2009. március 2., hétfő

Társalgás

.
Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvBeszéljen lassabban.
Az igazat mondja.
Ha nem tudja, mondja azt: „nem tudom”.
Nem igaz, hogy nem tudja.
Hallania kellett.
Látnia kellett.
Hazudik.

A kulturális antropológia történetének fontos állomása, s az alkalmazott antropológia születésének hőskora volt, amikor Pearl Harbor után az amerikai antropológusok a kormány megbízásából sorra állították össze és adták ki a „Pocket Guide” könyvecskéket, amelyek a meghódítandó csendes-óceáni szigetek etikettjére és a helyi lakossággal való érintkezésre készítették fel az amerikai hadsereg katonáit. Épp ezekben a napokban jelenik meg az antropológiának erről a fordulatáról David H. Price kiváló könyve (amelyet természetesen még nem olvashattam, s a jelzőt csak a neten olvasható mutatványok és a szerző korábbi írásai miatt előlegezem meg neki), amely egyszersmind a szociális antropológusoknak Amerika jelenlegi iszlám-keleti háborúiban vállalt kétes szerepére is kitér.

Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvDobd el a fegyvert.
Fel a kezekkel.
Feküdj.
Ne beszélj.
Maradj csendben.
Ha nem maradsz csendben, megöllek.
Vissza!
Fordulj meg!
Fordulj erre!

Különös, hogy bizonyos helyzetekben a magázás még a nyomtatott ukáz szerint is tegezésbe vált át. Nem is tudom, lehetséges-e egyáltalán olyat mondani bármilyen nyelven, hogy „ha nem marad csendben, megölöm”. Azt hiszem, nem.

Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvA mi oldalunkon akar harcolni?
A mi hadseregünkben akar szolgálni?
Nem akar ellenünk harcolni?
Egyáltalán nem akar harcolni?
Rosszul bántak önnel a szolgálatban?

Nem tudtam, hogy az amerikaival egyidőben a szovjet hadsereg is rendszeresített hasonló célú könyvecskéket, persze mutatis mutandis. Ez a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosságának Állami Katonai Kiadója által 1940-ben kiadott orosz-észt katonai társalgási szótár (разговорник) üzbég fordító barátom, Temur közvetítésével került hozzám.

Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvVannak jószágok (lovak)?
Hány tehén (juh)?
Van széna (zab)?
Hány lónak elegendő?
Hány lakos van?
Hol lakik a falu elöljárója?
Hívják ide az elöljárót!
Szabadítsák fel ezeket a házakat a hadsereg számára.

A könyvecske három részből áll. A bevezető rész hét pontban (а-ж) az alapvető kifejezéseket tartalmazza: kapcsolatfelvétel, hely és idő, számok, mennyiségek, méretek, rangok. Ezután következnek tíz-tíz téma köré csoportosítva a bennszülöttek két fő csoportjával, a katonákkal illetve a „lakossággal” (жители) folytatott társalgás során használt leggyakoribb mondatok. Az orosz szöveg észt megfelelője mellett annak fonetikus cirill betűs átírását is megadják a könnyebb kiejthetőség végett.

Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvHány perccel ezelőtt?
Hány napja?
Hány órája?
Csak a számot mondja.
Ismételje meg.
Milyen napszakban?

A társalgások felépítése világos, kiforrott módszertanról tanúskodik, annak alapos gyakorlati ismeretéről, hogyan lehet egyértelmű információkhoz jutni egy ismeretlen nyelven. A válaszokat igyekszik igen-nemre korlátozni, megismételteti őket, ellenpróbát tesz, egymás után rákérdez a részletekre, leíratja a számokat, nyugtat, korhol és dicsér.

Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvLehet kenyeret (húst) szerezni?
Hány emberre?
Gyűjtsék össze és hozzák ide a teheneket (juhokat)!
Gyűjtsenek össze és hozzanak [enni] … lónak!
Gyűjtsenek össze és hozzanak [enni] … embernek!
Ne féljenek a Vörös Hadsereg katonáitól!

Ez a módszertan csak abban a részben lazul fel, ahol a kérdező az informátorok véleményére kíváncsi. Nem tudom, hogyan érthette meg alaposabb nyelvismeret nélkül az olyan kérdésekre adott válaszokat, mint „Hogyan beszélnek az [ellenséges] katonák a Szovjetunióról?” vagy „Hogyan viszonyul a lakosság a katonákhoz?”

Orosz-észt háborús társalgási zsebkönyvMegölt valakit parancsnokai közül?
Kit ölt meg? Mi a beosztása?
Mi a [család]neve?
Mi a rangja?
Tagja ön politikai pártnak?
Mondja meg ennek a pártnak a nevét.

A zsebkönyv egykori használója két helyet ikszelt be ceruzával. A kisebbik iksz a „Vannak-e [mármint az ellenségnek] harci kutyái?” és a „Vannak-e postagalambjaik?” kérdések közé esik, talán valamivel közelebb a kutyákhoz. A nagyobbik iksz a „Hol van a vezérkar (főhadiszállás)?” mellett áll.

Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság. Orosz háborús térkép, 1940Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság. Orosz haditérkép, 1940

A szovjet hadsereg 1940. június 16-án, három nappal a német hadsereg párizsi bevonulása után szállta meg a Molotov-Ribbentrop-egyezmény alapján a Szovjetuniónak juttatott Észtországot. Június 21-re a teljes észt hadsereget lefegyverezték és fogságba vitték. Rajtuk kívül 1941 júliusáig további 54 ezer embert deportáltak vagy végeztek ki, köztük az ország szinte teljes politikai és katonai vezető rétegét. A német támadás megindulásakor 33 ezer észt fiatalt soroztak be erőszakkal a Vörös Hadseregbe, majd nem sokkal később ezeket megbízhatatlannak minősítették és a Gulagra küldték. A deportálások és kivégzések 1944-től folytatódtak. 1945-re Észtország elveszítette lakosságának 25%-át. Ez volt a legmagasabb háborús emberveszteségi arány Európában. 1945 és 1956 között újabb tisztogatásokra és kuláktalanításra került sor. Ezzel egy időben megkezdődött az orosz lakosság betelepítése.


A Wang folyó versei
.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez érdekes cikk volt!

Carlo

Névtelen írta...

Szia.
Most olvasom Afonyin Bek müveit. /volokalamszki országut/Panfilov emberei/stb Hasonlo eljárásokrol ir.Mind 1947 kiadásu.

Névtelen írta...

Szia.Ma furcsa levelet kaptam...
Szeretném ha le ellenöriznéd,hogy mi az igaz? és mi nem....
4600 izraeli katona Táborfalván! Családostól érkeznek Ferihegyre!
Kérdések Táborfalva polgármesteréhez és a Honvédelmi Minisztériumhoz
Az amerikai katonaság éveken keresztül bitorolta a táborfalvai laktanyát, valamint a környéken gyakorlatozott, és használta Európa legnagyobb lőterét, a Bakony déli vonulatain (Hajmáskér).
Most azonban megkezdődött az amerikai katonaság kitelepítése, elmondások szerint elhagyják az országot. Helyettük Izraelből érkeznek katonák, olyanok, akik egy szót sem tudnak magyarul. A hírek szerint repülővel érkeznek csoportokban, sokan családostól, leginkább Ferihegyre. Innen teherautók és terepjárók szállítják őket Táborfalvára. Ezt ferihegyi dolgozók is alátámasztották.
Megkezdték a laktanya új kerítésrendszerének az építését, az erődítéseket, őrtornyokat megerősítik, modernizálják. A táborfalvai hadianyaggyár elkerülte a felszámolást, sőt ez is fokozatosan a beérkező izraeli erők felügyelete alá kerül.
Táborfalva más szempontból is fontos lehet. Értesüléseink szerint itt vannak a magyarországi atomsilók, melyek a kiszivárgott hírek szerint töltve vannak!
Az objektum felügyeletét hosszú évek óta külföldiekre bízzák. A területre belépő magyar civilek és katonák is csak kísérettel járhatnak az elzárt területen. Közülük többen láttak radioaktív jellel ellátott rakéta és egyéb szállító járműveket. (Ez számunkra kérdéses, mivel rengeteg jelet használnak a különböző veszélyes anyagokra, amit ha nem ismer valaki, könnyen összetévesztheti őket.)
Egy neve elhallgatását kérő dolgozó azt nyilatkozta, hogy a silók léteznek, de üresek. Ennek ellent mond az-az információ is, mely szerint négyezer főre akarják majd felduzzasztani a tervezett 4600 fős létszámot, ami már igen komoly izraeli haderő lenne Magyarországon.
Mi lehet üres silókban olyan fontos, hogy majd 4600 fős idegen haderőnek kell őriznie?
Véleményünk szerint az őrzését azért nem bízzák a magyarokra, mert a politikai vezetés nem bízik meg a magyar katonákban. Üres silókat nem kellene ekkora erőkkel védeni, s főleg nem kellene izraeli katonákra bízni.
Abban az esetben, ha a hírek igazak, és a silók valóban léteznek, és ne adja Isten, de töltve is vannak, akkor már arról van szó, hogy Magyarország, mint amerikai-zsidó csatlós, kiemelt célponttá válik az orosz katonai atom-potenciál számára!
Ezt pedig eltussolni, nem hogy kimeríti a hazaárulás fogalmát, hanem olyan magyarellenes cselekedet, melyre még büntetőjogi megfogalmazás sincsen!
Titokban akarják tartani, hogy a zsidó befektetők védelmére, katonai egységeket állomásoztatnak a politikailag instabillá vált Magyarországon, és az Izraeli-Amerikai érdekeket kiszolgálva atom létesítmény(eke)t tartanak fent hazánkban.
Úgy látszik, érzik a változás szelét, és tisztában vannak vele, hogy a civilként ideszivárgó zsidó őrző-védők már nem fogják tudni megvédeni őket. Kell a komoly katonai erő!
Rettegnek az elkövetkező változástól!
Szerkesztőségünk a kérdéseivel Táborfalva polgármesteréhez és a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult, ám mindezidáig nem kaptunk válaszokat. Amint új fejleményt tudunk meg az üggyel kapcsolatban, azonnal tudatjuk olvasóinkkal.
Szakembereink a várható hatalmi ellencsapástól tartva adatbázisunkról mentés készített és tartalék szerverről gondoskodott, így portálunk tiltása, törlése után 4-6 órával ismét jelentkezünk! Mindennek ellenére kérünk minden olvasónkat, hogy ezt a cikket mentse le és a lehető legszélesebb körben terjessze!
Nem hátrálunk meg!
Üdvözlettel: Fliszár Zoltán



http://www.youtube.com/watch?v=Go4vVMAUUCc

http://www.google.com/search?hl=hu&lr=&q=izraeli+katon%C3%A1k+magyarorsz%C3%A1gon&start=10&sa=N

Eduardo Rózsa-Flores írta...

1. Amerikai katonák a délszláv háború idején, 1993-95 környékén voltak Táborfalván, amiről a korabeli sajtó részletesen beszámolt. IFOR erőként pihentették itt a váltásokat és képezték őket. Jelenleg sincs itt állomásozó kontingens. Nemzetközi gyakorlatok néha előfordultak, de itt a honi alakulatok kiképzése folyik elsősorban, valamint a NATO kötelékeiben külföldön szolgálatot teljesítő magyar kontingeseké!

2. Izraeli katonák nem voltak és nincsenek Táborfalván, pénteken, 27-én volt egy tájékoztató a bázis ez évi igénybevételéről, ahol ezeket a kérdéseket feltettem a parancsnoknak, aki nemleges választ adott.

3. Gyermekkorom óta itt élek, itt voltam katona, aránylag jól ismerem a honvédségi területet is, tudtommal nincsenek atomsilók. Egyébként a kérdés feltevője vagy soha nem volt katona, vagy tájékozatlan. Egyetlen komoly fegyverzettel rendelkező hatalom sem írja ki nagybetűkkel objektumaira, hogy ott mit tárol és mennyi van belőle. Ennyire butának nem kellene nézni senkit!

4. Táborfalván nem volt és nincs is hadianyaggyár! Nem tudom honnan vették ezt a bődületes marhaságot? Tájékoztatásul közlöm, hogy a Magyar Honvédség 5 egységének van részlege községünkben, ami a telefonkönyvből is kikereshető tulajdonképpen. Ezek között van lőszerraktár, közlekedési és ruházati raktár, lőkísérleti állomás, és a lőteret üzemeltető bázis.

Tisztelettel:

Tóth Bertalan, polgármester
Táborfalva
polgmester@taborfal va.hu ; onkormanyzat.taborfalva@monornet hu

Eduardo Rózsa-Flores írta...

Szerintem a kérdés egyszerűbb mint első látásra tűnik.

Mert Posta Imre le is írja (kiemelések tőlem):



"Értékelés:

Az információ helyi lakosok elmondásán alapul, így ennek elsősorban figyelemfelkeltő értéke van."



Ugyanakkor azt is leírja:

...A rakétasilók kérdése e tekintetben másodlagos, mivel nagyobb méretű fegyveres konfliktus a térségben nem várható...



A polgármester válasza csak első látásra tűnik korrektnek. Az indexen edződött szem azonban látja a kiskapukat, amiket nyitva hagyott, amiben csúsztat, vagy amiről nem beszél. Az egyszerűség kedvéért egymás alá rakom a problémás pontokat. Posta Imrét PI-nek a polgármester PM-nek jelölöm:

PI: Mint ismeretes, az amerikai katonaság éveken keresztül használta a táborfalvai laktanyát,

PM: Amerikai katonák a délszláv háború idején, 1993-95 környékén voltak Táborfalván, amiről a korabeli sajtó részletesen beszámolt.



A polgármester úr igen feledékeny. Ugyanis Táborfalva szinte pezseg az élettől...

Ugyanakkor ő azt írja:

.."Jelenleg sincs itt állomásozó kontingens. Nemzetközi gyakorlatok néha előfordultak",..



Itt van például egy érdekes cikk, egy repüléssel foglalkozó portálról:

..."A Hungarian Response - 2002 elnevezésű hadgyakorlat forgatókönyvét a kecskeméti repülőbázison megtartott sajtótájékoztatón ismertette az amerikai csapatok tájékoztatási tisztje"...

A gyakorlat helyszínei: Pápa, Taszár, Táborfalva, Kecskemét



A hadgyakorlat részletes leírása itt:

Magyar-amerikai hadgyakorlat Kecskemét



Vagy itt egy még érdekesebb hír:

"Helyszíni ellenőröket készítenek fel a Magyar Honvédség táborfalvai kiképzőbázisán. Az ellenőröket akkor vetik majd be, ha tisztázni akarják: történt-e nukleáris robbanás egy adott helyszínen"...

"...A Táborfalván zajló kéthetes képzés során 32 országból 58 résztvevőt készítettek fel úgynevezett helyszíni ellenőrnek. Az ellenőrök meghatározott esetekben helyszíni ellenőrzéseket végeznek, melyek a szerződés ellenőrzési rendszerének legvégső eszközei, és arra szolgálnak, hogy tisztázzák, történt-e nukleáris robbantás az adott helyszínen..."

A gyakorlatot és kiképzést 2007. novemberében tartották:

Nukleáris ellenőröket képeztek ki Táborfalván



vagy:

...Az MH ÖHP szervezésében, az MH 34. BL KMZ aktív közreműködésével 2008. augusztus 25-szeptember 23-a között, az MH BHK Táborfalva-Újdörögdi kiképző Bázisán, valamint Szolnok helyőrségben került végrehajtásra a „JACKAL STONE 2008” Nemzetközi Különleges Műveleti Gyakorlat, magyar, amerikai, ukrán és román csoportok részvételével"....

A gyakorlat 2008 augusztus-szeptember folyamán hetekig tartott:

Amerikai és magyar katonák együtt készültek Afganisztánba



Tisztelettel megkérdezném a polgármester urat, hogy miről is beszél? A rendelkezésre álló információk alapján folyamatos a forgalom, kiképzés és a hadgyakorlatok Táborfalván. Tehát amiről beszél: ...Amerikai katonák a délszláv háború idején, 1993-95 környékén voltak Táborfalván" ..."Nemzetközi gyakorlatok néha előfordultak",.. már eleve és indulásként sem igaz!

Névtelen írta...

Szia.
Köszönöm .
Igen ez egybe vág a HM honlapjával amit a polgármester mond./megjegyzem a lap inkább foglalkozik külföldi missziokal és csapat megemlékezésekkel mint a haza védelme állapotával.A lap szerint jelenleg 2 kiképzés folyik /alpesi az osztrákokal közös,alföldön pácélos ?összekovácsolo/.Tábor falvárol nem találtam semmilyen informáciot 2006 után.
Tehát semmi, illetve csusztatások tömkelege és követhetetlen.
Ugyanakkor a rendöségnél szerepel izraeli közös kiképzés az eljövedökben rendfentartási gyakorlat.
Még egyszer köszi.

Névtelen írta...

Szia.
még ezt kaptam, szerintem hiteles...


Szia.
Egy kis info odaátrol:
Ugyan már. Úgy rémhír és idióta kitaláció az egész hír, mint a hozzá hasonló agymenések. Egyszerűen a beteges hiszti a ,,nemzeti oldalon" próbálja ellensúlyozni a ,,szoci" idiotizmust. Baromira szórakoztató, mit ne mondjak.
Mondjon nekem valaki EGYETLEN ésszerű okot arra, hogy mi a fenének Izrael államnak katonákat küldeni egy másik országba (amely ráadásul klimatikailag és földrajzilag baromira különbözik az általuk használt bevetési tereptől), méghozzá családokkal együtt? Mikor a pénz jobb fegyver számunkra.
Könyörgöm, egy ÉPESZŰ ÉRVET! A szokásos világösszeeskűvéses maszlagot kérem mellőzzük.

Szabadságos katonák esetleg utaznak kelet europába
pihenés céljábol,kis csoportok esetleg.
Mondjon valaki egyetlen olyan katonai alakulatot, amit jelenleg tudnának nélkülözni (a 4-5 ezer fő egy komplett, háborús létszámra feltöltött dandár arrafelé).

Adok egy listát. Ha valakinek van egy kis esze, elég gyorsan megérti, hogy miért ad abszurdum ez az egész agyfosás.

Gyalogság:
1. ,,Cahanim dandár" - ejtőernyős dandár. 4 rohamdeszant, légiszállítású zászlóaljból áll, amelyek állandó harckészenlétben vannak Izrael területén, illetve részt vesznek a terrorelhárító akciókban. Vörös barettjükről híresek;
2. ,,Golani dandár" - gépesített gyalogság, amely állandóan ellátja Izrael északi határszakaszának védelmét, illetve terrorelhárító feladatokat hajt végre a Jordán nyugati partján. Áll: 3 gépesített lövész zászlóaljból, egy különleges rendeltetésű zászlóaljból (Jahszar Golani), ,,Egos" alegység (partizánvadász zászlóalj). A golani katonáit a barna barettjükről lehet felismerni.
3. ,,Givati dandár" - reguláris gyalogos dandár (lila barett), amely állandó jelenlétet biztosít a Gáza övezetben, illetve ott lát el állandó határőr és terrorellenes feladatokat. Áll: 3 gyalogos zászlóaljból, egy különleges rendeltetésű zászlóaljból (Jahszar Givati);
4. ,,Nahal dandár" (nincs róla jelenleg adatom);
5. ,,Kfir dandár" (egyesíti a szakcsapatokat). Zászlóaljai: ,,Simson", ,,Nahson", ,,Haruv", ,,Lavi", ,,Duhifat" és ,,Necah Jehuda";
6. ,,Biszlamah dandár" (gyakorló és kiképző dandár).

A gyalogság önálló zászlóaljai:
a. ,,Karakal zászlóalj" (könnyű gyalogos alakulat, amelyben mindkét nem képviselői szolgálnak, elsősorban a vallásos zsidók közül).
b. ,,Herev zászlóalj" (drúz zászlóalja; állandó határőr szolgálatot és járőröket ad az északi határon);
c. A beduin nyomkeresők sivatagi zászlóalja (állandó határőr szolgálatot ad a dél és délkeleti határszakaszon);

A szárazföldi haderő különleges rendeltetésű csapatai:
1. ,,Szajeret Mitkal" (a Vezérkar különleges alakulata);
2. ,,Egoz" (partizánvadász zászlóalj; a ,,Golani"-hoz van beosztva állandó szolgálatra);
3. ,,Dundevan" (terrorelhárító zászlóalj; állandó szolgálatban a megszállt területeken és a telepes övezetekben);
4. ..Maglan" (diverzáns zászlóalj);
5. ,,Saldag" (a légierő célmegjelölő alakulata; formailag a légierőhöt tartpzik, a gyakorlatban viszon mindig az alakulatokhoz vannak beosztva, rajonként);
6. ,,Okec" (kutyás járőrszolgálat);
7. ,,Movil" (a frontfelderítés különleges egysége; mélységi felderítők);
8. ,,669. alakulat" (a kilőtt repülőgépek evakuáló szolgálata; formailag a légierőhöz tartozik, a gyakorlatban a műveleti egységekkel együtt tevékenykedik).

Páncélos alakulatok:
a. 401. ,,Ikvot a-Barzel" páncélos dandár. (Felszerelése Merkava Mk.4);
b. 188. ,,Barak" páncélos dandár. Felszerelése Merkava Mk.III.
c. 7. ,,Szaar me-Golan" dandár. Felszerelése Merkava Mk.IIbet harckocsik.
d. 460. ,,Bnej Or" páncélos dandár (gyakorló-kiképző dandár és kísérleti bázis).

Tüzérség:
1. ,,Amud ha-Es" ezred;
2. ,,Golan ezred" (állományába tartozik a ,,Raam" osztály, ami sorozatvetőkkel van felszerelve);
3. ,,Kal'a David" ezred (hozzá tartozik a ,,Mejtar" osztály, ami a tüzérség különleges rendeltetésű csapata).

Műszaki csapatok:
1. 601. ,,Aszaf" műszaki zászlóalja (állandóan beosztva a 401. páncélos dandárhoz);
2. 603. ,,Lahav" műszaki zászlóalja (állandóan beosztva a 7. páncélos dandárhoz),
3. 605. ,,Mahac" műszaki zászlóalj (a 188. páncélos dandárhoz tartozik);
4. 76. ,,Jansuf" zászlóalj (ABC hadviselés esetén kerül bevetésre; békeidőben kiképző zászlóalja és kísérleti telep);
5. ,,Jahalom" alakulat (a műszaki csapatok különleges rendeltetésű csoportja).

Frontfelderítés:
a. ,,Sahav" zászlóalj (az ország északi része).
b. ,,Nican" zászlóalj (az ország déli része).
c. ,,Neser" zászlóalj (kiképző bázis és gyakorló zászlóalj).


Kérem, mutassanak nekem nem hogy dandárt, hanem zászlóaljat, amit képes lenne nélkülözni az izraeli védelmi erő???


Hát érdekes.Lehet valami más van a háttérben.Vagy csak zavar keltés.
Üdv hali

Névtelen írta...

Csak ugy...
http://www.youtube.com/watch?v=r6rnDEXTcU8