Egy korábbi anyagom...

Rózsa-Flores Eduardo

Ha a kör teljes, akkor a kör teljes

(Dakoták eszmét cserélnek)

1965 után minden általam ismert hispano-amerikai országban hátborzongató, félelemkeltő, rémisztő hatása volt egy, a falakra –ha jól emlékszem, fehér festékkel- pingált városnévnek: JAKARTA!!! (És általában így, három felkiáltójellel.) Gyerekként -65-ben ötéves voltam- annyit már megértettem, ha nálunk is olyasmi következne be, mint Indonéziában akkoriban, és tudvalevő, hogy nagy-polgári ámde baloldali, illetve kommunista elemmel (édesapám!) vegyített családban nőttem fel, akkor nagyon nagy baj lesz. Szukarno (Soekarno) elnök a hadsereget vetette be a fellázadt kommunisták ellen. Körülbelül ötszázezer moszkovita-maoistát (vegyesen, mert sokszínű volt akkoriban a vörös világ) mészároltak le pár hónap leforgása alatt.

Már akkor kezdtem mosolyogni, amikor megérkeztem a jakartai, Szukarno elnökről elnevezett nemzetközi repülőtérre. És mosolyogtam végig kintlétem alatt, mert minden hivatalos helységben, irodában, amelyben megfordultam, ott díszelgett a képe. Szukarnónak. Gyerekkorom „kommunista-falója”, egyik alap-mumusa. Mosolyogtam, amikor találkoztam a néhai elnöknek a Bogor város melletti mezőgazdasági iskolában tanító leányával.

Az ajándékok között, melyekkel megtisztelt –dobok, eső-bot, kávé, könyvek-, kaptam egy bekeretezett Szukarno-portrét. Most itt díszeleg, íróasztalom fölött a falon.

Beteljesedett.

Brüsszelben nem csak a belga sajttól van büdös

Olvasom az egykori népi-nemzeti, jobboldali, konzervatív magyarországi napilapban, amely hegymenetközben eurodebilis hangnemre váltott át, hogy az egyik legnagyobb, legújabb kori horvát nemzeti hős, Ante Gotovina tábornok „háborús bűnös” volna. Kijelentő módban. Így, a magyarországi hazafiak lapjában. Lehet, hogy ennek a lapnak a főszerkesztőjét is kihívom párbajra, mint pár évvel ezelőtt az egyik zsidó főszerkesztőt. A zsidó nem jött el párbajozni, inkább elmenekült a törvénytelen zsidó államba egy pár évre…

Még gondolkodom. Addig, javaslom, és így talán megússza a pofont, hogyha ezentúl Knézichet (horvát volt ő is), Klapkát, Görgeyt, de talán még Petőfit is háborús bűnösként aposztrofálják. Mert én, kérem, rohadtul nem látom a különbséget.

Ante Gotovina hős. Hősök a horvátországi magyar ilyen-olyan színtű parancsnokok is. Hazájukat védték.

A többi mindenki: senkik!

Ágyra, magyar!

A magyar nemzet lapjában már megint, és sokadszor, egy másik eszelős a szerbeket sajnálja és megérdemelt sorsukat –erre most nem térek ki, már leírtam ezerszer- európai lehetséges sorssá magasztalja.

Szegény Európa! Vele ugyanaz fog történni, mint a szegény szerbekkel Koszovában! Itt „éppen most űzik el az utolsó szerbeket”. Amott, azaz Európában, jobban mondva Angliában, egy muszlim leány ”csatát nyert” a bíróságon és így jilbabban, azaz nem a „rendes” egyenruhában járhat ezután iskolába. A következő lépés – gondolom, így gondolja a magyarnemzetes eszelős -, hogy ha már rendesen leszültek, vagy kiszültek az európaiakat, jöhet a zöld áradat, és minden úszhat majd az Iszlámban, Akkor ez azzal egyenértékű lesz, hogy „Európa feladja két és fél évezredes kultúráját”.

Egy: az európai kultúrába nemhogy belefér, hanem nem lehet belőle kihagyni az „iszlám hatást”. Ezt csak egy analfabéta írhatja más analfabéták további leépülésére.

Kettő: nem a kiszülés a gond, drága barátaim, hanem a nem-szülés. A gond nem a muszlimok gyermekcsinálási kedvével van, hanem bizonyos nemzetek gyerekcsinálási elkedvetlenedésével. A helyes jelszó nem a Fuj, Iszlám!, hanem talán az Ágyra, magyar! Nem?

Még komolyabban: az albánellenesség szítása, pláne egy magyar (?) részéről ostobaság. Ők - és nem azért, mert muszlimok, hanem azért mert volt egy felelősségtől átitatott nemzeti elitjük a múlt század elején – kiadták a megfelelő jelszót a megfelelő pillanatban. És a szavak nem csak szavak maradtak. A gyermekáldás számbeliségétől függően alakult az anyagi támogatás a család részére (ha négynél több gyerek volt, a falu, nyolctól a törzs, majd a klán vállalta). Az eredmény ismert.

Ha tetszik, ha nem –nekem tetszik-, Albánia nagy lesz.

Mi, akik nagyok voltunk, kicsik leszünk –persze, hogy nem tetszik-, és majd szépen lassan eltűnünk.

Ha nem adják ki a jelszót. Ismétlem: Ágyra, magyar!!!

Három: még egy félkört az Iszlámról: üzenem, és hangosan, a neobrüsszeliánus, eurokonform, pszeudokeresztény gyurmalovagoknak, hogy az Iszlám szerves, alkotó eleme az ún. európai kultúrának és civilizációnak. Legalább annyira, mint a kelta druidák, a barbár germánok, a hottentották, Merlin a Mágus, Asterix, Kertész Imre, Sobri Jóska, és az összes Szentatya. De ami igazán a lényeg: mi magyarok, gondolom a nemzetes is, magyarnak gondolja magát, mitől vagyunk ennyire magyar-európaiak? Mióta? És minek? Én inkább magyar-türknek szeretném álmodni magam. Ami nem Európa, ugye, de van kávéjuk, hadseregük, büszkésségük, és akkor is meglesznek –akár nélkülünk is-, mikor Brüsszel és Strasbourg már csak lelőhelyei lesznek a kontinentális ostobaság-kutatóknak, úgy 300-400 év múlva.

Az Isten hatalmas!

Megjelent a KAPU magazinban 2005/04

(http://kapu.cc)