A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olaszok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olaszok. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. február 20., péntek

Rómában is elfogtak egy Sztojkát!


Tegnap Rómában és a toszkán kikötővároshoz közeli Livorno cigánytelepén fogták el az olasz hatóságok (román kollegáik közreműködésével) azt a két férfit, akiket szombat óta nagy erőkkel kerestek. A városközponthoz közeli Caffarella-pakban megerőszakoltak és brutálisan bántalmaztak egy 14 éves olasz kislányt, 16 éves barátját is összeeverték, mobiltelefonjaikat elvették ( http://barikad.hu/node/24144). Az olasz közvéleményt mélységesen felháborította az eset, az emberek egyöntetűen azonnali rendteremtést követeltek a kormánytól, mert az utóbbi időben soha nem látott mértékben megszaporodtak a hasonló bűncselekmények, melyeket kivétel nélkül nomád táborokban lakó romániai cigányok és "hátrányos helyzetű" harmadik világbeli illegális bevándorlók követtek el. A caffarella-park-i eset kapcsán a tanúvallomások szerint a rendkívül súlyos bűncselekményt "Két, sötétbőrű, kelet-európai akcentussal beszélő, vélhetően Roma" követte el - a tanúvallomások szerint. a 20 éves Alexandru Isztoikát (alias Sztojka) és a 36 éves Karol Racz-ot (Rácz Károly) tegnap fogták el a hatóságok. Előbbit Rómában, Ráczot pedig a tradicionálisan kommunista kikötőváros, Livorno vezetői által a mai napig fel nem számolt, a város szélén található "nomád cigánytelepen". A livorno-ihoz hasonló városszéli sátortáborokat ( melyeket nem mi, hanem az olasz sajtó nevez "campi nomadi"-nak azaz nomád telepeknek és amely az olaszok szerint a bűnözés melegágyai) több nagyvárosban már részben vagy teljes egészében felszámolták. Mohácsi Viktória -a magyar adófizetők pénzén EP-képviselő- cigány-lobbista tegnap az Európai Parlamentben pont az ilyen olasz hatósági eljárások miatt tiltakozott. A két bizalomgerjesztő "vendégmunkást", Sztojkát és Ráczot idén január 21-én egy ilyen razzia alkalmával már ellenőrizték, papírjaikat akkor rendben találták és elengedték őket, pedig akkor is egy nemi erőszak-ügyben nyomoztak a hatóságok.

Corrierre Della Sera és La Stampa nyomán fordítás: Horváth Ádám


Idén január 24-én Rómában egy másik nemi erőszak-ügyben már ellenőrizték a két jó megjelenésű "vendégmunkást" (A többi bizalomgerjesztő arcot is érdemes szemrevételezni), a cigánytelepen lezavart gyors igazoltatás után futni hagyták őket. Egyébként az ilyen ellenőrzések miatt sírt tegnap az Európai Parlamentben Mohácsi Viktória. (http://barikad.hu/node/24340) . Akkor egy , a buszmegállóban várakozó 41 éves olasz nőt erőszakoltak meg és raboltak ki.

Galéria:
http://www.corriere.it/gallery/Cronache/vuoto.shtml?2009/02_Febbraio/caffarella/2&1

Képaláírások:

1: Rómában fogták el az egyik gyanúsítottat, Alexandru Isztojka Loyos-t
2: -"-
3: Már bilincsben a kislány vélt támadója
4: -"-
5: A másik gyanúsítottat, Rácz Károlyt a livorno-i kapitányságra kísérik
6: ...
7...
8...
9...
10: A 20 éves Alexandru Isztoika Loyos
11: A 36 éves Rácz Károly
12: A toszkánai Livorno kikötővároshoz közeli nomád cigánytelep (az olasz sajtó nevezi így) , ahol Rácz Károlyt megtalálták
13: Sajtókonferencián jelentik be az oláhcigányok elfogását.
.

2008. május 9., péntek

Izrael 60 éves

Ajándékom Izrael Állam 60-ik születésnapján!









Rasszisták!!!