Az a bizonyos csecsen zászló

.

Eduardónak, barátsággal

• Hogyan jutottunk idáig?

Kezébe vette a géppisztolyt és végigsimított csövén. Hatvan centiméter hosszú hűvös acél, negyven centiméter a visszacsatolható tus. Harminc töltény a tárban és újabb harminc a fordítva hozzáerősített tartalékban. Szükség esetén másfél másodperc alatt fordítod meg a tárat. És hatvan lövést adhatsz le tizenöt másodperc alatt.

Soha senki nem mérte le.

Elmosolyodott. Aszlannal nézett szembe: sápadt, szakállas arcán veríték fénylett. Valahol hátulról jajgatás hallatszott. Aszlan bólintott, majd lehunyta szemét, és hátát a falnak támasztotta.

Az ablakhoz fordult. Kinn, a négyzet alakú téren, a legázolt virágágyások között páncélozott autók álltak, körülöttük, mögöttük terepruhás katonák kerestek fedezéket.

Az ellenség.

Ismét Aszlanra nézett, aki csőre töltött, majd a fegyvert az ablakkeretre támasztva lőni kezdett. Ütemes, otthonosan kattogó zaj töltötte be a helyiséget, bakancsára üres töltényhüvelyek hullottak.

Felkapta fegyverét, és ő is az ablakhoz fordult. A géppisztoly ritmusába más, kinti fegyverek csattogása hasított bele, vakolat és üvegcserepek hullottak rá. Lövés nélkül visszahátrált a fal mögé.

Aszlan hanyatt feküdt, a kezéből kiesett fegyveren. Mögöttük a falon zsinóregyenes, kerek lyukakat ütöttek a lövedékek.

Hét egész hatvankét milliméter nagyságú lyuk tátongott Aszlan homlokán, feketére égett körvonallal. A göndör haj alól bíborvörös vértócsa terjedt a hajdan fényesre csiszolt parkettán.

Egyre nagyobb folt.

A másik ablaknál Muszil, a következőnél Ahmat. Leengedték fegyverüket, és szó nélkül nézték Aszlant.

A vakolat hullott, a golyózápor akár az óraketyegés.

Az átlőtt bajtárs feje alatt egyre nagyobb tócsa gyűlt a vérből. Sűrűn, sötéten, vörösen.

Piros.

Az épület megrendült: valamelyik emeletet aknákkal lőtték. Magához szorította fegyverét és újra az ablakhoz állott. Aztán féltérdre ereszkedett, és a géppisztoly csövét az ablakkerethez támasztotta. Aszlanra gondolt, és a kiképzésen mondottakra: fegyver, kéz, ember. A három együtt működik.

Könyökével az ablakkerethez támaszkodott, a géppisztolyt vállához szorította, és célba vette az egyik páncélautó mellett térdelő katonát. Keserű, fémes ízt érzett szájában, legyűrte a feltörő hányingert, aztán lassú mozdulattal kibiztosította a géppisztolyt.

Első a fegyver. Nem reszket. Kettő a kéz. Nem reszket. Három az ember.

Három a magyar igazság.

Irányzék, célzószeg, katona.

Meghúzta a ravaszt. A fegyver visszaütött vállára, és mintha lassítva látta volna, a páncélautó melletti katona eldőlt, kitárulkozott a következő golyóknak.

Embert öltem, gondolta. Felállt, az ablakkeretet kitöltötte teste. Végignézett a harckocsikkal tele téren, a terepruhás katonákon, majd tovább, a füstölgő városon. A hegyeken. És a hegyek fölött gomolygó, bársonyos, puha bárányfelhőkön.

Fehér.

Az eséstől magához tért. Ruszlan feküdt rajta, az ugrás lendületétől összepréselődve. Az ablakkeretből szilánkok szakadtak ki a pergőtűzben. Ruszlan feltérdelt, üvöltött valamit, aztán állánál fogva megragadta fejét és homlokon csókolta. Fegyverét újra a kezébe nyomta, és visszaállt az ablak mögé.

Valahonnan egy sisak gurult közelébe. Fejére tette, és óvatosan kilesett az ablakon. Térden állva nézett ki a térre, ahonnan tűz alá vették őket, és amely két napja otthonuk volt, börtönük és a szabadság ígérete. A teret nézte, amely valamikor egy sosemvolt ország főtere volt, és többé sosem válik azzá.

Valahol fejük fölött ott lobogott a zászló. Ezért folyt a harc, és ezért harcolt az épületet, az egykori országházat védő harminckét ember. Az elnök meghalt. Az ország elesett, és a világról már jó ideje hogy semmit nem tudtak.

Harmincketten voltak, majd harmincan, huszonkilencen, huszonnyolcan, és mintha soha nem akart volna megszűnni hátuk mögül hullani a vakolat.

• Hogyan jutottunk idáig?

Valami iszonyú erő a falhoz vágta, és süket csend ereszkedett a világra. Vörös, bíbor felhők vonultak szeme előtt, amelybe fehéren hasítottak a fájdalom csíkjai – és csend, néma csend, miközben üveg-, és faltörmelék záporozott testére.

Amikor újra felnézett, terepruhás katona állott előtte. Kezében rászegezett karabély, és arcán az otthonos, jólismert kifejezés, az álarc, amely alatt nincs könyörület és nincs kegyelem: a katonák arca, amilyet csak keleten lát az ember.

Megmozdította fejét, és noha nem hallotta, érezte a csigolyák száraz reccsenését. Megkönnyebbült, egy önkéntelen mozdulattal megemelte magát, és a falhoz támasztotta hátát.

Vele szemben mozdulatlanul állott a katona és a puskacső.

Arcán nedvességet érzett. Felemelte kezét, és végigsimított szakállán. Sűrű, sötét vért látott kezén, és ajkában érezte a sós ízt.

Szemébe nézett a katonának, majd lassan, nagyon lassan odanyúlt, ahol a derékszíjon a pisztolyának kellett lenni.

Valószínűtlenül éles fájdalom robbant át fején, és miközben végképp elernyedt teste, az ablakon át újra a hegyeket látta, és a hegyeket övező fenyveseket. A fenyőket, amelyek vigasztalóan olyanok, mint otthon.

Zöld.

(György Attila novellája)

Megjelent az Ellenkultúrában

Hol lehet Eduardo Rózsa-Flores?

Köszönet a fiuknak a szomszéd blogbol...rég röhögtem ennyit... Alábbi bejegyzés felér egy Ramadáni, Karácsonyi, Hanukai ajándékkal

A kérdés minket foglalkoztat, így minden oknyomozói és újságírói tapasztalatunkat latba vetve nekiálltunk a rejtélyt megoldani, segítségül hívva a nemzetközi titkosszolgálati kapcsolatainkat is. Sajnos pontos helyszíni meghatározást nem tudtunk megállapítani, mivel sokan sok helyen látni vélték a Dél-Amerikai-Magyar, horvát háborús hőst. A dolog annál is érdekesebb, mert minden helyszínről sikerült fényképes bizonyítékokat beszereznünk, amiket ezúton közlünk, illetve a lehetséges helyszínekre megpróbáljuk megválaszolni a miérteket és az okokat. A fényképek különlegessége, hogy mindegyik eredeti, ezt a CIA és az MI6 laboránsai is alátámasztják jelentéseikkel, vagyis NEM MANIPULÁLTAK.

Tudva levő, hogy Eduardo Rózsa-Flores egyik napról a másikra eltűnt. Állítása szerint a kötelesség hívta valahova, valamiért, ahová valakik hívták. De hova ment és ki, vagy kik hívták, hívta oda, ahol most tartózkodik? Íme a lehetséges válaszok:

Eduardo Rózsa-Flores Iránban van és az iráni radikálisok táborát erősíti. A képen jól látható, hogy Eduardo (nyíllal jelölve) éppen a szervezet egyik gyűlésén van jelen!

Egy másik kép, ugyancsak Eduardo iráni tartózkodását bizonyítja! Eduardo valószínűleg autodidakta urándúsítási tanulmányainak segítségével Ahmadinedzsad iráni elnök számára dúsít uránt, hogy azt felhasználhassa az USA ellen.

Eduardo Irakban lehet és az amerikai egységekkel együtt új biztonsági intézkedéseket foganatosított. A képen egyértelműen látszik, hogy Eduardo Rózsa-Flores a helyi hadtestet erősíti.

Ugyancsak bizonyíték értékű, hogy ez a kép a birtokunkba jutott. Eszerint Eduardo Tibetben van és küzd a kommunista hatalom ellen Tibet szabadságáért. A kép különlegessége, hogy bizonyítja azt, hogy a felszabadító hadjáratot az általa kiképzett gyilkológép kutyákkal kívánja megindítani. A képen jól láthatóan Eduardo áll, mellette a vérfagyasztó állat.

Eduardo Palesztinában óvja a gyerekeket és küzd az izraeli katonák ellen. A kép kétség kívül őt ábrázolja (nyíllal jelölve)

Eduardo nem ment sehová, otthon van.

Minek tudható be az, hogy ennyi helyen lehet egyszerre egy időben Eduardo? A NBH álatl megállapíttatott, hogy Eduardo Rózsa-Flores önálló kísérleten vett részt, amelyben sokszorosította saját magát a Nicola Tesla által feltalált szerkezet segítségével! (Alább a bizonyíték)

Eduardoról tehát szerkesztőségünk bebizonyította, hogy jelen van Iránban, ahol uránt dúsít, és katonáskodik, jelen van Irakban, Palesztinában, Tibetben, illetve otthonában, mindezt egy ördögi kísérletnek köszönhetően.
A kutatás természetesen nem marad ennyiben, tovább kutatjuk további fellelhetőség(eik)et!

http://ellenkultura.blogspot.com/2008/12/hol-lehet-eduardo-rzsa-flores.html
.

A nap képe

.

Forrás: ellenkultura

Kép mára

.

Have a nice day!

Legyen egy szép napod!
.

Üzenet mára

Guantanamo' s terror Bay! A terror öble: Guantanamo!

Don't forget Guantanamo!
Nem elfelejteni Guantanamot!
No olvidar Guantanamo!
Non dimenticare Guantanamo!
Jamais oublier Guantanamo!

Emlékezzünk Április 19.-re - A Székely Hadosztály tragédiája

Székely Hadosztály emlékműve, Kocsord

Köröstárkány és a Székely Hadosztály tragédiája

Április 21-én tizenhárom éve lesz annak, hogy újból felállították Mátészalka és Kocsord között, az egykori harcok helyszínén, a Székely Hadosztály emlékművét. Erre az eseményre emlékeznek a térségben április 22-én, pénteken.

Köröstárkányban nagypénteken az 1919. április 19-én legyilkolt tárkányi magyarokról emlékezve a Székely Hadosztály sorsát is felidézték. 1919 áprilisában Bihar megyét is elérte az első világháborúra következő, trianoni nemzeti tragédiánkba torkolló „átrendeződés”. Mint tudjuk, 1919-ben ezekben a napokban vonultak be a román megszállók a jelenlegi román–magyar határ romániai oldalán található nagyvárosokba. Április 19-én Szatmárnémetibe, április 20-án Nagyváradra és Érmihályfalvára nyomulnak be, de négy nap múlva már Debrecenben és április végére a Tisza vonalánál sorakoznak fel a román megszálló alakulatok. Magyarország területére 1918. november 12-én Gyergyótölgyesnél lépett az első román katona. Kolozsvárra, Erdély színmagyar fővárosába 1918 karácsonyának szombatján vonultak be a románok. A megszállókkal szemben a Székely Hadosztály és néhány más alakulat veszi csak fel a harcot. A főleg Partiumban és Észak-Erdélyben működő Székely Hadosztályt, Székely Különítmény néven, Kratochwill Károly ezredes szervezte meg székely és erdélyi magyar menekült katonákból, de ide tartozott a korábbi kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály maradványa és egy kárpátaljai rutén zászlóalj is. Az alakulat legnagyobb létszáma 649 tiszt, 12 438 fő legénység, 68 löveg és egy repülőosztály volt. A Székely Hadosztály nevet 1919. január 20-án vették fel, amikor már harcban álltak a 26 ezer fővel támadó román megszálló sereggel. A Hadosztály felszerelése igen gyenge volt, lőszerutánpótlást nem kapott, mert a budapesti kormány félt a Hadosztály erejétől. Amikor 1919. március 21-én a Szovjet-Oroszországban kiképzett Kun (Kohn) Béla, elvbarátai és a felbőszített csőcselék kikiáltotta a Magyarországi Tanácsköztársaságot, még jobban féltek a Hadosztálytól, mert a legénység az előírt vörös szalag helyett széles nemzetiszínű szalagot varrt föl az egyenruha hajtókájára, majd föllázadt a szatmárnémeti kommunista hatóságok ellen. A Székely Hadosztály példás hősiességgel harcolt a túlerővel szemben, és szép sikereket is elért. Hadadnál, Kocsordnál, Mátészalkánál is megfutamították az ellenséget. Sokáig reménykedtek abban, hogy majd Budapestről kapnak lőszert és utánpótlást. Budapest „urai” azonban magukra hagyták őket, és lőszer helyett vörös alakulatokat küldtek – ellenük. A Hadosztály sorsát megpecsételte a lőszerhiány, az utánpótlás hiánya és az, hogy lassan két tűz közé került. Egyik oldalról a kommunista alakulatok, másik oldalról a román túlerő támadta őket. Más kiút nem lévén, a Székely Hadosztály április 26-án Demecsernél letette a fegyvert a román megszállók előtt. Kb. 400 tisztet és 4000 fő legénységet a románok Brassóba internáltak. Kratochwill Károly ezredest a románok haditörvényszék elé állították és bebörtönözték. 1920 októberében szabadult, később tábornok lett, majd altábornagy. A trianoni tragédia után a revíziós mozgalom egyik legismertebb képviselője lett, 1946-ban hunyt el Budapesten. A Székely Hadosztály harcainak tiszteletére az utolsó harcok színhelyén, Mátészalka és Kocsord között, a Kraszna partján emlékművet emeltek, ezt az 1950-es években a kommunista hatóságok leromboltatták. Újbóli felavatása 1995. április 21-én történt. A hét méter magas dombon álló emlékoszlophoz három székely kapu alatt elhaladva lehet feljutni. Az emlékoszlop felirata: „Erdélyért – A székely hadosztálynak 1918–1919 évben a haza integritásáért vívott dicső harcai és e harcokban elesett, hős székely honvédő katonák kegyeletes emlékezetére.” Az oszlopon egy versfelirat is olvasható: „Elült a harc, világok harca, / De új harc lobban, csak a tietek. / Az ősi földért haltatok, / S a halálban örökké éltek.” Az ősi föld védelmében Köröstárkány mellett is kivették részüket a Székely Hadosztály katonái. Az itteni harcokról Constantin Kiriţescu Istoria pentru integrarea României 1916–1919 című könyvében ez áll: „A Dealul Mare-i erős állást, ahonnan Belényest is lehet látni, egy magyar kadétzászlóalj védte, amely különös hősiességgel harcolt, és nagy veszteségei voltak… A belényesi ütközet heves volt. Nyégerfalvát és Köröstárkányt az éjszakai ütközet során elfoglalták.” Kiriţescu néhány mondatos tudósításánál, ahonnan hiányzik a tömeggyilkosság ismertetése, sokkal bővebben foglalkozik a Köröstárkány melletti harcokkal Koréh Endre tábori lelkész Erdélyért – A székely hadosztály és dandár története 1918–1919 című könyvében. Ebben a következőket olvashatjuk. „A harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei, III–IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen… A magyar erő a túlnyomó oláh elől lassan vonult vissza Köröstárkányig, ahol újra felvette a harcot.” A hadapródok segítségére sietett a Werbőczy zászlóalj, a csendőr alakulat és a határrendőrök, mindannyian a Székely Hadosztály kötelékében. Olvassuk tovább Koréh Endre könyvét: „Április 18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig… E küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. [Az önfeláldozó hazaszeretet mindenkori hősiessége mellett talán annak is tulajdonítható ez, hogy a falu lakosai székely származásúnak tartják magukat – szerző megjegyzése.] Férfiak, asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért… Másnap [a román túlerő miatt a harcoló magyar alakulatok kénytelenek voltak meghátrálni – sz. m.] békés szándékot színlelve közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Ez alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.” A református templom előtti téren 91 (más források szerint 93) áldozata lett a tömegmészárlásnak. A szomszédos Kisnyégerfalván szintén kivégeztek 17 magyart. Itt szomorúfűz jelzi a gyilkosság színhelyét. A köröstárkányi öldöklés alatt a szomszéd román falvak lakosai is megjelentek, és garázdálkodni, rabolni kezdtek a jómódú magyar faluban. A három napig tartó szabad rablásban teljesen kifosztották a falut. Koréh Endre szerint a gyilkosok nem elégedtek meg a gépfegyverlövésekkel, volt, akinek kezét, lábát, nyakát is átvágták. Hiteles adatok szerint 204 magyar gyermek jutott árvaságra. 16 évestől 80 évet élt idős emberig férfiak, nők, leányok voltak az áldozatok között. Az elhunytakat a falu feletti temetődombon hantolták el, mindenkit a saját családja. „A Fekete-Körös völgyében elesett kis hősök – a nagyváradi hadapródok – és a hősi halált halt székely katonák tetemeit már nem volt, aki elhantolja… Az oláhok kirabolták a halottakat, s a tetemek a kutyák martalékai lettek!” – írja Koréh Endre. Beke György Itt egymásra találnak az emberek című könyvében Köröstárkányt is bemutatja. A faluban való gyűjtésekor kikötötték, mindenről írhat, csak 1919. április 19-ről nem. A könyvben nem is jelenhetett meg az a beszélgetés, amit az író az egyik még élő szemtanúval folytatott. A szemtanú, Gyulai Ferenc, 15 éves volt 1919-ben. Elmondása szerint úgy tudott megmenekülni, hogy fiatal fiú lévén átugrotta az egyik kerítést, utána lőttek, de nem találták el. Családjából hét áldozata volt a vérengzésnek. A szemtanú így vallott: „Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetődombra. Azóta olyan gyávák vagyunk, mint a riadt bárányok. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.” A gyalázatos gyilkosságokra évtizedekig nem volt szabad emlékezni, olyannyira nem, hogy a temetőben lévő sírkövekről a román kommunista hatalom lekapartatta az 1919. április 19-ét, nehogy feltűnjön valakinek a sok sírkereszt ugyanazzal a dátummal. Igyekeztek eltüntetni még az emlékét is a vérengzésnek. Ahogy a szemtanú is mondta: félelmet ültettek az emberek szívébe. Ezt a félelmet csak 1999-re tudták némelyek levetkőzni. Gyűjtést indítottak, és 1999 augusztusában sikerült felállítani az emlékművet a román öldöklés során, valamint az első és második világháborúban elhunyt tárkányiak emlékére. Azóta minden évben, nagypénteken, itt emlékeznek meg az áldozatokról. Legyen békés, csendes pihenésük a köröstárkányi mártíroknak, a falu, Erdély védelmében elesett hősöknek, a Székely Hadosztály bátor katonáinak.

Nagy József Barna **** Emlékezzünk Április 19.-re Hogy miért?! Hamar a Holokausztra naponta emlékezünk - a sajtó, a TV és az összes média erről zeng - de a saját Magyar Halottainkra, Tragédiáinkra - amiket holmi kártérítésekért senki sem nagyított fel, pedig a legállatibb kegyetlenseggel végeztek a testvéreinkkel - nem lehet emelt fővel, büszkén emlékezni, mert azonnal fasisztázni, nácizni kezd a kalmár média!. Szóval emlékezzünk 1919. apr. 19-re, amikor Köröstárkány teljes lakosságát legyilkoltak a román hordák miután a vörös budapesti kormány által magara hagyott Székely Hadosztály vereséget szenvedett a többszörös túlerőben lévő oláhoktól, és a barbárok a védtelen magyar lakosságon bosszultak meg, hogy oly sokáig nem tudtak legyúrni a székelyeket. Mellesleg Budapestről mégiscsak küldték valamit Kohn Béláék, csak éppenséggel fegyverutánpótlás helyett kommunista alakulatokat... ellenük. Egy elmenekült kisfiúból felnőtte vált férfi vallomásával zárom az emlékezés sorait, ami - főleg a magyarországi magyarokra - ma is nagyon igaz: „Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetõdombra. Azóta olyan gyávák vagyunk, mint a riadt bárányok. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.” ...ja és 17-18 éves fiatal fiuk, tiszti növendékek, hadapródok is harcoltak, haláltmegvető bátorsággal a megszálló románokkal szemben....e srácok és a többi honvéd holttestét a kóbor kutyák marcangoltak szét a harcmezon, mert senki sem temethette el a magyar hősöket! Úgyhogy mikor magyar létedre Erdély és a többi Magyar Hazától elszakított, idegenek által megszállt földre lépsz, jusson eszedbe, hogy minden egyes talpalatnyi rögért, Magyar Hősök hullattak a vérüket!!! Béke poraikra! Szebb Jövőt! Zs. A Székely Hadosztály Tory-százada (1919) A Székely Hadosztály egy osztaga, átkel a folyón, Erdély, (1919)