Blog ajánló

.

Klikk a képre

.

Unusual Stories - Eduardo

.
Különös történetek - Eduardo

Unusual Stories - Eduardo

Eduardo Rozsa Flores is a journalist who became a soldier. He was born in Bolivia from a Hungarian father and a Spanish mother. He arrived to the South Slav war as the Spanish-language correspondent of the BBC; then he decided to join the Croatian side as a volunteer fighter. András Kepes met Eduardo for the first time while the war was in progress in 1997. Now they want to find out if peace can exist after such a war.

Fipatel

Hungary

Director : András Kepes
Writer : András Kepes
Camera : László Reich, László Vecsernyés
Sound : Ferenc Császár, Gergô Somogyvári
Editing : Béla Bagota, Tamás Breitner

Production : MTV Télévision Hongroise,
Szabadság tér 17,
1054 Budapest, Hungary
Fax: +36 1373 4022
E-mail: anita.danyi@mtv.hu

Sales : Krisztina Horváth
MTV Télévision Hongroise,
Szabadság tér 17,
1054 Budapest, Hungary
Fax: +36 1373 4022
E-mail: anita.danyi@mtv.hu

Format: Betacam Digital • 4/3 • PAL. Colour
Running time: 49 mn
Year of production: 2008
.

Dal a mai napra: Messze van az én házam

.

Miroslav Škoro - Daleko je kuća moja

.

Vers a haborubol - Pjesma iz vrijeme rata...

.

Kocsis László (Koco):
GYERMEK

Meg tudom e valaha
Hogy erőd fogyasztottam
És nem hiszem a szót,
Apa

Mostanság a szeretet számomra
Többet jelent
S félve tekintek a virágra
Miért?

Gyermek
Arcod darabkája
A bennem örökké élő mosolyod
Most törik darabokra
Amit érted tehetnék
Oly távoli

Nőjj fel
Légy a gyermekem örökre
S tudd meg, a szeretet létezik
Én veled vagyok
És hiszem hogy az ima érték.

Ha valaha is elválunk
Megint apád leszek
S te gyermekem
Annak is nehéz lenni.
Amikor szebb szót találok
Magam mondom majd meg neked

Bocsáss meg és nőjj fel.

Szentlászló , 18.11.1991.

A szerző a Horvátországi Szentlászló
háborús parancsnoka

DIJETE

Saznam li ikada
da sam potrošio tvoju snagu
neću vjerovati u riječ
tata

Sada ljubav za mene
znači više
bojim se pogledati cvijet
zašto

Dijete
tvoj dio lica
tvoj mali osmijeh u meni uvijek
sve se sada lomi
ono što sada mogu za tebe
još je daleko

Odrasti
budi moje dijete uvijek
ljubav postoji znaj
ja sam sa tobom
jer mislim da molitva vrijedi

Ako se ikada budemo rastali
opet bit ću ti tata
ti si samo dijete
teško je to biti
kada nađem ljepšu riječ
reći ću ti je sam

Oprosti i rasti.

Laslovo, 18.11.1991.

Autor stihova : Ladislav Kočiš – Koco,
Ratni zapovjednik obrane sela Laslova

Kocsis László - Ladislav Kočiš

http://szentlaszlo.blogspot.com/

Timea Horvat: Sedamnaest ljet poslije pada

.

Trnjem korunjen grad herojev: Vukovar

Človik ne more ravnodušno koracati i gaziti po ulica herojskoga grada Vukovara, ni poslije 17 ljet kasnije tragedije, kad je 15oo braniteljev ostalo prez streljiva, i kad se je 15 ooo civilov izašlo iz pivnicov. 18. novembar 1991. je s krvlju zabilježeno na hrvatsku zastavu slobode. Koliko nek oblikov smrt ima, to je sve prezentirano u ovom varošu, kad su četničke bande i kolone Jugoslavenske narodne armije umarširale u grad. Tri misece dugo su držali segurnu obrambu branitelji, junaki Vukovara i suprotstavili se agresorskoj nadmoći. Bila je to velika bodljika u oči peljačtva JNA i beogradskih dirigentov mrske bitke. Novinari emisije Radio Vukovara, na čelu s mladim bojnim izvjestiteljem ter pjesnikom Sinišom Glavaševićem, s riči su hištoriju pisali, bistvali, hrabrili, batrili ljude u pivnici, na frontu, sve dokle je to bilo nek moguće. Film Fadila Hadžića pod naslovom Zapamtite Vukovar, 18.novembra emitiran na HRT1, toj vukovarskoj tragediji postavlja spomenik. S kamerom prati glavne junake filma, novinare spomenutoga radija. Od svakidašnjega neimanja u tom paklu, prik fizičke i duševne torture u srpski oficirski ruka, sve do krajnje štacije krvoprolivanja na Ovčari. Mučenje, a zatim ustriljanje ranjenih braniteljev iz vukovarske bolnice, med njimi i novinara Siniše Glavaševića. Pod punim Misecom 26o duš se je otpravilo k nebu, a izvršiteljem „tajne akcije“ je rečeno:„ Niste ništ vidili, a ono što niste vidili, nije se ni dogodilo.“. Sedmimi su samo mogli proteći iz guta smrti. Masovna grobnica je najdena u daljini 3oo metarov od vukovarskoga novoga cintira. Dakle, vridno je skočiti do Ovčare, što nažalost naša grupa nije napravila, a zato mi je i neoprostljivo žao. Zvana toga na području općine grada je još sve skupa najdeno već od 50 masovnih grobnic. Oko 11oo civilov je palo i 6oo braniteljev umrlo, 22 ooo ljudi je otirano. Šetujemo med grobi, ovde su portreti pokojnih braniteljev uklesani u mramor. Dupljasto je potresno suočiti se s činjenicom, preveć je mladih žitkov potrgnuto, zničeno. Po vijenci, gorući svića se vidi, jubilej je smrti legendarnoga zapovjednika obrane Blagu Zadru, čiji je i sin Robert polag oca našao zadnji počivak. On je 1992.ljeta umro u obrani Kupresa. I za nje gori vjekovječni plamen pri centralnom spomeniku, prema kom se pelja grupa. Turistički vodja grubo gleda nas u obraz, i kad vidi da tiho stanemo k njegovoj grupi, misleći da morebit ćemo dočuti neke, za nas još nepoznate informacije, odlučno narikta svoje ljude na drugu stranu memorijalne skulpture. 21.stoljeće... Na plotu crikve Sv. Filipa i Jakova razdrapljena plakata generala Mirka Norca ki je pred četirmi ljeti osudjen na 12 ljet zatvora za bojni zločin, počinjenoga u Gospiću 1991.ljeta. Pri ulazu franjevačkoga samostana i crikve Sv. Filipa i Jakova na mramornoj ploči piše da je obnovljena sa sredstvi Vlade Republike Hrvatske i gradjanov Zagreba, na poticaj dr. Franje Tuđmana, prvoga predsjednika Hrvatske. Veljek na livoj strani, lijes, svića , u kaosu veliko srce iz kartona, s dičjim rukopisom „Ljubav je jača od smrti“ . Polag raspetoga Jezuša još jedan natpis: „Prolazniče, ne čudi se kostima mojim razasutim. Moli za one koji su moje i tolike kosti nevinih po Vukovaru razasuli“. To se odnosi i na vukovarsku trojku ki su krivi za pokolj na Ovčari. Po ocjeni haškoga suda i manje krivi: Miroslav Radić je oslobodjen od svake krivnje, Veselin Šljivančanin je osudjen (samo!) na pet, a Mile Mrkšić na 2o ljet zatvora. Još je imao obraza kot bivši zapovjednik JNA izjaviti pred sudom „Nisam kriv!“. Na crikvenoj stijeni kipic o razrušenom a i obnovljenom Božjem domu kot i simbol Vukovara, ranjeni Jezuš na križu. Fali mu prava ruka s kojom već ne more objamiti i liva noga, s kom već ne more hodati. On je znak, kako kažu Vukovarci, i ovo ne dopušća pozabljenje, jer bi pozabljenjem žločin bio opravdan, kojega su počinili neprijatelji preskrajnoga oduravanja, nad človičanstvom, „ljudskim dostojanstvom i društvenom pravdom“. Pet eurov ostavljamo u crikvi za smanjenu kopiju križa Slobode, postavljenom u čast svim braniteljem Hrvatske na obali Dunava. Pred spomenikom u velikom vijencu kitic Priča o gradu, iz pera Siniše Glavaševića. I Dunav dalje teče, i vodoturnju i dalje projdu zaljubljeniki, samo već ništ nije tako kot i prlje. Neke zgrade čuvaju još bojne rane, škuljaste dokaze brojnih napadov, dokle poprsje dr. Franja Tuđmana i malo odaljeno od njega i lik hrvatskoga književnika Marka Marulića, ravno gledaju u kontrast arhitekture. Na livoj strani stakleni moderni objekt, na pravoj pak monument bolnih vrimen. Pod timi lisami, na ovi ganki su bižali civili, a za hrptom pak krvoločni četniki i vojniki, jedva dočekajući da ih postriljaju. Puti su ovi s krvlju poljani, nevolja, žalost i tuga nisu odvud skrsnuli. Dalje to živi u očima svakoga Vukovarca. Trnjem korunjeni Vukovar i danas teško diše. Gdo ovde hoda, ne more odvrnuti obraz od tuge, još i ova turobna jesen svakom minutom jače boluje za prošlošću. Sedamnaest ljet je minulo, u osamnaesto je stupilo... Kad otvaram on-line spomenik poginulim i umrlim hrvatskim braniteljem najdem slijedeće rečenice od Marinka iz Zagreba. Njegove riči su i moje: „Plemeniti hrabri i ponosni ljudi naroda moga. Osjećam vas svakom mišlju. Častim vašu posvećenu krv. Mislim na vas.“

-Timea Horvat-

Na grobu braniteljev, oca i sina Zadra

Thompson - Kletva Kralja Zvonimira

.

Koncert na Maksimiru 17.6.2007
.

Thompson koncert Szombathelyen

.

.

Segítsünk Szentlászlón, Isten is megsegit!

.

Kedves Barátaink!
Október 20-án a mellékelt levelet juttattam el minden címzetthez.
Remélem Mindenkihez eljutott.

A napokban kaptam, Kettős Attila Tiszteletes Úr levelét, melyben közli a Szentlászlói (Laslovo) - Horvátország, Református Gyülekezet számlaszámát.
Kérek Mindenkit, lehetősége szerint támogassa szándékunkat, segítsen a közös imádság és gyűjtés megvalósításában.
Mellékelem a Tiszteletes Úr által küldött számlaszámot, amelyre az összegyűjtött adományokat el lehet juttatni.

REFORMATORSKA-REFORMATSKA CRKVENA

OPCINA LASLOVO

ERSTE&STEIRMÄRKISCHE BANK

d.d. Jadranski trg, 3a

51000 Rijeka

ESBCHR22 HR 4224020061100486679

PLAKÁT PDF
PLAKÁT DOC

Szentlászló - Laslovo

temploma

A templombelső még felújításra vár.

2008. november 23-án

gyűjtsünk a templombelső felújítására

és

imádkozzunk azokért,

akik 1991-ben, életüket áldozták

a horvátországi Szentlászló védelmében folyt harcok során.

,

Rózsa-Flores Eduardo: Menjünk Thompson koncertre Szombathelyre vagy sem?

.

Thompson, mi, a kultúrmajmok, háború és béke, és a szabadság

Nem rég hallottam, hogy Thompsonak koncertje lesz Szombathelyen, előszór Gradiscei barátaim értesítettek róla, valamint hívták a koncertre, majd a múlt heti HG-ban olvashattam egy nagyon jó cikket erről a közeledő eseményről. Sajnos nem tudok ott lenni, mert jó néhány kilométerre vagyok Szombathelyről. Konkrétabban X-ben, egy humanitárius missziót vezetek jelenleg itt, és néhány hónapig távol maradok Magyarországról.
Thompson nem mellesleg az egyik kedvencem, minden lemeze megvan, és mint ember, mint a Horvát Honvédő Háború egyik hos önkéntesét tisztelem és becsülöm. Mélységesen felháborít az a természetellenes hajcihő mely Thompson kőrül és ellen folyik.

De tisztázzunk: nem Thompson a célpont, nem csak a Horvátországi Honvédő Háborút próbáljak egyesek demonizálni és relativizálni a horvát nép ellen a szerbek által 1991-ben elkövetett agresszióját, hanem ez egy támadás, egy összehangolt támadás az emberiséget meghatározó hagyományos értekéi ellen. Olyan értékek ellen mint a hűség és a becsület Nem lehetsz hazafi, és hű a hazádhoz, a hagyományaidhoz mert azonnal demonizálnak, és minimum kikiáltanak nacinak, fasisztának, terroristának, stb..
Thompson olyan értékek véd és képvisel melyek a jelenlegi kultúrmajmok, amelyeknek sem Istenük sem Hazájuk nincsen, tűzzel vassal próbáljak kitépni a meg egészséges emberek gondolkodásából, magatartásából.
Ismerem Thompsont 1991-óta, mikor a frontvonalon, két csata között előszór hallhattuk a Bojna Cavoglavet és más azóta horvát nemzeti “slagere” vált nótáját. Akkor ezek a dalok nekünk erőt adtak a hihetetlen túlerővel támadó agresszor elleni harchoz. Erőt adnak most is, mikor szemelyiség, identitás nélküli masszává, tömeggé akarjak lesilányítani nemzeteinket.
Thompson amellett, hogy jó, nagyon jó zenét csinál, a magasban tartja most is, minden ellenszel ellenére a horvát –de ez, mivel a jelenség a magyarokat és minden közép-európait nemzetet is veszélyezteti- nemzet büszkeség zászlaját. Hogy vannak olyanok, a horvátok között is, akiket ez, azaz Thompson zenéje, nem mozgatja, nem indítja meg, legyen az o szégyenük. A Honvédő Háború idején is voltak szép számmal, akik reszt vállalhattak volna a védelmi feladatokból e helyett gyáván megfutamodtak és a környező országokban kivártak hogy jöjjenek el a könnyebbik idők, hogy mások vérezzenek el érettük is a küzdelemben. Most, háború nélkül is ugyan ilyen magatartásoknak, hozzállásnak lehettünk tanúi, mint mikor Ausztriában lehetetlenné tettek Thompson fellépését. Legyen ez az o szégyenük. A győzelem okozta gyönyört, élvezetet nem ismerhetik. Az a mienk marad. Es mindörökké.

Gratulálok bátor, és egyenes gerincű Gradiscei barátaimnak hogy sikerült tető ala hozni ezt a koncertet. Ez egy óriási eredmény. Biztos vagyok abban, hogy -, és fentebb azt írtam hogy eseménynék tekintem Tompson koncertjét Szombathelyen- rengetegen lesznek jelen, akik nem lehettek ott Ausztriában, magyarok akik élőben meg nem hallhattak Thompsont. Ez egy esemény, a hazafiság, a bátorságról, a hűségről fognak szólni ezek a dalok, erre fog tombolni és tapsolni a közönség. Akkor amikor nem erről szol a világ, neme z a “trendi”… Ezert esemény, ezert óriási az eredmény.
Innen a messzi Z-bol üzenem Thompsonnak: Hajra és Uvjek Vjerni!, Gradiscei drága barátaimnak viszont tapsolok teljes erőmmel. Köszönet az állhatatosságért. Elesett hőseink –mindannyian hősei, megérdemlik ezt!
A politikusok meg mehetnek …valahova…most, és előbb utóbb a történelem szemétdombjára kerülnek.
Thompson dalait akkor is hallani, és énekelni fogjuk. Mert ez így van rendjen!
.

Idemo na koncert Marka Perkovića Thompsona u Sambotel?

.
Eduardo Rozsa Flores, ratni veteran Domovinskoga boja, Indonezija: - Nedavno sam čuo od mojih gradišćanskih prijateljev da će Marko Perković Thompson vrijeda imati svoj koncert u Sambotelu. Tu vist je samo potvrdio Glasnikov intervju s predsjednikom Društva gradišćanskohrvatske mladine u Ugarskoj. Nažalost, ne morem biti nazočan na koncertu, pokidob sam daleko nekoliko kilometarov od dotičnoga varoša. U Indoneziji peljam humanitarnu misiju i vjerojatno ću par misec ostati daleko od Ugarske. Marko Perković Thompson je moj omiljeni pjevač, svaku cedejku imam od njega I diboko ga poštujem kot človika i kot dobrovoljca Domovinskoga boja u Hrvatskoj. Mišljenja sam da je skandalozno ta neprirodna, umjetna hajka ka se vodi suprot njega. Medjutim, da rasčistimo jednu stvar. Mislim da nije Thompson na meti. Ne probaju neki samo Domovinski boj demonizirati i relativizirati srpsku agresiju 1991. ljeta nad hrvatskim narodom, nek ovo je jedan uskladjeni napad protiv tradicionalnih ljudskih vridnosti. Protiv takovih vridnosti kot je vjernost i poštenje a i čast. Ne moreš biti domoljub, vjeran svojoj domovini i tradicijam, kad te veljek demoniziraju ali to je minimum da će te stigmatizirati da si nacist, fašista ili uprav terorist. Thompson takove vridnosti čuva i zastupa, ke sadašnje kulturopice ki nimaju ni Boga niti domovinu, sa željizom i ognjem kanu iskinuti iz razmišljanja ter ponašanja zdravoga naroda. Poznam Thompsona od 1991.ljeta, kad smo na oštroj liniji fronta med dvimi borbami prvi put čuli njegovu pjesmu „Bojna Čavoglave“ ali rado poslušam i njegove druge jačke, ke su na danas postali šlageri. Onda su nam ove note dali snagu protiv nevjerojatne nadmoći agresorov. Daju i sada moć u toj borbi kad nas neki kanu reducirati na masu prez samosvisti i ličnosti. Ov hrvatski pjevač polag toga da jako dobru mužiku načinja, još vik, suprot svih protivničkih vjetrov visoko drži zastavu nacionalnoga ponosa. Znamo da postoju takovi Hrvati kim to smeta, i ne rado, štoveć hladnokrvo moru poslušati Thompsonovu glazbu. To neka bude njeva sramota. Za vrime Domovinskoga boja mnogo ljudi bi moglo na sebe uzeti zadaće obrane, ali umjesto toga su prez hrabrenosti odbižali, pobignuli u susjedne države i tamo su dočekali da dojdu mirnija i laglja vrimena. Dokle umjesto njih, a i za njih, drugi su svoju krv prolili. Sad, i prez boja osvidočimo takovo ponašanje, takov pristup npr. kad se u Austriji, ali na Istri onemogućuje njegov nastup. Ponavljam, neka to bude njeva sramota! Oni ne moru poznati ni divotu ni ukus pobjede. To će ostati naš na sve vijeke.

Gratuliram hrabrenim i istinskim mojim gradišćanskim prijateljem da su uspjeli pod krov donesti jedan takov koncert u srcu Gradišća. To je veliki uspjeh. Siguran sam da ov dogodjaj bit će jako dobro poiskan i da će dojti puno ljudi, svi oni ki nisu to mogli napraviti u Austriji, a ni u Petrovom Selu lani. Ov je i za to veliki zgoditak jer će publika pjevati i aplaudirati pjesmam, ke će glasiti o domoljubu, o hrabrosti, o vjeri. Sad, u ovo bolno vrime, kad svit muča o tom, i zapravo ni najmanje nisu u trendu spomenute vridnosti. Iz Jakarte poručujem Thompsonu, samo naprijed i uvijek vjerni! Gradišćanskim Hrvatom u Ugarskoj aplaudiram iz sve moći iz svega srca. Zahvalim njim žilavost, naši pali junaki, pali junaki svih nas to zavridjuju! A političari prlje ili kasnije i onako će zavšriti na gnjojici povijesti. A mi ćemo i onda slušati i pjevati Thompsonove pjesme. Kad je to tako u najvećem redu!
Hrvatski Glasnik
14.11.2008

.... o predvidjenomThompsonovom koncertu u Sambotelu

.


Rajmund Filipović, predsjednik DGMU-a o Glasu Gradišća i predvidjenom Thompsonovom koncertu u Sambotelu

Pred kratkim je bila po treći put organizirana u Hrvatskom Židanu jedna od najvećih priredab Društva gradišćanskohrvatske mladine u Ugarskoj, Glas Gradišća. O novi spoznaji, iskustvi, uspjehi je ovako govorio predsjednik DGMU-a, Petrovišćan Rajmund Filipović.
- Moremo opet reći da uspješno smo organizirali ovu manifestaciju. U neki stvari smo dosta dobro napredovali, a u neki stvari ni korak nismo dalje išli, morebit smo i najzad stali. Medjutim, ako gledamo cijeli program, moremo biti svakako gizdavi. Kvaliteta muzike i tehnike, ovput je bila na profesionalnom nivou jer imali smo samo jedan bend, koji bend je bio odgovoran za sve jačke i za svakoga jačkara. Oni su maksimalno napravili svoj posao. To je bila jedna takova točka, ku natirati na još veći nivo, bilo bi jako teško. O tom i nadalje sanjamo da vankoraknemo iz Hrvatskoga Židana, ne zbog toga da nam ovo selo nije dobro mjesto, suprot toga, mislim da je to najbolja lokacija za ovakove festivale u Gradišću, nek da Glas Gradišće bude jedan „show“. U tom smislu show i jedna bogata predstava da dobiješ dvi ure, imaš malo muzike, imaš talente ki jaču, imaš jedan žiri, i to bi bilo najbolje u jednom kazališću prirediti u Sambotelu ili u Kisegu. Dojduće ljeto moramo to napraviti, i u potpunosti staviti u novo ruho cijelu priredbu. Tri put smo napravili ovako, lipo je bilo, dobro je bilo, ali sad bi morali nešto novo izmisliti.
Kako si zadovoljan s brojem naticateljev i sastavom stručne komisije?
- Ljetos smo dosta rano počeli pripreme, tako već u juniju, juliju smo poslali sve informacije. Odgovoran je bio za muziku Petrovišćan, Robert Harangozo. On je kot član grupe Pinkice za sve skrbio, na čelu jednoga benda, u kom su svirali glazbeniki iz Mlade generacije, Čungama i Pinkice. A svoju zadaću su profesionalno obavili. Sve jačke su naučili, napravili su vlašći aranžman, sve probe su organizirali za jačkare i jačkarice. Sve skupa smo imali 18 jačkarov i jačkaric. Jedno oko mi se smije, a jedno oko mi se plače, kad imali smo zaistinu skoro iz svakoga sela naticatelja, jedino iz Petrovoga Sela ne. Ne znam zašto si ne moremo najti jednoga ili jednu izvodjačicu, malo mi je bilo žao, da naši mladi nisu došli na ovo naticanje. Gornji Četar je velesila u tom pogledu, pokidob je još i pet naticateljev poslao. Hvala Bogu, ljetos nam je tako ispalo da med naticatelji smo imali, ne kot lani jednoga, nek još i tri jačkare. Što naliže izvedenih pjesam, ja sam jako veseo bio kad sam vidio izbor jačak. Lani su bile najpopularnije pjesme od Thompsona i Severine, a ljetos smo imali jako čuda novih jačkov iz Radijskih festivalov, npr. od Gibonnia, Antonije Šole, Minee, Maje Šuput i Vesne Pisarović. Imali smo četveročlani žiri, med njimi su poznati obrazi bili od lani. Andraš Handler iz Petrovoga Sela, tekstopisac i član grupe Pinka-band, a sam sebe je predstavio kot glazbeni kritičar Gradišća, nadalje Nenad Breka, kot glazbeni menedžer i producer iz Zagreba. Uza nje smo imali i dva nove obraze, jedan je bio Tome Janković iz Hrvatskoga Jandrofa iz Slovačke, a živi u Mjenovi, ali je član skoro svake druge gradišćanske grupe, to su Zetori, Tambećari, Pax u Austriji. Nije samo tekstopisac, aranžer, nek i na neki način i stručnjak u našoj glazbi, a četvrti član je bio Jurica Popović novinar i urednik radijskih programov iz Zagreba.
Što moremo reći za pobjednike, ako znamo da lani iz publike nisu svi bili oduševljeni s odlukom žirija, gdo je dobio titulu Glasa Gradišća?
Ljetos i ja sam tako mislio kot i žiri, dakle na prvo mjesto je svakako morala dospiti Krisztina Szőke, ona je zaista najbolja izvodjačica bila na ovom festivalu. Eva Erdősi je došla iz Koljnofa po drugo mjesto, a moje najveće veselje i presenećenje je bio Ištvan Radak iz Bizonje. Oni su dobili s pravom glavne nagrade.

Sad ste prik još jedne velike manifestacije, ali kako se šuška i kako se je proširila vist u minuli dani ovde u Gradišću, DGMU se pripravlja na još jednu neobičnu atrakciju u Sambotelu, a to će biti koncert Marka Perkovića Thompsona iz Hrvatske. Moreš potvrditi tu informaciju?
-Da, to će biti 12. decembra, petak u Sambotelu u športskoj areni Savaria. Koncert Thompsona se je već ljeta dugo čekao u našoj regiji, morem reći, i sad skupa s par ljudi koji su omogućili organiziranje ovoga nastupa, jako smo srićni da će se to i dogoditi. Trenutačno tako izgleda, da krajem ovoga tajedna ćemo potpisati službene papire da Thompson i dospene prvi put u Ugarsku, uprav u Gradišće. Za njegov nastup u Sambotelu i zato smo se odlučili jer gledajući njegove turneje širom svita „Bilo jednom u Hrvatskoj“ on je najiskaniji, najpopularniji izvodjač u Hrvatskoj.
Pokidob znamo da lani prilikom Dana mladine ovde u Petrovom Selu bila su i natezanja med Gradišćanskimi Hrvatimi na tu temu, vi kot organizatori ne bojite se od toga da će se sad prah opet zdignut i pomišati?
- Teško je reći nešto spametnoga, sad moram i ja oprezno odgovoriti na ovo pitanje. O tom nema diskusije da mi organiziramo u Sambotelu koncert najpopularnijega pjevača u matičnoj zemlji, i ne organiziramo nikakov politički miting. I to mi ne priredjujemo samo za sebe, za cijelu regiju, nek i za cijelu Ugarsku, a takaj i za Hrvate u Austriji i Slovačkoj. To je jedan koncert koji će za nas puno više značiti nek bilo kade u Hrvatskoj. Ja se ufam da održavanje ovakovoga koncerta kod nas ne smi biti problem, a i neće stvarati nikakovih problemov. Uvjeren sam u to da jako puno ljudi će dojti od Budimpešte prik Bratislave do Beča, čak i od Hrvatske da budemo mogli reći da nismo zaman organizirali spravišće s Thompsonom i da će biti zaistinu vridno dojti.
Još jednoč ćemo ponoviti termin, koncert je predvidjen 12. decembra, a komu je konkretnije naminjen ov glazbeni spektakl prvi put u Ugarskoj?
- Dosta ljudi je već i dosad pitalo, kada, kako, i koliko će stati ulaznice. Mislim da Thompsona svaki Hrvat zna u Ugarskoj, to već nije ni pitanje. Šalno bi mogao reći od male dice do zrelijih ljudi svakoga čekamo, gdo voli hrvatsku muziku, voli Thompsona i voli te jačke ke se pjevaju za prijatelje, domovinu i za Božju istinu.

Razgovarala : Timea Horvat
3.11.2008 Hrvatski Glasnik

Imádkozzunk együtt

.

Mert a haza nem eladó

Kedves Barátaink!
Mintegy negyed éve, hogy Horvátországban voltunk, Szentlászlón a XIII. találkozón.
A program során részletesen megismerhettük annak a hősi helytállásnak, a horvát és magyar közös honvédelemnek a történetét, amit Szentlászló lakói és segítőik folytattak. 1991 őszén ez időben folyt az a bátor küzdelem, melynek során horvátok és magyarok együtt védték szülőföldjüket.

Fontosnak tartjuk, hogy a Szent László királyunk nevét viselő településeken megemlékezzünk Szentlászló hős védőiről és imádkozzunk azokért, akik életüket áldozták a harcok során.

Szeretnénk, ha 2008. november 23-án vasárnap, a Szentlászló nevű településeken folyó szentmiséken a Szentlászló védelme során életüket vesztett áldozatokért imádkoznánk.

Pusztaszentlászlón a déli 12 órai szentmisét a katolikus templomban e szándékkal tartjuk, és így tesznek evangélikus testvéreink is a 10 órai istentiszteleten.

További szándékunk, hogy a november 23-i szentmise perselypénzét felajánljuk Szentlászló református temploma belsejének felújítására.

Közvetlenül az egyes települések vallási vezetőihez nem tudunk eljutni, ezért azokhoz fordulunk, akiknek a címét ismerjük.

Felhívásunkat közzé tesszük a http://www.szentlaszlo.eu/ honlapon is.

Kérünk mindenkit, hogy segítsen annak megszervezésében, hogy minden Szentlászló nevű településen fenti szándékok szerint történjenek az istentiszteletek.

Baráti üdvözlettel:

Bedőné Fatér Tímea
Bedő Ferenc

Rozsa-Flores Eduardo

.

"I liked the Croatians from the beginning..."

.
Megjegyzés: Néha, jól esik ha dicsérnek...és nincsen okom nem büszkének lenni.




Hrvatska - Domovinski rat
Gospodine Eduardo, dobru večer vam želim.

I will continue writing in English because I don't know when was the last time you were in Croatia, and how good is your Croatian by that matter. During the last few days I wanted to write you a letter but I didn't know what to write, what to say...so many thoughts came to my mind.
First of all, I would like to thank you from my heart for coming here when we needed help the most, in 1991. Thank you for fighting on the Croatian side, I'm very proud and honored that we had someone like you in those difficult days. I watched your movie and I must say, I was very touched, in fact, I watched it 2x. I wanted to be sure I didn't miss any details.The movie is very emotional, I liked the way you opened your soul to the viewer. Not many people do that. The retrospective approach, a unique one, you want us to completely understand who you are, what you went through before all of that happened and in the end, why you did the things you did (joined the ZNG -Croatian National Guard- and other).

You and me share this line, we like to explain to people what happened before so they can understand us today, but usually I have the feeling that they won't, or maybe, can't perceive all that. But I doesn't break my spirit, on a few occasions I noticed that someone was actually paying attention and it made me very happy.
Why am I saying this to you? I wanted you to know that I payed attention to what you were saying and it made me respect you even more :)
One sentence remained in my mind: "I liked the Croatians from the beginning, I liked the way they held each other's arms...I saw that no where in Europe, not even in Hungary!"

I remember in the movie, how it was hard for you on that plane, when you were leaving, and someone said: we are internationalists. I felt like this :'(
I also remember the way you presented yourself and other volunteers of your squad; like normal people, who came to fight for freedom of a nation, and were from all over the world. I expected someone from Zagreb, Zagi in our case, though I was surprised to see the 2 Hungarians (brothers) from Vojvodina.

You didn't Americanize the movie, like all Rambos, armed to the teeth, killing what ever gets in front of them, unstoppable, bla bla bla. You so accurately showed the mentality at the time, the fear, the expectation of a better tomorrow, faith in final victory. Respect for that.

I assume the plot is based in village of Laslovo (not far from Osijek). I know that lots of Hungarians live there. I remember in the movie, whey you came across 2 old men, and they said "good day" in Croatian (dobar dan), and you said good day back in Hungarian. They were so pleased, the said "our lads are coming back" :)
When I saw that, I felt such pride, and I thought, that is true loyalty to your country, disregarding the nationality. I heard that the Hungarians who live in Osijek-Baranja county are true gentlemen/ladies, they will always assume you are Croatian and they will start speaking to you in Croatian, they will never impose their language and culture upon you (like it was the case with the Serbs). For all I heard, I heard only the best about the Hungarians in Croatia.
And I assume you know that Hungary and Croatia are very good neighbours, and have no unresolved issues. If only all neighbours were like Hungary, we'd be better off than Switzerland :)
When thinking about your movie, it is really an excellent one. It left a permanent mark on me. Eduardo, Chico, thank you once again.

I wanted to ask you, could we continue our conversation on icq or msn?
If it's not too much trouble for you, I will not take too much of your time, I promise.
I will also tell you about the torrent that I've created about Homeland war (28 GB collection).

I apologize for writing this much to you, but as you could see, I wanted to tell you so much :)

What ever you decide, let me know.

Thank you.


Maksimir5 (Hrvatska)

Képek a múltból...

Angliából, pontosabban Manchesterből kaptam a következő képeket John I.-től, volt katonámtól, még a Horvát Első Nemzetközi Egység idejéből...

John (UK) és Ivica (HR) a Hotel Osijek tetején (Eszéken). Alattuk a Dráva, a másik oldalon egy parányi horvát hídfő (ez már a Dráva-szög, vagy dél-kelet Baranya, kinek hogyan tetszik...), és a látható erdő vonala mögött a szerb megszállok állásai... (1992 tél-tavasz)

Alejandro Hernandez Mora (E)-val már nem tudom hol...

Alejandro (E) és John (UK)

Paolo (I), John (UK), a kamión platóján Mario (horvát srác Ausztráliából), és Alejandro (E)

A brít önkénteseim egy csoportja (van köztük Londoni, Manchesteri, Glasgow-i, stb.)

Darren (UK) és John (UK) a Pampasi lőtéren Eszéken, Darren éppen az én "vadászpuskámat", egy osztrák Steyr-Mannlicher, kóstolja

John-nal, a 92' születésnapomon.
A háborúban is előfordulnak vidám pillanatok

Darren (UK), Ivica (Ausztráliából), Franz (D), Louis (UK) és Dalibor (HR) az egyik Baranyai akciónk után, 1992 tavasz elején (pontosabban március 21-én )

Felderítési kép, a távolban látható műtárgyak, balról haladva bunker, majd parancsnoki állás, stb. A rácoknak ezt a megerősített állását a megszállt Baranyában, a Dráva ártéri területén, 1992 március 21-én számoltuk fel. Nálunk az eredmény három könnyű sérült, (köztük John, akitől kaptam ezeket a képeket), a rácok oldalán elég súlyos volt a veszteség... Meg is ünnepeltük rendesen az egyik Eszéki, megmaradt szórakozóhelyen...

Az Első Horvát Nemzetközi Egység felderítő csoportja, majdnem ott ahol a Dráva találkozik a Dunával...mélyen a rácok által megszállt területen.

Szomorú hír: Rózsa-Flores Eduardo meghalt! - egyesek szerint

Kisért a mult...
Egy nagyon kedves barátom, bajtársam a Horvát Honvédő Háborúban, összeállítót egy - egyeseknek biztosan elképesztő - anyagot. Összegyűjtött néhány cikket és egyebek a világhálón melyek többek között rólam is szólnak.
Két olyan van közöttük melyekben közhírre tetetett állítólagos halálom...
Sajnos, személyesen nem tudom közölni az illető író-újságírókkal a szomorú hírt, miszerint igen is élek és jól érzem magam -a csonka-Magyarországi állapotok ellenére is.
Elnézést kérek a sem angolul sem spanyolul nem tudó olvasóimtól, de az anyag terjedelmes volta miatt nem vállalkozhattam a teljes lefordításához. Ahol tudtam, beírtam pár sorban, azokat vastagon szedve olvashatók, hogy körülbelül mi a tartalma az inkriminált résznek.
Lassan megyek aludni -remélem nem lesznek rémálmaim... saját magamtól.
Ma beszédet kell mondanom a Nógrádi Nagybátonyban.
Június 4 van. Trianon 88. évfordulója.

Diarios de Zanzíbar
Lo que al principio en los claustros no era más que un imperceptible gemido de dolor provocado por la férrea opresión, poco a poco se iba convirtiendo en una consigna. Y cada vez más alto, primero en las aulas y más tarde en las calles, se escuchaban las palabras mágicas que han amartillado a tantas tiranías: libertad y revolución!
Imágenes de la Bastilla y del Che acudían a mi mente constantemente, y aunque me creía testigo neutral, algo dentro de mi gritaba !LIBERTAD! haciéndome partícipe de aquella rebelión.
Sin embargo pronto acudieron a mi, nefastos recuerdos de la historia reciente de periodismo de guerra espanol. Recordé la suerte que corrió el corresponsal espanol Eduardo Flores. Este periodista del periódico “La Vanguardia”, afín a la secta Católica Opus Dei, cubría durante 1991 el conflicto de Yugoslavia.
En Croacia, en la ciudad de Osijiek al ver el enfrentamiento entre los Católicos Croatas y los Servios Ortodoxos apoyados por el ejercito nacional yugoslavo, Eduardo Flores decidió dejar la pluma, tomar las armas para participar activamente en aquella estúpida guerra.
En una declaración a su periódico y sus propios colegas, comunicó que no podía seguir siendo simplemente un espectador y que debía luchar para defender los ideales cristianos.
Creyéndose un cruzado del siglo XX, este iluminado, formó un ejercito con cientos de voluntarios extranjeros y mercenarios que sin duda no hicieron más que sembrar la muerte y semilla del odio y el racismo. Al tiempo, se le asoció con el asesinato de un corresponsal suizo y tuvo que abandonar la zona de los Balcanes.
Paradójicamente, Eduardo Flores no sufrió ninguna herida de guerra, sin embargo apareció muerto en extranas circunstancias en un apartamento de alguna tranquila ciudad europea.
Eduardo Flores nem szenvedett háborús sérülést, ennek ellenére, holtan találtak, gyanús körülmények között, egy lakásban, egy nyugodt európai városban.
Estos recuerdos, amainaron la tormenta revolucionaria que me enviaba a las barricadas con el puno en alto, así que decidí apartarme del tumulto y dejar al pueblo que viviera su propia revolución.

The Zanzibar Chest
A Story of Life, Love, and Death in Foreign Lands
by Aidan Hartley
Published in 2003 by Atlantic Monthly Press
and 2004 by Penguin Group USA
About the book:
Journalist Aidan Hartley's epic narrative combines the literary reportage of Ryszard Kapuscinski with a historical love story reminiscent of Michael Ondaatje's The English Patient. Hartley is the inheritor of a colonial legacy that stretches back over 150 years. After the ravages he experiences in Ethiopia, Somalia (where three of his friends are torn to pieces by an angry mob), Rwanda, and the Congo, Aidan retreats to his family's house in Kenya where he discovers the Zanzibar chest his father left him. The chest contains the diaries of his father's best friend, Peter Davey, an Englishman who died mysteriously fifty years earlier. Papers in hand, Hartley embarks on a journey to remote southern Arabia to unlock the secrets not only of Davey's life, but of his own. An enthralling narrative of men and women meddling with, embracing, and ultimately being transformed by other cultures, The Zanzibar Chest is one of the most important examinations of colonialism ever written.

An incident famous among journalists ocurred in 1991, during the early months of Croatia's desperate war for independence from Belgrade. In the town of Osijek, Eduardo Flores, a correspondent for the Spanish paper La Vanguardia an a follower of the Catholic sect Opus Dei, called his colleagues to his own press conference. At the event, he announced that he could no longer be merely a spectator in the war that pitted Catholic Croatians against the Serb Orthodox-dominated Yugoslav National Army. From that day onward he, Eduardo Flores, would throw away the pen in order to take up the gun. An International Brigade of some one hundred foreign volunteers was formed. Being a mercenary went to Flores's head and when he migrated from covering the story to becoming the story himself, he didn't like it. In Croatia he was suspected of being behind the murder of a Swiss correspondent. Flores got sucked into the Balkan conflict and who knows what else. Some time later, he was found dead in mysterious circumstances, not on the battlefield but in an apartment on some nameless street.
Egy idő mulva, gyanús körülmények között, holtan találtak -Florest-, nem a csatatéren, hanem egy lakásban, egy névnélküli utcában...
Flores volt az a férfi aki átlépte a vonalat és "beszállt", oly mértékben amilyenben egyikünk nem álmodhat soha...
Flores was a man who crossed the line and became more involved than any of us would ever hope. I often fantasized aboput crossing the line from being a journalist to being a participant. Yet I always thought that to become an activist would be "unprofessional"....

GUERRA EN YUGOSLAVIA
Paseo por los campos de la muerte

...Uno de los fantasmas del pasado, que algunos creíamos muerto y reapareció en este viaje, es Eduardo Flores, (A múlt egyik szelleme, akit halottnak gondoltuk, előkerült az utazásunk alatt, Eduardo Flores ő...) aquel macizo y achaparrado corresponsal de La Vanguardia que un buen día, tras, ser tiroteado por los paramilitares serbios, decidió colgar la pluma y las cámaras y empunar el fusil.

Flores, hijo de un viejo militante comunista, políglota y algo alocado, terminó mandando, con puno de hierro y decisión suicida, una banda de exaltados extranjeros que se conocía como la Brigada Extranjera. Su lugarteniente era el espanol Alejandro Hernández Moro, alias Alex, quien alardeaba de haber desfilado con la Legión Extranjera.

Sobre ellos pesa todavía la acusación de haber asesinado a un periodista y a dos muchachos que se aproximaron al grupo para investigar sus actividades. Flores lo niega y en estos días, algo más gordo, bastante más viejo y mucho más cansado, resurge de sus cenizas

És még egy...ez nem halálhír - sajnos. Már kezdtem élvezni a dolgot. Alábbi cikk szerint én lettem volna a kapcsolata a Valenciai (Spanyolország) ultráknak, azaz a neo-náciknak, akik - állítólag - hozzám járták Horvátországba kiképzésre....

"...CONEXIONES INTERNACIONALES

En un reportaje de investigación del semanario El Temps, publicado en 1993 se ponían de manifiesto las conexiones internacionales de la extrema derecha en Valencia. La trama consistía en enviar jóvenes ultras con preparación militar o dispuestos a alistarse en las tropas croatas durante la guerra de la ex Yugoslavia. Dicha brigada internacional, organizada por el periodista Eduardo Flores (que se alistó en la Guardia Nacional croata en agosto de 1991), tenía como lugar de enlace una tienda de material militar y deportivo, M&M Aventura y Supervivencia, en Valencia, donde los jóvenes reclutados pasaban a dejar sus datos, que se reenviaban directamente al Consejo de Guerra Croata de Zagreb. Los miembros de Acción Radical participaron en frecuentes viajes a Croacia para instruirse."

Következzen egy ENSZ hivatalos feljegyzés többek között arról, hogy tömegmészárlásokat hajtottam volna végre a Horvát Nemzeközi Brigád élén a szegény szerbek ellen kelet-Szlávóniai falvakban (Divos, Ernestinovo, Tenjski Antunovac és másut), megjegyzem -nem semmi!- a hivatalos feljegyzést a Jugoszláv Föderatív Köztársaság állandó ENSZ képviselete nyújtotta be 1994 február 10-én az ENSZ Ember Jogi Bizottságának az elnökének.
A feljegyzés ügyirat száma E/CN.4/1994/116 1994 február 14.

"...A fines de 1991, la zona de operaciones de Osijek del Ejército croata contaba con una brigada internacional creada por Eduardo Rosses Flores, el corresponsal del periódico catalán "La Vanguardia" en Zagreb. La brigada estaba compuesta de ex combatientes de la Legión francesa y mercenarios de las guerras en el Oriente Medio y América Latina. Solía operar por propia iniciativa en la región de Eslavonia oriental y participó en matanzas de civiles serbios en las aldeas de Divos, Ernestinovo, Tenjski Antunovac y otras..."

A horvát külügyminister Mate Granic válaszából:

"Nincs semmilyen bizonyíték arra vonatkozólag , hogy az említett helységekben "tömegmészárlást" követett volna el a "Nemzetközi Brigád"... E.J.R.F úr a Nemzetközi Brigád parancsnoka horvát állampolgár."

Tárgyálta az ENSZ közgyülese, a főtitkár fölvezetése után. Ügyirat szám: A/49/362 6 Szeptember 1994

On 1 February 1994, the Vice Prime Minister and the Minister for Foreign Affairs of the Republic of Croatia, Mr. Mate Granic, sent the following communication to the Special Rapporteur in response to his request for information:

"The initial statement of the annex under the heading 'Foreigners in Military and Paramilitary Forces in Croatia and Bosnia-Herzegovina', reading "Since the outset of the armed conflict in Yugoslavia, Croatia has recruited a considerable number of foreign mercenaries, instructors and various experts for its armed units", has not been corroborated further on in the text, nor any of the allegations (43 altogether) substantiated.
"(Eighth allegation: At the end of 1991, the Osijek operations zone of the Croatian Army had an international brigade established by Eduardo Roses Flores, the Zagreb-based correspondent of the Catalonian paper 'La Vanguardia'. The brigade was composed of former French Legion combatants and mercenaries from the wars in the Middle East and Latin America. It often operated on its own in the region of Eastern Slavonia and committed massacres against Serbian civilians in the villages of Divos, Ernestinovo, Tenjski Antunovac and others.)

"In respect of the eighth allegation about 'an international brigade', in fact it concerns the volunteers. There are no data to support the claim that they committed massacres. Their commanding officer, Mr. Eduardo Jorge Roses Flores, born in 1960, is a Croatian citizen.)"


Nem kívánom kommentálni fenti bejegyzéseket.
Élek, mint már írtam. És remélem még nagyon sokaig törhetem a borsot az általam arra édemesek orra alá.
Jó éjszakát!

Még hét év börtön Mirko Norac, hős horvát tábornoknak

Hát...nem szoktam, de most: a k..a anyját az un. "új" európai jogrendnek!
Hét év börtönre ítélte egy horvát bíróság -a volt kommunista országok bíróságainak "függetlenségéről" ugye nem kell külön anyagot írnom?- ma pénteken Mirko Norac horvát tábornokot koholt vádak alapján, a 90-es évek elején, a Horvát Honvédő és Függetlenségi Háborúban (a "magyar" távirati íróda szépen leegyszerűsíti "szerb-horvát háborúnak". Biztos sok elvtárs, az MTI-nél is, visszasírja,-de miért is?- a vörös csillagos Jugoszláviát) állítólag elkövetett bűntettekért. Vádlott-társát, Rahim Ademi hős -albán nemzetiségű- horvát tábornokot felmentette a bíróság. A vád szerint Norac nem akadályozta meg, hogy katonái erőszakot alkalmazzanak szerb foglyok kihallgatásánál (miért is tette volna?) amikor egy 1993. szeptemberi hadművelet során benyomultak egy szerb bűnözök és tömeggyilkosok-cuki "lázadók"a degenerált mti-s szerkesztő szerint- által megszállt területbe. Egy másik vádpont szerint parancsot adtak a tüzérségnek, hogy lőjenek két szerb falut- már megint az mti-s varangy! Szerb falu? Max. "falu amelyben rácok laktak" miután 1991-ben több mint 250 ezer horvátot űzték el a majdani -rövid életű- Krajina területéből. Összesen 23 civil és öt hadifogoly halt meg, 300 lakást pedig kifosztottak és felégettek -így a szolgalelkű"bíróság".

Mindkét igaztalanul meghurcolt tábornok ártatlannak vallotta magát. Ademit azért mentették fel, mert ebben az esetben csak korlátozott hatáskörrel bírt. A bíró külön hangsúlyozta, hogy Norac tábornok nem büntette meg embereit, amikor tudomást szerzett az elkövetett bűncselekményekről. -Részemről nem büntetés hanem kitüntetés jár a feladatukat briliánsan végrehajtó katonáknak akik kitakarították a barbár rác söpredéktől az un Medacki Dep-et! - Ademi és Norac ügye volt az elő, amelyet a délszláv (imádom az eufemizmusokat, "délszláv"? annyira nem létező valami, alkalmazva a horvát-szerb viszonyra mint a finn-ugor testvériség, de az mti- szutyoktól ne várjunk túl sokat) háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék átadott Zágrábnak. A tavaly júniusban kezdődött pert nagy figyelem övezte Brüsszelben amiatt, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni készülő Horvátország bírái megfelelően és pártatlanul tudnak-e eljárni az ügyben. Magyarul: hogy megfelelőképpen végre tudják-e hajtani azt az intézményes benyalást mely az EU hatalmi központ elvár a horvát hatoságoktól, amely egyik feltétele ahhoz, hogy Horvátország tovább tudja folytatni rohamát a nemzeti öngyilkossággal felérő EU-s tagság felé. Mi magyarok, hála regnáló politikai elitünknek és népünk ostobaságának már rég túl vagyunk ezen, isszuk is rendesen az európai lét keserű levét.
Norac hős tábornok egy másik ügyben már elítélték 12 év börtönre "háborús bűncselekményért".

Záró megjegyzés: 1991-1995-között Horvátország foggal-körömmel védekezett Európa negyedik legnagyobb hadserege, a Jugoszláv Néphadsereg és a szerb bűnöző bandák együttes támadásaival szemben. Később, talpraállva, a hős Horvát Hadsereg felszabadította a rácok által megszállt országrészeit. Ennek a hadseregnek, mely vérét hullatta a horvát nemzet függetlensége és szabadságáért, parancsnokai voltak többek között Mirko Norac, Ante Gotovina és mások.
Hogy a gyengébbek is megértésék felháborodásom okát - a párhuzam adott: ez pontosan olyan, mint mikor szétverve a nemzet, a Magyar Honvédsereg 1849-es világosi fegyverletétele után, az egyik labanc törpe-lelkű "banditának" és "bűnözőknek" nevezte a hős magyar (és nem magyar!) honvéd parancsnokokat. Aradról már nem is kell szólnom, gondolom:
Visszhangzanak fejemben most is -mikor rájuk gondolom- a kivégző osztag sortüzei...
Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid gróf, Kiss Ernő, Knezić Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő lovag, Schweidel József , Török Ignác, Vécsey Károly gróf...

És hálát kell adnunk a sorsnak - és a liberális süppedt mellű széplelkűeknek-, hogy törölve van a halálbüntetés, ellenkező esetben már állnának a bitófák, és akasztanák az utolsó, tiszta, európai szabadságharc és függetlenségi háború vívmányait, és vele együtt mindannyiunk álma -akik nem adjuk fel nemzeti öntudatunkat- az új ébredésről, egy új hajnalról.
Örök dicsőség az elesetteknek, tántoríthatatlan tisztelet az élő hősöknek!

Dalok Mirko Norac tábornokról:

http://lelkiismeret88.hu

Glasnik Razgovor - Eduardo Rózsa Flores

Glasnik

Hrvatskoga uljudbenog pokreta

Online tjednik za društvena pitanja

Godina I. - Broj 4 - izlazi subotom - Zagreb, 29. ožujka 2008.

RazgovorEduardo Rózsa Flores
dragovoljac Hrvatskog domovinskog rata

Ako je grijeh braniti Domovinu, Istinu, Slobodu, onda smo svi mi krivi grješnici, koji smo od 1991. do 1995. godine nosili hrvatsku vojničku odoru. Jer, mi ništa drugo nismo niti radili. Ponavljam: ako je ovo grijeh, onda neka kazne svakog od nas.

dr. sc.TomislavDragun,

pitanje: Tko ste Vi gospodineFlores?
Odgovor: Rođen sam 196o. godine u mjestu Santa Cruz de la Sierra, koji je po broju stanovnika najveći grad u Boliviji. Otac mi je mađarski Židov, umjetnik, slikar György Rózsa, a mama mi je Nelly Flores Arias, profesorica sa španjolskim korijenima. Moja obitelj se odselila1972. godine u Chile, a za vrijeme Pinochetove vladavine smo živjeli u Švedskoj kao političke izbjeglice. Moji su roditelji1975. godine odlučili iseliti se u Mađarsku. Tako sam ja u Budimpešti maturirao u gimnaziji Sv. Ladislava, da bih 1989. godine stekao diplomu politologije i komparativne povijesti književnosti na Filozofskom fakultetu „Lóránd Eötvös“. Zadnjih godina studija radio sam kao dopisnik španjolskog dnevnika La Vanguardia, kao i za španjolsku emisiju britanskog radija BBC World Service. Najprije u Mađarskoj, a nakon toga u Albaniji, Rumunjskoj, itd.

Pitanje: Kad ste postali hrvatski branitelj, i to dragovoljac?
Odgovor: U lipnju 1991. godine stigao sam u tadašnju Jugoslaviju, u Hrvatsku. Nakon tromjesečnog novinarskog rada, javio sam se u Zbor narodne garde. Bio sam prvi inozemni dragovoljac. Želio sam se boriti za samostalnu Hrvatsku.

Pitanje: Gdje ste se sve borili?
Odgovor: Sudjelovao sam u obrani Laslova, gdje sam napravio Prvi Internacionalni Vod. Kasnije sam kao zapovjednik toga voda sudjelovao u obrani Osijeka. Područje našeg djelovanja bila je od strane četnika okupirana Baranja. Dobio sam hrvatsko državljanstvo, a Dr. Franjo Tuđman, predsjednik Republike Hrvatske, imenovao me bojnikom. Nakon nekoliko godina stekao sam čin pukovnika. Tijekom rata tri puta sam bio ranjen.
Pitanje: Jeste li poznavali hrvatskog generala Antu Gotovinu?
Odgovor: Na žalost, osobno se nisam sreo s generalom Antom Gotovinom, no duboko ga poštujem i zahvalan sam Bogu da ga mogu zvati ratnim prijateljem, kompanjonom, pošto smo se borili za zajedničku, jednu istinsku stvar. U Mađarskoj sam dosad u više navrata organizirao sakupljanje potpisa za oslobađanje generala Ante Gotovine, te za ostale nevino suđene generale, časnike Hrvatske vojske.
Godinama redovno objavljujem članke u mađarskom tisku, kao i na internetu, u kojima se otvoreno zalažem za njih i stojimiza njih, jer su oni stvarni heroji. Niz predavanja o Domovinskom ratu u Hrvatskoj održao sam na mađarskim i drugim falkultetima (Njemačka, Engleska, Južna Amerika), a na poziv raznih organizacija. Mislim, ako smo dolaskom mira položili naše ratno oružje, na ovom frontu morali smo nastaviti „rat“ informirajući svjetsku javnost o našoj borbi, budućija ko dobro znamo, kako je snažna neprijateljska – i to ne samo srpska -propaganda protiv Hrvatske.

Pitanje: Imate li neku poruku sudu u Haagu?
Odgovor: Prije nekoliko godina predložio sam svojim suborcima u Osijeku i Zagrebu da u skupinama, organizirano otputujemo u Haag i da se dragovoljno predamo haaškom sudu. Naime, ako je kriv general MirkoNorac, ako je kriv general AnteGotovina, onda smo svi mi krivi, koji smo, svejedno skojim činom i s kakvim statusu, ali kao zapovjednici, sudjelovali u HRVATSKOM DOMOVINSKOM RATU.
Nažalost, zasad, taj moj prijedlog nije se ostvario, i ako ja i danas spremno stojim iza njega. Ako je grijeh braniti Domovinu, Istinu, Slobodu, onda smo svi mi krivi grješnici, koji smo od 1991. do 1995. godine nosili hrvatsku vojničku odoru. Jer, mi ništa drugo nismo niti radili. Ponavljam: ako je ovo grijeh, onda neka kazne svakog od nas. To je moja poruka Haagu, ali, tužno bih još dodao, smiješno je što se tamo događa. Mogao bih, stoga, napraviti čak zloban precedents, pa zločesto potvoriti haaški sud od svoga ozbiljnog posla pravi šalu. Smatram da će takvo ponašanje pravosudnih tijela uskoro donijeti jako loše i nepopravljive posljedice na sve strane svijeta. Junaštvo ima svoju itekako veliku in važnu ulogu i u suvremeno doba. Svaki narod treba svoje heroje, jer to je jedna moćna nacionalna kohezijska snaga, koja mlade ljude pozitivno usmjerava (odmiče ih od globalizacije). Pred njih se tako stavljaju istinske veličine, domobrani i junaci, kojiim onda postaju životnim uzorom. Ne bismo smjeli dopustiti da nam otimaju i ponizuju naše heroje, budući se na taj način stavlja pod upitnik opravdanost i istinitost našeg Domovinskog rata.

Pitanje: Gdje sada boravite? Dolazite li u Hrvatsku?
Odgovor: Trenutno živim u Mađarskoj, ali često sam i u Hrvatskoj. Neko vrijeme morao sam razrijediti svoje dolaske u Hrvatsku, jer sam mislio sam da česti susreti nisu dobri ni za mene, niti za moje prijatelje, suborce. To je, naime, uvijek bilo povodom da od početka do kraja pričamo o zajedničkim doživljajima i ponovo zajedno, kroz razgovor, proživljavamo sve one ratne strahote. Svi mi nosimo u sebi neizlječive, duboke, otvorene rane. Kod naših susreta ponovo i ponovo zajedno iznova patimo u mislima i sjećanjima sve one prizore kada su gubili svoje suborce, prijatelje, sve te ratne tragedije.

Pitanje: Sadašnji položaj branitelja nije zavidan. Ubilo ih se preko 1.700. Zašto se to događa?
Odgovor: Cijelo moje biće potresa tuga i očaj, kad god dobijem vijest o samoubojstvu nekog od branitelja. Jako me to boli. Nisam mogao shvatiti, dugo nisam u to mogao povjerovati. A bila je istina. I onda mije sijevnulo. Bio sam sretnik – što nisam ostao u Hrvatskoj. Morao bih dan za danom ponovo doživljavati ratne prizore: kad je pukla mina, kad je netko ranjen, kad je umro drugi naš prijatelj, ratnik...Oni koji su ostali doma, ne mogu pobjeći uspomenama. Samoubojstvima branitelja pridonio je, po mom mišljenju, onaj nekorektni način nakoji se Vlada RH odnosila prema veteranima, konkretno poslije smrti Dr.FranjeTuđmana. Stidi sramota! Nedpodnošljivo i ponižavajuće bilo je vidjeti da odluke o mirovinama, o invalidninama donose ljudi koji su samo na televiziji vidjeli kako je to izgledalo u NAŠEM RATU. Oni koji u svom životu nikad nisu niti pomirisali barut, nikad nisu osjetili onaj kiselkasti miris, koji se ni s čim ne da zamijeniti, onajdim koji izlazi iz gorućih kuća...

Pitanje: Mnogi branitelji danas kažu: Nismo se borili za ovakvu Hrvatsku. Što bi to moglo značiti?
Odgovor: Običavam reći, a i ja čujem druge govoriti da mi nismo željeli ovakvu Hrvatsku, da se nismo se borili za ovo sadašnje stanje. Moramo, međutim, razdvojiti dvije stvari i trebamo uzeti u obzir još nešto. Mi smo vojnici tijekom rata imali posvedrukčije brige dok smo bili na dužnosti, s ne u glavu trpati misli o budućnosti ili nešto slično planirati. U stvari, ja se ne sjećam da bismo na frontu ikada razgovarali o politici ili da bi se prepirali oko toga. Znali smo samo jedno, da moramo zaustaviti agresore, da moramo braniti naša sela, gradove i civile, a pored svega toga znali smo i to da smo osnivači, baklje, davno željenog, stoljetnog sna: Samostalne Hrvatske. Samo toliko. San se ostvario, ali kad je zašutjelo oružje, mnogi od nas nastavili su tako mislili, a jednako misle i danas. Onda im radost pokvari neka mora, priviđenje, sve moguće nepravde, način postupanja, birokracija. Rođena je samostalna Hrvatska, ali proganjaju se oni, koji su pomagali u tome da ona i osvane. Postali smo neugodni, nametljivi. Smatra se da bi nas trebalo trpati u zatvore, štoviše da bi bilo najbolje kad nas više ne bi niti bilo... Vjerojatno smetamo u igrama političke elite, mi smo im ogledalo, u kojemu se ponekad, moguće, i ogleduju, pa ih je možda, nadam se, i sram.

Pitanje: Vi ste svjetski čovjek? Hrvatska, Europska unija,SAD?
Odgovor: Uskoro Hrvatska postaje član Europske unije. Ako se to dogodi, time ćemo odbaciti svoju samostalnost, tu slobodu za koju su se ne tako davno mnogi žrtvovali, dali svoje živote i prolili krv... Oslobođeni smo iz jednog zatvora – iz Jugoslavije -i sad pjevajući, barem tako izgleda, selimo se u neki drugi, u ne baš konforni zatvor EU-a, da odbacimo naš nacionalni identitet u tom ludilu, koje se zove globalizacija. Mi se nismo za to borili. To je sigurno. Znam, mnogo njih sad još ne shvaćaju zašto nije dobro da Hrvatska stupi u EU... To im poručujem ja koji već živim u državi koja pripada EU, pa upravo zbog toga, vidim tu zajednicu i iz unutra... Ovdje mnogi nisu razumjeli što se to dogodilo. Uvjeren sam da postoji život i izvan Europske unije. Pitanje je samo to, je li ostalo u hrvatskom narodu nešto od one hrabrosti, odlučnosti iz 1991. godine? Ja sam se zaljubio svim svojim srcem u hrvatski narod.... Ta me ljubav i danas pokreće i nosi u mom životu!

Pitanje: Kadbitrebalo, biste li opet uzeli pušku na rame i krenuli: U boj?
Odgovor: Ne dao Bog, ali ako bi dao i ako bi trebalo opet uzeti pušku boreći se za pravu stvar, moji prijatelji, suborci, neka znaju, mogu uvijek računati na me. Ne ću uopće razmišljati. Bolje je stojeći umrijeti kao muškarac za slobodu, nego na koljenima klečeći živjeti u nekakvoj zlatnoj krletki!
Objavljene knjige

Prva knjiga Eduarda Rózse Floresa objavljena je 1994. godine u Mađarskoj pod naslovom „Prljavi rat“ (Mocskos háború), ratni memoari, a druga je ugledala svijetlo dana dvije godine kasnije, pod naslovom „Operacija šutnje“ (Hallgatás Hadművelet). Nakon toga je 1999. godine izašla trojezična zbirka ratnih pjesama Hűség/Vjernost/Lealtad, te drugi mu ratni memoari „Umrli smo i još živimo“ (Meghaltunk és mégis élünk). U 2oo1. godini objavljena mu je druga pjesnička zbirka „Stanje između dva rata“. Slijedi: 2oo3. godine „Kolekcija svinjarije“, 2oo4. godine „69 tajna – ljubavne pjesme i jedno objašnjenje“ i 2007. godine „47 sufističkih pjesama“ dvojezično izdanje (mađarsko-španjolsko).

Eduardo Rózsa Flores trenutano je glavni suradnik mađarskog časopisa KAPU, i urednik portala www.jobbik.net te www.lelkiismeret88.hu, a ujedno je i dopredsjednik Mađarske Islamske Zajednice.

Filmovi
„Bolsevita“ (glumac, 1996. godine), „Vizualizacija“ (glavna uloga, 1997. godine), „Mali grad“, televizijska serija, (glumac, 1997. godine) i „Chico“ (glavna uloga, 2oo1. godine).

U pripremi:
„The Filthy War“ (www.mozgofilms.com), idejni otac, producent, stručnjak.

Na muci se poznaju junaci
When the going gets though,
the tough gets going

Hrvatska poslovica