2008. december 31., szerda

SEE WHO THE REAL TERRORISTS ARE!

.

.

Vajdasági magyar civil szervezetek levele Göncz Kingához

Nyolc vajdasági magyar civil szervezet levéllel fordult Göncz Kinga magyar külügyminiszterhez kifejezve egyet nem értésüket a vezető diplomatának a Dnevnik újvidéki szerb napilapban megjelent interjújában kifejtett állásfoglalásával - illetve annak nyilvános kifejtésével - a területi autonómia és a kettős állampolgárság kérdésében. A levelet az alábbiakban ismertetjük.

Tisztelt Külügyminiszter Asszony!
Civil szervezetként fordulunk Önhöz, akit a magyar kormány felelős emberének tartunk a tekintetben, hogy nem csupán jogokkal rendelkezik, hanem felelősséggel is tartozik Magyarország népeinek valamint a magyar nemzet tagjainak sorsa iránt.
Megismerkedtünk az újvidéki Dnevnik című szerb nyelvű napilapnak adott interjú tartalmával. Ezzel kapcsolatban akarjuk személyesen Önnek, s az Ön személyén keresztül a Magyar Kormánynak a tudomására hozni a véleményünket. Erkölcsi felelősségünk tudatában fordulunk Önhöz, hogy válogatott szavakkal fejezzük ki nemtetszésünket, vigyázva a jó ízlésre, amire Ön nem volt tekintettel.
Sajnálattal állapítjuk meg, hogy, a mi értékítéletünk szerint, az interjújában kifejtett gondolatai nem fedik a magyar állam és a magyar nemzet érdekeit. Szöges ellentétben állnak vele, károsak, nemzet- és országbomlasztók, a délvidéken élő magyarság közel kerek két évtized óta küzd ellenük politikai eszközökkel. Némely magyar kormány mégis csökönyösen ragaszkodik hozzájuk. Azoknak az érdekeit védve és erősítve, akik az utódállamokban a magyarok jogainak semmibevételét képviselik, s a magyarság nemzeti és emberi érdekeinek sorozatos megsértését követik el, s akik Magyarország nemzetközi súlyának csökkentésén ügyködnek. Ezen érvünk alátámasztására csupán annyit mondunk, tessék figyelembe venni, hogyan alakul Magyarország és Szlovákia viszonya.
A délvidéki magyarok illetékes szervei számtalanszor kifejtették már, milyenek az elképzeléseik a megmaradásunkért folytatott küzdelmünkben. Célkitűzéseinket Ön nem vette figyelembe. Nem is tudjuk megfejteni, kinek az érdekekeit képviselte az interjúban.
Alkalmatlannak tartjuk Önt a külügyi tárca tisztségének betöltésére. Szeretnénk, ha önmagába nézve felülbírálná cselekedetét, bocsánatot kérne az ezen interjúban kifejtett véleményéért, majd visszaadná a megbízatását.
Tisztelt Miniszter Asszony!
A Dnevniknek küldött helyreigazítási kérelmének sorsából azt a következtetést vonjuk le, hogy a saját maga által képviselt elveket sem meri vállalni.
Ez már emberi gyarlóság!
Igyekeztünk őszinte véleményünket pontosan megfogalmazni, és a nyilvánosság tudomására hozni. Amennyiben igényli, indokolni is tudjuk.
Kelt Újvidéken, 2008 december 18-án

Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, Újvidék, mgr. Bozóki Antal elnök
Fény – Civil Szervezet, Magyarkanizsa, Hegedűs László elnök
Nagy Sándor – Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék, Papp Ferenc elnök
Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Újvidék, Matuska Márton elnök
Újvidéki Magyar Olvasókör, Újvidék, Matuska Mária elnök
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék, Nagy Margit elnök
Nagyapáti Kukac Péter – Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat, Topolya, Kovács László elnök
Vox Humana, Topolya, Sípos Piroska elnök


http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=2348

Honlap ajánló: http://www.delvidek.net/

Frissítés!!!: Gaza - Palestine - Liberal politician from Hungary on the palestinians side...

.
Léderer András szabad demokrata politikus szolidaritást vállalt a palesztin néppel, és részvétét fejezi ki a zsidó agresszorok által meggyilkolt ártatlan polgári lakosság családtagjainak.

Az SZDSZ ügyvivője arról beszélt az MTI-nek, hogy a közeljövőben tervezett gázai útja előtt, az Új Generáció azt kéri a magyar és az európai külügyminiszterektől, hogy könnyítsék meg a palesztin állampolgárok vízumszerzési lehetőségét, járjanak közben annak érdekében, hogy minél könnyebben juthassanak be a palesztin menekültek Magyarországra és az Európai Unió többi tagállamába.

Léderer András szerint eljött az ideje, hogy Európa, Magyarország, az SZDSZ és az Új Generáció világos és egyenes választ adjon Izraelnek: eddig és ne tovább!

Ennek jegyében a fiatal liberálisok tiltakozó megmozdulást szerveznek Izrael budapesti nagykövetsége elé.

Léderer András véleménye szerint, a népirtásban résztvevő izraelieket bíróság elé kell állítani, valamint ,,egyfajta történelmi igazságtétel jegyében, az áldozatok hozzátartozóinak folyósítandó kártérítés ügyéről is szót kell ejtenünk" olvasható a fiatal politikus blogján.

(KZ)

Megjegyzés: ez a hír nagyon hoax gyanús...de...olyan szépen hangzik...

Frissítés!!!

Az igazság pillanata:

,,Természetesen Léderer András NEM vállalt szolidaritást a palesztin néppel, NEM készül Gázába, NEM ítéli el az ártatlan palesztin nők és gyermekek százait lemészárló zsidó agressziót. Valamiért a kezdetleges fegyverekkel rendelkező palesztinok nem bírják Léderer Bandika együttérzését, de természetesen Gusztos sem fog ez ügyben ordas eszmékről beszélni. Ezek az ártatlan áldozatok nem ébresztenek együttérzést a ,,nagy" magyar liberálisokban, azokkal az ártatlan áldozatokkal szemben. Az Izrael által felfegyverkezett Grúzia ( erről a különböző zsidó portálokon (is) részletesen lehetett olvasni http://www.szombat.org/gruzia+izraeli+fegyverei.html ) áldozatairól beszélek.
Összegezve:
Aki szerint egyes áldozatok fontosabbak más áldozatoknál, s egy bizonyos népírtás súlyosabb bűnt jelent más népirtásoknál, az rasszista.

Rasszisták vannak a magyar Parlamentben. 2010-ig. Csak addig bírjuk ki! "

A grúz-orosz konfliktus ürügyén ,,összenőtt ami összetartozik", egy emberként ítélte az agressziót a Fidesz, az SZDSZ. Előbbi elnöke annyit szerepelt, mint korábban a választásokon sem, míg utóbbi ifjúsági szervezetének elnöke útra is kelt Grúziába. Most nem hallani őket. ,,Megkukultak".

KZ
.

Quote of the day

.
Para encender una fe, no de derecha (que en el fondo aspira a conservarlo todo, hasta lo injusto), ni de izquierda (que en el fondo aspira a destruirlo todo, hasta lo bueno), sino una fe colectiva, integradora, nacional, ha nacido el fascismo.

"Fascism was born to inspire a faith not of the Right (which at bottom aspires to conserve everything, even injustice) or of the Left (which at bottom aspires to destroy everything, even goodness), but a collective, integral, national faith."

Jose Antonio Primo de Rivera, 1933
Wikipedia - español
Wikipedia - english
Wikipedia - magyar
.

2008. december 30., kedd

BUEK

.

.

Oracion por Gaza - Ima Gázáért

.
Dua for GAZA (Supplication)



(The Least You Can Do)


Don't Forget GAZA in your Prayers!

Download & Re-Upload
http://www.zshare.net/video/5340250309332827/
.

So what? Shimon Peres speech few months ago...

Israeli President: We are buying Manhattan, Hungary, Romania and Poland

Le président d'israel, Simon Peres, avoue publiquement que la communauté juive achète Manhattan, la Hongrie, la Roumanie et la Pologne.

El presidente de israel anuncia publicamente, que la communidad judia ha comprado Manhattan, Hungria, Rumania y Polonia...


Gaza - Palestine

.
.

2008. december 29., hétfő

Szép dolog az elmúlás

.
Autopszia 1900-bol...








Jacques Gamelin (1738-1803) metszetei
.

A jövő tömegsportja az ámokfutás

.
Én leszek a bíró... Ha ez a tömegsport nem kap médianyilvánosságot, még biztonságos is lesz, mivel senki nem fogja tudni, hogy veszélyes. Persze a nyilvánosság néha káros is lehet. Adott esetben nem kell mindent túldramatizálni. Sajnos néha a szorgalommal párosított hülyeség a legjobb dolgokat is elrontja. Lásd média, nyilvánosság. De nem lebecsülendő az állampolgári sötétség sem (mert aki bulvársajtót olvas és sztárhíreket hallgat, roppant tájékozottnak hiszi magát). Én legalább beismerem, hogy Karaknak igaza van. "A sötétség a mi barátunk." Gyengébbek kedvéért Karak Vuk egyetlen életben maradt családtagja és tanítója. Karak is tömegsport áldozata lett. Fosztogatta a gonosz simabőrű tyúkólát és ámokfutás keretében oldalba vágták egy marék söréttel. Helyszínelés persze nem volt. Még jó, ráfogták volna, hogy szegény megélhetési bűnöző volt. Nem ezt érdemelte volna. Ráadásul még rasszista töltése is lenne a dolognak, mer a szegény unokaöccsét egyedül nevelő, egyébként bölcs öreg még ráadásul vörös is volt. Hogy mi? VÖRÖS? Mer' a rendszerváltozás óta ezek itt rontják a levegőt, szétlopnak mindent, ráadásul mindenki tudja! Megérdemelte a disznó! Disznó???? Rövidesen a derék liberális röfik kikérik maguknak. Szegény Karakot kinyírták a fasiszták és gonosz tettüket koholt vádak és előre megírt forgatókönyv alapján kívánják igazolni. (már Orwell is megírta: "Mindenki egyenlő, de a Disznók még egyenlőbbek!”) Mostanra Karak a hivatásos ragadozó és filozófus bölcs egy egészen nagy vihart kavaró lepke lett. Mindenki meredt szemekkel várja a Nagy Megfejtést.... Hoppá... Karak egy róka volt. Tudnivaló, hogy a róka az egyik legsikeresebb ragadozó. Az Arktisztól Tűzföldig mindenhol megtalálható. Nem lehet kiirtani csak úgy. Szapora egy jószág. Még a Briteknek sem sikerült kies szigetüket megtisztítani tőlük, pedig a rókavadászat ott nemzeti sport. Néhány szorgos hülye elérte, hogy a rókahajtást tiltsák be. Pedig Albion ködös erdeiben és mezőin a Disznók is szívesen hajtanak rókát a kutyáikkal. Ők persze boldog farkcsóválással vetik magukat Karak távoli rokonai után, tudva, hogy most nem őket akarják kiirtani és a jól végzett munkáért cserébe még koncot is kapnak. Azért félreértés ne essék, nem kell szeretni a rókákat! De jöjjön a pofán verés. A felfedezések úgy születnek, hogy valaki nem követi a parancsokat. Az egyik kopó elszabadul. Rájön, hogy a Szabad Népnek igaza van és a sötétség tényleg a barátja az éjszaka formájában (ugye milyen furcsa, ha valamit úgy értenek, ahogy mondják) és máris közellenség. Az összes disznó rá fog mutogatni a sok birka meg baromfi pedig lelkesen igyekszik majd szegény, megvilágosodott kopót levadászni. Vagyis csak feladni, beköpni, stb. Mert nehogymá’ bepiszkolja a kezét és fúúúúj ez undorító, különben is a Disznók szeretnek vadászni, na meg nekik lehet is. Tehát már itt tartunk. A kedves és nyájas olvasó nem tudja, hogy a disznó ugyan mindenevő, de nem ragadozó. Viszont a kopó, még ha kutya is, természetéből és táplálkozási szokásaiból fakadóan AZ. RAGADOZÓ. Csak ezt nem szeretjük, ugye polgártársak. A Disznók vadászhatnak, nekik szabad, de a kopók kint vannak velünk az udvaron, egyenek ők is füvet. A Disznók ötlete volt, hogy segítenek nekünk elüldözni az előző gazgát. Halló, okoskák. Az előző gazda is Disznó, csak levette a sapkáját. A kopók meg már nem kellenek. A Szabad Népet letörték, Ti okoskák, sokan vagytok. A kopókat általatok fűevésre kényszerítjük, amelyik megszökik azt levadásszuk - Így az igazságos és mindenható Disznók, akik a házban élnek és néha esznek birkát, baromfit meg a változatosság kedvéért marhát is. Jaaa, néha bukott Disznókat, de csak süldőket, mer' az öreg disznó még utoljára beléjük haraphat és abból nagy visítás támadna. Kedves báránykáim és baromfiaim. Azt még Ti is meghallanátok. Azért nem kell megijedni. Mindig a hülye ötletek valósulnak meg leghamarabb. Ha a nép az Istenadta NÉP el van foglalva, ki sem lát a fejéből. Lásd valóság-sók, hitelesebbnél hitelesebb reklámok pl.: mobiltelefonokról és a Nép kedvence a HITEL. Na ezért vagytok birkák és baromfiak. Meg azért, mert pénisz-irigységből és cici-irigységből dögöljön meg a szomszéd tehene is. Aztán meg drágáért ihatjátok a szamártejet ami sós isi meg drága is, de legalább nem a szomszédtól van. Nőknek szőke haj, szilikon és Cosmopolitan, férfiaknak pedig sör. Lassan öl, lassan butít, de idő van.
Lázadj a tv előtt, a szépségszalonban vagy a kocsmában. Tudod a hülye ötletek hamarabb valósulnak meg, mint hinnéd. És nem is olyan hülye ötletek. A házban büdös van, mert beköltöztek a Disznók. Az udvaron néha esik, néha fúj, de legalább marakodhattok. utálhatjátok azt aki kimegy a kerítésen kívülre és azt is aki bejut a házba annak ellenére, hogy többször megpróbáltátok elgáncsolni. Persze ha disznószagúan tér vissza, nem lesz elég szaros a segge, hogy keresztcsontig ki ne nyalja valaki. Amíg a Disznók pörit nem csinálnak belőle. Aztán az sem lesz finom. Állítólag kutyából nem lesz szalonna. Ismét egy hoppá. Szóval nem is birka és nem is baromfi jutott be. Már megint a kopók... vagy kutyák. De az mégis nagy igazság, hogy disznóból az igazi a szalonna, na meg a pöri is. De ebből sem tanulnak a növényevők. Még azt is be lehet nekik dumálni, hogy a pofon elsietett simogatás. Végezetül: Amiről azt hiszed, hogy mások azt gondolják rólad, azt Te magad gondolod magadról.
S.V.
.

Amazing pictures about the zionist state crimes


Elképesztő képek a cionista állam bűneiről




BOYCOTT ISRAEL CAMPAIGN

http://www.inminds.co.uk/boycott-israel.php

2008. december 28., vasárnap

A nap képe

.

Es miért a nap képe?
Ezért:

ezert
s ezert
.

Commie penholder

.


http://www.blackbrain.it/index2.php

A nap két kérdése

.

"Orbán nem hisz a forradalomban..."

1. Ki hisz orbánban?
2. Kit érdekel miben hisz orbán?

.

Solidarity with heroic Gaza

.

Statement from the International Action Center -- Dec 27, 2008:

Solidarity with heroic Gaza

The International Action Center condemns the criminal U.S.-backed Israeli bombing massacre on Gaza, and the mass murder of 200 and serious wounding of another 300 Palestinians. We call upon the progressive, anti-war and workers’ movement in the United States to join the angry, growing worldwide protests of these latest Israeli war crimes with U.S. complicity. We refuse impunity to the Israeli state and its backers.

The rightist Zionist regime had the arrogance to announce in advance its intention to strike Gaza’s embattled civilians. Like every serious Israeli move, this latest assault was done with a U.S. green light using U.S. weapons and spy services.

Compounding this arrogance, Israeli Defense Minister Ehud Barak has already said, "The operation will go on and be intensified as long as necessary," (AFP, Dec. 27) exposing his genocidal intent. The Israeli attacks, targeting civilian population centers and coinciding with the end of the school day, reveal a malicious intent to inflict as many casualties as possible, including on children.

Under Israeli siege for over a year, the people of Gaza had been struggling to survive with insufficient food, power and a damaged and depleted medical-care system. The world has condemned this siege as an Israeli crime against humanity. The Israelis have carried out this murderous siege without protest from their powerful allies in Western Europe and the United States. And the Palestinian people in Gaza have faced down the siege over 18 months, providing once again an example for the world’s people that the criminal U.S.-Israeli alliance has grown desperate to tear down.

Like the bombing, the siege itself is a U.S.-Israeli war crime, with the billions in yearly U.S. aid used to bomb the 1.5 million Palestinians in Gaza, cut off their electricity, and kick them out of their homes. Meanwhile, back home, the same U.S. government lets banks foreclose on workers’ homes and bosses lay off millions of workers and let tens of millions live in fear of an illness that will wipe out their savings—if the crisis hasn’t already.

We have no interest in allowing the U.S.-Israeli genocidal attacks on the Palestinian people of Gaza. We stand in solidarity with the Palestinian people against U.S. imperialism and Israel, Washington’s outpost in the Middle East.

We demand that U.S. aid to Israel be cut to zero, and that this money be used instead for reparations for the Palestinian people, to ensure their right to return, and for homes, jobs, health care and education for working people in the U.S.

Protest demonstrations have taken place already in Amman, Damascus, Cairo, in the cities of the West Bank and in mostly Arab towns within Israel’s 1967 boundaries. Organizations in Brussels, Madrid and other European centers have also called for protests. In the United States, the first action has been called for New York’s Rockefeller Center, at 50th Street and Fifth Avenues, for 2 p.m. on Sunday, Dec. 28.

There demonstrators will say:

Defend Palestine!

Solidarity with heroic Gaza!

Stand in solidarity with Palestine!


ALL OUT TO PROTEST THE MASSACRES IN GAZA!


Also:

MONDAY, DEC. 29
7:00 pm
55 W. 17th St. 5th Fl.
in Manhattan btw. 5th & 6th Aves.

The Massacre and Siege in Gaza and U.S. Zionist Crimes

Speakers: Sara Flounders, IAC co-director and delegate to the International Palestine Right to Return Congress in Damascus;
and a special guest speaker from Al-Awda NY: Palestine Right to Return Coalition
Today's massacre in Gaza is an international crime against an entire population. As many as 200 people were killed and 750 injured, including women and children. The Israeli government has announced plans to continue, expand, and intensify attacks against the people of Gaza in the coming days.
This criminal attack comes during a strangulation siege of Gaza which has choked off fuel for electricity, cooking and transportation. Basic food, medicines and essential civilian supplies are refused entry. Shutting all exports from Gaza has created massive unemployment.
The massive swelling of support for the Palestinian people who continue resistance in the face of extreme deprivation was reflected in the huge turn out at the Damascus International Congress for the Palestinian Right To Return. This continues as a central cause of the Palestinian people and an impassioned issue through out the Arab and Muslim world. Defend Palestine!
.

Gaza massacres

.
Most of the victims of the massive Israeli onslaught of the occupied Gaza Strip have yet to be identified today as more than 100 air strikes killed and dismembered more than 225 Palestinians in Gaza.

Ongoing coverage

The more than 225 dead are thought to include police officers who were attending a graduation ceremony, school children heading home after a day of study, and other Gazans killed without warning as they were conducting their normal business. The death toll will most likely rise as corpses are recovered from the rubble of destroyed buildings and the critically injured die of their wounds. Many will likely die because Gaza's hospitals -- already chronically short of medicines and supplies due to the Israeli siege -- are unable to cope with the scale of the catastrophe.

In Israel, where the fate of the Gaza Strip has become part of politicking as the country gears up for an election, leaders blamed Hamas for the carnage and Prime Minister Ehud Olmert cynically appealed, "to the people of Gaza, you are not our enemy." While the other three members of the so-called International Quartet for Middle East Peace criticized what they called Israel's "excessive" use of force, the US refrained from doing so. White House spokesperson Gordon Johndroe stated from Texas, where President George W. Bush was presently vacationing: "Hamas' continued rocket attacks into Israel must cease if the violence is to stop."

The day's rising death toll was the highest in the territory since it was occupied by Israel during the 1967 War. Although Israel unilaterally withdrew its illegal settler population from the Gaza Strip in 2005, it remained the occupying power as it controlled the borders, sea and airspace, as well as the population registry, and regularly carried out sonic booms over the area, terrorizing the population. Israeli forces have also frequently carried out extrajudicial executions of Palestinian activists in Gaza, killing scores of bystanders as well.

Gaza hospitals were unable to cope with the situation as Israel's closure of the Gaza Strip for a year and a half has prevented the importing of medical supplies and equipment. As the morgues filled to capacity, corpses lined the hallways of Gaza hospitals. Hospitals were forced to turn away many of the injured due to the lack of space and supplies.

The massive air strikes came after a food crisis broke out in Gaza, as Israel's banning of imports into the Strip have depleted stocks of flour and cooking gas, causing some bakeries -- the few still in operation -- to resort to baking bread made out of animal feed. On 18 December, the United Nations agency for Palestine refugees (UNRWA) was forced to stop its food aid delivery to 750,000 refugees in the Gaza Strip.

These measures of collective punishment are resulting in "the breakdown of an entire society," according to economist Sara Roy, who asks in a commentary published recently by The London Review of Books, "How can keeping food and medicine from the people of Gaza protect the people of Israel?"

The devastating attack on Gaza was described as "willful killing" by leading Palestinian human rights and civil society organizations, and therefore constitute "a war crime." The organizations stated: "Both the time and location of these attacks also indicate a malicious intent to inflict as many casualties as possible with many of the police stations located in civilian population centers and the time of the attacks coinciding with the end of the school day resulting in the deaths of numerous children."

The assault was met with loud calls for a boycott of Israel, including a boycott appeal from by the Palestinian Boycott, Divestment and Sanctions National Committee, which stated on the day of the massacres: "Israel seems intent to mark the end of its 60th year of existence the same way it has established itself -- perpetrating massacres against the Palestinian people. In 1948, the majority of the indigenous Palestinian people were ethnically cleansed from their homes and land, partly through massacres like Deir Yassin; today, the Palestinians in Gaza, most of whom are refugees, do not even have the choice to seek refuge elsewhere. Incarcerated behind ghetto walls and brought to the brink of starvation by the siege, they are easy targets for Israel's indiscriminate bombing."

Palestinian firemen try to extinguish a fire following an Israeli strike in Rafah, southern Gaza Strip, 27 December 2008. (Hatem Omar/MaanImages)

Opinion and analysis

Gaza voices

Action and advocacy

Related Links
.

Palestinian Blood: Our Blood!

Sangre Palestina: Nuestra Sangre!
Palesztin Vér: a mi Vérünk!




Palesztina - Palestine, Zas Lóránt verse

.
FELROBBANTOTTAK
(Ghassan Kanafi palesztinai
költő levele a másvilágból)

Felrobbantottak. Egy pillanat
és péppé zúzottan keringtem
a levegőben. Körülöttem
a kocsim darabjai, ki-
pufogó cső, lökésgátló, a
karburátor egy része ki-
égve, hiszen hamuvá és
füstté váltam én is azonnal.
Tegnap a szélről írtam és
a kedvesemről a Jordán
völgyében, átölelik egymást
és megsiratnak. Tudtam, hogy
elér a halál, ismertem
azokat, akik nem kíméltek.
Nem öltem ugyan, csak a
szavaimból szállt a harag, hogy
a népem, a három millió
hazátlan, és tenni kellene
valamit végre, mert a szó
elenyész, és ránk nem figyelnek.
Fegyverről énekeltem, hiszen
nem volt más menedékem, én,
aki szelíden gondoltam a
szélre és a kedvesemre a
Jordán völgyében, akik át-
ölelték egymást és megsirattak.
Tudom, hibás vagyok én is, de
a halállal lerovom azt, hogy
éltem, és énekeltem a Jordán
völgyéről és a szélről és a
kedvesemről, akik majd át-
ölelik egymást és tovább
énekelnek.

Zas Lóránt
.

2008. december 27., szombat

195 áldozata eddig a cionista légitámadásnak

.
Az cionista állam légierő gépei csaknem száz rakétát lőttek ki a Hamász feltételezett állásaira szombaton délelőtt, a hadsereg szerint a célzott támadások 95 százaléka sikeres volt. A sebesültek számát 300-ra becsülik, állítólag életét vesztette Gáza város rendőrfőnöke is. A zsidó állam kész a támadások kibővítésére.
A cionista légierő csapások összehangolt sorozatát mérte szombaton a Hamász Gázai övezeti épületeire, írja a Haarec. A támadás kórházi és mentős közlések szerint legalább 195 halálos áldozatot követelt, 300 ember megsérült. Szombaton kora délután még 155 halálos áldozatról szóltak a hírek. A sebesültek számát az AP hírügynökség több mint 250-re becsülte. Állítólag életét vesztette Taufík Dzsaber, Gáza város rendőrfőnöke is.

Szemtanúk szerint a cionista harci gépek két hullámban hajtották végre megtorló akciójukat, legalább harminc rakétát lőttek ki a különböző célpontokra. A BBC úgy tudja, hogy amerikai tervezésű F-16-os vadászbombázók vettek részt a csapásban. Televíziós tudósítások utcákon heverő holttesteket mutattak, és sebesülteket, amint a zavarodott mentősök elszállítják őket.
A Haarec szerint 60 repülő támadott egyszerre 50 célpontra. A cionista hadsereg 100 kilőtt rakétáról számolt be, melyek 95 százaléka eltalálta célpontját. Azt közölték, hogy az áldozatok legnagyobb része a Hamász milicistája volt. A támadás első hulláma után 20 harci repülő a Hamász rakétakilövőit vette célba, hogy csökkentsék a várható válaszcsapás erejét.
Fekete füst terítette be a város több részét

A Hamász egyik rendőrségi szóvivője a területet kormányzó mozgalom rádiójában arról számolt be, hogy az egyik Gáza városi rendőrségi épületegyüttesben éppen avatási ünnepséget tartottak az újonnan kiképzettek számára, amikor az épületet csapás érte. Egy hírügynökségi tudósító szerint támadás érte a gázai kikötőt is, a Hamász több objektuma súlyosan megrongálódott. A város több részét vastag fekete füst terítette be.

Abbász külföldről kért segítséget

Mahmúd Abbász palesztin elnök, a Hamásszal rivális, “mérsékelt” Fatah mozgalom vezetője ugyanakkor bejelentette: kapcsolatba lépett egy sor országgal, hogy segítsenek véget vetni a cionista állam katonai akciónak.

Az Egyesült Államok arra szólította fel “izraelt”, hogy a légi támadások végrehajtásakor kerülje a civil áldozatokat, a Hamászt pedig arra, hogy fejezze be a zsidó célpontok ellen indított tüzérségi csapásokat. A Fehér Ház ugyanakkor nem szólította fel ”izraelt” arra, hogy ne hajtson végre támadásokat a Gázai övezet ellen.
A Hamász a Haarec szerint a cionisták által megszáll területekre lőtt rakétákkal válaszolt az akcióra, a támadásnak legalább egy halálos áldozata van, égy ember megsérült. Ehud Barak hadugyi miniszter rendkívüli állapotot rendelt el a Gázai övezet határától számított 20 kilométeres körzetben. Ezeken a terülteken tehát a lakosságnak azonnal az óvóhelyekre kell menniük, amint meghallják a légvédelmi szirénát.


A Hamász kitart az utolsó csepp vérig

A Hamász szóvivője, Fazi Barhum közben közleményt adott ki, hogy a Hamász az utolsó csepp vérig folytatja a harcokat, nem tartják fel a fehér zászlót. Azt mondta, a kormány és a Hamász remek állapotban vannak, és hogy a világ még sok mindent fog tőlük látni. "A Hamász katonai szárnya előtt minden lehetőség nyitott" - nyilatkozta az al-Dzsazírának. Mussza Abu Marzuk, a Hamász egyik Damaszkuszba száműzött vezetője úgy fogalmazott, hogy bármilyen eszközt hajlandóak bevetni, hogy megvédjék asszonyaikat és gyermekeiket.

Az Iszlám Dzsihád egyik vezetője, Kaled el-Bas háborúként definiálta a zsidó támadást, az eseményeket a 2006-os libanoni konfliktushoz hasonlította. "Akkor a Hezbollah védelmi infrastruktúráját akarták megsemmisíteni, ennek sincs semmi köze a tüzérségi támadásokhoz. A zsidó állam győzelmet akar aratni, mi pedig azt várjuk az arab országoktól, hogy ne maradjanak csöndben" - idézi a Ynet el-Bas al-Dzsazírának adott nyilatkozatát.

Rendkívüli ülést tart az Arab Liga

.


.

A demonstration to condemn the massacres being committed in Gaza

.
Palestinian Civil Society organizations in the Bethlehem area, people of various political affiliations, Christians, and Muslims, and all people of conscience in the Bethlehem area are gathering at 5 PM in front of the Church of Nativity and Omar's mosque in Bethlehem.


Nearly 200 people were reported massacred so far by Israeli war planes bombings of the besieged Gaza strip. Hundreds were reported injured so far. The victims include men, women, and children and the number of victims are expected to rise rapidly. Join us today as we call for ending the massacres, ending the siege on Gaza, for reconciliation between all Palestinians, and for freedom.

It is amazing that CNN and some other media outlets who reported on the death of famous Nobel Prize winner Harold Pinter mentioned he was Jewish and mentioned his criticism of the US policies but do not mention his persistent criticism of Israel and Zionism. Just in April he signed (with many other well respected Jews of Conscience) a letter that read in part “We cannot celebrate the birthday of a state founded on terrorism, massacres and the dispossession of another people from their land. We cannot celebrate the birthday of a state that even now engages in ethnic cleansing, that violates international law, that is inflicting a monstrous collective punishment on the civilian population of Gaza and that continues to deny to Palestinians their human rights and national aspirations. We will celebrate when Arab and Jew live as equals in a peaceful Middle East.” (see We're not celebrating Israel's anniversary, The Guardian, Wednesday 30 April 2008
http://www.guardian.co.uk/world/2008/apr/30/israelandthepalestinians

This is an example of self-censorship in some media. In parallel this same media fails to report the swindles of Zionists appropriately. An example of a story glossed over in its impact and relevance is the story of the way Zionists bilk donors and get rich (see Bernard Madoff: Wall Street Swindler Strikes Powerful Blows for Social Justice
http://axisoflogic.com/artman/publish/printer_29099.shtml )

And some editors (out of ignorance, shoddy journalism, or bias) in the West prefer not to report reality in Palestine. Few really explained Bethlehem under siege this Christmas and few reported on our candle light procession to demand end of colonization of the Shepherds’ field yesterday. Occasionally something does seep into Western Media like this article on reality in Gaza reported by the BBC
http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/7766509.stm

Scores dead in Israeli raid on Gaza

.
At least 155 Palestinians have been killed in an Israeli aerial bombardment on Hamas security installations.

Israel launched air attacks across the besieged Gaza Strip on Saturday, threatening that further operations would be carried out later in the day.

Witnesses reported heavy damage as at least 30 missiles were fired on the targets.

Emergency services said that at least 200 people were also wounded.

Salam Fayyad, the Palestinian prime minister, condemned the attack and demanded an immediate cessation.

Hours after the Israeli assault, Gaza fighters fired home-made rockets into southern Israel, heeding calls by Hamas and other affiliated Palestinian groups to avenge the attacks, unprecedented in their scale.

One Israeli was killed in the rocket fire, medics said.

Islam Shahwan, a Hamas police spokesman, said a police graduation ceremony in Gaza City was struck by Israel. Among those killed was Tawfiq Jabber, the Gaza chief of police.

The Hamas-run interior ministry said all security compounds in the Strip had been destroyed.

Gaza is densely populated. Its 1.5 million residents area already experiencing shortages in medicine, power and basic supplies due to 18 months of an Israeli blockade.

'War crimes'

Mahmoud Abbas, the Palestinian president and leader of Fatah, condemned the "aggression" in Gaza.

Mousa Abu Morzouz, the deputy leader of Hamas, told Al Jazeera: "Until now the aggression didn't stop ... they are targeting all the police headquarters and offices.

"We will defend our people, we will retaliate against this aggression ... our military will retaliate."

Morzouz called on the world's most powerful nations to condemn the attacks: "Nobody in this world can accept what happened and the Israeli aggression ... [we expect] the international community to stand against this and say that it is not acceptable."

Mustafa Barghouthi, the former Palestinian information minister, said: "This is not an attack on the Hamas. It is an attack on the whole population and the free will of the people of Gaza."

He accused Israel of committing "war crimes" and demanded that Abbas and his government stop all relations with Israel.

'Only just beginning'

The Israel army released a statement saying "terrorist installations" were hit and that all Israeli pilots returned unharmed.

Palestinian officials called on the international community to condemn the raids [AFP]
The operation against the Hamas is "only just beginning," Avi Benayahu, an Israeli military spokesman said.

The air raids follow the decision by the Israeli security cabinet to increase reprisals for cross-border rocket attacks against Israel, and the breakdown of a six-month-old Israel-Hamas truce earlier this month.

The ceasefire expired on December 19, with Hamas arguing that Israel had violated the truce by preventing vital food and medical supplies into the Strip.

Ayman Mohyeldin, Al Jazeera's correspondent in Gaza, said: "A series of explosions were heard over Gaza City.

"From where we are, there are at least seven different clouds of smoke from the strikes. We are seeing some casualties being evacuated in cars."

Egypt has opened the Rafah crossing with the Gaza Strip to receive injured people, Egyptian officials said. Ambulances have been sent to the crossing and two Egyptian hospitals emptied to take in the wounded.

Weakened security services

Mohyeldin said that Hamas, which rule the Gaza Strip, was being held responsible by Israel for any attacks from the territory into Israel, even if they are undertaken by other Palestinian factions.

However, officials of the deposed government in Gaza which maintains law and order, while being Hamas member in the main, are separate from the group's military wing and other factions responsible for attacks into Israel.

"There is within Gaza a functioning ministry of interior that has security services, traffic control, emergency medical services," Mohyeldin reported.

"Those workers are seen as employees of the government in Gaza. So now that many of these installations have been targeted, it will have an immediate impact in terms of the law and order structure here in Gaza."

Jacky Rowland, Al Jazeera's correspondent in Jerusalem, said that Israel's decision to strike at this moment was down to Hamas withdrawing from the ceasefire and the intensified rocket fire coming from the Gaza Strip in recent days.

"In one day [in the past week] we saw 80 rockets ... which is a huge upsurge," she said.

Hamas won control of the Palestinian Legislative Council in elections in January 2005. The international community refused to accept a Hamas-led government, demanding that the faction recognise Israel and renounce violence. Economic sanctions by the EU and US followed.

Hamas took control of the Gaza Strip in June 2007 after bloody street battles against its rival, the Fatah movement.

2008. december 25., csütörtök

A Józan Ész halálára

(nyugodjék békében)

Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás". Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt. Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán. Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését. Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni. Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetség tárgyává vált, némely "egyház" üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik. Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt. Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé. Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok. Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment.
--
drAL

2008. december 24., szerda

Jézus a Szent Korán-ban

.
Bár Jézus neve huszonötször tűnik föl a Szent Korán lapjain, még más neveken is emlegetik: "Ibne Mariam" - Mária fia, "Maszih" - Messiás (Krisztusnak fordítva); "Abd-ullah" - Allah szolgája; "Rasul-ullah" - Allah küldötte. Szó esik még róla, mint "Isten igéje", "Isten szelleme" és mint "Isten jele", tizenöt különböző szúrában számos más, tiszteletet és megbecsülést kifejező néven és jelzővel említik. A Korán tiszteletben tartja Isten eme hatalmas hírvivőjét, és - természetszerűleg - a muzulmánok is ezt tették az elmúlt tizennégy évszázad során. A Korán lapjain egyetlen becsmérlő jelző sem szerepel Jézussal kapcsolatban; ezt a tényt még a muzulmánokkal szembehelyezkedő, legfanatikusabb keresztény sem vonhatja kétségbe...

A keresztények még nem tudják, hogy a jóakarat igaz megnyilvánulásai a muzulmánok részéről Jézus és Mária felé, hitük kútfõjébõl, a Szent Koránból ered. Nem tudják azt sem, hogy ha egy muzulmán a saját nyelvén a szájára veszi Jézus szent nevét, mindig hozzáteszi Hazrat Eesa (tiszteletreméltó Jézus), vagy Eesa alai-hiss-salaam (Jézus, béke legyen vele).

Minden alkalommal, ha egy muzulmán Jézus (béke legyen vele) nevét említi ezen jelzők nélkül, tiszteletlenséget, barbarizmust követ el. A keresztények nem tudják, hogy a Koránban ötszörte többször említtetik Jézus (béke legyen vele) neve, mint az Iszlám próféta neve Isten Könyvében. Egészen pontosan huszonöt alkalommal - öttel szemben.

"...bizonyítékokat adtunk Jézusnak, Mária fiának és megerősítettük õt a Szentlélekkel"
(Korán, 2:87)

"...Ó, Mária! Allah hírül ad néked egy igét, amely tőle [ered], a neve Jézus, a Messiás, Mária fia."
(Korán 3:45)

"...Jézus, a Messiás, Mária fia [csupán] küldötte Allahnak..."
(Korán 4:171)

"...És az õ nyomukba küldtük Jézust, Mária fiát .."
(Korán 5:46)

"...Zakariást, Jánost, Jézust és Éliást. Mindegyikük igaz az igazak között."
(Korán 6:85)

Jézus rangjai
Bár Jézus neve huszonötször tûnik föl a Szent Korán lapjain, még más neveken is emlegetik: "Ibne Mariam" - Mária fia, "Maszih" - Messiás (Krisztusnak fordítva); "Abd-ullah" - Allah szolgája; "Rasul-ullah" - Allah küldötte. Szó esik még róla, mint "Isten igéje", "Isten szelleme" és mint "Isten jele", tizenöt különböző szúrában számos más, tiszteletet és megbecsülést kifejező néven és jelzővel említik. A Korán tiszteletben tartja Isten eme hatalmas hírvivőjét, és - természetszerűleg - a muzulmánok is ezt tették az elmúlt tizennégy évszázad során. A Korán lapjain egyetlen becsmérlő jelző sem szerepel Jézussal kapcsolatban; ezt a tényt még a muzulmánokkal szembehelyezkedő, legfanatikusabb keresztény sem vonhatja kétségbe.

"Eesa"
A Szent Korán "Eesa" - néven említi Jézust, ez a legtöbbször használt kifejezés, lévén, hogy ez volt a "keresztény"2 neve. Valódi neve "Eesa" (arab), illetve "Esau" (héber) volt. A klasszikus "Yeheshua", szolgált alapul a latin Jesus (Iesus), azaz Jézus névnek a nyugati keresztény nemzeteknél. Sem a J, sem a szóvégi s nem található meg az eredeti - sémi - nyelvben.

A szó egyszerű formájában: "E S A U", amely gyakori zsidó név, több mint hatvanszor szerepel a Biblia Teremtés fejezetében. Legalább egy Jézus állt a tömegben, amikor az ítélethozatal előtt meghallgattatott "a" Jézus (béke legyen vele). Jozefusz, a zsidó történész huszonöt Jézust említ "Antikvitások Könyve"3 című munkájában. Az Újtestamentum említést tesz egy "Bar-Jesus" nevű illetõrõl, egy mágusról, egy hamis prófétáról (ApCsel 13:6), valamint egy "Jesus-Justus"- ról, egy keresztény misszionáriusról, Pál apostol kortársáról (Kol 4:11). Ők természetesen nem azonosak Jézussal, Mária fiával. Az "Esau" (J)esu(s) alakká változása különlegessé teszi. A név kikerült a zsidó és keresztény névhasználatból a Kr.u. 2. században. A zsidók között rossz hírnévnek örvend, mert istenkáromló a zsidóságra nézve, a keresztények között pedig azért, mert Istenük inkarnációjának neve volt. A muzulmánok nem haboznak megnevezni a fiút, Eesát, mert megbecsült név, az Úr igaz szolgájának neve.

A Szent Korán legnépszerűbb angolra fordításának végén érthető és áttekintető index található. Az 1837. oldalon találjuk Jézus nevéhez fûzõdõ útmutatót.


http://www.harmonet.hu/