Johann Wolfgang Goethe

Mohamed éneke

Nézd, a bércről hogy szakad
a patak,
csillagtüzü zuhatag!
Fellegek közt
jó baráti szellemek
táplálták az ifjuságát
vadbozótos csúcsokon.

Ifjufrissen
táncol le a fellegekből
márványszirtek derekára,
frissen ujjong
égbe föl.

Ormok labirintusán át
tarka törmeléket üldöz
és vezérként
sodor máris útja testvér-
vizeket.

Lent a völgyben kivirúl
nyomdokán az üde pázsit
és a rétet
lehellete élteti.

De nem fogja a sötét völgy,
se virág,
mely a térdét átkarolja
és szerelmesen tekint rá:
irama kigyókanyarban
sík felé tör.

Társra társ
simul hozzá. Most kilép a
síkra pompázó ezüstben
s vele pompázik a sík,
és a róna sok folyója
és a hegy patakja mind
boldogan kiáltja: Testvér!
Testvér, vidd testvéreid,
vidd el őket vén Atyádhoz,
vidd az örök Óceánba,
aki karjait kitárva
vár reánk,
vár, de, ah! sohase tudja
vágyó fiait ölelni:

mert mohón faldossa testünk
a sivatag éhe, ott fent
a Nap vérünk szívja, dombgát
tóvá szorit össze! Testvér,
vidd a síkról mind a testvért,
vidd a testvért mind a hegyről,
vigy Atyánkhoz minket el!

Jöjjetek, mind! -
És most még hatalmasabbra
duzzad: egész nemzedék
emeli a Fejedelmet!
És hömpölygő diadalban
országoknak ad nevet,
városokat épit útja.

Semmi föl nem tartja többé
lángsisakos tornyokat hagy,
márványpalotákat, ékes
műveit, maga mögött.
Cédrusházakat, uj Atlasz,
hordoz roppant válla; zúgva
leng feje fölött ezer
lobogó a levegőben,
hatalmának díszei.

És igy viszi testvéreit,
kincse, népe áradását,
hogy elérjék hars örömmel
Teremtőjük hű szivét.

Johann Wolfgang Goethe,
(1749 - 1832)
Mahomets Gesang, 1773

Johann Wolfgang Goethe
Nyugat-keleti díván teljes szövege