2009. március 4., szerda

Rózsa-Flores Eduardo: Szokásos ultra-nemzeti és fasisztoid szösszeneteim és egy picivel több

.
Ugat a törpe

„Az egész történelmünk nem igaz, Petőfi nem szavalta a Nemzeti dalt...”

Tudom, ki volt Petőfi Sándor.
Tudom, mi a Nemzeti dal. Ismerem minden szavat, minden sorát.
Valami selypítő törpe rémlik nekem valahonnan... Az mondta volna ki a fenti alagsori baromságot. Ja, selypít és törpe. Érthető. Kompenzálásnak nevezi ezt a szaktudomány.
Fenébe, hogy nem jut eszembe a neve… Ki is az? Ha valaki tudja, nehogy megírja nekem, sem a szerkesztőségnek. Maradjon csak a neve homályban. Oda tartozik.

Ui.: Ha olvassa, akiről szó van, most írtam fel a falra, hogy „Hujje törpe tivadar”.

Gáza

Csirkegyilkos cionisták!
Megtudtam: a kiemelt, stratégiai célpontok közül Gázában a cionisták kijelöltek előbb, majd elpusztítottak jó néhány csirkefarmot. Hogy dögöljenek éhen a palesztinok a blokádtól és a belső élelmiszer-termelő kapacitás elpusztítása után.
Szép, humánus, liberális, demokratikus stb.
Ja, katonai szempontból teljesen igazolható stratégia. Mondják. Már hallom is.
Marad már többször kijelentett álláspontom: a cionisták rohadt nácik.
És punktum!

Cigányok itt és ott

Horvátországban azért nem szeretik őket – többek között –, mert 91-ben a Drávaszögbe betörő rác martalóc bandák után ők is beosonva kirabolták és elpusztították, amit előbbiek otthagytak maradéknak… mint a dögkeselyűk. Hát ezért nem szeretik őket ottan.

Koszovóban (jobban mondva: Koszovában) hasonló a helyzet velük… vagy talán egy kicsit durvább. Mert mikor a rác martalócok ottani gyilkoló-pusztító kampánya elől menekülve több százezer albán elindult úttalan utakon, télnek közepén az életet, a menekülést keresve a szomszédos országokba, a dél-rácországi és a helybeli cigányok szétrabolták a tartományt.

A NATO-légicsapás után a rácok jobbnak látták elfutni, és hátrahagyni a „szent és ősi szerb földet”. És hátramaradtak a gyalogos, talpas cigányok…

Én is szétverném a fejét annak, aki beköltözik a házamba, az ágyamba befekszik, papucsomat viseli, és ott is találom, mikor visszatérek a kényszeredett távollét után.

Aki az ellenkezőjét mondja-írja, beteg vagy fizetett bértollnok.

Hogy miért nem szeretik őket Itáliában, Spanyolországban? Mert nyíltan nem szeretik őket ottan sem, kérem, és azért van ez így, mert közülük nagyon sokan lopnak, csalnak, hazudnak és… gyilkolnak. Ottan is, kérem.

Valaki megírta nekem pár napja, hogy sok menedékkérőnek el kell hagynia az országot. Magyarországot. Sok kínainak is mennie kell. Az afgánok maradhatnak. Viszont felháborodtak a koszovai cigányok, hogy nekik is menniük kell. Vissza. Oda, ahonnan sikerült nagy nehezen elfutniuk. Mint mondták, Koszovában kinyírják őket.

Azt is írták nekem: mondják a cigányok a magyarországi táborokban, hogy a többiek Romániába menekültek anno, és most nekik is haza kell térniük. Hmm. Úgy tűnik, brüsszeli döntés van az ügyek mögött. Humánus biztosan. Gondolom én.

Azt is gondolom, sőt tudom, mi lesz ezekkel, ha beteszik a lábukat az általuk is szétrabolt Koszovába.

Írtam fentebb, az elején. Hogy miért.

Juhász

Egyik fiatalabb barátommal, közösen írtunk egy anyagot a szoci politikus maffiózóról.
Meg is jelent pár helyen a neten. Mesék a farkasbőrbe bújt Juhászról. Ez a címe.
Arról írunk, hogy:

Juhász Gábor a magyar politikai élet gyöngyszeme. Talán kevés olyan politikus reprezentálja olyan jól a mai közélet sárban fetrengő moralitását, és a nép nyakán teli talppal ugrándozó politikai „elit” jólétben tobzódó egészét, mint Juhász.

Ő volt az, aki a 2007. évi bátonyterenyei majálison kijelentette, hogy ,,lopnak a magyarok„, valamint a képviselő úr elmondása szerint megvalósult Petőfi nagy álma, hogy útlevél nélkül utazhassunk Erdélybe!

Megjegyzésünk csak annyi, hogy Petőfi idejében Erdély még Magyarország része volt, ezért nem kellett oda útlevél senkinek sem, tehát Petőfinek sem válhatott valóra semmilyen régi álma, hogy útlevél nélkül utazhasson Erdélyországba.

És ha már az útlevélnél tartunk... elővehetné a sajátját is Juhász elvtárs, és kereshetne magának egy új országot, mert ennek a népies, szegény és esetleg ezért „lopós”, ámde mégis büszke Magyarországnak bőven elege van belőle... és a többi, nem létező szakismeretekkel páváskodó elvtársából…

Írásunk apropóját az a ropogósan friss történet szolgáltatta, hogy a rendészeti államtitkár február elején sajtóbeszélgetésen ismertette az új jogszabályt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen. A február 1-jén hatályba lépett törvény olyan módosításokat tartalmaz, melyek szigorúbb büntetési tételeket állapítanak meg „a közrendet veszélyeztetőkkel szemben”, illetve új elkövetési magatartásokat is büntethetővé tesznek.

Fontos szigorítás, hogy több bűncselekménynek már az „előkészületi magatartása” is büntetendővé válik, tehát mostantól sok esetben nem is kell elkövetni a bűncselekményt, már az is elég a büntethetőséghez, ha valaki bizonyíthatóan készül rá. Vagyis, ha bárki tojással merészel hazamenni a reggeli vásárlásból egy tüntetés napján, azt gyorsított eljárásban, minimum százezer év szigorított életfogytiglani fegyházra ítélik, de hasonló büntetés jár a tömegpusztításra is alkalmas papírgalacsinok dobálásáért is.

Juhász államtitkár úr szerint azért kell ilyen szigorúra venni a szabályozást, hogy a tojásdobálás és az ahhoz hasonló cselekmények ne váljanak a közélet elfogadott részévé.

Ezzel pedig teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a szigorítás valamennyi eleme mögött a szabad véleménynyilvánítás korlátozásának szándéka áll. Ezzel pedig meg is indult Magyarország a diktatúra irányába.

A büntető törvénykönyv kommunista diktatúrákban megszokott szintjére züllesztésében tehát automatikusan előtérbe kerül Juhász Gábor rendészeti államtitkár, akivel eddig méltatlanul keveset foglalkozott a radikális sajtó.

Érdemes az írást teljességében elolvasni. Keressék a neten! Az elkövetők: Ágoston Dániel és jómagam.

Gratulálok a „kuruc” Arkan-drukkereknek

Marhák és nemzetárulók… nem lehetnek mások ezek az önfeledten buzizó, cigányozó, mindent és mindenkit leleplező ökrök, akik a cigányok által elkövetett visszataszító – rohadék, mások pénzén és félelmein felturbózott kan cigányokról beszelünk ugyebár – veszprémi „sportocídium” után nekiálltak, izzadó tenyerüket összecsapva, tapsikolni az ún. „Arkan-csapatnak”.

Arkanról eddig is írtunk valamennyit, azaz csak annyit, amennyit megérdemelt, most is kár erre a degenerált, rác mészáros alfajra pazarolni a tintát, az időt egyáltalán.

Mi történik itten, kérem?

A fent említett, meg nem nevezett ökrök, merthogy névtelenségbe burkolózva (juj de bátrak!) fertőzik átlátszó buzizásukkal, cigányozásukkal és egyebekkel a virtuális teret, most nekiálltak dicsérni a magyar fajtát – legalábbis az elmúlt két évszázadban – legjobban, legerőszakosabban kínzó-mészárló rác-szerb alfajt.

Nem is vagyok rá kíváncsi, megkérdezték-e esetleg, mi a véleménye rácdicsőítő kampányukról délvidéki, horvátországi nemzettestvéreinknek… hülye kérdés vagy feltételezés is lenne a részemről.

Csak megjegyzem, és nem halkan, hallottak-e már a látens buzikról? Hát ezek azok, kérem! Akik buzit kiáltanak, nehogy esetleg valakiben felmerüljön: ők maguk azok… és hogy látens buzeránsságuk mögött is az áll, hogy ugye… kan cigány… börtön… jól tudjuk, mi történik ott (a zuhanyzóknál!)… na de a rácok hogy kerülnek a képbe? Ja… a kisfiú álmodik, sopánkodik, nyáladzik az állítólagos vagy annak esetleg látszó „erős és bátor” katonák után. Kijelentem: se erősek, se bátrak, se katonák nem voltak, futottak is rendesen, és mi utánuk, mikor erre volt lehetőségünk anno, a horvát honvédő háború idején.

Summa summarum: ezek a senkik, a kis férgek, akik sosem voltak katonák, akiknek remegne a lába egy kan cigány láttán, egy félhomályos pesti utcán vagy akárhol, most vért kiáltanak, tapsolnak idegen degenerált martalócoknak, merthogy állítólag jönnének ezek ide, Veszprém alá „rendet rakni”, „móresre tanítani” a kan cigányokat.

Pfuj, és még egyszer pfuj!

Ha ide jutottunk, és ha e néhány kripliből és süppedt mellűből álló társaság tapsikolásának vannak utánzói, helyeslői, esetleg követői, kik idegen tollakkal akarnak dicsekedni, és ha minden ebben is marad, és ki is merül ezzel az ún. magyar virtus, ahelyett, hogy mi magunk intézzük el azt, ami a mi dolgunk, és vállalván a következményeket, rendet rakjunk ott, ahol és ahogyan kell, akkor ennek a népnek uccu és fuss…

Marad a nemzet, mint már írtam, és mi néhányan, hogy őrizzük a lángot… és továbbadjuk, mikor majd a Magasságos és Egyetlen elrendeli, kinek, mit és hogyan kell cselekedni.

Ui.: És azzal se érveljenek, kérem, ami ízléstelen, mert csak a gyáva féreg ül és bámul az elsötétített páholyból: majd lesz rác, és lesz cigó hulla, és az nekünk milyen jó. Mert ennél undorítóbbat – még ha szillogizmusnak is látszik – nem tudok elképzelni.

És utoljára, de nem mellesleg, megsúgom: semmilyen rác, cigányoktól minket felmentő sereg nem lépi át a szégyenhatárt. Kamu. Smafu. Ál- és (nekem nem) rémhír.

A munkát nekünk kell elvégeznünk. Mert ez a tisztünk és lesz a dicsőségünk.

Még egy Che Guevará-s film

Benicio del Toro egyik kedvenc színészem volt mostanáig, hosszú a miértek sora, senkit nem untatnék nem szakfilmes véleményemmel.

Mostanáig, írom fentebb, mert nemrég láttam egy teljesen üres moziteremben azt a marhaságot, mit az exkedvenc főszereplésével összehoztak.

Undorító és förmedvény. Undorító, mert megint valakik lehúznak még egy bőrt erről a kikopott sztoriról, és zsebre vágnak majd pár milkót, merthogy még mindig van elég hasznos hülye szerte a világban, kik bekajálják a jótevő, krisztusi kinézetű, felszabadító partizán olcsó meséjét, akik megnézik-megveszik ezt a baromságot.

Förmedvény, mert hamis a történet, hazug, tehát aljas. És baromság, mert 40 évvel a szakállas-fegyveres dél-amerikai cirkusz után már nem lehet épeszű ember, ki csak átlagosan is tájékozott, aki elfogadná a kubai-szovjet szalonforradalmárok kreálta vörös mesét.

Akkor bocsátom majd meg del Torónak, ha átutalja a gázsiját a bolíviai özvegyasszonyoknak, kik férfijaikat vesztették el a kommunista kalandor – én fasiszta volnék, és kalandor is, csúnyábban hangzik, de én, köszönöm, jól alszom – bolíviai gyilkos bohóckodása során. Akkor bocsátom meg a színésznek, ha a pénzt átutalja a rokkant bolíviai katonáknak, akik hazájukat védték a kommunizmustól és egy idegen fegyveres intervenciótól.

Ha nem teszi?

Hmm. Jó kérdés. Ismervén magunkat, és tudván azt, hogy Istennek hála, merre forog végül is a történelem kereke: találunk megoldást.

Megjelent a KAPU 2009/02 számában
.

2 megjegyzés:

Hali írta...

Szia.
Találtam egy érdekeset légyszi nézd meg.Szerintem egy jol összefogott rész elférne a kapuban.
Már ami a hagyományt illeti.

http://thoth.freeblog.hu/archives/2008/05/07/JOSLATOK/

Névtelen írta...

Hello
http://reakcio.blog.hu/2009/03/06/gyurcsany_legyozi_az_mi6_t_a_szaz_kilot_es_a_labfajast