2008. szeptember 10., szerda

Iványi Sándor: Jerikó eleste

-
A hetedik nap...A nép csatakiáltásban tört ki, a harsonákat pedig megfújták. Amikor a nép meghallotta a harsonazengést, hatalmas csatakiáltásban tört ki, s a falak leomlottak. A nép nyomban megrohanta a várost, - ki - ki – ahol éppen volt, és bevették. Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin, és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig, szamárig, a kardnak élével.


E dolgozat tisztelgés a kiváló hazafi, Marschalkó Lajos előtt
(Hajdúböszörmény: 1903. szeptember 11.- München – Nordfriedhof: 1968. május 20.)

Emlékezzünk Marschalkó Lajos testamentumának soraira:
"A világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg."

,,Jerikó gondosan bezárkózott Izrael fiai előtt: se ki nem jött senki, se be nem ment senki. Akkor az Úr így szólt Józsuéhoz: ,, Nézd, kezedbe adom Jerikót és királyát. Harcosaitok, a fegyverforgató férfiak mind kerüljék meg egyszer a várost, s ugyanígy tégy te is hat napon át.
Hét pap ugyanakkor vigyen hét harsonát a láda előtt. A hetedik nap hétszer menjetek körül a város körül, a papok fújják meg a harsonákat. Ha a kürt felharsan, az egész nép törjön ki egyetlen hatalmas csatakiáltásban. S a város falai menten leomlanak. Akkor hatoljon be a nép, ki-ki ott, ahol éppen van....A népnek ezt a parancsolatot adta Józsué: ,,Ne kiáltsatok, s ne hallassátok a hangotokat addig a napig, amíg azt nem mondom: Törjetek ki csatakiáltásban! Akkor harsogjatok!”... Megkerülték a várost, aztán visszatértek a táborba. Így tettek hat napon át.. A hetedik nap pirkadatkor fölkeltek s hétszer megkerülték a várost. A hetedik alkalommal a papok megfújták a harsonákat. Józsué pedig így szólt a néphez: ,,Törjetek ki csatakiáltásban! Mert az Úr nektek adta a várost....A város az Úr kedvéért átok alá esik, mindennel, ami benne van. Csak Rácháb, a rossz hírű szajha marad életben, mert elrejtette a hírszerzőket, akiket előre küldtünk.
A nép csatakiáltásban tört ki, a harsonákat pedig megfújták. Amikor a nép meghallotta a harsonazengést, hatalmas csatakiáltásban tört ki, s a falak leomlottak. A nép nyomban megrohanta a várost, - ki-ki – ahol éppen volt, és bevették. Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin, és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig, szamárig, a kardnak élével. Felgyújtották a várost, s mindent, ami benne volt, kivéve az ezüstöt, és az aranyat, meg a rézből és vasból való edényeket – ezeket az Úr háza kincstárának adták. Ráchábot, a rossz hírű szajhát azonban, valamint apjának házát, s azokat, akik hozzátartoztak, Józsué mind megkímélte.”
(Józsué könyve, 6 fejezete)

A fenti, hosszú idézetet azért közöltem, mert számos tanulsággal szolgál számunkra, és Jerikó egykori falai jól szimbolizálják azokat az akadályokat, amelyeket a magyar politikai elit támaszthatott volna Magyarország felvásárlói elé. Milyen akadályokra gondolok?
Elsősorban a Szent korona Történelmi Alkotmányra, amelynek egyik pontja rögzíti az évezredes magyar szokásjogot (A szokás (consuetudo) és a törvény (lex) egyenrangú (Werbőczy, Trip. Bev. 10-12, 1791: X. tv, 1869: IV tv). :
Sacra Corona radix omnium possessionum: Minden jog és birtok forrása a Szent Koronával szimbolizált egyetemes magyarság. A nép életének létfeltételei: a föld-, a víz-, a levegő-, és az energiakincsek a Szent Korona által megszemélyesített egyetemes magyarság örök és elidegeníthetetlen tulajdonában vannak, azok fölött csak a Szent Korona tagja szerezhet birtokjogot.
Mivel az izraeli-, amerikai- és egyéb befektetők nem tagjai az egyetemes magyarságnak, így nem is vásárolhatnának semmit itt, de mint tudjuk, már a Békés-megyei gázmező is amerikai tulajdonban van. A befektetők a föld megművelésével, és a gázmező kiaknázásával óriási hasznot könyvelnek el, de azt kiviszik az országból, tehát üzleti-gazdasági tevékenységük nem a magyarság érdekeit szolgálja, holott közgazdászok kiszámolták: kis-és közepes méretű, 20-50 hektáros, családi gazdaságok több mint 3 000 000 (!) vidéki magyar megélhetését biztosítanák, ha meg lennének hozzá a feltételek! A JOBBIK MMP ezért az Európai Unióval kötött szerződések újratárgyalását fogja indítványozni, ha bejut a Parlamentbe.
A Történelmi Alkotmányunk kimondja:
Sub specie Sacrae Coronae: Mindennek az egyetemes magyar nemzetet megtestesítő Szent korona tagok érdekében, biztonságuk szavatolására kell történnie. Az Alaptörvény, minden jogszabály, továbbá a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom intézkedéseinek is meg kell felelnie a Szent Korona eszmének. Eleink már az Aranybulla 1222-ik évi XXVI-ik törvénycikkében rögzítették azt, hogy: ,,az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell, ha valamelyest adtak, vagy eladtak, az a haza fiai válthassák meg”.

Mivel Magyarországon évtizedek óta csak ideiglenes Alkotmány van, ideje lenne visszaállítani a Magyar Történelmi Alkotmány jogfolytonosságát, annál is inkább, hiszen azt külső, kényszerítő erő - a németek 1944 márciusi bevonulásának - hatására függesztették fel. Az Európai Uniós direktívák ugyan rögzítik azt a feltételt, hogy a termőföldeknek ,,szabadpiaci tőkejószágként” kell működniük Európában, de ez, - azon kívül, hogy közgazdasági lehetetlenség, hiszen valami vagy tőke, vagy jószág, - a gyakorlatban csak papíron működik, mert a tagországok és földbirtokosaik olyan magas árat kérnek a földre vágyó befektetőtől, hogy annak elmegy a kedve a további próbálkozástól.
Magyarországon 2011-ben jár le a hivatalos földvásárlási moratórium, de mint bizonyára már értesültek róla, Magyarország immár szabad préda lett a külföldi, elsősorban izraeli befektetők előtt, akik a termőföldjeinkhez, és a városi telkeinkhez is olcsóbban jutnak hozzá, mint az Európai Unió más országaiban. Simon Peresz izraeli államfő 2007. október 10-én, Tel-Aviv-ban büszkén jelentette ki az egybegyűlt üzleti és politikai elit előtt, hogy
"Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, kivívtuk a gazdasági függetlenségünket, s fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot. S ez már majdnem csoda. De ki idézte elő ezt a csodát? S ha erre én azt mondom, hogy a kormány, akkor önök kinevetnek engemet. Ezt a csodát ugyanis vállalkozó szellemű, bátor, tehetséges és dinamikus emberek idézték elő. Ezt a sikert 20-30 ezer ember érte el"
A legnagyobb példányszámú izraeli lap is megerősítette: Fölvásárolják Magyarországot! A tekintélyes Máárív tudósítása után megtalálták a legnagyobb példányszámú izraeli héber nyelvű napilap, a Jediot Áháronot beszámolóját Simon Peresz megnyilatkozásáról. A magyarországi média jelentős része elhallgatja a szenzációs hírt, annak ellenére, hogy több civil egyesület is kérte a Köztársasági elnököt: tegyék közzé a felvásárolt tulajdonok listáját. Választ máig nem kaptak.
Menjünk vissza az időben, és nézzük végig, hogyan is jutott idáig a Szent korona országa, amelyért őseink annyi vérüket ontották, milyen történelmi események felelnek meg az izraeliták hét napjának:

Első nap ,,Jerikó”, azaz Magyarország körbejárásának kezdete:

Magyarországra a Krisztus születése utáni X. században a Déli-Kárpátokból érkeztek az első zsidók, lélekszámuk a középkorban azonban nem érte el hazánk össznépességének 0,5 %-át. Semmilyen magyarországi zsidó írásos emlék vagy régészeti lelet nem maradt fenn a középkorból, így a zsidók létezésére egyedül az Árpád- és Anjou-kori magyar törvényekből következtethetünk. Mint minden országban, ahová befogadták őket, nálunk is csak kereskedni, és kölcsönözni akartak, ezért a XII-XIII. századra már az országgyűlések állandó témája volt a zsidók uzsorakamat-szedése és a királyi jövedelmek (a "regálék") kisajátítása, ezért a nemesség joggal kérte a királyt a zsidók pénzügyi és kereskedelmi tevékenységeinek korlátozására. II. András ezért 1222-ben az Aranybullában meghagyta: zsidók nem lehetnek nemesek, pénz- és só-kamaraispánok, vámosok, köztisztséget sem viselhetnek. (A rendelkezések betartatására azonban nem került sor, így IX. Gergely pápa 1232-ben "egyházi tilalom"-mal - "interdictum"-mal - sújtotta hazánkat. 1223-ban megfogadta ugyan II. András, hogy betartatja az Aranybulla idézett előírását, de nem tette meg sohasem.)

Második nap:


IV. Béla engedett elődei szigorúságából: 1251-ben iskoláikat középületeknek nyilvánította, szabad letelepedést biztosított számukra. Igaz, hogy Anjou Nagy Lajos (1342-1382) száműzte őket, de ötven éven belül visszatelepedtek. Az 1351-ben hozott törvények közül az "ősiség" (aviticitas) ugyanakkor biztosította a nemesi vagyon magyar öröklődését, feltéve, hogy nemesek zsidók nem lehetnek ezután sem. Anjou- és vegyesházi királyaink uralkodása idején (1301-1526) korlátozás nélkül élhettek. A Hunyadi Mátyás által Budán felállított "Zsidó tanács" célja is csupán iparűzésük ellenőrzése és helyenkénti korlátozása volt.
A magyarságtól elkülönülten éltek: gettóikba visszahúzódva szabadon közlekedhettek, házasodhattak, kereskedhettek. Budán kívül a szabad királyi- és bányavárosokban hoztak létre önmaguknak gettókat. Ahol nem voltak gettók, megtörtént, hogy kiűzték, de ki soha sem irtották őket. (1391-ben Nagyszombat, 1494-ben Buda, 1526-ban Sopron keresztényei így szabadultak meg tőlük.) A középkor évszázadai során a magyar törvények már felismerték a zsidó lelkiség hatásait: királyaink a magyar birodalmi gondolat és a Szent Ágoston-i "Civitas Dei" ("Isten országa") megteremtése érdekében hoztak korlátozó rendelkezéseket, amelyek foganatosítására főleg IV. Béla korától - ritkán került sor. Sem irodalomtörténeti, sem egyháztörténeti, sem művészettörténeti forrás nem tanúskodik arról, hogy a zsidóság Szent István korától bármilyen mértékben is kivette volna részét a magyar kultúra ápolásából. A Turul királyok kihalása után a Habsburgi uralkodók és a holdudvarukba tartozó nemesség egyre korlátlanabbul fordult az akkori kor zsidó bankházaihoz kölcsönökért. A Fugger zsidó bankárcsalád egyre hatalmasabbá vált, főleg Nyugat-Magyarországon, és a kiskirályok és oligarchiák sűrűn nyitották rá a kaput a nyilván udvarias bankárokra, akik mily' meglepő fordulat - mindig adtak is kölcsönöket - többnyire birtokra terhelve. Éltek persze már a 900-as években, tehát Árpád Nagyfejedelmünk regnálása alatt is, de ekkor csak kisebb szórványokban. Ám a magyar nép és nemesség igen nehezen viselte el az élősködőket. A gazdanép, azaz a magyar ember kitűnően dolgozott és nem tűrte el, hogy egy rátelepedett, jöttment csoport elharácsolja nehezen szerzett jószágát. A német egyháztudós, Luther Márton terjedelmes dolgozatban számol be a zsidók mindent széjjelzüllesztő nyomulásáról. A középkor végén a török viszont kiválóan megértette a zsidókat, mert a "harács"-ot a zsidó szívesen átváltotta aranypénzre. Amikor aztán az 16oo-as évek végén a török kiszorult az országból, akkor nyugati irányból, elsősorban az osztrák tartományokból nyomulni kezdtek a Habsburgi (III.) Károly császár által kiűzött zsidók.
Nincs bizonyíték arra, hogy részt vettek volna a török elleni végvári harcokban (a tizenöt éves háborúban), Buda visszafoglalásában, a Rákóczi-szabadságharcban. Magyar nyelvű írásos emléket nem hagytak maguk után. Lélekszámuk alig növekedett: 1720-ban 12 000-en voltak, ami hazánk népességének 0.5 %-át jelentette. Számarányuk feltűnő növekedését szerte Európában, politikai téren a szabadkőművesek által kirobbantott 1789-es francia forradalom, a jakobinus diktatúra, szellemi téren a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavait magáénak valló, a természetes erkölcsi jót és a krisztusi hitet tagadó felvilágosodás írói (az "enciklopédisták": Voltaire, Rousseau, D’Alembert) idézték elő. Lélekszámuk a kontinensen száz év alatt megháromszorozódott, bár a növekedés mértéke a földrész nem mindegyik országában volt azonos.

Harmadik nap:


Az 1800-as években a zsidók Galícia területéről ellepték főleg az ország keleti területeit a sáska módjára beözönlő, ún. keleti zsidók. Ekkor írja Kossuth Lajos, aki maga is kiválóan ismerte a zempléni megyei viszonyokat:
"........Egész helységeket tudok, hol a szegény, földmívelő nép nem magának, de a kortsmáros 'sidónak szánt, vet, arat. Ezen néptipusnak, kit vallásának különössége századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel, kiknek közepette, mint a növény tápláló nedvét elvonó gomba él, egybeolvadott vagy a nationalizmushoz csak egy gondolattal is közeledett volna......."

Az 1840-es évektől a kiegyezésig tartó korszak fő jellemzője az ortodox-neológ harc, az asszimiláció meghirdetése, a törvényhozás területén önmaguk vallásfelekezetként való feltüntetése. Az ortodox elem a magyar társadalomból ellenszenvet váltott ki. Az ortodoxok elutasítottságát azonban már ebben az időben is kihasználták a neológok azáltal, hogy nevüket megmagyarosították és megtanultak - de nem irodalmi szinten - magyarul. A XIX. század első felében már a magyar statisztikai adatok is mutatják a tizennyolcadik századvég hatását. 1840-ben hazánk népességének 2,2 %-a volt zsidó (számuk 120 év alatt megnégyszereződött), 1850-ben 3,2 %-a (366 000 fő). Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos politikai gondolkodása, az akadémiai mozgalom, a nyelvművelés, végül az 1848-as pesti forradalom közömbös maradt számukra. Korábban színmagyar (vagy német ajkú) városokba költöztek: kereskedelemmel, iparral foglalkoztak továbbra is.
A zsidók 1848. március elején nem vettek részt a magyar szabadságharci mozgalomban, mert még nem tudták, hova dől az. Mikor látták, hogy a többség, a nádor, sőt az uralkodó is ez oldalon van, csatlakoztak a többséghez. Midőn a harc kitör, megoszlanak: nagyobb részük a császárhoz szít, a kisebb híven megmarad a nemzeti ügy mellett. Némelyik mind a kettőt szolgálja, míg fel nem akasztják. Az osztrákok győzedelmével nagyobb részük újra hü alattvaló lesz (érdekes példa erre a pozsonyi hitközség vérlázító átokformulája, melyet a magyarok ellen kibocsát), a jobban kompromittált rész pedig kibujdosik. Egyszóval a zsidóság hű marad önmagához e válságos időben és faji jellemét, a megalkuvást, a többséggel tartást és az erre vonatkozó vallásos tantételeket ekkor se tagadja meg. A magyar politikai gondolkodás iránti passzivitásukat a magyarság nem hagyta válasz nélkül. 1848. április 19-én a pesti utcák magyarjai a zsidóknak "a Magyar Szent Korona országából" való kiűzését és ennek megtörténtéig a Nemzetőrségbe történő felvételük megtiltását követelték. 1848. április 22-én gróf Batthyány Lajos miniszterelnök elrendelte: a törvényhatóságok zsidókat ezentúl nem sorozhatnak be a Nemzetőrségbe.

Negyedik nap:

A kiegyezéstől 1919-ig a neológok politikai és közjogi hatalomátvételért folytatott harca folyt: a kiegyezés és az emancipációs törvény (1867: XII. törvénycikk) lehetővé tette, hogy a pénz- és bankvilág, hírközlés, igazságszolgáltatás és közjog vezető személyeinek többsége zsidó legyen. Az ortodoxok fokozatosan háttérbe szorultak, kereskedelemmel és iparral foglalkoztak, míg a neológok országgyűlési képviselők, bankárok, egyetemi tanárok és lapszerkesztők lettek. Mind az ortodoxok, mind a neológok lélekszáma hirtelen megnőtt: számuk 1869-ben 542 000, 1910-ben közel egymillió - a népesség 5 %-a.
Az 1919-es "patkánylázadás" aktív előkészítője a zsidó sajtó volt. A "dicsőséges" Tanácsköztársaság kikiáltásában előkelő szerepet kapott "Az Est" című lap szerzőivel meg tudta hódítani a magyar közönség (főleg a kávéházakban lebzselő, ingyenélő zsidóság) jórészét. Azt mindenki tudja, hogy a Tanácskormány tagjai egy kivétellel valamennyien ebből a nációból kerültek ki. (Közismert a keserű tréfa, miszerint annak a kormánynak azért volt egy nem zsidó tagja is, hogy legyen, aki SÁBESZ alatt is aláírja a halálos ítéleteket.).
1918 novemberében megalakult a ‘vörös gróf’ Károlyi Mihály kormánya.
1918-ban a budapesti Szimbolikus Nagypáholy barátságáról biztosította Károlyi Mihályt és a Nemzeti Forradalmi Tanácsot. Üzenetében így köszöntötte:
“A Magyar Szabadkőművesség teljes egészében támogatja az új kormányt, mivel ez utóbbit előnyösnek találja a saját céljaink eléréséhez. Ez a kormány ugyanazokat az eszményeket keresi, mint a szabadkőművesség. Számos testvérünk már a kormány tagja, ami biztosíték nekünk, hogy a Magyar Forradalom a radikális reformok útján fog haladni. A mi kötelességünk segíteni a rendelkezésünkre álló lehetőségekkel.”
A zsidóságnak ebben az aknamunkájában, amely a bolsevizmus rémét szabadította ránk, tevékeny részt vett a városi, főképpen pedig a budapesti zsidóság. Magyarországon a Galilei-kör a zsidóság irányítása alatt álló szabadkőműves produktum volt, a szabadkőművesség általános vonalainál is sötétebb arculatú, ugyanis itt működött a Martinovics-páholy. Ennek a páholynak a főmestere Jászi (Jakubovics) Oszkár volt, és tagjai között volt található például Ady Endre, valamint a prominens szabadkőműves Varga (Weissfeld) Jenő, aki 1945 után a titkos pártvezetésben vett részt; ő volt Gerő (Singer) Ernő felettese. Varga (Weissfeld) Jenő a Szovjetunió gazdasági életének irányításában is eminens szerepet játszott, ezért majdnem mindig a Szovjetunióban tartózkodott. Az ő alárendeltje volt Gerő (Singer) Ernő, Singeré Rosenfeld (Rosenfeld) Mátyás, Rosenfeldé (Farkas) Mihály, korábban Mihail Wolf, eredetileg Lőwy Hermann, Farkasé Révai (Léderer) József. Alattuk helyezkedtek el olyanok, mint Péter Gábor, eredeti nevén Eisenberger Benő, vagy Vas (Weinberger) Zoltán.
Céljuk akkor is: egy új Izrael megteremtése!
Ezért kellett a magyar hadsereget szétzülleszteni, az addigi kormányhatalmat megdönteni s a munkásságot hangzatos jelszavakkal félrevezetni. Így készítették elő a zsidók 1918. október 31-ét, azt a nagy napot, melyen az általuk forradalomnak nevezett Károlyi-féle lázadást kirobbantották s ezzel Magyarországot és a magyar nemzetet — úgy lehet — örökre kivégezték!
,,Budapesten néhány entellektuel csoportosult köréje: radikálisok, szabadkőművesek, szocialisták, többnyire zsidók, és valamennyien munkatársai két folyóiratnak, melyek hatása vagy tizenöt év óta jelentékeny volt Magyarországon. Mindannyian arra a meggyőződésre jutottak, hogy az ú, n. forradalmakat a Károlyi-párttal szövetkezett radikális, szociáldemokrata és szabadkőműves zsidók szervezték meg, még pedig kizárólag a saját fajuk hatalmának a növelésére, illetőleg a zsidó világuralom évezredek óta kísértő rögeszméjének szolgálatára.
Ennek pragmatikus tárgyilagossággal ad kifejezést gróf Andrássy Gyula tanulmányában, megállapítván, hogy: “A két forradalmi párt, a radikális és a szociáldemokrata párt, túlnyomóan zsidó befolyás alatt állott; az elsőt csaknem kizárólag a szegény zsidó intelligencia alkotta, a második párt vezéreinek nagy többsége régóta zsidó volt. A szabadkőművesek, akik ezen időben szintén nagyon aktív, destruktív, defetista munkát végeztek, nagy százalékban zsidók s a kommunizmus még jobban kidomborította az új rezsim zsidó jellegét”.
Andrássy Gyula gróf a krónikás hűségével adja elő, hogy
“a túlzó balpártok annyira zsidó befolyás alatt állottak”, miként a bolgár letörés után figyelmeztetnie kellett a radikális és szocialista pártvezéreket, hogy ha egyedül ők jutnának hatalomra, az teljesen zsidó uralmat jelentene; olyat, melyet a nemzet már ezen jellegénél fogva sem fog eltűrni és amely rövid idő múlva már emiatt is fel fog fordulni s reakcióként antiszemitizmust, sőt pogromot fog kiváltani”.
Ilyen előzmények után szakadt reánk 1918. október 31-ike, amikor a zsidó “Nemzeti Tanács” az Astoria szálló átkos termeiben fonta a hurkot a nemzet nyakára.
Gróf Tisza István, aki ha a kormányon maradt volna, két század katonával egy félóra alatt megtisztította volna az Astoria környékét a forradalmi csőcseléktől, már második napja örök álmát aludta! Pártja, mely három évtizednél hosszabb ideig tartotta kezében a közhatalmat, megriasztott madárrajként rebbent szét, a kormány bábalakjai mukkanni sem mertek, a megfélemlített király magára hagyta az országot s a hazafias frázisokkal megtévesztett munkásság jóhiszeműen csatlakozott a Habsburg-mentes nemzeti önállóságot, a szabad és független Magyarországot üvöltő zsidó forradalomhoz!
Méhely Lajos szemtanú írja: Ennek zsidó jellege senki előtt sem lehetett titok s én is első szempillantásra tisztában voltam vele, amint azon a szerencsétlen október 31-én intézetembe jövet és hazamenet, négyszer furakodtam át az Astoria-szálló környékén nyüzsgő és ordítozó embertömegen. Egész nap tiszti ruhában, de sapka nélkül s az esőtől összecsapzott sörénnyel száguldoztak fel s alá karvalyarcú ifjak, akik hol gyalogszerrel, hol dübörgő teherautók tetejéről nemzetiszínű zászlókat lobogtatva torkuk szakadtából éltették a “magyar szabadságot”.
Egy kocsiderékra való zsidó miniszter és államtitkár kinevezése, Pogány-Schwarz József, Diener-Dénes és Madame Rózsika szereplése, zsidó egyetemi tanárok önkényes alkalmazása, az egyetemi önkormányzat felfüggesztése, a földosztási szemfényvesztés, a képviselőválasztásnak a biztos bukás tudatában való visszaszívása, a, dunai kikötő építésének terve s még sok más hóbort, már csak gyermeteg epizódjai a nagy összeomlásnak.
A szocialista vezérek pedig ezalatt nagy energiával folytatták a rombolás munkáját. Kunfi (Kohn) Zsigmond, Garami (Grün) Ernő, Böhm Vilmos, Szende Pál és társaik miniszteri székekből adták ki a rendeleteket, hogy az állami hivatalszolgák “a maguk érdekeinek védelmére” alakítsanak bizalmi tanácsokat, al- és főbizalmi férfiakat, akik még a hivatalfőnökök hatáskörét is hivatva lesznek ellenőrizni.
Eközben a szennyes hullámok áradata mind magasabbra emelkedett s miután elborította és kellőképpen alámosta mindazokat a védőgátakat, melyek a magyarság hegemóniáját eddig fenntartották, a szocialista kormány 1919. március 21-én átjátszotta a hatalmat a Kun Béla (Kohn Móric) fővezérlete alatt álló maffia kezébe. Miután 1919. március 21-én gróf Károlyi Mihály átadta a hatalmat Kohn-Kun Bélának, Magyarországot a következő személyek vezették a trianoni koporsóhoz: Kohn-Kun Béla, Pogány-Schwartz József, Erdélyi-Erlich Mór, Rákosi-Roth Mátyás, Varga-Weiszfeld Jenő, Landler Jenő, Kunfi-Kunstätter Zsigmond, Böhm Vilmos, Szamuely-Samuel Tibor, Kalmár-Kohn Henrik, Lukács-Löwinger György, Ágoston-Augenstein Péter, Rabinovics József, Szántó-Schreiber Béla, Hevesi-Honig Gyula. A 133 napon át teljhatalmú kormányzótanács tagjai, valamint Szamuely és Cserny "különítményesei" is - többnyire ortodox - zsidók voltak (kivéve Garbai Sándort): Morgenstern Árpád, Feldmár Marcell, Beck József, Keller József, Korvin-Klein Ottó, Dormán Árpád, Ellenbaum Ignác, Kohn Ignác, Danczinger Ernő, Ellenbaum Náthán, Lázár Henrik, Bienenstock Ármin, Greiner Ferenc. A korszakot hűen bemutató Tormay Cecile a "Bujdosó könyv"-ben említi, hogy egy francia tábornok - Franchet d’ Espérey - megkérdezte Károlyitól: "Önök valamennyien zsidók?" Majd hozzátette: "Nem hittem volna, hogy ennyire lesüllyedtek!"
Karaffa eperjesi vértörvény széke, Básta erdélyi hóhérkodása, vagy Haynau bestiális őrjöngése bármilyen szíveltépő sorscsapás volt is, de legalább nem tapodta meg a nemzet önérzetét. De hogy egy 150 főbből álló zsidó-haramia társaság csaknem öt hónapig tudott egy ezeréves büszke nemzet veséiben vájkálni, az minden magyar ember homlokára rásütötte az örök szégyen lemoshatatlan bélyegét.
Mily iszonyú fertőbe merült, mily hitvány korccsá vedlett ez a nemzedék, hogy nem égette a fájdalom s a szégyen tüze, amikor az elalélt nemzeten úrrá lett banditák magyarok százait hurcolták a vesztőhelyre!
Hazánk szeplőtlen hírnevét tönkretették, javainkat elrabolták, bennünket pedig ki akartak irtani, hogy a zsidó legyen az úr a csonka Magyarországon s a föld népe és a munkás csak ő érette ontsa verejtékét, mint egykor Palesztina népe a városokban dőzsölő szemita zsarnokokért.
Minden állást maguknak foglaltak le s a magyarságot csak a legalacsonyabb szolgálatban tűrték meg. Az utcán, az üzletekben s a hivatalokban, vagy akár a vendéglőkben és a kávéházakban, színházakban, fürdő- és mulatóhelyeken mindenütt ott terjeszkedett a zsidó úr s ha valahol mégis felbukkant egy-egy magyar, az bizonyosan szegény írnok, szolga, vagy gyári munkás lehetett, aki egykedvűen vonszolta az újabb Izrael jármát.
Leírhatatlan az az erkölcsi és anyagi rombolás, melyet a nagyzás őrületében tobzódó bolsevista had véghezvitt s évtizedeknek kell eltelniük, amíg a nemzet javain ejtett csorba ki lesz köszörülhető, különösen amíg munkásaink és ifjúságunk megmételyezett lelkéből kiküszöbölhetjük azt a sátáni körmönfontsággal beléoltott kommunista ideológiát, mely minden emelkedettebb emberi érzésnek, a lélek minden nemesebb rezdülésének megölője.
A bolsevista rémuralom tette, hogy száz meg száz magyar anyának és gyermeknek szeme még ma is könnytől ázik, hogy a mai nemzedék a legnagyobb lelki válsággal vívódik, hogy minden értékünkből kifosztva a legnagyobb nélkülözéssel küszködünk. S a vörös rém mindezeken felül még az oláh megszálló csapatokat is reánk hozta, melyek a bolsevistákkal versenyt rabolva koldussá tették az országot.
Az előadottakból világosan kitűnik, hogy hazánk feldaraboltatásának legfőbb oka saját gyöngeségünkben rejlik, gyöngeségünknek előidézője azonban a zsidók uralomvágya volt, amiből nyilván az következik, hogy ha elvesztett határainkat vissza akarjuk szerezni, ezt a kettős okot kell kiküszöbölnünk, vagyis helyre kell állítanunk hadseregünket s lehetetlenné kell tennünk a zsidók további uralmát!

A magyarságnak 1918-1919 és Trianon okaira való rádöbbenése ellenére - a judeokráciának főleg a 'földalatti' szabadkőműves mozgalom általi megerősödését, a tőzsde és a piaci élet, a hírközlés minden korábbinál erőteljesebb zsidó irányítását idézte elő.
Orosz és Németország, valamint Ausztria bolsevizálási tervei, a spanyol testvérháború felidézése és Csehországnak a szovjet ölébe hullása mind-mind beszédes bizonyítékai annak, hogy a szabadkőművesség egy húron pendül a bolsevizmussal és annak világszerte ismert terveivel, céljaival.
Tisza és Andrássy gróf kibékültek, de túl későn ... Mi lett volna, ha a béketárgyalásokon (amit a galileisták szétbombáztak Károlyival az élen), gróf Andrássy Gyula külügyminiszter javaslatát fogadták volna el? Milyen nagy kárt okozott a monarchiában élő nemzetiségek számára a szalámizás. Hol tartanánk ma cseh, szlovák, román, szerb, horvát, ruszin, szlovén, osztrák, lengyel és magyar, ha sikerült volna megegyezni. Számban és gazdasági lehetőségeinknél fogva, ma mi diktálhattunk volna Európában.
De nem! Mi hagytuk a fejünkre nőni Károlyit, Schwimmer Rózát, Lovászy Mártont, Hatvani-Deutsch Lajost, Böhm Vilmost, Batthyány Tivadart, Biró-Blau Lajost,Ábrahám Dezsőt, Garbai Sándort, Garami-Grünfeld Ernőt, Jászi-Jakubovics Oszkárt, Szende-Schwarz Pált, Müller Ernőnét, Jánosi Zoltánt, Purjesz Lajost, Weltner Jakabot, Kunfit, Heltai Hoffer Adolf fiát, Kéri-Kammer Pált, Göndör Ferencet (Krausz Náthán), Landler Jenőt, Pogány-Schwarz Józsefet, Magyar Lajost, Lékai-Leitnert, Duczyska Ilonát, Sugár-Signer Tivadart, Helfgott Ármint, Csillag-Sternt, Kelen-Kleint, Freidt, Weisst, Sisát, Bellért, Csernyák Imrét, Fényes Lászlót...

Keserű tanulságok árán előbb Csonka-Magyarország, majd Olasz- és Németország, majd Ausztria rázták le magukról a vörös ördög hatalmát és befolyását, majd a spanyol nemzetiek üzentek hadat a Moszkva irányítására és eszközeivel harcoló vörös spanyoloknak, utánuk pedig Románia eszmélt fel arra, mit jelent a nemzetközi zsidó-szabadkőművesség mozgalma és drákói rendszabályokat léptetett életbe a páholyok és a destrukció szolgálatában álló nemzetközi zsidóság ellen.

Az 1945 utáni vezetés politikája a hazai, és az emigráns zsidóság politikai, kulturális és pénzügyi köreinek továbbélését és befolyásuk növekedését eredményezte.
"...A népgyilkosságnak ebben a klasszikus korszakában egészen különleges helyet foglal el Magyarország. Ez a szerencsétlen nép még a trianoni megcsonkítottságban is 560.000 zsidónak adott békés és nyugodt hazát. Kun Béla első diktatúrája után sem sújtotta a zsidóságot a magyar nép bosszúja, jóllehet a kommunista uralom népbiztosai, helyi komiszárjai csaknem kivétel nélkül zsidók voltak. A két világháború közötti időben az ország 9 millió holdnyi szántóterületébôl 1.100.000 hold volt zsidók kezén. A budapesti házak 51 százalékát, a nemzeti jövedelem 30 és a nemzeti vagyon 25 százalékát egy hat százalékos zsidó kisebbség birtokolta. Mikor pedig a német megszállás után az állami hatóságok leltározták a zsidók alig száz év alatt összeszedett vagyonát, kiderült, hogy csak aranyban, ezüstben, drágakövekben 19 vagon kincs állott a zsidóság rendelkezésére, miközben az egész Magyar Nemzeti Bank aranya elfért 12 vagonban. Ezt az egész vagyontömeget az amerikai hatóságoktól később hiánytalanul visszakapta a zsidóság. Magyarország még 1943-ban is a zsidóság utolsó menedéke volt Európában. Mégis, mikor megtörténik az összeomlás és az országot elözönlötték Sztálin hordái, az ószövetségi bosszúnak (,,Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin, és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig, szamárig, a kardnak élével. Felgyújtották a várost, s mindent, ami benne volt „) olyan rémségei szakadtak az ártatlan magyar népre, amelyek példátlanul állnak az emberiség történelmében. A szovjet szuronyok árnyékában visszatértek a moszkvai kommunista emigránsok, akik kivétel nélkül zsidók voltak: Rákosi-Roth Mátyás, Gerő-Singer Ernő, Vas-Weinberger Zoltán, Péter-Auspitz Benjámin, a magyarországi GPU terrorfőnöke, Farkas Mihály (Wolff Izrael), Gábor-Greiner Andor, Révai József (Kahána Mózes). Nyomukban pedig jött az a sok-sokezer ifjú makkabeus, akik ép bőrrel szabadultak a "fasiszta" rendszer munkás századaiból s akik most egyszerre a magyarországi MVD terroristái, rendőrezredesei, rendőrtisztjei, a vidéki városok párttitkárjai és rendőrkapitányai lettek. A budapesti gettóból szinte hiánytalanul szabadult az a kétszázezer zsidó, akit az úgynevezett magyar "nácik" soha nem szolgáltattak ki a németeknek."
A judeokraták - a korábban egyedül üdvözítőnek hirdetett liberalizmus álarcát levetve - a bolsevizmus álarcát öltötték magukra. A hajdúböszörményi születésű, lánglelkű írónk, Marschalkó Lajos két tanulmányában - a "Világhódítók"-ban és "Országhódítók"-ban - máig egyedülálló részletességgel bebizonyította a kommunizmus zsidó eredetét a Talmud törvényeinek és a bolsevizmus alaptételeinek azonosságára való hivatkozással. A kiegyezés utáni magyar politika és kultúra történetének tanulmányozása során két következtetésre juthatunk. Először is: a judeokrácia létezésének elismerése még nem antiszemitizmus, hiszen nem a judeokrácia létének elismerése, hanem maga a judeokrácia vált ki a nem zsidókból antiszemitizmust (pontosabban antijudaizmust). Másodszor: valójában nem a zsidóság számarányának robbanásszerű újkori megnövekedése váltott ki antiszemitizmust, hanem politikai, jogi, szellemi befolyásuk, és azzal a magyarság kárára való visszaélésük.

1956-ban lehetőség lett volna valódi rendszerváltásra, de Kohn Béla, és Rosenfeld Mátyás utódai, tudva, hogy a Nyugat nem fog közbelépni, behívták az orosz armadát, és leverették a magyar szabadságot. Kádárék a szovjet típusú kolhozokba kényszerítették a vidékieket, és nem engedték a nyugati típusú, családi gazdaságok létrejöttét. Magyarországon, szovjet katonai támogatással, 1956-tól a marxista-leninista ideológián álló fantazmagóriát, a kommunizmust kényszerítették rá a magyarságra, amely alapjaiban tagadja Istent, és a keresztyénséget.
Kádár János és a hatalomvágytól megittasult, őrült követői a volt ÁVO-sok, és a pártfunkcionáriusokból verbuvált pufajkások 1961-ig 500 magyart végeztek ki, és menekülésre, kivándorlásra kényszerítettek több mint 200 000 embert. Miért volt erre szükség szerintük?
Marx és Engels 1847-ben adták ki a „Kommunista Kiáltványt” A marxizmus egyetemes, tökéletes életelv akart lenni, amely minden alapvető kérdésre megfelel és értelmet ad az életnek. Politika, erkölcs, tudomány és filozófia egyszerre. Új vallás akart lenni, amely a keresztyénséget igyekszik helyettesíteni. Az igazi marxista buzgó dogmatista, nem szkeptikus, nem kritikus, hanem vallja dogmatikus rendszerét. A dogmatikus, aki tagadja a szellem szabadságát, a legfanatikusabb, a legszélsőségesebb. A keresztyénség nem hiszi, hogy az ember elérheti Isten országát, az emberi szabadság hozzájárulása, az ember beleegyezése nélkül, belső és lelki újjászületés nélkül. A marxizmus azonban hiszi, hogy a tökéletes társadalmi rend: Isten országa a földön elérhető, nem csak hogy Isten nélkül, de az ember szabadsága nélkül is a marxista dogmáknak az emberi életre való egyszerű alkalmazása által.
Adva volt tehát egy idegen vallás, amely gyökeresen eltért a magyarság Szent Korona eszméjétől, amely nem csak megfelel a Bibliai tanításnak, de a kötelezettségek, és jogok összhangján keresztül nemzetiségtől függetlenül biztosítja a szabadságot, és a gazdasági érdekvédelmet is minden Szent korona tagnak.
A szovjet típusú termelőszövetkezetekről: Azon kívül, hogy megfosztották földjüktől a gazdákat, ha ezek az üzemek valóban elfogadható mértékű hasznot termeltek volna, akkor nemcsak az államnak tudták volna kifizetni a követeléseit, de a téesz tagságnak is olyan jövedelemforrást jelentettek volna, hogy azok nem szorultak volna a megélhetésük háztáji plusz munka általi biztosítására. Országos viszonylatban pedig a jól profitáló téeszeknek összességében akkora hasznot kellett volna produkálniuk, hogy a pártvezetés ne kényszerüljön nyugati hitelek – öt év alatt 8 millió dollár - felvételére. A vizsgált időszakban (60-70-es évek) azonban a téeszeknek sem technikai, sem technológiai erőforrásaik nem álltak világszínvonalon, ami eleve eldöntötte a gazdasági versenyben való lemaradást. A gazdasági helyzetet nehezítette a Varsói Szerződés által vállalt kötelezettségeink is, a szocialista katonai tömb tagjaiként – még ha kisebb mértékkel is - belekényszerültünk a nyugat és a Szovjetunió hidegháborús katonai fegyverkezési versenyébe. Azon pénz-, ember-, és nyersanyagforrások tehát, amelyeket a mezőgazdaságban jól kamatoztathattunk volna, a honvédelem, és az acélipar rendelkezésére álltak évtizedeken keresztül.
Később Fekete János bankember rávette Kádárt, és a pártvezetést, hogy Magyarország a Világbank igájába hajtsa a fejét. Magyarország már 1982-ben az IMF és a Világbank nyomására mozdult el a szocialista gazdasági stratégiától a neoliberális piacgazdaság felé. Az 1988-as V. törvény már nyíltan arról szólt: bármekkora tőkével lehetővé válik belföldi és külföldi magán- és jogi személyek által tőkés társaságok alapítása. Ekkor indult el gazdasági gyarmattá való süllyedésünk, amely máig tart, és a végéhez közeledik.

Ötödik nap:

1989. december 1-jén Bush-sal találkozva Máltán Gorbacsov egyértelművé tette, hogy cserében a gazdasági kapcsolatokért és a szovjet reformok - úgymond - támogatásáért, a Szovjetunió végérvényesen lemond minden katonai beavatkozás lehetőségéről Kelet-Európában. S bár a Varsói Szerződés feladását nem említette, de a térség országainak politikai szabadságát fenntartás nélkül elismerte, és tudatában volt a szovjet csapatok elkerülhetetlen kivonásának. Gorbacsov amerikai-izraeli "elkötelezettsége" tehát egyértelművé vált
Azért használom az amerikai–izraeli kifejezést, mert szeretném kihangsúlyozni, hogy a Kelet-Európa politikai átrendezésében oroszlánrészt vállaló amerikai vezetés már abban az időben is Izrael befolyása alatt volt, csak nem akkora mértékben, mint amiről, Aaron Russo Freedom To Fascism című filmje szól
Tehát, miután a katonai- gazdasági világversenyben az oroszok veszítettek, és a NATO nem mert kockáztatni egy komoly katonai konfliktust, ezért a békés, vértelen, és láthatatlan hatalomátvétel mellett döntöttek. Ezt persze nem kürtölték szét a világban, hanem titokban komoly, és hosszú távú tervet készítettek. A világunkat uraló pénzoligarchia – amely Bildelberg-csoport néven ismert - kidolgozott egy transzformációs programot, amely később washingtoni konszenzus néven vált ismertté, s valójában a kelet-európai piacok brutális megnyitását jelentette a multinacionális cégek előtt. A szovjet típusú párturalom helyébe a pénzoligarchia által vezetett központi bankok demokratikus formákba burkolt uralma lépett. Az a privát pénzmonopólium amely ma már ezekben az országokban valójában uralkodik, akadályozza a versenyt és a gazdasági fejlődést. Gazdasági demokrácia nélkül azonban politikai demokrácia sem létezik. Következetesen nevezte tehát Zbigniew Brezinski, a pénzoligarchiához igencsak közel álló személy, Közép- és Kelet Európa országait "fiktív demokráciáknak"
Ezért kellett lejátszani az 1989-es hazug rendszerváltás forgatókönyvét, amely tulajdonképpen hatalomátmentés volt, és az orosz érdekszférából az amerikai-izraeli érdekszférába való átemelés. Figyelemre méltó, hogy az ehhez szükséges ideológiai alapok már 1947-óta készen voltak, ekkor gyűlt össze Svájcban a Mont Pelerin Társaság. Alapítója az a Friedrich von Hayek, aki közgazdász elődei, David Ricardo, és Milton Friedman után a korlátlan szabadkereskedelem XX.-ik századi legharcosabb szószólója volt.
Hayek közgazdasági elmélete, amely később neoliberalizmusként vált ismertté, megfelelt a nemzetközi pénzoligarcia érdekeinek, így azok bőkezű támogatását élvezi a mai napig. ,,A neoliberalizmus azt állítja, hogy ,,az embereknek a maximális piaci szabadság és a minimális állami beavatkozás teszi a legjobb szolgálatot”. Továbbá: ,,A kormány szerepét a piacok létrehozására és védelmére, a magántulajdon védelmére, és a birodalom védelmére kell korlátozni”. Minden egyéb feladatot jobban teljesít a magánvállalkozás, amelyet a nyereség motivál a lényeges szolgáltatásokra. Ilyen módon, a vállalkozás felszabadul, ésszerű döntések születnek, és a polgárokat megszabadítják az állam feleslegesen túlgondoskodó kezétől.
Azonban azok a követelmények, amelyeket a neoliberalizmus igényel, hogy megszabadítsa az embereket az állami rabszolgaságtól, - felemelt adók, a közszolgáltatások és a társadalombiztosítás lebontása, dereguláció, a szakszervezetek letörése - szükségesek ahhoz, hogy a felső tízezert még gazdagabbá tegyék, míg mindenki mást hagynak elszegényedni.” A gyakorlatban, a Mont Pelerinben kidolgozott közgazdasági elmélet nem más, mint egy profi, és igen hatékony ideológia eszköz a nemzeti vagyonok, és az országok feletti hatalom megkaparintásához. Nos, 1989 után ezt a szörnyet szabadították a magyarok nyakára a ,,magyar” Ráchábok: Antall, Horn, Bokros, Medgyessy, Orbán, Kóka, és Gyurcsány szajha módjára adták el magukat, és az országot Józsué leszármazottainak.
Magyarország adósságspirálba került: 1989 - ben még ,,csak” 20 milliárd dolláros adósságunk volt. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank "útmutatásai" szerint elvégzett reformok eredményeként az ország gazdasági teljesítménye 1996-ra az 1989. évinek a 80%-ára süllyedt. Csak 2000-ben sikerült elérni az 1989. évi nemzeti össztermék szintjét. De ezt a gazdasági teljesítményt már nem 20 milliárd dollár adósság terheli, hanem több mint 51 milliárd, amelyhez még hozzájön a belső államadósság, amely egy kormánykiadvány szerint meghaladja a 7370 milliárd forintot. A két összeg együttesen kb. 80 milliárd dollár. Átlagos kamat- és profithozamot számolva ennek az adósságszolgálati terhei évi 8 milliárd dollárra rúgnak. Tehát a gazdaság átalakításával, 10 évi visszaesés után érte el az ország az 1989. évi gazdasági teljesítményt, csakhogy közben az adósság megnégyszereződött. Az EU által diktált Lisszaboni Szerződés olvasatlan aláírásával talán végleg ledőltek Jerikó, azaz Magyarország alkotmányos falai, ez a szégyenletes diktátum ugyanis már minden döntési jogkört elvesz a nemzetektől, és azokat Vlagyimir Bukovszkij szavaival ,,EU komisszárjainak” kezébe ad át.

Hatodik nap:

2004: Az Európai Uniós csatlakozás a végletesen kifosztott magyar társadalomnak a kegyelemdöfést jelentette. A hazaáruló, jelenleg is uralkodó pártokrácia feladta Magyarország politikai-, gazdasági szuverenitását, cserébe puszta ígéreteket, és megalázó csatlakozási feltételeket kapott. Csak a felkészülési időszak 10 éve alatt 9000 milliárd forintot, azóta évenként több mint 4000 milliárd forintot von el az Európai Unió. Bővebben: www.eunyet.hu A vámok eltörlése miatt a magyar fogyasztókat ellepték a nyugatról hozott bizonytalan eredetű élelmiszerek. Az országban gombamód szaporodnak a többségében izraeli tulajdonban lévő bevásárlóközpontok, ezzel párhuzamosan tönkremennek a hazai kisbolt hálózatok, amelyek fő beszállítói magyar termelők voltak. Ízlésesen csomagolt külföldi, - sok esetben magyar alapanyaggal feljavított - árudömping árasztotta el Magyarországot, hogy a fogyasztóvédelem leépítése után az utolsó akadály is elháruljon a globalizmus ricardói szabadpiacának az útjából. A jó minőségű magyar áru tönkrement a raktárakban, illetve ellenértékének kifizetése nélkül adják el a kereskedőcégek. A magyar termelőgazdaság tönkrement, jelenleg a nemzeti jövedelemnek a 4%-át teszi ki. A FIDESZ pedig közben az unió törvényeivel ellentétesen, a multiknak egyedi beruházási és adókedvezményeket adott, monopolhelyzetbe hozva őket, és kizárva ezzel a piaci verseny minden tisztességét.
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.
2004. április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004. május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, de elsősorban az általuk kézben tartott média elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos: Mindenki ott volt, aki számított.
Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.: www.nibiru.hu/EU-IS_Action Plan_2004.pdf

A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői. Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke. Előbbi biztosra vehető, Pető Iván ellenben nem egyértelmű.
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következők voltak:

1, Magyarország befogadó célország.
Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.

2, Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.

3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban, annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb, mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?
Jó példa a 2-es és a 3-as pontokra az is, hogy egy másik megállapodás értelmében a Magyar Fejlesztési Bank Izraelben állami pénzen tart el kibucokat, melyek rossz minőségű paprikát állítanak elő, melyet aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el.

4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése, és propagálása a médián keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak.

5, A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása.
No comment.

6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése.
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.

7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik bár soha egyetlen egyszer sem szólaltak föl a magyar nemzetiség ellen történt atrocitások esetében, ellenben Izraelt foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a tevékenysége miatt.

8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.
A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is. A Magyar Atlanti Tanácsról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában, tekintve, hogy az illető más esetekben is mindig megbízhatóan tájékoztatott.
Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmű volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, hogy itt az ideje, hogy mindenki tudjon erről. Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen!

Hetedik nap:

Jegyezzük meg ezt a dátumot: 2007. December 13-a, csütörtök, Lisszabon.
Ekkor írta alá Kohn(Kun) Béla, Rosenfeld(Rákosi) Mátyás követője, Gyurcsány Ferenc azt a megalázó diktátumot, amely véglegesen elveszi azt a jogos önrendelkezésünket, amelyet senkinek nincs joga elvenni tőlünk. Az EU Reformszerződésben már népszavazást mellőzve vontak mindent Brüsszeli hatáskörbe, megszüntetve ezáltal a nemzetek önálló érdekérvényesítő képességét. Az EU joganyag kötelező átvételével, és a külügy, a hadügy, valamint a kereskedelmi és monetáris ügyek hatáskör-átadásával Magyarország gyakorlatilag megszűnik, és teljességgel a nemzetközi cionista pénzoligarchia egyik gyarmata lett.

,,Az EU Reformszerződés hatása Magyarországra a következő pontokban foglalható össze
Az EU Reformszerződés legfontosabb (fundamentális) következménye, amely miatt számunkra elfogadhatatlan, az, hogy a külügy, a hadügy, valamint a kereskedelmi és monetáris ügyek integrálásával („hatáskör-átadásával”) Magyarország (miként a többi tagország) gyakorlatilag megszűnik.
Magyarország ugyanabba – vagy rosszabb - a helyzetbe kerül, mint az Osztrák-Magyar Monarchia idején az 1867-es kiegyezést követően. (Ismerjük ennek az I. világháborúba és Trianonba torkolló következményét.)
Ezeknek a következményeknek, illetve ezek eszközeinek – számunkra ugyancsak elfogadhatatlan – járulékai az alábbiak:
a. Az EU-val azonos jogállású (önálló jogi személyiségű) az Európai Központi Bank (EUM 245a. cikk), sőt, az EU-t ténylegesen ez a szervezet irányítja. Ezzel az értékek érdekképviselete fölé emelkedik egy – gyakorlatilag természetes alap nélküli (virtuális) – értékjel-érdekképviselet.
b. A természetes – területi és nemzeti alapon álló – érdeksorrendiség érvényesülését megtiltva a háttérhatalom érdekprioritását erőlteti minden tagállamra (EUM 86. cikk).
c. A „letelepedési” jog az EU-tagországok állampolgárai számára közösségi jogot jelent, míg a „harmadik országokban” élők számára személyhez kötött jogként érvényesíthető (EUM 43. cikk). Ez a magyarság számára a természetes együvé tartozás gyakorlásának meghiúsulását, a nem magyarok vonatkozásában adott lehetőséggel a kozmopolitizmus származási vonatkozásban is megnyilatkozó kiteljesedését jelenti.
d. Az EU Reformszerződésben Németország - az NDK-val történt egyesülésre hivatkozva – olyan kérdésekben élvez mentességet, amelyek – ugyanazon okok alapján – a 2004-ben belépő országokat is megilletnék (EUM 87. cikk (2) c./), ugyanakkor az ezeket az országokat sújtó hátrányok (támogatás csökkentés – ld. mezőgazdasági kvóta -, Magyarország és a Trianonnal elszakított utóállamok közötti jogharmonizáció tilalma - EUM 2. cikk (5) bekezdés második albekezdés, 4. jegyzet) Németországot még arányosan sem terhelik.
e. Az esélyegyenlőtlenség garanciái, a védzáradékok [EUM 94. cikk (10) bekezdés] és védintézkedések (EUM 59. cikk) arra szolgálnak, hogy a diktatúra kialakítson egy országonkénti helytartói hálózatot, akik arra ügyelnek, hogy a „közös érdek” (vagy az „egyenlőbb” tagországok érdekei) minden körülmények között érvényesüljenek, ha kell, a tagország érdekeivel szemben is.
f. A „taktikai” fogások a megtévesztést, az utólagos értelmezést szolgálják. Ezek közül kiemelkedő a definíciók hiánya és a piacgazdaság jellegének – szociális (EUSZ 3. cikk (3) bekezdés), vagy a szabad versenyen alapuló nyitott (EUM 97b. cikk) - eltérő meghatározása.

Ezzel az EU elveszi (integrálja) a tagországok függetlenségét, hiszen a szuverenitás legfőbb elemeitől, a nemzet érdekeinek a külkapcsolatokon keresztül érvényesített védelmétől, a belső intézményrendszert (benne a gazdaságirányítást) természetes szabályozási és ellenőrzési jogaitól fosztja meg.”

Összefoglalás:
Adva van tehát egy szabadságától, nemzeti önrendelkezésétől megfosztott, és adósságba hajszolt nemzet, egy idegen, amerikai-izraeli érdekeket kiszolgáló bábkormány és Parlament, valamint 93 ezer négyzetkilométernyi föld. Jerikó elesett, Józsué pedig így szólt a néphez: ,,Törjetek ki csatakiáltásban, harsogjatok!”...
A zsidók pedig harsogni kezdtek:
Darányi Deutsch András: "kihaló faj vagytok!"
Simon Peresz: ,,Felvásároljuk Magyarországot...s ez már majdnem a csoda”!
Heller Ágnes: ,,a rasszista csőcselék, a körülötte dühöngő Árpádsávos, fasiszta magyarok nem vertek meg, pedig felismertek.”
Spiró György:,,Jönnek a dúlt-keblű mélymagyarok megint, fűzfapoéták, fűzfarajongók, jönnek a szarból, csönd van”.
Regős Péter: ,,.én úgy utálom a magyar népet, én ennek a népnek a kultúráját, karakterét, minden alapot nélkülöző nevetséges magabiztosságát utálom...ez a gyűszű méretű ország, …ami ebben a kis szar országban uralkodik.,...senkiházi magyar, a mocskos, trágyaszagú magyar száján”.
Landesmann főrabbi: ,,Ha a magyar kultúrából kivonnák a zsidó kultúrát, nem maradna más, mint a bőgatya, és a fütyülős barackpálinka”.

Az ország felvásárlása

Az ország felvásárlásának egyik módja: a bankkonszolidáció volt. 1992-től kezdve az egyszintű bankrendszerről való átállás nehézségeit kihasználva, gyakorlatilag korlátlanul áramlott az állami tőke a bankszférába. A magyar államot képviselő pártokrácia nem a termelő szféra adósságát rendezte, nem az állam ipari érdekeltségeit vállalta át, hanem mindössze 12 vállalat adósságát, amelyeket amúgy később privatizált, csakúgy, mint a bankok 95%-át, valamint a stratégiai élelmiszeripart és energiaszektort is. A bankszféra az évek során összesen 1500 milliárd forint állami tőkét szippantott fel. Ezt követte a Postabank 150 milliárdos utólagos konszolidációja. Ezzel a pénzzel a politikai elit szándékosan nem a termelést, hanem a nemzetközi pénzoligarchia kezében lévő bankokat erősítette tovább.
Bevezették a pályázati rendszert, amely azokat támogatta, akik a pártokrácia által megszabott stratégiába, gondolkodási mechanizmusba beleillenek. Nevezhetjük ezt a gyakorlatot pályázati cenzúrának. Ezzel a módszerrel tudta a pártokrácia függő helyzetbe hozni a vállalkozókat, értelmiségieket és gondolkodókat, akik könnyen szegénysorba kerülhettek esetleges alternatív véleményükkel. A Széchenyi terv is álom maradt az államban: tudatosították a vállalkozókkal, és a polgárokkal, hogy álmaikat csak az állam lojális partnereként érhetik el. Világos üzenet a közbeszerzés kikerülése, a kormánypárti cégek, és önkormányzatok előnyösebb helyzete.

A felvásárlások másik módja: az elszegényedett idős emberek házának, telkének a felvásárlása az eredeti érték töredékéért, cserébe némi életjáradékot fizet az ügyletet bonyolító Hild Csoport, amely mögött az amerikai Merill Linch Bank áll. Ez az izraeliták által működtetett bank, több mint 12,5 milliárd forintot különített el eddig, csak a magyarországi házak, és telkek felvásárlására.

A felvásárlások harmadik módja az, ami Bicskén történik, és amely már bevett gyakorlat itthon, hogy a befektetők alakítanak egy Kft.-t, a kiszemelt, városhoz közeli területet egy szintén a befektetők által üzemeltetett bank nevére jelzáloggal terhelnek meg, így az a bank nevére kerül ideiglenesen, így az vételi jogra lett jogosult, az megveszi azt bagóért, majd a város polgármesterét némi anyagiakkal ráveszik, nyilvánítsa belterületté a megvásárolt földet. Ezzel a módszerrel került a legtöbb magyar föld idegen kezekbe. Ezzel a módszerrel szerzett sokmilliárdos hasznot a Magyar Külkereskedelmi Bank segítségével a Packard Hills, és az Oak Valley ingatlanfejlesztő cég is. Ez a példa is bizonyítja, hogy a bankok mennyire össze vannak fonódva a befektető cégekkel.

A felvásárlások negyedik módja az, amikor egy városi ingatlant a város vezetőinek aktív közreműködésével valós áron, vagy előzőleg leértékeltetve megvásárol az ingatlanfejlesztő, és arra irodaházat, vagy plazát húz fel rekordidő alatt. Ez a gyorsaság is arra utal, hogy az új honfoglalók valami oknál fogva sietnek. Képzeljék el mekkora üzlet megvenni egy városi volt piacot, vagy szocreál áruházat, ledózerolni azt, és a helyére 5-6 hónap alatt felépíteni egy sok-sok milliárdot érő, csillogó palotát. Csak néhány, már megépült példa erre a módozatra, ami csak a csúcsa az izraeli befektetési hullámnak:
Izraeli beruházásban felépült budapesti irodaházak: Business Center 99, DUNA PLAZA, Metropol Vision, Metropol West, Metropol South, Metropol Center, Metropol East , Business Center, Lotar center, Hermina Towers
Azóta megépült a fővárosban, a nem tudom hányadik, 65 000 négyzetméteres plaza óriás, építés alatt áll a debreceni, volt piac helyén épülő óriás bevásárlóközpont, a Fórum is, tervben van még a debreceni ,,bennszülöttek” által hiányolt, keleti városrészben építendő bevásárlóközpont is. A bennszülött kifejezést egy újdonsült izraelita üzletember alkalmazta a magyarokra, ne rám orroljanak a használatáért. Az izraeliek az üzemeikben, és a plázáikban általában kevés – 70-90 ezer forintos - bérért, napi 10 vagy 12 órát is dolgoztatják a magyarokat, akik így nem tudnak tőkét felhalmozni, hogy saját vállalkozást indítsanak. Az a magyar kisiparos, és kiskereskedő, aki kedvező feltételek esetén jól megélhetne a saját vállalkozásából be lett kényszerítve az ország új urainak üzleteibe eladónak. Az a magyar gazdálkodó, aki kedvező feltételek esetén jól profitálhatna a földjéből, ma csődöt kénytelen jelenteni, és földjét-gépét eladva beáll napszámosnak az izraeli földtulajdonos birtokára.

Ők, a leigázottak, vagy kivándorolnak a világba, vagy beállnak olcsó pénzért napszámba az ország új uraihoz. Izrael fiai, Józsué utódai örömünnepet ülnek.
A zsidó országhódítás történelmileg ritkaságszámba menő növekedési aránya nemzetközi összehasonlítású mutatóiról lásd: Kobzos, A magyar zsidóság vezetői hatszor kérjenek bocsánatot... http://www.hazankert.com/200802_bocsanatkeres.html

A témáról bővebben:
Iványi Sándor: Az európai Kánaán megszervezésének és a politikai háttérerők szerepének hiteles története I-II. (Előkészületben)

,, A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett.
Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai, és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet, de mióta Isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők. Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél, hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétrabolják. Ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.”
(Kossuth Lajos, 1848)
.

1 megjegyzés:

Adam írta...

Szia!

Hol lehet majd kapni ezt az Iványi Sándor könyvet? Hol fog megjelenni? Lehet erről tudni valamit?

köszönöm,

A.