GÁZA ÉS A GÁZ

Az elemzéssel nem célunk állást fogalni semelyik oldal meggyőződése mellett, nem szeretnénk világnézeti és napi politikai csatározásokba belefolyni. Pusztán érdekes összecsengés tapasztalható a gáz és a gázai történések között - már megint az energia áll hátul... (ffek)

Michel Chossudovsky, a University of Ottawa közgazdászprofesszora, a Centre for Research on Globalization független kutatócsoport egyik vezetője szerint a Gázai-övezet izraeli megszállása közvetlen összefüggésben áll a stratégiai gázkészletek kérdésével.

2000-ben a Gázai-övezethez tartozó partszakasztól nem messze jelentős gázkészleteket fedeztek fel. A palesztínokkal kötött 1999-es szerződés alapján az olaj- és gázlelőhelyek feltárásának joga 25 évig a British Gas-t (BG) és az athéni székhelyű Consolidated Contractors International Company-t illeti meg (CCC). A BG 2000-ben csak két fúrást végzett, összesen 1400 md m3 készletet találtak, ennek értéke kb. 4 md $. A gázmezőkhöz kapcsolódó jogok 60%-ban a BG-t, 30%-ban a CCC-t, 10%-ban Palesztína befektetési alapját illetik meg. A Gázai-övezet környékén feltárt tengeri lelőhelyek 60%-a jogilag a palesztínoké.

1. ábra A gázmezők Izrael környékén

2. ábra. A palesztin halászati jog zónája

Izrael kezdettől fogva arra törekedett, hogy (1) a palesztinokat kikapcsolja az üzletből, (2) a kitermelt gáz hozzá és ne Egyiptomba kerüljön, (3) üzletet is csináljon. A legfontosabb cél természetesen az 1999-es szerződés érvénytelenítése volt. 2007-ben olyan szerződést akartak kötni a BG-zel, hogy a gázt tengeralatti csővezetéken szállítsák Izraelbe. A gázt formálisan a palesztinoktól vásárolták volna meg, igaz, csak természetben voltak hajlandóak fizetni, hiszen a Hamasz-kormány szerintünk nem kaphat pénzt, mert azt a terrorizmus támogatására fordítaná. A BG 2007 decemberében felhagyott a tárgyalásokkal, 2008 januárjában becsukta izraeli irodáit. A 2008 legvégén megkezdett hadműveleteket már júniusban elkezdték tervezni. Októberben ennek tudatában kezdték újra a tárgyalásokat a BG-zel. A Gázai-övezet megszállásának távlati geopolitikai célja, hogy partmenti vizek és a palesztin gázlelőhelyek izraeli tulajdonba menjenek át. Akkor a meglévő szomszédos létesítményekkel egyetlen rendszerbe lehetne őket szervezni. Délről gáz, északról olaj érkezhetne Izraelbe (a Baku-Tbiliszi-Ceyhan csővezeték végállomásáról). Az olajvezeték láthatólag döntő hatással lehet a Libanonnal fennálló kapcsolatokra.

3. ábra. Izrael ellátási lehetőségei: északról olaj (BTC), délről gáz

4. ábra. A gázai övezet

Izrael 2000 óta zajló tengeri elrettentő akciói sem egyszerűen a palesztin halászok ellen irányultak.
A Gázai-övezetben körülbelül 3000 halász tevékenykedik a partmenti vizeken. Az Arafat és Rabin által aláírt, 1994. május 4-én kelt Gáza-Jerikó egyezmény 20 tengeri mérföldben jelölte meg ennek a partmenti sávnak a szélességét, melyet északról izraeli, dél felől egyiptomi vizek határolnak. Az egyezmény egy keskeny partmenti csíktól eltekintve mindenféle halászati és gazdasági tevékenységet engedélyezett. A palesztínok ezután hat éven át zavartalanul halásztak. 2000-től az izraeli hadsereg rendszeresen fenyegetni és zaklatni kezdte a 6 mérföldnél beljebb dolgozó halászhajókat. Hogy miért, azt nem közölte a palesztínokkal. A kimondatlan határvonalat a fegyverek jelölték ki. Arafat 2000 szeptember 27-én behajózott a parttól 19 mérföldnyire, hogy személyesen gyújtsa meg az első adag kitermelt gázt. Egy izraeli olajtársaság ugyan vitatta a palesztínok tulajdonjogát, de a keresetet az izraeli bíróság elutasította.
Kérdés, kit illet a gáz tulajdonjoga. A fentiek szerint (Gáza-Jerikó egyezmény) ugyebár a palesztinokat, nyilván azért is szerződtek az angolok 1999-ben Arafattal. A lelőhely 10-15 mérföldnyire esik a parttól. Úgy számították, a gázból egy évtizedig egész Palesztína áramellátását biztosíthatják, és még exportra is jut belőle. 2000. szeptember 28-án Ariel Sharon provokatív látogatást tett a Templom-hegyre. Ebből felkelés robbant ki. A 6 mérföldes határon megkezdődtek az izraeli járőrhajók máig tartó támadásai a halászhajók ellen. Sharont 2001 februárjában miniszterelnökké választották.
2002-ben a Sharon kérésére Palesztínába érkezett az ENSZ-főtitkár emberi jogi követe, Catherine Bertini, aki a jelentéséhez fűzött mellékletben rögzítette, hogy a halászati zóna szélessége 12(!) tengeri mérföld, amit be kell tartani. A helyzet ettől persze semmit sem változott. A katonai fenyegetéssel évek óta szűkebb területre kényszerített halászhajók miatt a partmenti sáv halállománya, s így a zsákmány is erősen megcsappant. 2005-ben Izrael kivonult ugyan a Gázai-övezetből, de a szárazföldi átkelőpontok és tengeri útvonalak ellenőrzésével bezárta a palesztínokat. A Hamasz hatalomra jutása után még szigorúbban korlátozta (és korlátozza) a termékek, nyersanyagok, gyógyszerek és emberek forgalmát. Míg 2000 előtt napi 900 teherautó ellátmány érkezett a területre, ezután csak 70 (2008 júniusában, a rakétatámadások beszüntetése fejében ezt a számot 90-re emelték). Végül: 2008. november 18-án olyan egyiptomi bírósági ítélet született, mely a kormányt az Izraelbe irányuló földgázszállítás leállítására kötelezte, a hiányzó parlament jóváhagyás miatt. Egy 2005-ös megállapodás szerint ugyanis Egyiptom 15 év alatt 1,7 md m3 gázt ad el Izraelnek. A szállítás ténylegesen csak 2008 májusában indult meg. Az ítélet nem jogerős, fellebbeztek, de a csapok potenciális elzárása is nyugtalaníthatta Izraelt.
A BG Group érdekérvényesítő ereje az általa képviselt nagy piaci értékű tudásra, információra és a technológiára épül. Izrael önmagában nem tud fúrni a BG koncessziós területén, legfeljebb lyukakat a tengerfenékbe. A BG rengeteg 3D szeizmikus adat ismeretében és kellő szaktudás birtokában megtervezte és kivitelezte a kutat. Nélküle vagy az ő érdekei jelentős sérelmére nem lehet ezt a mezőt kitermelni. A BG nem fogja elengedni el ezt a csontot. Az igazgatótanácsban ott van pl. Sir David Manning, aki régi motoros, legutóbb Nagy-Britannia USA nagykövete volt, s egyben a Lockheed és a Lloyds igazgatótanácsának is tagja.
Egy politikailag ennyire exponált (és beágyazott) cég, mint a BG, maga nyíltan nem mehet szembe a nemzetközi szerződésekkel. De... ha történetesen úgy alakul, hogy azokat valamiért teljesen újratárgyalják és végül mégis Izraellel köthet üzletet (aminek eddig útjában állt a Hamasz-Izrael konfliktus), akkor persze újabb nagy fejlesztésekhez juthatna hozzá. És nem tiltakozna. A csattanó: az Isramco 2009. január 18-án jelentette be, hogy a Tamar-1 fúróállomás igen jelentős földgázkészletekre bukkant Haifától 90 km-re keletre a tengeren.

5. ábra. Haifa városa Észak-Izraelben van

Ez minden eddigi gázmezőnél nagyobb, értéke kb. 15 milliárd $. A fúrás minden idők legköltségesebb izraeli vállalkozása volt, 144 millió dollárba került. Az előzetes becslések szerint 35% volt az esélye, hogy 87 md m3 gázt találjanak.
A fúróállomásban a fúrást végző amerikai Noble Energy 36%-kal, az Isramco 29%-kal részesedik, a fennmaradó rész a Delek Drillingé és az Avner Oil and Gas Explorationé. A tengerfenék 1700 méteren van, onnan még 1400 m vastag sóréteget kell keresztülfúrni. A telepített fúrótorony 5000 m-ig tud lehatolni, 4900 m-nél érte el a megfelelő réteget. A bejelentést követően Tel Avivban emelkedni kezdtek a részvények árfolyamai. Isramco +123%, Delek Group +57%, Avner +45%.
A hadsereg ezzel egyidőben kivonult Gázából.

Források:

Michel Chossudovsky: War and Natural Gas: The Israeli Invasion and Gaza's Offshore Gas Fields,
http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=11680

David K. Schermerhorn: Geopolitical Time Line: War, Natural Gas and Gaza's Marine Zone, Fishermen's Rights versus the Development of Natural Gas
http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=11787 .

Avi Bar-Eli: Israel`s largest-ever reserve of natural gas discovered off Haifa coast
http://www.haaretz.com/hasen/spages/1056469.html
http://http://www.export.gov.il/Eng/_Articles/Article.asp?ArticleID=10137&CategoryID=391

Forrás: http://astro.elte.hu/~hetesizs/gaza.html

ÍRTA: ÁCS JÓZSEF fizikus

Kelet-Európa a robbanás szélén áll

.
A Magyarok Szövetsége nemzetközi hírfigyelő szolgálata a következő elemzésre hívja fel mindenki figyelmét...

Kelet-Európa a robbanás szélén áll, és ha robban, akkor az EU nagy részét viszi magával. A helyzet válságos, de nincs rá könnyű megoldás. Az IMF-nek nincs elég forrása ahhoz, hogy ekkora méretű mentőövet tudjon dobni, és a recesszió gyorsabban terjed, mint a mentőcsomagok megszervezéséhez szükséges idő. Pénzügyminiszterek és jegybank elnökök rohangálnak körbe, hogy az egyik tüzet a másik után oltsák el. Csak idő kérdése, hogy az események utolérjék őket. Ha bármelyik országot engedik alámerülni (államcsőd) az egész földrész dominók módjára omolhat össze. Ez viszont a politikai elrendezés drámai változását hozhatja magával. A fasizmus újraéledése már nem nevezhető lehetetlennek.

Az UK Telegraph gazdasági rovatvezetője, Edmund Conway a következők szerint összegezi a helyzetet. "Az országok egy második hulláma fog a gazdasági válság áldozatává válni, várva a kisegítést az Nemzetközi Pénzügyi Alaptól (IMF) - figyelmeztetett az IMF vezetője a Rómában tartott G7 csúcstalálkozón. Egyes országok gazdaságát a bankszektor mérete, és az általuk felvállalt financiális kötelességek gúzsba kötnek, ami felveti annak lehetőségét, hogy fizetési mérleghiányuk és gyengülő valutájuk áldozatává válhatnak, pontosan úgy, ahogy ez Izlandban történt, mielőtt az IMF segítséget megkapták volna a múlt év folyamán.

A külföldi tőke riasztó mértékben menekül, néhány hónap alatt majdnem a kétharmada. A defláció lenyomja a vagyontárgyak értékét, növeli a munkanélküliséget és a pénzintézetek tartozásait megnöveli. A helyzet mindenütt ilyen. A gazdaságok kiürülnek és tőkeszegénnyé válnak. Ukrajna az államcsőd szélén billeg. Lengyelország, Lettország, Litvánia és Magyarország alacsonyszintű depresszióba süllyedt. Azok az országok jártak a legrosszabbul, amelyek követték Washington gazdasági utasításait. Ezek arra játszottak, hogy az adósággal hajtott növekedés és az exportnövelés fog a jóléthez vezetni. Ez az álom elszállt. Ezek az országok nem fejlesztették ki fogyasztói piacaikat, tehát alig van kereslet. Tőkehiány van, és a vállalkozások arra vannak kényszerítve, hogy spóroljanak a csődhelyzet elkerülése végett. Egész Kelet-Európa marginálisan működik. További tőkére van szükségük, hogy értékvesztésüket pótolni tudják. Életmentésre van szükségük az IMF-tól, vagy a gazdasági visszaesésük folytatódni fog.

Az UK Telegraph gazdasági oknyomozója, Ambrose Evans-Pritchard Kelet-Európáról írt egy cikksorozatot. A következő cím alatt: "Ha nem mentik meg Kelet-Európát, az egész Világot magával rántja" a következőket írta: "Az osztrák pénzügyminiszter Josef Pröll a múlt héten rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy összehozzon egy 150 milliárd Eurós segítséget a volt szovjet blokk országai részére. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen az osztrák bankok ezeknek az országoknak 230 milliárd Eurót kölcsönöztek, ami megfelel az osztrák éves GDP 70 százalékának. Ha a tartozás 10 százalékát nem tudják megadni, akkor az osztrák financiális szektor összeomlását eredményezheti", állítja a bécsi Der Standard. Sajnálatos módon ez fog bekövetkezni.

Az Európai Építési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerint a bedőlő adósságok meg fogják haladni a 10 %-ot, és elérhetik a 20 %-ot is.

Stephen Jen, a Morgan Stanley valutaosztály vezetője szerint, Kelet-Európa 1.700 milliárd $ kölcsönt vett fel, legnagyobb részt rövid lejáratra. Ebből ebben az évben 400 milliárdot vissza kell fizetni, vagy át kell ütemezni. Ez az összeg megfelel az adósok GDP-je egy harmadának. Sok szerencsét hozzá, ugyanis a hitelezői ablakot bezárták.

A keleti tömb adósságainak hitelezői nyugat-európaiak, elsősorban osztrák, svéd, görög, olasz és belga bankok. Ehhez még hozzá jön, hogy a feltörekvő piacoknak nyújtott 4.900 milliárd dolláros portfoliónak egy elképesztő 74 százalékát is Európa állja. Ez az összeg ötször nagyobb, mint az amerikai és japán bankok követelései. Ráadásul az IMF adatai szerint a kihelyezett tőke 50 százalékát maguk is kölcsönzik.

Egy gazdasági krízis gyorsan politikai krízissé válhat. A kelet-európai fővárosokban zavargások törtek ki. Mr. Geithner jól tenné, ha jobban odafigyelne. A politikai felfordulás lehetősége egyre nő. A társadalmi elégedetlenség pillanatok alatt kikerülhet az utcára. A kormányoknak gyorsan és határozottan kell lépni. Ezeknek az országoknak keményvalutára van szükségük és garancia a támogatásukra. Ha nem kapnak segítséget, a parázsló társadalmi felháborodás sokkal veszélyesebb dologgá válhat.

Az UK Telegraph gazdasági oknyomozója, Ambrose Evans-Pritchard: Az IMF szerint, globálisan a bankok a 2.200 milliárd dollár veszteség felét már leírták. Ezen túlmenően az EU bankjainak 1.600 milliárd dollár kinnlevősége van Kelet-Európában. Egyre inkább úgy néz ki, hogy ez az összeg az európai "szubprime" vesztesség. Az EU vállalkozásainak tartozása a GDP 95 százalékát teszi ki, míg ez az USA-ban csak 50 %. A hitelek bedőlése feletti aggódás növekszik.

Alapvető fontosságú, hogy az állami kisegítések ne érjék el azt a mértéket, amik a financiális problémákkal, vagy a túlzott eladósodással kapcsolatos aggodalomra adnak okot. Az ilyen megfontolások különösen fontosak a költségvetési hiány és a lakossági eladósodás növekedése, valamint az állami kötvénykibocsátás kontextusában.
Ugyanolyan, mint ahol a bankok összevonták kereskedelmi és befektetési tevékenységüket. Az eladósodás fenntarthatatlan szintre futott fel, ami destabilizálta az egész gazdaságot. A bankok spekulációba kezdtek, és tevékenységüket elrejtették a mérlegbeszámolókban, illetve maximálták kölcsönfelvételüket átláthatatlan hiteltechnikákkal. Így aztán a globális gazdaság egy spekulációs buborék áldozatává vált. Kelet-Európára nagy csapást mért a világválság, de ez csak az első feldöntött kugli bábu, amit a többi követni fog. Egész Európa ugyanazzal a vírussal van megfertőzve, ami a Wall Streetről származik.

A hétfői New York Times az EU folyamatokat a következőkben foglalta össze: "Európa mélyebb recesszióba süllyedt, mint az Egyesült Államok az elmúlt év végén, a pénteken nyilvánosságra hozott adatok szerint. A közös valutához tartozó 16 ország gazdasága a múlt év utolsó negyedében 1,5 százalékot esett vissza (ami egy évre kivetítve 6 %-os visszaesés jelent), az Európai Unió statisztikai hivatala szerint. Ez rosszabb, mint az Egyesült Nemzetek gazdaságának 1 százalékos visszaesése egyazon időszak alatt. "A mai adatok megölték azt az illúziót, hogy az Euró-zóna a globális visszaesést könnyen átvészeli." Állítja Jörg Radeke a Londonban székelő Gazdasági és Üzleti Kutató Központ egyik közgazdásza. (New York Times: "Európa mélyebbre süllyed, mint az várható volt.")

A likviditás hívei azt szeretnék, ha a kormányok nem segítenék meg a betegeskedő pénzintézeteket, magukra hagynák őket, hogy elbukjanak. Ez egy darwini őrültség! Olyan mintha az infarktusos áldozatot lefektetnénk a konyhakövezetre, ahelyett, hogy a kórház intenzív osztályára rohannánk vele. A globális gazdaság gyorsabban zsugorodik, mint a múltban bármikor. A globális vagyon 40 százaléka eltűnt. A bankrendszer fizetésképtelen, a munkanélküliség növekszik, az adóbefizetések csökkennek, a piac sokkos állapotban van, az ingatlanárak zuhannak, a vesztességek az egekbe szöknek, a fogyasztói bizalom pedig sose volt olyan alacsony, mint most. Nincs arra idő, hogy félig kész ideológiákhoz ragaszkodjunk. A globális gazdaság az egész rendszert magában foglaló zsugorodási fázisba lépett, ami könnyen kezelhetetlenné válhat és belevisz minket egy újabb világháborúba. A politikai vezetőknek észre kellene venni a helyzet komolyságát, és meg kellene akadályozni, hogy a jármű, amit vezetnek, a szakadékba zuhanjon.

Forrás Mike Whitney February 17, 2009 "ICH"

Magyarok Szövetsége Hírfigyelés, Antallfy Tibor fordítása

Üzenet Magyarországon maradt barátaimnak...

.
Nem adjuk alább!

„A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület és
technika megvásárlására fogják buzdítani.
Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek
fel mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak.
A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosítva
lesznek és mindez végeredményben a kommunizmus születéséhez vezet.”

/Karl Marx, 1867/

Félig megvolnánk...

капитала будут стимулировать рабочий класс покупать все больше и больше дорогих товаров, зданий и техники. Толкая их тем самым для того, чтобы они брали все более дорогие кредиты, до тех пор, пока кредиты не станут невыплачиваемыми. Невыплачиваемые кредиты ведут к банкротству банков, которые будут национализированы государством, что в итоге и приведет к возникновению коммунизма.

К. Маркс, 1867г.

.

Még egyszer az adósságcsapdáról

.
Az ország közvélekedését irányító, szûk elitérdekek közpolitikai tematizálását megszabó média félelemkeltõ hadjáratainak mozgatórugója, Horn Gábor (SZDSZ) szavaival élve: „Nekem az SZDSZ jövõje fontos, nem az országé!” Miközben, a közvélemény szemében lényegtelen problémává zsugorodik a tényleges, és egyre súlyosabb és mélyülõ szociális problémává önmagát kinövõ társadalmi helyzet: a szabaddemokrata pénzügyi-gazdasági-politikai-média hálózat hatalomgyakorlásához és görcsös hatalommegtartásához szervesen kapcsolódó, attól elválaszthatatlan adósságválság.
„A szabaddemokraták – írja Fritz Tamás politológus kollégám - a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik…azonosulnak a nemzetközi pénzügyi szervezetek, az IMF, a Világbank, a Kereskedelmi Világszövetség (WTO) és más intézmények neoliberális gazdaságfilozófiájával, amelynek kulcsfogalmai: kicsi, be nem avatkozó állam kismértékû újraelosztó szereppel, a piac és a verseny elsõbbrendûsége minden területen, nyitott ország nyitott piaccal és kereskedelemmel, alacsony adók és ezzel együtt minimális szociális ellátás, a multinacionális vállalatok érdekeinek elsõbbsége, az állami tulajdon totális privatizációja, a „nem hatékony” szférák (például mezõgazdaság) leépítése, stb.” Vagyis, az állam, mint közösségszervezõ és közösségmegtartó közentitás teljes magánosítása, a magyar történelem XIV. századából ismert ’Csák Máté tartomány uraság’ analógiájára egy olyan oligarchikus, multinacionális tulajdonos érdekeltségû ’magán ország’ létrehozása, amelynek kiszolgálói, egyben fõ és egyetlen haszonélvezõi a kozmopolita indíttatású szabad demokraták. S a területen élõ, saját tulajdontól megfosztott, lét –és életbiztonság nélküli lakossággal azt lehet tenni, amit újdonsült urai akarnak. Joggal felmerülhet a kérdés, vajon nem esem-e túlzásba, amikor egy magyarországi politikai törpepártot, és a holdudvarukhoz szervesen kapcsolódó pénzügyi és közgazdasági (és értelmiségi, média) konventet teszek felelõssé mindazokért a közgazdasági és közpénzügyi problémahalmazért, amelynek csak egyik(!) fokmérõje a ma még 80+ milliárd US$-t kitevõ költségvetési(állam) adósság? (Ami nem tartalmazza az önkormányzati, a magánvállalati és lakossági eladósodottságot.) Amelynek összhozadéka nem csak a népesség csökkenés, az egyre romló munkanélküliség ráta, de az állami finanszírozás ellehetetlenülése következtében leépült, illetve leépülõ közegészségügy, közoktatás, mezõgazdasági tevékenység, a kutatás+fejlesztés, tömegközlekedés, rend –és honvédelem, de a túlburjánzott adóztatás és a növekvõ korrupció, valamint - a volt SZDSZ-es pártelnök, belügyminiszter Kuncze Gábor szavaival élve - a ’megélhetési bûnözés’ kezelhetetlenné válása, stb.? Talán elég, ha jelzésként, a Csehországból és Horvátországból kitiltott, Soros György pénzén létrehozott Közép-Európai Egyetem egyik professzorának, mint a kozmopolita neoliberális gazdaságfilozófia magyarországi konventjének egyik legismertebb képviselõjét, a hirtelen sok közszereplést vállaló Bokros Lajos nevét említem meg. Az adósságválság lényege, hogy a kamatok megugrása miatt a felvett hitelek visszafizetéséhez a fejlõdõ országokban elérhetõ profitráta lenne szükséges (ilyen profitrátát egyébként még a fejlett tõkésországok csoportja sem képes produkálni). Ezért az adósságokkal járó nettó átutalás révén a fejlõdõ országokból folyamatosan olyan jövedelem áramlik a hitelezõkhöz, mely nemhogy a fejlesztõ-bõvítõ beruházásokat akadályozza meg, de rákényszeríti az adósokat a belföldi fogyasztás visszafogására is. Az adósságtörlesztés tehát hosszabb távon rendszeres forráskivonást eredményez: míg a forráskivonás a rendszer lényegéhez tartozik és az adóssággal együtt nõ, addig az ez ellen ható tényezõk (részvénykibocsátás, mûködõtõke beáramlás) ideiglenesek, vagy korlátozottak. A megtermelt jövedelem egy részének elvonásával az adósságszolgálat önmagában (egymással szoros összefüggésben álló) makrogazdasági feszültségek forrása. Csökkenti a jövedelemtulajdonosok (különösen az állam) megtakarításait, a költségvetési kiadások kényszerû csökkentésével a keresletet, mindezeken keresztül a beruházási rátát (és a munkahelyteremtést), a kamatfizetés kényszere miatt lecsapolja a profitábilis szektorok jövedelmeit, ami szerkezetmegmerevítõ hatású. Ezen kívül a költségvetési kamatterhek › deficit › exportkényszer › leértékelés › infláció › leértékelés hatásmechanizmusa miatt kedvezõtlenül hat az árfolyamra, mely önmaga ismét növeli az adósságterheket, stb.Az IMF-konform stabilizációs gazdaságpolitika legfõbb elemei: az árfolyamleértékelés (a nemzeti valuta leértékelése); a költségvetési és monetáris restrikció (az ezekkel járó reálbér-, illetve reáljövedelem-csökkenés); s az 1980-as évek közepe óta ezekkel összhangban a (részben a Világbank által menedzselt) világgazdasági "alkalmazkodás" által igényelt államháztartási reformok, a dereguláció (az állami szabályozási rendszerek mérséklése, felszámolása, pl. a külföldi befektetések, vagy a tulajdonszerzés területén), valamint a pénzügyi és külgazdasági liberalizáció (tõke, áru szabad áramlása).
Elméleti szinten, saját logikáján belül is, az eladósodott fejlõdõ országok sajátosságainak talaján pedig további egymásba kapcsolódó ördögi köröket generál az IMF-konform monetarista gazdaságpolitika. (Pl.: az infláció ellen monetáris restrikció: kamatlábemelés › termeléscsökkenés és költségnövekedés › infláció, stb. Vagy: a költségvetési egyensúly javítása végett a kamatnövelés és kiadáscsökkentés › termelés- és keresletcsökkenés › munkanélküliség. Az adósságszolgálat miatt: növekvõ kiadások és infláció › a költségvetési egyensúly romlik stb. Vagy: erõltetett export › leértékelés › dráguló import › infláció, egyensúlyromlás › exportkényszer stb.)
Az eladósodott országok sajátos fejlettségi, strukturális helyzeténél fogva az IMF-féle recept helyi (s ott megfelelõ) struktúrákat, mechanizmusokat rombol szét, testre szabott felzárkózási pályákat vág el, hogy helyébe a pénzügyi függés (adósság) kezelése révén - és azt erõsítve - a teljes reálgazdasági függést állítsa. Ebben maguk az adósságmenedzselési technikák is aktív szerepet játszanak (pl. adósság-részvény csere.)
Ismerõs a képlet? A médiából manapság csak úgy, zuhatagszerûen ömlik ránk a különbözõ közgazdasági és pénzügyi szakemberek szájából az okozati tényezõk „feltárása”, anélkül, hogy lényegében a fentebb vázolt okok közül akár csak egyet is említenének. Hiszen, a magyarországi közgazdasági és pénzügyi szakma számára a Valutaalap és a Világbank a ’szent tehén’, gazdaság –és pénzügypolitikai ’téziseik’ és megoldási javaslataik pedig a megkérdõjelezhetetlen közgazdasági „vallás” tézisek közé emelkedtek. Akik, pedig bátorkodnak megemlíteni, hogy esetleg, a Valutaalap -és Világbank-konform stabilizációs gazdaságpolitika a társadalmat eladósíthatja és mély szociális válságba taszíthatja: nos, arra csak a kiközösítés, és egzisztenciális ellehetetlenítés vár. Ennek tudható be, hogy Magyarországon a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz gazdaság –és pénzügypolitikusai is csak finoman, többszörösen megszûrt, minden oldalról leellenõrzött körmondatokban merészelik érinteni azokat a tényleges megoldásokat, amelyek a fenti sorokban leírtakban rejlenek. A magyar társadalmat már betaszították a III. adósságcsapdába. Annak ellenére, hogy az Institute of International Finance még csak adósságcsapdát, magasabb kamatokat, a londoni elemzõk stagflációt, vagyis stagnáló gazdaságot és jelentõs pénzromlást valószínûsítenek. Varga Mihály (Fidesz) szerint, pedig csak a ’legnagyobb gond, hogy nem állt helyre a gazdaságpolitika hitelessége. Pedig! Nem a gazdaságpolitika hitelességét kellene helyre állítani, hanem az Európai Uniós tagország, Magyarország társadalmának progresszióját gátló államadósság kérdésében kellene radikális lépéseket tenni. Vagyis, egy radikális közgazdasági-pénzügyi programot kellene kidolgozni az államadósság kezelésével kapcsolatban 2007 után Magyarországon!
Molnár Ervin társadalomkutató elemzõ szerint legelõször szükséges lenne az adósságérték 2007 utáni nagyságát megbecsülni. Az államadósság az 1990-es 20.4 Mrd US$ értékérõl 2007 végére 84,8 Mrd US$-ra, tehát (84,6/20.4=) 4.16-szeresére; kamat kifizetés az 1990 elõtti 11.3 Mrd US$-ról 1990-2007 között 65.2 Mrd $-ra, vagyis (65.2/11.3=) 5.76-szorosára nõtt. Ha az 1990 elõtti és utáni növekedési tendenciák 2007 utáni másfél-két évtizedben is megmaradnak, akkor ebben az esetben az adósság, valamint a kamatkifizetés 1990-2007 közötti 84,8 és 65.2 Mrd US$ értékét megszorozhatjuk 4.16-tal, ill. 5.76-tal. Ezekkel a prolongált tendenciaszámokkal kell a 2007 után következõ másfél-két évtized múlva kb. (65.2x5,76=) 375.5 Mrd US$-értékû kamatkifizetéssel (a gazdaságból nettó forráskivonással) a magyar társadalomnak szembe néznie, mialatt az adósság (84.8x4.16=) 352.8 Mrd US$-ra nõ. Nyilvánvalóan, ezek a tendenciaszámok változhatnak. Csökkenhetnek, vagy növekedhetnek, a magyar pénzügyi kormányzat rendelkezésére álló pénzügyi források, törlesztési hajlandóság, esetleg a világgazdasági helyzetben beálló, a magyar gazdaság teljesítményét tükrözõ profitráta növekedésére is kedvezõen ható folyamatok következtében. Vagy, egy esetleges nemzetközi általános adósságcsökkentési program keretében (az 1931-es Dawes-tervhez hasonlóan). Ettõl függetlenül, úgy vélem, az idézett tendenciaszámok egy valós képet tükröznek.
Lóránt Károly, a Magyar Nemzetnek Brüsszelbõl tudósító közgazdásza szintén felvetette azt a kérdést, hogy a jelen helyzetben mit lehet egyáltalán tenni a stabilizációs csomagokkal tarkított sodródással szemben? Lóránt Károly szerint „a globalizáció problémáival foglalkozó nemzetközi szakirodalom, civil mozgalmak, ezen belül a környezetvédõk egyértelmûen a helyi gazdaságok fejlesztését ajánlják, vagyis, hogy a helyi közösségek szervezzék meg saját védelmüket és – racionális mértékig – saját ellátásukat, ami ellátásbiztonságot és jövedelembiztonságot nyújt az összefogó közösségeknek. A hazánkban jól ismert és alkalmazott kaláka, vagy a múlt századelõtõl a kommunista hatalomátvételig mûködõ Hangya Szövetkezetek is ilyen összefogásnak tekinthetõk – tehát a gondolat nem ismeretlen hazánkban sem. A megoldáshoz vezetõ út azonban ennél szélesebb körû kell, hogy legyen, nagyjából, Lóránt Károly értelmezése szerint, a következõ hangsúlyokkal:
(1) Az Európai Unió keretein belül szorgalmazni kell a neoliberális gazdaságpolitika felülvizsgálatát, rámutatva, hogy ennek folytatása – eltekintve attól a pusztítástól, amit a nyugati társadalmakban végez – a keleti országok, mindenek elõtt Magyarország és Lengyelország teljes elidegenedéséhez vezethet;
(2) Még a jelenlegi körülmények között is lehetõség van arra, hogy Magyarország az uniós szerzõdések kis- és közepes vállalkozásokra, illetve a külsõ egyensúlyra vonatkozó passzusait a magyar vállalatok támogatása érdekében felhasználja;
(3) A magyar vállalatok exportjának, illetve a hazánkban a külföldiek számára nyújtott szolgáltatások erõteljes fejlesztése, állami támogatással (például a promóciós költségek átvállalása, a helyi beruházások támogatása stb.) E tekintetben építeni lehet és kell is a nyugati magyarságra, amely szívesen segít akkor, ha a magyar kormány tudja, hogy mit akar;
(4) Zárni a belsõ gazdasági vertikumokat (hazai kézbe venni a termelés - feldolgozás - szállítás - értékesítés láncot);
(5) Amennyire ez lehetséges, vissza kell szerezni az orosz piacokat, hogy az energiaimportot magyar árukkal ellentételezhessük;
(6) Sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a mûszaki fejlesztésre, és a mûszaki szakemberek és tudományos kutatók európai programokba (például Galileo) történõ bevonására;
(7) A magyar bankrendszer minimális ellenértékért került külföldi kézbe (nemzetközi összehasonlításban megint csak példátlan mértékben), ráadásul úgy, hogy a kereskedelmi bankok sok százmilliárdos feltõkésítése a magyar adófizetõk terhére történt, jelentõsen terhelve a költségvetést (most meg kiviszik hatalmas nyereségüket). Alapvetõ érdekünk, hogy egy hazai kézben lévõ és a hazai vállalati szférát támogató bankrendszert megteremtsünk. Ugyanez vonatkozik a biztosítókra is.
(8) Végig kell gondolni, hogy a helyi gazdasági körforgás megindítására és támogatására helyi pénzt hozzunk létre. A helyi pénz gazdasági válságok hatására jött létre, amikor lokálisan a kereslet, meg a kínálat is megvolt, (tehát kihasználatlan gazdasági erõforrások voltak) ám pénzszûke miatt a helyi gazdasági körforgás sem tudott mûködni. A széles körben ismert megoldások az 1929-31-es gazdasági válság nyomán jöttek létre, így például a svájci WIR bank, amelyet 1934-ben létesítettek és még ma is mûködik. A helyi pénz iránti igény a neoliberális gazdaságpolitika negatív hatásainak mérséklése céljából, a nyolcvanas évektõl éledt újjá. Jelenleg számos fejlet ipari országban, így az Egyesült Államokban, Kanadában, Németországban alkalmazzák. Magyarország szempontjából az lenne a jelentõsége, hogy foglalkoztatási lehetõséget biztosíthatna a nagy munkanélküliséggel küzdõ térségekben, illetve piacot biztosíthatna a hazai vállalkozóknak.
(9) Általában minden lehetséges eszközzel kellene elõsegíteni a társadalom integrálódását, a lakosság erõteljesebb bevonását a helyi gazdasági, társadalmi és bármilyen más jellegû közösségekbe;
(10) A társadalom igazságérzetét kielégítõ progresszív jövedelemadó-rendszer bevezetése.
Fritz Tamás politológus társam szavaival kezdtem írásomat, aki szerint, ismétlem:
„A szabaddemokraták a neoliberalizmus egyfajta radikális kozmopolita változatát képviselik.” A fentiekben, csak vázlatosan szemléltetett összeállításban érintett problémák tényleges megoldásához szükséges társadalmi akarat csak egyféle képen manifesztálódhat: ha a magyar politikai-gazdasági/pénzügyi és média közéletbõl végleges jelleggel sikerül kiiktatni a szabaddemokrata politikai, gazdasági/pénzügyi és média/értelmiségi, és tegyük hozzá, az MSZP ennek tükörkép konventjének befolyását. Számomra, és úgy vélem, sokunk számára az ország jövõje fontosabb, mint egy törpepárttá zsugorodott entitás jövõje. Ha a Fidesz nem meri vállalni az 1990-ben elmaradt „nagytakarítást”, akkor a Fideszt maga alá temeti majd a növekvõ államadósság terhei által indukált társadalmi elégedetlenségi hullám. Amit csak súlyosbíthat egy olyan USA gazdasági recesszió, amely „mélyebb és hosszabban elnyúló lesz, mint ahogyan arra eddig a szakemberek számítottak.”

Egy kérdés marad csupán megválaszolásra: a III. eladósodást és az abból való kitörést jelképezõ Gordiuszi csomót elvágó kard vajon kinek a kezében lesz?

Készítette és összeállította: Csontos Gábor politológus
.

A világ kifosztása

.
Vezér László előadása 2008.január 19-én
Kilábalás a gazdasági válságból címmel

1. Miért nem jutunk 5-ről a 6-ra?
A legtöbb ember egy életen keresztül szorgalmasan küszködik, robotol, azonban anyagilag mégsem viszi semmire. Vajon hogyan lehetséges ez? Mi lehet ennek az oka? Jelen tanulmány az okokat keresi, és utat mutat egy újfajta pénzrendszer irányába.
2. A „Fiat money", vagy levegőpénz
A „Fiat money" olyan pénzeszközt takar, amely vagy csak részben, vagy egyáltalán nem rendelkezik semmilyen fedezettel.
Az elnevezés „Fiat money" a latin „Fiat lux" (Lőn világosság!) kifejezésből, a Bibliából származik (Ószövetség, Mózes 1. könyve). Mint ahogy a semmiből lőn a világosság, úgy a világon jelenleg forgalomban lévő papírpénzek túlnyomó többsége is a semmiből készült.
A pénzteremtésnek e formáját engedi a legtöbb ország jegybankja, amivel az aktuális kormányok – természetesen jogi biztosítékokkal – rendszeresen élnek is.
A „Fiat money" helyett használhatjuk a levegőpénz kifejezést is.
Egy pénznemről általában nem lehet kideríteni, hogy csak levegőpénz, ui. egy papírpénzen, vagy érmén nem látszik, hogy mennyi fedezet van mögötte. A leglényegesebb ismertetője a levegőpénznek az, hogy gazdasági fedezettel nem rendelkezik, csak jogi biztosítékokkal.
A levegőpénz csak addig létezhet egy gazdaságban, amíg annak résztvevői bizonyos értékkel ruházzák fel.
3. A kamat
A jelenlegi pénzrendszerek a kamatra alapszanak (valójában uzsorára).
A kamatot következőképpen számítjuk ki:
kamat = induló tőke * kamatláb * futamidő
A képletből is egyértelműen látszik, hogy a kamaton keresztül gyakorlatilag időt adnak el.
Tehát egyszer már eladták a jegybankok a semmit vagy levegőt papírpénz formában (ami eleve egy abszurdum), most ezt a levegőpénzt kamattal terhelve a bankok a kamaton keresztül még az időt is eladják (duplán abszurd). Ez az évszázados turpisság talán megmosolyogtató lehetne, ha ennek nem egyenes következménye lenne a szegénység, a munkanélküliség, sőt részben a háborúk kitörése is.
Mivel a kamat az idővel egyenes arányban nő, ezért a pénz mennyisége is folyamatosan nő a gazdaságban, ami mindenképpen pénzhígulást eredményez. Míg az anyagi javak idővel elhasználódnak és tönkre mennek, addig a pénz értékteremtés nélkül „magától" növekszik (kamatjövedelem). Ezáltal mindegyik kamatra (valójában uzsorára) épülő pénzrendszer előbb-utóbb törvényszerűen összeomlik. A történelem tanúsága szerint ez 70-80 évenként következik be, amit általában háborúk, polgárháborúk követnek.
4. A kamatos kamat
A kamatos kamattal folyamatosan feltőkésített tőkét a következőképpen számítjuk ki:
Felkamatolt tőke = induló tőke * ekamatláb * futamidő ,ahol e = 2,71828… az Euler szám
A kamatos kamattal tehát az időt nem csak egyszerűen, hanem exponenciálisan adják el (az abszurdum ezúttal már exponenciális alakot ölt). Erre alapszik az adósságcsapda, amelynek célja, hogy egy államot lehetőleg annyira eladósítsanak, hogy még esélye se legyen visszafizetnie a tartozását. A törlesztések mellett idővel egyre nő az adóssága addig, amíg az adott ország nemzetgazdasága bele nem roppan. Mindig lehet találni megvásárolható politikusokat, akik hajlandóak saját országuk kárára előnytelen hiteleket felvenni és országukat eladósítani. Eklatáns példája ennek a jelenlegi reménytelenül eladósodott Magyarország.
5. A spekuláció
A legnagyobb becsapás azonban a spekuláció. Ha megnézzük, mennyi pénz cserél gazdát az értékteremtő reálgazdaság összes területén együttvéve, és vele szemben a tőzsdéken, akkor azt találjuk, hogy ez az arány 1:40 a tőzsdék javára. Az értékteremtő tevékenység produkálja az anyagi javak 100%-át, de a pénzforgalomnak csak a 2,5%-át (ez egy bruttó összeg, ebből még adózni is kell, járulékokat fizetni, stb.). A munka anyagi megbecsülése is ennek az aránynak megfelelő: a megteremtett érték 1%-ra, vagy még annál is kevesebbre tehető. Még elképesztőbb az arány, ha megnézzük, mennyi pénzt (nem értéket!) realizál egy átlagos tőzsdei alkusz egy értékteremtő tevékenységet folytató átlagos szakmunkáshoz képest. Ez az arány 1 : 400 lesz az alkusz javára! Mégpedig úgy, hogy a tevékenysége során semmilyen új érték nem képződött!
Naponta 2 billió dollár fordul meg a tőzsdéken, mindez persze bármiféle értékteremtés nélkül. Hogy fogalmunk legyen erről az összegről, az alábbi példákat sorolnám fel.
Ha ezt a pénzmennyiséget - 1$-os címletben szeretnénk§ kinyomtatni és másodpercenként 1 „zöldhasút" tudnánk elkészíteni, akkor megállás nélkül dolgozva is több mint 63 ezer évig tartana a kinyomtatása. -§ szétosztanánk a Föld jelenlegi lakossága között, akkor mindenkinek jutna havi 9000 $ jövedelem, beleértve a csecsemőket és az öregeket is. Egy háromgyerekes család esetén ez havi 45000 $ (kb. 8 millió Ft) családi büdzsét jelentene.
A spekulációval – valójában csak virtuálisan – teremtett aránytalan mennyiségű pénz és a reális gazdaságban képződött pénzek egybemosásával az értékteremtő munka elképesztően olcsóvá válik.
5. Globalizáció
Ezzel azonban még messze nem ért véget az emberiség kifosztása. Az előző pontban felvázolt 1%-os reálmunkabért is alul lehet múlni. A Kínában gyártott tartós fogyasztási cikkek alacsony ára csak abból fakad, hogy a kínai munkabérek jóval elmaradnak a nyugati átlagtól. Kevéssé ismert tény, hogy Kínában az elnyomott néptömegek millióit hajtják kényszermunkára, az olcsó árakat kvázi rabszolgamunkával valósítják meg.
A folyamatban lévő globalizáció előrevetíti a kínai modell sötét árnyékát az egész világra.
6. Összefoglalás
Íme megtaláltuk a tanulmány elején feltett kérdésünkre a választ, hogy vajon miért nem jut az emberek többsége anyagilag semmire sem, hiába dolgozik egy életen át. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy ilyen pénzrendszerben nem lehet munkával meggazdagodni.
Ez a pénzrendszer csak azoknak kedvez, akik kitalálták és működtetik. Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a pénzrendszer arra lett kitalálva, hogy egy rendkívül szűk bankár réteg a dolgozó néptömegeken élősködve óriási vagyonra tegyen szert!
Ha a ma működő pénzügyi folyamatoknak nem vetünk gátat, akkor ezek mindenképpen a globalizáció térnyerését és az emberiség rabszolgasorsba taszítását fogják eredményezni!
Kijelenthetjük, hogy a jelenlegi pénzrendszer egy sátáni népcsoport sátáni tervének a sátáni eszköze!
.