Rózsa-Flores Eduardo: Egy ír a Székelyföldön

.

A napokban hallottam egy történetet.
A nyáron esett meg az eset valahol fent a Székelyföldön.
Tűzött rendesen a nap, a fenyőgyanta illata betöltötte a környék minden zugát.
Ez elől elbújni nem lehet - jegyezte meg Áron barátom-, mikor fent vagy a hegyen és havazik az ember mindig talál fedezéket, legyen az egy barlang, vagy akár csak egy repedés, vagy egy mélyedés egy sziklafalon. Ez itt teljesen más: az illat, a gyantának, átveszi a hatalmat az érzékszervek felett is. Állítólag az első románok, mikor errefelé betelepültek, szédültek nem napokig, hanem hónapokig is, és van aki még most, évszázadok múltán sem bírja megszokni...
Itt közbevetettem Áronnak, hogy az hogy lehet, hogy évszázadok múltán valaki...az nem lehet ember...
Tudom - válaszolt- amikor kimondtam, már tudtam, hogy marhaságot mondok, de most hogy mondod -kacsintott- nem is akkora marhaság, nem ember és kész! -és ezzel lezártnak tekintette a témát.
Szóval ott, hol kő, víz, fenyőből van a föld és minden, és Isten jelenlétét közelinek érzi minden magyar, tábor volt a nyáron.
Sokan össze is jöttek, nagyon sokan. Fiatalok, okosak, szépek...úgy...magyarok. Meg székelyek.
A magyarok innen-onnan.
De mivel a tanulás senkinek sem árt a "bulizás" mellett, meg is hívták szép számmal előadókat is -elvileg, jövő nyáron, ha még élek, és ha az Egy Isten is úgy akarja én is megyek oda, elmondani amit tudok, meghallgatni az okosabbakat.
Az e nyári előadok között, merthogy mint már írtam, tanulni kell, ott volt egy baszk és egy ír vendég is. Mert ugye, nekik van már tapasztalatuk, bőven, autonómia, szabadság, kisebbségi lét, elnyomás, felemelkedés, bukás, győzelem és vereség témakörökben.
Az első este, rögtön a megérkezés után, meg lettek hívva valami nagyon jó vacsora félére. Koccintgatás és étkezés közben, az egyik magyar ember, angolul tájékoztatta a külhoniakat arról, mi fán terem a magyar, Erdély, a székely, a székelyföld...Seklerland, do you know...
Beszélt, beszélt az emberünk, nemzeti karakterről, szokásokról, történelemről, háborúkról, csatakról, megszállásról, szabadságról.
Csak úgy folyt a múlt és a jelen az asztal fölött, mint hegyi patak hömpölyögve lefele a völgyekbe.
Napjainkról is szó volt, az autonómiáról, a megszállok magatartásáról, a félelemről, az időszakos megtorlásokról, a szenvedésről, a harc a nemzeti azonosság megtartásáért...
Mind ezt meghallgatták a vendégek türelmesen, és mikor rákerült a pont, székely előadónk utolsó mondatára, az ír vendég megszólalt:
Köszönöm a tájékoztatást, szép földetek van, szépek az emberek, gazdag a történelmetek, bátrak és állhatatosak vagyok, csak egy dolgot hagytál ki, nem mondtad el: azt, hogy mióta tart a székely függetlenségi háború...
.