used elaborate disguises to evade authorities, and spent the past decade hiding in mountain caves and monasteries in eastern Bosnia.

This arrest is a long, overdue victory for the international community.

It's been a huge humiliation -- a disgrace to the international community -- that the leading war criminal in the world has not been arrested until now.

Karadzic's arrest and trial at The Hague is a major condition for Serbia's European Union membership. However, it's unclear whether he will be transferred to The Hague, or put on trial for war crimes in Belgrade.

Serbian government may have actually helped hide Karadzic, although that allegation has never been proven.

The UN criminal court in The Hague has been demanding that Serbia stop sheltering these criminals and hand them over to justice. Serbia has refused to do so. But Serbia is now in terrible economic shape and the EU has been holding out the carrot of fuller integration with the EU -- and financial aid -- in exchange of handing over these criminals.

NATO-led peacekeepers had been ordered to arrest Karadzic on site. In July 2005, his wife, Ljiljana Zelen-Karadzic, publicly urged him to surrender "for the sake of your family." A week later, his son said anyone responsible for war crimes should face justice, "even if it is my own father."

The UN war crimes tribunal has charged Karadzic with 15 counts of genocide, war crimes and crimes against humanity. The charges include:

  • Six counts of genocide and complicity in genocide (in Srebrenica and elsewhere in Bosnia)
  • Two counts of crimes against humanity
  • One count of violations of the laws or customs of war
  • One count of a grave breach of the Geneva Conventions governing wartime conduct
  • One count of persecution
  • Two counts of deportations and other inhumane acts
  • One count of inflicting terror upon civilians
  • One count of taking hostages

During the Bosnian war, which lasted for three-and-a-half years, Karadzic became a familiar face in the media as he met with negotiators and spoke with journalists.

The war began when ethnic Serbs took up arms to protest Bosnia's split with Yugoslavia in 1992. Karadzic's political party mobilized Serbs to fight against the Republic's Muslims and Croats.

Karadzic wanted to unite his republic's Serbs with neighboring Serbia, led by the late Slobodan Milosevic.

By the end of the conflict, about 250,000 people were dead.

Karadzic was the psychiatrist for the Sarajevo first-division (soccer) team, and a self-proclaimed but quite successful poet." "He was not some general running around the field. But, he was the guy in charge"

A Hírszerző anyaga

4 megjegyzés:

yence írta...

Örvendek - és hogy így hajnalban tőled (az üzenőfalról) tudtam meg ezt. Megint szereztél egy jó reggelt és így napot már nekem. Köszönöm!
Még a "cukrosbácsi" Mladic hátra van! Bizzunk benne, nem sokáig most már az sem. A maradék Szerbia ;-) "Európába vágyik" úgy néz ki - és talán kiadja ezeket még sorban(?).
Neked is szép napot Barátom!
y'

Névtelen írta...

salam,

Edukám, nagy vagy!

Abszolúte, teljesen nagyon jók a képi megjegyzések!
Találóak, s az iszlamofób gazember neonácik meg szégyelljék magukat!

üdv:Zoli

Névtelen írta...

Örvendek - és hogy így hajnalban tőled (az üzenőfalról) tudtam meg ezt. Megint szereztél egy jó reggelt és így napot már nekem. Köszönöm!
Még a "cukrosbácsi" Mladic hátra van! Bizzunk benne, nem sokáig most már az sem. A maradék Szerbia ;-) "Európába vágyik" úgy néz ki - és talán kiadja ezeket még sorban(?).
Neked is szép napot Barátom!
y'

Névtelen írta...

Salam, Edukám!
Láthatja a Világ,hogy ki és kit is üldöz???!!! A muszlimok ellen követnek el új holocaustot, őket tartják megszállva,elnyomva! Modern korban is őket irtották.... maasalama,Bolek Zoltán