Vers és háború

.
Évről évre egyre több bloggert tartóztatnak le a világon, ami azt is jelzi, hogy nő a blogok politikai jelentősége – áll a Washingtoni Egyetem World Information Access című tanulmányában. A jelentés szerint 2003 óta 64 embert tartóztattak le azért, mert nézeteit blogjában publikálta: csak 2007-ben 36 internetnaplóst vettek őrizetbe, háromszor annyit, mint 2006-ban.

Salam Pax jut eszembe, az iraki blogger, aki az amerikai hadsereg bevonulásáról és Szaddám rendszeréről vezette világhírű naplóját. Olyan sikeressé vált világszerte a Where is a Read című blog, hogy hatalmas hírügynökségek vették át a közölt híreket. Először csupán Iránban tartózkodó barátjának írta meg hétköznapjait, végül a fél világ őt olvasta, a Guardian pedig bagdadi tudósítónak szerződtette. Ha a bloggert elkapják, minden bizonnyal halálbüntetés várt volna rá. De nem kapták el, viszont mióta csendesedett a háború, és kevésbé érdekes az iraki megszállás, szinte semmit sem hallunk róla.

Így megy ez. Feltűnt, eltűnt. Ha már nincs életveszélyben, nem is érdekes. Ki olvas manapság olyan blogot, amely mögött nincs egy csipetnyi borzongás, egy evőkanálnyi halálfélelem? Ezt le kellene mérni. Különösen érdekelne, hányan olvasnak irodalmi, történelmi, nyelvészeti stb. témájú jegyzeteket. Mert ilyenek is vannak. És szó se róla, érdekesek. Talán jobban tükrözik a mai világot, mint adott esetben egy ilyen háborús blog, mert a háborúról mindig tudjuk, hogy veszélyes. Az, hogy olvasunk is róla, inkább az adrenalin növekedését, szörnyülködésünk, sajnálatunk és félelmünk táptalaját szolgáltatja.

Ellenben a kevésbé veszélyes történések, vagy talán eseményszámba sem menő írások, mint például egy vers, novella, önvallomás már csak desszertnek sem jók. Képzeljük csak el! Olvasunk egy ilyet: "Tegnap délután három katona betört a házunkba, apámat elhurcolták, anyámat megerőszakolták." Aztán pedig Dunajcsik Mátyás egyik versét: "Velencére most sűrű hó terül, / a sikátorokban nincs járókelő: / valami készül, s a háztetőkre ül / az árnyéktalan, téli levegő." Össze tudjuk ezt egyeztetni?

Mindenesetre sosem szabad elfelejtenünk: Salam Pax és a hozzá hasonló emberek az életüket kockáztatják. Egyszerűen csak azért, hogy hírt adjanak a sarokba szorítottság érzetéről, hogy megfogalmazzák (olykor a legkeserűbb) gondolataikat, hogy beszámoljanak országukról, mindennapjaikról, életükről.
Kegyetlen realitás: ha az idejük "lejárt", ha az izgalomfaktor csökkent, a fiókba kerülnek. Korkrónikások sorsa. Az utókor jobban megbecsüli őket tán, mint a szenvtelen jelen.

Pion István újságíró
Magyar Hírlap Online

.