2008. augusztus 31., vasárnap

Hat embert lőttek agyon a kínai kommunista diktatúra rendőrei

.
Hat embert öltek meg a kínai kommunista rendőrök az ország nyugati (hszincsiang)-Ujgur autonóm területén. Az áldozatokat azzal gyanúsították hogy részt vettek a pekingi olimpia idején történt erőszakcselekményekben.

Terror hajtóvadászatot indított a kínai kommunista rendőrség kilenc ember ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek a pekingi olimpia napjaiban kirobbant, 33 halálos áldozatot követelő erőszakkampányban.
A rendőrök Kasgár városa mellett, egy kukoricaföldön csaptak össze a késekkel felfegyverzett gyanúsítottakkal. A belbiztonságiak lelőttek hat gyanúsítottak, hármat megsebesítettek, illetve megsebesült egy rendőr is.

Dilxat Raxit, a németországi székhellyel működő Ujgur Világkongresszus szóvivője viszont azt állította, hogy a gyanúsítottak nem tanúsítottak ellenállást, rendőri felszólításra megadták magukat, ennek ellenére a belbiztonságiak a végeztek velük.

Emlékeztetőül: az olimpia idején, illetve közvetlenül azelőtt három halálos kimenetelű támadás történt a jobbára ujgurok lakta a kínai kommunisták által megszállt "hszincsiangban", illetve olyan videofelvételek jelentek meg az interneten, amelyeken ismeretlenek fenyegetőztek, hogy merényleteket követnek el olimpiai helyszíneken.

Ujgur küldöttség Csíksomlyón

A kínai kommunista hatóságok ezeket az eseteket is az ujgur szabadságharcosok számlájára írták. A kínai kommunista vezetők régóta hangoztatják, hogy a térség többségi ujgur lakosságának "szélsőséges" elemei azaz a szülőföldjük szabadsága és függetlenségéért küzdők,"iszlamista szakadár mozgalommá" szerveződtek az olajban és földgázban gazdag "hszincsiangban".


Ujgur küldöttség Csíksomlyón

MTI - átírva, kiégeszítve

.

1 megjegyzés:

Istvan írta...

Olvastam pár éve egy elméletet a tatárjárásról, amiben az ujgurok is szereplői voltak. Eszerint 9 magyar törzs volt, ebböl 7 volt honfoglaló törzs és kettö törzs nem tudott a többiekkel zöldágra vergödni igy ök kelet felé indultak el. Le próbáltak telepedni, de a mongol törzsek állandóan zaklatták öoket és az Ujgurokkal szövetséget kötöttek és szinte majdnem kiirtották a mongol törzseket. Ezután a kisebbik törzs elindult nyugat fele és a mai Moldávia déli részén telepedtek le és a nagyobbik törzs egyesült az Ujgurokkal. A mongol törzsek soha nem feledték hogy az Ungorok (magyarok) mit tettek velük és amikor egyesültek a a mongol törzsek elindultak 300 évvel késöbb a bosszúhadjáratra és ez eredményezte a Mongol-birodalmat.
Igazából nem azokat büntették akik öket megtizedelte, de kollektiv emlékezetben már csak a magyarok voltak. Ha igy nézzük akkor az Ujgurok az unokatestvéreink, mivel magyar vér is csörgedezik bennük.