Ágoston Dániel: Gyurcsány beszédének margójára

.


No comment...azaz mégis:

Soha életemben nem láttam szánalmasabb és dühítőbb nyálverést, mint öt perccel ezelőtt a televízióban. Én ártatlanul nézem a TV-t és morgolódom a világ dolgain a híradó után, amikor is a képembe mászott Gyurcsány Ferenc módfelett irritáló képe. Vérnyomásom rögvest kétezerre ugrott, de hirtelen - egy fél ezred másodperc erejéig - felcsillant bennem a reménykeltő gondolat: Lehet, hogy bejelenti lemondását? Naiv vagy te Dani...

Aztán kezdetét vette a közhelyes és népámító injekciózás at live.

"Kedves Honfitársaim" szólt népéhez a Securitate, amitől azonnal megduplázódott a vérnyomásom, s szemeim elé került a kép, amint a beszéd írójával azon tanakodnak, hogy miképpen csempésszék bele a beszédbe a hazafiasság manapság dívó jelenségét. Hát így. Álszent, álhazafias és végtelenül undorító negédes hangon, megértő két szemével, kissé bűntudatosan, de felelősségteljesen szólt népéhez Ferenc, honfitársnak nevezve a magyart.

Most bevallotta! Eddig is tudtuk, hogy Őszödön igazságbeszéd hangzott el, de most színt vallott és belátta: három éve elkövetett egy hibát, mert nem volt velünk őszinte.

Nyugdíjasok és bigott kommunisták, az MSZP-s kemény mag és a békeszerető csendes többség, kik életüket is adnák ezért az emberért zokogtak a TV előtt. Hőst hallani a televízióból, at live!

Gyurcsány azt mondta, hogy a válság a gazdaság betegsége. A gazdaság betegsége pedig Gyurcsány és a mögötte álló érdekszféra, bár ezt elfelejtette közölni a Bociszemű. Röpködtek a közhelyek, pufogtak az injekciós, buzdító szólamok. Mikor rövid, de annál általánosabb hülyeségei után - amiben elmagyarázta, hogy tulajdonképpen miért is jó az, ha összeszarásig húzzuk a nadrágszíjat, illetve, hogy miért jó, ha 3810-ig 400 évre emeljük a nyugdíjkorhatárt -, jámbor határozottsággal közös cselekvésre kérte a népet, hallottam, amint kitör a nyugdíjasokból az orgasztikus gyönyör. Zsebkendők repkedtek, térdek remegtek, Churchill pedig önmagán szégyenkezve tekintett alá az égből példaképére. Hó is csak azért hullik, mert az angyalok könnyei megfagynak, mire hozzánk leérnek, de ki ne értené meg Gábriel zokogását egy ilyen rétor hallatán.

"Kedves honfitársaim" - folytatta a vége felé járó beszédet, s újra vállhoz emelete a közhelyeket pufogtató gépágyúját, majd könyörtelenül tüzet nyitott. Azt mondta, hogy a kormány tudja a dolgát és kész is azt véghez vinni. Felmerül a kérdés, eddig nem tudta? Vagy, ha igen, akkor miért is tartunk itt? Vagy felmerülhet még az is, hogy EZ a kormány dolga.

De nyugdíjas fájdalom, végéhez értünk a beszédnek. Nekem fürdőkádnyi hab ömlött kifelé ajkaim közül, testem centrifugálisan remegett, ő pedig bocsánatot kért, mert megzavart. Meg sem kérdezte, hogy egyáltalán zavarhat-e... utólag pedig kifejezetten paraszt dolog megkérdezni. Házaló ügynök stílus volt ez a javából Feri, hiszen azok másznak bele az ember életébe, s mondják el tökéletesen érdektelen és hazug monológjaikat, amire még csak kérdezni sem lehet. Ilyen ember maga drága Ferenc! Belép az életembe, zavar, zaklat, rám sóz valami olyat, amit nem is akarok, majd az azzal járó hiteleket, tönkreteszi az életem, végül bocsánatot kér, szégyenkezik. Majd újra próbálkozik mindennel. És még azt sem lehet mondani, hogy "miért nem kapcsoltál el", ugyanis mindenütt ez ment. A "kapcsold ki" érv pedig kifejezetten kirekesztő számomra...

Gyurcsány Ferenc tehát elvett öt percet az egészségemből. Egész pontosan fogalmazva újabb 5 percet. Összeadva ezek a percek kemény évtizedek. De ilyen ez a Ferenc! Már az időmet is lopja. Soha nem nézem a Vacsoracsatát, de most inkább egy egész évadot végignéztem volna belőle, semmint ezt a bájgúnár, nagymama kedvencét. Előbbiben legalább főznek. Dolgoznak benne, csinálnak benne valamit és talán szórakoztató is. Ráadásul némi főzési fondorlat is ragadhat az emberre, de Ferenctől...

A zokogó többség viszont szalutálásra emelte fejét, büszkén kihúzta magát és hátterükben megjelent a trikolór lobogó, amit diadalmasan borzolt a szél, s egy emberként rázendítettek (at live):

"Egy kézfogás fölér a harcban
A honnak szóló esküvel,
S mi mind egyetértünk abban,
Nekünk a kommunizmus kell..."

Én pedig csak habzottam, habzottam csendesen, s két habzás közt megkérdeztem magamtól hangosan: Ugyan ki hisz ennek a trógernek?

Átvetél a testvér blogomból
.